Tolnai berendelése után a római követség vezetését Murai István követségi tanácsos vette át, akit – mint említettük – Szekeres György távozását követően Párizsból érkezett a Tevere partjára. Az eredetileg mintakészítő szakmunkás foglalkozású, de a háború után magasabb végzettséget szerző Murai előbb a kispesti városházán, majd a nagybudapesti pártbizottságon dolgozott, és 1949-ben került "külügyi vonalra".748 Párizsba a Rajk-per bonyodalmainak tetőpontján érkezett, nem sokkal Károlyi Mihály lemondása előtt,749 annak a Mód Péternek750 a helyére, akit szintén letartóztattak a Rajk-ügy részeként. Rómában pedig azt a Szekeres Györgyöt követte, aki azért nem tért haza, mert nem akart Mód sorsára jutni... Sajátos párhuzamosság – Murai azonban szemmel láthatóan nem ijedt meg a nehéz feladatoktól, bár persze kérdés, milyen színvonalon tudta megoldani őket.
Pozíciójának pontosabb értéséhez tudnunk kell, hogy tanácsosi beosztása mellett egyben titkos hírszerző tevékenységet is végzett a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályának megbízásából.751 De valahogy a titkosszolgálati ügyek diplomata pályájának majd első percétől fogva elkisérték Murai Istvánt. Már Párizsba is azért került, mert elődjét egy kémügy fedezése miatt kiutasították Franciaországból. Havas Endre és Mód Péter követségi munkatársak ugyanis kapcsolatban álltak egy Nagy Gábor nevű (szintén "katpol"-os) ügynökkel, és úgy rendelkeztek, hogy az anyagok közvetítését Brocskó Jánosné (a kereskedelmi kirendeltség egyik munkatársának felesége) intézze. Havas volt titkárnője, Kiss Elekné azonban „disszidált”, és a francia rendőrségen leleplezte a kapcsolatot, mire 1949. június 10-én Brocskónét és férjét letartóztatták. A vallomástételt Havas és Mód már említett kiutasítása követte – és már a helyükre érkező Murai István hallgathatta a követség ügyvédjének dühöngését, aki nem értette, hogyan lehetett egy ennyire szerény intellektusra, mint Brocskóné, bármilyen fontosabb ügyet rábízni. A letartóztatottak kiszabadításában azután szerepet játszott az a sajátos párhuzamosság, hogy közben Budapesten a bécsi francia misszió egyik munkatársát, Gouazé századost tartóztatták le a magyar hatóságok – így cserével ért véget az incidens.752
Sajátos kudarc is fűződőtt Murai párizsi manővereihez. Mivel odahaza döntés született arról, hogy Fejtő Ferencet esetleg "legendával" haza lehetne hozatni és a készülő perben felhasználni, így Murai kapta a feladatot, hogy egy fontos értekezletre való meghívással hazacsábítsa a követségi sajtóiroda vezetőjét. De ügyetlenül csinálta, Fejtő megsejtette a csapdát, nem ment Budapestre – és így elkerülte Mód Péter sorsát.753
Murai István végül szinte napra pontosan egy évig töltötte be az ideiglenes római ügyvivő posztját, egy olyan időszakban, amelynek alapvető körülményei, politikai-diplomáciai meghatározottságai azonosak voltak az előző perióduséival. E sajátos korszak hangulatát – a hidegháború viszonyai között a hírek és rémhírek egybefonódását – mindjárt az ügyvivő egyik legelső, 1950. július 9-én kelt, Berei Andor államtitkárnak címzett jelentése jól érzékelteti. Nyilván a világháborús készülődés
748 Murai pályájára ld. Károlyi 2008. 526., Tolnai 1987. 386-389. – A politikai döntések prioritására jellemző, hogy Murai egy év alatt persze nem tudott rendesen megtanulni franciául, de máris áthelyezték Olaszországba. Két hónappal megérkezése után írta: "[...] és mint már említettem, nálam még jelenleg is elég nagy akadály, hogy nem tudom magam eléggé kifejezni a tárgyalások során francia nyelven, és így információkat csak közvetve tudok szerezni a jelentéseimhez", ld. MOL XIX-J-1-u. (6.d.) Murai István (Róma, 1950. május 21.) – Berei Andornak;
749 Murai kezdeti párizsi tanácsosi, ügyvivői működéséről Hajdú Tibor több iratot közöl, ld. Károlyi 2008.
750 Mód Péter pályájára ld. Szász 1989. 367.
751 Erről bővebben ld. az Állam az államban – belügy a külügyben című fejezetben.
752 Minderre részletesen ld. Hajdú Tibor jegyzeteit: Károlyi 2008. 34-35.
753 Részletesen tárgyalja Hajdú 1999. 229-234., Károlyi 2008. 65. – Fejtő akkori bonyolult helyzetére jellemző, hogy eközben barátnője, a követség titkárnője, Kiss Nóra – amiként azt később megtudta, és ismerőseinek-barátainak a hazai rendszerváltozás után elmesélte – egyszerre dolgozott az amerikai és a francia titkosszolgálatoknak. (Kalmár György szíves közlése.)
jeleként küldte haza azt a kissé bizarr információt, miszerint az amerikaiak úgymond "2 millió embert mozgósítottak". és megsürgették azon "1 millió méter kekiszínű katonai szövet gyártását",
"amelyet "Biella, Verona és Milánó textilgyárai készítenek".754 Az olasz baloldalt fenyegető veszély erősödését jelezte azzal a hírrel, hogy megkettőzték Togliatti elvtárs személyi testőrségét. Murai arról is beszámolt, hogy támogatja Sugár kereskedelmi attasé erőfeszítéseit a magyar hadsereg számára vásárolt olasz teherautók hazaszállítására vonatkozóan. Többek között tárgyaltak Bulgária római követével is a Fekete-tengeri kikötők használatáról, "hogy így az amerikai provokációt elkerüljük az Ausztrián keresztül való szállítás során". Ez az akció persze már túlnyúlt a szorosabban vett kereskedelmi ügyeken, így az ügyvivő kérte Berei jóváhagyását a kereskedelmi attasé munkájának ilyen mértékű segítéséhez.755 A bulgár-magyar együttműködésre az olasz hatóságok is felfigyeltek. A Moszkvából Párizsba kerülő Pietro Quaroni nagykövet balkáni disszidensektől begyűjtött hírei szerint pl. a milánói "Scambi Internazionali" cég valójában a magyar kommunisták fedővállalata, melynek "Kukos Ernő" (valójában Kunos) és Lindenfeld Imre mérnök voltak a tulajdonosai. "Lukres László" (valójában: Lukács) és Bartoch (valójában: Bartos Zsigmond) vezették azt a kereskedelmi küldöttséget, amely nagy tételben vásárolt selymet és nylonzsinórokat ejtőernyők céljára. Lónyai Dezső azért tartózkodott a lombard fővárosban, hogy 300 jeep gépkocsit és 1000 (!) kamiont vásároljon a MOGÜRT számára. Vele dolgozott egy bizonyos Radványi Katalin, elvált aszony, aki időnként megbízásokat kapott Sugár Imrétől, a római követség keresekedelmi attaséjától is. A genovai kikötő révkapitányságától származó jelentés szerint a "cominformisti ungheresi" mellett bulgár ügynökök is tevékenykedtek Észak-Itáliában (a vezető milánói megbízott két zsidó származású bolgár állampolgár: Eliezer Memorah és Raffaele Pilosoff vagy Filosoff), akik szintén katonai célú beszerzéseket bonyolítottak, majd Genovában behajózták a szerzeményt olyan hajókra, amelyek papíron Panama vagy Dél-Amerika felé indultak el, de kinn a nyílt tengeren megváltoztatták az útiparancsot a Fekete-tenger felé.756
A háború vége óta már öt esztendő telt el, de még mindig nem fejeződött be teljesen az európai népek nagy felkavarodása utáni átrendeződés. Az újabb migrációs folyamatok egy részét a győztes hatalmak erőszakos intézkedései mozgatták ("malenkij robot"-ra hurcolás, lakosságcserék, stb.), más részét viszont a közben zajló politikai folyamatok befolyásolták (politikai okból „disszidálás”).
A magyar kormány ezért – mint föntebb már említettük – 1950. április 8-án amnesztiarendeletet bocsátott ki mindazon magyar állampolgárok számára, akik az illegális külföldre távozáson kívül más politikai vagy köztörvényes bűnt nem követtek el, és felhívta őket a hazatérésre, mentesítést biztosítva minden, a távozásából esetleg eredő hátrányos következmény alól.757 A rendeletet a követség sajtótájékozatón népszerűsítette, és a következő időszak egyik fontos politikai feladatává vált a hazatérők toborzása, elsősorban azokból a táborokból, ahová az olasz hatóságok a sokszor számottevő anyagi erő nélkül érkező menekülteket elhelyezték. A hidegháborús propagandaküzdelem frontvonala ez esetben ott húzódott minden személyes választásban: ha valaki
754 A rémhírek a másik oldalon is terjedtek: a prágai olasz követség 1950 júliusában arról adott hírt, hogy újabb Nemzetközi Brigádot szerveznek Budapesten, főképp görög és olasz, tovább spanyol és titóellenes jugoszláv ("jugoslavi antititini") részvétellel, az orosz Sinkov tábornok parancsnoksága alatt, ld. ASDMAE AP 1946-1950 Ungh.
B.12. Politica interna. Brigata Internazionale in Ungheria. (Prága, 1950. július 29.). – A hírt Budapestről cáfolták, ld.
ASDMAE AP 1946-1950 Ungh. B.12. Politica interna. Giorgio Benzoni (Budapest, 1949. augusztus 29.) – az olasz Külügyminisztériumnak.
755 XIX-J-1-j-Olaszo.-1/b-1950. Murai István (Róma, 1950. július 9.) – Berei Andornak.
756 ASDMAE AP 1946-1950 Ungh. B.14. Spionaggio. Pietro Quaroni (Párizs, 1950. december 5.) – az olasz Külügyminisztériumnak, ASDMAE AP 1950-1957 Ungh. B.1151. Ungheria-Italia. Cominformisti ungheresi in Italia.
(Róma, 1951. január 3.), ASDMAE AP 1950-1957 Ungh. B.1151. Ungheria-Italia. Cominformisti ungheresi e bulgari in Italia. (Róma, 1951. január 27.). – Mivel Radványi Katalin – mint alább látjuk majd – a követségi hírszerző rezidentúra látókörébe is bekerült, így ez a tény bizonyos mértékig óvatosságra int a Quaroni-féle információk értékét illetően. Ha ugyanis valóban a Kominform munkatársainak dolgozott volna, akkor természetesen nem kerülhetett volna szóba beszervezési célú tanulmányozása.
757 A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetősége 1950. március 8-án tárgyalta a törvényerejű rendelet tervezetét, majd kétszer is meghosszabbították a hatályát, ld. MDP KV... 2005. 94., 120., 143.
a külföldön maradás mellett döntött, akkor azt tanúsította, hogy a pokolból menekült el, míg ha valaki a visszatértést választotta, akkor indirekt módon cáfolta a diktatúráról terjesztett
"rágalmakat". A különféle emigráns szervezetek támogatni próbálták a kinnmaradást, népszerűsítve a más nyugati államba való átköltözést is. Tevékenységüket az olasz (és az országban állomásozó szövetséges haderőhöz tartozó katonai) hatóságok – a politikai szimpátia miatt – inkább támogatták, míg a követségiek erőfeszítéseit – persze nem nyíltan, de azért érzékelhetően – inkább fékezték, nehezítették.
A menekülttáborok látogatása során a követségi munkatársak tapasztalatai zömében kedvezőek voltak. Május 18-án Mályi Vilmos és Kalmár György a Le Fraschette táborban jártak, és az erről szóló hivatalos olasz jelentés csupán egyetlen kifogást rögzített: Mályi szerint többen jelentkeznének hazatérésre, ha a táborokban nem tevékenykedhetnének nyíltan a jelenleg magyar rendszer ellenségei.758 Valószínűleg 1950. július közepén kelt Murai ügyvivőnek az a jelentése, amelyben az IRO-táborokban (Bagnoli, Le Fraschette) szerzett tapasztalatairól számolt be budapesti feletteseinek. Bagnoli 3500 táborlakójából kb. 100-110 érkezett/menekült Magyarországról. Június 27-én meglátogatta a hazatérésre jelentkezőket (8 fő), akik elmondták, hogy az utóbbi időben megnehezültek az életkörülményeik, miközben a velük foglalkozó papok, Vajda Ferenc katolikus és Tőke László759 református lelkészek erős propagandát folytatnak egy németországi "tráncport"
összeállítása érdekében. Július 3-án Murai a Le Fraschette-i táborban járt, ahol a 48 magyarból 20 jelentkezett hazatérésre. Megállapította, hogy a „disszidensek” körében az amnesztiarendelettel szembeni kezdeti vad ellenállás immár érzékelhetően lecsökkent – eddig összesen 94 fő döntött úgy, hogy inkább visszatér Magyarországra. Tőke László református lelkész, aki ugyanebben a táborban lakik, lelepleződött előttük – mesélték többen Murainak –, mert kiderült, hogy a kinnmaradási propagandáért pénzt kap az IRO-tól (International Refugee Organization). Az ügyvivő kérte a külügyminisztert, hogy az első hazatérésre jelentkezettek mielőbb kapják meg az engedélyt, mert "baráti" csoporttá váltak, és jó hatást tudnának kifejteni a még ingadozók körében.760
Az egyik helyszín, amelyet az ügyvivő meglátogatott, bekerült a magyar irodalomba is. A Magyarországot elhagyó Márai Sándor 1948-1952 között Nápoly nyugati külvárosában élt.761 Ha napi sétái során, a Posillipo-félsziget magas dombtarajáról a tenger felé tekintett, a Vezúvtól Sorrentón át Capri szigetéig és Ischiáig foghatta át a kék horizontot a tekintete. A másik oldalon viszont a tengerparti kis településeket láthatta, óriási üzemekkel, közöttük is elsők között Bagnoli házcsoportjait. Élményeit, a nápolyi olasz életet humorral és meleg érzelmekkel jelenítette meg a korra és a helyszínre visszaemlékező regénye, a San Gennaro vére lapjain, egybeszőve azt az önkéntes emigráns mélyen átélt dilemmáinak vallásos-filozófikus reflexióival. "Fiatal emberek rohantak a Posillipo széles sugárútján, püffögő, büdös, divatos alacsony motorkerkpárokon. [...]
Madarak repültek a Posillipo bércfoka felé, villa alakban. A nap Baiae mögött ment le, és vastag, olajos aranyfoltot hagyott a mélykék ég alján. Bagnoliban az Ilva-gyár szirénái sivítottak. Ezek a szirénák még a háborúból maradtak itt, amikor a bombákat és a halálos veszélyt jelezték."762
758 ASDMAE AP 1946-1950 Ungh. B.14. Rimpatri e protezione. Romolo Zanetti följegyzése (Róma, 1950. május ?.). – Zanetti az olasz Külügyminisztérium tisztviselőjeként, hivatalból kisérte el a magyar követség tagjait a táborlátogatásokra.
759 Tőke Lászlót már említettük a Római Magyar Akadémia illegális bennlakói között, a Magyary-korszkból.
760 XIX-J-1-j-Olaszo.-21/f-001087-1950. Murai István (Róma, 1950. [valószínűleg július közepe]) – Kállai Gyulának. – Ugyanerről a látogatásról az olasz jelentés is fönnmaradt, ld. ASDMAE AP 1946-1950 Ungh. B.14. Rimpatri e protezione. Romolo Zanetti följegyzése (Róma, 1950. július ?.)
761 Életének erre a korszakára ld. Mészáros 2006. 80-87., Csorba 2009/II.
762 Márai 1995. 13.
Bár a rokoni-baráti segítség folytán az írónak nem kellett végigjárnia a kivándorlók olaszországi rendészeti kezelésének nem éppen kellemes fizikai stációit,763 természetesen személyesen is megfordult a Bagnoli melletti táborban. Erről tanúskodik 1950-ben született, Campo Bagnoli című írása,764 amelyben korai emigráns éveinek – a San Gennaro véréből is ismerős – alapgondolatát fogalmazta meg: a tengerentúlra távozók sorsa azért reménytelen, mert kiszakadnak abból az alkotói "összjátékból", amely az európai kultúrát létrehozza és élteti. És amiként a táborbeli lét lelki-szellemi alapmotívuma azonos a regény egyik nagy gondolati vonulatával, éppúgy bukkan fel egy tábori jelenet is a regényben, méghozzá annyira "valóságszagú" ábrázolásban, hogy szinte bizonyosra vehetjük: közvetlen tapasztalat lehet a hátterében. Mint közismert, Márai talán legszebb – de bizonnyal a legismertebb – verse, a Halotti beszéd itt született a Posillipón, 1951 nyarán, benne az emigráns-sors egyik legerősebb pusztulás-szimbólumával: "Az ohioi bányában megbicsaklik kezed / A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet".765 Nos, aligha véletlen, hogy a San Gennaro vére lapjain az emigráns identitásválság tragédiájának ugyanezt a mozzanatát, az ékezetvesztést épp erre a helyszínre dramatizálja a szerző! "Ezek az emberek, akik mostanában a vasfüggöny mögül jönnek, mind ragaszkodnak az ékezethez – magyarázza a jelenséget a regénybeli nyomozást vezető rendőrágens a főnökének, a vicequestornak. – Bagnoliban, a hivatalokban, ahol kiállítják az okmányaikat, kiabálni kezdenek, hogy adják vissza nekik az ékezetet. Úgy látszik, ezekben az országokban az ékezet fontos. Mindenféle jel és ékezet van a nevükön, az irataikban, a magánhangzókon, sőt a mássalhangzókon is van ékezet. Vagy olyasféle jel, mint az ékezet. Külön ékezetük van a magyaroknak, aztán a románoknak, a cseheknek és a lengyeleknek. Ehhez ragaszkodnak. Láttam Bagnoliban egy cseh ügyvédet, aki izgatottan járt fel és alá a folyosón, mikor megkapta a vízumot, vissza akart menni az amerikai konzulhoz, mert a névre nem tették fel az ékezetet. Azt hitte, ez fontos. Úgy látszik, már nincsen semmijük, s egy napon feleszmélnek, hogy ékezet nélkül nem egészen azok a világban, mint voltak régebben, amikor még ékezetük volt. Ezért cipelik magukal görcsösen, földrészeken át, a régi, rozoga írógépeiket, amelyeken vannak még ékezetes betűk."766
Murai ügyvivő mindenesetre azon volt, hogy minél kevesebb disszidens veszíthesse el a nevéről az ékezetet. Júliusban újra meglátogatta a táborokat (Bagnoli, Le Fraschette, Trieszt), propagandaanyagot is vitt magával, de jelentésében kénytelen volt megállapítani, hogy a Magyarok Demokratikus Világszövetségétől érkező könyvek egy része értéktelen ponyva. A politikai célt azonban sikerült teljesíteni: a hazatértek levelei ugyanis "jó hatást" gyakorolnak az egyelőre még kinnmaradók körében, amiként a Szabad Nép július 27-i cikke767 is: a "Vajda és Tőke papokról
763 Feleségének nagybátyja, Marton Lajos egy időben éppen a Bagnoliban dolgozó IRO-tábor adminisztrátora volt, de sokat segített egy Rómában élő barát, a neves színésznő, Cerrutiné Paulay Erzsébet is. Mindketten többször fölbukkanak az írói ekkori naplójegyzeteiben. Vittorio Cerruti, aki 1919-20-ban szolgált Budapesten, ekkoriban már az olasz Külügyminisztérium magas beosztású tisztviselője volt, ezért tudta elintézni Máraiék állandó tartózkodási engedélyét. Pályájára ld. Chi è... 1931. 174-175., Chi è... 1958. 135. – Paulay Erzsi segítségéről, vendéglátásáról megemlékezik Cs. Szabó László is, ld. Cs. Szabó 2004. 253.
764 A clevelandi Szabadság hasábjain 1950. február 15-én megjelent írást újraközli Szőnyi 2000/I. 143-146. – De megjelent a Die Zeitben is, ld. Márai 2001. 34. – Az IRO-táborokban zajló szakmai vizsgákról – amelyek megszerzése sokszor a kiválasztott célországba való bevándorlás elengedhetetlen feltétele volt – finom humorral ír Lénárd Sándor, ld. Lénárd 1973. 460-462.
765 Márai Sándor 2000. 323-324. – A vers születésének időpontjára ld. Mészáros 2006. 86, Borbándi 2002/I. 148-151., szakirodalmából pedig ld. Szathmári 2000. 267-275., Szegedy-Maszák Mihály 1991. 50-51.
766 Márai 1995. 126-127. – Ezt a részletet – a verssel való egybekapcsolás nélkül – idézi Mészáros Tibor is, ld.
Mészáros 2006. 97. – Márai is cipelte magával kontinenseken át az öreg, magyar billentyűs írógépet, talán többet is. Az egyiket 1980-ban ajándékozta oda salernói barátainak, amikor feleségével végképp elhagyta Itáliát és visszaköltözött az Egyesült Államokba, ld. Mazzei 2003. 69. – Az ékezetvesztés motívuma olyan erős, hogy önálló műalkotást is inspirált, ld. Keszei 1984. 85.
767 A cikk Hazatérés a nyugati embervásárból címmel jelent meg a Szabad Nép 1950. július 27-i számában, N.Gy.
(feltehetően Nemes György, ld. Gulyás 1978. 320.) tollából. A mosonmagyaróvári népi kollégium hálótermében zajló beszélgetésen Bokor Lajos és társai a koncentrációs táborokhoz hasonlították a körülményeket, a durva bánásmódot, amely elől – hála a követség segítségének! – immár sikeresen visszatértek Magyarországra. "A nemzetközi
szóló rész általános örömet szerzett, mert ezt a két emberkereskedőt minden magyar utálja." A hivatalos propaganda amúgy hatástalan: csak a barátoktól, ismerősöktől érkező levelek győzik meg a táborlakókat, hogy a "szibériai és Andrássy-úti rémmesék" alaptalanok. A folyamatos kapcsolattartás, a pozitív hangulatteremtés érdekében igyekeznek futballcsapatot szervezni a menekültek körében. Eddig 49 fő jelentkezett hazatérésre, 30-at már felterjesztettek jóváhagyásra, és 16 fő haza is tért. Egy hazatérő megszökött, egyet pedig lopásért letartóztattak.768
Amit föntebb a hatóságok érezhető akadékoskodásáról említettem, megerősítik Mályi Vilmos követségi titkár trieszti tapasztalatai. A Monarchia egykori tengeri "kapuja", amely 1918 ősze óta Olaszországhoz tartozott, akkoriban két részre oszlott, annak megfelelően, hogy hol állították meg a nyugati szövetségesek a jugoszláv partizánhadsereg előrenyomulását. Az ún. A-zóna, a város és közvetlen környéke angol-amerikai kézben volt, míg az Isztriai-félsziget nyugati felének egy részét (szlovén tengerpart) tartalmazó B-zónát a titóista fegyveres erők ellenőrizték.769 A trieszti menekülttáborok természetesen a nyugati katonai területen feküdtek. Mályi július 26-án érkezett meg Perecz Rozália követségi munkatárssal az opicinai táborba, de mivel a keresett menekültek nem itt tartózkodtak, az opicinai táborparancsnokság átkisértette őket a San Saba-i táborba. Ám amire megérkeztek, valaki "odacsődítette" az ellenséges magyarokat a bejárathoz, akik megpróbálták inzultálni a kommunista diplomatát. Neki azonban sikerült az érdeklődőkkel egy, a táboron kívüli vendéglőben találkoznia, és megbeszélni az amnesztiarendeletből fakadó cselekvési lehetőségeket. Ekkor két rendőr igazoltatta Mályit, majd bekisérték a rendőrségre, ahol állhatatosan tiltakozott a jogtalanság ellen és követelte kiengedését – amire végül másfél óra múlva került sor.
Utána folytatta a hazatérni kivánók tájékoztatását és a jelentkezők ügyeinek intézését.
Másnap, 27-én a trieszti Olasz Missziónál éppen az egyik hazatérő vízumügyével foglalkozott, amikor a rendőrök ismét érte jöttek és bekisérték az "angol-amerikai minisztérium"-ba,
emberkereskedelem főhadiszállásain" az "amerikai légiókba", bányamunkára stb. folyik a toborzás, erőszakos módszerekkel (ujjlenyomatvétel, fénykép), a legkülönfélébb nyomásgyakorlás révén ügyelve arra, hogy aki egyszer ide bekerült, ne menekülhessen. A propagandában magyar papok is szerepet vállalnak, Vajda "Páter", ez a "csuhába öltözött fiatal gazfickó", és Tőke László református pap, akik nem különbek, mint a "Big Bill" gúnynevű olasz pap, aki
"elseftelte az ennivalók és ruhák egy részét". – A cikkről azonnal jelentett Benzoni követ, ld. ASDMAE AP 1946-1950 Ungh. B.14. Stampa-giornalisti. Giorgio Benzoni (Budapest, 1950. július 27.) – az olasz Külügyminisztériumnak. – A jelentés nyomán a Belügyminisztérium átírt a külügybe, hogy az állítások alaptalanok ("privi di fondamento"), nem igaz hogy politikai propaganda folyik a táborokban, és a munka sem nem "elcsigázó" ("estenuante"), sem nem kötelező, amiként azt a volt táborlakók mellékelt köszönölevelei is tanúsítják, ld. ASDMAE AP 1946-1950 Ungh. B.14. Stampa-giornalisti. Belügyminisztérium (Róma, 1950. szeptember 5.) – az olasz Külügyminisztériumnak. – Ha túlzás is volt a hazaérkezők beszámolóiban, azt ténynek tekinthetjük, hogy a nyugati országokban a vasfüggöny mögül érkezőket elsősorban illegális gazdasági bevándorlóként kezelték. A helyzetet (az ún. DP = displaced person – hontalan személyek – sorsára utalva) így fogalmazta meg a szintén emigráns Márai Sándor: "a legújabb-kori történelem legnagyobb nyugati szégyene és bukása a DP-kérdés [...] Többmillió ember választotta a »szabadságot«, és kaptak helyette koncentrációs tábort, amelyből csak a régi rabszolgakereskedések módszereivel és gyakorlatával van módja kitörni. A Nyugat, morálisan, ebben a kérdésben bukott el a legfájdalmasabban. Dokumentálta, intézményesen, hogy nem hisz többé a szabadságban – a társadalmi szabadságban éppen olyan kevéssé hisz, mint az egyéni szabadságban.
[...] Azt hittük, az ember szabadsága és méltósága ellen elkövetett bűnöket nemcsak elítéli, hanem jóváteszi a Nyugat.
Nem teszi »jóvá«, a menekültek ügyéből nem erkölcsi, hanem rendészeti kérdést csinált. S ez végzetes tévedés – több, mint bűn. Ez hiba." Ld. Márai 2001. 210-212.
768 MOL XIX-J-1-j-Olaszo.-30/d-001226-1950. Murai István (Róma, 1950. augusztus 9.) – Kállai Gyulának.
769 A trieszti kérdés történetének egyik legutóbbi összefoglalását ld. Valdevit 2002. 601-650. – A probléma jugoszláv
769 A trieszti kérdés történetének egyik legutóbbi összefoglalását ld. Valdevit 2002. 601-650. – A probléma jugoszláv