• Nem Talált Eredményt

Statisztikai híradó

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Statisztikai híradó"

Copied!
2
0
0

Teljes szövegt

(1)

STATISZTIKAI HíRADÓ

SZERVEZETI HlREK — KÖZLEMÉNYEK

A KGST Végrehajtó Bizottságának 39. ülés- szaka. 1969. április 9— 10-én Moszkvában tar- tották meg a KGST Végrehajtó Bizottságának 39. ülésszakát. A Bizottság meghallgatta a kül—

kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekről szóló tájékoztatást, továbbá a Statisztikai Állandó Bizottság tevékenységéről és további fejlesz- téséről szóló jelentést. Az üléseken megtárgyal- ták a KGST-tagországok közötti gazdasági, tudományos és műszaki együttműködés egyéb kérdéseit is. A magyar delegációban, melyet Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese

vezetett, részt vett Huszár István államtitkár,

a Központi Statisztikai Hivatal elnöke.

A KGST Statisztikai Állandó Bizottsága 1969.

április 22—25 között Pozsonyban tartotta XII. plenáris ülését. A Bizottság ülése foglal-

kozott a KGST korábbi ülésszakán, valamint a Végrehajtó Bizottság utóbbi ülésein hozott határozatokból a statisztikusokra háruló fel- adatok realizálásával. Ennek keretébentöb—

bek között sor kerül a jövő évben nyilvános statisztikai adatgyűjtemény kiadására, amely- nek programját ez évben alakítják ki és fogad—

ják el. Külön figyelmet kívánnak szentelni a

továbbiakban az elemző munkákra, valamint az értékmutatók nemzetközi összehasonlítha—

tóságának módszertani és gyakorlati kérdé:

seire.

A statisztikai módszertan kérdései közül az ülésen jóváhagyták az építőipari termelés két

strukturális mutatójára vonatkozó ajánlást,

valamint előzetes jelleggel a kiskereskedelmi statisztika kiegészítő mutatóit. Tovább foly- tatják a népgazdaság statisztikai mérlege módszertani leírását. A következő évek során a munkaerőmérleg és a nemzeti vagyon tema—

tikája kerül előtérbe. Elismeréssel fogadták a delegációk a bolgár és amagyar népgazdaság ágazati kapcsolati mérlege alapján történt kísérleti jellegű összehasonlításról készült elem- zést. Több beszámoló alapján megvitatták és tudomásul vették az ügyviteli és statisztikai munkák gépesítése terén az állandó munka- csoport részéről kifejtett tevékenység tapaszta- latait és a további teendőket. Beszámolók hangzottak el az előző ülés óta tartott néhány

tapasztalatcsere, illetve tudományos értekez-

let eredményeiről. Nagy érdeklődést váltott ki a csehszlovák delegációnak mint vendéglátó—

nak, a hazai statisztika szervezetéről és tevé—

kenységéről szóló átfogó beszámolója.

Az üléssel egyidőben került sor az ENSZ segítséggel felállított pozsonyi Számítóközpont megnyitására.

Az ülésen részt vevő magyar delegációt Huszár István, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke vezette. Tagjai Pesti Lajos, a KSH

főosztályvezetője, Fóti Istvánné, a KSH osz—

tályvezetője és Hollánder György, a KSH fő- előadója voltak.

Emlékplakett adományozása. A Magyar Szo- cialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága V. I. Lenin születésnapja alkalmából 1969.

április 22-én eredményes propagandamunká—

jáért emlékplakettel tüntette ki Bárány Jánost, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezető- jét, Bokor Bélát, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetőjét és Harmat Gyulát, a Központi Statisztikai Hivatal osztály- vezetőjét.

Előadás. A Magyar Közgazdasági Társaság Népgazdaságtervezési és Politikai Gazdaság- tan Szakosztálya 1969. április 28-án ülést tartott. Az ülésen dr. Zala Júlia, a Gazdaság—

kutató Intézet igazgatója elnökölt. Az ülés előadója 0. J. Firestone, az Ottawai Egyetem professzora volt, aki ,,A gazdasági növekedés

tényezőiről" címmel tartott előadást és konzul- tációt.

Az MKP Statisztikai Szakosztályának ülései.

A Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya 1969. április 17-én előadóülést tartott, melyen Tar József, a Központi Statisz—

tikai Hivatal főosztályvezetője tartott elő—

adást ,,Statisztikai tapasztalatok Indiában"

címmel.

*

A Statisztikai Szakosztály 1969. május 8-án megtartott vitaülésének előadója dr. Zafz'r Mihály, a Központi Statisztikai Hivatal fő—f

(2)

768

STATISZTIKAI HIRADÓ

osztályvezető—helyettese volt, aki ,,Az árak és a fogyasztó" címmel tartott előadást.

*

A Statisztikai Szakosztály Nemzetközi sta—

tisztikai szakcsoportja 1969. április 14-én a.

Politikai Gazdaságtani Szakosztállyal együtt

előadást rendezett. Az ülésen dr. M ód Aladárné,

a Központi Statisztikai Hivatal csoportfőnöke, a Nemzetközi statisztikai szakcsoport elnöke elnökölt. Az ülés előadója dr. Szilágyi György, a KSH osztályvezetője volt, aki ,,Különböző fejlettségű és társadalmi rendszerű országok fő értékmutatóinak összehasonlitása az ENSZ keretében" címmel tartott előadást.

*

Az MKT Statisztikai Szakosztályának Sta- tisztikatörténeti Szakcsoportja 1969. május 20—22-én Sárospatakon tartotta a VII. Sta- tisztikatörténeti Vándor-ülést. A Vándorülés négy munkaülésének elnökei: H uszár István államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal

elnöke, dr. Horváth Róbert kandidátus, tan- székvezető egyetemi tanár, dr. Gyulay Ferenc, a Statisztikai Szemle felelős szerkesztője, a Sta- tisztikai Szakosztály titkára és dr. Ollé Lajos

kandidátus, tanszékvezető egyetemi tanár, a

Statisztikai Szakosztály elnöke voltak. A Ván—

dorülés első napján Csépes Jánosnak, a KSH Borsod-Abaúj—Zemplén megyei Igazgatósága

vezetőjének és dr. Janó Ákosnak, a Rákóczi

Múzeum igazgatójának üdvözlő szavai után dr. Dányi Dezső, a KSH Könyvtárának igaz—

gatója, a Szakcsoport elnöke nyitotta meg a Vándorülést, majd a résztvevők az első munkaülés keretében az alábbi előadásokat hallgatták és vitatták meg: -

Dr. Horváth Róbert: A magyar statisztikai tudomány kialakulásának tudománytörténeti és tudományelméleti problémái.

Orox Iván: A magyar mezőgazdaság támogatása az állami költségvetésből.

Halkotics László: Az iparstatisztikai feldolgozás és tájékoztatás fejlődése.

A második napon tartott két munkaülés ke—

retében az alabbi előadások hangzottak el:

Dr. Klinger András: Megemlékezés az 1870. évi nép—

számlálás 100. évfordulóján.

Dr. Acsádi György: A kohorsz-módszer alkalmazásá—

nak története a magyar születési statisztikában. % Dr. Andorka Rudolf: Az ormánsági és sárközi egyke- kutaiások története.

Dr. Nemeskéri János: Történeti-demográfiai kuta—

tásolk) a Bodrogközben (család—rekonstrukciós vizsgá- lato .

Cseh-Szombathy László: A budapesti szegénység és statisztikája Kőrösy szemléletében a XX. század elején.

Dr. Mikes Gábor: A fővárosi értelmiségi rétegek szo- ciális statisztikai megfigyelése.

Mészáros István: A statisztika oktatasa Sárospatakon 1720 körül (ifj. Tsétsi János).

A harmadik napon megtartott negyedik munkaülés programja az alabbi volt:

Dr. Barat-zim István: A statisztikai anyagok le- véltári értékelése.

Dr. Km Albert: A mezőgazdasági termelés volume—

nének hosszú időszakos változása és ennek statisztikai forrásai.

Dr. Mádai Lajos: A kórházi morbiditás Magyaror—

szágon a XIX. század elején.

A VII. Statisztikatörténeti Vándorülés dr. Ollé Lajosnak, a Statisztikai Szakosztály elnökének és dr. Danyi Dezsőnek, a Szakoso—

port elnökének zárszavaival ért véget.

A Vándorülés bezárása után a tagok titkos szavazással kiegészítették a háromtagú elnök- séget. A Szakcsoport elnöke a következő ván- dorülésig dr. Tamáay József, az elnökség tag—

jai dr. Dányi Dezső és Omo Iván.

Előadások. A Magyar Jogász Szövetség Statisztikai Szakosztálya és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Statisztikai Tanszékének Tudományos Munkaközössége 1969. április 10-én és 24-én ülést tartott. Az előbbin dr.

Borsi Zoltán tartott előadást ,,A kriminalitás

megfigyelésének problémád" címmel. Az április 24-én tartott ülésen pedig dr. Tüü Lászlóné

,,A nagy ipari vállalatok statisztikai ismérvei

és koncentrációs problémái" című előadása hangzott el.

Megjelent a Demogrália 1969. évi 1—2.

száma. A Demográfia közelmúltban megjelent kettős szama Louis Henry ,,A termékenység megfigyelésének és elemzésének fejlődése" e.

tanulmánya után a Népességtudományi Ku—

tató Intézet munkatársainak az—1968. szep- tember 25— 30 között Várnában tartott Nem—

zetközi Demográfiai Symposionon megvitatott dolgozatait közli. (Dr. Szabady Egon ,,A kelet- európai szocialista országok halandósági trend- jei a második világháború után" című a várnai Sympo—sionon megvitatott tanulmányát a.

Statisztikai Szemle 1968. évi 10. száma tartal- mazza.) E dolgozatok a következők:

Tekse Kálmán: A termékenység néhany jellemzője Közép- és Dél-Európában az első világháború előtt; .

Dr. Acsádi György: A falusi és városi családtervezés közötti különbségek;

' Dr. Vukovich György: A termékenységi görbe és a születésszám. (Néhány gyakorlati probléma);

B. Lukáos Ágnes: A halandósági viszonyok néhány vonása Magyarorszagon a 19. sz. első felében; *

Dr. Tamás:; József: A lokalis endogámia alakulása

Magyarországon; ' ,

Valkovivs Emil: A népesség reprodukciójának hatása a gazdasági jelensegek reprodukcióját-a. (Elméleti meg- közelítés);

Pallos Emil: A népesség osaládi állapot szerinti előre—

számilása. (Nópmozgalmi módszer);

Dr. Andorka Rudolf: A regionális termékenységi kü—

lögibségeket befolyásoló gazdasági és társadalmi ténye—

z k.

A ,,Fígyelő" rovat a Népességtudományi Kutató Intézet beszámolóját és munkájáról szóló vitát tartalmazza. Beszámol a Várna- ban tartott demográfiai symposionról és meg- emlékezik a Nemzetközi Demográfiai Kong—

resszusok 90. évfordulójáról. '

Végül a demográfiai folyóiratok és könyvek gazdag szemléje zárja a számot.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A Magyar Közgazdasági Társaság Statisz- tikai Szakosztályának Nemzetközi Statisztikai Szakcsoportja a Politikai Gazdaságtan Szak- osztállyal és a Nemzetközi Kapcsolatok

Orosz Lászlónénak, a Központi Statisztikai Hivatal Területi Statisz- tikai főosztálya főeiőadójának, Sáier László- nak, a Központi Statisztikai Hivatal Mező-

A Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztályának Területi Statisztikai Szekciója és a Központi Statisztikai Hivatal 1973. január 31—én pályázatot hirdetett a

A Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztályának Területi Statisztikai Szekciója és a Központi Statisztikai Hivatal 1973. január 31—én pályázatot hirdetett a

A Magyar Tudományos Akadémia Statisz- tikai Bizottsága 1975. október 29-én kibőví- tett ülést tartott, melyen dr. Kiss Albert, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese,

A Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztályának Területi Statisz—.. tikai

vai után Bálint József államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke tartott előadást ,,A statisztikai felsőoktatás és a magyar statisz—.. tikai

Az ülésen részt vevő magyar küldöttséget Bálint József államtitkár, a Központi Statisz- tikai Hivatal elnöke vezette.. Kiss Albert, a Központi Statisztikai Hivatal