az összehasonlító kutatások

network

management delegáció

elmélet szociális interpretáció urban regime

social capital

1. sz. táblázat Irányzatok a helyi politika kutatásban

5. az összehasonlító kutatások

A komparatisztika, nem elsősorban mint önálló elméleti vonulat, hanem, mint egy módszer jelenik meg a helyi politikai kutatások esetében is. Mégis, fontos külön fe-jezetben szót ejteni róla, hiszen számos, nagy jelentőségű összehasonlító kutatást végeztek a helyi önkormányzatokkal foglalkozók, melyek nem sorolhatóak egyértel-műen egyik paradigmába, irányzatba sem.

A helyi kormányzati rendszerek összehasonlító kutatásai elsősorban az intézmény-rendszerre összpontosítanak (John, 2001).

Az elsődleges célkitűzés az volt, hogy megvizsgálják a hatalommegosztás mértékét a

központi (állami), és a helyi szint között, s ezek alapján különböző tipológiákat alkossa-nak, melyek alapján összehasonlíthatóvá válnak az európai önkormányzati rendszerek.

A decentralizáció mértékének vizsgálata mellett, a föderális szerkezetű államokban mindez kiegészült a szövetségi-tagállami-helyi szint közötti hatalommegosztás vizsgá-latával, s az összehasonlító kutatások új tárgyköreként jelentkezett a 70-80-as évek-től a regionális szint ilyen szempontú vizsgálata is. Az első időkben főleg angolszász szerzők foglalkoztak összehasonlító kutatásokkal: a brit helyi önkormányzati rendszer-rel Fesler (1965); majd a fejlett európai demokráciákkal Bowman és Hampton (1983), Humes (1991), Humes és Martin (1961); Leemans (1970). Ezeknek a kutatásoknak kö-zös jellemzője volt, hogy a szerzők általában megjelölték az északi demokráciákat, ahol a decentralizáció nagy mértékű volt, mint a „jó” mintát, és ahhoz viszonyították a többit.

Ezen kutatások alapján többféle, az európai önkormányzati rendszereket besoroló tipológia is napvilágot látott, a „klasszikus” felosztások főként a központi és a helyi hatalom közötti hatalommegosztás mértékén alapulnak. Ennek alapján a helyi ön-kormányzati fejlődés hasonló útjai összesen három fő önön-kormányzati modell képét rajzolják elénk. Ezek a modellek a következők:

Az északi modell - e fejlődési út a helyi önkormányzatiság markánsabb, hagyomá-nyosan több helyi hatáskört telepítő, nagyobb mozgásteret és önállóságot engedő útja (az EU-15 országok közül ide sorolhatók Svédország, Dánia, Finnország, Nagy-Britannia, Írország és Hollandia);

A napóleoni (vagy latin) modell - az e fejlődési utat bejáró európai uniós országok a helyi önkormányzatiságnak egy korlátozottabb mértékű autonómiáját valósították meg (e csoporthoz tartozik Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Görögor-szág és Portugália);

Az ún. köztes modell - amely, miként elnevezése is elárulja, voltaképpen egy átmene-tet képez a fentebbi két alapmodell, az északi, illetőleg a napóleoni helyiönkormányzati modellek között, azaz lényegében középerős helyi önkormányzatok jellemzik e mo-dell működését (e csoportot Németország, Ausztria, illetve Belgium alkotják).

Az összehasonlító kutatások, mint már említettem, másik fő témakörét a helyi önkor-mányzatok egyes intézményeinek összehasonlítása jelenti (pl. Baldersheim, 1996, stb.). Ezek teljes körű bemutatása meghaladná e munka kereteit, így csak a polgár-mesterekre vonatkozó, összehasonlító európai kutatásokról ejtenék pár szót, annak érdekében, hogy látható legyen, milyen összefüggések vizsgálatára irányulnak. Ezek a tanulmányok a különböző európai országok polgármestereit vetik össze meghatá-rozott szempontok mentén.

Elsősorban a horizontális hatalmi viszonyok alapján készítette el tipológiáját Mauritzen és Svara (2002), négy típusba sorolták az európai polgármestereket: „erős polgár-mester” (Olaszország, Franciaország, Görögország, Magyarország); „bizottsági veze-tő” (Nagy-Britannia, Lettország); „kollektív vezetés” (Belgium, Hollandia, Csehország);

„testületi manager” (USA).

Az összehasonlító kutatások napjainkra azonban már túlléptek a intézmények puszta összehasonlításán: egyre több olyan kutatást végeznek, melyek az intézmények, a he-lyi hatalom működésének összehasonlítására tesznek kísérletet az egyes országokban.

Példánknál maradva, ilyen például Peter John kutatása a polgármesteri kormányzás stí-lusára vonatkozóan: két dimenziót vizsgált meg a vezetési stílus kapcsán: egyfelől, hogy ki határozza meg a politikai célokat (a vezető maga; vagy csak reagál a helyi közösség követeléseire); másfelől, hogy hogyan hajtják végre a döntéseket (csak belső vagy külső erőforrások bevonása). E két dimenzió alapján négyféle kormányzási stílust különített el:

„konszenzus-építő”; „vizionárius”; „városi főnök”; és „gondoskodó”. Ezek természetesen ideáltípusok, akár az egyes polgármesterek egymagukban is többféle stílussal rendelkez-hetnek (pl. vizionárius a gazdaságpolitika, míg gondoskodó a szociálpolitika területén).

A polgármesterekkel kapcsolatban számos más, összehasonlító kutatás is készült:

pl. az európai polgármester felmérés, mely a szociológiai tényezőkön túl növekvő figyelmet szentel a hatalomgyakorlás módjának is (Henry Bäck, Hubert Heinelt, Annick Magnier 2006).

A „governance” elméleti keretének megjelenése az összehasonlító kutatások szá-mára is új témát hozott: a ’90-es évek végétől egyre nagyobb számban jelentek meg azok az összehasonlító kutatások, melyek azt vizsgálták, hogy a különböző terüle-teken milyen mértékben kerül sor az állampolgárok, civil- és érdekszervezetek be-vonására (networking) a helyi hatalom gyakorlása során. A különböző szervezetek, csoportok és a helyi hatalom viszonyának vizsgálata mellett az állampolgári részvétel, helyi politikai kultúra is új területet jelent az összehasonlító kutatások között (Denters és Rose, 2005).

A kelet-európai rendszerváltás után az újonnan kiépülő önkormányzati rendszerek új témát, valamint új vizsgálódási terepet is hoztak az összehasonlító kutatások számá-ra. Egyfelől, újabb lehetőség nyílt intézményi összehasonlításokra (pl. Baldersheim, 1996b). Vizsgálták az átmenetek jellegét, és az azok alapján létrejött új intézménye-ket, önkormányzati rendszereket; ezek viszonyát a központi, megyei, regionális szin-tekkel. (Swianiewicz, 2003) (Peteri és Zentai 2002)

Másfelől pedig, új témaként jelent meg a demokratizáció mértékének vizsgálata:

azaz, a helyi hatalmi viszonyokat, az önkormányzati rendszereket, intézményeket abból a szempontból vizsgálták, hogy mennyiben járulnak azok hozzá a demokrá-cia kiépüléséhez. Olyan szempontok vizsgálatára került itt sor, mint „átláthatóság”;

„nyilvánosság”; „részvétel”, stb. (Soós-Bártfai, 2004). Ezek alapján, létrehozhatóak voltak különböző rangsorok, melyek segítségével összevethetővé váltak a különbö-ző települések, országok önkormányzatai. Túl azonban e praktikus célokon, ezek a kutatások nagyban hozzájárultak a helyi politikával kapcsolatos tudásunkhoz, hiszen nem elsősorban az intézményi felépítésére, hanem azok működésére koncentrálnak.