GÖRÖG KATOLIKUSAINAK IDENTITÁSKéRDéSEIHEZ
4. A csengerújfalui Görög katolikus Egyházközség történet
Csengerújfalu 200 éven át református község volt. A katolicizmust az új telepe-sek s az új hitről áttért, de nagyrészt idegen községekből származott családok szaporodása válthatta ki, mivel ez időben egy jobbágytelek hozzájárulásának fő feltétele a katolikus valláshoz tartozás, vagy az ahhoz való áttérés volt. „Oláh települt a régi időkben egyáltalán nem, de még a XVIII. század második felé-ben is csekély volt. A görög katolikus magyarok és az oláhok között rutének is telepedhettek be, mivel az 1821-től vezetett magyar, román és ószláv nyelven is vezetett anyakönyvezés erre utal. Az egyház szervezése 1777-ben veszi kezdetét, amikor még gyér számú oláh lélek lakhatott a községben.”18 A falu monográfiájá-ban szerepelnek téves következtetések. Például az anyakönyvezés kevert nyelvű-ségének a hátterében nyelvi kérdések húzódnak, ellentétben azzal a feltevéssel, hogy rutének is betelepülhettek a településre. Persze ez sem kizárt, de nem ez volt a mérvadó az anyakönyvezés nyelvének megítélését illetően. A magyar gö-rög katolikus egyház csak később jöhetett létre. Az uniós törekvések az egyes népcsoport esetén viszont már hamarabb megtörténtek, így a román görög ka-tolikusok közösségében a román nyelv volt megengedett, a gyulafehérvári uniót megelőzősen viszont mindenhol egységesen az ószláv nyelv volt a hivatalos. Ezt támasztja továbbá alá, hogy rutén betelepítésre nem igazán szerepel adat.
A falu lakosságából 1777-ben 200 fő volt görög katolikus vallású, 1830-ban már 312 fő vallotta magát görög katolikusnak. A görög katolikusok száma folyamatos emelkedést (1877-ben 450 fő, 1944-ben 580 fő) mutat, főként az új betelepülők révén, akik között oláhok, vlacok, mócok és gyér számú rutének szerepelnek. 19
„Bár 1868-ban a 483 fő görög katolikus között mindössze 68 fő oláh lélekszám volt, azonban az említett liturgia nyelve miatt mégis a magyarok fölött álltak.”20 (Ekkor még nem volt a liturgia nyelve magyar. Lásd: előző fejezetben.)
A paróchiát Csengerújfalu községben csak 1800 körül kezdik megszervezni.21 Az egyház szervezésének végrehajtásáról többet nem tudunk, mert a korabeli jegyzőkönyvek az 1863. évi nagy tűzvész alkalmával a parókiában égtek. Egye-dül csak az 1821-től kezdett születési anyakönyv maradt meg. Az elégett jegy-zőkönyvek között voltak az első fatemplom és a parókia építésének, valamint a hitoktatás szervezésének történeti adatai.
„A régiek elbeszéléséből tudni ugyan, hogy a magyarrá lett görög katolikus egyház bár liturgiájában teljesen kiiktatta a román nyelv használatát, továbbra is viselte bélyegét, miszerint oláh egyháznak tekintették, bizonyára tévesen.”22 – írja a település monográfiájának szerzője. Az elrománosodás súlyát a községben nem bírták elviselni, éppen ezért csatlakoztak az egyházmegye kívánalmainak tömörüléséhez, végül pedig 1914-ben a községet a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez csatolták. Az 1914-18 között tartó I. világháborúból Magyarország vesztesként került ki és az összeomlás szélére jutott. 1919 tavaszán a Budapesten kikiáltott Tanácsköztársaság leverésére felvonuló ukrán, szerb és román csapatok nemcsak átvonultak, hanem foglaltak is. 1919-ben a falu román megszállás alá jutott és mintegy 6 hónapig Romániához tartozott. A görög katolikus egyház a kezdődő elrománosítás áldozatává lett. A liturgikus nyelv ismét a román lett. A román csendőrök és katonák még a kocsmákban is magyarellenes gúnynótákat énekel-tek. „Ezidőtájt éleződött ki a reformátusok és a katolikusok közötti ellentét is, ami évtizedek után is mély nyomot hagyott, s esetenként a görög katolikusokat oláhoknak tartották.”23 A faluleírásban szerepel a református – görög katolikus ellentét, amelyre lehetett példa évtizedekkel ezelőtt, a mostani interjúk erről nem adnak tanúbizonyságot, csak említik, hogy lehetett ilyenről hallani felme-nőik elbeszéléseiből.
1920-ban a trianoni határvonal kiigazításával Csengerújfalu ismét Magyaror-szághoz tartozott és így a románoknak távozniuk kellett a faluból. Az egyház li-turgiája is visszatért a magyar és ógörög nyelvre, s ezzel kezdetét vette az egyház tisztulása. Ettől fogva a görög katolikus egyház liturgikus nyelve a magyar lett.
Az idetelepült oláhok elmagyarosodtak. Ennek hatására 1930-ban már csak 30 fő oláh ajkú lakos volt.
„Az egyház életében a jelentős, és mélyreható változások idejét, rövidebb, hosz-szabb korát a közelmúltra vonatkozóan általában nagyon nehezen lehet súlyozni.
Kell, hogy több idő elteljen a rálátáshoz. Az 1989-es rendszerváltás időszakát, s az azóta eltelt nem hosszú időt, bár közel van, mégis kételkedés nélkül nagyon jelentősnek tarthatjuk, s nemcsak általános társadalmi vagy egyházi vonatkozás-ban, hanem saját, konkrét egyházközösségünk vonatkozásában is, jelen esetben a Magyar Görög Katolikus Egyház tekintetében. Feltételezem, hogy erről min-den egyházközösség hasonlóképpen vélekedik”24 – fogalmazta Soltész János az Athanasiana folyóirat egyik számában. Csengerújfalu földrajzi elhelyezkedésé-ből adódóan is hátrányba került az elmúlt évek gazdasági nehézségeinek köszön-hetően. Az egyházközség a keleti végen próbál lelkipásztora által kapcsolatokat kialakítani. Ennek a kapcsolatkeresésnek köszönhetően testvérkapcsolatok ala-kultak az utóbbi 2-3 évben a vizsgált település és a trianoni határrendezést köve-tően Romániához csatolt települések között, köszönheköve-tően annak, hogy a román
22 Katona Zoltán, 1992: 14.
23 Katona Zoltán, 1992: 15.
24 http://www.atanaz.hu/foisk/athanaz/atan15/ata15_06.htm 2010. 01. 23. 12: 44.
állam 1989 után újra engedélyezte az addig ortodox fennhatóság alatt lévő görög katolikus egyház újraszerveződését, valamint egy új egyházmegye megszerve-zését Máramarosszigeten. Csengerújfalu maga két határon túli település görög katolikus egyházközségével ápol kapcsolatot: Kökényesd és Túrterebes közsé-gekkel, de ezeken kívül a környező települések is szoros kapcsolatban állnak egymással és Csengerújfalu településsel, újfajta, határokat nem ismerő és átívelő rendszert kialakítva egymással, ezért is ennek a két településnek a vizsgálata volt az elsődleges szempont.
5. kökényesd
Kökényesd település az egykori Ugocsa vármegyéhez tartozott, amely szomszé-dos volt a fent már említett egykori Szatmár vármegyével. Ugocsa vármegye lakóinak száma 1870-ben 67,498 volt, 1891-ben 75,461, a sűrűbben népesített vár-megyék egyike. A lakosok között 28,852 magyar (38,2%), 5447 német, 40 tót, 8830 oláh, 32,076 rutén (42,5%) és 216 egyéb nemzetiségű található. A magyar-ság 10 évi szaporulata 5535 lélek, vagyis 23,8%. A nem magyar ajkúak közül 8443, vagyis 18,1% beszél magyarul. Hitfelekezet szerint megoszlás: 6201 róm.
kat., 47,651 gör. kat. (63,1%), 458 ág. evang., 11,722 helv. és 9414 izr. ahogy a Pallas Lexikonban olvashatjuk a vármegyéről. Kökénesd település Trianon után a megszűnő Ugocsa vármegye helyett Szatmár megye részeként szerepelt. Fé-nyes Elek szótárában ezt találjuk róla: „KökéFé-nyesd, Bereg-Ugocsa vmegyében, orosz-magyar falu, ut. p. Halmihoz 1/2 órányira: 135 római, 492 g. kath., 35 ref., 21 zsidó lak., római és gör. kath. Anyatemplommal. „25 Szintén, mint Csenger-újfalu település estében nem színmagyar településként említik, hanem részben orosz faluként, ez valószínűleg a ruszinnal való azonosítás eredménye. Ugocsa megyében ugyanis a történelmi időkben nagy számú ruszin népesség élt. Tehát az orosz nép igazi neve ebben az esetben: ruszin. A ruszin az oroszság egyik ága, mely a Kárpátok területén lakik. „Nem volt történelme folyamán államalko-tó nemzet, de önálló nemzet saját nyelvvel, azonosságtudattal, és műveltséggel.
Történelmileg századokkal ezelőtt Lengyelországhoz és a Habsburg-birodalom-hoz kapcsolódott. Napjainkban több ország területén él, részben szétvándorlás és kivándorlás folytán. Vallása a XVI-XVII. századi uniós mozgalmak óta gö-rög katolikus.”26 Így tehát érthető, hogy a betelepített lakosság mintegy hozta magával ennek a településnek az esetében is a saját adott vallását, amely vagy meggyökerezett az adott területen, vagy a meglévő kevesebb számú éppen szer-veződő görög katolikus egyházhoz csatlakozva annak számát növelte, egy idő után pedig elmagyarosodása következtében a magyar görög katolikus egyház egyik településé vált.
25 http://www.fszek.hu/digitdoc/fenyes/ 2014.10.13. 20:43
26 http://mek.oszk.hu/01600/01676/01676.htm 2014. 12. 04.
Ma Szatmár megye északkeleti szögletében közel a hármashatárhoz helyezke-dik el egyazon község két faluja, Kökényesd és Csedreg, mely ikertestvérként éli mindennapi életét. A trianoni békeszerződés után a főút amely addig rajtuk ke-resztülhaladt, zsákutcává vált. északon és nyugaton a román-ukrán határ, délen a Túr folyó mint természetes választóvonal zárta le a község határát, csak kelet felé maradt nyitva az út, az addigi járási székhely, Halmi irányába. A faluban bizonyos fokú zártság uralkodik, ami alapvetően kellett ahhoz, hogy míg nem volt engedélyezve államilag a jelenléte, addig is őrizze görög katolikus hagyo-mányait, tagjait. Így vált lehetségessé, hogy néhány évtizeddel ezelőtt újra meg-szerveződhetett ebben és a körülötte elhelyezkedő településeken a görög katoli-kus egyház. A faluközösségek összetartó ereje, a vallási közelállóság nagyban hozzájárult a hit tisztaságának megőrzéséhez, a vallási és világi hagyományok továbbéléséhez.
A település nagyon sokáig református községként szerepelt. Az évszázadok vallási áramlatai ezt tájat sem kerülték el. Az 1500-as évek elején a Kárpát-me-dencén végigvonult, és főleg a keleti részeken teret is hódított a reformáció. A későbbiekben pedig ugyanúgy az ellenreformáció irányzatai is megjelennek,27 majd ezt követően a faluban új felekezet is megjelent, annak köszönhetően, hogy az egyes fogyatkozó népességű területekre a birtokosok betelepítettek más nem-zetiségű és ezáltal más vallási nézeteket valló lakosságot. Erre vezethető vissza a legtöbb településre vonatkozó korábbi állítás, miszerint a település orosz falu – a fentebb már említett ruszin betelepítések nyomán. „A falvak lakosságának XVII – XVIII. századi drasztikus csökkenése – hogy a földek ne maradjanak megműveletlenül – új munkaerő letelepítését tette szükségessé. A földbirtokosok a kárpáti övezetből az 1600-as évek végétől kezdődően fokozatosan mindkét fa-luba rutén és tót családokat hoztak. Ezt a folyamatot igazolja az a tény is, hogy az 1699-es dézsmajegyzékben a „predicans ruthenus”-t mint adófizető személyt tüntették fel. Ebből már nagyobb számú rutén családra következtethetünk. Ezzel együtt az új keresztes felekezet, a görög szertartású katolikus jelenik meg a köz-ségben. A földbirtokosok nemcsak letelepedésükben, de hitük gyakorlásában, anyagilag is segítették az újonnan jötteket. Mindkét faluban egy-egy fatemplom épült, melyeket Kökényesden 1831-ben, Csedregben 1910-ben kőtemplom váltott fel. A lakosság és vele együtt a szertartások nyelve fokozatosan magyarra tért át. Így ma ezen településeket magyar falvaknak tartják, s lakói egy részének eredetére bizonyos neveken kívül semmi sem utal. 1948-ban állami rendelettel a görög katolikus vallást eltörlik, és ortodoxá nyilvánítják. Ha papíron ortodo-xok is voltak ezek a községek, híveik és papjaik mindvégig magyarul imádkoz-tak. Az 1989-es romániai választások után, 1990 őszén, az újra engedélyezett és megalakult görög katolikus egyházba, ünnepélyesen visszatértek. A két keresz-tes felekezet híveinek és papjainak liturgiái közti különbségek sosem jelentettek
27 Fazekas Lóránd, 2006: 10.
egymás számára válaszfalat. Tisztelték egymás ünnepeit, vallási hagyományait, nem tiltották a felekezetek közti házasságot, bizonyos alkalmakkor (templom-ünnep, Úrnapi körmenet) eljártak egymás szertartásaira is. A faluközösségek hitéletének egyedüli zavaró tényezője az eltérő egyházi időszámításból adódott.
Erre következtethetünk egy 1910. június 10-i Munkácsi Egyházmegyei püspöki körlevélből, mely arra kéri a görög katolikus lelkészeket, vitassák meg a nyuga-ti kereszténység által használatos naptár bevezetésének szükségességét, mivel már 13 nap eltérés van a kettő között. De erre csak hat év után 1916. május 4-ei egyházi rendelettel került sor, amikor is életbe léptették a Juliánus naptár helyett a Gergely-féle a görög katolikus egyházi időszámításban is. Így január 6-áról ezen felekezetnél is december 25-re tevődött át a karácsony, mely igen nagy je-lentőségű volt a falu és a családok életében, mivel közelebb hozta egymáshoz a két keresztes felekezetet, egységesebbé tette a faluközösséget. Így mindkét falu egész népe egyszerre ünnepelhette az eljövetelt.” 28
Amint látszik ennek a településnek a történetében is visszavezethető volt a betelepítések megléte. A településről szóló írások alapján az a következtetés von-ható le, hogy nem volt a településen korábban görög katolikus felekezet, annak meggyökeresedése teljes egészében a telepítések következménye. Fényes Elek Gográphiai szótárában koránt sem sztereotip jelzőként szerepel a megnevezés, miszerint orosz település lett volna. Inkább arra emlékeztet, hogy mint több más keleti részen lévő település esetében is a fogyatkozó lakosságot pótlandó más nemzetiségű lakosság került. Ez a lakosság bekerülve a többségi nyelvi környezetebe hamar asszimilálódott, főként ha arra az esetre gondolunk, amit Ilyés Zoltán az Erdélyi részek görög katolikus felekezeteinek identitáskérdéseit vizsgálva megállapít: miszerint az együtt élő közösségek legyenek bármely etni-kumú csoporthoz tartozók, beszélték mind saját, mind az államnyelvet, ami ak-koriban a magyar volt. Emellett természetesen őrizték vallási hagyományaikat, amit meghonosítottak, ezáltal terjedt. Ugyanakkor a kétnyelvi környezetben a többségi hatás nyomására elmagyarosodtak, így a későbbi évtizedek során vég-zett statisztikai adatok alapján ruszin vagy „orosz” etnicitással nem találkozunk, mindenki magyarnak vallja magát. Ez persze nem azt jelenti, hogy alapvetően magyar görög katolikussággal ne találkoznánk, hiszen egy-egy vallási irányzat terjed, a határok könnyen elmosódnak. Talán nem is lenne annyira elutasított a települések történelméből egyértelműen kimutatható ruszin, román betelepítés, ha nem történik meg a határok felszabdalása. Talán akkor könnyebb lett volna megbékélni a görög katolikus magyarság létével és más irányába terelődött vol-na el a hangsúly. Ám a „mi lett volvol-na” kérdéskörét nem szerencsés taglalni sem a tudományban, sem azon kívül.
Kökényesd település esetében is a népszámlálási adatok jól bizonyítják, hogy az összeírásokban nem szerepel ruszin vagy más idegen nemzetiségű lakos már
28 Fazekas Lóránd, 2006: 11-13.
az 1900-as évek elején sem. Mindez azt mutatja, hogy itt is, mint az előző te-lepülésen az asszimiláció gyorsan végbement, de végbe is mehetett, hiszen az államnyelvet szinte mindenki beszélte a betelepítések pedig célzottan éppen a keleti régióban úgy mentek végbe, hogy esetleg a már ismert, évek óta adott tele-pülésre szegődő vendégmunkások közül kerültek ki, akik számára nem is igazán volt idegen az adott település. Az észak-Tiszántúlra való román betelepítések kapcsán minden bizonnyal így történt.29 Ráadásul pedig az utánpótlás nélküli betelepítések is a nyelvi asszimilációt erősítették.
6. összegzés
A görög katolikus települések jelentős hányadában bizonyítottan telepítettek be nem magyar nemzetiségűeket. A legtöbb esetben az elnéptelenedést megszünte-tő folyamatok miatt, hiszen a földbirtokos rendszerben igen fontos volt a mun-kaerő pótlása. A vizsgált települések esetében is ilyen világosan lejegyzett okok következményeként szerepel a betelepítés. Csengerújfalu esetében oláh (román), Kökényesd estén pedig ruszin (orosz) volt a betelepített és asszimilálódott nem-zetiség. Erről tanúbizonyságot leginkább a népszámlálási adatok nyújthatnak, hiszen a magyar görög katolikusok nagyarányú népességnövekedési ugrásai a beolvadt nemzetiségek számarányával mérhető. A betelepített lakosság ugyan-is túlnyomórészt beszélte a magyar nyelvet az együttélés szabályai alapján. A nemzetiségek, amelyek hozták magukkal saját vallásukat elterjesztették is azt.
A magyarul beszélők, elszakadva saját nyelvi környezetüktől hamarosan már magyarnak és nem nemzetiségnek vallották magukat, ugyanakkor a másik ága a folyamatnak, hogy a kevés számú „őslakos” magyar számára megkedvelt val-lássá vált a görög katolikus. Sokszor sok helyen említik, hogy ez az egyik leg-szegényebb vallások közé tartozott, de a legközvetlenebb is volt nagyon sokáig:
a papok a saját körükből kerültek ki, és a népi vallásosság is vonzó erővel bírt az egyszerű emberek számára. Nincs itt szó másról, minthogy áldásadás történt a beteg állatra, hogy meggyógyuljon, vagy előszeretettel űzték ki a gonosz lelket megmagyarázhatatlan betegségek esetén a görög katolikus papok segítségével, így egyfajta közvetlen és a mindennapi életet teljesen átható, a nép számára elfo-gadható vallásról beszélhetünk.
Mindenesetre a mai közfelfogásban az asszimiláció ténye olyannyira megerő-södött, hogy az emlékezet csak halványan őrzi, hogy a görög katolikus feleke-zetűeket oláhnak/románnak, ruszinnak/orosznak titulálták. Megkérdezetteim közül sokan csak úgy adták meg ezzel kapcsolatban a választ, hogy valamikor hallották felmenőiktől, de a megkérdezett akár idősebb 60-70 éves korosztály sem írta le így a felekezethez tartozókat. érdekessége, hogy a felekezethez tarto-zók erősen elzárkóznak ettől a kérdéstől, mintegy kényes témának számít annak
29 Páll István, 1984: 281-289.
a feszegetése, hogy valamikor esetleg nem magyar vallásnak tekintették ezt a felekezetet. Holott nem is a vallást bélyegzi ez meg, hiszen ennek összetett a háttere: a görög katolikus magyar nyelvhasználat miatt is, ami később jöhetett létre elfogadottan, mint a román, vagy a ruszinok által ismert és jól értett ószláv.
Az adott településeken évtizedek óta adott környezetben élő ott élő felmenőkkel rendelkező megkérdezettek református lakossága ad leginkább tanúságot arról, hogy a vallási megbélyegzésnek valamikor nyoma volt. Mindkét falu esetében számottevő a reformátusok száma, amely vallás méltán büszke rá, hogy mindig is anyanyelven szólt híveihez, éppen ezért is oly divatos vallás mind a mai napig a magyarlakta határon túli települések körében is. éppen ezért döntött oly sok görög katolikus Erdélyben, hogy rítust vált, mintegy a magyarságát megerősí-teni, hiszen nem annak tekintették őket, vagy a háború időszakban sokan féltek attól, hogy elrománosodnak vallásukban, de ebbe persze belejátszott az a tényező is, hogy a Román állam elfogadott vallásába tagolták be a magyar ajkú görög katolikusokat is, és ezáltal sem anyanyelvi igehirdetés sem egyéb lehetőség nem nyílt számukra, mint vagy a római vagy a református egyház felé közeledni.
Valamilyen szinten a határon túli Kökényesd esetében is szerteágazó a megíté-lés, viszont ezen a településen a római katolikus valláshoz közelítettek Trianon után a görög katolikus hívek, de kitartásuk mintapéldája, hogy amint lehetséges volt (1989 után) újraszervezték az akkor már engedélyezett egyházközségüket – több hasonló településhez hasonlóan – és az utóbbi időben igencsak szoros kapcsolatokat építenek ki az anyaországi határ menti görög katolikus települé-sekkel, így Csengerújfaluval is. Ez a kapcsolatépítés olyannyira erőteljes, hogy 2012-ben Csengerújfalu település görög katolikus pap híján egy évi kérvényezés után új paróchust kapott Trella Tibor személyében: a Máramarosi Görökatolikus Egyházmegye engedélyével és Kocsis Antal Fülöp magyar görög katolikus püs-pök közbenjárása és kérvénye által került a halmi (Kökényesd közvetlen köze-lében) községből származó és addig kápláni feladatokat ellátó személy önálló paróchusként az egyik vizsgát településre. Ezzel hosszan tartó kapcsolat alakult, hiszen immáron három éve szolgál, de ugyanakkor a régi hangok is kezdenek fel-elevenedni: nagyon sokan, főként nem görög katolikus felekezetűek köréből úgy tekintenek rá, mint „román” papra. Ezzel valamelyest más körülmények között ugyan, de vissza is érkeztünk az eredeti kérdéskörhöz, csak más szempontból: a kívülállók álláspontjából. Újra megelevenedni látszik az összetartásban az, ami Csengerújfalu történetében egyszer már előfordult a trianoni határrendezés előtt, amikor is a görög katolikusokat oláh/románnak nevezték a nem felekezethez tar-tozók. Az viszont, hogy a görög katolikusok népi vallásos hagyományvilága mennyire gazdag és mennyire sokrétű – köszönhetően a betelepítések által meg-gyökeresedett nemzetiségi hagyományanyagnak is – már egy más kérdéskörbe tartozik.
Irodalomjegyzék
Bárth János (1990): A katolikus magyarság vallásos életének néprajza. In Paládi-Kovács Attila (szerk.) Magyar Néprajz, VII. 331-424. Akadémia Kiadó, Budapest.
Bartha Elek (2001): Egy felekezeti nagyrégió Európa közepén. A görög katolikus tér Kelet és Nyugat határán. In Ethnographia 112. 3-4. 299-340. Budapest.
Bartha Elek (2001): Kérdőív görög katolikus vallásos néphagyományok gyűjté-séhez. KLTE, Debrecen.
Bartha Elek (1999): Hagyomány és identitás a magyar görögkatolikusoknál. In Műveltség és hagyomány 11. 48–57.
Bartha Elek (1999): Görög katolikus ünnepeink szokásvilága. KLTE, Debrecen.
Bartha Elek (1992): A népi vallásosság areális tagolódása. In Ethnographia et Folkloristica Charpatica 7-8. 269-284.
Bartha Elek (1990): A görög katolikus magyarság vallási néprajza. In Paládi-Kovács Attila (szerk.) Magyar Néprajz VII. 425–442. Akadémia Kiadó, Bu-dapest.
Borovszky Samu (1908): Magyarország vármegyéi és városai. Szatmár várme-gye. Szatmár-Németi. Országos Monográfia Társaság, Budapest.
Cserbák Antal (1986): A magyar görög katolikus vallásosság művelődéstörténeti háttere. In Tüskés Gábor (szerk) „Mert ezt Isten hagyta …” 275–311. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
D. Molnár István (1997): Mióta magyarok a magyarországi görög katolikusok?
In Posztbizánci Közlemények III. 46-52.
Fazekas Lóránd (2006): Hit és hagyomány Kökényesd vallási életében. Szatmár-németi.
Gesztelyi Tamás (szerk.) (1991): Egyházak és vallások a mai Magyarországon.
Akadémia Kiadó, Budapest.
Ilyés Zoltán (1999): „Magyarul beszélünk ...” Etnikai identitás, akkulturációs stratégiák a csíkszépvizi görög katolikus egyházközség körében a 19. századtól 1948-ig. In Változó társadalom, 6-21. Kolozsvár.
Ilyés Zoltán (1999): „Magyarul beszélünk ...” Etnikai identitás, akkulturációs stratégiák a csíkszépvizi görög katolikus egyházközség körében a 19. századtól 1948-ig. In Változó társadalom, 6-21. Kolozsvár.