STATISZTIKAI mmmmm
(
Hírek a Kínai vNépköZtársaságból
A Kínai Népköztársaság első tudományos alapon végzett népszámlálása*
A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Kínának jelenleg több mint 600 millió lakosa van. Kína összlakosságát most első—
ízben számlálták meg tudonÉnyos alapon.
Ismeretes, hogy Kínában már a leg-
régibb idők óta tartanák népszámláláso—
Akat. Történelmi emlékek vannak arról,
hogy már az időszámításunk előtti 12. év—századot megelőzően is tartottak népszám—
lálást. A Csou-dinasztia alatt (az időszá—
mításunk előtti 12. századtól az időszámí-
tásunk előtti 403. évig) külön tisztviselők
foglalkoztak a népességi adatok gyűjtésé- vele Han-dinasztiától kezdődően (az idő—számításunk előtti 206—tól az időszámítá—
sunk utáni 220. évig) a dinasztiák törté—
nete részletes népességi adatokat jegyez
fel. ,
, A mandzsu uralom legutolsó éveiben,
*1909-től 1911—ig az egész országra kiter-
jedő népszámlálást tartottak Kinában. A
néhány évvel később nyilvánosságra ho-
zott adatok szerint Kínának abban az idő- ben 374 223 088' lakosa volt. A Kuomin—tang— kormány is közölt országos népes—
ségi adatokat. Egy 1931. évi, az 1928. évi összeíráson alapuló becslés szerint az or-
'szág lakossága 475 millió fő volt. Egyes tartományok lakosainak számát közvetlenszámlálás útján, másokét becsléssel álla- pították meg. A Kuomintang—kormány sohasem közölt ennél magasabb lélek- számadatokat.
Az új Kínában tartott népszámlálás
A 475 milliós lélekszámadatot használ—
ták ideiglenesen a Kínai Népköztársaság létrejötte után is. Az Állami Közigazga—
tási Tanács 1953. áprilisában, az általános
választás választói névjegyzékének össze—
állítása és a kínai népgazdaság építése szempontjából nagyfontosságú adatok biz- tosítása érdekében a népesség összeírására
adott utasítást. Az összeírást 1954. máju—
sában fejezték be. Ugyanez év novem-
berében az *Allami Statisztikai Hivatal
közleményt adott ki a népszámlálásról.* Cson-Vei-pin (a Kínai Népköztársaság Belügy- minisztériuma Népszámlálási Hivatalának igazga- tója) cikke. People's China. 1955. 7 .sz. 17—23. old.
A népszámlálás végrehajtásának, mód-—
szereit a kínai viszonyok figyelembevéte- lével és a Szovjetunió tapasztalatai alap ján dolgozták ki. Annak érdekében, hogy
a népszámlálás megfeleljen az ország je—
lenlegi körülményeinek, egyszerűen és minden felesleges komplikációtól mente-
sen végezték. Csupán a néVre, nemre,korra és nemzetiségre vonatkozó kérdése—
ket tettek fel és ezáltal elkerülték a nép—
számlálási ívek kitöltésével és ellenőrzé-
sével járó sok nehézséget.
A népszámlálás eszmei időpontját a leg-—
pontosabb adatok biztosítása céljából 1953.
június 30—án éjfélben állapították meg. A
népesség összeirását azország minden ré—
szében az eszmei időpontban fennálló álla—
potnak megfelelően kellett végrehajtani,
tekintet 'nélkül arra, hogy a számlá—lást ténylegesen mikor tartották. Mivela
népszámlálást az általános választásokkal egyidejűleg hajtották végre, a választások pedig több hónapig tartottak, a népszám—lálást nem végezték egyidőben az ország
minden Részében. Annak érdekében, hogy
a kettős számbavételt és a kihagyásokat a lehető legteljesebb mértékben kiküszö—
böljék, minden helységben csak az ál—
landó lakosokat vették számba.
A népszámlálási időszak közeledtével a lakosok a népszámlálási hivatalokban je—
lentkeztek számbavétel végett. A szám—
lálóbiztosok a pontosság kedvéért szükség esetén —— például olyan egyének esetében, akik nem jelentek meg a népszámlálási hivatalokban, mert túl messze laktak, vagy
sürgős elfoglaltság, betegség stb. akadá—
lyozta őket a megjelenésben —— házról-
házra is jártak. Személyesen látogatták
meg azokat is, akik távoli kerületekben laktak, ahol a kihagyásoknak és kettős számbavételnek a valószínűsége a legna—gyobb volt.
A népszámlálást teljes egészében az Állami Közigazgatási Tanács által külön erre a célra létesített hivatal központi irá—
nyítása mellett hajtották végre. A két és _
félmillió főnyi népszámlálási alkalmazottmunkáját önkéntes munkával sok fiatal
támogatta.
x
STATISZTIKAI; TÁJÉKOZTATÓ
Pontosság és megbíznatóság
A népszámlálást megelőzően és a nép—
számlálás folyamán felvilágosító kam- pányt folytattak. Ennek során a lakossá—
got a legkülönbözőbb módon felvilágosí- tották arról, hogy a népszámlálás célja az embereket hozzásegíteni ahhoz, hogy sza- vazati jogukkal élni tudjanak, és az or—
szág szocialista építésének javát szolgál—
ják.
Egyes területeken, amelyeknek összné- pessége 52 950000 fő, azaz az egész ország lakosságának 9 százaléka, a népszámlálás befejezése után ellenőrzést végeztek. A gyakorlatlanság, valamint az összeírás vi—
szonylag hosszú tartama ellenére a kettős számbavétel mindössze 1,39 ezrelék, aki- hagyás pedig csupán 2,55 ezrelék volt. Eze- ket a hibákat az ellenőrzés folyamán ki- javították. Ennélfogva feltételezhető, hogy a népszámlálás adatai egészben véve igen megbízhatók.
, Az Állami Statisztikai Hivatal hivatalos;
közleménye szerint —a 601 938 035 főnyi
össznépeSségből 574 205 940 főt közvetle—
nül, a többit —— 27 732 095 főt -— közvetve számlálták meg. Ez a 27 732 095 fő magá- ban foglalja a még felszabadításra váró
Tajvan 7591298 főt kitevő népességét is.
Ez a szám a Koumintang által 1951—ben közzétett adaton alapszik.
A nemek aránya és korszerlnti megoszlása A közvetlenül megszámlált népesség ne- mek szerinti megoszlása: 297 553 518 férfi
(51,82%) és 276 652 422 nő (48,180/o).A közvetlen számlálás alapján kimuta— ; tett korszerinti megoszlás:
4 évesnél fiatalabb ... 15,6 % 5—9 éves ... mo % 18 évesnél fiatalabb ... 411,08%
Ezzel szemben
' 80—99 éves volt ... l 851312 fő százéves és ennél idősebb
volt . . . ... 3 384 ló
Kina legöregebb embere a népszámlálás idején 155 éves volt.
A múltban végzett vizsgálatok azt mu—
tatták, hogy Kínában a férfiak száma sok—
kal nagyobb, minta nőké. Ez nyilvánva- '
lóan annak tüdható be, hogy a hűbéri tár-
sadalmi rendszerben a nőknek nem vol—taka férfiakkal egyenlő, jogaik, aminek következtében sok leánycsecsemőt hagy—
tak elpusztulni. A 4 évesnél fiatalabb fiú—
és leánygyermekek csaknem egyenlő szá-
ma már a nőknek a felszabadulás óta el——vissza. Feltűnő itt az ellentét az '5—-9 éves
_ 18 évnél fiatalabb, azt mutatja, hogy a ki?—
Ádául 1945—ben a belső mongóliai autonóm;
Aleteken a népesség megélhetési forrását _
ért társadalmi egyenjoguságát tükrözi,,
korcsoportba tartozó fiúk viszonylag na;—
gyobb számával szemben.
Az a tény, hogy a kínai nép 41,08%-a nai nép ,,fiatal nép". Kínában minden 100 emberre 42 gyermek és fiatal esik, aki az új társadalomban nő fel; ez a szocializmus —
építésénekgúj, állandó forrása. '
Kína — soknemzetiségű állam
Kínát sok nemzetiség lakja. A múltban,
azonban e nemzeti kisebbségek sok tagja——-— a reakciós kormányok által gyakorolt elnyomástól és megkülönböztetéstől félve
-— nem merte bevallani nemzetiségét. A
nemzeti egyenlőség politikájának ő'égre-
hajtása a felszabadulás óta felbátorította a
az embereket arra, hogy bevallják nem— 'zetiségüket — és ezt a népszámlálás ada——
tai Vissza is _.tükrözik Például a Kirin tata
tományban lévő Antu megyében a Knox-*
mintang alatt egyetlen ember sem vallotta ' magát nemzeti kisebbség tagjának. Most' 1014-en vallották magukat mandzsunak és
15-én mongolnak. A,
A nemzeti kisebbségek természetes sza—,
porodása is rohamos fejlődést mutat. Pél—
terület Silingol szövetségében a lakosok száma mindössze 6341 836 fő volt, most pe—
dig 56 173 főt tett ki. Ez annak tulajdonít—
ható, hogy a kormány a pásztorkodó 'terü—
képező állatállomány növelésének, vala-
mint az orvosi és gyógyászati szolgáltatá—
sok javításának politikáját követi.
A Kínai Népköztársaság népessége*
Nemzetíség Fó _ %
547 288 057 1 462 956 s 559 350 2 775 622 3 640 125 2 511 339 3 254 269 6 611 455 1 247 883 1 120 405 - 2 418 931
6 718 025 ]
Han ...
Mongol ...
6.06
...
* A lenti adatok nem foglalják magukban Tajvan tartomány lakosságát, és a külföldön lakó;
vagy tanu—ló diákokat
A legutóbb végrehajtott népszámlálás
kimutatta, hogy a legnagyobb nemzetiség,; 678 ;
a Han—ok száma 547 283 057 fő, azaz a la-
' kosság 93,94%—a; a 35 320 360 főnyi többi
nemzetiség az összes népesség 6,06%—a.(Ez az adat nem foglalja magában Tajvan
; _ tartomány lakosságát, a tengerentúl lakó kínaiakat és a külföldön'tanuló diákokat.) Kina ipara még viszonylag fejletlen, a lakosság nagy része mezőgazdasággal fog—
lalkozik. A népszámlálási adatok szerint Kína városi lakosságának száma 77 257 282
fő (13,26%), falusi lakosságáé pedig 505 346 135 fő (86,74%). A városi lakosok
száma a felszabadulás óta rohamosan emelkedik. Az 1953. június 30—án végzettelőzetes számlálás kimutatta, hogy az ál—
landó városi lakosok száma 40%—kal ma- gasabb, mint 1950—ben. Ez Kína szocialista
iparosodásának ütemét mutatja.
A születési arányszám emelkedése
Kínában hosszú idő óta magas a szüle—
tési arányszám. A reakciós uralom alatt azonban —— az alacsony életszínvonal és a gyakori elemi és társadalmi csapások következtében -—— a halálozási arányszám is magas volt. A Koumíntang uralom ku—
tató intézetei általában 35 ezrelékes szüle—
tési és 25 ezrelékes halálozási arányszám—
ról számoltak be. Eszerint a természetes
— szaporodás 10 ezrelék volt. A felszabadu—
vlás óta a halálozási arányszám a gazda—
ság helyreállítása és növekedése, a nép
.
STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ— '*
megélhetésének javulása, a gyógyászati és egészségügyi szolgáltatások fejlődése és a
nőkről és gyermekekről való gondoskodás következtében igen nagy mértékben esők——kent. A régebbi Ningsia tartomány és egyes más tartományok 29 nagy— és közép—
nagyságú városában, megyéjében, kerüle——
tében, falujában stb. — amelyeknek össz- lakossága 30180000 fő —— végrehajtott
összeírás szerint a születési arányszám
37 ezrelék, a halálozási arányszám 17 ez-relék, a természetes szaporodás 20 ezre- lék. Ezzel magyarázható 'a gyermekek
számának jelenlegi hatalmas részaránya
a lakosság összlélekszámábanj
E népszámlálás alapján nyert adatok rendkívül fontosak az ország tervszerinti építésében. Fontos adatokat szolgáltatnak, amelyekre az ország ipari és mezőgazda—
sági termelésének mutatóit, a szétosztandó/
áruk mennyiségét, valamint az emberek
jóléti és kulturális szükségleteit biztosítói intézkedéseket alapíthatják.
Kínában, a Szovjetunióban és a népi de- mokráciákban minden gazdagság közül legfőbb érték az ember. Kína 600 milliós népe kommunista pártjának és kormá—
nyának vezetése mellett kiaknázza hatal—
mas országának természeti kincseit és lel—r kesen dolgozik életének megjavításán, egyben a kínai nép hatalmas erő a világ—
béke védelmezőinek soraiban.
A Kínai Népköztársaság ipari termelése
A Kínai Népköztársaság ipari termelése
az elmúlt években gyorsan fejlődött. 1949—től 1954—ig az ipari és a mezőgazdasági
A legfőbb iparcikkek termelésének
termelés együttes volumene 2,2-szeresére, ezen belül az ipari termelés volumene 4,2—
szeresére emelkedett.
;
emelkedése a Kínai Népköztársaságban
1954. évi termelés az
Megnevezés ? Mértékegység 1949 1954 ! 1949. évi termelés
százalékában
Kőszén ... millió ?; 31,5 821) 2,6-szeres Villamosenergia ... milliárd kWó 4,3 10,8 2,5- ,, Nyersvas ... ezer t 2443 3030,0 12,4- ,, Acél ... ezer (5 158,4 2170,0 ]3,7— ,,
Fémforgácsoló gépek . . . . ezer db l,6 l3,5 8,5- ,,
Cement) ... ezer t 657,0 4730,0 7,2- ,,
Pamutfonal ... ezer t 32l,9 837,0 2,6- ,,
Papír (gyáripar-i) ... ezer is 1010 480,0 4,5_ "
!
Forrás: Vnyesnyája Torgovlja, 1955. február. Monthly Bulletin of Staiislics, 1955. április—
STATlSZTIKAlr TÁJÉKOZTATÓ
Jelenleg a Kínai Népköztársaság a kő-
széntermelés és a pamuttermelés terénelső helyen áll Ázsiában, megelőzi Japánt
és Indiát, a villamosenergia-, nyersvas-,679
acél-4 és cementtermelés terén Ázsiában a
második helyet foglalja el Japán mögött- és megelőzi Indiát.A legfontosabb iparcikkek termelése Kínában, Indiában és Japánban 1954—ben (havi átlag)
Mértékegység ! Kína ] India
Megnevezés Japán
!
Kőszén ... ezer t 6830 3113 3560
Villamosenergia ...' . . . . millió kWó 900 624 4981
Nyersvas ... ezer 17 253 164 396
Acél ... ezer t 181 142 645
Cement ... ezer 1; 384 372 890
Pamutfonál ... ezer t 59 39
Forrás: Vnyesnyája Torgovlja, 19554
A következőkben "összehasonlítjuk aKí-
nai Népköztársaság jelenlegi ipari terme—
lését a Szovjetunió 1931. évi ipari terme—
70
február és Monthly Bulletin of Statistics, 1955. április.
lésével (ez volt a Szovjetunióban a már
nagyobb méretű iparosítás egyik kezdő
éve).A legfontosabb termékek gyártása Kínában 1954-ben és a Szovjetunióban 1931—ben
! Kínai Népköztársaság !
Megnevezés Mértékegység ; (1954) ! 871083??? ló
Kőszén ... millió t 82,0 56,6
Villamosenergia ... milliárd kWó 10,8 10,7
Nyersvas . . . . ... millió 15 3,0 4,9
Acél ... ' ... millió 1; 2,2 5,6
Cement ... millió !; / 4,7 3,3
Pamutfonal ... ezer t 837 315
Forrás: Vnyesnyáia Torgovlja, 1955, február és Szocialiszticseszkoe sztroiiyelszivo SzSzSzR,
— Az 1931. évi szovjet termelési adatok többé—kevésbé egyeznek a mai kinai ter—
melési adatokkal (a széntermelésben Kína helyzete kedvezőbb, a kohászatban ked—
vezőtlenebb, mint a Szovjetunióé volt 1931—ben). Amennyiben Kína iparosításá- nak üteme — gazdag természeti kincsei alapján és a Szovjetunió segítségével ——
meg fogja közelíteni a szovjet iparosítás
1934.
ütemét, akkor feltehető, hogy _a második kinai ötéves terv időszakában a kínai ipari termelés már közel fog járni a má—
sodik világháború előtti 1937—1938—ban elért — szovjet színvonalhoz. (1937—ben a Szovjetunió 36,4 milliárd kWó villamos-
energiát, 128 millió tonna szenet, 14,5 mil—
lió tonna nyersvasat és kereken 18 millió
tonna acélt termelt.) *