A képregény működése

Ha feltételezzük azt, hogy a képregénynek helye van a könyvtárban – és nem csak a polcokon, hanem könyvtárhasználati, vagy köznevelési tevékenységet (pél-dául szövegértés-fejlesztést) támogató könyvtári képzéseken, esetleg a könyvtári marketingben, és még sorolhatnám –, akkor fontos, hogy megértsük a képregény működését, lássuk azt, hogy miben több és miben kevesebb, mint az írott szó, és hogy miben több és miben kevesebb, mint a megfestett kép.

Nézzük meg a képregényalkotás és -befogadás folyamatát a Jacobson-féle kommunikációs modell szerint!

9. ábra. Jacobson-féle kommunikációs modell

Ebben a megközelítésben az adó a képregényalkotó, a vevő a képregényolvasó és a képregény a csatorna. A képregényalkotó üzenetet kíván eljuttatni az olvasó-hoz, az általa végzett művészeti alkotási tevékenység a kódolás, a képregényolvasás pedig az üzenet dekódolása.

McCloud szerint „mindannyian a legteljesebb magányban élünk. Senki sem tudhatja belülről, milyen a te bőrödben lenni. Akármennyire kinyílik is mások felé, senki sem érezheti pontosan azt, amit te. A modern kommunikáció minden eszköze a lélektől lélekig ható közvetlen kommunikáció sajnálatos képtelenségé-ből nőtt ki. És ez szomorú, mert az emberiség majd minden problémája ebképtelenségé-ből a képtelenségből fakad. Minden médium (…) hidat képez az emberi lelkek közt.

A médiumok olyan formába konvertálják a gondolatokat, hogy képesek legyenek

170 McCloud, S.: A képregény felfedezése. Budapest : Nyitott Kvműhely, 2009. 177‒179. p.

átszelni a fizikai világot, hogy aztán egy vagy több érzékszerv alakítsa vissza őket gondolatokká. A képregényekben ez a konverzió az agytól a kézen, majd a papíron át a szemig vezet, míg végül visszajut az agyba. Ideális esetben ez a vesszőfutás nem torzítja a művész üzenetét, a gyakorlatban azonban ez elég ritkán fordul elő.”¹⁷¹

A képregényalkotó tehát a kódolás során a szöveg és kép olyan kombináci-ójával dolgozik, hogy az általa átadni kívánt üzenet a lehető legkevésbé torzulva dekódolódhasson az olvasóban. Ahogy más művészeti ágakban, úgy a képregény esetében is szükséges, hogy ne csupán az adó rendelkezzen a megfelelő tudással, szakértelemmel és gyakorlattal a kódoláshoz, de a vevőnek is rendelkeznie kell azokkal a készségekkel, képességekkel, adottságokkal és jártasságokkal, amelyek-kel dekódolni tudja az üzenetet. „A kép információját érzéamelyek-keljük, ez nem igényel külön tanulást, az „üzenet” közvetlenül felfogható. Az írott információt megért-jük, a nyelv absztrakt szimbólumainak dekódolásához időre és külön tanulásra van szükség. Minél elvontabb egy kép, annál inkább hasonlít a szóra, és annál jobban hagyatkozik a megértésre. A szó minél bátrabb, direktebb, annál alacso-nyabb szintű megértést igényel, annál gyorsabban felfogható, és jobban hasonlít a képre. Az egységes képregénynyelv igénye ahhoz a centrumhoz vezet bennünket, ahol kép és írás csupán ugyanannak az éremnek két oldala.”¹⁷²

Amióta létezik a nagyipari képregénykiadás, a füzetek jól megfigyelhető evolúción estek át. Míg az írók sokáig a szavakra, tehát a narrációra és a dialó-gusokra bízták a mesélés nagyobb részét, a képregények magukban hordozták az illusztrált irodalom örökségét. Később viszont egyre nagyobb teret kaptak a rajzok is, egészen addig, amíg el nem értek egy egészséges egyensúlyt, ahol kép és történet egyaránt továbblendített a történeten.¹⁷³ A legújabb idők írói viszont átbillentették a mérleg nyelvét a vizualitás javára, és sokkal többet mondanak el képekkel, miközben a szavaknak rendre kevesebb szerep jut.

Az így kapott kibontott történetvezetés természetesen egy sor jól meghatároz-ható jellemzővel is rendelkezik, melyek mára már a képregények hétköznapi eszköztárába ivódtak.¹⁷⁴

A kép és szöveg aránya a képregényben változatos, azonban megfigyelhe-tő, hogy az adott képregényműfajon belül jellemzően hasonlóképpen alakul.

Például a populáris amerikai képregények esetében fontos szempont, hogy el-sősorban vizuális élményt kell nyújtaniuk, ezért erősen dominál a kép, azon-ban ismeretterjesztő képregényekben nem ritka, hogy a szöveg dominál, mivel bizonyos fogalmak tisztázása képekben rendkívül terjedelmes volna. Kertész szerint „minden képregénytípusra érvényes viszont az a megállapítás, hogy a

171 McCloud, S.: A képregény felfedezése. Budapest : Nyitott Kvműhely, 2009. 202‒203. p.

172 McCloud, S.: A képregény felfedezése. Budapest : Nyitott Kvműhely, 2009. 57. p.

173 Claremont, C. ‒ Byrne, J.: Uncanny X-men. Comic,

174 Farkas Dávid: A kibontott történetvezetés. Fandom, 1. (2011) 1. 15. p.

szöveg semmi esetre sem a rajz alátámasztását, hanem a cselekmény továbbvi-telét szolgálja.”¹⁷⁵ Fontos azonban kijelenteni, hogy képregény lehetséges ki-zárólag képi ábrázolással szöveg nélkül (mint például Andy Runton Owly / baglyocska/ képregényei¹⁷⁶, mindezzel ellenétben képregény nem értelmezhető csak szavakkal, képek nélkül.

12.5.3.1. Stilizálás

A képregényformában történő művészi közlés eszköztárának egyik legfon-tosabb eleme a gondolat egy képbe történő absztrahálása és annak eredménye:

az ikon. Az ikon ebben a szövegkörnyezetben a személyek, helyszínek, dolgok és eszmék bemutatására szolgáló képet jelenti. Azok a képek, amelyeket ikonnak nevezünk, általában egy konkrét kategóriába tartoznak. Az ikonokat jellemző-en ideológiák, eszmék és filozófiák bemutatására használjuk, vannak azonban a nyelv, a tudomány és a kommunikáció által használt ikonok is, vagy azok a képi ikonok, amelyek eredeti tárgyukra próbálnak meg hasonlítani. Az ikon tartalma ugyanúgy változó lehet, ahogy a hasonlóság foka. A nem képszerű ikonok jelentése rögzített és abszolút. Konkrét megjelenésük nem befolyásolja a jelentésüket, mert láthatatlan fogalmakat fejeznek ki. A képszerű ikonok je-lentése kevésbé kötött, megjelenésüktől függően változik. Különböző mérték-ben térnek el a valóságtól. Gondoljunk bele, ezen elgondolás szerint a legabszt-raktabb ikonok a szavak.¹⁷⁷ Ebből adódik a képregényalkotó egyik legerősebb fegyvere, amellyel többé teheti üzenetét, mintha akár csupán képzőművészeti, akár csak irodalmi eszközökkel élhetne: absztrahálhatja képi mondanivalóját a szavak szintjére, de fordítva is igaz: túlléphet a szavak absztraháltságán, és képi eszközökkel konkretizálhat.

MCloud példája szerint, ha két ember beszélget, rendszerint egymás szemé-be néznek, és a legapróbb részletekig látják egymás arcvonásait. Közszemé-ben mind-kettejüknek van elképzelése saját arcvonásairól, de ez a kép távolról sem annyira élénk a fejükben, mint a másiké. Elnagyolt vonásokat és formákat látunk, bár minden a helyén van. Az egész olyan egyszerű, mintha csak eleven rajzfigura volna. Amikor fényképet vagy festményt látunk, egy másik ember arca tűnik elénk. De amint belépünk a rajzfigurák világába, mindenben önmagunkat lát-juk. A rajzfigura légüres teret képez, ami magába szívja a személyiségünket, és el-vonja figyelmünket. Egy üres héj, amelybe belebújunk, hogy rajta keresztül más világokba utazhassunk. Nemcsak nézzük a rajzfigurát, eggyé is válunk vele.¹⁷⁸

175 Kertész Sándor: Szuperhősök Magyarországon. Nyíregyháza : Akvarell, 1991.

176 www.AndyRunton.com - Owly Books & Graphic Novels.

http://www.andyrunton.com/owly/ [2017.12.18.]

177 McCloud, S.: A képregény felfedezése. Budapest : Nyitott Kvműhely, 2009. 36. p.

178 McCloud, S.: A képregény felfedezése. Budapest : Nyitott Kvműhely, 2009. 43–44. p.

Egy puszta „jelentéssé” csupaszított képpel a művész olyasféle többletet adhat, amelyre a valóság-ábrázoló művészet nem képes. … A stilizálás nem csupán raj-zolási technika, hanem sajátos látásmód is. A rajzfigurák figyelmünket különös érzékkel irányítják egy adott gondolatra. Ebben van az erőssége a képregénynek és a grafikus művészetnek általában. A másik fontos dolog a rajzfigura egyete-mes értéke. Minél stilizáltabb a rajz, annál több emberre illik.¹⁷⁹ Az arc és alak megrajzolásánál szinte minden képregényrajzoló valamilyen mértékben stilizált rajzfigurákhoz folyamodik. Még a legreálisabbak is távol állnak a fotórealiz-mustól. Aki médiában dolgozik, jól tudja, hogy a közönség bevonódásának a legfőbb mutatója a történet hősével való azonosulás mértéke. És mivel rajzfigu-rákkal mindig is könnyebb volt azonosulni, a képregény könnyebben utat tört magának a tömegkultúrában.¹⁸⁰

12.5.3.2. Keretezés

Gondolkodási képességünk egyik alapja az, hogy agyunk a részleteket egésszé alakítja. Ez több esetben nyilvánvaló, azonban sokkal jobban meghatározza gon-dolkodásunkat, mintsem azt először képzelnénk. Mindenki számára közismert, hogy amikor filmet nézünk, akkor másodpercenként 25–60 képkockánként vál-takozó képek sorozatát látjuk, amelyet agyunk folyamatos mozgóképpé alakít.

Ha egy újságképre, vagy akár a monitorra pillantunk, akkor képeket, szöveget lát-tat velünk agyunk, de igazából képpontok sokasága áll össze egy képpé vagy szóvá.

Ezeken a nyilvánvalókon túl agyunk más módon is alkot részekből egészet.

Gondoljunk arra, hogy úgy hisszük-e, hogy a helyiségen, ahol épp ülünk, azon túl van-e egy másik helyiség, vagy éppen a falon túl a külvilág. És azon túl van-e szomszéd épület, és szomszéd város, szomszéd ország, és a Föld túloldalán egy má-sik kontinens, vagy éppen egy óceán? A többség valószínűleg úgy válaszol, hogy igen. Mi történik ilyenkor a fejükben? A valóság egy kis részletét tapasztaljuk jelenleg, de az agyuk ezt a részt kiegészíti egy egészre, házra, városra, univerzumra, ahol létezünk.

Ezzel a gondolattal eljutunk a képregény működésének a kulcsáig. A képre-gény legfontosabb része az a kis rés, ami az egymás melletti képkockák, azaz a panelek között van. Az az üres rész a papíron, ahol nincs semmi… A képregény működésének lényege az, hogy a panelek közötti hézagot az emberi fantázia kell, hogy kitöltse. A részletek egészként való érzékelését mint jelenséget a képregényel-mélet keretezésnek hívja.

A keretezés a képregényben olyan bensőségességet teremt, amelyet csak a leírt szó, az alkotó és a közönség közötti titkos egyezség képes felülmúlni. Hogy az

179 McCloud, S.: A képregény felfedezése. Budapest : Nyitott Kvműhely, 2009. 38. p.

180 McCloud, S.: A képregény felfedezése. Budapest : Nyitott Kvműhely, 2009. 50. p.

alkotó mennyire tartja tiszteletben ezt az egyezséget, az csupán művészi érzék és szakértelem kérdése.

Scott McCloud a rést a panelek között csatornának nevezi. „Itt, a csatorna homályában az emberi képzelet képes a két különálló képet egyetlen közös gon-dolattá olvasztani. A képregény kockái felszabdalják, különálló pillanatok szagga-tott ritmusává alakítják a teret és időt. De a keretezésen keresztül mégis képesek vagyunk összekötni ezeket a momentumokat, és folytonos valóságot alkotunk belőlük. Ha a vizuális ikonográfia a képregény nyelve, a keretezés e nyelv nyelvta-na. És mivel meghatározásuk érvényessége az elemek elrendezésén múlik, maga a képregény a szó nagyon is valóságos értelmében a keretezés művészete.”¹⁸¹

A kockáról kockára történő átmenet a képregényben különböző kategóriákba sorolható:

1. Az első a pillanatról pillanatra történő átmenet, viszonylag kevés kerete-zést igényel.

2. A következő átmenettípusban egyetlen szereplő látható egy cselekményről cselekményre történő átmenetben.

3. Aztán jön a szereplőről szereplőre történő átmenet ugyanazon jeleneten vagy gondolatmeneten belül, amelynek értelmezése erőteljes részvételt igényel az olvasó részéről.

4. A jelenetről jelentre történő átmeneteknél az időnként hatalmas térbeli és időbeli ugrások értelmezéséhez fejlett logikai következtetés szükséges.

5. Az ötödik fajta átmenet, a nézőpontváltás többnyire átugorja az idősíkot, tekintetünk egy hely, gondolat vagy hangulat különböző nézőpontjain siklik végig.

6. És végül a logikai ugrás, ahol a képkockák között semmiféle logikai kapcsolat nem létezik. ¹⁸²

181 McCloud, S.: A képregény felfedezése. Budapest : Nyitott Kvműhely, 2009. 74–75. p.

182 McCloud, S.: A képregény felfedezése. Budapest : Nyitott Kvműhely, 2009. 78–80. p.

A keretezés művészete nem csupán a panelek közötti viszonyokban, de a panelek belsejében is nyomon követhető. Gondoljunk csak bele, hogy a képregénynek mint médiumnak a filmtől való függetlensége már annyiban megmutatkozik, hogy amíg a film egy adott képe egy adott pillanatot mu-tat, addig egy panelben bátran elhelyezhető bal oldalt egy kiáltó figura, jobb oldalt pedig az erre reagáló másik fél foglalhat helyet. A jobb oldali figura válasza nyilván csakis azután következhet be, miután végighallgatta partnere kiáltását – a panel időtartama tehát legalább annyi, amennyi idő alatt a be-szélgetés lezajlik.¹⁸³