A kötelező betegségi biztosítás bevezetésétől a II. világháborúig

A kötelező betegségi biztosítás bevezetésével a folyó kiadások fedezésére járulékfizetési kötelezettséget írtak elő. A járulékkulcsok kezdetben (főleg a mai arányokhoz viszonyítva) alacsonynak voltak mondhatók, ám az évek során fokozatosan emelkedtek.

Betegségi biztosítás járulékkulcsai (1891-1928)

9. táblázat Ebből

Év

Betegségi biztosítási járulék

(átlagos napibér %-a)

munkaadót terhelő részarány

(%)

munkavállalót terhelő részarány

(%) 1891

1907 1918 1919 1928

2 3 4 6 6

33,3 50 50 50 50

66,6 50 50 50 50

Forrás: A magyar társadalombiztosítás ötven éve 1892-1942. OTI, Bp. 13, 15, 21, 24, 27. o.

1891-ben betegségi biztosításra az átlagos napibér 2 %-a volt levonható, melynek 1/3-ad részét a munkaadók, 2/3-ad részét a biztosított munkavállalók fizették. Ha ebből nem lehetett nyújtani a legcsekélyebb mértékű segélyezést sem, akkor a járulék kulcsa később 3 %-ig, bizonyos kivételes esetekben 5 %-ig emelhető volt. Az önként biztosított családtagok az átlagos napibér felének alapján fizették a járulékot. Az önként belépők járulékához a munkaadó nem volt köteles hozzájárulni. A betegség tartama alatt a biztosítottnak nem kellett járulékot fizetnie.²⁴³ Amennyiben a beszedett összegek nem fedezték a kiadásokat, csökkentették a segélyeket. A segélyek mértékét csak 1928-tól tették kötelezővé, ekkortól nem lehetett csökkenteni azokat gazdasági nehézségek esetén sem.

Túlmenő segélyeket (magasabb összegek, illetve a beteg családtagok támogatása) csak akkor nyújthattak, ha arra volt fedezetük, de csak abban az esetben, ha a járulék az átlagos napibér 2 %-át nem haladta meg. A járulékkulcsot csak 1902-ben emelték fel 2,5

243 1891. évi XIV. tc. 16-18, 22-24. §.

%-ra, abból a célból, hogy az így létesített külön alap segítségével a családtagok orvosi kezeléséről és ellátásáról gondoskodjanak.²⁴⁴

1907-ben a betegség esetére biztosítottak járulékát az Országos Pénztár alapszabályában meghatározott napibérosztályok szerint állapították meg. A napibérosztályba sorolás a tényleges fizetés (bér) alapján történt (ami ekkor 8 koronánál több nem lehetett). A járulékkulcs általában 3 % volt, de az átlagos napibér 2–4 %-áig terjedhetett (például 2 % volt az öt, vagy annál kevesebb munkavállalót foglalkoztató üzemeknél – 5 éven át).²⁴⁵ Ezt a járulékot azonban csak hetenként 6 napra kellett fizetni 1911-ig, ekkor nőtt 7 napra a fizetési kötelezettség.²⁴⁶ A járulék felét a munkáltató, felét a munkavállaló fizette. A keresettel nem rendelkező családtagok (akik önként beléphettek) járuléka a tagok járulékának fele volt. A betegség miatti keresőképtelenség idejére a biztosítottaknak továbbra sem kellett járulékot fizetniük.²⁴⁷

Az 1907-ben bevezetett kötelező baleseti biztosítás költsége (kártalanítás, orvosi, ügyviteli költség, tartalékalap gyűjtése) teljes egészében a munkáltatót terhelte,az üzemek veszélyességének arányában, kivéve az önkéntesen biztosítottak esetében, akik díjat fizettek (alapszabály szerint). A teherviselés módjai: járulék, tőkefedezeti díj, biztosítási díj (az önként biztosítottak, az 5 vagy annál kevesebb munkást alkalmazók a biztosítás első 10 évében évi 3 koronát, később évi 5 koronát fizettek alkalmazottanként²⁴⁸). A baleseti biztosítási költségek fedezése két, egymástól független üzletág, az általános (ide tartozott az összes balesetbiztosításra kötelezett üzem az építkezési üzemek kivételével) és a tőkefedezeti üzletág (építkezési ipar és ennek vállalatai, üzemei) keretében történt. Az általános üzletágban felosztó-kirovó rendszer működött, amely azt jelentette, hogy a baleseti díj levonása után maradt költségek felosztása a munkáltatók által kifizetett javadalmazás (beszámítható javadalmazás felső értékhatárának figyelembe vételével) és az üzemekre megállapított veszélyességi arányszám alapján történt. A tőkefedezeti üzletágban az adott évben először kártalanított balesetek után felmerült baleseti járadékok tőkeértéke került felosztásra és kirovásra, itt is csökkentve először a költségeket a baleseti díjak összegével. Az 1919-ben bevont bányamunkások alkották a baleseti biztosítás harmadik üzletágát, a bányaüzletágat, ahol az általános üzletághoz

244 A magyar társadalombiztosítás ötven éve 1892-1942. id. mű 15. o.

245 1907. évi XIX. tc. 24-25. §.

246 A magyar társadalombiztosítás ötven éve 1892-1942. id. mű 22. o.

247 1907. évi XIX. tc. 26, 41, 48. §.

248 1907. évi XIX. tc. 37. §.

hasonlóan történt a költségviselés.²⁴⁹ Az önként belépők díjához itt sem volt köteles a munkaadó hozzájárulni. 1928-tól megszűnt a tőkefedezeti üzletág, beolvasztották az általános üzletágba, így csak az általános és a bányaüzletág maradt meg. Az önkéntesen biztosítottak az általános üzletágba tartoztak. A behajthatatlan balesetbiztosítási járulékok, díjak terheit a többi fizetésre kötelezett viselte.²⁵⁰

1918. január 1-jétől a betegségi biztosítási járulékkulcs 4 %-ra emelkedett, és megszűnt az a napi 8 koronás bérhatár, amely korlátozta az ipari munkavállalók biztosítási kötelezettségét.²⁵¹

A Tanácsköztársaság idején a betegségi biztosítási járulékkulcsot az átlagos napibér 6 %-ában állapították meg.²⁵²

1919. december 1-jétől a járulékkulcs mértéke 6 %-ra emelkedett (a háztartási alkalmazottaknál 2 % lett megállapítva).²⁵³

Az 1927. évi XXI. törvénycikk szerint a betegségi biztosítási járulékkulcsot az alapszabályban állapították meg, de az a tényleges javadalmazás 7 %-ánál, vagy az átlagos napibér 6 %-ánál (háztartási alkalmazottaknál 3,5, illetve 3 %) magasabb nem lehetett. A járulékot teljes naptári hetekre a munkáltató fizette, felét viszont a munkavállalótól levonhatta. A járulékot az üzem időleges szünetelésének tartamára és a fizetés nélküli szabadság idejére is fizetni kellett, de nem kellett fizetni a keresőképtelenség alapján járó segélyezés alatt, kivéve, ha a biztosított erre az időre is megkapta teljes javadalmazását.²⁵⁴ A háztartási alkalmazottak és az ötnél több munkavállalót nem foglalkoztatók biztosítási díjait a belügyminiszter állapította meg úgy, hogy a betegbiztosítás háztartási üzletágának mérlege egyensúlyban legyen.²⁵⁵

12.2. 1945 utáni helyzet az 1970-es évek közepéig

1946-ban a társadalombiztosítási járulék nagysága a tényleges javadalmazás 12 %-a volt, melyből 8 % volt a betegségi biztosítás, 1 % a baleseti, és 3 % a nyugdíjbiztosítás aránya. 1948-ban a betegbiztosítási járulék mértéke maradt 8 %, de a társadalombiztosítási járulék 18 %-ra emelkedett, mivel a családi pótlék fedezetére 5 %-os járulékot vezettek be, és novembertől a dolgozóktól is levontak 1 % nyugdíjjárulékot. 1949-ben 13 %-ra

249 A magyar társadalombiztosítás ötven éve 1892-1942. id. mű 31-32. o.

250 1907. évi XIX. tc. 44, 46. §; 1927. évi XXI. tc. 148, 216. §.

251 A magyar társadalombiztosítás ötven éve 1892-1942. id. mű 24. o.

252 A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai 6/1. köt. Kossuth K. Bp. 1959. 72. o.

253 A magyar társadalombiztosítás ötven éve 1892-1942. id. mű 24. o.

254 1927. évi XXI. tc. 19-21, 23. §.

255 1927. évi XXI. tc. 62. §.

csökkent a társadalombiztosítási járulék mértéke, mivel a családi pótlék fedezetéről az álam közvetlenül gondoskodott, térítés formájában. 1951-ben 10 %-ra csökkent a társadalombiztosítási járulék (6 % betegségbiztosítás, 4 % nyugdíj) és több mint másfél évtizeden át maradt ezen az alacsony szinten.²⁵⁶

A társadalombiztosítási járulékok mértékének alakulása (1946-1967)

10. táblázat Év Társadalombiztosítási járulék

(%)

Ebből egészségbiztosítási járulék (%)

1946 1948 1949 1951 1967¹ 1967²

12 18 13 10 10 17

8 8 8 6 6 10

¹ illetményadó-mentesség esetén

² illetményadó-fizetés esetén

Forrás: Jurth Rudolf: A társadalombiztosítási ellátások alakulása 1950-1982 között. Szociálpolitikai Értesítő 1987/1. sz. 128-155. o.

1945-től, megvalósítva az “ingyenesség” elvét, a társadalombiztosítási járulék fizetése teljes egészében a munkáltatókat terhelte, bár 1948 novemberétől már 1 % nyugdíjjárulékot levontak a munkavállalóktól is. Ezen 1 % fizetését a dolgozók nevében a XVII. szakszervezeti kongresszus vállalta, mégpedig az öregségi, rokkantsági járadékok, valamint a bányanyugbérek emelésének érdekében. Ez a befizetés a kormány által adott hozzájárulással együtt biztosította, hogy az alacsonyabb járadékok is elérjék a létminimumot.²⁵⁷ 1951-ben az 1 %-os dolgozói hozzájárulás kereseti adóvá alakult át, ami 1954-ben megszűnt, helyette 3 %-os nyugdíjjárulék-hozzájárulást vezettek be, majd 1966-ban progresszívvé tették (3–10 %) a nyugdíjjárulék fizetését.²⁵⁸

1945 szeptemberétől a mezőgazdasági munkavállalók kötelező biztosítását a 6180/1945. ME sz. rendelet szabályozta, mely szerint a biztosítási díj a 18 éven felüli férfiak számára havi 15 Ft (napi 0,70; heti 4 Ft), a 18 éven aluli férfiak és a nők számára pedig havi 10 Ft (napi 0,50; heti 3 Ft) volt.²⁵⁹ 1949-től lehetővé vált a mezőgazdasági

256 Jurth Rudolf: A társadalombiztosítási ellátások alakulása 1950-1982 között. Szociálpolitikai Értesítő 1987/1. sz. 128-155. o.

257 Dr. Laczkó István: A magyar munkás- és társadalombiztosítás története. id. mű 164-165.o.

258 Szociálpolitikánk két évtizede. Kossuth K., Táncsics K. Bp. 1969. 82. o.

259 Dr. Laczkó István: A magyar munkás- és társadalombiztosítás története. id. mű 167. o.

termelőszövetkezeti tagok önkéntes betegségi biztosítása is, a biztosítási díj számukra egy évre 72 Ft volt, amely teljes egészében a tagokat terhelte.²⁶⁰ 1958-tól valósult meg a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok kötelező nyugdíj- és balesetbiztosítása (elkülönített alappal), amiért a termelőszövetkezetek földadó-hozzájárulást, a tagok havi 27 Ft nyugdíj- és 4,50 Ft balesetbiztosítási díjat fizettek.²⁶¹

1949-től a kisipari szövetkezeti tagoknak is lehetőségük volt az önkéntes társadalombiztosításra (járulékkulcs 11 % – 6 % betegségi, 1 % baleseti, 4 % nyugdíjbiztosítás), majd 1951-től náluk is életbe lépett a kötelező kölcsönös biztosítás (járulékkulcs 13 % – 8 % betegségi biztosítás). 1952-ben a betegségi biztosítási járulék ismét 6 %-ra csökkent, de a gyermeknevelési pótlék fedezésére 5 %-os járulékot vezettek be. 1953-tól a kisipari szövetkezeti tagok társadalombiztosításának ellátására egy új intézményt hoztak létre, a Kisipari Szövetkezeti Kölcsönös Biztosító Intézetet (KSZKBI).

Megállapítható, hogy 1952-től, egészen 1964-ig (a társadalombiztosítási szervezet egységesítéséig) számukra a járulékkulcs mindig 5 %-kal volt magasabb, mint az SZTK-hoz tartozó biztosítottaknál, mivel a családi pótlék fedezetéről saját maguknak kellett gondoskodniuk.²⁶²

A járulékfizetés – foglalkozási csoportonként eltérő – mértéke 1964-ben:²⁶³

▪ Munkások-alkalmazottak:

betegségi biztosítás: munkáltató: 6 % dolgozó: 0 %

családi pótlék: - -

nyugdíj: 4 % 3 %

Összesen: munkabér 13 %-a

(A betegségi biztosítás járuléka állami gazdaságoknál 4 %, gépállomásoknál 4,5 %.)

▪ Kisipari termelőszövetkezeti tagok:

betegségi biztosítás és családi pótlék: szövetkezet: 11 % tag: 0 %

nyugdíj: 4 % 3 %

Összesen: kereset 18 %-a

260 Jurth Rudolf: A társadalombiztosítási ellátások alakulása 1950-1982 között. Szociálpolitikai Értesítő 1987/1. sz. 128-155. o.

261 Szociálpolitikánk két évtizede. id. mű 82. o.

262 Jurth Rudolf: A társadalombiztosítási ellátások alakulása 1950-1982 között. Szociálpolitikai Értesítő 1987/1. sz. 128-155. o.

263 A magyar társadalombiztosítás húsz éve (1945-1964). id. mű 13. o.

▪ Mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok:

betegségi biztosítás: havonta: 6,- Ft

családi pótlék: -

nyugdíj: 31,50 Ft

Összesen: havonta 37,50 Ft

A szövetkezetek a földterület után külön hozzájárulást fizettek.

▪ Önálló kisiparosok:

önkéntes betegségi biztosítás: havonta: 70–90 Ft kötelező nyugdíjbiztosítás: havonta: 80–200 Ft.

A kisebb biztosítotti csoportok általában a szolgáltatásoktól függő önköltségnek megfelelő járulékot fizettek.

1966. február 1-től progresszív nyugdíjjárulék került bevezetésre, melynek mértéke 3–10

% között mozgott (például 3 % volt havi 1.800 Ft munkabérig, 7.000 Ft munkabér felett pedig 10 %).²⁶⁴

1967-ben emelték a társadalombiztosítási járulékkulcsokat, melynek alapján az illetményadó fizetésére kötelezett állami vállalatok, gazdálkodó szervezetek stb. 17 %-os járulékot (ezen belül 10 % betegbizt%-osítási és 7 % nyugdíjbizt%-osítási járulékot) fizettek, illetményadó-mentesség esetén 10 %-ot (6 % betegségi, 4 % nyugdíjbiztosítás). A mezőgazdasági termelőszövetkezetek a tagok jövedelmének 7,5 %-át fizették járulékként (ebből 1 % volt a betegbiztosítás, 6,5 % a nyugdíjbiztosítás), az alacsonyabb mértéket részben az indokolta, hogy a táppénzjellegű betegségi segélyeket és a terhességi-gyermekágyi segélyeket a szövetkezetek közvetlenül fizették tagjaik után. (A tagokat progresszív nyugdíjjárulék terhelte.) Az alkalmazottak keresete után 17 % volt a társadalombiztosítási járulék. 1972-ben emelték fel a termelőszövetkezeti tagok társadalombiztosítási járulékát 10 %-ra.²⁶⁵

Tehát 1945 után különböző volt a társadalombiztosítási járulékok mértéke a mezőgazdaságban, a kisipari szövetkezeti tagok, a magánszektorban foglalkoztatottak után, a költségvetési szerveknél, majd aszerint, hogy illetményadó fizetésére kötelezett, vagy mentes volt-e az állami vállalat, gazdálkodó szerv. Ez a különbségtétel évtizedekig fennmaradt, melyet részben gazdaságpolitikai szempontok indokoltak.

264 2/1966. Korm. sz. r. In: A magyar társadalombiztosítás húsz éve (1945-1964). id. mű 13. o.

265 Jurth Rudolf: A társadalombiztosítási ellátások alakulása 1950-1982 között. Szociálpolitikai Értesítő 1987/1. sz. 128-155. o.

In document A kötelező társadalombiztosítás kialakulása, fejlődése Magyarországon (Pldal 90-96)