Az ügyintézési határidı lejárta

Ha rendben leperegtek az ügyintézési határidınk napjai, újabb kérdéssel szembesülünk: pontosan mikor jár le az ügyintézési határidı? A törvény 65. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a hónapokban vagy években megállapított határidı azon a napon jár le, amely számánál fogva megfelel a kezdınapnak, ha pedig ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján.

Itt érkezünk el az ügyintézési határidıvel kapcsolatos legfontosabb kérdésekhez: beszélhetünk-e jogvesztı határidırıl a közigazgatási hatósági eljárásokban, valamint minek kell beleférnie az ügyintézési határidıbe? Milyen ismérvek alapján különíthetı el egy ágazati jogszabályban a hatóság döntéshozatalára elıírt határidı anyagi vagy eljárásjogi jellege?

A határidık jogvesztı jellegének kérdését vizsgálta az ABh. is. Az indítványozó álláspontja szerint alkotmányellenes az a helyzet, hogy míg a különféle eljárási törvényekben elıírt határidık be nem tartása „a laikus állampolgárra nézve jogvesztı” következménnyel jár, addig a közfeladatokat ellátó államigazgatási szervek gyakorlatilag „minden konzekvencia nélkül" késlekedhetnek az ügyintézésben.

Az indítványozó végkövetkeztetése szerint az „államigazgatási határidık be nem tartása ugyanolyan jogvesztı kell legyen, mint a laikus állampolgárokra nézve jogvesztıen elıírt határidık be nem tartása.” Az AB megalapozatlannak találta az indítványt, az indokolásban kifejtettek szerint más a hatóság és más az ügyfél államigazgatási eljárásban betöltött szerepe és helyzete, a hatósági intézkedésekhez, illetve az ügyfél beadványaihoz kapcsolódó jogszabályi következményeket sem lehet azonos módon szabályozni. Nem „egyoldalúság” tehát, ha az ügyfél bizonyos jogi cselekményéhez – például a fellebbezés késedelmes benyújtásához – a jogszabály jogvesztı következményt főz, az államigazgatási szerv határidı-mulasztását pedig nem sújtja ilyen következménnyel. Egyaránt sértené a jogbiztonság alkotmányos követelményét, ha például a fellebbezést jogvesztı határidı nélkül lehetne benyújtani, vagy ha például a határidıt – akár objektív okból, akár elbírálói mulasztás miatt – túllépı hatóság döntését nem lehetne érvényesnek tekinteni. Mindkét esetben ugyanis vitás jogviszonyok tömege – sem köz-, sem magánérdekkel meg nem indokolhatóan – lezáratlanul maradna. Kimondta az AB azt is, hogy az Áe. és más törvények államigazgatási eljárási rendelkezései közérthetıen szabályozzák mind az ügyfelek beadványaira, mind a döntésekre feljogosított szervek intézkedéseire irányadó határidıket. Meghatározott mulasztásokhoz jogvesztı következményeket főznek, más mulasztásokat viszont ilyen jogkövetkezménnyel nem szankcionálnak. A szabályozás tételes, a törvényhozónak nem kötelezettsége az ügyintézési határidı túllépéséhez általános szabályként jogvesztı jogkövetkezményt főznie.

Ezek a kérdések az utóbbi idıben hangsúlyosan a gyorshajtásokat követı közigazgatási hatósági eljárások során merült fel.

14 Ketmód. 51. §

KANTA ILDIKÓ:Az ügyintézési határidı egyes elméleti és gyakorlati kérdései a közigazgatási hatósági eljárásokban

[100]

Az LB a határidı minısítésével kapcsolatos ellentétes ítélkezési gyakorlat egységesítését kívánta biztosítani az 1/2010. (II. 18.) közigazgatási jogegységi határozat meghozatalával. A következıkben e jogegységi határozat alapulvételével próbálunk a fenti kérdésekre választ találni, hangsúlyozva azt, hogy – jogalkotói beavatkozás miatt – a gyakorlatban nem alkalmazható, de a benne foglalt elvi tételek miatt indokolt az elemzése.

A Kkt. 21. § (4) bekezdésének a jogegységi határozat elfogadása idején hatályos rendelkezése szerint a bírságot a hatóság a sebességhatár túllépését követı 60 napon belül szabja ki. A határozat elsı nagyon fontos elvi megállapítása a 60 nap minısítésére vonatkozott: A Kkt. 21. §-ának (4) bekezdésében szabályozott 60 napos bírságkiszabási határidı túllépése esetén az ügyintézési határidıre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ebbıl következıen a határidıt nem tekinti jogvesztınek. Ezt támasztja alá elsısorban, hogy a Ket. külön rendelkezik a törvényben írt határidık túllépésének jogkövetkezményeirıl. A hatóság eljárására megállapított határidıt a Ket.

ügyintézési határidıként külön szabályozza, túllépéséhez az ügyfél által megfizetett illeték, vagy díj visszafizetésének következményét főzi (33/A. §). A Kkt. 21. § (4) bekezdésében szabályozott határidı speciális eljárási határidı, az ügyintézés azon módjára vonatkozik, amikor a hatóság az ügyben bírságot szab ki; ennél fogva anyagi jogi határidıként nem értékelhetı. Eljárási jellegét támasztja alá, hogy meghosszabbítható [Ket. 33. § (7) bekezdés], az ügyintézés határidejébe az eljárás felfüggesztésének idıtartama nem számít be [Ket. 33. § (3) bekezdés e) pont]. A Kkt.

kifejezetten rendelkezik arról, hogy mely határidık elmulasztásához főzi a jogvesztés következményét, például a 20. § (4) bekezdése elévülési határidıt állapít meg, mivel elıírja, hogy

„nincs helye bírság kiszabásának, ha a jogsértı cselekmény elkövetése óta egy év eltelt (elévülés).” A Kkt. a 21. § (4) bekezdésében megjelölt határidı megsértéséhez jogkövetkezményt nem határoz meg, ezért azt a Ket. szerinti ügyintézési határidıként lehet értékelni.

Fıszabály szerint az ügyintézési határidı jogvesztı jellege az alapjául szolgáló eljárás jellegétıl függ. Másképp megfogalmazva: akkor tekinthetı jogvesztınek egy határidı, ha arról jogszabály kifejezetten kimondja, hogy jogvesztı. Az ügyintézési határidı viszont nem jogvesztı. Ez ellentmondana mind a jogintézmény lényegének, mind az egész közigazgatási eljárás logikájának.

Léteznek azonban mégis olyan esetek, amikor az ügyintézési határidı jogvesztı jellege felmerülhet. A következı két esetben az EuB a magyar LB-tıl gyökeresen eltérı álláspontot fogalmazott meg a kérdésben. A Glaxosmithkline SA vs. the État Belge (C-296/03) ügyben a 89/105/EGK tanácsi irányelvben meghatározott határidıt vizsgálva megállapította, hogy az irányelv 6. cikkében meghatározott határidıt jogvesztınek kell tekinteni. Indokolása szerint ezt alátámasztja többek között a szabály megfogalmazása és a határidı számítási módjának, meghosszabbítása és felfüggesztése feltételeinek pontos meghatározása, melyek nem tudnának hatékonyan (vagy egyáltalán sehogy) érvényesülni, ha a tagállamok szabadon eltekinthetnének az adott határidı betartásától. Ugyanezt a Merck, Sharp & Dohme BV vs. État belge (C-245/03) ügyben az EuB ismét megerısítette: a jogszabályban meghatározott határidı-számítási szabályok pontos meghatározása, valamint a meghosszabbításra és felfüggesztésre vezetı körülmények részletes szabályozása a határidı jogvesztı jellegét eredményezi, melytıl a tagállamokra nézve kötelezı.

Ezekben az esetekben tehát az ügyintézési határidı szabályainak részletes meghatározása az EuB szerint arra az eredményre vezet, hogy a határidı lejárta után nincs mód döntéshozatalra.

Egy határidı anyagi jogi, avagy eljárási jogi jellegét elemzi az LB a BH 2011.238 szám alatt közzétett eseti döntésében. Az állami adóhatóság 2008. május 20-án ellenırzést végzett a felperes által üzemeltetett játékteremben. A revízió során megállapította, hat játékhelyes rulett pénznyerı automata forgalmi engedélye 2008. május 14-én lejárt, ezért a bekapcsolt állapotban lévı PA-t lebélyegezte, az ezen való játékot megtiltotta. Az elsıfokú hatóság a 2008. november 12. napján kelt határozatában kötelezte a felperest bírság megfizetésére. E határozat szabályszerő kézbesítésére 2008. november 24-én került sor. A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a

KANTA ILDIKÓ:Az ügyintézési határidı egyes elméleti és gyakorlati kérdései a közigazgatási hatósági eljárásokban

[101]

2009. január 19. napján kelt határozatában az elsıfokú határozatot helybenhagyta. Érdemi döntésében rögzítette, hogy az elsıfokú hatóság – a felperes érvelésével ellentétben – az Szjtv. 12.

§ (5)¹⁵ bekezdésének megfelelıen járt el, mert a tudomásra jutástól számított hat hónapon belül kiszabta a bírságot.

A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését, és a hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Keresetében arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy az elsıfokú határozat elkésett, az elsıfokú hatóság eljárása nem felel meg az Szjtv. 7/A. §-ában, 12. § (1) és (5) bekezdéseiben, a Ket. 33. § (3) és (5) bekezdéseiben, 71. és 78. §-aiban foglaltaknak. Kifejtette, hogy a bírság csak akkor tekinthetı jogszerően kiszabottnak, ha az errıl rendelkezı elsıfokú közigazgatási határozatot a tudomásra jutástól számított hat hónapon belül nemcsak meghozzák, hanem azt az ügyféllel szabályszerően közlik is. (A határidıben meghozott határozat közlésére még visszatérünk.)

Az elsıfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a témánk szempontjából releváns kérdésekben a következı volt: Az ügyintézési határidı túllépése nem minısíthetı az ügy érdemi eldöntésére is kiható lényeges, bírósági eljárásban nem pótolható, a keresettel támadott határozatok hatályon kívül helyezésére alapot adó eljárási jogszabálysértésnek¹⁶. Az Szjtv. 12. § (5) bekezdése továbbá nem a bírságot kiszabó határozat közlésérıl, hanem a bírság kiszabásának határidejérıl rendelkezik, ezért a felperes e tekintetben is alaptalanul hivatkozott jogszabálysértésre.

A jogerıs ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az elsıfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat meghozatalára. Azzal érvelt, hogy az elsıfokú bíróság a helytelenül megállapított tényállásból téves ténybeli és jogkövetkeztetéseket vont le. A jogerıs ítéleti döntés nem felel meg az Szjtv. 7/A. §-ában, 12. § (1) és (5) bekezdéseiben, a Ket. 78. §-ában foglaltaknak, mert hatósági kötelezés, bírság kiszabása csak az e tárgyban hozott határozat közlésével valósulhat meg. Elıadása szerint az alperes határozata megalapozatlan, méltánytalan, nem felel meg a Ket. 4. §-ában foglaltaknak sem, mivel az engedélyt már korábban megkérte, és 2008. május 21. napján át is vette.

A felülvizsgálati kérelmet az LB alaposnak találta. Az Szjtv. 12. § (5) bekezdésével azonos illetve hasonló jellegő szabályozást tartalmaznak a Hgt. 49. § (1)-(3) bekezdései, és az Étv. 48. § (9) bekezdése is. Ez utóbbiakkal kapcsolatos jogvitákban pedig az LB arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy e törvényhelyek nem Ket. szerinti és nem is eljárási, hanem anyagi jogi, elévülési természető, illetve jellegő határidıket szabályoznak, amelyek letelte után a hatóság már nem jogosult bírság kiszabására.¹⁷

Az LB-nek jelen ügyben eljáró tanácsa osztotta a más ügyekben eljáró tanácsok ítéleteiben foglalt jogi álláspontot, mely szerint az a törvénybe foglalt jogalkotói akarat, amely úgy szövegezıdik meg, hogy meghatározott határidın túl „nincs lehetıség a bírság kiszabására” [Hgt. 49. § (3) bekezdése] vagy azt „nem lehet kiszabni” [Hgt. 49. § (3) bekezdése, Szjtv. 12. § (5) bekezdése], illetve „a bírságolás iránt a közigazgatási szerv csak a törvényben meghatározott határidın belül intézkedhet”

[Étv. 48. § (9) bekezdése] – a jogbiztonság elvére is figyelemmel – azt jelenti, hogy a törvényben

15 Nem lehet bírságot kiszabni a mulasztásnak vagy a kötelezettségszegésnek az állami adóhatóság tudomására jutásától számított hat hónapon, illetve az elkövetéstıl számított két éven túl.

16 Ez az álláspont ellentmond a KK. 31. állásfoglalásban rögzítetteknek, mely a 6/2010. (XI. 25.) közigazgatási jogegységi határozat b) pontja értelmében 2010. november 25-tıl nem alkalmazható.

17 LB Kfv.II. 39.974/2001/7., LB Kfv.IV.37.027/2009/8., LB Kfv. IV.37.027/09/9., LB Kfv.IV. 37.119/10/4., LB Kfv.IV. 37.687/09/5.

KANTA ILDIKÓ:Az ügyintézési határidı egyes elméleti és gyakorlati kérdései a közigazgatási hatósági eljárásokban

[102]

elıírt határidı leteltével a hatóság elveszti bírságolási, illetve intézkedési lehetıségét és/vagy jogosultságát. Mivel a Ket. nem tartalmaz elévülési jellegő határidıt szabályozó rendelkezést, az Szjtv. 12. § (5) bekezdése azonban igen, ezért – figyelemmel az Szjtv. 7/A. §-ára is – az LB jelen ügyben eljáró tanácsa speciális, elévülési, anyagi jogi jellegő határidınek tekintette az Szjtv. 12. § (5) bekezdésében szabályozott szubjektív (hat hónapos) és objektív (két éves) határidıt. A kifejtettekre figyelemmel az LB a jogerıs ítéletet és az alperes határozatát – az elsıfokú határozatra is kiterjedıen – hatályon kívül helyezte. Hasonlóan tehát a fent idézett két uniós jogi ítélethez, az LB is a jogalkotói akarat megszövegezését, megfogalmazását vette alapul valamely határidı jellegének megállapítása érdekében.