STATISZTIKAI HíRAoó
SZERVEZETI HíREK -——- KÖZLEMÉNYEK
Tudományos ülosszak Berlinben. A Német Tudományos Akadémia Közgaz—
daságtudományi Intézete és Alkalmazott
Matematikai és Mechanikai Intézete, a
Humboldt Egyetem Statisztikai Intézete, valamint a Német Demokratikus Köz—társaság Matematikai Társaságának Gaz—
daságmatematikai Szekciója október 1—3 között ,,Matematika és kibernetika a közgazdaságban" címmel tudományos ülésszakot rendezett Berlinben. Az ülés—
szakon, amelynek mintegy ötven kül- földi és kétszáz belföldi résztvevője volt, plenáris üléseken 10 előadás, az 5 szek—
cióban további 40 előadás hangzott el.
Az öt szekció közül három matematikai irányú, egy általános népgazdasági prob—
lémákkal foglalkozó és egy kibernetikai
"irányú volt. A plenáris üléseken a Köz—
ponti Statisztikai Hivatal matematikai
és statisztikai módszerek közgazda—
"sági alkalmazásával foglalkozó labora-
tóriuma részéről dr. Kenessey Zoltán
,,A gazdasági folyamatok szimulációsvizsgálata és a makromodellek", dr. Ha—
labulc László ,,Az MI. kísérleti magyar
makromodell", dr. Theiss Ede pedig ,,A matematikai modellek paramétereinek"statisztikai meghatározása" címmel tar—
tott előadást.
Nemzetközi konferencia az izolátum-
"kutatás kérdéseiről. A Központi Statisz—
tikai Hivatal Nvépesse'igtudományi Ku—
tatócsoportja és a Természettudományi 'Múzeum Embertami Tára közös rende—
zésben 1964. szeptember 25—28 között értekezletet tartott az izolxátumkutatás demográfiai és humán biológiai kérdé—
seiről, A magyar demográfusokon, bio—
lógusokon és antropológusokon kívül az
értekezleten számos neves külföldi(francia, holland, jugoszláv. német, szov—
jet) szakember vett részt. Az értekezlet
üléseit Egerben, illetve a jelenleg legje-
lentősebb magyar izolátunxkutatás szin—helyén. Ivád községben (Heves megye) tartotta meg. Az ivádi ülés keretében
beszámoltak a mintegy 25 évet felölelő kutatómunka eddigi eredményeiről, és
bemutatták az erről készített filmet.
Tudományos értekezlet Bukarestben ,a reprezentatív adatfelvételekről. A Román
Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő Központi Statisztikai Hivatal
1964. május 28—30 között értekezletet
rendezett, melyen a mintavétellel kap—
csolatos elméleti és gyakorlati kérdése—
ket vitatták meg.
M. Biji. elnöki megnyitója után a kö—
vetkező tanulmányok megvitatására ke—
rült sor:
Gh. Mihoc: A nem független meg—
figyelések mintavételi elmélete;
St.—M. Milcu: A bukaresti Antropo—
lógiai Intézet komplex vizsgálatai kere—
tében végzett néhány társadalmi-demogr—
ráfiai felvétel tapasztalatai; _
P. Návodaru: Adatfelvételek és a mintavétellel kapcsolatos megfigyelések a KSH folyamatos munkáiban.A tanulmányok elhangzása után az érte—
kezlet két szekcióban folytatta munkáját.
Az első szekcióban, mely a mintavétel elméleti kérdéseivel foglalkozott, 14 dol—
gozatot vitattak meg. A második szekció témája a mintavételi módszerek gya—
korlati alkalmazása volt. Itt 28 előadás
hangzott el. Az értekezleten mintegy
130 szakértő vett részt.A Revista de Statisticá, a Román Nép—Y köztársaság Minisztertanácsa mellett működő Központi Statisztikai Hivatal folyóirata 1964. évi 7. számának mel-
lélklete tartalmazza az értekezlet plená—
ris ülésén elhangzott három tanulmányt és a szekcióban megvitatott előadásokat.
Külföldi folyóirat magyar statisztikus cikkéről. A Német Demokratikus Köz—
társaság Áll-ami Központi Statisztikai
Hivatalának folyóinata, a Statistische Praxt's 1964. évi 8. számában ismerteti Barabás Miklósnak, a Központi Statisz—tikai Hivatal fóosztályvezetőjének .,A
1160: STATISZTIKAI HmADe—v
statisztikai bürokrácia ellen" című, a
Statisztikai Szemle 1964. évi 4. számában (384—386. old.) közzétett tanulmányát.Megjelent az Ipari és Építőipari Sta—
tisztikai Évkönyv. A Központi Statisztikai
Hivatal az előző évhez hasonlóan 1964—
ben is megjelentette az Ipari és Építőipari Statisztikai Évkönyvet, amely az iparra és
az építőiparra vonatkozó részletes adato—kat tartalmazza.
Az évkönyv az ipar átszervezése előtti időszakkal zárul, ezért az adatok az 1963.
december ill—ig érvényben volt ágazati
rendszer szerint kerültek közlésre. A 484
oidal terjedelmű táblázatos anyag a kö—
vetkező fejezetekre oszlik: Az ipar és az építőipar jelentősége a népgazdaságban.
4-— Ipar. —- A második 5 éves terv (1961—- 1965) teljesítése 1963-ig. —— Egész ipar; ——
Allami ipar. —- Szövetkezeti ipar. —— Ma—
gánkísipar. —-— Földrajzi elhelyezkedés. --—
Bányászat. —— Vas—, acél— és fémgyártás;
———-* Gépipar; ——- Villamosenergiaipar. ——
Epitőanjragipar. -— Vegyipar. — Gumi— és
műanyagfeldolgozó ipar. — Faipar. —-Papíripar. —— Nyomdaipar. —— Textilipar.
—— Bőr— és szőrmeipar. —— Ruházati ipar.
—- Élelmiszer—, ital— és dohánygyártás. ——
Építőipar. —— Allami építőipar. —— Építő—
ipari szövetkezetek. ——- Építőipari magán—
kleipar. —— Házilagos építkezések.
(mert és Építőipari Statisztikai Évkönyv.
Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1964 484 old.)
A Statisztikai Időszaki Közlemények új kötetei. A Központi Statisztikai Hi—
vatal Statisztikai Időszaki Közlemények című sorozata két új kötettel bővült. A
63. kötet ,,Egészségügyi helyzet 1963"etmet viseli, és átfogó képet ad a lakos—
ság egészségi helyzetéről és az egész- Ságügyi ellátás fejlődéséről az 1963. év—
ben.
'Az ,,Egészségügyi személyzet" című fejezetben adatokat találhatunk az or—
vos— és szakorvos—ellátottságról,,a betöl—
tött orvosi állások, a gyógyszerészek és;
egyéb egészségügyi személyzet számáról ' VA ,,Gyógyító—megelőző szolgálat" cím alatt a körzeti orvosi, a szakorvosi reng—— ,- ' deiőintézeti, valamint a gyógyintézeti]
fekvőbetegellátás alakulásán kívül a, gondozóintézetek különböző adatai is sze—v ' regélnek.
A következő fejezet az anya— és cse—- csemővédelemmel foglalkozik. Ismertető;
a bölcsődék csecsemőotthonok és e?
védőnői körzetek adatait, valamint a"
bölcáődéskorú gyermekek megbetegedé—
sének gyakoriságát. Külön foglalkozik a szülészeti események és a csecsemő— *
halálozás főbb adataival. *
A kötet utolsó fejmmn a muzsa-—
ségügy—jáxványügy, a gyógyszerellátás a mentőszolgálat a táppénz, az uzeni; és ' közúti balesetek legfontosabb adatait;
találjuk.
A kiadványban foglaltakat bő tábláza—
tos anyag egészíti ki.
(Egészségügyi helyzet 1963. Statisztikai lelő;
szaki Közlemények. Központi Statisztikai Eli-n- vatal. Budapest, 1964. 120 old.)
A 64. kötet ,,Mérnökök, technikusok,
egyéb felső— és középfokú végzettségű szakemberek foglalkoztatása" címmel je;—
lent meg. A kiadvány a Központi Sta—
tisztikai Hivatal által első ízben végre-—
hajtott teljeskörű felvétel (1963. október 1-i állapotnak megfelelő) adatait star—u talmazza. A kötet tájékoztatást nyújt a felső— és középfokú iskolai végzettséggel rendelkező aktív keresők társadalmi szektorok, népgazdasági ágak közötti megoszlásáról és a végzett munka jellege
alapján meghatározott, ún. "tevékeny—ségi körö " szerinti eloszlásáról.
A kiadványt gazdag táblázatos anyag és módszertani megjegyzéseket tartal—
mazó fejezet zárja be.
(Mérnökök, technikusok, egyéb felső— és középfokú végzettségű szakemberek foglal—
ltoztatása. Statisztikai Időszaki Közlemények.
Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1964_
139 old.)