STATISZTIKAI HíRADÓ
SZERVEZETI HlBEK — KÖZLEMÉNYEK
A KGST Statisztikai Állandó Bizottsága 1969. december 17 -—21 között tartotta meg XIV. ülését Moszkvában. A Bizottság meg- határozta a Tanács Végrehajtó Bizottsága 43. ülése határozataiból rá háruló feladatokat.
Több fontos statisztikai módszertani kérdést vitattak meg, és hagytak jóvá a Bizottság ülésén. Elfogadták a vaskohászati termékek termelése és felhasználása statisztikai mutatói- nak rendszerét, a KGST-országok egységes külkereskedelmi termékjegyzékének módosítá- sát, továbbá a kiskereskedelmi áruforgalom statisztikájának kiegészitő mutatóit, a közép- fokú szak- és felsőfokú tanintézetekben tanu—
lók és a népgazdaságban dolgozó szakemberek szakmák szerinti összehangolt osztályozását, valamint az idegenforgalom néhány mutatóját.
J óváhagyta a Bizottság a KGST-tagországok nyilvános statisztikai adatgyűjteményének és kölcsönös statisztikai tájékoztatása kibővítésé- nek programját.
Elfogadták az ülésen a Bizottság 1970. évi munkatervét, beleértve astatisztikai számítás- technikai tevékenységet. A munkatervben különös figyelmet szentelnek azon feladatok végrehajtásának, amelyek a KGST XXIII.
(rendkívüli) ülésszaka határozatainak megvaló—
sításával kapcsolatosak.
Az ülésen részt vevő magyar delegációt dr. Szabady Egon, a KSH elnökhelyettese
vezette. Tagjai dr. Héja László, a KSH főosz-
tályvezetője, dr. Pálos István, a KSH főosztály- vezetője, Fólz' Istvánné, a KSH osztályvezetője, Pálfaz' István, a Nemzetközi Gazdasági Kap- csolatok Titkárságának osztályvezetője és Lengyel Ferencné, a KSH főelőadója voltak.
Uj elnök az Osztrák Központi Statisztikai
Hivatal élén. Dr. Maximilian Pammer, az
Osztrák Központi Statisztikai Hivatal elnöke 1969 Végén nyugalomba vonult. A Hivatal vezetését 1970. január l-től elnöki minőségben d—r. Lothar Bosse, volt alelnök vette át. Al-
elnökké dr. Wilhelm Zeller udvari tanácsost nevezték ki. Dr. M. Pammer a Statisztikai Bizottság tagjaként továbbra is részt vesz a hivatalos statisztika munkájában.
Dr. Rényi Alfréd (1921—1970). 1970. feb- ruár l-én elhunyt dr. Rényi Alfréd kétszeres Kossuth—díjas akadémikus, egyetemi tanár, az MTA Matematikai Kutató Intézetének igaz- gatója. Rényi professzor fő kutatási területei közé tartozott a valószínűségszámítás, a mate—
matikai statisztika, az információelmélet és alkalmazásai. Tagja volt 1967 óta a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottsá- gának, és 1965 —— 1969-ben alelnöke volt a Nem- zetközi Statisztikai intézetnek (International Statistical Institute).
Főművei voltak: Valószínűségszámitás (1962., illetve 1966.), Díalógusok a matemati- káról (1965), Levelek a valószínűségről (1967).
KGST-ülés Berlinben. A KGST Közgazdasági Állandó Bizottsága Nemzeti jövedelemmel foglalkozó munkaosoportjának az ipari terme- lés összehasonlításával foglalkozó szakértői 1969. december 16— 19 között Berlinben üléseztek. A szakértők megvitatták a KGST- tagországok 1966. évi ipari termelésének összehasonlításáról szóló beszámoló tervezetét.
Az értekezleten magyar részről dr. Tűű Lászlóné, a KSH osztályvezetője, (Ir. Szilágyi György, a KSH osztályvezetője és Sólyom Antal, a KSH főelőadója vett részt.
Únnepi megemlékezés. A Magyar-Szovjet
Baráti Társaság budapesti elnöksége 1970.
február 17-én ünnepi megemlékezést tartott a 'Központi Statisztikai ,Hivatalban a magyar- szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény aláírásának 22.
évfordulója alkalmából. Az ülésen Huszár István államtitkár, a Központi Statisztikai
Hivatal elnöke mondott ünnepi beszédet.
A Magyar Agrártudományi Egyesület Agrár- történeti Szakosztálya 1970. január 20—án ve- zetőségi ülést tartott. Az ülésen dr. Matolcsi János ügyvezető alelnök ,,Az 1969. évi munka értékelése és az 1970. évi feladatok" címmel tartott bevezető előadást. Ezután dr. Kiss Albert egyetemi tanár, a Központi Statisztikai
Hivatal elnökhelyettese tartott előadást ,,A
320
STATISZTIKAI HíRADÓmezőgazdasági termelés fejlődésének vizsgá-
lata az utolsó 100 évben (1867—1967)" cím—
mel.
Az Oktatásügyi Statisztikai Munkacsoport, amelynek létrehozását az Európai Statisztiku-
sok Értekezletének 1964. októberi plenáris
ülése határozta el, 1969. december 15—19 között Genfben tartotta második ülését.
A munkaesoportülés az oktatásstatisztikai adatgyűjtések tartalmával és módszertanával, továbbá. az oktatásstatisztikai és a társadalmi- demográfiai statisztika kapcsolatával foglal- kozott. Az ülésen a Központi Statisztikai Hivatal részéről Erdész Tiborné osztályvezető és Hollánder György csoportvezető, a Művelő- désügyi Minisztérium részéről Barna, Gyuláné főosztályvezető vett részt.
Értekezlet Pozsonyban. A csehszlovák és magyar ökonometriai modell specifikációjának és további munkálatainak megtárgyalása céljából 1969. november 3 — 7 között d/r. Hala- buk László, a KSH Statisztikai és Matematikai Módszerek Közgazdasági Alkalmazása Labo-
ratóriumának vezetője, valamint Hulyák
Katalin és dr. Nyáry Zsigmond, a Laboratórium munkatársai Pozsonyban tartózkodtak. Ennek során megbeszéléseket folytattak az ENSZ Fejlesztési Program keretében alakult Tudo- mányos Számítóközpontban (Vyskumné Vy- poötové Stredisko s Uéastou Programu OSN pre Rozvoj). A program keretében dr. Halabuk László ,,Ökonometriai modellek Magyar- országon" címmel előadást tartott.
A Magyar Közgazdasági Társaság ünnepi ülése. A Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya 1969. december 16-án a Szakosztály megalakulásának 10. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott. Az ülés elnöke dr. Kádas Kálmán tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke volt. Az ülésen Huszár István állam-
titkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke
tartott előadást ,,Statisztikaí gyakorlat és tudomány" címmel. Ezt követően dr. Ollé Lajos tanszékvezető egyetemi tanár, a Statisz- tikai Szakosztály elnöke emlékezett meg a Szakosztály fennállásának 10 éves jubileu—
máról. Az ünnepi ülés utolsó programpontja a statisztikai információs pályázat eredmény- hirdetése volt.
A Nemzetközi Statisztikai Intézet (ISI) következő, 38. ülésszakát dr. A. Ross Eckler- nek, az Amerikai Statisztikai Társaság elnöké- nek meghívására Washingtonban tartják meg, előreláthatólag 1971. augusztus 10— 20 között.
A meghívást az Amerikai Statisztikai Társasá- gon kívül több hivatalos szervezet és tudo- mányos egyesület is támogatta. Az ülésszak
megrendezésére bizottságot állítottak fel, amelynek feladata lesz a szükséges albizott- ságok megszervezése és a konferencia beosztá- sának megtervezése.
(Statistical Reporter. 1969. október.)
Pályázati telhívás. A Magyar Közgazdasági Társaság a Társaság Politikai Gazdaságtan Szakosztályának szervezésében a Lenin cente- nárium és hazánk felszabadulásának 25. évfor- dulója alkalmából országos pályázatot hirdet
,,A közgazdászok *helyzete és szerepe a társadalmi munkamegosztásban
a szocialista AIag—yarországon"
címmel. A pályázók feldolgozhatják a közgáz- dászok képzésével és továbbképzésével, az al- kotó és tudományos munka lehetőségeivel, a képzettség és a munkakör kölcsönös megfele—
lésével, a képzés és a szükséglet összefüggései—
vel, a közgazdasági tevékenység tartalmának specializálódásával —— új szakmai ágazatok ki- alakulásával — foglalkozó témákat.
Feltételek:
1. A pályázaton mindenki, korlátozás nél—
kül, egy vagy több pályamunkával részt vehet.
2. Az egyes munkák terjedelme maximáli- san 50 szabvány gépelt oldal lehet.
3. A pályázatokat 3 példányban kell postai úton beküldeni 1970. május 31—ig a Magyar Közgazdasági Társaság Titkárságára.
4. A pályázat jeligés. A jelige felirandó a be- nyújtott tanulmányok minden példányára, valamint a csatolt lezárt borítékra, mely a pá- lyázó nevét és címét tartalmazza. A nem jel- igésen érkező pályázatokat a bíráló bizottság az értékelés során nem veheti figyelembe.
5. A legkiemelkedőbb pályamunkák díjazá- sára a Társaság a következő dijakat tűzi ki:
1 db l.díj 10000 Ft 2db ".díj 8—8000 Ft sdb :".de 5—5000 Ft
A bíráló bizottság fenntartja magának az egyes pályadíjak visszatartásának, illetve ösz—
szevonásának jogát.
6. Valamely pályadij elnyerése nem érinti a szerzői jogokat.
7. A Társaság folyóirata, a ,,Gazdaság" —- a
bíráló bizottság javaslata alapján —— közli a legjobb pályamunkákat.
8. Az elbírálás során előnyben részesülnek azok a pályázók, akik témájuk kidolgozását népgazdasági szinten végzik el.
9. Sikeres pályázat esetén a Társaság 1970- ben nyílvános vitaülésen ad lehetőséget a leg- sikerültebb pályázatok, a legfontosabb prob- lémák megvitatására.
10. A pályázattal kapcsolatos kérdésekben felvilágosítás a Magyar Közgazdasági Társaság Titkárságán (Budapest, IX. Dimitrov tér 8.) kérhető. Telefon: 385 —— 543.