Nerusenko, I.: Az antiinflációs politika ellentmondásai

1046

tő: 02, 0.3, 3.9. (A legmagasabb arányt 1977- ben 4,5_százalékkal jelzik a tercier szféra hivatalos adatai.) Az ingadozás tehát jóval kisebb volt e területen és a mező—, vala—

mint erdőgazdasági szektorban. mint az

iparban. *

A külföldiek foglalkoztatási aránya a kü-l Iönböző ipari ágazatokban jelentősen elté- rő volt. Az osztrák állampolgárságú dolgo—

zókhoz képest a vendégmunkások aránya 1973-ban a textiliparban 27,4. a bőriparban 31,3 százalékot ért el, s bár —- más ipar- ágakhoz hasonlóan — ezekben az ágazatok- ban is csökkent időközben viszonylagos sú- lyuk. még 1983-ban is itt dolgozott relative a legtöbb külföldi: 14,9 százaléknyi a bőr- igaarban és 20,5 százaléknyi a textilágazat-

an.

A tercier szektorban az Idegenforgalmi és vendéglátó [ágazatban dolgozott a hatvanas évektől fogva legmagasabb hányadban kül- földi munkavállaló (1983-ban 16.3 százalék).

ezzel szemben arányuk a kereskedelemben 3,1, az egészségügyi és a bankágazatban pedig, mindössze 0.4 százalékot ért el.

(Ism.: Bíró Klára)

_ NERUSENKO, I.:

AZ ANTIINFLÁCIOS POLITIKA ELLENTMONDÁSAI

_(ProtiVorecsija antiinflacionnoj politiki na rubezse 80—úh godov.) -— Mirovaia Ekonomika i Mezsdunarod-

nüie ,Otnaseníia. 1984. 10. sz. 39—534 p.

A tőkés világban az elmúlt évtizedben az árak növekedésének átlagos üteme évente 816 százalékos volt, s ez az 1960-as évek haSonIó adatának két és félszerese. 1974-től az OECD—országokban az infláció növekedé- sét kétjegyű számok jellemezték. s az árak növekedése időnként elérte az évi 13—14 szá;

zalékot. 1980-ban a fogyasztói árak példái ul az Amerikai Egyesült Államokban 13,5, Japánban 8. a Német Szövetségi Köztársa- ságban 5.5, Franciaországban 13.65 Nagy- Britanniában 18, Olaszországban pedig 21,2 százalékkal növekedtek. Az árak emelkedé- sének mértéke az emlitett országokban még 1982-ben is rendre magas volt. s (az előbbi sorrendnek megfelelően) elérte a 6.1, a 2.7:

az 5.3: a 11,8: a 8.6; és a 16,6 százalékot.

A termelés és a tőke növekvő mértékű in'- ternacionalizálódása következtében az inf- láció'g'lobál'is méreteket öltött. Az infláció

jellegét meghatározó jelenség volt a pret-

ton—Woodsi rendszer összeomlása. ami hoz- zájárult, ahhoz, hogy a világpiaci árak az

1970—es években 14.1 százalékkal növeked—

tek évi átlagban.

Bár az egyes tőkés országokban az árak -nöVekedése eltérő'ütemű volt, az infláció [fokozódása azonos időszakokban — 1974 és

1975—ben és 1980—1981—ben — következett Se az OECD-országokban. Az 1950-es és 1960- as évektől eltérően az infláció az elmúlt év- tizedben a gazdasági pangás idején is erő-

södött, s kialakult az ún. stagfláció.

Az 1950-es és 1960-as években atőkés országok gazdaságpolitikója alapvetően az állami * szabályozás Keynes-féle doktrináján * nyugodott. Ennek megfelelően az infláció ,,kivánatos" keretek között tartásának fő esz—

közét a deflációs politika és a jövedelem—

politika képezte.

Az infláció jellegének megváltozását fel- ismerve a keynesi iskola válságát követően előtérbe kerültek a monetarista elméletek és a "kínálati gazdaságtan" koncepciói, azaz a neokonzervatív irányzatok. A monetarista—

elképzelések hivei elsősorban a fizetőképes kereslet korlátozásában, a ,,kínálati gazda- ságtan" követői pedig főként a kínálat ki- terjesztésében látták az infláció elleni küz- delem fő eszközeit. Mindkét irányzat közös

jellemzője az a felismerés, miszerint az in-

flációellenes harc nem rövid távra szóló fel- adat, hanem, a konjunkturális ingadozások- tól függetlenül végrehajtandó, hosszú távra szóló politika. amely az állam gazdasági beavatkozásának folyamatos csökkenése

mellett érvényesülhet. !

Az Egyesült Államokban elsősorban a ,;ki- nálati gazdaságtan". *a nyugat—európai or—

szágokban pedig főként a monetarizmus eszközeivel éltek az infláció elleni küzde—

lemben. Közös törekvés volt a költségvetési deficitek mérséklésére irányuló politika, a- mely azonban —- Nagy-Britannia, kivételével.

ahol az északi-tengeri olaikincs kiaknázá- s'a jelentős többletbevételeket eredménye—

zett — hatástalanul maradt. A sikertelenség okait—a példátlanul elhúzódó és kivételesen súlyos gazdasági válság, a gazdaságpoliti- ka belső ellentmondásai (egyebek között az

állami kiadások korlátozása és a növekvő

munkanélküliség csökkentésére tett erőfeszí- tések közötti ellentét), a hadi kiadások sú- lyának a szociális kiadásokkal szembeni és abszolút értelemben is megvalósuló növeke- dése. (s a kamatlábak emelkedése folytán növekvő állami adóssáaterhek képeztékp Az Egyesült Államokban például a Reagan-kor—

mányzat hatalomra kerülését követő első három *év alatt a hadi költségvetés 136 mil- liárd dollárról 2375 milliárd dollárra növe- kedett. A Pentagon részesedése a szövetségi költségvetésből 23.11 százalékról 27,8 száza—

lékra emelkedett.

Az állami adósáaok aránva az. OECD ki- lenc vezető országában a GNP 2.2 százalé—

káról 1979 és 1981 között 3.4 százalékra nő—

vekedett. A tőkés országok költségvetései—

ben a külföldi adósságok terheifíelenleg a harmadik helyet foglalják elahadikiadósok és'a szociális ráfordítások mögött.

STATISZTlKAl lRODALMl FIGYELÓ 1047

A növekvő költségvetési deficitek és (:

restriktív pénz- és hitelpolitika ellentmondá- sai a kamatlábak ugyancsak két számjegy- gyel mérhető növekedésének fő okát jelen—

tették a hetvenes években. Ebben az idő- szakban a pénztőke értéktelenedési folya- mata rendkívül kiterjedt és tömeges jelen- séggé vált: sőt 1974—1975-ben negatív — 3—

10 százalékos — reálkamatláb alakult ki. A kamatlábak alakulását az Egyesült Államok pénz- és hitelpolitikája is befolyásolta. 1979 és 1981 között az amerikai kamatlábak két- szeresükre növekedtek, ami egyebek között ahhoz is vezetett, hogy a legfejlettebb nyu- gat-európai országok és Japán is — gazda- ságpolitikai célkitűzéseik ellenére - kényte- lenek voltak kamatlábaikat emelni.

1983 májusában az Egyesült Államokban a reálkamatláb 5,25 százalékos volt, miköz- ben a Német Szövetségi Köztársaságban és

Japánban csupán 1.9, illetve 3,7 százalékos.

A külföldi tőkebefektetők dollár iránti ke- reslete erősen megnövekedett, ami egyebek között az Egyesült Államok valutájának ár- folyamát is emelte. A dollár árfolyamának erősödése nem gyakorolt egyértelmüen ked- vező hatást az amerikai gazdaságra, jólle—

het az Egyesült Államok nemzetközi gaz- dasági pozícióinak megszilárdulásához hoz- zájárult. Ugyanakkor az árfolyam emelkedé- se az amerikai export versenyképességét rontja a világpiacon. Becslések szerint az a—

merikai gazdaság egyhatoda függ a kivitel—

től; az emelkedő árfolyam mintegy 100 mil- liárd dollárba és csaknem 1,6 millió mun—

kahelybe .,került" az országnak.

A költségvetési deficitek és a magas ka- matlábak szoros kapcsolatban vannak egy- mással. Emellett kedvezőtlenül befolyásolják a kis- és középvállalatok helyzetét, a rövid távú hitelek súlyának növelésével negatív hatást gyakorolnak a tőkés országok hosszú távon érvényesülő ösztönzőire.

Az antiinflációs politika a tőkés országok—

ban általában is kedvezőtlenül befolyásolja a gazdasági mutatók alakulását. A restriktív pénz- és hitelpolitikához legkövetkezeteseb- ben ragaszkodó országok — Egyesült Álla- mok, Nagy-Britannia — sikerrel jártak az á- rak növekedési ütemének lassításában, de éppen ezekben az országokban a munka—

nélküliség növekedése az elmúlt két évben jelentős volt. A vállalati és üzleti csődök számának növekedési üteme e két ország—

ban kétszer akkora, mint más vezető tőkés országokban. Az Egyesült Államokban és Nagy—Britanniában a dolgozók reálbérének abszolút mértékű csökkenése figyelhető meg.

Mindez arra utal. hogy az inflációellenes küzdelem ,,áro'" a jelenkor kapitalizmusában egyre magasabb.

(ism.: Hegedüs Péter)

WARTENBERG. E.:

TERMELÉS. FOGLALKOZTATOTTSÁG.

MUNKATERMELEKENYSÉG

(Entwicklung der Produktion. Beschöftigung und Arbeitsproduktivitöt in der Bundesrepublik Deutsch- land im internationalen Vergleich.) - Wirtschaft und Statistík. 1984, 10. sz. 852—863. p.

A külkereskedelmi lehetőségek meghatá—

rozó jelentőségűek a Német Szövetségi Köz- társaság belső konjunktúrájának szempont- jából. Nagy fontosságú ezért annak feltárá—

sa, hogy a vele szoros kapcsolatban álló, fejlett iparú országokban mennyiben volt párhuzamos a gazdasági növekedés. mutat- koztak—e egyes iparágakban sajátos fejlődé- si tendenciák. Elsősorban az Európai Közös- ség országainak eredményeit vizsgálták, de a főbb mutatók esetében kiegészitő össze- hasonlítást végeztek az Egyesült Államokkal és Japánnal is.

A szerző részletes módszertani ismertetést közöl a megállapítások alapjául szolgáló mutatószámok tartalmáról, az alkalmazott számítási módszerekről. Rámutat a vizsgált országok statisztikai gyakorlatában jelentke—

ző lényegesebb eltérésekre is.

A termelési indexet — amely túlnyomó—

részt mennyiségi adatok alapján fejezi ki a változás tendenciáit -—, általában a Laspey- res-formula szerint, a bázisév konstans sú- lyaival számítják. Belgium és irország az ún. láncolt Laspeyres-formulát alkalmozza.a súlyszámok évenkénti cseréjével. A súlyozási módszerek nem egységesek. míg például a Német Szövetségi Köztársaságban és az Egyesült Államokban a piaci árakon veszik számba a termelés bruttó értékét, több vizs- gált országban a bázisév faktorköltségén a-

lapul az értékelés.

A termelésre vonatkozó megfigyelések részletességétől függően országonként lénye- gesen eltérő a termelési index reprezentá- ciós aránya. A Német Szövetségi Köztársa—

ságban és Nagy-Britanniában — legalább is a negyedéves indexek - a bruttó termelési érték 100 százalékára vonatkoznak. (Az in- dex továbbvezetéséhez e két országban ha- vonta mintegy 1000. illetve 700 termékről vagy termékcsoportról gyűjtenek adatokat.) A többi országban alacsonyabb a reprezen- tációs arány: Olaszországban 82. Franciaor- szágban 61, Japánban 60, az Egyes'ilt Ál—

lamokban 40 százalék.

Különböző megoldásokat alkalmaznak az egyes országok a termelési index számítá—

sához használt értékadatok deflálásakor is.

Fiayelemre méltó például, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban a javításokat és szereléseket érintő árváltozások hatását nem árindexszel, hanem az ,,ioari bértarifák" in- dexével szűrik ki, mivel itt a létrehozott ér- lékk túlnyomó részét a bérköltségek képvise-

! .