• Nem Talált Eredményt

Statisztikai híradó

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Statisztikai híradó"

Copied!
3
0
0

Teljes szövegt

(1)

STATISZTIKAI HíRADÓ

SZEMÉLYI HíREK

Dr. Barsy Gyula (1909—1965). 1965.

augusztus 15—én 56 éves korában várat—

lanul elhúnyt dr. Barsy Gyula, aki l928-tól 1947-ig a Központi Statisztikai Hivatalban, 1947—1952-ben a Gazdasági Főtanácsnál, illetve az Országos Tervhi- vatalban, 1952-től pedig haláláig az Or- szágos Közegészségügyi Intézetben dol—

gozott mint osztályvezető.

Dr. Barsy Gyula a Statisztikai Szem—

lében megjelent 10 és a Demográfiában közölt 6 tanulmányán kívül számos or—

vosi, illetve egészségtudományi folyóirat—

ban publikált. Társszerzője volt többek között a ,,Mai Magyarország" (1946) ésa

,,Bevezetés a demográfiába" (1964) című műveknek. Munkája felölelte a népes—,, ségi, a gazdaság— és az egészségügyi sta—

tisztika különböző területeit.

Dr. Barsu Gyula tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Bi- zottságának, a Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya ve—

zetőségének, a Statisztikatörténeti Szak- csoportnak, a Demográfia szerkesztő bi- zottságának, a nemzetközi tudományos szervezetek közül pedig a Nemzetközi Statisztikai Intézetnek és a Nemzetközi Népességtudományi Uniónak.

SZERVEZETI HíREK —- KÖZLEMÉNYEK

Kubai statisztikusok Budapesten.

Eduardo Dorticos Mami, a Kubai Köz- társaság Állami Tervezési Tanácsa sta- tisztikai vezérigazgatója és José V.

Montesino Samperio, a népesedésstatisz—

tikai osztály vezetője 1965 július—

augusztusában egy hetet Magyarorszá- gon töltött. Itt—tartózkodásuk alatt tár—

gyalásokat folytattak Péter Györggyel, a Központi Statisztikai Hivatal elnöké- vel, Huszár István első elnökhelyettessel és dr. Szabady Egon elnökhelyettessel a soron következő kubai népszámlálás végrehajtásánál a Központi StatiSZtikai Hivatal által nyújtandó segítségről. Dor- ticos vezérigazgató és Montesino osztály—

vezető ezenkívül tanulmányozta a ma- gyar népesedésstatisztika módszereit, in- formálódtak a magyar demográfiai ku—

tatásokról, és meglátogatták a KSH egyik megyei igazgatóságát is a területi szervek munkájának megismerése céljá- ból.

A KGST Statisztikai Osztályának ve- zetője Budapesten. 1. D. Rüzsov, a KGST Titkárság statisztikai osztályának

vezetője 1965. július 26 és augusztus 2 között Budapesten tartózkodott. A Köz—

ponti Statisztikai Hivatal vezető munka—

társaival folytatott megbeszélések során megtárgyalták az iparstatisztika egyes kérdéseit, a KGST országokban készült ágazati kapcsolati mérlegek összeállítá—

sával kapcsolatos tapasztalatokat, vala—

mint a KGST jövőben megjelenő kiad—

ványaira vonatkozó terveket.

FAO statisztikus látogatása hazánkban.

S. S. Zarkovich. az ENSZ Élelmezési és

Mezőgazdasági Szervezete statisztikai osz——

tályának vezetője 1965. július 21—24 között Budapesten tartózkodott, és egy esetleg Budapesten tartandó FAO szemi—

náriummal kapcsolatban megbeszéléseket folytatott a Központi Statisztikai Hiva—

tal illetékes munkatársaival.

Tapasztalatcsere—értekezlet az NDK- ban. 1965. július 18—25 között a Német Demokratikus Köztársaság Allami Központi Statisztikai Hivatala tapaszta-

latcsere—értekezlet keretében bemutatta az 1964, december 31—én végrehajtott

(2)

STATISZTIKAI HIRADÓ

1085

népszámlálás feldolgozási programját. A tapasztalatcsere—értekezleten Csehszlová- kia, Jugoszlávia, Kuba, Lengyelország.

Magyarország, Románia és a Szovjetunió statisztikai delegáció, a Lipcsében mű—

ködő felsőfokú oktatási intézmények sta—

tisztikai tanszékeinek vezetői és a fel—

vételben közreműködő társadalmi szer—

vezetek képviselői vettek részt. A ma—

gyar Központi Statisztikai Hivatalt Ke- pecs József osztályvezető és Matits Fe- renc csoportvezető képviselték.

Az értekezlet résztvevői meglátogatták a Lipcsében működő kódolási és a Ber—

linben működő gépi feldolgozási irodát.

Az értekezleten a népszámlálás felvételi kérdései és a személyi és háztartási adatok feldolgozásának módszertani problémái szerepeltek. (A tapasztalat- csere-értekezletről szóló beszámolót lásd a jelen számban az 1026—1028. ol—

dalon.) '

R. Ruggles professzor Budapesten.

1965. augusztus 4—én Budapestre érke—

zett Richa'rd Ruggles, a Yale Egyetem professzora. Néhány napos budapesti tartózkodása során látogatást tett a Köz- ponti Statisztikai Hivatalban, ahol kon—

zultációt tartott a KSH matematikai és statisztikai módszerek közgazdasági alkalmazása laboratóriumának munka—

társaival.

Japán vendég a Népességtudományí Kutatócsoportban. Kosei Takahasi ja—

pán orvosprofesszor 1965. augusztus 2—án látogatást tett a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Cso—

portjánál. A magyar demográfiai kutat—

tómunka egyes kérdéseiről való tájéko- zódás után Kosei Takahasi előadást tartott ,,Statisztikai következtetés és döntés szerepe az elektronikus számító—

géppel történt diagnózisban" címmel.

Ichimura professzor előadása. 1965.

augusztus 28—án Shinichi Ichimum, az osakai egyetem professzora előadást tar—

tott a Központi Statisztikai Hivatalban ,,A kvantitatív gazdasági kutatások fejlődése Japánban" címmel. Ichimura professzor ezenkívül konzultációt tartott a KSH matematikai és statisztikai mód——

szerek közgazdasági alkalmazása labora—

tóriumának munkatársaival.

Külföldi folyóirat magyar kiadványról.

Az Il Polttz'co című páduai folyóirat 1963. évi 4. számában —- hasonlóan több más külföldi folyóirathoz (az erről szóló hírt lásd a Statisztikai Szemle 1965. évi 3. számában) —'— ismertetés jelent meg a

,,The Standard of Living. Some Poblems of Analysis and of International Corn—

parison" (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961. 294 old.) című kiadványról, mely a Budapesten 1962. június 1—5 között tartott Statisztikai Tudományos Konfe—

rencia B szekciójának anyagát tartal—- mazza.

Magyarország népesedése a. két világ—

háború között. A közelmúltban e cím—

mel új művel gazdagodott demográfiai irodalmunk. A könyvet dr. Szabady Egon, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese szerkesztette, szerzői d'r. Acsádi György, a KSH osztályveze—

tője és dr. Klinger András, a KSH fő—

osztályvezető-helyettese voltak. A lek—

tori munkát dr. Dányi Dezső, a KSl-I

Könyvtárának vezetője végezte. (A könyv ismertetésére a Statisztikai Szemle következő számában kerül sor.)

(Magyarország népese'dése a két világhá—

ború között. Közgazdasági és Jogi Könyv- kiadó. Budapest. 1965. 329 old.)

A Német Demokratikus Köztársaság népszámlálási eredményei. Közzétették a Német Demokratikus Köztársaságban 1964 december 31-én végrehajtott népszámlá—

lás és foglalkozási összeírás előzetes ered—

ményeit. A közölt adatok szerint a Német Demokratikus Köztársaság lakossága 1964.

december 31-én 17 011 931 főt tett ki, melyből 7751862 férfi, 9260 069 nő volt.

100 személyre 58 munkaképes korú esett, a 42 nem munkaképes korú közül 24 volt 15 éven aluli gyermek és 18 nyug- díjas. Tizenegy városnak van 100 OOO-nél több lakosa. A népszámlálás előzetes eredményeit a Német Demokratikus Köz- társaság Állami Központi Statisztikai Hi—

vatalának folyóirata, a Statistische Praxis 1965. évi 3. száma közli.

A Budapesti nyugdíjasok helyzete és problémái címmel megjelent a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Csoportjának és a Magyar Tudo—

mányos Akadémia Demográfiai Bizottsá—

gának közös kiadványa, mely a sorozat 6. kötete.

A kiadvány az 1963—1964—ben végre—

hajtott reprezentatív felvétel eredményeit foglalja össze, melyet a Központi Statisz—

tikai Hivatal és a Népességtudományi Kutató Csoport bonyolított le a budapesti sajátjogú nyugdíjasok helyzetére és prob—

lémáira vonatkozóan. A vizsgálat min—

tája a korábbi, 1963. évi hasonló tárgyú felvétel alapmintájából kiválasztott struk—

turált minta volt. A felvétel célja azok-

(3)

ALO36

STATISZTIKAI; mano

nak a változásoknak a megállapítása volt, amelyek az öregedő emberek életében a nyugdíjazás folytán következtek be. A felvétel kiterjedt a budapesti nyugdijasok anyagi helyzetének, lakásviszonyainak, családi és társas kapcsolatainak vizsgá—

latára, továbbá egészségi állapotuk és szabadidő felhasználásuk megfigyelésére.

(A budapesti nyugdíjasok helyzete és prob- lémái. Központi Statisztikai Hivatal Népes—

ségtudományi Kutató Csoport közleményei.

Budapest. 1965. 65 old.)

' 'Az 1963. évi Statisztikai Évkönyv orosz és angol nyelven. A közelmúltban aKöz—

ponti Statisztikai Hivatal orosz és angol nyelven is közzétette a ,,Statisztikai Év- könyv 1963" című, legátfogóbb és leg—

részletesebb éves adatdokumentáciőját.

A kiadvány tartalmában és szerkezeté- ben megfelel a magyar nyelven meg- fjelent 1963. évi Évkönyvnek, és táblá- zataiban felöleli a népgazdaság, a tár-—

sadalmi és kulturális élet összes főbb vonatkozásait. Az 1963. évi adatokon ki—

vül közölt visszatekintő és megyei rész- letezésű adatok módot adnak több év—

tizedre vonatkozó összehasonlításokra.

Cra'mc'mveck Mit eweroauuk 1963. Budapest. 1965.

422 old;

Statistical Yearbook 1963.

419 old.)

Budapest. 1965.

Értekezlet Londonban. Az angol Ki—

rályi Statisztikai Társaság (Royal Sta—

tistical Society), a Matematikai Statisz—

tikai Intézet (Institute of Mathematical Statistics) és a Statisztika Természet—

tudományi Alkalmazásának Nemzetközi Egyesülete (International Association for Statistics in Physical Sciences) közös szervezésben 1966. szentember 5—10 között európai regionális értekezletet rendez Londonban.

Az értekezlet programját előkészítő bizottság elnöke P. Whittle professzor (a Matematikai Statisztikai Intézet részé—

ről); tagjai: M. S. Bartlett professzor (a Statisztika Természettudományi Alkalma—

zásának Nemzetközi Egyesülete), E.

Yowett, J. Luckman, P. Armitage és D.

R. Cox professzorok (Királyi Statisztikai Társaság).

Az értekezlet részletes programjának ismertetésére 1966 elején kerül sor.

A Statisztikai: Időszaki Közlemények új kötetei. A Központi Statisztikai Hi—

vatal kiadásában megjelenő sorozat 71.

kötete ,,Az ipari munkások létszámának a végzett tevékenység jellege szerinti megoszlása" címet viseli és az 1964. má—

jus 25-i felvétel főbb eredményeit tar- talmazza. Magyarországon első ízben haj—

tottak végre a foglalkoztatott létszám tevékenységének jellegére vonatkozó adat-—

felvételt, amely azt vizsgálta, hogy a minisztériumi ipar vállalatainál foglal—

koztatottak az üzemeken belül milyen, munkát, milyen feltételek, milyen gépe- sítés stb. mellett végeznek. A felvétel a munkáslétszám megoszlását a tevékeny——

ségnek a' termelő folyamatban elfoglalt

helye és a munka gépesítettsége szerint, továbbá a munkakörülmények jellege és a Végzett tevékenységek szakképzettségi igénye szerint vizsgálta. Az adatokat szá- mos grafikon és bő táblázatos *anyag mutatja be, az adatfelvétel módjára és az egyes fogalmak értelmezéséreva ,,Mód- szertani megjegyzések" c. fejezet'ad tájé—

koztatást, 3 ,,Függelék" pedig néhány nemzetközi összehasonlító adatot tartal—

maz.

[Az ipari munkások létszámának. a vég—

zett tevékenység jellege szerinti megoszlása.

(Az 1964. május 25-i felvétel főbb eredményei.) Statisztikai Időszaki Közlemények. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1965. !157 old.]

A sorozat 72. kötete ,,A tudományos kutatás helyzete és fejlődése" címmel jelent meg. A kötet a Központi Statisz—

tikai Hivatal és a Tudományos és Felső- oktatási Tanács által a tudományos kutatás területéről rendszeresen gyűjtött főbb adatokat foglalja össze. Ismerteti a kutatóhelyek számát, a kutatóhelyek dol- gozóinak létszámát, a tudomán'yoa kuta—

tók munkakörére, iskolai végzettSégére, tudományos minősítésére vonatkozó ada—

tokat. Külön fejezet foglalkozik a kutató—

helyek anyagi eszközeivel és tudományos munkájával. Az adatok rendszerezése tudományáganként, kutatási fokozatok szerint történt, kiemelve a távlati tudo—

mányos kutatási tervben szereplő témá—

kat.

(A tudományos kutatás helyzete és fej- lődése. Statisztikai Időszaki Közlemények.

Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. 1965)

71 old.) '

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya a magyar hivatalos statisztika kialakulására és fejlődésére vonatkozó

A Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Bizottsága és a Központi Statisztikai Hivatal Népesség-—. tudományi Kutató

A Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya 1969. április 17-én előadóülést tartott, melyen Tar József, a Központi Statisz—. tikai Hivatal

Tagja volt 1967 óta a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottsá- gának, és 1965 —— 1969-ben alelnöke volt a Nem- zetközi Statisztikai intézetnek (International

5 A szerző által a Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya Statisztikatőrténeti Szak- csoportjánok 1971. ápriIis 7—i ülésén .,Megemlékezés a

(Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztályának Területi Statisztikai Szekciója 1973. május 22—24-én Békéscsabán rendezett tudományos ülésének anyaga..

A Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztályának Területi Statisz—.. tikai

a Magyar Tudományos Akadémia volt levelező tagja, az MTA Statisztikai Bi- zottságának, a Magyar Közgazdasági Társa- ság Statisztikai Szakosztályának (a Magyar