A szocialista országokban a hatalom megosztásának elve szerinti vég-rehajtó hatalom „egyfelől államfői, másfelől kormányfői, pontosabban kormányzási funkció ellátására kiépült szervekből tevődik össze” (Lő-rincz,2005:25). Egyes szocialista országokban – például Csehszlovákiá-ban és JugoszláviáCsehszlovákiá-ban – tisztán szétválasztható modell alakult ki: a köz-társasági elnök, illetve elnökség az államfői funkciót látta el, a kormány pedig a kormányzatit. Magyarországon és a Szovjetunióban „formálisan, azaz jogszabályok által rögzítetten monolitikus a végrehajtó hatalom.”
(Lőrincz,2005:27). E két országban – a már hivatkozott 1936-os szovjet alkotmány mintájára – a kormány a végrehajtó hatalom letéteményese, a legfelső népképviseleti szervek azonban megduplázódnak: a ritkán ülé-sező, plenáris üléseket tartó képviseleti testületeket csaknem minden-ben helyettesítik a plenáris ülésnek mindenminden-ben alárendelt, de gyakrab-ban ülésező, szűkebb körű elnökségek. Az elnökségek sajátos jogállása folytán egyfelől jogosultak voltak törvénnyel egyenértékű jogszabályok kiadására – vagyis jogalkotói tevékenységet is végeztek –, másfelől vég-rehajtási jellegű funkciókat is elláttak.
A Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) elnökből, két elnökhelyet-tesből, titkárból és 17 tagból állt, akiket az Országgyűlés az első ülésén választott meg a képviselők közül. A NET szerteágazó államfői típusú feladatkörei közé tartozott
• az országgyűlés összehívása,
• választások és törvények kezdeményezése,
• nemzetközi szerződések kötése, illetve megerősítése,
• követek megbízása és fogadása,
• rendjelek és címek adományozása, valamint
• a kegyelmezési jog gyakorlása.
Legfőbb végrehajtási jellegű feladataként a NET irányított minden más szervet, amely végrehajtó funkciót látott el. Hatásköréből kiemelen-dő, hogy az Alkotmány őreként megsemmisíthetett vagy megváltoztat-hatott minden olyan, az államigazgatási vagy helyi államhatalmi szervek által hozott jogszabályt, határozatot és intézkedést, ami az alkotmányba ütközött vagy sértette „a dolgozó nép érdekeit”.
A NET korlátlanul helyettesítette az Országgyűlést is, amikor az nem ülésezett. Mivel azonban a parlament alig ülésezett, a NET he-lyettesítő funkciója állandó gyakorlattá vált. E jogkörében a NET – az alkotmány módosításának kivételével – minden kérdésben jogszabályt alkothatott, s ezzel tulajdonképpen elősegítette a hatalom koncentráci-óját. A pártvezetés döntéseit gyorsan, minden formalitás nélkül legali-zálhatta törvényerejű rendeletek formájában – ez a jogszabályi forma egyébként a szovjet „ukáz” (magyarul: parancs) mintájára került be a magyar közjogba. Törvényerejű rendeleteket a NET mind a saját, mind a helyettesítő hatáskörében hozhatott, az utóbbiakat azonban be kellett mutatnia az Országgyűlésnek.
A NET eleinte havonta egy-két ülést tartott, melyeknek az időtartama sokszor nem érte el az öt percet sem: vita nélkül, „sürgősséggel” döntöt-tek. 1952-ben és ’53-ban állandósult a havi 3-4 ülés gyakorlata, ülésen-ként 2-3 napirendi ponttal. Több esetben fogadtak el napirendi pontokat
„körözés” útján, ülésen kívül is (Mezey, 1996:398).
A végrehajtó hatalom másik, hivatalosan egyedüli szerve a kormány – 1957-től Minisztertanács (MT) – volt, melynek tagjait az országgyűlés a NET javaslata alapján választotta meg.33 Szerepére minden szocialis-ta országban jellemzően kihatott az 1936-os szovjet modell, miszerint a kormány az állami igazgatás csúcsszerve, funkciója a végrehajtás és a rendelkezés; végrehajtói jellegét az is jelzi, hogy jogszabályt csak tör-vény alatti szinten hozhat. Ügyrendje (2049/17/1953. (HT VII. 29.), illet-ve 2075/1955 (III.12.) Mt. Határozat.) szerint hatáskörét az alkotmány, valamint a törvények és az egyéb jogszabályok határozzák meg. Műkö-désére jellemző a kollektivitás, viszonya a képviseleti szervekhez aláren-deltségi, a bíróságokhoz és az ügyészségekhez pedig mellérendeltségi (Lőrincz, 2005:31). Bár az alkotmány értelmében „a minisztertanács mű-ködéséért az Országgyűlésnek felelős”, a kormány munkája a parlament számára mégis ellenőrizhetetlen volt (Mezey, 1996:398). Az Alkotmány a miniszteri felelősségről csak annyit írt elő, hogy azt külön törvényben kell szabályozni, erre azonban 1956 előtt nem került sor.
Az MT elnökből, elnökhelyettesekből, államminiszterekből és a mi-nisztériumokat vezető miniszterekből állt;34 az MT titkárságának alkal-mazottait az elnök nevezte ki. Az MT munkáját az elnök irányította, aki az ülések közötti időszakokban az MT nevében eljárt a hatáskörébe utalt ügyekben. Ez utóbbi esetekben határozatot hozhatott halaszthatatlan dön-téseket igénylő, illetve kisebb jelentőségű kérésekben. Az MT ülésén a ta-gokon kívül tanácskozási joggal jelen volt a legfőbb ügyész, az Állami Ellenőrző Központ elnöke és a titkárság vezetője. Az egyes ügyek tárgya-lásán megbízottként részt vettek az előterjesztők és a szakértők, valamint azok, akiknek részvételét az elnök elrendelte. Az ülések megszervezése, továbbá a napirendnek és a meghívottak névjegyzékének az összeállítása a titkárság feladata volt. A kormány az ötvenes évek közepétől általában kéthetente, az elnökség pedig hetente ülésezett. Az elnökség egyes kiemelt ügyekben döntött, határozatait az MT nevében és jogkörében hozta.
Az MT hatáskörébe tartoztak az alapfontosságú állami és a jogszabá-lyok által oda utalt ügyek, többek között
• az állampolgárok széles körét, minden minisztert vagy a miniszte-rek többségét érintő kérdések;
• a minisztériumok szervezetének megállapítása;
• javaslattétel, illetve tervezetek kidolgozása az előterjesztendő tör-vényekre és törvényerejű rendeletekre;
• felhatalmazás nemzetközi egyezmények megkötésére és aláírására;
• rendeletalkotás;
• bizonyos kinevezéseknek, valamint a miniszterek külföldi utazá-sainak jóváhagyása;
• javaslattétel a NET-nek érdemrendek adományozására.
Ezeken kívül széleskörű gazdasági kormányzati jogkörei is voltak, például
• költségvetési póthitelkeret, illetve tervmutatók elfogadása és meg-változtatása,
• devizakeretek és ár-kiegészítési tervek meghatározása,
• bértételek meghatározása,
• vállalatok alapítása, átszervezése vagy megszüntetése stb.
A miniszterek csak az MT jóváhagyásával bocsáthattak ki rendeletet.
A kormányzati jogalkotás fontos csomópontja volt az a rendelet,35 melynek értelmében a Magyar Közlönyben kellett közzétenni a mi-nisztertanácsi rendeleteket, illetve azokat a határozatokat, amelyek meghatározott kérdésekben az állami vezetés irányvonalának sokolda-lú, hosszabb időre szóló előírásait tartalmazták. A Magyar Közlönyben nem közzétett határozatokat a Határozatok Tára közölte.36
A pártállamokban általában a kormány volt a pártok legfontosabb eszköze a hatalom gyakorlására, a képviseleti szerveknek csak az volt a szerepük, hogy védjék és támogassák a kormány működését. A párt közvetlen részvétele a kormányban azonban világosan kifejezte azt a szándékot, hogy a párt irányít, a kormány végrehajt (Lőrincz, 2005:32).
A párt vezetői több esetben ellátták a miniszterelnöki funkciót is (Rákosi Mátyás, Kádár János, Grósz Károly).
A „népi ellenőrzés” megvalósítására 1957-ben létrehozták a Központi Népi Ellenőrző Bizottságot (KNEB), amelyet a kormány közvetlenül irá-nyított, de tevékenységéért az Elnöki Tanácsnak is felelősséggel tartozott (1957: VII. törvény; lásd még a végrehajtására kiadott 6/1958 (I.18.) Korm.
sz. rendeletet). A KNEB a népi ellenőrzés legfelsőbb szerve volt: közpon-tilag összefogta az ellenőrzés teljes szervezetét és a területi ellenőrző bi-zottságokat. Az idevágó joganyag szerint a népi ellenőrzés feladata, hogy segítséget nyújtson az állami szerveknek „az állami és az állampolgári fegyelem megszilárdításában, a nép vagyonának védelmében és a vissza-élések leleplezésében. Harcoljon a közérdekű bejelentésekkel tudomására hozott ellenséges, korrupt és bürokrata elemek leleplezéséért és eltávolítá-sáért, személyekre és az általuk betöltött állásra tekintet nélkül; közremű-ködjék a feltárt hiányosságok megszüntetésében, javaslatot tegyen egyes személyek felelősségre vonására; szakvéleményt adjon az MT részére a költségvetést és zárszámadást megállapító törvényjavaslatokhoz, valamint a népgazdasági tervhez.” A népi ellenőrzés a fegyveres testületekre, a bí-róságokra és az ügyészségekre nem terjedt ki.