A két legjelentősebb olaszországi magyar intézmény, a Római Magyar Akadémia és a Pápai Magyar Egyházi Intézet történetét onnan folytatjuk, hogy 1947 őszétől kezdve az egyházpolitika magyarországi fordulatai a lehető legközelebbről érintették sorsukat és kapcsolatukat. Miközben az RMA természetesen a "népi demokratikus" politikai vonalvezetést követte híven, addig az épület második emeletén működő katolikus intézmény vezetősége és tagsága azzal a küzdelemmel vállalt teljes szolidaritást, amelyet Mindszenty József hercegprímás indított a hazai politikai élet mind erőteljesebb balratolódása ellen. A két intézményvezető kezdetben kölcsönösen ápolt jó viszonyát így fokozatosan az idegenkedés, majd a feszültség váltotta fel. Apró jele volt ennek az az ironikus panasz, amellyel Kardos Tibor 1947 novemberében a neves katolikus tudósnak, Gabriel Asztriknak felemlegette, miért nem tudta meghallgatni római előadását. Mert akarni akarta, "de hajh!, nem lehetett. Nem voltunk papok vagy franciák, így kívül rekedtünk második emeletünkön. A kis apróság méltón helyezkedik el a nagy Gida diplomáciai működése közé [sic!]."623 A feszültségek fokozatos éleződésének szintén kisebb, de egyértelmű jele volt az az eset is, hogy amikor az igazgató Zarándy Nándor tanulmányi munkájáról jelentést küldött az érdeklődő minisztériumnak, az ösztöndíjas fiatalember zaklatásnak vette az informálódást, és átköltözött a papi intézetbe.624
Péterffy már 1947 márciusi jelentésében felpanaszolta, hogy különösen nehéz az illetékes köröket tájékoztatnia, mivel nincs diplomáciai kapcsolat a Vatikán és Budapest között, miközben Magyarországról "olyan hírek érkeznek, hogy a kultuszkormányzat részéről az Egyházzal szemben barátságtalan lépések megtételére készülnek".625 De egy ideig mégis úgy látszott, a fizikai elkülönüléssel elkerülhető lesz az újabb "kultúrharc" római felvonása. Az egyház és az állam következetes szétválasztását többek között a Pápai Magyar Egyházi Intézet költségvetési támogatásának megvonásával képzelték el a minisztériumban, és a tárgyalások során többféle megoldás merült fel az új elhelyezkedés megtalálására. Az egyik elképzelést Ortutay miniszter 1946 januárjában érkezett levele képviselte, amelyben megbízta Péterffyt: tegyen lépéseket azirányban, hogy a PMI a Santo Stefano Rotondo626 melletti kolostorba költözhessen át, melynek bérleti díját az állami költségvetés fedezné.627 Érdekes mozzanat, hogy Ortutay egyben azzal is megbízta Péterffyt, hogy kezdeményezze a Santo Stefano Rotondo "magyar nemzeti templomá" nyilvánítását. A magyar kultúra itáliai kapcsolatai iránt érdeklődő hazai közvéleményben ugyanis élt az igény, hogy a legtöbb magyar emlékkel rendelkező római egyház megkaphassa ezt a kitűntető címet – sőt, sokak számára egybekeveredett a vágy és a valóság, mert számos dokumentumban ez a megnevezés már kész tényként szerepelt.628 A Rotondo "visszaszerzését" (vagyis a jezsuiták helyett – a pálos
623 MOL XXVI-J-l-b. 439/1947-48. Kardos Tibor (Róma, 1947. november 11.) – Gábriel Asztriknak.
624 MOL XXVI-J-l-b. 42/1947-48. Kardos Tibor (Róma, 1947. augusztus 18.) – Ortutay Gyulának. – Persze információt sokféle okból kérhettek Budapestről: a szobrász Amerigo Tot vagy Lénárd Sándor doktor esetében pl. azért, hogy esetleg kitüntessék őket, ld. MOL XXVI-J-l-b. 1360/1947-48. Feljegyzés Kardos Tibornak [h.é.n.]
625 PMI 25/1947. Péterffy Gedeon jelentése (1947. március).
626 A Santo Stefano Rotondo történetére ld. Gerő 1944., SSRR 2000., magyar emlékeire Banfi 2005. 235-239., illetve Csorba 2003. 102-107.
627 Németh 2006. 173. – A miniszteri javaslat alapját Szentmihályi János miniszteri tanácsos előző őszi római látogatásának tapasztalatai képezték, ld. uo. 170.
628 Az utóbbi években Sárközy Péter állította munkáiban, hogy a 15-16. század nagy részében a magyar pálos rend által kezelt, majd a Collegium Germanicum et Hungaricum birtokába került egyház mindmáig a magyarok "nemzeti temploma". Mint írja, VI. Pius pápa "1776. június 20-án kiadott bullájában elrendelte, hogy a Santo Stefano Rotondo oltárát a három magyar szent király tiszteletére is szenteljék, illetve hogy Szent István tiszteletére külön kápolnát építsenek a körtemplomhoz [...]. A máig érvényben lévő pápai bulla alapján Róma város egyik legszebb ókeresztény kerektemploma számít a magyarok »nemzeti templomának«", ld. Sárközy 1996/I. 207. – Fentiek bizonyítására Oreste Ferdinando Tencajoli professzornak, a két világháború közötti korszak ismert olasz történészének egy Rómában, 1928-ban megjelent munkájára hivatkozik. A könyv címe Sárközynél így olvasható: "Le chiese nazionali e italiane in Roma"
– ám ha a munkát kézbevesszük, kiderül, hogy a cím valójában "Le chiese nazionali italiane in Roma", vagyis "e"
nélkül – tehát nem Róma nemzeti "és" olasz templomairól van benne szó, hanem az Örök Város "olasz nemzeti templomairól". A Római Birodalom bukásától az olasz egyesítésig (476-1870) állami széttagoltságban élő Appennin-félszigeten ugyanis a kisállamok eltérő etnográfiai sajátosságokkal is rendelkező, más-más dialektust beszélő népcsoportjait gyakran nemzeteknek nevezték, így Rómába beköltöző lakosaik templomaira, kápolnáira is az olasz nemzeti templomok összefoglaló elnevezést alkalmazták – ezért mutatja be így Tencajoli pl. a bergamói, a nápolyi, a bolognai, a sienai, a firenzei stb. nemzeti termplomokat. Ennek megfelelően tehát ebben a könyvben valójában nem foglalkozik azokkal a "nemzeti" templomokkal, ahogy manapság e kifejezést használjuk, vagyis az Alpokon túli európai nemzetek (franciák, németek, spanyolok, lotharingiaiak, horvátok, stb.) egyházaival – és így természetesen a feltételezett magyar "nemzeti templommal" sem. Sárközy nem is ad meg oldalszámot, ami érthető, mert nem is lett volna mit megadnia. Felmerül viszont a kérdés, hogy akkor milyen alapon állítja, hogy VI. Pius pápa bullája és a többi, általa említett információ ebben a könyvben szerepel? Ez nem tudható, de az figyelemre méltó, hogy hivatkozásában Tencajoli egyik keresztnevének betűjelét hibásan adja meg: "O. J." (a helyes "O.F." helyett) – márpedig az a magyar szerző, aki Sárközy előtt egyedül említi az olasz kutató művét (irodalomjegyzékben), ifj. Gerő László szintén elköveti ugyanezt a betűtévesztést, ld. Gerő 1944. 68. Feltételezhető tehát, hogy Tencajoli írásának meglétére Sárközy az építész Gerő munkája nyomán figyelt föl, ám nem vette kézbe magát az írást, és így csak feltételezte, hogy miről szól. – Fenti állítását Sárközy újabb munkájában még kétszer megismételte. Eszerint "1580-tól a templom és a kolostor a magyar és a német katolikus egyház közös római kollégiuma kezelésébe került, és máig e két nemzet római szeminaristái vallják magukénak ezt a gyönyörű ókeresztény kerektemplomot, mely VI. Pius pápa 1776. június 20-i bullája alapján egyúttal a
»magyar nemzet római temploma« is", ld. Sárközy 2001. 6. A szerző e kijelentése szakirodalmi hivatkozásaként Gerőt és Tencajolit immár együtt szerepelteti, ld. Sárközy 2001. 31. – A második ismétlés: VI. Pius "1776. június 20-án kiadott bullájában elrendelte, hogy a Santo Stefano Rotondo oltárát a három magyar szent király tiszteletére szenteljék fel, illetve, hogy Szent István tiszteletére külön kápolnát építsenek a körtemplomhoz, mely a magyar nemzet római templomának címét kapta a bullában", ld Sárközy 2001. 18. Itt a jegyzetben csak Gerő könyve szerepel, de éppúgy, mint korábban, oldalmegjelölés nélkül. – Végül a tévedést Sárközy nyomatékosan megismétli legutóbbi könyvében is, (szintén a hibás Tencajoli-hivatkozással): „Többen vitatják, hogy miért nevezzük [...] a Santo Stefano Rotondót a magyar nemzet római templomának [...]. Egyszerű a válasz: azért, mert VI. Pius pápai bullája ezt így rendelte el, amely pápai rendelkezés azóta sem vesztette el érvényét”, ld. Sárközy 2010. 31. – Márcsak azért sem érthető, mi lehet vajon e folymatos tévedések oka, mert van Gerő könyvében olyan kijelentés, amelyre hivatkozni lehetett volna – és amelyet így nagy valószínűséggel az egész fenti, hibás gondolatmenet részleges forrásának tekinthetünk. Gerő ugyanis ezt írja: "[a]
Santo Stefano Rotondo magyar nemzeti templom jellegét VI. Pius pápa bullája igazolja, melyben az ő rendeletére lerombolt Szt. Péter-templom melletti Szent István-templom funkcióit átruházza és előírja a Stefano Rotondora", ld.
Gerő 1944. 8. – Azt hihetnénk, hogy mindezt Gerő természetesen a sokat idézett pápai bulla szövege alapján állítja – de nem így van: ehelyett a jeles történész-püspöknek, Fraknói Vilmosnak arra az alapvető tanulmányára hivatkozik, amelyben a Szent István nevéhez köthető egykori római zarándokházról fönmaradt történeti adatokat gyűjti össze.
Ebben Fraknói kijelenti, hogy "[a] pápa ez iránt [ti. a Szent Péter-templom sekrestyéjének építése miatt a régi magyar ospitium és környéke épületeinek lebontásáról] 1776. június 20-án kelt külön bullában intézkedett és a német-magyar kollégiumnak 7500 tallért rendelt kárpótlásul oly kötelezettséggel, hogy ezen összeget az éppen épülő új kollégium czéljaira használja föl." Ehhez megadja a Bullarii Romani megfelelő kötetéből a pontos oldalhivatkozást. Majd így folytatja: "A pápa egyszersmind [kiemelés tőlem – Cs.L.] elrendelte, hogy Szent István vértanúnak Coelius-hegyi templomában [= Santo Stefano Rotondo] szent István magyar király tiszteletére új kápolna építtessék, amelybe évenkint szent István ünnepét, szeptember 2-ikán, a kollégium növendékei megüljék. Camporese Péter építész bízatott meg az építkezéssel. [...]" Első olvasásra nyilvánvalónak látszik, hogy az "egyszersmind" kifejezés itt azt jelentheti, hogy ez utóbbi rendelkezés is ugyanabban a pápai bullában szerepel. Ám Fraknói ehhez a mondathoz új jegyzetet fűzött: "A kollégium telekkönyvében található feljegyzés", ld. Fraknói 1893. 189-190. Vagyis az adat NEM a bullából való! – tehát az "egyszersmind" ez esetben nem azt jelenti, hogy a pápai intézkedést maga a bulla tartalmazza, hanem csupán azt, hogy az egyházfő közel egyidejűleg rendelte el – ezért is kellett Fraknóinak ez utóbbihoz új hivatkozást csatolnia: a telekkönyvre utalást. – Mindezek után nyilván érdemes megnézni, hogy végül is tényleg mit tartalmaz maga a bulla, amelyet az egyházfő Henry Benedict Stuart yorki herceghez, Frascati bíboros püspökéhez, alkancellárhoz, a dóm építkezéseit felügyelő Fabrica di San Pietro prefektusához (amúgy az utolsó jakobita skót trónkövetelőhöz) intézett.
Ebből a következő derül ki: mivel az új sekrestye építéséhez szükség van arra a régi házakkal egyesített, kicsiny és régi templomra, amely Szent Istvánnak, Magyarország királyának tiszteletére van szentelve és most a Collegium Germanicum et Hungaricumhoz tartozik ("parvae antiquae ecclesiae hujusmodi domibus unitae sub invocatione sancti Stephani Hungariae regis, pertinentium ad collegium Germanicum et Hungaricum"), ezért "kényszereladás parancsoltatik" ("coactiva venditio precipitur"), majd az árat a Szentlélek bankban kell elhelyezni és annak az új épületnek a létrehozására kell költeni és fordítani, amelyet a kollégium épp ekkoriban építtet az ágostonos remete testvérek rendjének templomával és rendházával szemben ("quod pretium [...] pertinentia deponi debeant in banco s.
Spiritus, ad effectum convertendi, et erogandi in novum aedificium, quod a collegio praedicto nunc reipsa [sic!] erigitur e conspectu ecclesiae, et conventus fratrum ordinis eremitarum sancti Augustini"), ám ez az összeg a 7500 tallért nem haladhatja meg ("pro rata scutorum septem millium quingentorum obligatum remaneat"), ld. Bullarii Romani 1842.
248-249. – (A Piazza Navona mögött a S. Agostino templommal szembeni épületet valóban ma is
függőfolyosó-örökségre visszautalva – ismét magyar kezelésbe vételét) a tituláris bíboros, Mindszenty hercegprímás is olyan fontos feladatának tartotta, hogy már első római útjától kezdve, 1945 decemberétől dolgozott e terve megvalósításán.629 Egy később előtérbe kerülő, másik elképzelés szerint a bíboros elfogadta volna az államsegély megszüntetését és a Palazzo Falconieriből való kiköltözést, ha cserébe az egyház megkapja a Fraknói-villát. Erről tájékoztató, 1948 májusi levelében a főpap különösen fontosnak tartotta, hogy Péterffy útján is felhívja a Szentszék figyelmét: "az iskolák államosítását követelő táviratok és gyűlések a legdurvább erőszak, megfélemlítés és sok esetben csalás szülöttei".630 Ugyanakkor a rektor folyamatosan tájékoztatta a bíborost és rajta keresztül a püspöki kart arról, hogy a pápa bízik kitartásukban, és elvárja tőlük, hogy ellenálljanak a diktatórikus államhatalom nyomásának.631
A Fraknói-villával kapcsolatos terv egyébként annyira előrehaladott állapotban volt, hogy a kultúrpolitika "szocialista" fordulatában közismerten igen jelentős szerepet játszó Ortutay Gyula miniszter 1948 júliusában már közölte is Péterffyvel: "a Pápai Egyházi [sic!] Magyar Intézet jelenlegi elhelyezését a Palazzo Falconieri II. emeletén folyó évi szeptember 1-től megszüntetem és számára az ún. Fraknói-villában biztosítok elhelyezést."632 Biztató jelnek számított, hogy Mindszenty prímás mellett a szemináriumok kongregációjának prefektusa, Giuseppe Pizzardo bíboros is pártolta a tervet. A villát bérlő Società Anonima Pesca Reti Italiana (S.A.P.R.I.) számára
rendszer köti össze a S. Appolinare palotával, a kollégium akkori székhelyével.) – A bulla hátralévő részében a pápa még klasszikus formulákban gondoskodik a fenti rendelkezésekkel kapcsolatos kifogások előre elhárításáról – de a szövegben semmilyen más intézkedés nem található! Nincs szó tehát arról, hogy a régi " Szent István-templom funkcióit átruházza és előírja a Stefano Rotondóra", ahogy Gerő gondolja, nincs szó magyar kápolna építéséről, az oltárnak a három magyar király tiszteletére szenteléséről, és így arról sem, hogy ezután a Rotondo a "magyar nemzet római temploma" lenne, ahogy Sárközy véli. Egyértelműen leszögezhető tehát, hogy az immár évszázados szóbeszédnek, a bizonnyal jószándékú pletykáknak nincs történelmi alapjuk: a Santo Stefano Rotondo nem a magyarok római nemzeti temploma – ezt állítani egyértelműen tudományos tévedés. – Hogy a fenti hibák egy része bizonnyal Fraknói tartalmilag teljesen korrekt, de az ízes fogalmazás miatt esetleg félreérthető szövegéből származhat, közvetetve valószínűsíti, hogy bizonyos mértékig elkövette ugyanezt a hibát a neves középkorász kutató, Florio Banfi is. Ő bizonnyal kézbe vette a pápai dokumentumot (tudjuk, hogy a másolatát 1947 tavaszán ő juttatta el Péterffy Gedeonnak, aki továbbküldte Mindszenty bíborosnak Esztergomba, ld. Németh 2006. 168.), mert hosszan idézi belőle a 7500 tallérra vonatkozó latin szöveget, ám utána mégis kijelenti, hogy ugyanez (!) a bulla kötelezte a kollégiumot a kápolna építésére a Rotondóban, ami viszont már tévedés – ám itt ő sem a bullára, hanem Fraknóira és a telekkönyvre hivatkozik! Rejtélyes tehát, hogy a szöveget végigolvasva, hogyhogy nem jött rá arra, hogy a kápolna kapcsán már Fraknói sem a bulláról beszél, hanem a telekkönyvről? Minderre ld. Banfi 1952. 37-40. – A "nemzeti templommal"
kapcsolatos kérdéskört legújabban ismét áttekinti Németh 2009. 117-118.
629 Erőfeszítéseit, amelyek végül sikertelenek maradtak, tanulmánysorozatban, majd önálló kötetben dolgozta fel Németh László, ld. Németh 2002.198-199., Németh 2004. 165-194., Németh 2006. 163-180., Németh 2007/I. 64-98., Németh 2009., vö. továbbá Nagy 1990. 209.
630 PMI 9b/1950. Mindszenty József (Esztergom, 1948. május 31.) – Péterffy Gedeonnak.
631 Így pl. Mindszenty bíboros Péterffy levelére hivatkozva közölte 1948. május 29-én a püspöki kar tagjaival, hogy "az állammal való kiegyezés lehetősége bizonyos nyugtalanságot keltett a Vatikánban", ld. Püspökkari 1945-1948. 338. – A június 24-i püspökkari konferencián a rektor újabb levelét tárgyalták a magyar főpapok, amelyben Péterffy egyfelől megismételte, hogy a Szentszék a konfliktusban "intranzigens" álláspontot foglal el és 100 %-ig a püspöki kar mellett áll. Másfelől részletesebb utasítást kért a papi intézet ügyében: működhet-e az intézmény odakinn, ha otthon az egyház illegális helyzetbe kerül, illetve elfogadhatja-e akkor is az államtól a fizetést, ha közben odahaza mindent elvesznek?
Jelezte álláspontját, hogy szerinte a PMI felszámolására – a várható külföldi tiltakozások miatt – nem kerülne sor, de elnéptelenedhet, "mert az olaszok nem akarnak beengedni kommunista ifjakat". Arra kéri tehát a püspököket, hogy komoly, megbízható embereket küldjenek az ösztöndíjas helyekre. Most a fő jelszó: "kivárni!" – és ha kell, megállnak majd a saját lábukon is, ld. Püspökkari 1945-1948. 384. old. – A július 17-i püspökkari konferencián került ismertetésre a szezetesrendek főnökeinek tudakozódására a Péterffy útján közvetített válasz: bízzák magukat a püspöki kar felelősségére, mert ők tudják, hogy az otthoni körülmények között mit tehet és mit kell tenni. Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a hangnem ez esetben nem volt kérlelhetetlen, mert így szólt a záradék: "Komoly biztosítékok mellett lehetséges a megegyezés", ld. Püspökkari 1945-1948. 387. – Mindszenty bíboros Péterffy iránti változatlan bizalmát jelezte, hogy a november 4-i püspökkari értekezleten közölte püspöktársaival: minden kiutazó papnak Rómában Péterffy Gedeon pápai kamarás, ügyvivő, h. igazgató "mindig készségesen és eredményesen segítségükre tud lenni", ld.
Püspökkari 1945-1948. 430.
632 PMI 70/1948. Ortutay Gyula (Budapest, 1948. július [n.n]) – Péterffy Gedeonnak.
azonban nem volt könnyű hasonló színvonalú elhelyezést találni; közbejött a feltételeket nehezítő új olasz lakhatási törvény is, Péterffyék tehát fontosnak tarthatták, hogy legyen alternatív terv a tárgyalóasztalon. Már említettük, hogy a legtöbb magyar emlékkel rendelkező templom, a Santo Stefano Rotondo és a mellette lévő szerzetesház megszerzésének gondolata merült fel (amelyek immár több mint harmadfélszáz éve a jezsuita Collegium Germanicum et Hungaricum tulajdonában voltak), esetleg a Fraknói villáért cserébe. "Tudomásom szerint megindultak a tárgyalások a Santo Stefano Rotondo és a Fraknói-villa cseréje ügyében, mely remélhetőleg rövidesen második emeletünk felszabadításához fog vezetni" – jelezte havi jelentésében az új fejleményt Kardos igazgató is.633 Nyáron és kora ősszel a két intézetvezető egyaránt levelezett főhatóságaival ebben az ügyben, de egyelőre nem sok sikerrel.634
E ponton érdemes némiképp kitérni a Fraknói-villa sorsával kapcsolatos követségi erőfeszítésekre, hiszen az épület nyilván csak akkor állhatott volna a PMI rendelkezésére, ha előbb onnan a bérlő kiköltözik. A villa – amelyet a tudós püspök még 1894-ben építtetett az általa alapított, a Vatikáni Levéltár forráskincseit feltárni hivatott kutatóintézet céljára635 –, 1929-ben megürült, mert a jeles intézmény a Római Magyar Akadémia része lett és beköltözött a Palazzo Falconieribe. A bérbeadást a Magyar Tudományos Akadémia illetékes bizottsága megbízásából az intézet titkára intézte, mert az alapítványtevő püspök örökhagyása szerint a villa bérleti díját a tudós testület történeti forrásmunkák kiadására fordíthatta. A bérleti szerződés 1930. január 1-jével lépett életbe, és Filippo Merlini ügyvéd úr (az említett S.A.P.R.I.cég vezetője) alighanem úgy érezte, jó vásárt csinált, mert – miként azt egy levéltöredék hírül adja –, "a szerződésben az első három évre előírt munkálatokon felül még kb. 15 000 líra értékű egyéb, bérbeadó szakértője által jóváhagyott munkát is végeztetett, tehát a bérletben előreláthatólag öt évig kíván maradni."636 Az öt évből – harminc esztendő lett, egy egész emberöltő! Filippo Merlini kenyere javát a Fraknói-villában ette meg.
Kezére játszott ebben két – az ő lakásviszonyai szempontjából persze bizonyára véletlennek tekinthető – világtörténelmi eseményfolyam: a második világháború, illetve a sztálinista típusú diktatúrák berendezkedése a közép- és kelet-európai országokban, így Magyarországon is. Az előbbi következtében jóidőre olyan jogi szabályozás született Olaszországban, amely a lakásbérlőt behozhatatlan jogi előnyhöz juttatta a bérbeadó ellenében, utóbbi pedig a maga sajátos hatalmi ciklusaival és személycseréivel hosszú ideig lehetetlenné tette, hogy a római kiküldöttjei tényleg végig tudják vinni a Fraknói-villa bérleti vitájának "ügyét".
1930-tól 1946-ig a ház bérleti díját a megfelelő áttételekkel mindig rendben megkapta az akadémiai bizottság és – híven a jeles alapító szelleméhez – történelmi forráskiadványok támogatására fordította. Egy 1932-ben kelt feljegyzésében Miskolczy Gyula, a Római Magyar Akadémia akkori igazgatója megemlítette az MTA főtitkárának, hogy Merlini kilenc éves bérletet szeretne, de ő ezt
633 MOL XXVI-J-l-b. A Római Magyar Intézet havi jelentései, 1948. január.
634 MOL XXVI-J-l-b. 1511/1947-48. Kardos Tibor (Róma, 1948. június 30.) – ismeretlen minisztériumi osztályvezetőhöz, PMI 71/1948. Péterffy Gedeon (Róma, 1948. szeptember 14.) – Mindszenty Józsefnek. – Érthető ugyanakkor, hogy az 1948 őszén-telén zajló drámai változások ellenére sem került le teljesen a téma a napirendről, mert a kiköltözés mindkét fél számára megoldotta volna az akut helyzetet. Péterffy 1949 tavaszán az Isola Tiberinára, a festői kórház-szigetre, közelebbről az ott álló ferences kolostorba költözés ötletét vetette fel Kardosnak, aki megigérte, hogy beszél róla Tolnai Gábor követtel, ld. PMI 6/1949. Kardos Tibor (Róma, 1949. május 26.) – Péterffy Gedeonnak. – Péterffy természetesen azt is jelezte, hogy csupán a 12 fős intézet teljesen azonos anyagi ellátása esetén lehet szó a költözésről, ld. PMI 7/1949. Péterffy Gedeon (Róma, 1949. május 30.) – Kardos Tibornak. – Németh László a Tiberis szigetével kapcsolatos javaslat egyik motívumaként azt említit, hogy az ottani San Bartolomeo templomban őrzik Szent Adalbertnek, az Esztergomi Főegyházmegye védőszentjének ereklyéit, ld. Németh 2002., 198., egy másik tanulmányában viszont arról ír, hogy "a gondolat a levelezés alapján, minden valószínűség szerint, az RMA vezetőségétől származott", ld. Németh 2007/I. 69.
635 A Fraknói-villa építéstörténetére és a magyar-olasz kapcsolatokban játszott szerepére ld. Csorba 2001. 113-135.
636 A töredék valószinüleg Várady Imrétől, a Történeti Intézet ekkori titkárától származik, ld. MTAKK K 1244. 193.
nem javasolja637 – ám ennyiben maradt a dolog, nem történt ezen túl érdemleges egyeztetés.
Későbbi adatok alapján következtethetünk csak arra, hogy valószinűleg 1935-től előbb öt, majd 1940-től tíz esztendőre hosszabbították meg a szerződést, de az erre vonatkozó megállapodásokat eddig nem sikerült fellelni az iratanyagban.
A magyar hatóságok gyakorlatában 1946 novembere az a pillanat, amikor a villa sorsa újra szóba került. Valószinű, hogy az állomáshelyét alig egy hónappal korábban elfoglaló Kardos Tibor professzor hívta föl az illetékesek figyelmét az épületben rejlő anyagi és helyiséggazdálkodási lehetőségekre. Ezért kaphatott Papp Álmos ügyvivő olyan sürgönyt Gyöngyösi János külügyminisztertől 1946 novemberében, miszerint "haladéktalanul" hozassa rendbe a villát és költözzék be az Orbán házaspárral együtt annak emeletére. Majd december 9-én a követség igazgatási tanácsosa, Szász Viktor jelentette, hogy kérésére maga Kardos igazgató mondta fel a
A magyar hatóságok gyakorlatában 1946 novembere az a pillanat, amikor a villa sorsa újra szóba került. Valószinű, hogy az állomáshelyét alig egy hónappal korábban elfoglaló Kardos Tibor professzor hívta föl az illetékesek figyelmét az épületben rejlő anyagi és helyiséggazdálkodási lehetőségekre. Ezért kaphatott Papp Álmos ügyvivő olyan sürgönyt Gyöngyösi János külügyminisztertől 1946 novemberében, miszerint "haladéktalanul" hozassa rendbe a villát és költözzék be az Orbán házaspárral együtt annak emeletére. Majd december 9-én a követség igazgatási tanácsosa, Szász Viktor jelentette, hogy kérésére maga Kardos igazgató mondta fel a