Előzmények
A XVIII. századi Európában kibontakozó gyors ipari fe jlő d ésse l M agyarországon lényegileg csak a bányászat és a kohászat ta rto tt lépést. M eg k e lle tt oldani az é rc n e k a kim erült, felszínhez közeli bányák h e ly e tt a m élyebben fe kv ő kb ő l való k ite rm e lé s é t, az érc gazdaságosabb olvasztását, v a la m in t az ezekhez szükséges g é p e k előállítását. A szakem berek képzésére az 1735-ben S elm ecbányán fe lá llíto tt bányászati-kohászati iskolában („B e rg -S c h o la ") ke rü lt sor. A bécsi udvari kamara (am elytől való jogi fü g g é s egészen a kiegyezésig m egm aradt) 1735. jú n iu s 12-én kia d o tt Instrukciója szabályozta a m ár nyilván elő b b is létező oktatást.
Az In stru kció szerint a kétéves tanulm ányi időben először (első év) „m a te m a tik a i"
is m e re te ke t szereztek a tanulók (a kor értelm ezése szerint veendő; ide ta rto zik a m athesis applicata is, am ely gépészeti-m echanikai, építészeti, fizikai, rajzolási is m e re te k e t je le n tett);
majd a m ásodik évben ö tfé le szakterület valam elyikén ké p e zh e tté k tovább m a g u ka t (ezek:
bányam űvelő és -jogász; bányam érő; ércelőkészítő; kóm lész és kohász; pénzverő és aranyváltó). A rendelet a növendékek létszámában csak az ösztöndíjasok szám át korlátozta:
1735-ben nyolc, 1751-ben tizenkilenc, 1756-ban huszonhatan kaphattak ösztöndíjat. A 10.
p o n t szerint a „k é m lé s z e t és az ércolvasztás, va la m in t az ezzel kapcsolatos bevezető m ű v e le te k te lje s szorgalom m al való gyakorlására la b o ra tó riu m o t re n d e zte k b e ". Az o kta tá s t s e g íte tte ezen kívül a bányák és gépek m a ke ttje , a Selm ecbányái Kamaraházban lévő kőzettár és m éltán híres iskolai könyvtár. Az In stru kció az o ktatandó anyag vázlata m e lle tt (8 -1 1 . pont) felsorolja azokat a szakkönyveket is, m e ly e k e t a hallgatóknak m eg k e lle tt ism erni. Ezek közt sze re p e lt N ikolaus V oigtei G eom etria subterranea oder M e rk s c h e id e k u n s t (Eisleben, 1714) c. m űve, C hristoph H e rttw ig Neues und v o llk o m m enes Bergbuch-ja (Dresden und Leipzig, 1734), Lasarus Ercker Probier-Buch-ja (Frankfurt am M ain, 1703).
Az Intézet első oktatója M iko vin y Sámuel (1700-1750) vo lt, akinek bányászati-kohászati te vé k e n ys é g e m e lle tt igen je le n tő s té rké p é sze ti te v é k e n ys é g e (az ország első szakszerű té rk é p é t ő ké szíte tte el).
Az akadémia megalapítása
Az In té ze t m ű k ö d é s é t első évtize d e ib e n tö b b szö r vá lto zta ttá k - é rth e tő , hiszen nem vo lt olyan m űszaki je lle g ű iskola, am ely m intául szo lg á lh a to tt volna. A le g je le n tő se b b - az iskolai rangot ille tő e n - az 1762-es év volt, a m iko r M ária Terézia aláírta a kancellária által ké szíte tt van S w ie te n határozatát az oktatás akadém iai szintre e m e lé sé rő l. Maga az akadém ia-név azonban csak az újabb, 1770-es rendeleten szerepel, a S ystem a A cadem iae M o n ta n istica e -n , am e lyn e k jóváhagyását Mária Terézia azzal a m eg je g yzé sse l e g é szíte tte ki, hogy külön g o n d o t kell fordítani az e rd é sze t oktatására. Ekkor az in té z e tb e a filozófiai kurzus elvégzése után le h e te tt je le n tke zn i; az oktatás ideje 3 év volt. Az akadém iának három tanszéke volt, 1770-ben N ikolaus Poda ve zette a m atem atika-m echanika-gépészeti
tanszéket, G iocam i Scopoli az á sványtan-kém ia-elm életi kohászati ta n szé ket, a gyakorlati bányászati ta n szé ke t pedig C h ris to f T ra u g o tt Delius.
A se lm e c l akadém ia nem zetközi te k in té ly t szerzett. Ezt legjobban az a té n y bizonyítja, hogy a párizsi École P olytechnique alapításánál, 1794-ben a sokáig egyedülálló se lm eci labora tó riu m i gyakorlati o kta tá s t is m intául v e tte . Fourcroy így szá m o lt be a ko n ve n tb e n a se lm e ci tapasztalatairól:
„ A fiz iká t és a ké m iá t csak e lm é le tb e n ta n íto ttá k eddig Franciaországban. A se lm e ci bányászati iskola M agyarországon fé n ye s bizonyítékát adja annak, hogy m ilye n előnyös, ha a hallgatók m aguk is gyakorolják azokat a m ű ve le te ke t, am elyek a hasznos tu d o m á n yo k alapjául szolgálnak. O tt la b o ra tó riu m o t n yito tta k, s fe ls z e re lté k azokat a szükséges eszközökkel és anyagokkal, hogy a hallgatók m eg tu d já k ism é te ln i a kísé rle te ke t, s ilyen m ódon a saját szem ükkel láthassák m indazokat a je le n sé g e k e t, a m e ly e k a te s te k e g ye sü lé se ko r játszódnak le ."
Grüner felsőfokú szakiskolák történetéről írt m űvében azt írja, hogy a selm eci intézet
„állítólag az École Polytechnique szervezetét befolyásolta". Az előbbi idézet a té n y t biztossá teszi.
Az akadémia egyik tanára, Chr. T. Delius (aki 1751-53 között maga is itt tanult) írta m eg az első rendszeres bányam űveléstant (Anleitung zu dér Bergbaukunst, W ien 1773), am elyet 1778-ban lefordítottak franciára is, és még a XIX. század első harmadában is alapműnek használták.
Nyilván nem véletlen, hogy épp a Selmecbánya m elletti Skleno nevű faluban jö tt létre 1786- ban a világ első nemzetközi műszaki konferenciája. Itt Bőm Ignác m utatta be új amalgamáló eljárását, am ely az addigi eljárásnál gazdaságosabb és egészségi szem pontból Is jobb volt. A találkozón résztvevők elhatározták és m eg is valósították a Societát dér Bergbaukunde nevű nem zetközi egyesület alapítását. Ez a világ első műszaki társasága, am elynek tagjai közt többek közt R uprecht Antal és M üller Ferenc a tellur és a turm alin felfedezői, a világirodalom egyik legnagyobb alakja, J.W . Goethe és a m odern kémia m egterem tője, A.L. Lavoisier is szerepelnek. N em lehet elvitatni a freibergi bányászati akadémia prioritását, hiszen a világon elsőként, 1766-ban alapították. Érdemes azonban észrevennünk, hogy amíg az az iskola alapításakor azonnal akadémiai rangot kapott, addig a selm eci akadémia rang nélkül, de annak ■>
m egfelelő oktatással 1763 óta m űködött.
1807-ben a Bányászati Akadémia keretein belül erdészeti tanintézet létesült, m elynek célja az erdőgazdaság m egszervezése és szakképzett erdőtisztek képzése volt. 1838-tól a selm eci akadémia Bányászati és Erdészeti Akadémia néven szerepel.
Az öntészeti oktatást 1872-ig a kémia és kohászat tanszéken kapták a hallgatók. A szakosítás bevezetésével a „vasöntészet és m intászat" külön tárgyként szerepelt. Az öntészetet az európai hírű Kerpely Antal professzor adta elő.
A selm eci Bányászati Akadémia a korabeli műszaki tudom ányok legtöbbjét oktatta. 1867-ig egy egész birodalom iskolája volt. 1904-től kezdve az Akadém ia nevet Főiskolára változtatták.
A se lm e c i iskola-ős az első fe lső o kta tá si intézm ény, m e ly 1919-ben S opronban ta lá lt új o tth o n t. Az ö n té s z e t itt is külön tá rg yk é n t szerepelt és a hallgatók vas- és a cé lö nté sze tb ő l külön szigorlatoztak. Sopronban a vaskohászat tannak é s ennek keretében az ö n té sze tn e k az e g yik legkiválóbb oktatója C otel Ernő pro fe sszo r volt.
1949-ben a bányászati és kohászati karokat a M isko lci Nehézipari M űszaki E gyetem hez kapcsolták, m íg az e rd é sze te t a soproni E rdőm érnöki Főiskolán, m ajd az E rdészeti és Faipari E gyetem en oktatták tovább. így te h á t az egykori selm eci akadémia b e é p ü lt műszaki fe ls ő o k ta tá su n k szervezetébe, hagyom ányai ebben élnek tovább.
Farkas István - Gyimesi István
Iro d a lo m
M agyarok II. pp. 225-228.