A munkaviszonyban állók első egységes nyugdíjrendszere

A társadalmi, gazdasági fejlődés, a munkavégzés sajátos körülményei már nem indokolták az érvényben lévő különböző nyugdíjrendszerek (amelyek eltérően rendeztek egyes alapvető kérdéseket) fenntartását, a hatályban maradt korábbi jogszabályok módosításainak, kiegészítéseinek nagy száma pedig szinte áttekinthetetlenné tette a rendszert. Ennek következtében szükségessé vált a társadalombiztosítás egységes elveken alapuló, átfogó újraszabályozása.

1952. január 1-jén lépett életbe az 1951. évi 30. sz. törvényerejű rendelet, amely az addig érvényben lévő különböző nyugdíjrendszereket egységesítette, és a nyugdíjbiztosítás területén azonos feltételeket biztosított a munkaviszonyban álló dolgozók és hozzátartozóik számára.

A nyugdíjbiztosítás ellátásaira jogosult volt minden munkaviszonyban álló dolgozó, aki az állami társadalombiztosítás keretében betegségi biztosítási kötelezettség alá esett. A jogosultság kiterjedt a néphadsereg hivatásos állományú tagjaira, az ipari és a háziipari szövetkezetek tagjaira, az ügyvédi munkaközösségekben dolgozó ügyvédekre, valamint hátramaradt hozzátartozóikra.⁴³⁶

Az öregségi nyugellátáshoz szükséges minimális szolgálati időt 10 évben állapították meg. A nők öregségi korhatárát 60 évről 55 évre csökkentették, a férfiaknál maradt a 60 év, illetve a felemelt összegű öregségi nyugdíj korhatára a nőknél 60 év, a férfiaknál 65 év volt. Tehát öregségi nyugdíj annak a dolgozónak járt, aki legalább 10 év szolgálati időt szerzett, és betöltötte az öregségi korhatárt.⁴³⁷

A szolgálati idő számításánál figyelembe kellett venni mindazokat az időszakokat, amelyek alatt a dolgozó betegségi biztosítással járó munkaviszonyban állt, keresőképtelenség címén segélyezésben részesült, továbbá amit a néphadsereg hivatásos állományában vagy honvédségi (katonai) szolgálatban töltött. Az 1952 előtti időkből azokat az időszakokat számították be, amelyeket az akkor érvényben lévő rendszerekben nyugdíjra, járadékra jogosultság szempontjából be kellett számítani. Lényegi eltérés nélkül érvényben maradtak az öregségi, rokkantsági biztosítás szolgálati idő megszakítására vonatkozó rendelkezései is.⁴³⁸

Az öregségi nyugdíj két részből állt:

• törzsnyugdíjból, ami a munkabérátlag 15, illetve 30 %-a volt,

436 1951. évi 30. sz. tvr. 1-2, 4. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz. 1951. nov. 11.

437 1951. évi 30. sz. tvr. 5-6. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz. Bp. 1951. nov. 11.

438 1951. évi 30. sz. tvr. 23-24. §; 195/1951. M. T. r. 12-14. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

• nyugdíj-kiegészítésből, ami évente + 2 %-ot jelentett.

A törzsnyugdíj a munkabérátlag 15 százaléka volt (60, illetve 55 éves kortól), de az, aki csak 65 (férfiak), illetve 60 (nők) éves korától kezdve vette igénybe az öregségi nyugdíjat, törzsnyugdíjként a munkabérátlag 30 százalékát kapta, ezzel is ösztönözve a munkavállalókat a továbbdolgozásra. Annak, aki azért kérte nyugdíja megállapítását a két korhatár között, mert munkaviszonya önhibáján kívül megszűnt, növelt összegű törzsnyugdíj járt, ami annyiszor 3 %-kal volt több a munkabérátlag 15 %-ánál, ahány évet dolgozott az alsó korhatár elérése után. Ehhez a törzsnyugdíjhoz az 1945. január 1 óta munkában töltött évek után évenként 2 százalékos nyugdíj-kiegészítés járt.⁴³⁹

A törvényerejű rendelet előnyben részesítette a nehéz és veszélyes munkát végzőket, ennek értelmében az egészségre ártalmas munkakörben, a föld alatt, vagy az egy légköri nyomásnál magasabb nyomású légtérben huzamosabb időn át (25, 20, illetve 15 év) dolgozók 5 éves korkedvezményben részesültek.⁴⁴⁰ Az egyes foglalkozási ágakon belüli különbségtétel a veszélyeztetettség foka szerint szintén új, differenciáló elem a nyugdíjbiztosítási rendszerben, amely szükség esetén vonzóbbá tehet olyan szakmákat, melyekből egyébként nagyobb lehet az elvándorlás, vagy amelyek iránt drasztikusabban csökkenhet az érdeklődés.

Rokkantsági nyugdíj a szükséges szolgálati idő (megrokkanáskor betöltött életkortól függően) megszerzése után megrokkant dolgozónak járt. A rokkantakat három csoportba sorolták, a munkaképességük csökkenésének fokától függően (ez a besorolás lényegében máig érvényes):

I. csoport: aki munkaképességét teljesen elvesztette, és mások gondozására szorult,

II. csoport: aki munkaképességét teljesen elvesztette, de nem szorult mások gondozására,

III. csoport: aki munkaképességét kétharmad részben elvesztette, s emiatt rendszeresen nem, vagy lényegesen kisebb képzettséget kívánó foglalkozásban tudott csak dolgozni.⁴⁴¹

A rokkantsági törzsnyugdíj mértéke, amelyhez szintén nyugdíj-kiegészítés járult:

az / I. / II. / III. rokkantsági csoportban a munkabérátlag 54 / 45 / 30 %-a, volt.⁴⁴²

439 1951. évi 30. sz. tvr. 27, 29. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

440 1951. évi 30. sz. tvr. 6-7. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

441 1951. évi 30. sz. tvr. 8-9. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

442 1951. évi 30. sz. tvr. 27. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

Azt a dolgozót, aki üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében munkaképességét 15 %-ot meghaladó mértékben elvesztette, szolgálati idejére tekintet nélkül baleseti járadék illette meg. A baleset miatt csökkent munkaképességű dolgozókat (a munkaképesség csökkenésének mértékétől függően) hat fokozatba sorolták, a járadék mértéke ettől függően 8–60 % között mozgott. Ha a munkaképesség-csökkenés nem haladta meg a 25 %-ot, a járadék legfeljebb két éven keresztül járt. Amennyiben a dolgozó munkaképességének csökkenése elérte a 67 %-ot, és ez az állapota tartóssá vált, rokkantsági nyugdíjra vált jogosulttá.⁴⁴³

A baleseti rokkantsági nyugdíj mértéke az I. / II. / III. rokkantsági csoportban a munkabérátlag 75 %-a / 60 %-a / 42 %-a volt.⁴⁴⁴

A nyugdíj alapjának kiszámításánál általában az üzemi balesetet megelőző egy év munkabér-átlagát kellett figyelembe venni. Kedvezőbb szabályt lehetett alkalmazni a legalább 10 éven át föld alatt, vagy egészségre ártalmas munkakörben végzett munka esetén. A nyugdíj összegének megállapításakor a munkabérátlag havi 500 (mezőgazdasági dolgozóknál 300) forintnál alacsonyabb, és 3.000 forintnál magasabb nem lehetett.

Meghatározták a nyugdíjak legkisebb összegét is, így az öregségi nyugdíj minimuma havi 100 Ft volt, de a mezőgazdasági dolgozóknál ez az alsó határ csak 60 Ft lett.⁴⁴⁵

Az öregségi és rokkantsági nyugdíjakat akkor is folyósították, ha a nyugdíjas munkaviszonyban állt, vagy kereső foglalkozást folytatott (keresetének összegére tekintet nélkül).⁴⁴⁶

Hozzátartozói ellátás az elhunyt nyugdíjas, illetve a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerző, valamint az üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében elhunyt dolgozó családtagjainak járt.

A törvényerejű rendelet kétféle özvegyi nyugdíjat vezetett be. Ideiglenes özvegyi nyugdíj járt egy évig, (ennek együtt élő feleség esetén nem volt külön feltétele, tehát korra, egészségi állapotra és a gyermekek számára tekintet nélkül járt), ezt követően pedig állandó özvegyi nyugdíj illette meg az özvegyet, amennyiben 55. életévét betöltötte, vagy rokkant volt, vagy legalább két, árvaellátásra jogosult gyermekről gondoskodott. Az is jogosulttá vált állandó özvegyi nyugdíjra, akinek föld alatti munkahelyen dolgozó bányász férje üzemi baleset következtében halt meg.⁴⁴⁷

443 1951. évi 30. sz. tvr. 8, 10. §; 195/1951. (XI. 11.) M. T. r. 5-6. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

444 1951. évi 30. sz. tvr. 27. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

445 1951. évi 30. sz. tvr. 30. §; 195/1951. M. T. r. 15. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

446 1951. évi 30. sz. tvr. 34. §; 196/1951. M. T. r. 26. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

447 1951. évi 30. sz. tvr. 13. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

Az élettárs, a különélő feleség, az elvált nő és az özvegy férj jogosultságának további feltételei voltak, valamint akkor is külön feltételeket szabtak, ha házasságkötéskor a férj már betöltötte 60. életévét.

Az özvegyi nyugdíj szintén két részből tevődött össze:

• törzsnyugdíjból, amely a munkabérátlag 15 %-a volt, és

• nyugdíj-kiegészítésből, illetve

ha a férj üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében hunyt el, a törzsnyugdíj mértéke a munkabérátlag 30 %-a volt.⁴⁴⁸

Az özvegyi nyugdíjat egyenlő arányban meg kellett osztani, ha a férj után özvegy és tartásdíjra jogosult elvált nő is maradt hátra. Házasságkötés esetén megszűnt az özvegyi nyugdíjra való jogosultság, de az állandó özvegyi nyugdíjast végkielégítés illette meg (egy évi özvegyi nyugdíjának összege).⁴⁴⁹

Árvaellátás járt a meghalt nyugdíjas, valamint a rokkantsági nyugdíjra jogosult dolgozó gyermekének, mostoha és örökbefogadott gyermekének (további feltételek nélkül). A házasságon kívül született gyermek, a nevelt gyermek, a testvér és az unoka árvaellátásának további feltételei voltak. Az árvaellátás a gyermek 16, továbbtanulás esetén 18. életévének a betöltéséig, munkaképtelen és eltartásra szoruló gyermeknek pedig ezen állapotának fennállásáig járt. Az árvaellátás gyermekenként az özvegyi nyugdíj 50 %-a (legalább havi 40 Ft), a szülőtlen árva esetén 100 %-a (legalább havi 70 Ft) volt.⁴⁵⁰

Az elhunyt dolgozó, illetve nyugdíjas munkaképtelen szülei (nagyszülei) szülői nyugdíjat kaptak, amire az a szülő volt jogosult, akit a dolgozó, illetve nyugdíjas a halálát megelőző egy éven át túlnyomó részben eltartott. Összege azonos volt az özvegyi nyugdíj összegével.⁴⁵¹

Az öregségi és a rokkantsági nyugdíjas gyermeknevelési és házastársi pótlékot is kaphatott. A gyermeknevelési pótlék összege azonos volt a dolgozókat megillető családi pótlék összegével. A nyugdíjast 60 éven felüli házastársa után házastársi pótlék illette meg, ha róla ő gondoskodott, és házastársának nem volt 300 forintot meghaladó jövedelme (nyugdíja), s a házastárs a nyugdíjas halála esetén özvegyi nyugdíjra lett volna jogosult. A pótlék összege megegyezett a dolgozó első gyermeke után járó családi pótlék összegével.⁴⁵²

448 1951. évi 30. sz. tvr. 28. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

449 1951. évi 30. sz. tvr. 18. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

450 1951. évi 30. sz. tvr. 19, 31. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

451 1951. évi 30. sz. tvr. 20, 32. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

452 1951. évi 30. sz. tvr. 21-22, 33. §; 195/1951. M. T. r. 11. §. Magyar Közlöny 1951. 160. sz.

Az özvegyi nyugdíj, az árvaellátások és a szülői nyugdíj együttes összege nem haladhatta meg az özvegyi nyugdíj kétszeresét.⁴⁵³

A nyugdíjak és a baleseti járadékok fedezésére a munkáltatónak nyugdíjjárulékot kellett fizetnie. A járulék a munkabér 4 %-a volt, amely teljes egészében a munkáltatót terhelte.⁴⁵⁴

A nyugdíjakat a SZOT társadalombiztosítási szervei (szakszervezeti társadalombiztosítási bizottságok) állapították meg, és 1949-től az Országos Nyugdíjintézet folyósította. Az elismert és el nem ismert vállalati nyugdíjpénztárak megszűntek, ügyeik intézése az Országos Nyugdíjintézethez került.⁴⁵⁵ A vasutasok nyugdíját a vasutak igazgatási szervei állapították meg és folyósították.