A jogi irodalom

Bár az 1875. évi kereskedelmi törvény nem tartalmazott általános szabályozást az értékpapírokról,²⁷ mégis érdemes a jogi irodalom áttekintését a kereskedelmi jog rendszerezésének ezen időszakánál kezdeni.

A magyar magánjog rendszere című munkájában Wenzel Gusztáv az ingó va -gyon címszó alatt említi az értékpapírokat, amelyek „alatt itt oly hitelpapírok értetnek,

24 s^Pilákné k^ertész Márta: Tőzsdeismeretek. Budapest, 1994. 23. o.

25 b^aka Istvánné – b^ánFi tamás – s^ulyok-P^aP Márta (szerk.): Pénzügytan. Nemzetgazdasági és vállalati pénzügyek III. Budapest, 1994. 131. o.

26 h^orVáth Sándor: 15. fejezet: Aktíva-piacok, tényezőárak, jövedelem-megoszlás. In k^oPányi Mihály (szerk.): Mikroökonómia. Budapest, 2004. 416. o.

27 „Habár az értékpapírok a kereskedelmi forgalomban kiváló szerepet játszanak, mégis a Kereske-delmi Törvény sem azoknak fogalmát nem adja, sem az azokból eredő viszonyokat általában és kimerítően nem szabályozza.” n^aGy Ferencz: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve. II. kötet.

Budapest, 1901. 82–83. o.

melyek bizonyos értéket képviselnek, és mint ilyenek a közforgalom önálló tárgyát képezik. Ezen értelemben sajátságos jogi természetök van, amelynél fogva mind az egyszerű kötelezvényektől és váltóktól, mind a papírpénztől lényegesen különböz-nek, s ingó dolgok minőségével bírnak”.²⁸

Apáthy István meglehetősen tömörre sikerült definíciója szerint „értékpapírok azok az okiratok, melyek bizonyos pénzösszegre vagy bizonyos nemű dolgokra vonatkozó ígéretet tartalmaznak”.²⁹

Tizenöt évvel később Nagy Ferencz így fogalmazott: „Értékpapírok alatt oly papírokat, okiratokat értünk, melyekben valamely követelés, illetve tartozás akkép-pen van megtestesítve (inkorporálva), hogy az elvileg csak a papírban és a papír által létezik. Minthogy pedig minden követelés bizonyos értékkel bír, akár pénzre, akár másnemű szolgáltatásra irányul, a megtestesítés folytán maga a papír is értékkel bírónak, értékesnek tekintetik: innen a kifejezés: »értékpapírok«.”³⁰

Ugyanebben az időszakban Magyary Géza úgy definiálta az értékpapírokat, hogy „azok az okiratok, melyek a követelés érvényesítésének és ennek következté-ben a reá vonatkozó egyéb rendelkezéseknek is feltételei, értékpapírok.”³¹

Kolosváry Bálint A magyar magánjog tankönyvében azt írta: „értékpapírok-nak pedig azokat az okiratokat tartjuk, amelyek nemcsak azt a célt szolgálják, hogy valamely követelési jog létezését általuk bizonyítani lehessen, hanem azt a köve -telést, melyről szólanak, olykép testesítik meg önmagukban, miszerint az a papíron kívül s attól függetlenül fenn nem áll és a papír birtoklása nélkül nem érvényesít-hető.”³²

28 w^enzel Gusztáv: A magyar magánjog rendszere. Második kötet. Budapest, 1874. 187. o. Ez a fo -galom, amely kizárja az értékpapírok közül a váltót, aligha egyeztethető össze az értékpapírokról vallott hagyományos és mai felfogásunkkal.

29 a^Páthy István: Kereskedelmi jog. Második, átdolgozott kiadás. Budapest, 1886. 342. o.

30 n^aGy Ferencz: i.m. II. kötet, 84. o.

31 M^aGyary Géza: Értékpapírok a Polgári Törvénykönyv tervezetében. Adalékok az okiratok tanához.

Budapest, 1902. (Kritikai tanulmányok a Polgári Törvénykönyv tervezetéről; VI. füzet.) 7–8. o.

32 k^olosVáry Bálint: A magyar magánjog tankönyve. II. kötet. Budapest, 1911. 163. o. A szerző az itt idézett definícióját hosszabb idő után is fenntarthatónak látta. 1930-ban megjelent könyvében így fogalmaz: „értékpapírok alatt […] azokat az okiratokat értjük, melyek nemcsak azt a célt szolgál-ják, hogy valamely követelési jog létezését bizonyítsák, hanem a kérdéses követelést olyképp tes-tesítik meg önmagukban, miszerint az a papíron kívül s attól függetlenül fenn nem áll és a papír birtoklása nélkül nem érvényesíthető. Minden értékpapír fogalmilag tehát két elemet, egy kötelmit és egy dologit foglal magában. A kötelmi elem az, hogy a papírba foglalt fizetési ígéret a le -kötelezettséget közvetlenül önmaga létesíti; – a dologi elem pedig az, hogy ez a kötelezettség a papírral, mint dologgal annyira szoros kapcsolatban van, miszerint vele áll és esik, nélküle és rajta kívül nem érvényesíthető. (Az okirat a joggal eggyé olvad, az okirat a követelést szimboli-zálja, megtárgyiasítja.)” k^olosVáry Bálint: Magánjog. Harmadik, átdolgozott és bővített kiadás.

Budapest, 1930. 347–348. o.

Kuncz Ödön 1922-ben megjelent munkájában szintén az okirat és a benne foglalt jog közötti kapcsolat intenzitása alapján határozta meg az értékpapírok fogalmát.

Szerinte „csakis azokat a rendelkező okiratokat lehet értékpapírnak minősíteni, lyeknél a papír birtoka a jog érvényesítésének elengedhetetlen előfeltétele; tehát ame-lyeknél a jogosított a papír birtoka nélkül teljesítést nem követelhet, a jogot át nem ruházhatja (általában a joggal nem rendelkezhetik) és amelyeknél az adós csakis a papír kiadása ellenében köteles teljesíteni. Csakis ezek a tulajdonságok teszik az értékpapírt gazdasági céljának betöltésére alkalmassá és ezek a tulajdonságok […]

határolják el minden más okirattól”.³³

Néhány évvel később megjelent könyvében Almási Antal némileg más megköze-lítést választ, amikor az értékpapírok fogalmát az értékpapír ügyleti természetén keresztül kívánja definiálni. Meghatározása szerint „az értékpapír kiállítása egyol-dalú, írásbeli alakszerűséget igénylő, közlésre szoruló jogügylet, amellyel az értékpa-pír okiratban megtestesülő kötelem létesül”.³⁴

Keresztes Gyula 1932-ben ismét csak az okirat és a benne foglalt jog kapcsolatá-ból vezeti le az értékpapírok fogalmát. A szokásos felosztást követve szerinte is van-nak tanúsító okiratok, rendelkező okiratok és végül „értékpapírok vagyis oly okira-tok, melyekhez valamely jog akként kapcsolódik, hogy a jog átruházásához a papír átadása, a jog érvényesítéséhez a papír birtoka szükséges. Az értékpapírok fogalmi kellékei tehát a következők:

1. okirati jelleg, vagyis írásba foglalt akaratnyilvánítás;

2. valamely jog, (mely rendszerint követelés, de lehet dologi jog is);

3. az okiratban körülírt jognak az okirattal, értékpapírral való összekapcsolása oly módon, hogy az a jog csak az okirat birtokosa által gyakorolható és csak a papír átadása mellett ruházható át. Ez az összekapcsolás történhetik törvénnyel, vagy az okirat kiállítójának az okirat szövegében kifejezésre juttatott, esetleg vélelmezett akaratával.

Ez az utóbbi körülmény, valamely jognak az okirattal, a papírral való összekap-csolása adja meg a főkülönbséget közönséges okirat és értékpapír között”.³⁵

Megjelent a magyar irodalomban olyan álláspont is, amely a hagyományos, a papírba foglalt jog papír általi érvényesíthetőségére és átruházhatóságára alapozó fogalom kritikájaként határozta meg magát, azonban – megítélésem szerint – nem jutott el a jogi fogalomalkotáshoz szükséges meghatározáshoz. Az álláspont képvise-lője kritikai fejtegetéseit ugyanis azzal zárja, hogy „az értékpapírban ne keressünk

33 k^uncz Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata. II. kötet. Budapest, 1922. 33. o.

34 a^lMási Antal: A kötelmi jog kézikönyve. II. kötet. 2. kiadás. Budapest, 1929. 570. o.

35 k^eresztes Gyula: Magyar értékpapír jog. Budapest, 1932. (Tébe Könyvtár 70.) 2–3. o. Az érde-kesség kedvéért érdemes utalni arra, hogy a szerző lábjegyzetben megjegyzi: „általánosan elfoga-dott egységes meghatározása az értékpapíroknak nincsen. Ahány író, annyi definíció”. 7. sz. láb-jegyzet, 2. o.

mást és ne lássunk mást, minthogy az értékpapír, vagyis vagyonjogi értékkel bíró okirat. Igaz, hogy értékrangját a benne okmányosított tartozás adja sajátos jogi sza-bályok alá helyezésével, miként a brilliansgyűrűnek értékét a platina vagy arany karikába való foglalással a drágakő. Azonban ahogyan a befoglalással válik a drá-gakő alkalmassá arra, hogy mint gyűrű vagy fülbevaló stb. ékszer gyanánt szerepel-jen és viselhető legyen: úgy nem a tartozás magában, hanem sajátosan okiratba fog-lalva válik alkalmassá arra, hogy mint önálló érték, mint értékpapír a hitelgazdaságban új értéket jelentő szerephez jusson”.³⁶

A II. világháború utáni magyar jogirodalom eleinte nem bővelkedett az értékpa-pírokkal foglalkozó művekben, hiszen hosszabb ideig az értékpapíroknak a hazai gazdasági és politikai környezetben nem szántak szerepet. A közgazdasági irodalom-ban emlegetett, különböző időbeli pénzek cseréjét nem a piacon, nem piaci eszkö-zökkel bonyolították le, s ezért kevésbé volt szükség értékpapírokra. Ahogy koráb-ban utaltam rá, az ezen időszakkoráb-ban megszületett Polgári Törvénykönyv sem tartalmazta az értékpapírok általános anyagi jogi szabályait, a tételes jog sem serken-tett tehát e témakör tanulmányozására.

Ennek ellenére az 1977-es Ptk.-novella után megjelent Kötelmi jog különös részi egyetemi jegyzet Világhy Miklós tollából tartalmazott egy értékpapírjoggal foglal-kozó fejezetet, amelyben a szerző az értékpapírok fogalmát akként határozta meg, hogy „az értékpapír olyan okirat, amely a benne tanúsított alanyi jogot úgy testesíti meg, hogy azt a papír nélkül sem átruházni, sem érvényesíteni, sem bizonyítani nem lehet.”³⁷

Az általános anyagi értékpapírjogi szabályozás megjelenése a Ptk.-ban serken-tette az értékpapírokra vonatkozó elméleti gondolkodást is. A Ptk.-ba újonnan beke-rült szabályozás kommentárjában jelent meg az a definíció, miszerint „az értékpapír valójában nem más, mint írásban tett fizetési ígéret, amelynek alapján forgalomképes jog jön létre”.³⁸ E megállapításon túl természetesen a szerző a tételes szabályok fel-használásával is igyekezett megvilágítani az értékpapírok fogalmát. A legtöbb kom-mentár egyébként nem is lép túl a tételes szabályok magyarázatán, így önálló foga-lomalkotásra sem vállalkoznak.

Dobi Katalin, Hardy Ilona és Hubert Mária könyvükben az okirat és a benne fog-lalt jog kapcsolatából kiindulva jutottak el oda, hogy „lehetséges az alanyi jog és az okirat viszonyának olyan esete is, amelyben az okirat az alanyi jogot nemcsak bizo-nyítja (deklaratív okirat), nemcsak érvényességi feltétele az alanyi jog keletke zésének

36 M^enyhárt Gáspár: Adalékok az értékpapír fogalmához. In Polner Ödön-emlékkönyv. Dolgozatok Polner Ödön születésének 70. évfordulójára. II. kötet. Szeged, 1935. 72. o.

37 e^örsi Gyula – k^eMenes Béla – s^árándi Imre – V^iláGhy Miklós: Kötelmi jog. Különös rész (egyes szerződésfajták), egységes jegyzet az Állam- és Jogtudományi Karok számára. Budapest 1979. 237. o.

38 z^oltán Ödön: A Ptk. 338/A. §-ához fűzött magyarázat. In G^ellértGyörgy (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. 1. kötet. Budapest, 1992. 829. o.

(érvényességi okirat), hanem az okirat az alanyi jogot mintegy megtestesíti (in kor -porálja) úgy, hogy nélküle az alanyi jogot sem érvényesíteni, sem bizonyítani nem lehet. Az okirat és az alanyi jog ilyen jellegű összefüggésekor értékpapírról van szó.

Az értékpapír olyan okirat, amely a benne tanúsított alanyi jogot úgy testesíti meg, hogy azt a papír nélkül sem átruházni, sem érvényesíteni, sem bizonyítani nem lehet”.³⁹

A modern elméleti értékpapírjogi irodalom első monografikus igénnyel született művében a szerző, Szécsényi László óvatosan bánik a definícióalkotással. A kellő körültekintéssel, aprólékosan tárgyalt kérdés kapcsán leszűrhető álláspontja végül is az, hogy „[…] az értékpapírok olyan okiratok, melyek egy jogot különleges módon testesítnek meg, hogy a jog és az okirat között sajátosan szoros kapcsolat jön létre”.⁴⁰ E kapcsolat lényegét tágabb értelemben abban ragadja meg, hogy „[…] a megtestesí-tett jog érvényesítéséhez az okirat birtoklása szükséges”.⁴¹

Egy 2002-ben megjelent egyetemi jegyzetben a szerző az értékpapírokat a követ-kezőképpen definiálja: „Az értékpapír olyan okirat, amely a benne tanúsított alanyi jogot úgy testesíti meg, hogy azt a papír nélkül sem átruházni, sem érvényesíteni, sem bizonyítani nem lehet.”⁴²

Az új Ptk.-hoz kapcsolódó kommentárirodalomból idézhetjük Petrik Bélát, aki a jogszabály eredeti szövegéből kiindulva az értékpapírok fogalommeghatározásá -hoz formai és tartalmi elemeket használ fel.

„Formai követelmények:

a) az értékpapírt írásban nem elektronikus formában állítják ki, vagy b) elektronikus formában rögzítik és értékpapírszámlán tartják nyilván […];

Tartalmi követelmények:

c) az okiratot valamely polgári jogi jogviszony kötelezettje egyoldalú nyilatko-zatként állítja ki, kötelezettségét egyoldalúan vállalja;

d) az okirat vagy az elektronikus úton rögzített nyilatkozat tartalmazza annak a jognak a leírását, illetve annak a szolgáltatásnak a meghatározását, amelynek gya-korlását az értékpapír kibocsátója lehetővé teszi, illetőleg, amelynek teljesítésére az értékpapír kötelezettje kötelezettséget vállal;

39 d^obi Katalin – h^ardy Ilona – h^ubert Mária: Értékpapírjog, értékpapírpiac. Budapest, 1994. 10.

o. Nehéz nem észrevenni az idézet utolsó mondatának szó szerinti azonosságát Világhy Miklós fentebb idézett definíciójával.

40 s^zécsényi László: Értékpapírjog. Budapest–Pécs, 1999. 32. o.

41 s^zécsényi László: i.m. 37. o. A szerző ugyanakkor leír egy szűkebb fogalmat is, amely „[…] abban látja az értékpapír lényegét, hogy a megtestesített jog átruházása az okirattal való rendelkezés útján történik. Ebben az esetben a jogátruházás módja az értékpapír minősítő jegye. Értékpapírok e felfogás szerint tehát csak azok a jogot megtestesítő okiratok, melyeknél a jog dologi jogi szabá-lyok útján kerül átruházásra. A szűkebb értékpapír-fogalom így csak a bemutatóra és rendeletre szóló papírokat fogja át, míg a rektapapírokat nem, […].” s^zécsényi: i.m. 37–38. o.

42 h^arsányi Gyöngyi: Értékpapírok és ügyletek a magyar tőkepiacon. Miskolc, 2002. 10. o. Itt is feltűnik a Világhy Miklós által adott definícióval való azonosság.