Weck-Hannemann, H. – Pommerehne, W. W.: Jövedelemadó-eltitkolás Svájcban

426

hiányzások, és hosszuk megnövekedésével mér- séklődött előfordulásuk száma.

A balesetektöl eltekintve, a hosszú (átlagosan 15 napos) és gyakori távollétek oka betegség volt; 1986 októberében a dolgozóknak csaknem 4 százaléka hiányzott emiatt. Egy-egy ilyen ki- esés a leggyakrabban 5-6 munkanap, azaz egy naptári hétig tartó volt, és az esetek 26 százalé—

kát tette ki. Az emberek egyébként ritkán mu- lasztanak 2 vagy 4 napot, szívesebben egyet vagy hármat, A betegséggel összefüggő távollé- tek kétharmada legfeljebb 10 munkanapot vett igénybe.

Az előbbivel csaknem azonos gyakoriságúak a személyes (2,4%) és a kollektiv (3,2%) okból előforduló hiányzások, de kevésbé hosszúak.

A személyes okból előadódott távollétek az ese—

tek több mint felében nem tartanak ] napnál tovább, és csak 14 százalékuk haladja meg a teljes hetet. A kollektív okkal magyarázható mulasztások az esetek harmadában egynapo- sak, és háromnegyedük rövidebb egy hétnél.

A távollétek a dolgozók rangosabb beosztás- ba kerülésével csökkennek. Bármilyen okból áll- nak is elő a hiányzások, időtartamuk nagyon közel áll egymáshoz, legyen a távollevő vezető vagy beosztott, férfi vagy nő. A vezető beosztá- sú szellemiek ritkábban hiányoznak, és ez a fajta ,,súlyvesztés" a hierarchia minden lépcsöfokán megfigyelhető,

A cikkhez részletes fogalommagyarázat és táblák is tartoznak, az egyik mellékletből pedig ánílgismerhető az alkalmazott matematikai mo—

e .

(Ism. : Somogyi Miklós)

WECK-HANNEMANN, H.——POMMEREHNE, w. W,:

JÖVEDELEMADÖ—ELTXTKOLÁS SVÁJCBAN

(Einkommensteuerhinterziehung in der Schweiz: eine empiri- sche Analyse.) — Schweizerische Zeitschrift für Volkswirtschaft und Statistik. l989. 4. sz, SIS—556. p.

Az utóbbi években több tanulmány foglalko- zott a második gazdasággal, amelynek eredmé—

nyei a hivatalos adatszolgáltatásokban nem je- lennek meg. Igy az ott szerzett jövedelmek nem szerepelnek az adóbevallásokban és adóstatisz- tikákban. Becslések szerint Svájcban a jövedel—

mek eltitkolásának mértéke a jövedelmek 10 százalékát teszi, így 1973—ban kereken 93 milli—

árd dollárt, növekedése pedig felülmúlja a bruttó társadalmi termék 1973 és 1981 közötti 14 szá- zalékos növekedési ütemét. Érthető, ha a pénzü—

gyi hatóságok intenziv ellenőrzést követelnek, de a kérdés beható vizsgálatát sürgetik a polito—

lógusok is, annak minden gazdasági és szocioló—

giai vonatkozásával. A jövedelemeltitkolás min- denekelőtt annak a jele, hogy a polgár bizalmat- lan saját közösségével szemben. A szerzők a svájci kantonok példáján vizsgálják az adóter- hek, az -ellenőrzés és a -csalás összefüggéseit.

Erre a célra korábban nem alkalmazott mód—

szert: az ökonometriai modellel történő elem- zést alkalmazzák.

Abból a feltételezésből indulnak ki, hogy az adóeltitkolás kockázatos döntés a saját jövede- lem, illetve haszon maximálása céljából. Az adózó döntésében a szerzők szerint négyféle in- díték játszik szerepet (ezek a modellben mint magyarázó változók szerepelnek): a jövedelem—

eltitkolás kiderülésének valószínűsége, a pénz—

büntetés nagysága, az adókulcs mértéke, a való—

di (be nem vallott) jövedelem nagysága. Nyil—

vánvaló, hogy a felfedezés valószínűsége és a várható büntetés mértéke az adóeltitkolás ellen hatnak, mig a magas adókulcs és a nagyobb jövedelem inkább mellette. A kockázat minden- esetre fontos tényező, de hogy az egyes motivu- mok végülis mekkora és milyenirányú hatást fejtenek ki, az csak tapasztalati úton, a modell becslésével határozható meg.

Az adóeltitkolás függvényében a már említett négy változón kivül nem bérjellegű jövedelmek és különböző karakterisztikus változók szere- pelnek, amelyek intézményi berendezések és kii- lönböző intézkedések, rendeletek hatását szám- szerűsitik. A kantonok adatait az 1965., 1970.

és 1978. évre vonatkozóan figyelték meg; egy- aránt használtak a becsléshez keresztmetszeti és longitudinális adatokat, viszont az alkalmazott technikai részletekre nem tértek ki. A becslést a legkisebb négyzetek klasszikus módszerével vé—

gezték el.

A következőkben a szerzők az egyes változók meghatározásával foglalkoznak. Igy például az adóeltitkolás mértékét az adóhatóságoknak tett bevallások és a más adatforrások alapján ren—

delkezésre álló jövedelemadatok különbségének tekintették. Magától értetődik, hogy az árnyék—

gazdaságban szerzett jövedelmekre csak becslé—

sek állnak rendelkezésre. A szerzőknek sikerült azonban az eltitkolt jövedelmeknek mind a számszerű értékét, mind azok arányát kimu—

tatniuk,

A becslési eredményeket részletesen bemutat—

ják. Ezek általában kielégítők. A paraméterek előjele a várakozásoknak megfelelően alakult, és számszerűségükben többnyire szignifikánsak.

Az adóeltitkolás felfedezésének valószínűsége és a bírság nagysága, mint várható volt, negatív kapcsolatban van a függő változóval, bár az utóbbi magyarázó változó paramétere nem bi- zonyult szignifikánsnak. Ezzel szemben a magas adókulcs növeli a jövedelemeltitkolások valószi- nűségét. Ha az adókulcsot egy százalékkal nő—

velik, ez az eltitkolt jövedelmeknek mintegy nyolcszázalékos emelkedését eredményezi. Ha- sonlóképpen pozitiv összefüggés mutatkozik a valódi jövedelemnagyság és a jövedelemeltitko-

lás között, bár a paraméter ebben az esetben sem szignifikáns. Az intézményes és szerkezeti változásokat kifejező változók paramétereinek értékei általában az a priori ismereteknek feiel—

nek meg.

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

427

A továbbiakban a szerzők azokat a törekvé- seiket ismertetik, amelyekkel javították az egyes változók specifikációs hiányosságait, illetve megbízhatóbbá tették a becslés eredményét (pél- dául bizonyos megfigyelési adatok súlyozásával, a karakterisztikus változóknak egyes egyenle- tekbe való bevezetésével).

Különleges problémát jelent azonban az inf- láció, Az inHáció csökkenti a jövedelmek reálér- tékét. A jövedelemadót a nominál jövedelmek után kell fizetni, ami arra késztetheti az adózót, hogy jövedelme bizonyos hányadának eltitkolá- sával próbálja ellensúlyozni reáljövedelmének csökkenését. A modellalkotók kísérletet tettek egy inflációs változó beépitésére. Ha viszont a jövedelmek a megélhetési költségeknek megfele—

lően emelkednek, ezt a kompenzációs tényezőt

ugyancsak figyelembe kell venni a modellben.

Ez feltehetően csökkenti a jövedelemeltitkolá- sok mértékét Ugyancsak feltételezhető, hogy a közösségi szolgáltatások növekedése is csökken- ti a jövedelmek eltitkolását, mert ezzel talán sikerül az adóalanyokat meggyőzni arról, hogy az adót a közösség jó helyen használja fel. A ta- pasztalati eredmények szerint: ahol az adófize—

tőknek nagyobb beleszólása van a kantonok gazdálkodásába, ott az adócsalások is ritkáb—

bak. A modellel nyert becslési eredmények álta—

lában jól hasznosíthatók a pénzügypolitika és az adópolitika területén. Azt mindenképpen meg—

mutatják, hogy egyedül a büntetések emelésével az adóeltitkolások kérdése nem oldható meg,

(Ism.: Nyáry Zsigmond)

TÁRSADALOMSTATISZTIKA

BODOGREEVA, L V ANDREEVA, N G.—GLADÚSEVA, N. V:

A FELSÖFOKÚ VÉGZETTSÉGÚEK EGÉSZSÉGI ALLAPOTA

(Otnosenie lic sz w'ízssim obrazovaniem k szvoemu zdoro- v'u.) — Szavetszkoe zdravoohraneníe, 1989, ll. sz. 31—34. p.

Az egészséggel kapcsolatos kutatások egyik aktuális kérdése annak elemzése, hogy az egyes népességcsoportok hogyan ítélik meg saját egészségi állapotukat. A szerzők— akik a szovjet Egészségügyi Minisztérium Egészségmegőrző Tudományos Központjának munkatársai — egy ilyen vizsgálat eredményeit ismertetik.

Kutatásaik az egészségi állapot tekintetében sajátos rizikócsoportot képező népességcso—

portra, a hivatásszerűen szellemi munkával fog- lalkozó felsőfokú végzettségűekre terjedtek ki.

A Moszkvában, Leningrádban, Lvovban és Ka- unasban megkérdezett 520 szellemi dolgozó 25,8 százaléka mérnök, 27,l százaléka kutató, 24,6 százaléka orvos, 22,5 százaléka főiskolai tanár. A férfiak aránya 40,5 százalék volt.

A megkérdezettek 74,0 százaléka a 25—44 éves korcsoportba tartozott.

Az egészséges életmóddal kapcsolatos véle—

mények közül a következők emelhetők ki: a megkérdezettek 7,5 százaléka vélte úgy, hogy a jó egészség szükséges a szakmai siker eléréséhez, 47,3 százalék szerint az egészség a személyiség harmonikus fejlődésének nélkülözhetetlen felté- tele, és mindössze 4,0 százalék tekintette presz—

tízskérdésnek ajó egészségi állapotot. A mérnö—

kök 10,5, a tudósok 7,8, az orvosok 8,5 és a tanárok 5,3 százaléka szentel kellő figyelmet egészségi állapotának. A megkérdezettek több- sége (98,6%) ugyanakkor úgy véli, hogy az egészség érték; 72,6 százalékuk szerint az egész- séges embernek is kell törődnie egészségével, mig l7,5 százalékuknak az a véleménye, hogy csupán a betegség első jelének kell erre késztet—

nie az embert.

Az egészséget meghatározó tényezőket érté—

kelve a válaszadók első helyen az életmódot (57,5 %), a második helyen a genetikai tényező—

ket (18,8%), harmadik helyen az egészségügyi ellátás minőségét (12,3 %) jelölték meg. Ugyan- akkor a megkérdezetteknek csupán 5,4 százalé- ka tartotta már gyermekkortól kezdve fontos- nak a megfelelő életmódot.

Arra a kérdésre, hogy mit tennének egészségi állapotuk megőrzése, illetve javítása érdekében, a legtöbben a friss levegőn tartózkodást, a több mozgást, a rendszeres tornát és végül az ésszerű táplálkozást jelölték meg. A dohányzásról és az alkoholfogyasztásról való lemondást a megkér- dezettek l9,7, illetve 4,6 százalék tartotta fon—

tosnak.

A testmozgás a megkérdezettek egyik cso—

portjában sem volt megfelelő mértékű: csupán 7 7 százalékuk sportolt rendszeresen, 49, 7 szá- zálékuk csak időszakonként 26, 0 százalékuk pedig egyáltalán nem végzett rendszeresen aktív testmozgást.

A vizsgált személyek 3l,7 százaléka minősí- tette táplálkozását mértékletesnek, 32,5 százalé—

ka bőségesnek, 5,9 százaléka pedig túlzottnak.

A megkérdezettek viszonylag nagy része (29,9%) nem tudta jellemezni táplálkozási szo—

kásait.

A válaszadók nagy többsége ügyel arra, hogy eleget aludjon; az orvosok és a tanárok a kuta—

tóknál jobban. Alvászavar esetén az orvosok többet sétálnak, kevesebbet olvasnak, a tanárok pedig ritkábban vesznek be altatót, mint a többi csoportba tartozók.

A megkérdezettek 22,3 százalékának volt az a véleménye, hogy az alkoholfogyasztás ellen harcolni kell; 40,0 százalékuk tagadta, hogy a szabad idő eltöltésének szükséges velejárója az alkoholfogyasztás, 30,0 százalékuk közömbös volt e tekintetben, míg 7,7 százalékuk pozitívan viszonyult az állításhoz. Leginkább az orvosok