A jogerő jogelméleti-jogtörténeti fogalma

A jogerő fogalmának történeti alapja minden jogász számra ismert a római jogi tanulmányokból: „res iudicata pro veritate accipitur,”¹³² vagyis az „ítélt dolgot igazságként kell elfogadni”. A római regula első része, a res iudicata (ítélt dolog) a jogerő szinonimájaként, terminus technicusként vonult be a jogászi köznyelv-be, és általában a döntés megváltoztathatatlanságát értjük azon. Ez a közmeg-egyezés a maxima második feléből következik, vagyis abból, hogy a (bíróság által) eldöntött kérdésnek igazság ereje van, azt többé senki nem vitathatja.

A fogalom jogdogmatikai alapját a pozitív jogi gondolkodás alakította ki.

Abból kiindulva, hogy a jog nem más, mint a személyek (jogalanyok)

viselke-131 Ld. SOMODY i. m. 109.

132 Ld. BRÓSZ Róbert – PÓLAY Elemér: Római jog. Budapest, Tankönyvkiadó, 1989. 117.

désére vonatkozó kötelező, az állam által alkotott, de legalábbis az állam által elismert és az állam által végső soron kikényszerített magatartási szabályok összessége,¹³³ a jog szabályösszesség, melynek alapegysége a magatartási sza-bály. A magatartási szabályok – forrásuk szerint – általánosak (ezeket nevez-zük a közjogban normáknak) vagy konkrétak. Az általános magatartási szabá-lyok vagy normák általában jogalkotás eredményei, kivételesen jogalkalmazói döntésből származnak (alkotmánybírósági határozatok, jogegységi döntések).

A konkrét magatartási szabályok ezzel szemben jogalkalmazói döntés eredmé-nyei, szerződésben vállalt kötelezettségek vagy más önként vállat szabályok.¹³⁴

A nevesített, konkrét magatartási szabály tehát az, ami egy jogalany számára végső soron meghatározza, hogy milyen cselekményt köteles maga elvégezni, vagy más milyen cselekményét köteles eltűrni. A közigazgatási eljárás ered-ményeként születő magatartási szabályt a közigazgatási hatóság döntése, eljá-rásjogi értelemben a határozata (esetenként végzése) tartalmazza. Ez a konkrét magatartási szabály a jogrendszer egészét alkotó és a szóban forgó esetre vo-natkozó jogszabályok hierarchikus rendszerén alapulva a közigazgatási hatóság határozatából (végzéséből) következik.¹³⁵

A jogalkalmazói döntésben (hatósági határozatban) megjelenő konkrét ma-gatartási szabály tehát nem más, mint a jogalkotó akaratából született általános magatartási szabály (jogszabály, norma) egyedi esetre alkalmazása (konkreti-zálása). Az általános és a különös magatartási szabály természete tehát azonos, mindkettő a jog részét képezi, kötelező. Végső soron ugyanannak a szabály-hierarchiának részei, amelynek legmagasabb szintjén az alkotmány (nálunk:

Alaptörvény) mint általános szabály, legalsó szintjén pedig a jogalkalmazói döntés mint konkrét magatartási szabály található (vagyis a bírói, közigazgatási hatósági stb. döntés nem más, mint egyedi jogi norma).¹³⁶

133 Vö. E^RDŐ Péter: Egyházjog. Budapest, Szent István Társulat, 2003. 47.

134 Ld. Hans KELSEN: Tiszta jogtan. Budapest, ELTE Bibó István Szakkollégium, 1988. 44.;

RÁCZ Attila: Alapvető jogok és jogforrások. In: PETRÉTEI József (szerk.): Emlékkönyv Ádám Antal egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. Pécs, PTE, 2000. 187.; JAKAB (2007) i. m. 40–41.

135 Példaként a korábbi (ideiglenes) Alkotmányt alapul véve: az Alkotmány felhatalmazta az Országgyűlést, hogy törvényeket alkosson. Az akkor hatályos jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény szabályozta a jogalkotás rendjét. Az Országgyűlés megalkotta az épített környe-zet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt. E törvény felhatalmazása alapján X önkormányzat elkészítette a helyi építési szabályzatát. E jogszabályok fi gyelembe-vételével X önkormányzat polgármesteri hivatalának jegyzője a Ket. alapján hozott határo-zatában kötelezte NN ügyfelet, hogy a belterületi ingatlanán engedély nélkül létesített mel-léképületet HI határidőre bontsa le. NN ügyfél számára tehát a konkrét magatartási szabályt a jegyző határozata tartalmazta azzal, hogy a határozat tartalma több jogszabály együttes alkalmazásán alapul.

136 Ld. KELSEN i. m. 44.

Mint ismert, az általános magatartási szabályok (normák, jogszabályok) is-mérve az alkotmányosság mellett az érvényesség és a hatályosság,¹³⁷ a konkrét magatartási szabályok (jogalkalmazói döntések) ismérvei szintén az alkotmá-nyosság mellett az érvényesség és a jogerő. Az érvényesség mindkét szabálytí-pus esetén az előre meghatározott rendben születés, vagy fordítva: előre meg-határozott hibáktól mentesség fogalma.

Az általános normák esetén a hatályosság (pontosabban az időbeli hatályos-ság) azt az időtartamot jelenti, amely alatt alkalmazható. Jellemzően az álta-lános norma születésekor a hatálybalépés, vagyis az alkalmazhatóság kezdeti időpontja ismert (míg a hatályvesztés időpontja a hatályon kívül helyezésről, megsemmisítésről szóló döntésben jelenik meg, habár az sem kizárt, hogy a jogalkotó ezt az időpontot is előre meghatározza).¹³⁸ A jogalkalmazói döntések jogereje ebben az elméleti értelemben hasonló tartalmú. Azt az időpontot jelen-ti, amikor a konkrét magatartási szabály a jogalanyt már ténylegesen kötelezi, vagyis azt az időpontot, amikortól a döntésben leírt konkrét magatartási szabály elfoglalja helyét a magatartási szabályok hierarchiájában, a jog részévé válik.¹³⁹

Elmondható tehát, hogy a jogerő fogalmi természetét tekintve részben azo-nos a hatállyal, a magatartási szabály ’életének’ kezdetét jelöli. Másrészről a jogerő és a hatály fogalma el is válik egymástól: a hatály, mint láttuk, kezdetben általában nyitott időtartamot jelöl, ugyanakkor mindig bekövetkezik a vége is (még ha ez esetenként akár több évszázadot is jelenthet). Az általános maga-tartási szabály hatálya tehát mindig zárt, kezdő időponttól befejező időpontig terjed. A jogalkalmazói döntés jogereje ezzel szemben véglegesen nyitott idő-tartam kezdete, mondhatni, a jogerő ’örök életre szól’.¹⁴⁰

Ez a különbség az általános és a konkrét magatartási szabályok természetbe-ni különbségéből következik. Az általános magatartási szabályra (jogszabályra, normára) mindig épül egy másik magatartási szabály, egy alacsonyabb szintű norma vagy végső soron egy konkrét normát tartalmazó jogalkalmazói döntés.

A hatályvesztés tehát azt az időtartamot jelenti, amikor a magasabb szintű sza-bályra a hierarchiában alacsonyabb szintű szabály már nem alapítható. A konk-rét magatartási szabály forrása, a jogalkalmazói döntés viszont a szabályhierar-chia ’alja’, ha úgy tetszik, befejezése, arra már más, a jog részét képező szabály nem épül, ebből következik – elméleti értelemben – jogerejének véglegessége.

137 Ld. S^ZILÁGYI Péter: Jogi alaptan. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1992. 196–198.; T^AMÁS András: Legistica. A jogalkotástan vázlata. Budapest, Szent István Társulat, 2008. 63–64.;

J^AKAB (2007) i. m. 66–72., 82–91.

138 Ld. TAMÁS (2008.) i. m. 64.

139 Ld. BELOVICS Ervin: A másod- és harmadfokú bírósági eljárás. In: TÓTH Mihály (szerk.):

Büntető eljárásjog. Budapest, HVG-Orac, 2009. 431.

140 Megjegyzendő, hogy – amint látni fogjuk – ez a jogerő egyik összetevőjére, a végrehajtható-ságra csak korlátozottan igaz. Ld. PATYI (szerk., 2009.) i. m. 458–462.