DRAKULA BRAM STOKER

D R A K U L A

ANGOL REGÉNY

HARKER JONATHAN NAPLÓJA

Bu d a p e s t

R ákosi Jen ő B u d ap esti H írlap Ujságv& llalata k iad ása

M DCCC XC VI1I

\ T Í K A /

B U D A P E S T I H ÍR L A P N Y O M D Á J A .

M ájus 3. Beszterce. M ünchenből 8 óra 35 perckor indultam este. Bécsbe m ásnap reg g el érkeztem ; 6 óra 36 perckor k ellett volna ér­

keznem, de a vonatunk egy ó rát késett.

B udap est csodálatos egy helynek látszott, ha a kevésből, a m it a vonatról és rövid sétám ala tt láttam , Ítélhetek. Nem m ertem nagj^on messzire m enni az állom ástól, m ert hogy ké­

sőn is érkeztünk, m eg nem biztam egészen az indulás pontosságában sem. A beu5romásom az volt, hogy elhagytuk n y u g a to t és keleten va- g3runk, a n ju ig ati-h id ak égjük legretnekjebbén, a mely itt a hatálm ásan széles és mély D unát fogja át, keresztül a hajdani török uralom tradíciói közé ju to ttu n k .

E lég jó k o r indultunk és éjjelre K olozs­

várra értünk. A Boyal-liótélben szálltam m eg éjszakára. E bédre, vagyis inkább vacsorára csirkét ettem , a mely valamiféle piros borssal

1*

volt elkészítve, igen Ízlett, de ro p p an t szomjas ételnek bizonyult. (Megjegyzés. A recipéjét m eg­

szereztem M inna számára.) A pincér hozzá intézett kérdésem re azt m ondta, hogy ez paprikás csirke és m inthogy ez nem zed eledel, h á t m indenütt m egkaphatom a K árp átok között..

A csekély ném et tudom ányom nak itt is igen jó hasznát v e tte m ; nem is igen tudom, hogy

a nélkül hogyan boldogulhattam volna.

Indulásom előtt L ondonban egy kis időt szakítottam arra, hogy a B ritish M úzeumban néhány könyvet és m app át átnézzek E rd é ly t illetőleg, eszembe ju to tt, hogy az országnak némi ism erete nem ártana, a m ikor az ország egyik fővárosával lévén dolgom. Ú gy találtam , hogy a vidék, a melyről szó volt, az ország legkeletibb részén, épp három más állammal határos, E rdélylyel, M oldovával és Bukovinával, a K árpáto k kellő közepén, egyike E urópa leg­

vadabb és legism eretlenebb részének. E gyetlen egy m appán sem voltam képes m egtalálni a D rakula-kastély fekvésének csak körülbelül való m eghatározását sem, de u g jr találtam , hogy Beszterce, a m elyet a g ró f utolsó posta- állomás g y a n á n t nevezett meg, elég jó l ism ert hely. N éhány je g y z e te t szurok itt közbe, hogy m ajd, ha M árnával utazásaim ról beszélek, fel- írisitsein velük em lékezőtehetségem et.

Transzszilvánia népessége négy különböző nem zetségből á l l ; szászokból délen és ezekkel vegyest az oláhokból, a kik a D áciriktól szár­

m aztatják m ag u k a t; m agyarokból n yu g ato n és székelyekből keleten és északon. É n az utób ­ biak közé m egyek, a kik a hunoktól és A ttilá­

tól szárm azottaknak m ondják m agukat. M eg­

lehet, hogy ez úgyis van, m ert a m ikor a m agyarok a tizenegyedik században elfoglalták az országot, a hu n o k at m ár itt találták . Azt olvastam, lfbgy a K árp áto k p atk ó alak ja a világ m inden ism ert bab o náját fogja körül, ha igen, akkor itt időzésem igen érdekesnek Ígérkezik. (Megy. Meg kell a grófot k ér­

deznem.)

Nem jó l aludtam , noha elég kényelm es ágyam volt, m indenféle különös álmom volt.

Igaz, hogy egész éjjel egy kutya v o n íto tt az ablakom alatt, tán ez o k o z tlia tta ; vagy pedig a paprika, m ert az egész fiaskó \iz e m e t m eg kellett innom és azért m ég folyton szomjas voltam. R eggel felé elaludtam és csak az ajtó ­ mon való folytonos kopog tatásra ébredtem föl.

H át úgy látszik, m élyen k ellett aludnom . R e g ­ gelire m egint p ap rikást és valam i kukorica lisztből készült kása félét ettem , a m it ug}' hívtak, hogy mamaliga, aztán valami leveles félébe ta k a rg a to tt fűszerezett v á g o tt húsfélét,

kitűnőnek találtam . (Megj. Ennek is elkértem a recipéjét.) Sietnem kellett a reggelivel, m ert a vonat valamivel nyolc előtt indult, vagyis kel­

lett volna, hogy induljon, m ert én hét óra harm inc perckor az állomásra rohantam és egy óránál is tovább ültem m ár a kupéban, a mi­

kor végre elindultunk. Ú gy látszik, hogy mi­

nél job b an közeledik az ember K elet felé, an­

nál kevésbbé pontosak a vonatok.

Egész nap ődöngtünk végig az országon, a mely változatos szépségében fejlődött fel előttünk. Néha apró városokat vagy kastélyokat láttun k a dombok oldalán, olyanokat, a m elye­

ket csak régi mesemondó könyvek rajzain lá­

tunk, néha folyók és patakok m entén halad­

tunk, a m elyeknek két oldalt néha köves medre m utatta, hogy milyen szokott áradások alkal­

mával lenni. Minden állomáson láttun k embe­

reket, néha egész csoportokat mindenféle vise­

letben. Némelyek épp olyanban voltak, mint nálunk otthon a parasztok, vagy olyanok, a m ilyeket Német- és Franciaországon keresztül jö v et láttam , rövid zekével, kerek kalappal és otthon készült nadrágban, de ném elyek ma rendkiviil festői viseletben voltak. Az asszonyok igen csinosaknak látszottak, kivéve ha ugyan közelről nézte Őket az ember, csakhogy egy kissé esetlenül vastagok voltak derék körül.

M indegyiknek bő fehér ingujja volt és csak­

nem valam ennyinek széles öve egy egész csomó lig-lóggóval, m int valami b a le r i­

nának a jelm eze, csakhogy persze ez alatt egy alsószoknyával. A legkülönöseb­

beknek a szlávokat találtam , a kik vadab­

bak a többinél, széles cseperke kalapjukkal nagy, bő, piszkos, fehér nadrágjukkal, fehér vászon ingükkel és óriás bőr övékkel, a mely majdnem egy lábn}d # széles és rézszögekkel gazdagon kivert volt. Óriás csizmát viseltek, a melybe a nadrágjuk széle bele volt tűrve és hosszú fekete hajuk és töm ö tt fekete bajuszuk volt. N agyon festőiek, de nem igen bizalom- keltők. Színpadon bárki is valam ely keleti zsiványbandának nézhetné őket. Pedig azt hal­

lottam , hogy igen szelidek és jócskán hijjával vannak a személyes bátorságnak.

M eglehetősen bealkonyodott, mire Besz­

tercére értünk, a m ely igen érdekes ódon városka. Úgyszólván a határszélen állva — m ert a Borgó-szoros innen át vezet Bukovi­

nába — igen viharos időket láto tt, a melyek erős nyom okat hagytak rajta. V agy ötven évvel ezelőtt öt Ízben is borzasztó tűzvész pusztította.

D rakula g ró f utasítása nyom án az A rany Korona vendéglőbe szálltam, a m elvet kellemes

m eglepetéssel egészen ódonnak találtam , m ert term észetesen szerettem volna, a m it csak lehet, tapasztalni és látni az ország szokásaiból.

Ú gy látszik, m ár vártak, m ert a kapuhoz köze­

ledve, egy jó k ép ű öreges asszonyt láttam , a rendes pórruhában, fehér alsószoknya, dupla, hosszú kö tén yn y el elül-hátul, színes szövetből, a m ely szinte-szinte szerénytelenül feszült m eg rajta. M ikor közel értem , köszönt és szó lott:

— Az angol u rasá g ?

— Igen, feleltem, én vagyok H ark er Jo n a tá n .

0 m osolygott és valam it m ondott egy öreges, fehér ingu jjas em bernek, a ki u tán a jö tt a kapuba. Az bem ent és rögtönösen vissza jö tt egy levéllel a kezében:

B a r á to m , ü d v ö z lö m a K á r p á t o k b a n . T ü r e lm e t ­ le n ü l v á r o m . P ih e n j e k i m a g á t j ó l az é j j e l.

A d e liz s á n c h o ln a p h á r o m ó r a k o r in d u l B u k o v i­

n á b a ; h e l y e t fo g a d t a m a z ön s z á m á r a r a jta . A B o r g ó - s z o r o s b a u v á r n i f o g j a a k o c s im é s id e h o z z a h o z z á m . R e m é le m , h o g y s z e r e n c s é s ú tja v o lt L o n d o n t ó l i d á i g é s h o g y j ó l f o g j a m a g á t é r e z u i s z é p h a z á m b a n v a ló t a r t ó z k o d á s a a la t t . A z ön b a r á t j a : Drákula.

M ájus 4. — M egtudtam , hogy a vendég­

lős is k a p o tt levelet a gróftól, a m elyben

m eghagyta neki, hog}r a legjobb h ely et fo g ­ lalja le a szám om ra a k ocsiban; de a részletek felől való tudakozódásom ra kissé zárkózottnak látszott és ú g y te tt, m intha nem igen é rte tte volna ném et beszédem et, a mi pedig nem le­

h e te tt igaz, m ert m indeddig tökéletesen m eg­

é rte tt ; legalább ú g y felelt kérdéseim re, m intha m eg értett volna, ö , m eg a felesége, az öreg asszony, a ki fog ado tt, m intha ijedten néztek volna egj^másra. A férj azt m orogta, hogy le­

vélben küldték neki a pénzt és hogy -ez m in­

den, a m it tud. M ikor azt kérdeztem tőle, hogy ismeri-e D rakula g rófo t és m ondhat-e nekem valam it a kastélyáról, m ind a ketten, ö is, meg a felesége is keresztet v etettek m agukra, azt m ondták, hogy sem m it sem tu d n ak róla, aztán pedig eg yáltalán nem szóltak tö b b et. De ekkor m ár oly közel volt az indulás ideje, hogy senki m ást m eg nem kérdezhettem , hanem az egész igen titokzatosnak és eg yáltalán nem igen biz­

tatónak látszott.

É p p indulás előtt, az öreg asszony föl­

jö tt a szobám ba és szinte hisztérikus in d ulat­

tal m ondá:

— H á t igazán muszáj elm ennie? Oh, ifjú uram , h á t muszáj .elmennie?

Oly iz g a to tt állap otban volt, hogy m ég azt a kevés n ém etet is elfelejtette, a m it tu ­

d o tt és folyton valam ely idegen n y elvet vegyi­

te tt a beszédébe, a m elyet egyáltalán nem értettem . Csak úg y birtam valahogy m egér­

teni, hogy k érdéseket intéztem hozzá. M ikor m egérttettem vele, hogy m ennem kell, m ég pedig haladéktalanul, és hogy fontos ügyben járo k , ism ét kérdezte.

— De hát tudja-e, ho g y m icsoda nap van m a? — A zt feleltem , hogy m ájus n e g y e ­ diké. E rre a fejét rázta és igy szólt.

— Oh ig en! Azt én is tudom ! Hanem h á t m aga tudja-e, hogy ez miféle n a p ?

— Feleletem re, hogy nem értem öt, igy f o ly ta tta :

— Ez Szent G yörgy n apjának az előes­

téje. H át nem tudja, hogy ma éjjel, ha e lü tö tte az éjfélt, a világ m inden gonosz lelke fölsza­

b adul? Tudja-e, hogy hová indul és ho g y m ire m én vele ?

A nnyira kétségbeesettnek látszott, hogy vigasztalni próbáltam , de hiába. V égül térd re v etette m agát és úgy k önyörgött, hogy ne m enjek; vág}7 legalább várjak egy-két n ap o t az indulással. Mindez igen nevetségesnek lá t­

szott, hanem azért nem igen jó l éreztem m a­

gam at. H anem h á t egy rám bízott dolgot kel­

le tt elvégeznem és nem engedhettem hogy ebben bárm i is m egakadályozzon. A zért h á t

felpróbáltam emelni az öreg asszon}7t és tőlem telhető kom olysággal m ondottam neki, hogy köszönöm részvétét, de h á t a kötelességem parancsolja, bog}7 m enjek. E rre ö fölkelt, 'le ­ törölte könyeit és egy feszületet oldva le a nyakáról, nekem n y ú jto tta . Nem tudtam , hogy mitévő legyek, m ert m int az angol egyház tag já t ú g y tan íto ttak , hogy az efféle úgyszól­

ván bálványim ádás szám ba m egyen, de szinte kegyetlenségnek látszott, hogy elutasítsam az öreg asszonynak, kivált iiyen izg a to tt á lla p o t­

ban, oly jó szándékkal n y ú jto tt ajándékát. A zt hiszem, észrevette arcom on a kételkedést, m ert az olvasót a nyakam ba akasztva igy7 szó lt:

— Az édes anyja k ed v éért — és ezzel kisietett a szobából.

N aplóm nak ezt a részét addig irom, a mig a kocsira várok, a mely term észetesen késik és az olvasó a kereszttel ra jta m ég m indig a nyakam körül van. Nem tudom , hogy mi okozza, az öreg asszony retteg ése, vagy ennek a helynek a kísérteties hagyom á­

nyai, vagy tán a kereszt m aga, de nem vagyok távolról sem oly n y u g o d t elmével, m int lenni szoktam. H a ez a könyv valaha nálam nélkül ju tn a M inna kezeihez, akkor ez legj7en végső búcsúm. — No valahára itt a kocsi!

M ájus 5. A várkastély. A reggeli szürkü-

let elm úlott és a nap m agasan áll a távoli szem határ fölött, a mely szakadozottnak lá t­

szik, hogy fáktól vagy hegyektől-e, azt alig látom , m ert a n agy távolságban a kicsi dol­

gok a n agy ok kal vegyülnek. Nem vagyok álmos és m in th og j7” nem fognak fölkölteni és alhatom , a m eddig tetszik, h á t term észetesen irok, a m ig álom nem kerül a szememre.

N agyon sok különös följegyezni valóm van és nehogy az, a ki olvassa, azt találja hinni, hogy nagyon is jó l ebédeltem , m ielőtt Besz­

tercéből ú tn ak indultam volna, idejegyzem pontosan, hogy m it ebédeltem . — Ú gy nev ezett zsivány-pecsenyét ettem , a mely szalonna, hagym a és m arhahús-szeletekből áll, jó l m eg- vörösborsolva és fan y ársra huzva, aztán a tíiz fölö tt m egsütve. Hozzá valam i csípős bor félét ittam , a mi igen jó l esett. De ebből is csak eg y -k ét pohárral és egyebet sem m it sem.

M ikor a kocsira ültem , a kocsis m ég nem foglalta el a helyét és láttam , hogy a vendég- lösnóvel beszélget. N yilván rólam folyt a szó, m ert néha néha rám néztek és nóhányan, a kik a ház előtti pletyka pádon ültek, szintén hozzájuk csatlakozva h a llg a ttá k őket, aztán szintén rám néztek, m integy szánakozva. N e­

hány szót g y ak ran hallottam ism ételni, furcsa szókat, m ert többféle nem zetiség volt eg y ü tt

a c s o p o rtb a n ; h á t én szép csöndesen elővet­

tem többnyelvű szótáram at a táskám ból és ki­

kerestem őket. M ondhatom , hogy nem igen vigasztalók voltak rám nézve, m ert ördög-öt, sátánt, poklot je le n te tte k aztán, m eg olyasm it, a mi n ag y em berirtót, vagyis vám p írt je le n t szerb vagy oláh nyelven. {Megj. felvilágosítást kell a gróftól kérnem ezeket a b ab o n ák at il­

letőleg.)

M ikor elindultunk, az egész töm eg, a mely ezalatt jócskán felszaporodott a vendég- fogadó k ap uja körül, keresztet v e te tt és k é t ujjal rám m u ta to tt. N agy nehezen sikerül egyik utitársam m al m egm agyaráztatnom , hogy ez mit jele n tse n . E leinte nem a k a rt beszélni, de a m int m egtu dta, hogy angol vagyok, m eg­

m agyarázta, hogy ez babona, vagyis védelem a gonosz szem verés ellen. Ez u g j7an nem volt valami m eg n yu g tató rám nézve, a ki ism eret­

len helyre, ism eretlen em ber elé in d u lta m ; de m indenki elég szívesnek, elég szom orúnak és elég résztvevőnek látszott, hogy szinte m eg­

indultam belé. Soha sem fogom elfelejteni az Ódon fogadó u d v a rá t és a festői alakok tö ­ megét, a m int o tt álltak az u d v ar közepén mind keresztet vetve. A kocsisnak, a kinek bő fehér gyolcs n a d rá g ja (ők g aty á n a k hív­

ják) az egész ülést elb o rította, félreállt, m eg-

d u rra n to tta az ostorát, nég}T, egym ás m ellé fo g o tt apró lova fölött ós mi ú tnak indultunk.

A rem ek vidék, a m elyen keresztül h a ­ ladtunk, csakham ar elfelejtette velem a kísér­

teties aggodalm akat, bár talán, ha a nyelvet, vagyis inkább nyelv ek et értettem volna, a m elyeken u titársaim beszélgettek, nem eg y ­ ham ar sikerült volna töltik m egszabadulnom . Az u t rosznak látszott, hanem azért őríiletes sebességgel rep ültün k ra jta végig. Nem tu d­

tam, hogy m it jelentsen az a rém es sebesség, de a kocsis úg y látszik, m inél korábban a k a tt elérni a Borgo szoroshoz. Azt m ond­

ták nekem , hogy ez az u t nyáron is igen jó szokott lenni, hanem hogy az idén m ég nem tu d tá k rendbehozni a tavaszi olvadások után. A bukós, dom bos vidéken túl kezdődtek a ren g e teg erdőkkel b o ríto tt h eg y ­ hátak, a m elyek tol egész a K árp áto k m agas csúcsáig húzódtak. Jo b b és balra em elkedtek fölöttünk, a délutáni napfénynyel rajtu k , a mely m inden szépségét kiem elte a rem ek h eg y lánc­

nak. A csúcsok árnyában rejlő sötét kék ós biborszint, a zöld és b arnát, a hol a szikla á füvei vegyült, aztán végtelennek látszó lánco­

latá t a sz ak g a to tt csúcsoknak, inig végre ezek is belevesztek a távolba, a hol a havas csúcsok em elkedtek a m aguk nagyszerűségében. Im iit-

am ott hatalm as szakadások látszo ttak a sziklás hegyekben, a m elyeken keresztül, a m int a nap lefelé h an y atlo tt, néha-néha rohanó vizek esését láttu k. E gyik utitársam m eg érin tette a karom at, a m int egy h egy láb át m egkerülve, egy m agas, h ó fed ett csúcs tű n t a szem ünk elé és így szólt „nézze uram , Isten széke !a és ájtatosan keresztet v e te tt m agára. A m int vég­

telennek látszó u tunkon fölfelé kapaszkodtunk és a nap lejebb-lejebb h a n y a tlo tt m ögöttük, az esthajnal hom álya k ezd ett b en n ü n k et körül­

fo g n i a m ig a h e g jrek havas csúcsa m ég m indig rózsás fényben rag y o g o tt fölöttünk. E g y -eg y parasztot h ag y tu n k el utunkon, székelyt és oláht, m ind festői ruh ában . Az u t m entén sok hely t keresztet láttu n k és m inden utitársam k eresztet v e te tt m agára, a m int a rra h a jta t­

tunk. Egyik-m ásik szentkép előtt eg j7-egy paraszt vágj" parasztasszonj7 térd elt, de csak meg sem fordult a kocsi közeledtére, annjdra el volt m erülve buzgó ájtatosság áb an , liogj"

sem látni sem hallani nem kíván t a külső világból semmit sem. A m int jo b b an be­

esteledett, nagj-on hideg kezdett lenni és az esthom ály egj’etlen sötét árn j’éka b o rito tta a fákat, völgyeket, heg j'ek et, csak a m int fölebb kapaszkodtunk a szorosban, egy-egy sötét fenyő vált ki élesen a havas h áttérb ő l. A

kapaszkodó néha oly m eredek volt, hogy a lovak, a kocsis biztatása ellenére is csak igen lassan haladtak . Ily en k o r én szerettem volna kiszállni és g y alo g m enni a kocsi m ellett, m int otthon szoktuk, de a kocsis hallani sem a k a rt erről.

— Nem, nem, nem lehet itt g y a lo g o ln i,—

állíto tta — nagyon vadak erre felé a k u ty ák ,—

és hozzátette, m ég pedig olyanform án, m intha valam i jó tréfa lenne, m ost körülnézett, hogy a többiek helybenhagyó m osolyát arassa — pedig aligha nem n a g y m ódja lesz ma m ég az effélékben. Csak egyetlen egyszer á llíto tta m eg lovait, a m ig a lám p ák at m eg g y u jtó ttá.

M ikor egészen b esö tétedett, m intha bizo­

nyos izgalom v e tt volna erő t az utasokon, folyton szólongatták a kocsist, eg3Űk a másik u tán és m intha fokozott sietségre n ó g a ttá k volna. K önyörtelenül ostorozta lovait és vad kiáltozással n ó g a tta őket erejük m egfeszítésére és sietésre. V égre a sötétségben, épp előttünk, m intha a világosságnak egy szürke foltja tám adna, m intha a hegyek o tt ketté volná­

nak hasadva. Az utasok izg ato ttság a fokozó­

d o tt, a kalandos ósdi kocsi úgy him bálódzott óriás bőrru gó in , m int egy csónak a viharos teng eren. Bele k ellett kapaszkodnom , hog y ki ne essem. Az n t egyenesebb le tt és mi csak úgy rep ü ltü n k rajta. A heg y ek m eg m intha ro ­

han tak volna velünk és sötéten fenyegetőn szo­

rosan m ellettünk em elkedtek fölélik. B eértü nk a B orgo szorosba. Az u tasok közül n éh án yan egym ásután valam i ajánd ék ot e rő ltettek rám , annyi kom olysággal, hogy lehetetlen vo lt el nem fo g ad n o m ; ezek k özött ugyan nehány nag}^on fura tárg y volt, de m indez őszinte jó in d u lattal, egy-egy jó szó és áldás kíséretében adták és azzal csodálatos m ozdulattal, a m elyet m ár a besztercei vendéglő k apujában észrevétlen — keresztvetéssel és a szenvedés ellen védő je l­

lel. A m int roh anv a h aladtunk, a kocsis elöre- hajolt és az utasok is két oldalt kihajolva a sö tétséget fürkészték tek intetü k kel. N yilván­

valónak látszott, hogy valam i nagj^on izgató dolog, n agy esem énjr bekövetkezését lesik, várják, de noha m indegyik u ta s t külön m egkérdeztem , egyik sem adta a legcseké­

lyebb folvilágositást sem. Ez az iz g a to tt­

ság igy ta r to tt egy darabig, m ig végre a túlsó vége tá ru lt ki előttünk. N ehéz sö té t viharfel­

hők g om o lyo gtak a fejünk fö lö tt és a d ö rg ést megelőző fu lad t levegő n y o m ását éreztük.

M intha a hegylánc kétféle atm oszférát v á­

lasztott volna el egym ástól és mi derültből be­

értünk volna a v iharosba. M árm o st m agam is ki­

n é z t e m a kocsiból az alkalm atosságot keresve, a m elyen a grófhoz k ellett volna m ennem . M inden

D raknla. 2

pillanatban vártam . hog3r m eglátom a kocsi két rag yogó lám p áját a sö tétség b en ; de hiába, nem láttam sem m it sem. Az egyetlen világos­

ság saját lám páinknak rezgő fénye volt, a m e ly ­ ben agyonhajszolt lovaink párája fehér köd g y a n á n t szállt föl. L á ttu k a hom okos fehér u ta t m agunk előtt, de kocsinak semmi uyom át sem ra jta . Az utasok m egkönnyebbült sóhajjal dűltek h átra, a mely, m intha az én csalódáso­

m at g ú n y o lta volna.

M ár épp azon kezdtem tűnődni, hogy m ittévö legyek, a m ikor a kocsis, ó ráját nézve, m o ndo tt valam it a többieknek, de oly halkan és csöndesen, hogy én nem igen birtam m eg­

érteni. M intha azt m ondta volna, hogy egy óra hiányzik m ég, a k itűzö tt időből. Hozzám fordulva, m ég az enyém nél is rosszabb ném et­

séggel igy szólott h o zzám :

— I t t nincsen kocsi. Az urat, úgy látszik, hogy m ég sem várják. Tán velünk jönn e B ukovinába, aztán vissza jö h e tn e holnap, vagy holnapután : igen, m ég jo b b lesz, ha holnap­

után.

A m ig beszélt, a lovai egyszerre csak nyeríteni, hork antan i és ágaskodni kezdtek, úgy, hogy alig birta őket féken tartan i. Az­

tá n az utasok kiabálása, sikoltozása és kereszt­

hányása közben egy négylovas hintó é rt utói

b enn ü n k et és szorosan m ellettünk m egállt.

A lám pája fényénél láttam , a m int az id e­

gen lovakra esett, hogy azok korom ­ fekete rem ek állatok. E g y szálas, barna sza­

kállas férfi h a jto tta őket, n agy fekete kalappal a fején, a m ely arcát e lre jte tte elölünk. Csak egy rag yo g ó szem pár villanását láttam , a mely szinte vörös fé s ű in e k látszott a lám pa világá­

nál, a m int felénk fordult. íg y szólott a ko­

csisunknak.

— K end nagy on korán é rt ide ma földi.

A kocsis dadogva felelte:

— Az angol u raságn ak igen sietős volt az ú tja — m ire az idegen igy szó lo tt:

— Persze fél, ezért b iztatta öt. h o g y ­ folytassa az ú tjá t B ukovina felé. E ngem ug y an m eg nem csal kend, én nagyon so k at tudok és a lovaim sebesjárásuak. — A m int beszélt, m osolygott és a lám pa fénye rid eg metszésű, duzzadt, piros ajk á t és hegyes, éles, vakítóan fehér fogait v ilág íto tta m eg. E gy ik utitársam B u rger L eo nó ráján ak egy so rát susogta egy másik fülébe:

— M ert h is z a h a lo tta k g y o r s a n já r n a k .

Az idegen alighanem m eghallotta az idézetet, m ert kegy etlen m osolylyal fordult az utas félé, a ki keresztet y etett m agára és két u jjá t k in y ú jto tta.

2 *

— A dják ide az angol u r bagázsiját,

• — szólott az id e g e n ; — és m inden holm im at szédítő sebességgel ad o g atták ki és át a hintóra.

Aztán m agam is lem ásztam a kocsiról, és a m int a m ellette álló hintóba szálltam , az idegen segíteni iparkodván, fél kézzel ú gy m eg­

fo g ta a karom at, m intha vasm arka le tt v o ln a ; bám ulatos erejének k ellett lenni. Szónélkiil m egrázta a gyeplőt, a lovak visszafordultak, és elnyelt bennün k et ú jra a hegyszoros sö tét­

sége. • V isszatekintve, m ég láttam a kocsiba fo g o tt négy ló fehér p á rá já t a levegőben és a lám pák fén3’énél úti társaim at, a m int keresz­

te t v e te tte k m agukra. A ztán a kocsis kieresz­

te tte o sto rát és k iálto tt a lovaira, és eltűntek a B ukovinába vezető utón.

A m int elenyésztek a sötétségben, saját­

ságos borzongás fu to tt rajtam végig és az el- h a g y a to ttsá g érzése v e tt rajtam e rő t; de egy köpeny h u llo tt a vállam ra és m eleg pokróc a térdeim re és kocsisom k o rrek t ném etséggel szólalt m eg ;

— Az éj hideg uram és gazdám , a gróf m eg hagy ta, hogy jó l g o n d ját viseljem tárasá­

godnak. E g y üveg sligovicát is talál az ülés alatt, ha szükségét érezné. — Nem fogadtam el a k ináját, de azért jó l esett tudnom , hogy egy kis sziverösitö van a kezem ügyében.

E g y kissé különösen éreztem m agam at, nem akarom m ondani, hogy m eglehetősen fél­

tem . H a le tt volna választásom , nem igen h i­

szem, h o g jT foly tattam volna ezt a tito k za­

tos éjjeli utazást. A hintó sebesen h a­

ladt egyenes utón előre, aztán hirtelen fordult e g y et és egy másik egyenes után haladt. Nekem ú gy te tsz e tt ugyan, m intha ugyanazt az u ta t tennök m eg ism ét és ism é­

telve és hog y m eggyőződjem róla, a kiválóbb p o n tja it kezdtem figyelni és ú g y láttam , hogy csakugyan úg y van. Szerettem volna m egk ér­

dezni a kocsistól, hogy m it jele n tse n ez, de igazán nem m ertem , m ert azt gondoltam , hogy helyzetem ben hiába volna m inden ellenkezés, ha ö • neki célja a m egérkezés h alogatása.

Végre m ár szerettem volna tudni, hogy hány ó ra lehet, g y u fát g y ú jto ttam h át, a lángjánál az órám at nézve láttam , hogy % nehány perc hijja van csak az éjfélnek. Ez szinte m egdöb­

ben tett, azt kell hinnem , hogy az éjféli ó rát illető általános babonás hiedelm ét fokozták, bennem a mai nap esem énj'ei. A félelem nek bizonyos ém elyítő kelletlen érzésével néztem a beküvetkezendöket.

E k k o r egy k u ty a k ezd ett valahol^ egy u tm enti m ajorban vonítani — hosszas, fá jd a l­

mas, gy ö trő vonítással, m intha félne valami-

tői, fo ly tatta a vonítást egy másik, aztán m ég egy és ism ét egy, m íg végre a liegyszorosan mély sóhajtásképpen átsuhanó szól szárnyain, rém es vonitás szállt felénk, a táj minden irá­

nyából, a m eddig csak é rt a képzelet az éj hom ályán keresztül. Az első vonításra a lovak elkezdtek rngni és ágaskodni, de a h ajtójuk csititgatón szólott hozzájuk, h á t lecsendesed­

tek, de rem egtek és folyt róluk a viz, m int valam i hirtelen ijedség után. Aztán a messze távolban, a hegyekben két oldalt felettünk egy másik, hangosabb, élesebb orditás kezdő­

d ö tt — farkasoké — a mety egyform a hatás­

sal volt a lovakra és rám is — m ert ón kisze­

rettem volna ugrani a kocsiból és futásnak eredni, m ig a lovak ism ét ágaskodtak és kapálóztak félőrülten a félelem től, hogy a kocsis óriási erejével is alig b írta őket m eg­

fékezni és visszatartani az eszeveszett vágta- tástól. Alig néhány perc a la tt azonban a fülem hozzászokott az üvöltéshez és a lovak is annyira lecsöndesültek, hogy a kocsis ké­

pes volt leszállni és elejbük állni. Sim ogatta és ciróg atta őket, a fülükbe sú g o tt vala­

mit, m int a hogy hallottam , hogy a ló- idom itók szokták tenni és pedig csudálatos eredm énynyel, m ert hizelkedésére a lovak egé­

szen m egszelídültek, noha még m indig reszket-

tek. A kocsis ism ét elfoglalta a helyét és m eg­

rázva a gj^eplöt, sebes trap p b an indult. E zú ttal a heg3Tszoros túlsó oldalára érve, hirtelen egy keskeny ú tra k an y aro d o tt le jo b b ra.

N em sokára fák közé ju to ttu n k , a m elyek úgy beárnyékoltak bennünket, m intha alag utb á ju to ttu n k volna és ism ét óriás rid eg sziklák zárták el utu n k k ét szélét és noha v édett helyen voltunk, h allottuk a szél zúgását fölöt­

tünk a sziklaszorosokban és a gályák tördelé­

sét az erdőben. H idegebb, m ind hidegebb lett és finom hó kezdett szitálni, úgy, hogy nem ­ sokára mi m agunk és m inden körülöttünk fehér lepellel volt borítva. Az éles szél m ég folyton hozta felénk a k u ty ák vonitását, noha már csak igen gyöngén, a m int tovahaladtunk. A farkasok üvöltése ellenben m ind közelebb- közelebbröl hangzott, m intha m inden oldali'ól körülfognának bennünket. R etten etes félelem g y ö tö rt és a lovak osztoztak félelm emben, de a kocsis föl sem vette a dolgot. Csak jo b b ra- balra nézett, noha én semm it sem birtam a sötétségben látni.

E gyszer csak hirtelen, tőlünk balra gyönge kékes lángot láttam lobogni. A kocsis is abban a pillanatban látta ; rögtön m eg állította a lova­

kat, leu g ro tt a földre és eltű n t a sötétségben.

Én nem tudtam , hog3r m it csináljak, annál

kevésbbé, m ert a farkasok üvöltése mind kö­

zelebbről h a n g z o tt; de m ig m eg tűnődtem , a kocsis előkerült, elfoglalta hely ét és fo ly tattu k u tu n k at. Azt hiszem, hogy végre is el kellett szunnyadnom és ism ételten u g yan azt a dolgot álm odnom, m ert m intha folytonosan ism étlődött volna ugyanez a dolog, m int egy rém es álom.

E g y Ízben a láng oly közel látszott az úthoz, hogy a benn ün k et körülfogó sötétségben is jól láth attam kocsisom m ozdulatait. Sebesen ig yekezett a kékes lán g felé, a mely nagyon gyö n ge lehetett, m ert egyáltalán netn világította m eg a kö rü lötte levő helyet, aztán néhány követ keresve, bizonyos form ában ra k ta le őket. E g y ilyen sajátságos optikai eredm ényt észle lte m : a m ikor köztem és a láng között állt,* nem födte el az utóbbit, épp úgy láttam kísérteties lobogását, m int azelőtt. Ez m eg­

riasztott, de m inthogy csak egy pillanatig ta r­

to tt az egész, azt hittem , hogy csak a szemem csalt m eg, a sötétségbe való m eresztés követ­

keztében. E zután egy ideig nem láttu n k kék lán g o t és sietve h aladtu nk a sötétségben előre, a farkasok üvöltésével körülöttünk, m intha mind szükebb körben követnének bennünket.

V égre egy ízben a kocsis m esszebbre tá ­ volodott el, m int ezelőtt bárm ikor és a mig oda volt, a lovak erősebben kezdtek rem egni,

horkolni és nyeriteni félelm ükben, m int azelőtt bárm ikor. E l nem képzelhettem az okát, m ert a farkasok üvöltése is hirtelen abban m aradt ; de épp ekkor a hold k ibukkant a sötét felhők közül, a sziklás hegyorm ok f ö lö tt; és világá­

nál láttam k ö rülöttünk az ordasokat zárt, tö ­ m ött körben, villanó fehér fogakkal, k io lto tt

vörös nyelvvel, hosszú, izmos tagjaikk al és lompos szőrükkel. Százszorta borzalm asabbak voltak a rém es csöndben, m eredten állva, m int a m ikor m ég üvöltöttek. E ngem et a félelem szinte m egderm esztett. Csak a m ikor az em ber ilyen borzalom m al kerül szemtől szembe, akkor érté meg, hogy mi tulajdonképpen a félelem.

A farkascsorda hirtelen ú jra üvölteni kez­

dett, m intha a holdvilág különös hatással lett volna rájuk. A lovak ágaskodtak és rú g ta k és remegve*, gyám oltalanul tek in tettek körös-körül olyan szemmel, hogy fájdalm as volt lá tn i; de a rettenetes ellenség áttö rh etetlen g y ű rű g y a ­ nánt fogta körül őket, a melyből nem volt m enekülés. É n ordítoztam a kocsisnak, hogy jöjjön , m ert a m enekülésnek csak ezt az egy m ódját láttam , hogy a gyű rűn keresztül törve, a közeledését m eg k ö n n y itsem : O rdítoztam te h á t és döngettem a hintó oldalát, hog y a farkasokat legalább egy oldalról elriaszszam, hogy a kocsis m egközelíthessen bennünket.

Hogy hogyan term ett ott, nem tudom , de egyszer csak a h a n g já t hallottam , hatalm asan, parancsolón és a h ang tele tekintve, o tt láttam öt az u t közepén állva. A m int hosszú karjai­

val a levegőben hadonászott, m intha valam ely m egfoghatatlan akad ály t akarna elhárítani, az ordasok m eghátráltak előle. E bben a pillanat­

ban egy sö tét lelhő ta k a rta el a holdat és mi ism ét sötétben voltunk.

Mire ism ét láttam valam it, a kocsis az ülésbe kapaszkodott és a farkascsorda eltűnt.

Mindez oly borzalm asnak és kísértetiesnek te t­

szett nekem , hogy irtózatos félelembe estein és sem szólni, sem mozdulni nem m ertem többé. Az idő végtelennek látszott, a m int igy ism ét teljes sötétségben foly tattu k utu nk at, m ert a sötét felhők teljesen elnyelték a holdat.

Az u t hol em elkedett, hol ism ét völgynek szállt, de általában véve mégis folyton m ag a­

sabbra ju to ttu n k . E gyszer csak azon vettem észre m agam at, hogy a kocsisom egy félig rom ba dőlt várkastély udvarán állítja meg a lovait. Az ódon épület nagy ablakaiban egyet­

len egy világ fénye sem látszott, düledezett bástyái pedig szak g ato tt vonalban rajzolódtak a holdvilágos égboltozaton.

II.

Máj. 5. Bizonyos, hogy aludnom kellett, m ert ha ébren lettem volna, okvetetlen észre- veszem egy ilyen csodálatos épülethez való közeledésünket. H oldvilágnál az udvar jó nagy*

területnek látszott és több hom ályos útfele vezetett ki belőle boltíves kapuzatok alatt, a melyek nyílása tán nagyobbnak is látszo tt igy éjjel, m int a m ilyen valósággal. N appal m ég nem volt alkalmam szem ügyre venni.

A m int a hintó m egállott, a kocsis le­

u g ro tt és kezét n y ú jto tta , hogy lesegitsen.

Ism ét feltű nt nekem bám ulatram éltó ereje.

A keze valóságos acél csavarfogónak tetszett, a mely szétm orzsolhatta volna az enyém et, ha kedve ta rto tta volna. A holm im at is leszedte és lerakta mellém a földre, a m int o tt álltam , közel egy nagy, ódon, vasszögekkel kivert és kiálló masszív kő kapubálványba illesztett ajtó előtt. Még a holdvilágnál is láttam , hogy a kőzet nehézkesen farago tt, de hogy a farag ást nagyon m egviselte az idők ereje. A mig o tt álltam, a kocsis ism ét az ülésébe u g ro tt, m eg­

rázta a gyeplőt, a lovak elindultak és a hintó és m inden eltűn t az egyik sötét nyílásban.

N ém án álltam ott, a hol h agy tak , m ert nem tudtam , hogy m it csináljak. C sengettyű-

nek vagy kopogtatónak nyom a sem lá ts z o tt;

a zord falakon m eg a sötét ablaki-yilásokon a hangom ú g y sem h at keresztül. Az idő, a m ig vártam , végtelennek te tsz e tt és m indenféle kétség és félelem lep e tt meg. Miféle helyre vetődtem én és miféle népek közé ? Miféle zord kalandnak indulok m ég ? Vájjon az ilyes rendes esem ény-e egy ügyvédsegéd életében, a kit elindítanak, hogy egy londoni birtok­

vásárlás csinyját-binját m egm agyarázza egy kül­

földinek? Ü g y véd seg éd ! M innának nem tetszenék, ha ezt hallaná. Ügyvéd, — igenis hogy kész ü g y- véd, m ert hisz m ielőtt elhagytam volna Londont, m inden vizsgám at k itüntetéssel tettem le, és im m ár kész ügyvéd v a g y o k ! M egdörzsöltem a szemem és csíptem m agam on egyet, hogy lás­

sam, hogy ébren vagyok-e. Minden a mi tö r­

tén t, egy rém es álom nak tetszett, és azt hittem , ha felébrednék, otthon az ágyam ban találnám m agam at, a spalettán beszűrődő hajnal fény­

nyel, m int akárhányszor, ha egy m unkával tú l­

terh elt nap után ébredtem . De húsom sajg o tt a csípésre, és szemem nem csalódott. É b ren voltam és a K árpátok között. Nem volt m it tennem , m int türelm esen m egvárnom a vir­

rad ato t.

Alig ju to tta m erre az elhatározásra, súlyos lép te k et hallottam a nagy ajtó m ögött köze-

ledni, s világosságot láttam a hasadékok között.

Aztán rozsdás láncok zörgését és nehéz re te ­ szek -csattan ását hallottam , a hogy visszahúzták őket. K ulcs fordult végre a hosszú használat­

lanság csikorgásával a zárban és a nehéz ajtó h átraford u lt sarkában.

Belül egy hatalm as öreg em ber állott, tisztára borotválkozva, a hosszú fehér bajuszát kivéve* tető tö l-talp ig feketében, egy csipetnyi kis szin nélkül az egész alakján. K ezében egy ódon ezüst lám pát ta rto tt, a m elyben a bél cilinder és golyó nélkül égett, hosszú, rezgő árnyakat vetve, a m int a légvonat lo b o g tatta lángját. Az öreg em ber a jo b b kezével udva­

riasan in te tt, hog3r lépjek be, kitűnő, b ár kissé különös kiejtésű angol nyelven m ond á:

— Üdvözlöm a házam küszöbén! L épjen be önként, a saját szabad akaratából !

Nem lép ett egy lépéssel sem közelebb fogadásomra, de úgy állt, m int egy szobor, mintha az üdvözlésemre te tt kézm ozdulatra kővé vált volna. i^bban a pillanatban azonban, a m int a küszöböt átléptem , m integy ösztön- szerüen előre lép e tt és kezét n y ú jtv a oly erő­

vel szorította m eg az enyém et, ho g y m egráz­

kódtam belé. A h atást m ég fokozta, hogy keze jéghideg volt — olyan, m int egy h alo tt keze és nem élő emberé. Ism ét \g y s z ó lo tt:

— Üdvözlöm a házam küszöbén. Jö jjö n szabadon. Távozzék békében ; és hagy jo n nálunk valam it a boldogságból, a m elyet hoz. —* A kézszoritásának er°je annyira hasonlított a kocsison tapasztalthoz, hogy egy pillanatig azt gondoltam , hogy tán egy és ugyanazzal az egyénnel van dolgom ; hogy m egbizonyosodjam , kérdőleg m ondtam :

— D rakula g róf? — 0 udvariasan m eg­

hajolva, felelt:

— D rakula vagyok és üdvözlöm önt a házam ban H arker ur. Jö jjö n be ; az éjjeli le­

vegő hűvös és ön ételre, italra és nyugalom ra vágyhatik. — Beszéd közben lám páját egy polcra te tte a falon, k ilépett az u dvarra és m álhám at, m ég, m ielőtt m egakadályozhattam volna, behozta. É n tiltakozni akartam , de ő igy s z ó lo tt:

— Nem uram , ön az én vendégem . Késő van és cselédeim nincsenek kéznél. Engedje m eg, hogy magam lássak a kényelm e után. — Erővel, esetlen vitte a holm im at sajátkezüleg végig a fotyosón, fel egy nagy tekergős lép­

csőn és ismét végig egy hosszú folyosón, a m elynek m árványkockái viszhangzottak lépteink alatt. E nnek a végén egy a jtó t tá rt ki és én örömmel láttam egy jó l v ilág íto tt szobát, a m e z b e n az asztal vacsorára volt terítve és a

m elynek a kandallójában nag}' hasáb fák lán­

goltak és p atto g tak .

A g ró f lerakta m álhám at, b etette a a jtó t és ^keresztül menve, a szobán egy másik a jtó t n y ito tt, a m ely egy kicsi, nj^olc szögű, egyetlen lám pa által v ilág íto tt és látszólag teljesen ablaktalan szobába nyitott. Ezen keresztül haladva ism ét egy másik a jtó t i r ­ to tt és in te tt, hogy lépjek be. M eg ö rü ltem : m ert ez egy ]ó tágas, jó l fü tö tt, jól világ íto tt háló szoba volt, szintén ropogó, lobogó tűzzel az óriás kandallóban. A g ró f behozta a m ál­

h ám at és visszavonult; de m ielőtt az a jtó t be­

te tte volna* igy szólt.

— Fárasztó utazása után jól fog esni önnek, ha eg}T kissé fölfrisitheti m agát. R e ­ mélem, m indent m eg fog találni, a m ire szük­

sége van. H a elkészült, jö jjö n vissza a másik szobába, a hol kérem , várja a vacsora.

A meleg és világosság és a g ró f udvarias, szives látása m inden félelm emet és kétségem et eloszlatták. Rendes lélekállapotom at vissza­

nyerve, észrevettem , hogy m ajd m eghalok éhen; h á t g jrorsan átöltözve és kimosakodva, visszatértem a másik szobába.

A vacsorát csakugyan az asztalon talál­

tam . Házi gazdám , a ki a kandalló egyik

feléhez tám aszkodva állott, szeretetrem éltón in te tt az asztal felé, m ondván :

— K érem foglaljon h ely et és vacsorál- jo n kedve szerint. Rem élem , m egbocsátja, hogy nem tarto k v e le ! de én m ár m egebédeltem , vacsoráin] fjedig nem szoktam .

E n átadtam neki a lepecsételt levelet, m elyet H aw kins ur, a főnököm bizott rám a szám ára. Ő föl bon to tta és kom olyan olvasta végig ; aztán kedves m osolylyal adta át, ho’gy olvassam én is. A levél egyik passzusa min­

denesetre igen m eg örvendeztetett; igy szólt:

— R endkívül sajnálom , hogy a köszvény, a m ely g yak ran kínoz, egy időre legalább, le­

h etetlenné tesz rám nézve minden utazást, de örömmel jelenthetem , hogy illő h ety ettest kül­

dök, olyat, a ki teljes bizodalm am at bírja, fiatal ember, telve energiával és talentum m al a m aga dolgában és e m ellett hűséges oda­

adással. M egbízható, diszkrét, h allg atag és az én szolgálatom ban fejlődött férfiúvá. Ott léte a la tt m éltóságodnak m indenben szolgálatára fog állni u tasításait pontosan követni és tel- jesiten i fogja minden dologban.

A g ró f vele jö tt és m aga em elte le a födőt egy tálról és én ham arosan nekiláttam a kitűnő sült csirkének. Ez, egy kis saláta, sa jt és egy üveg ó-tokaji bor, a m elyből két p o h ár­

ral ittam , képezték az uzsonám at. A mig ettem , a g ró f számos kérdést in tézett hozzám utazá­

som at illetőleg, és én lassan-lassan m indent elm ondtam neki.

E zalatt elvégeztem a vacsorám at és gaz­

dám kertére egy széket húztam a kandalló elé és rág y ú jto ttam a szivarra, a m elylyel ő kínált meg, eg yú ttal m entegetve m agát, a m iért nem dohányzik. E zú ttal bő alkalm am n y ílo tt a m eg­

figyelésére és igen m arkáns arculatúnak ta ­ láltam.

Vonásai erősek voltak, igen erősen kifej­

lett, nyerges, egyenes éles orral, a m etynek cimpái sajátságosán ivezett, táguló o rrty u k k a l;

magas, dom bom hom lokkal és ritkás hajjal a halántékai körül, de sűrű töm öttel h átráb b . A szemöldöke töm ött, m ajdnem összenőve az orr fölött és hosszú, sü n i volt, hogy szinte kunkorodott a vége. A szája, m ár a m ennyire töm ött bajusza a la tt láthattam , kémén}' m et­

szésű, szinte kegyetlennek tetszett, sajátság o ­ sán hegyes, éles fehér fogakkal, a m elyek a korához képest föltűnően duzzadt piros szája- széle mögül kinyúltak. A mi a többi részét illeti, a füle sáp adt volt és a felső része föl­

tűnően heg } 'es; az álla széles és erős, az orcája kemény, noha sovány. Legföltíinöbb volt ra jta rendkívüli sápadtsága.

Drakula. 3

E ddig a kezefejét csak messziről láttam , a m int a tűz előtt a térdein pihenve ta rto tta és igen fehérnek és finom nak g o n d o lta m ; de most, közelebbről látva, észre k ellett vennem, hogy kissé durvák a kezei, szélesek, köpcös, lapos u jjak k al. K ülönös, hogy a tenyere közepe vörösnek látszott. A körm e hosszú volt és finom, hegyezve és élesre vágva. A m int a g ró f felém h ajo lt és m eg érin tett kezével, nem birtam borzongásom at eltitkolni. Lehet, hogy a lélekzete volt rom lott, de engem oly ém e­

lyítő undor fo g o tt el, a m elyet nem voltam képes eltitkolni. A gróf, a ki nyilván észrevette, visszahúzódott és zordon m o­

soly lyal, a m ely m ég az eddiginél is jobban k im u tatta hosszú fogait, ü lt vissza he­

lyére a kandalló túlsó oldalán. E g y ideig m indaketten h allg attun k ; és én az ablak felé nézve a hajnal hasadásának első halavány fé­

n y é t vettem észre. Sajátságos csönd volt m indeneken; de én a m int figyeltem , m intha a farkasok üvöltését hallottam volna m élyen lent a völgyben. A g ró f szeme föllobbant, a m int m e g sz ó la lt:

— H allga! figyeljen! az éj gyerm ekei.

M ilyen egy zenekar! — A ztán nyilván arcom különös kifejezését látva, igy fo ly ta tta :

— Ah uram , önök, a városok lakói nem

képesek fölfogni a vadászem ber érzéseit. — Aztán fölállott és szólt:

— De hisz fárad t lehet. A hálószobája készen várja r és holnap alhatik, a m eddig kedve ta rtja . É n m agam egész d élutánig oda leszek, azért h á t jó l aludjék és szépeket ál­

m odjék! — ezzel udvarias m eghajlással ö m aga tá rta ki előttem a nyolc szögű szoba a jta já t és én hálószobám ba tértem . . .

A tűnődések árjába m erültem . K ételk e­

dem ; félek ; különös gondolatokkal tépelödöm , a m elyeket m agam nak sem m erek bevallani.

A jó Isten őrizzen meg, ha csak azok kedvé­

ért is, a kiket s z e re te k !

Máj. 7. Ism ét k o ra re g g e l van, de én p i­

hentem és jó l töltöttem az utolsó huszonnégy órát. Sokáig aludtam és későn ébredtem föl a m agam jószántam ból. Mikor fölöltöztem , á t­

m entem a szobába, a hol vacsoráltam és hideg reg g elit találtam az asztalon, a káv ét m eg m elegen tartv a a kandallón. E g y k á rty á t is találtam az asztalon, ra jta ez volt írv a :

— K én y telen vagyok távol m aradni egy kis ideg. Ne várjon rám — D. — íg y h á t jóízűen hozzáláttam az evéshez. A m ikor elvégeztem , c sengetyü t néztem , hogy értésükre adhassam a cselédségnek, hogy fölszed h etn ek ; de nem lá t­

tam sehol sem. Éz ugyan sajátságos hiány

8*

e g y olyan liázban, a m elyben körülöttem minden d ^ g a z d a g s á g ra vall. Az edény az asztalon szin- arany és oly rem ek munka, hog}7 óriás értéke lehet. A függönyök, a székek és kanapék kel­

méje, az ágyam m enyezete, mind oly drága és szép szövetből való, hogy mesés kincsbe kerü lhettek uj korukban, m ert noha több száz évesek, mégis csodálatosan szépek és jó k a r­

ban vannak. H anem különös, hogy egyik szo­

bában sincsen tükör. Még az öltözködő­

asztalon, a hálószobában sincsen és a táskám ból kellett elővennem a kis bo- rotválkozó-tükröm et, hogy rendbeszedhes­

sem a hajam at, arcom at. Még cselédet sem láttam sehol sem és neszt sem hallottam a várkastély körül, a farkasok ordítását kivéve.

Mikor az étkezést elvégeztem — nem tudom , reggelinek vág j7 ebédnek m ondjam -e, m ert öt és h a t óra közt ettem — körülnéztem , hogy nem találnék-e valam i olvasnivalót, m ert nem akartam a v árk astély t bejárni, m ig a g ró f engedelm ét ki nem kértem erre. De semmi sem volt a szobában, sem könyv, sem újság, de m ég csak Írószerek sem ; h á t egy másik ajtó n keresztül — a hálószobámm al szem közt levő a jtó t zárva találtam — valami könyvtár- szobafélét találtam .

A k ö n y v tárb an nagy örömöm re egy egész

sereg angol könyvet találtam , egész polc-sorok telve voltak velük és bekötött folyóiratokkal és újságokkal. A szoba közepén álló asztalon is halom ra h evert az angol folyóirat és újság, noha nem igen akadt köztük frisebb keletű.

A könyvek a legkülönbözőbb fajtáju ak voltak

— történelem , földrajz, politika, közgazdaság, botanika, geológia és jo g — mind A ngliára vagy angol életre, szokásokra és m ódokra vonatkozók. Még a londoni cim nap tárt és a hadsereg és tengerészet — de a m inek leg ­ jo b b an m egörültem , még az ügyvédek névsorát is m egtaláltam .

Még a könyveket nézegettem , a m ikor m egnyílt az ajtó és belépett a gróf. N agyon szívesen üdvözölt és rem élte, hogy jól kipihen­

tem m agam at, aztán fo ly tatta :

— Orvendek, hogy betalált ide, m ert azt hiszem, itt sok van, a mi önt érdekli. Ezek a jó barátok — kezét néhán}^ könyvön n y u g tatv a

— nagyon jó barátaim voltak és néhány év óta, a m ióta azzal foglalkoztam , hogy L ondonba m enjek, nagyon, f nagyon sok kellemes ó rát szereztek nekem. Á ltaluk ism erkedtem m eg az önök nagy A ngliájával és ismerni ann yit tesz m int szeretni öt. V ágyom a hatalm as London tolongó utcáira, bele szeretnék vegyülni rohanó em berségének forgatagába, osztozni az életé­

ben, változásaiban, halálában és m indenben, a mi azzá teszi, a mi. De sajnos! m indezideig nyelvüket csak könyvekből ismerem. Öntől, rem élem barátom , hogy beszélni is m egtanulom .

— De g ró f u r — feleltem én — hisz ön tökéletesen é rt és beszél a n g o lu l! — Ő ko­

m olyan h a jto tta m eg m agát.

— Köszönöm barátom az ön nagyon is hízelgő nyilatkozatát, de azért félek, hogy csak alig indultam el az utón, a m elyet m egfutni szeretnék. Igaz, hogy ismerem a g ram atik át és tudom a szókat, de nem tudom őket helyesen alkalm azni.

— De hisz ön valósággal kitünően beszél, m ondtam .

— Nem ug3r van az, — felelte ö. — N agyon jól tudom ón, hogy ha L ondonban járnók-kelnék és beszólnék, nem volna senki, a ki rögtön m eg nem ism erné bennem az idegent. Ez nekem nem elég. I t t én m ágnás vagyok, bojár, a köznép ism er és ur vagyok.

De egy idegen, idegen országban senki és semmi sem, az em berek nem ismerik és nem ism erni ann yit tesz, m int nem törődni vele.

E n oly rég ó ta vagyok ur, hogy u r akarok m aradni is vagy legalább u rat nem ism erni m agam fölött. Ön nemcsak, m int az ón Haw - kin P é te r barátom nak a m egbízottja jö tt

E xeter-ből, hogy engem fölvilágosítson lon­

doni birtokom ra nézve. Rem élem , hog y itt is m arad nálam egy kis ideig, hogy az ön beszéd­

jéb ől m egtanuljam az angol szó hangsúly át és kérném is, hog}^ ha h ib át ejtek, b árm ih7 csekélyét is, hogy azonnal kijavítson. S ajná­

lom, hogy ma oly sokáig oda voltam , de tudom , hogy ön elnéző lesz valaki iránt, a kinek annyi fontos teendője van, m int nekem.

Term észetesen erre kijelentettem , hogy szívesen m aradok és kérdeztem , hogy be­

jö h ete k -e bárm ikor, a m ikor kedvem ta rtja , ebbe a szobába. Ő azt felelte, hogy — igen, hogyne — és h ozzátette:

— Ón m indenüvé m ehet a kastélyban, kivéve term észetesen oda, a hol csukott ajtóra talál, oda úgy sem kívánhat bemenni. Nag}7 oka van annak, hogy minden úgy legyen, a hogy van és ha ön az én szememmel látna és az én tudásom m al tudna, akkor talán jo b ­ ban m egértene. — E rre én azt m ondtam , hog}7 erről m eg vágj-ok győződve, mire ő f o ly ta tta : Mi Transzszilvániában vagyunk ésTranszszilvánia nem Angolország. A mi szokásaink nem olya­

nok, m int az önök szokásai és ön itt nag y o n sok különös dolgot fog tapasztalni. Hisz a m it teg n ap az eddigi tapasztalatairól beszélt, is

bizonyítja, liogy ön m ár is lá to tt egy-két külö­

nös dolgot itten .

Ezen aztán m egindult a beszélgetés ; és m inthogy a gróf úgy látszott, hogy szivesen beszél, csakhogy angolul beszélhessen, sok m indenfelől kérdezősködtem , a m it eddig lát­

tam és tapasztaltam . N éha elh árította a fele­

letet, m áskor azzal az ürü g y gyei, hog3T nem ért m eg jól, más tá rg y ra terelte a beszélgetést, de általánosságban elég nyíltan felelt meg k érdé­

seimre. Idő haladtával, a m int egy kicsit nek i­

bátorodtam , az elm últ éjszaka esem ényeit ille­

tőleg is m ertem kérd ezősköd n i; például m eg­

kérdeztem , hog}r a kocsis m iért szállt le és m ent oda, a hol a kékes lán g o k a t láttuk fölcsapni a földből. Igaz-e, ho g y azok az elásott kincsek helyén lobbannak

* fel ? E rre ő m egm agyarázta, h og\r a közhit szerint az évnek egy bizonyos éjszakáján — és ez véletlenül csakug}Tan a tegnapi éjszaka volt, — a m ikor m inden gonosz szellem fel­

szabadul, kékes láng lobog föl olyan helyeken a hol kincs van elásva. H ogy sok kincs lehet elásva ezen a környéken, a m elyen keresztül j ö tt tegnap, ehhez kétség nem fór; m ert ezen a vidéken m arakodtak évszázadokig az oláhok, szászok és törökök egym ással. V alósággal eg y -eg y talp alatny i földje sincs az egész

vidéknek, a m elyet vitéz férfiak vére ne ita to tt volna, akár a hazafiaké, akár az ellen- ségé. H a az ellenség győzött is aztán, h á t m ár nem sok zsákm ányt talált, m ert a jó anya­

földbe tem ették kapzsi szeme elöl.

— De hogyan m arad h ato tt a kincs annyi ideig rejtv e — kérdeztem én — a m ikor oly biztos jelzője van a rejtekén ek , hogy bárki is fölfedezheti, ha nem restelli a fáradságot ? — A g ró f m osolygott, piros szája széle fólhuzó- d o tt és fehér foga élesen rag y o g o tt, igy felelt.

— M ert a paraszt a m aga valóságában g jrászos és ostoba. Az a láng ez évnek csak egyetlenegy éjszakáján csapódik föl és nincsen ennek az országnak olyan fia, a ki azon a bizonyos éjszakán kim ozduljon a házából, h a csak nem muszáj neki. De m ég ha m eg m erné tenni, sem volna belőle sok haszna. M ert higyje el nekem, hogy m ég az a paraszt ko- esies, a kiről ön azt m ondja, hogy m egje­

gyezte a lobogó lángok helyét, m ég az sem találna rá világos nappal, hol keresse a tu la j­

don keze m unkáját. Sőt m eg m ernék rá es­

küdni, hogy m ég ön sem volna képes azokat a helyek et m egtalálni.

— No m ár ebben tökéletesen igaza van

— feleltem. — Még csak halvány sejtelm em

sincs róla, hogy m erre kereshetném őket. Aztán egj-ebekröl kezdtünk beszélgetni.

— Jö jjö n — szólt végre — beszéljen nekem Londonról és a házról, a m elyet szá­

m om ra választottak. E n h anyagságom ért bocsá­

n a to t kérve, a szobám ba siettem , hogy az okm ányokat kivegyem a táskám ból. Mig re n ­ dezgettem őket, tán y é r és késcsöröm pölést hal­

lottam a szomszéd szobában és m ikor keresztül m entem rajta, láttam , hogy fölszedték az asz­

ta lt és lám pát g y ú jto tta k , m ert ezalatt teljesen b esötétedett. A könyvtárszoba lám pái is föl voltak g y ú jtv a és a grófot a divánon talá l­

tam fekve és — szinte m egfoghatatlan — de az angol vasúti kalauzt B radshanst olvasgatva. M ikor beléptem , fölkelt és félre­

tolva a lapokat és könyveket, az asz­

talról, belem élyedt velem a tervek, szerződé­

sek és okm ányok tanulm ányozásába. M inden irán t érdeklődött és ezer kérdést in tézett hoz­

zám a hely és környéke iránt. Ú gy látszik, hogy m ár előre is sokat foglalkozott a ház és szom szédságára vonatkozó dolgokkal, m ert m ire készen lettü n k , m ár m ajd nem tö b b et tu d o tt róla, m int jó m agam . Midőn ezt m eg- jegyeztem , igjr felelt:

— Nos igen barátom , de h á t nem szük­

séges-e, hogy ez igy legyen. H a egyszer

o tt leszek, m ár nem lesz m ellettem az én H a rk e r Jo n a th á n b arátom ,ho g y tanácsokkal és fölvilágositással szolgáljon. H anem távol tőlem E xeter-ben, tán a más dolgaival és ügyeivel bíbelődve, az én m ásik jó barátom m al H anskin P é te rre l a principálisával együtt. H á t lássa!

M ikor m inden a P urfleet — házvételére vonatkozó dolgot rendbe hoztunk és ü aláírta a szükséges okm ányokat és én levelet Írtam H aw kins urnák, a m etyet az okm ányokkal e g y ü tt p o stára k ellett tennünk, a g ró f csak ekkor kérdezte, hogy m iképpen ju to ttu n k ehhez a neki különösen alkalm as házhoz. E n fölolvastam neki ez erre vonatkozó, akkoriban irt naplójegyzeteim et, a m elyeket ide jegj^zek:

— Purfleet-ben, egy m ellékutcában, lát­

tam egy épp olyan házat, a m ilyent kívánnak tőlünk, és a m elynek kapujára ko po tt cédu­

lán volt kiírva, hogy a hely eladó. Ódon m agas kőfal veszi körül m inden oldalról, a m elyet látszólag hosszú évek során nem ta ta ­ roztak. A z á rt kapu nehéz régi tölgy és vas, a m elyet a rozsda jó cskán m egm art már.

A b irto kot C arfaxnak nevezik, a ház n ég y oldala a négy világtájnak van fordítva.

L eh et vagy húsz hold, a m elyet a föntem litett fal zár körül. A kertben sok a fa, annyira, hogy ném ely helyen szinte sötét hom ályban

leh et já rn i tőlük és eg}r helyt m ély sötét tó van, a m elyet nyilván re jte tt források táplálnak, m ert a vize tiszta és jó bő vizii p a ta k b a n folyik le. A ház igen n ag y és min­

denféle korra vall, egészen vissza a zord kö ­ zépkorig, m ert ném ely helyen a fala óriási vastagságú, csak néhány igen m agasan v á g o tt erős vasrácscsal ellátott szűk ablakkal. Olyan, m int valam ely régi börtön részlete, közel hozzá az ódon kápolnával vagy tem plom m al. Be nem m ehettem , m ert m ég a külső kapuhoz sem volt kulcsom, de gyors fotografáló gépem ­ mel néhány fölvételt készítettem róla. Közel a házhoz n agyon kevés más épület van, csak egy igen nagy házat láttam , a m elyet nem ré­

giben bővitettek ki és alak ítottak át, elm ebete­

geknek szánt p riv á t gyóg^dtó intézetté. De ez sem látszik a m agányos épület kertjéből.

A m ikor elvégeztem jegyzeteim olvasását, a g ró f igy szólott:

N agyon örülök, hogy a ház régi és nagy, tágas. En m agam is régi családból származom és belehalnék, ha valam i uj házban kellene laknom . E g y házat nem lehet lakhatóvá tenni egy nap a la tt és m ily kevés nap kell egy egész századhoz. Azt is nagyon szeretem , hogy kápolna is m aradt a rég i időkből. Mi, Transz- szilvánia nemes urai, nem szeretünk arra gon-

elölni, liogy csontjaink valam ikor a köznép csontjai közé keveredjenek. Nem szeretem a d e rű t és kacagást, nem kívánom a napfény és locsogó vizek kéjes m elegét és ragyogását, a m it a fiatalok annyira im ádnak, ilm im m ár nem vagyok fia ta l; és szivem et a h alo ttak gyászo­

lásában eltelt hosszú évek nem h angolták vi­

dám ságra. Ezenfelül váram falai le tö r te k : az árn yak sokasodnak, a szél hidegen fütyül a dü ledezett réseken és tö rt ablakokon keresz­

tül. É n szeretem a hűvöst és az árn y ak at és eg37’edül szeretek lenni a gondolataim m al, a m ikor kedvem ta rtja

A g ró f szavai és kinézése valahog}7 ellen­

tétb en álltak egym ással, vagy talán csak arcá­

nak éles vágása te tte a m o s o d á t oly rideggé és gonoszszá. N em sokára ezután valam i m ent- séggel o tth a g y o tt, kérve, hogy szedném rendbe papírjaim at. J ó ideig oda m arad t és én a szét­

szórt könyveket kezdtem lapozgatni. Ezek közül az egyik atlasz volt, a m ely a m int a kezem be vettem , m agától ny ílo tt A ngliára, m intha ennek a térk ép ét sokat használták volna. K özelebbről m egnézve, észrevettem , hogy London körül kék ceruzával apró kari­

kák vannak je g y e z v e ; az egyik London keleti részén, körülbelül ott, a hol a g ró f birtoka feküdt, a másik, E x e tert és W h itb it jegyezte.

— Jo rkshire-ban.

— A gróf m ajdnem egy óráig távol volt, visszatérve igy szólt: Ah, ön m ég m indig a könyveket fo rg atja, jó ! de azért nem kell m indig dolgozni. Jö jjö n , jele n te tté k , hogy a vacsora készen várja. Ezzel karon fo g o tt és a szomszéd szobába m entünk, a hol kitűnő vacsora volt az asztalra készitve. A g ró f ism ét k im entette m agát, m ondván, hogy távollétében m egebédelt. H anem azért h ely et foglalt, m int az elm últ éjjel és beszélgetett, a m ig ettem .

V acsora után ón szivarra g y ú jto ttam , a g ró f pedig velem m aradt, beszélgetve és kér­

dezgetve m inden elképzelhető dologról, m ig óra, óra u tán m úlott. E n éreztem , hogy n a­

gyon későre já r az idő, de nem szóltam sem ­ m it sem, m ert nem akartam a házigazdám kedvét rontani. Nem voltam álmos, m ert a hosszú alvás nappal eléggé h elyreállított, de nem bírtam eltitkolni a hideg borzongást, a m elyet hajnal leié érezni szokott az ember.

E gyszer csak rendkívül éles kakas kukoréko­

lást hallottunk, az éles, fris levegőn keresztül.

D rakula g ró f talpra ugorva s z ó lo tt: No lám, m ár ism ét m egvirradt s m ityen gondolatlanság tőlem, önt ilyen soká ébren tartan i.

— Önnek nem szabad olyan érdekesen be­

szélgetnie drága uj hazám ról, A ngliáról, ne­