• Nem Talált Eredményt

Seward dr. naplója

In document DRAKULA BRAM STOKER (Pldal 133-167)

Június 5.

Renfleld esete m ind érdekesebb lesz, minél jo b b an kezdem ism erni ez em bert. Bizo­

nyos tulajdonságai rendkívül ki vannak

fej-Urakul a. 9

lö d v e: az önzé?*, a titkolózás és az elszántság.

Szeretném , ha ki tudnám találni, hogy az utóbbinak mi a célja. Ulyan, m intha valam ely eltökélt szándéka volna, de hogy mi, ezt m ég eddig nem tudom . Az egyetlen jó tulajd o n ­ sága, rendkívüli szeretete az állatok iránt, noha ez is néha úgy nyilatkozik, hogy azt kezdem hinni, hogy rendkívül kegyetlennek kell lennie. A kedvencei néha igazán furák.

Jelen leg legyek összefogdosása képezi kedvenc szórakozását. M ár an n y it szedett össze, hogy kénytelen voltam m egpirongatni érteid M eg­

lepetésem re nem k ezdett dühöngni a feddésért, m int a hogy el voltam rá készülve, hanem n y u g o d t k o m o rs á g g a l fogadta az intést. E g y kis ideig gondolkozott, aztán igy szó lt: K a p ­ hatn ék három n ap o t ? A zalatt elpusztítom őket innen. — ji.ii term észetesen azt m ondtam , hogy helyesen teszi.' Figyelnem kell őt.

Június IS.

Renfield ú jabb an pókok g y ű jtésére szánta m ag át és m ár néhány jó nag y pocakos pél­

d á n y t fo g o tt és skatu lyába tette . A legyeivel eteti a pó k jait és a legyek m ár jó l fogytán vannak, noha m inden ételm aradékát m ég több légy becsalogatására szánta.

Julius 1. A pókjai im m ár épp úgy elszaporodtak és oly alkalm atlanok, m int a legyek voltak és én ma m egm ondtam neki, hogy szabadítsa meg m agát valahogy tőlük. E rre ő nagyon elbusulta m agát, azért h á t azt m ondtam , hog3r legalább egy részüktől váljék meg. E bbe n a­

gyon szívesen beleeg3^ezett és én u g yanannyi h atáridőt szabtam a pókok elpusztítására, m int a legyekére. Szörnyű u n d o rt k e lte tt bennem , hogy a m ig nála voltam , egy n a g y dongó légy, szinte duzzadva valam i dögvészes lako­

m ától, züm m ögve rö p ü lt a szobába, betegem m egfogta, egy percig gyönyörködve ta rto tta a m utató és hüvelyk u jja közt, aztán a szá­

já b a te tte és m egette. E n m egszidtam érte, de ő a legnyu g o d tabb an vitatta, hogy ez igen jóizü és igen egészséges, m ert hogy élet, erős élet és életet ad neki is. E rre egy ötletem , de m ég csak igen hom ályos ötletem tám adt. Meg kell figyelnem , hogy m iképpen szabadítja m eg m agát a pókjaitól. Az bizonyos, hogy valami problém án töri a fejét, m ert egy jeg yzőköny­

v et ta rt, a m elynek lapjai szám okkal vannak tele Írva, rendesen egym ás alá, aztán össze­

adva és az igy n y e rt eredm ény ism ét és ism ét összeadva.

9*

Juliits ó‘.

Van valam i rendszer betegem ő rültségé­

ben és az én ötletem mind h atáro zo ttab b ala­

kot kezd ölteni. N éhány nap távol tarto ttam m agam at tőle, hogy job b an lássam, ha valami változása lenne. De m inden m eg van a rég i­

ben, kivéve, hogy néhány régi kedvencétől m egvált és egy ú ja t szerzett be m agának. E l­

fo g o tt valahogy egy verebet és részben m ár m eg is szeliditette. A szelidités m ódja igen egyszerű, úgy látom , hogy a pókjai tetem esen m egfogytak. H anem azok, a kik m ég m egm a­

rad tak, annál kövérebbek, m ert folyton csalo­

g a tja be ételm aradékaival a legj^eket a szám ukra.

Július 13.

H aladunk. B eteg barátom nak m ár egy egész kolónia verebe van, a legyei és pókjai pedig m ajdnem elfogytak. Mikor ma m egláto­

gattam , elejbém szaladt és azt m ondta, hogy egy n agy begyet? egy igen-igen nagy k e g y e t akar tőlem kérni, és a m ig beszélt oly aláza­

tosan hízelkedett, m int egy kutya. K érdésem re, hogy mi lenne az a nagy kegy, az elrag ad ta­

tás hang ján és m odorában m ondta :

— E g y kis cica, egy ici-pici kicsi kis cicuska, a kivel játszhatnánk, a kit tan íth atn ék

és eteth etn ék — eteth etn ék — etethetnék ! — K érése nem lep e tt meg, m ert vettem észre, hogy kedvencei hogy g y arap o d tak form ában, nag}7ságban és élénkségben, de nem szerettem volna, ha szép kis verébkoloniája u g y an ­ olyan módon fo g y o tt volna meg, m int a legyei és p ó k jai; h á t csak ann y it m ondtam neki, hogy m ajd ra jta leszek, hogy kapjon és eg y ­ úttal kérdeztem , hogy nem jo b b an szeretne-e egy jó n agy m acskát, m int egy kis cicát.

Feleletének m ohósága azonnal elárulta szán­

dékát :

— Oh igen! sokkal job b an szeretnék egy jó , nagy, erős m a c s k á t! Csak azért kértem egy kis cicát, m ert azt hittem , hogy a n agy m acskát kereken m egtagadná tőlem . De egy kis cicát, ugy-e ezt csak nem ta g a d h a tja m eg senki sem ? — É n a fejem et ráztam és azt m ondtam neki, hogy attól félek, hogy egyelőre ezt is lehetetlen lesz m egadni, de hogy m ajd utánalátok a dolognak. Az arca elsötétült erre és én láttam benne a derengő veszedelm et, m ert egy olyan hirtelen, vad, fenyegető tek in tettel m ért végig, a m ely gyil­

kolást jele n te tt. Ez az em ber egy m ég kifej­

letlen m ániákus emberölő. M ostani legújabb, teljesítetlen kívánságával pró b ára fogom tenni és akkor talán tö b bet tudok meg.

Ugyanaz nap 10-kor este. Ism ét m eglátogattam betegem et és egy sarokban találtam duzzogva. A m int m eg láto tt, fölkelt és a lábaim elé v e te tte m agát és úg y könyö rgö tt, hogy adjak neki egy m acskát, hogy az üdvössége függ attól, hogy egy m acskát kapjon. D e szilárd voltam és azt m ondtam neki, hogy nem k ap h at m ac sk á t;

m ire ő szó nélkül visszaült a sarokba, a hol bejövetelem kor találtam és a körm ét rágta*

H olnap korán reggel m eg fogom látogatni.

Julius 20.

N agyon korán m eglátogattam ftenfieldet, inig m ielőtt a segódorvos reggeli k ö rú tjá t m eg ­ te tte volna. M ár ébren találtam , dudolgatva.

Az ablakban állt, m eg ta k aríto tt cu k rát m or- zsolgatva szét a deszkára, úgy látszik, hogy ism ét a légy fogdosásra szánta el m agát, m ég pedig a leggondtalanabb jó kedvvel fog o tt hozzá. É n körülnéztem , a m ad arait keresve és egyet sem látva, kérdeztem , hogy hova lettek . Azt felelte, a nélkül, hogy felém fordult volna, hogy mind elrepültek. A szobában szétszórva h ev ert egy p ár toll, a vánkosán pedig vér- cseppeket láttam . Nem szóltam neki, de az ápolóért m entem és m eghagytam neki, hogy

szemmel ta rtsa és értesítsen, ha valam i szokat­

lant tapasztalna ra jta napközben.

Délelőtt 11 órákor.

Az ápoló m ost volt itt és jele n te tte , hogy Renfield igen roszul le tt , és végre egy nagy csomó to llat h á n y t ki. — E n azt hiszem doktor ur — m ondja m egbizottan — hogy az a sze­

rencsétlen m eg ette a m adarait, m ég pedig azon nyersen tollastól, m in d e n e stő l!

— É jje l 11 óra. E rős csillapító szert ad­

tam m a Renfieldnek, eleget, hogy m ég öt is elaltassa — és elvettem a jeg y ző k ö n y v ét,h o g y bele tekinthessek. Föltevésem igaznak bizo­

nyult. Az én emberölő m aniákusom nagyon sajátságos fajta. K én ytelen leszek uj osztály­

zatot találni a szám ára és zoophagusnak (élet­

evő) őrültnek m o n d a n i; m ániája, annyi életet fölemészteni, a m ennyit csak bir és iparkodott, hogy ezt halm ozott m ódon érje el. Sok leg yet adott egy póknak és sok pó ko t egy m adárnak, aztán m acskát szeretett volna, hogy legyen, a ki a sok m ad arat fölfalja. H ogy mihez fo g o tt volna az után? Igazán érdem es volna befeje­

zésre ju tta tn i a k ísérletet. Az em berek valam i­

kor gúnyolódtak a viviszekción és ime, milyen eredm ényeket értü nk el vele máig. M iért ne fejleszteni a tudom ány legéletbevágóbb és lég­

nehezebb ágát, az agy velő ism eretét? H a c sa k eg y ilyen elme titk á t - bírnám , —- h a csak egyetleneg y elm ebeteg képzelődésének a n y it­

j á t m eg tudnám fejteni, hát olyan fokra fej­

leszthetném az elm ekórtan ism eretét, a m ily e n ­ ről m a m ég nem is álm odunk. De szabad-e m ég ily fontos okért is föláldozni v alak it? Eh, ne gondoljunk erre — m ég kisértetbe esném.

M ilyen helyesen okoskodott az én em be­

rem ; különben az őrültek egy bizonyos csa­

páson mindig helyesen járn a k . Szeretném tudni, hogy vájjon hány életre becsül egy em bert, vagy hogy csak egyre-e ? A szám adást a leg­

pontosabban fejezte be és ma egy uj sorozatot kezdett. H ány án közülünk nem kezdünk eg y uj sorozatot életünknek m inden uj napjával.

Nekem úgy tetszik, m intha csak tegnap tö rté n t volna, hogy egész életem m egszűnt csalódott rem ényem m el és hogy én is uj soro­

z a to t kezdtem . ()k L ucy, Lucy, nem tudok rád haragu dn i és nem bírok haragudni a barátom ra, sem a kinek a boldogsága egy a m agáéval.

De h á t nekem rem énytelenül kell élnem és dolgoznom . Dolgoznom ! Dolgoznom !

M u r r a y

Minna

naplója.

Jul. 26-án,

Telve vag3'ok aggodalom m al és kissé csil­

lapít, lia jegyzeteim en dolgozom ; Otyan ez, m intha az em ber sa já t m agának m esét m on­

dana és e g y ú ttal hallgatn a is. E g y a rá n t n y u g ­ talankodom L ucy és Jo n a th á n m iatt. Már jó ideje nem volt hírem Jo n ath án ró l, a mi term é­

szetesen n agyon busitott, de tegnap a kedves jó öreg H aw kinz ur, a ki m indig oly kedves hozzám, egy levelét küldte el hozzám, azzal a m egjegyzéssel, hogy abban a percben k a p ta ő is a postával. Az egész csak egy sor, D rakula várából keltezve és tu d a tja velünk, hogy épp indulóban van hazafelé. Ez egyáltalán nem h a­

sonlít Jo n ath án h oz. Nem értem az egészet és nagyon nyu g talan vagyok. A ztán m eg Luc}r, noha nagyon jó l érzi m agát, az utóbbi n ap ok ­ ban visszaesett régi, rósz szokásába, az alva járásba. Az édes anyja beszélt velem róla és elhatároztuk, hogy m inden éjjel be fogom zárni szobánk ajta já t. Lucy édes anyja azt kép­

zeli, hogy az a lv a járó k okvetetlen a háztetőkre m ásznak vagy a szikla szakadékok legszélén sétálnak és ha hirtelen felébresztik őket, h á t k étségbeesett sikoltással zuhannak a m élységbe.

Szegény asszony term észetesen aggódik L u cjTé rt és azt m ondja nekem , hogy L ucy édes aty

ja-nak ugyanaz a rósz szokása v o lt; hogy ak á r­

hányszor fölkelt éjjel és felöltözködötfc és elsétált volna, ha m eg nem akadályozzák. L ucy esküvője őszszel lesz és ö nagyb an töri m ár a fejét, hogy m ilyenek legyenek a ruhái és hogyan rendezze be a házát. E ngem n ag y o n érdekel m inden dolga, m ert hisz én is abban a sorban volnék, csakhogy persze Jo n a th á n és én sokkal egyszerűbb életre készülünk, m ert nekünk nagyon szám ot kell vetnünk a, jö v ed e ­ lemmel. Helm w ood u rat — nagyságos H elm - wood A rth u r, G odalm ing lord egyetlen fia — nem sokára várjuk, jö n m ihelyt csak elh ag y h atja a várost, a hol betegeskedő édes a ty ja m ia tt tartózkodik és Lucy türelm etlenül olvassa a perceket jöveteléig. L ehet, hogy ez a várako­

zás izgatja és hogy semmi baja sem lesz, mi­

h e ly t a vőlegénye m egérkezik.

Július 27, Semmi hir Jo n ath án ró l, nagyon kezdek ny u g talan k o d n i m iatta, noha tu lajdonképpen nem tudom , hogy m iért. Csak irna legalább, ha m indjárt csak egy so rt is, L ucy is n y u g ­ talanabb, m int valaha és m inden éjjel arra ébredek, hogy a szobában járk á l. Szerencse, hogy oly m eleg az idő, hogy nem h ü th eti m eg m a g á t; de a n y u g talan ság és a folytonos föl- ébredés m ár engem is kim erít, ón is kezdek

ideges és álm atlan lenni. Szerencse, liogy Lucy jó egészsége tartós. Helm wood u r édes atyjának a betegsége kom oiyabbra fordult.

Lucy boszankodik, hogy vőlegényének a j ö ­ vetele újabb halasztást szenvedett, de szerencsére a boszankodás nem á rt az egész­

ségnek ; erősebb m int volt és az arca rózsa­

piros. Teljesen elvesztette vérszegény sá p ad t­

ságát, a m elylyel idejött, bárcsak tartó s lenne a jó színe.

Augusztus 3-án.

Ism ét elm últ egy h é t és semmi h ir Jonathánról, rem élem , hogy nem beteg, m ert hisz akkor is irt volna. Nézem csak nézem a legutolsó levelét, de sehogysem elégít ki. Nem olyan, m intha ö irta volna, pedig az ő keze írása az bizonyos. L ucy nem sokat j á r t álm á­

ban az utolsó héten, de valam i különös tartó z ­ kodást veszek észre rajta, a m elyet nem bírok m egérteni. Még álm ában is m intha őrizkednék tőlem. M indig m egkísérli az a jtó t nyitni és ha csukva találja, járk á ln i kezd a szobában, m intha a kulcsot keresné.

Augusztus 6.

Ism ét három nap és semmi hir, ez a bizonytalanság elviselhetetlen. Csak tudnám , hogy hova írjak, vagy hova m enjek, h á t m eg volnék nyugodva. De Jo n a th á n utolsó levele

óta senki m ég csak h irt sem h allo tt róla. Csak Isten hez fordulhatok türelem ért. L ucy ízgatot- tab b m int valaha, de különben jó l érzi m agát.

Az elm últ éjszaka nagyon fülledt volt és a halászok azt m ondják, hogy viharra lehetünk elkészülve. Ma szürke napunk van és

a

m int itt irok, v astag felhők rejtik el a napot, m in­

den szürke, a zöld füt kivéve, a m ely sm aragd színben rag y o g a szürke foglalásban. Szürke a szikla, szürke a felhő és súlyosan lóg a szürke ten g e r fölött. A szem határ is szürke ködbe vész, a halászbárkák hazafelé sietnek, h o g jr a vihar kitörése előtt kikötőbe jussanak. I t t jö n az én ism erős öregem . E g y e ­ nesen felém ta r t és a hog y a k a la p ját m eg­

emeli, látom , bőgj" beszélgetni óhajtana.

E ngem egészen m eg in d íto tt a szegény öreg em beren tö rté n t változás. M ikor mellém ült, szinte szelíden szólalt m e g :

— Szeretnék m agának valam it m ondani kisasszonykám . E n láttam , hogy nehezére esik a dolog, h át a kezem be fogtam szegény öreg ráncos kezét és biztattam , hogy csak beszéljen bátran. K ezét a kezem ben hagyva, hozzá k e z d e tt:

— A ttól félek drágicám , hogy nagyon m eg b otrán ko ztattam m ag át a sok ostobasággal, a m it a halo ttakról és több efféléről a m últ

hetekbe fecsegtem . De nem értettem ám komolyan, ez ju sso n eszébe, ha m ajd én m ár nem leszek. Mi szegény öregek, a kik m ár féllábbal a gödörben vagyunk, nem szeretünk ám arra gondolni, azt m eg félni sem akarunk tőle. Őzt azért tréfálunk a halállal, hogy a m agunk szegény öreg szivét biztatgassuk egy kicsit. H anem azért az Iste n áldja m eg drágicám , ne higyje ám, hogy én félek a haláltól. Nem én, egy csöppet sem, h a­

nem csak nem akarok m eghalni, a m ig nem m uszáj. H aj, az én időm m ár innen-onnan lejár. M ert m ár igen öreg vagyok és százesztendőnél tö b b et senki sem igen rem élhet. É n pedig m ár olyan közel érzem a százesztendöt, hogy szinte hallom az öreg csontost, a hogy a kaszáját köszörüli. No lássa, már m egint nem tudom m egállni, h o g y n e tré ­ fáljak vele, pedig m ár a halál angyala is keresi a trom bitáját, hogy engem hivjon vele. H anem azért ne pity ereg jen drágicám ! M ert látta, hogy könyezem. Nem bánom ám én, ha m ég az éjjel jö n is értem az öreg, m er iszen h á t az élet ú g y sem egyébbel telik, m int a halálra való várakozással. És a halál az egyetlen, a mire biztosan szám ithatunk az életben. De hát én n y u g o d t vagyok, noha érzem, hogy jö n drágicám , m ég pedig sietve. T án elér

addig, a m ig itt ülök és tűnődök rajta.

T á n azzal a viharral jö n a ten g eren által, a m ely veszteséget, b án ato t és könyeket hoz sokaknak. Nézze! N ézze! — K iá lto tta hirtelen — van valam i a szélben, a levegőben, a ködben, a m inek az ize és színe, a form ája h alált hozó. A levegőben van, érzem a jö v etelét. Uram Istenem engedd, h o g y , jó kedvvel kövessem hívásodat, h a szó­

lít! A jtato s m ozdulattal terjesz te tte ki a k a r­

j a i t és v ette le a k alap ját. A jka m ozgott, m intha im ádkoznék. N éhány pillanatnyi csönd u tá n fölállt, kezet adott, m egáldott, búcsút m ond ott és elballagott.

Az egész m odora ro p p an t fö lizgato tt és m eg h ato tt. Szinte m egörültem , m ikor a rév k a ­ p itá n y t látta m közeledni, m esszelátójával a h ó n a alatt. M egállt, hogy velem beszélgessen, m int rendesen, de az egész idő a la tt egy ide­

g e n h a jó t fü rkészett a m esszelátójával.

— Nem tudom kitalálni, hogy miféle le­

h et — szólott. A form ájáról ítélve, orosz hajó, de m egfoghatatlanul furcsa módon viselkedik.

M intha nem tu d n a elhatározásra ju tn i.

Ú gy látszik, észrevette a közeledő vihart, de nem tu d ja m agár elszánni, hogy északnak szaladjon-e a ny ílt tengerre, vagy bem enekül­

jö n ide a kikötőbe. N a nézze m ár m eg in t!

U gyancsak különösen korm ányozhatják. V agy pedig a hajó kifog a korm ányoson, m ert m in­

den szélroham m al változik a futása. A lighanem tö b b et is hallunk felőle holnap ilyenkorig.

V II.

A D ailygra p h aug. 8 -d ik i számából k iv á g v a.

Murray Minna naplójába ragasztva.

(Tudósitónktól.)

Whitby.

E g y ik é t a legnagyobb és leghirtelenebb viharoknak éltük át itten , sajátságos és a m aga nem ében p á ra tla n esem ények közt. Az idő m eglehetősen fülledt volt, a mi, tek in tv e hogy augusztus h ó n ap ját éljük, nem tű n t íöl senki­

nek sem. A szom bat este m ég szebb volt, m int rendesen és a hajók alig gj-őztók a k i­

rándulókat W h itb y környékére szállítani. A szép idő délutánig nem változott, csak akkor v ették észre a m agaslaton lévő tem etőben őgyelgők, a kik messze elláth attak — északnak és keletnek — a felhők tornyosulását észak- nyugaton. A szolgálatot tévő révfölügyelö azon­

nal je le n té st te tt az idő változásáról és egy öreg halászem ber, a ki félszázad­

nál tovább figyelte az időj ásást, h

atá-rozottan m egjövendölte a vihar jö v e te ­ lét. A nap n y u g tá t rairiád felhő kísérte m inden elképzelhető színben, tüzes piros, ró­

zsaszín, zöld, lila és aranysárga változatokban ragyogva. Im itt-am o tt nem nagy, de süni tö ­ m egeivel a m élységesen fekete felhőknek. A könnyű szél estefelé teljesen elállt és éjfél felé oly csendes, oly fülledten forró volt a levegő, a m ilyen csak égi háború előtt szokta az ér- zékeny-idegzetti em bereket bántani. A ten g e­

ren nem igen láttu n k világot, m ert a halász­

bárkák legtöbbje korán hazasietett. Az eg y et­

len hajó a szem határon egy idegennek tetsző könnyű k ét árbocos volt, a m ely összes vi­

to rláit kifeszitve látszólag n y u g a t felé iparko- dett. A hajó tisztjeinek vakm erősége, v ag y tu d atlan ság a képezte a szikla m agaslaton sé­

tálók beszédtárgyát, a m ig a h ajó t csak lát­

ták ; igyekeztek is jelzésekkel m egértetni vele, hogy a fenyegető veszedelem mel szem ben siessen a vitorláit behúzni, de hiába.

Még az est leszállta előtt is lá ttá k a hajót, laza vitorlákkal gyengén inogni a ten ­ g er lassú hullám zásában.

K evéssel tiz óra előtt a levegő oly nyo­

m asztóvá és a csönd oly áthatóvá lőu, hogy egy bárány bégetósót a mezőn és egy k u ty a u g a tá sá t a városban tisztán m eg leh e tett

hal-lani. A kikötőbeu játszó zenekar élénk me­

lódiája sértő hangzavarnak tetsz ett a term észet nagy csöndjének harm óniájában. Kissé éjfél után különös h an g szállt felénk a ten g e r felől és a fejünk fölö tt a levegőben sajátságos el­

haló lassú zugás hallatszott.

A ztán hirtelen m inden előkészület nélkül k itö rt a vihar. H ihetetlen gyorsasággal m eg­

változott a term észet egész látóképe. A hullá­

mok dühödten em elkedtek m agasra, égjük ke­

resztül gázolva a másikon, m ig nehány pilla­

n at a la tt az im ént m ég álom szerű ten g e r egy bömbölő m indent elnyelő szörnyeteggé válL F eh ér tarajo s hullám ok őrült futással ro h an ta k végig a sima hom okon és verték m ag u kat a p a rto t védő sziklákba ; m ások a g áto n tö rte k meg, habos tara ju k a t a világitó to rny o k lám ­ pásáig dobva. A szól m enydörgéshez hason­

lóan zen g ett és oly erővel fújt, hogy m ég a férfiak is alig tu d ta k m egállni lábukon, vagy m egkapaszkodni a kikötőt védő láncokba. A veszélyt fokozta és sokszorosította a ten g errő l felénk szálló ködfelhők szakadozott töm ege, a mely fehér nedves töm ör felhőkben húzódott, kísértetiesen a partnak. Oly nedves, hideg,, nyirkos volt ez a felhő töm eg, hogy egy kis m egerőltetéssel azt h ih ette volna az ember, hogy a ten g erb e veszettek szellemei

10

D r a k u la .

érintik nyirkos halotti kezükkel élő testv érei­

k et és bizony sokan m egborzadtak, a m int a tapadó felhők elhúzódtak m ellettük. A köd

k et és bizony sokan m egborzadtak, a m int a tapadó felhők elhúzódtak m ellettük. A köd

In document DRAKULA BRAM STOKER (Pldal 133-167)