A lezajlott harmonizáció a szerzői szerződési jogban

2.1. A harmonizáció szükségessége

Ahogy a szerződési jogi jogharmonizációnak általában sem jellemzője az átfogó jel-leg, úgy a szerzői jogi harmonizáció tekintetében is elmondható, hogy annak sem volt mindezidáig központi témája a szerződési jog szabályozása, noha ennek

szüksé-4 2017/1128/EU rendelet (2017.06.14.) az online tartalomszolgáltatásoknak a belső piacon való, hatá-rokon átnyúló hordozhatóságáról.

5 k^ötz, Hein: Europäisches Vertragsrecht. Tübingen, 2015. 11–20. o.

6 Lásd V^ékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész. Budapest, 2016. 35. o.

gességére már több elméletíró felhívta a figyelmet.⁷ Nem csak amiatt a – leginkább felhasználói oldalon felmerülő – érv miatt lenne erre szükség, hogy még e területen a legjelentősebbek a különbségek a tagállami jogok között, ami pedig súlyosan meg-nehezíti az egyre nagyobb volumenben megvalósuló határon átnyúló felhasználások jogszerűségének biztosítását. Azért is egyre fontosabb lenne, mert ha a szerzők, elő-adóművészek (vagyis a természetes személy jogosultak) mindig is ki voltak szolgál-tatva a felhasználóknak, úgy ez hatványozottan igaz a jelenkor körülményei között, amikor már nemcsak a szigorú értelemben vett felhasználóknak, hanem a művek felhasználásából szélesebb értelemben hasznot szedő vállalkozásoknak is ki vannak téve. Persze a szerzői jogban sincs minden nemzeti szerződési szabálynak uniós szinten relevanciája, sőt Michel M. Walter az európai szerzői jog kommentárjában, a jogfejlődés jövőjéről szóló fejezetben egészen odáig megy, hogy véleménye szerint éppen e relevancia teljes hiánya miatt nem is lehet a belső piaci klauzula alapján har-monizálni ezeket a kérdéseket.⁸

A két szélsőséges megközelítés között azonban a tényeket szemlélve azt láthatjuk, hogy az uniós harmonizációval érintett számos szerzői jogi területen már elég régóta találunk elszórva kifejezetten szerződési vagy legalábbis a szerződési jogot érintő szabályokat.⁹

7 G^uibault, Lucie: Relationship between copyright and contract law. In d^erclaye, Esther (ed.):

Research Handbook on the Future of EU Copyright. Amsterdam, 2009. 517. o.; h^uGenholtz, Bernt – G^uibault, Lucie – V^erMunt, Marjanka – b^erGhuis, Marieke: Study on the conditions applicable to contracts relating to intellectual property in the European Union. 2002. https://www.researchgate.

net/ publication/279686314_Study_on_the_conditions_applicable_to_contracts_relating_to_

intel lectual_property_in_the_European_Union (Letöltés ideje: 2018. március 11.); ^Von l^ewinski, Silke: Rechtewahrnehmung: Urhebervertragsrecht und Verwertungs gesellschaftenrecht. In r^iesenhuber, Karl (Hrsg.): Systembildung im europäischen Urheberrecht. 2007.; ^Von l^ucius, Wulf: Das neue Urhebervertragsrecht – ein Schritt in die Zukunft? KUR, (2002) 2–7. o..; ^Von l^ewinski, Silke: IX. Provisions on individual and collective management. In w^alter, Michel M.

– ^Von l^ewinski, Silke (eds): European Copyright law. A Commentary. Oxford, 2010. 1492. o.

8 w^alter – ^Von l^ewinski: i.m. 1492. o.

9 Kétségtelen a szerzői szerződési jogot érintő jelentősége, de a tanulmány nem foglalkozik a közös jogkezelési rendszer harmonizációjával, figyelemmel arra, hogy az részleteiben sem az egyedi felhasználási szerződésekre vonatkozó normákra irányul, hanem a szerző és az őt képviselő közös jogkezelő szervezet, továbbá a jogkezelő szervezet és a felhasználó közti megállapodásokat szabályozza, amelyeknek jellemzően nem a szerzői jogi tartalma releváns a szabályozás szem-pontjából.

2.2. A harmonizáció eddigi lépései

Már az első szerzői jogi harmonizációs eszköz, az 1991-es Szoftver irányelv is tartal-mazott olyan rendelkezéseket, amelyek kifejezetten a szoftverlicenszekre alkalma-zandók. A szabályozási igényt az vetette fel, hogy a szoftver nemcsak műtípusként sajátos, de a hozzá kapcsolódó jogok is sajátos tartalommal bírnak, emiatt aztán a felhasználási szerződésekre vonatkozó általános rendelkezések sem illeszkednek hozzá mindig.

A szoftveripar részben már az irányelv elfogadása idejére kialakította azokat a máig használt szerződési gyakorlatokat, amelyeket az irányelv 1991-ben elfogadott szövege tükröz. Elsősorban azokat a normákat, amelyek meghatározzák, milyen fel-használási cselekmények nem zárhatók ki vagy tilthatók meg a felfel-használási szerző-désben, még ha azok egyébként engedélyköteles felhasználásnak minősülnének is (az egyik ilyen a biztonságimásolat-készítés, a másik pedig a dekompiláció, a vissza-fejtés esete¹¹).

Ha a Szoftver irányelv által alkalmazott szabályozási megoldást a szerződési jogi terminológiára fordítjuk, ezek a szabályok lényegében érvénytelenségi rendelkezé-sek, amire eltérést nem engedő jellegük is utal. Bár a szerzői jog dogmatikai rendjén kézenfekvő lenne akár mindkettőt szabad felhasználásként értékelni, ezt az teszi lehetetlenné, hogy mindkét jog kizárólag a szoftver jogszerű felhasználóját illeti meg.

Mindkét szabály értelmezhető lenne még akár a védelem terjedelmét meghatározó rendelkezésként is, de mivel ezek a jogok csak a jogszerű felhasználót illetik meg, a jogsértő személy számára viszont tiltottak (azaz megfordítva az oltalom kiterjed rájuk), ezért ezt a megközelítést szintén el kell vetni. A rendelkezés genezisét részle-tesen elemző Walter is arra a konklúzióra jut, hogy ezek a szabályok nem mások, mint a szerződési szabadság korlátai, megszegésük a szerződés érvénytelenségét okozza.¹²

Itt szükséges még említeni a Szoftver irányelv 2. cikkének (3) bekezdését is, amely a munkaviszony keretében alkotott szoftverek tekintetében egységesen bevezette a munkáltató javára, a munkaszerződés alapján a jogátszállási vélelmet, amely az iparági szokásokat tükröző, a felhasználó javára szóló szerződésértelmezési szabály.

2.2.2. a^z a^{datbázisirányelV13}

Az Adatbázis irányelv az előzőekhez hasonló modellt követ, amikor meghatározza azokat a cselekményeket, amelyeket az adatbázis szerzője nem zárhat ki szerződéses

10 91/250/EGK irányelv (1991.05.14.) a számítógépi programok jogi védelméről.

11 5. cikk (3) bekezdés, 6. cikk.

12 w^alter – ^Von l^ewinski: i.m. 146. és 170. o.

13 96/9/EK irányelv (1996.03.11.) az adatbázisok jogi védelméről.

úton a felhasználó hátrányára,¹⁴ továbbá a sui generis adatbázis-előállítói oltalom vonatkozásában azokat, amelyeket az adatbázis előállítója nem korlátozhat. Ezek a Szoftver irányelv megoldásához hasonlóan érvénytelenségi szabályok, amit ez az irányelv egyébként a 15. cikkében egyértelműen ki is mond. (Ez a megoldás az abból fakadó elbizonytalanodást is eloszlatja, hogy a 6. cikk (3) bekezdése és a 8. cikk (2) bekezdése egyébként alkalmazni rendeli e tekintetben a háromlépcsős tesztet is, amely különben a kivételekre, korlátozásokra vonatkozó szabályozóeszköz.)

2.2.3. a bérletirányelV¹⁵

A Bérlet irányelv 3. cikke rendelkezik arról, hogy abban az esetben, ha az előadó-művészek egyénileg vagy csoportosan a filmelőállítóval film előállítására irányuló szerződést kötnek, ellenkező szerződéses kikötés hiányában vélelmezni kell, hogy a szerződés hatálya alá tartozó előadóművészek a bérleti jogukat átengedték. A ruházás e vélelme szintén a szerződési szabadság egy – egyébként eltérést engedő – korlátjaként értelmezhető. Célja egyértelműen annak a nemzetközi filmelőállítói gyakorlatnak a támogatása, amely a filmmel kapcsolatos valamennyi jog lehető leg-szélesebb körű megszerzését célozza annak érdekében, hogy később a forgalmazást egy kézből tudják engedélyezni.

2.2.4. az inFosocirányelV¹⁶

A kivételek és korlátozások harmonizációja szintén hozott olyan új szabályozási meg-oldást, amely érint szerződési vonatkozásokat, a korábbiakhoz képest viszont ellen-kező irányban. A sajtófigyelési, valamint a dedikált terminálos kivétel tekintetében rögzítette az irányelv, hogy azokat úgy lehet bevezetni, hogy amennyiben kizárja azok érvényesülését bármilyen jogosulti nyilatkozat (ideértve a szerződést is), azok nem alkalmazhatók.¹⁷ Ezek a szabályok a korlátozások korlátozásaiként végered-ményben a szerző engedélyezési joga körébe, illetve a szerződési szabadsága körébe vonták ezen kivételek alkalmazását, vagyis kifejezetten megengedték a jogosultak-nak a kivétel alkalmazhatóságáról szóló rendelkezést.

2.2.5. A ^{védElmiidőirányElvmódosításA}

Hosszú szünet után a Védelmi idő irányelv 2011-ben elfogadott módosítása¹⁸ újra, egy igen marginális területen ugyan, de mégis jelentős újdonságot hozott a

szerző-14 6. cikk (1) bekezdés, 8. cikk.

15 2006/115/EU irányelv (2006. 12. 12.) a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról.

16 2001/29/EK irányelv (2001. 05. 22.) az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról.

17 5. cikk (3) bekezdés c) és n) pont.

18 2011/77/EU irányelv (2011.09.27.) a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejéről szóló 2006/116/EK irányelv módosításáról.

dési jogi harmonizációba. A védelmi idő 50 évről 70 évre való felemelésének ugyanis nem lett volna jelentősebb értelme a korábban született zenei hangfelvételek előadó-művész jogosultjai tekintetében, ha azon az alapon történik ez, hogy ők a jogaikat a hangfelvétel rögzítésekor már átruházták a hangfelvétel-előállítókra. E szerződések alapján ugyanis a meghosszabbított védelmi idő is csak a hangfelvétel-előállítók javát szolgálta volna.

Az irányelv különbséget tett az előadásuk rögzítésekor csupán egyszeri díjazás-ban, kifizetésben részesülő sessionzenészek vagy stúdiózenészek és a hangfelvétel piaci sikeréből származó bevételekből folyamatos díjazásban részesülő vezető előadóművészek között. Az előbbiek esetében egy méltányos díjazást vezetett be a vé -delmi idő meghosszabbított szakaszára. Ezzel gyakorlatilag törvényi engedélyt adott hangfelvétel-előállítók számára az eredeti szerződéssel nem érintett időszak tekinte-tében, de ennek fejében az előadóművész jogosult számára – jelképes – díjat biztosí-tott. A 3. cikknek az irányelvbe újonnan bevezetett (2a)-(2e) bekezdései a vezető művészek számára azonban lehetővé tették ezen túlmenően a hangfelvétel rögzítése-kor kötött szerződésük újratárgyalásának kezdeményezését, illetve amennyiben a feltételekről nem sikerülne megállapodniuk a hangfelvétel-előállítóval, az a szerző-dés felmondásával jár, ami az előadóművészi jogok visszaszállását, továbbá a hang-felvétel-előállítói jogok megszűnését eredményezi.

Ezzel az uniós jogalkotó az előadóművészek számára egy uniós szinten harmo-nizált felmondási okot határozott meg, aminek tehát a szerződés megszűnésén túl-menő, a hangfelvétel-előállítói kizárólagos jogot felemésztő hatása is van. Bár az irányelv extrém részletességgel rendezte a felmondási jog gyakorlásának feltételeit, ez is átültetést igénylő szabály maradt. (A magyar jogalkotó gyakorlatilag szó szerint vezette be az Szjt.-be a vonatkozó szabályokat.¹⁹) A norma közvetlenül kapcsolódik az uniós harmonizáció által lefedett védelmi idő szabályozásához, annak olyan kö -vetkezményéig jutott el, ami viszont mélyen a tagállami jogokig ér el: a tagállami szabályozási környezet nagyban meghatározza ugyanis, hogy milyen szerződéseket kötöttek az előadóművészek az érintett időszakokban, hogy átruházták-e a jogaikat, vagy csak felhasználási engedélyt adtak, hogy ezek a szerződések milyen módon módosíthatók egyébként. A szabályozás célja azonban itt sem elsősorban a teljes elő-adóművészi/hangfelvétel-előállítói szerződési jog harmonizációja volt, hanem inkább csak a védelmi idő meghosszabbításának járulékos következményeként tűnt fel a kötelmi viszonyokba való beavatkozás szükségessége.

Mindezek a különböző irányelvekben elszórtan megjelenő szabályok rendkívül sporadikus harmonizációt eredményeztek csak, kevés, a konkrét szabályozáson túl-mutató hatással. Ezek ráadásul elsősorban a szerzői szerződési szabadság korlátozá-sát jelentették az egyes szabályozott területeken (az egyetlen védelmi időre vonat-kozó szabály kivételével). Megállapítható, hogy e harmonizációs lépések a legkevésbé

19 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról (a továbbiakban: Szjt.) 55. § (2)–(4) bekezdés.

sem a jog belső logikája szerinti haladást mutattak egy rendszerszintű harmonizáció felé. A szabályozás minden esetben irányelvben történt, ami mindeddig lehetővé tette az alapvetően tagállami szinten meghatározott szerződési szabályozásokba való szerves beillesztést.