• Nem Talált Eredményt

Statisztikai híradó

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Statisztikai híradó"

Copied!
5
0
0

Teljes szövegt

(1)

STATISZTIKAI HlRADÓ

SZlERMEZlETvl HillRlElK — KÖZrL/ElMiÉNYlElK

A KGST Statisztikai Állandó Bizottsága 1976. június 1. és 4. között Várná—ban tartot- ta XXVll. ülését, melyen a tagországok és Jugoszlávia képviselőin kívül részt vettek a Tanács Titkárságának munkatársai. Az ülés napirendjén 11 beszámoló, illetve határozati javaslat szerepelt. Ezek közül a legfontosab—

bak az alábbiakban foglalhatók össze.

A résztvevők megvitatták a Tanács Végre- hajtó Bizottsága 74., 75. és 76. ülésének ha- tározat—aiból a Statisztikai Állandó Bizottság- ra háruló feladatokat.

A tagországok és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság népgazdasága fejlő- désére jellemző tőbb érté'kmutatók összeha- sonlításával kapcsolatos munkát illetően a

! Bizottság határozatot hozott a következő ösz- szehasonlítás időpontjáról, jóváhagyta a ko—

rábbi összehasonlitások programjába telv-ett mutatók körének bővítését, és határozott az 1973. és 1978, évekre vonatkozó események összehasonlithatósága módszerének megte—

remtéséről.

A Bizottság megtárgyalta .,A tagországok gazdasági fejlődési szinvonalának fokozat—os közelitési és 'kiiegyenlítődési folyamata az 1960—1975 közötti időszakban" c. elemzés ki- dolgozásának munkatervét. Az ülés tudomá- sul vette a munka menetéről szóló tájékoz—

tatót. és felkérte a delegációk-at, hogy a bemutatott anyaghoz kapcsolódó észrevéte—

leiket küldjék meg a Titkárságnak.

Hatá-rozatot hoztak az iaparstatiszti'ka ko- rábban jóváhagyott mutatóinak és módszer- tanának kiegészitéséről. ,

A napirend keretében tfogloikoztak a kül- kereskedelmi adategyeztetések értekezleté—

nek munkájával, a főbb értékmutatók 1973.

évi összehasonlítása eredményeit bemutató szöveges elemzéssel, a demográtiai ajánlá- sok teljesitésével, a Statisztikai lnf—ormációs Bulletin tartalma tovóz'bvblfejlesztésével. továb- bá a szovjet delegációnak ,,Az adatgyűjtés és -feldolgozás technológiájának sémája az ASZGSZ-sben" c. anyagával és a bolgár de—

legációnak a Bolgár Népköztársaság statisz—

tikájának fejlődéséről szóló összefoglaló elő—

adásával.

Az ülésen részt vevő magyar delegációt Bálint József államtitkár, a Központi Statisz—

tikai Hivatal elnöke vezette. Tagjai dr. Rácz Albert, a Központi Statisztikai Hivatal főosz—

tályvezetői—e. Fóti Istvánné, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkársága osztályve—

zetője és Hilbert Józsefné, a Központi Statisz- tikai Hivatal osztályvezető-he—lyettese voltak.

A Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyet- tesének sajtótájékoztatóia. Pesti Laios, a Köz- ponti Statisztikai Hivatal elnökhelyettese saj- tótájékoztatót tartott abból az alka—

lamból, hogy a Hivatali számítástechnika—ai—

kalmazással foglalkozó intézményei ez évben először rendeztek közös kiállítást a BNV-n.

Saitótáiékoztatója alkalmából a Hivatal el- nökhelyettese ismertette az Egységes Számítá—

gép Rendszer (ESZ—R) célkitűzéseit. (: Számi- tásstechnik—ai Közp-onti Fejlesztési Program (SZvKiFoP) előirányzatainak teljesítését a negye- dik ötéves terv során. valamint a számítás—

teahnika alkalmazásának további kiszélesíté- sével kapcsolatos tőbb feladatokat az ötö—

dik ötéves terv időszakában.

A Magyar Tudományos Akadémia Demag- rátiai Bizottsága 1976. április 22—én plenáris ülést tartott. Az ülés napirendjén a követke-*

ző témák szerepelt-ek:

-— beszámoló a Demográfiai Bizottság TGM—1975.

évi működéséről;

-— a lNlépesse'egitudomárnyi Kutató intézet me.-zwei).

évi középtávú kutatási terve;

—- a népesedéspol'itirkui intézkedések eredményei:

közvélemény :: népesedéspolitixlaall intézkedéseit—

ről:

a demográfiai egyetemi kutatások fejleszté-se:

-— axdemográfiai tudományos ismerette'rlesztés hely—

hete:

—a Demográfia :.

jékoztartás:

táiákontata's a Magyar Család- és Nővédel'mi Tudományos Társaság megalakulásáról és célkitűzé- seiről.

fdlyóiralbtal kapcsolatos tá-

Dr. Szabady Egon, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, a Demográfiai Bi- zottság elnöke tájékoztatta a résztvevőket ar- ról, hogy ..Az ország népesedési helyzetének vizsgálata, a népesedéspolitiska demográfiai

(2)

STATlSZTllKAl HlRADÓ , 749

alapjainak kidolgozása" címen folyó kutatá- sokat a Központi Statisztikai Hivatal elnöke - a Magyar Tudományos Akadémia elnöké—

vel egyetértésben — tárcaszintű kutatási fő—

iránnyá nyilvánította.

A Bizottság ezután jóváhagyta a Népes- ségtudományi Kutató Intézet 1976—1980. évi

középtávú kutatási tervét. ,

Előadás a KISZ vezetőképző tanfolyamon.

Bálint József államtitkár, a Központi Statisz—

tikai Hivatal elnöke 1976. május 17—én elő- adást tartott a Központi Statisztikai Hivatal KlSZ Bizottsága által szervezett vezetőképző tanfolyamon. Előadásátban a Központi Sta- tisztikai Hivatal előtt álló feladatokkal. az adatgyűjtési rendszer taváb'btejlesztésével és a hivatali muinzka más időszerű kérdéseivel foglalkozott.

A Magyar Tudományos Akadémia Gazda- ság- és Jogtudományok Osztálya 1976. mó- jus 14-i ülésén dr. Szabady Egont, a demog- ráfiai tudományok doktor—át, a Központi Sta- tisztikai Hiv-atal elnökhelyettesét 3 évi idő- tartamra ismételten tanácskozó tagjai sorába választotta—.

Előadás. Az Eötvös Loránd Tudományegye—

tem Statisztikai Tanszékének tudományos munkaközössége 1976. március 19—én ülést tartott. mely-en Akira Hayami, a tokiói Keio Egyetem professzora tartott előadást ,,Nézpes—

ség és gazdaságifejlődés Japánban" cimmel.

Klubest. A TIT budapesti Matematikai Szakosztálya 1976. március 30—án klubestet rendezett a demográfiai kutatásaik matema- tikai kérdéseiről. A Kossuth Klubban tartott összejövetel célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen a matematikusok és demográtu- sok számára az egymást kölcsönösen ér- deklő kérdések megvitatására.

A kötetlen beszélgetést dr. Szabady Egon, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyet- tese, a Népességtudomwányi Kutató intézet igazgatója és dr. Vincze István egyetemi tanár nyitották meg. Ezután a Népességtu- dományi Kutató Intézet munkatársai ismer- tették a kutatása—ik során tellmenült mate- matikai problémákat. lgy többek között szó volt a szimulációs modellek készítéséről, a népesség—i prognózisok algoni-tmízálihatóság-á- ról, a társadalmi térbeli'ség kutatásáról, az optimumkutatásról. A vita középpontjában a talkitonanailízis ollkalmazthatóságának kiér- dése és a demográfiai problémák deter- minisztikus vagy sztochasztikus szemléletű megközelítésének problémái álltak.

A klub—esten több konkrét javaslat hang- zott el. és a megbeszélések további közös vizsgálódásokra adtak ösztönzést a matema—

tikus és demográfuis kutatók számára.

A Párizsi Statisztikai Társaság dr. Horváth Róbert tanszékvezető egyetemi tanárnak itél—

te a .,Prix des Présidents", a francia nyel- ven publikáló statisztikusok díja kitüntetést francia nyelven publikált statisztikai mű- veiért. A díjat a Társaság 1975. november 26—án tartott ülésén nyú'jitottáik át, melyen Horváth professzor ,.L'impaot de la pen-see physiocnate sur la statisticjue hongrois-e" (A fiziokratizmus gondolatának hatása a ma—

gyar statisztikára) ci'mmel tartott előadást.

(Az előadás anyag-a megjelent a Journal de la Société de Statisticjue de Paris 1976.

évi 1. számában.)

Szovjet—magyar közgazdasági szimpozium.

A Szovjet Közgazdaságtudományi Intézmé—

nyek Szövetsége és a Magyar Közgazdasági Társaság évenként megrendezett szovjet—ma—

gyar közgazdasági szimpozium—ára idén t976.

május 18. és 20. között került sor Moszkvá—

iban. A szimpoziumon az infrastruktúra köz- gazdasági problémáit vitatták meg. A szov- jet delegációt T. Sz. Hacsaturov akadémi- kus, a Szövetség elnöke, a magyar delegá- ciót dr. Berend T. Iván akadémikus. a Marx Károly xKözgazdaságtuclamányi Egyetem rek—

tora vezette. A magyar delegáció tagja volt többek között dr. Szilágyi György kandidátus, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezető—

je, aki ,,Az infrastruktúra nemzetközi össze- hasonlításának kvantitikációs kérdései" cím- mel előadást tartott.

A Társadalomtudományi Koordinációs Bi- zottság újjászervezése. A Tudomány—politikai Bizottság —— megvizsgálva a hazai társ—adna- lomtudo'mányi kutatások koordinációját — ál- lást foglalt a Társadalomtudományi Koordi- nációs Bizottság újjászervezése mellett, és egyben körvonalazta jövőbeni feladatait is.

A Bizottság elnöki teendőinek ellátásával Köpeczi Bélát, a Magyar Tudományos Aka- démia főtitkánhelyettesét, a Tudománypoli- tikai Bizottság elnökhelyettesét bízták meg.

Dr. Szabady Egont, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesét felkérték, hogy a Társadalomtudományi Koordinációs Bizott—

ság tagjaként vegyen részt a Bizottság mun- kájában.

Nivódíiak. Az Ipari és Építőipari Statisz- tikai Ertesítő szerkesztő bizottsága döntést hozott a folyóirat 1975. évi legjobb ciklkei- nek elismerését kifejező nívódíjak odaítélé—

séről. A nívódíjjal (2000-2000 Ft) jutalma- zott 1975—ben megjelent tanulmányok szer- zői Pető Márton, az Öntödei Váll-alat főosz- tályvezetője, dr. Herczeg András, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezető-helyettese, Szikra Rezső, az Építésügyi és Városfejlesz- tési Minisztérium főosztályvezető—helyettese.' A nívódíjakat az MKT Statisztikai Szakosztá-

(3)

750

STATISZTIKA—l HMA—DÓ

lya 'lxpa—rstati'sztikai és üzemgazdasági Szek- ciójának — ez idén Dunaújvárosban tartott VlI. — Vándorülésé'n nyújtották át a szerzők- nek.

Hírek a Magyar Közgazdasági Társaság életéből. A Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya 1976. március 18—

árn vita—ütést tartott, melyen Nyitrai Ferencné dr. kandidátus, a Központi Statisztikai Hi- vatal főosztályvezetője elnökölt. A vi'taülé- s—e-n dr. Rácz Albert, a Központi Sta- tisztikai Hivatal főosztályvezetője ,,Az ágaza- ti kapcsolati mérlegszámitások helye a nép—

gazdasági elszámolási rendszerben" és dr.

Csepinszky Andor a Központi Statisztikai Hivatal asoportvezetője ,.Az ágazati kapcso- lati mérlegek szerkesztésének és hasznositá- sának néhány kérdése" cimmel tartott elő- adást. Konveferens dr. Glattfelder Péter, az Országos Anyag— és Árhivatial osztályveze- tője volt. Az előadásokat és a korreierá- tumokat vita követte.

a

Az MKT Statisztikai Szakosztályának Sta- tisztikai informatikai Szekciója 1976. ápri—

lis 1-ésn rendezte meg második szakmai napját. Ezúttal az l-STAR lparstatiszti'kai adatbázis—rendszer volt az ülés témája, mely- ről Baracza Lajosné és Györki Ildikó tar—

totrt előadást.

Az MKT Statisztikai Szakosztálya Ipar- statisztikai és üzemgazdasági Szekció- ja. valamint az MKT Fejér megyei Szerve- zete 1976. május 10—11—én rendezte meg a Szekció Vll. vándorülése't Dunaújvárosban.

A váandorülés témája ,.Költségelremzés-ikölt- séggazdálkodás népgazdasági és vállalati szinten" volt.

A tanácskozás első napján a ple- náris ülés elnöke Nyitrai Ferencné dr. kain- didátws. a Központi Statisztikai Hivatal fő- osztály—vezetője, a Szekció elnöke volt. Az ülésszakot dr. Szabó Ferenc, a Dunai Vas- mű vezérigazgatója, az ülésszak társelnöke nyitotta meg, majd ,.Unköltség—válflalatve—

zetés" cimmel előadást tartott. Ezt köve- tően dr. Csikós—Nagy Béla államtitkár. az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, az MKT elnöke ,,A gazdasági kallkulá-cióról"

cimmel tartott előadást.

A vándorülés résztvevői a tanácskozás második napján két szekcióban folytatták munkájuk-at. Ennek keretében 9 előadás és több hozzászólás hangzott el. (A vóndoriiélés

részletesebb ismertetésére visszatérünk.)

Az MKT Statisztikai Szakosztálya Sta—

tiszti'kai Informatikai Szekeiója 1976. május 12—én ankétot rendezett a statisztikai infor-

máció—rendszer fogalmi rendszerével kapcso-—

latos problémák tárgyában. Az elnöki meg—

nyitó után - melyet Deák Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője tartott

— négy előadás hangzott el. Végvári Jenő.

a KSH osztályvezetője (: statisztika fogalmi rendszerének általános kérdéseiről. Dömyei József, a KSH Szá-mitástec'hni-kaii igazgatóság igazgaftóhelyettese ,,A statisztikai informá—

ció-rendszer tartalmi leírásával kapcsolatos néhány megoldás" cimmel, Győrki Ildikó, a KSH Száimr't-ásteohnikai lgazgatóság csoport—

vezetője az iparstatisztikai intar-mációk szer—' kezetének általánosítása témakörben és Die- nes Gedeonné, a KSH Könyvtár és Dokumen—

tációs Szolgálat osztályvezetője .a statisztikai fogalmi rendszer könyvtári munkát érintő

problémáiról tartott előadást.

Magyar tanulmány külföldi folyóiratban. A Demografie -— a Csehszlovák Szövetségi Sta—

tisztikai Hivatal folyóirata — 1976. évi 1. szó- mrában közli dr. Szabady Egonnak, a Köz—

ponti Statisztikai (Hivatal einöldhelyettesének ,,A népesség reprodukciója Magyarországon:

a termékenység alakulása az elmúlt harminc évben" (Reprodukce obyvatelstva v Madars—

ku: vyvoj plodnosti v uplynulyah triceti l—eteoh) cimű tanulmányát.

Statisztikatörténeti Vándoriilés. Az MKT Statisztikai Szakosztályának Statisztikatör'té- neti Szakcsoportja 1976. június 1. és 3. között tartotta XlV. Vándorülése't Szolnokon az MKT Szolnok megyei Szervezetével közös rende- zésben. A XlV. Várndorülvé's hat mum-kerülésé- nek elnökei dr. Szabody Egon, :: demográ- fiai tudományok doktora, a Központi Statisz- tikai Hivatal elnökhelyettese, dr, Klinger András, a Központi Statisztikai Hivatal fő—

osztá-lyvezetője. dr. Kiss Albert kandidátus.

a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyette—

se. dr. Fazekas Béla kandidátus, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetők, dr. Hor- váth Gyula, a Központi Statisztikai Hivatal iőosztályvezetője és dr. Lukács Pál, a KSH Szolnok megyei igazgatóság igazgatója. az MK—T Szolnok megyei Szervezetének titkára voltak.

A Vándorülés első napján megrendezett megnyitó ülés elnöke dr. Soós István, a Szal- nok megyei Tanács VlB. általános elnökéhe- lyettese. az MKT Szoinok megyei Szervezeté- nek alelnöke volt. A résztvevőket dr. Fügedi Erik, kandidátus. a Szakcsoport ez évi elnöke köszöntötte.

A megnyitó ülés programjában a következő három előadás szerepelt:

dr. Kaposvár! Gyula, a Damjanich János Múzeum iga-zgatója: Szailnok megye a török hódoltság után.

dr. Lukács Pál, a KSH Szolnok meg 1 igazgató- ság igazgatója; Szdlnok megye gazdas ga a teista-

badulás után. -

(4)

STATISZTIKAI H IRADÓ

751

' dr, Szabó László. a Damjanich János Múzeum tu- dományos munkatársa: A paraszti földművelés esz-

közeinek elterjedése Szolnok megyében.

Az első munkaülés keretében a követke- ző előadások hangzottak el:

dr. Klínger András: A XIX. századi népmozgalmi statisztika rekonstruálásónak eddigi szakaszai,

Faragó Tamás: Házbaartósszerkezet és agrártársa—

dalom egy XVIIII. századi lalruba-n.

A második munka'ülés előadásai a követ- kezők voltak:

dr. Andorka Rudolf.- A panasztcsaládok szerke—

zetének összefüggése demogáiiai és társadalmi jel- lemzőikkei a XwVflll—XIX. században.

dr. Holló József: Heves és Külső-Szolnok megyék közigazgatási határának változása,

dr. Tamósy József: Az 1945. évi kárstartisztikai felvétel.

A Vándorülés második napján megtartott harmadik munkaülésen az alábbi előadások hangzottak el:

dr. Dányi Dezső: A mezőgazdasági árstatisztika kezdetei Magyarországon,

Benda Gyula: Mezőgazdaságu'nk a statisztika tük- rében a XIX. században,

dr. Thírring Laios: Az WM. évi népszámlálás me- zőgazdasági adatai.

A negyedik munkaülésen szerepelt:

dr. Lencsés Ferenc: A mezőgazdasági idénymun—

kásak helyzete a két világháború között.

dr. Bali János: Az m. kir. Földművelésügyi Mi- nisztérium állattenyésztési statisztikái, 1928419M

című előadása.

A Vándorülés harmadik napján tartott ötö- dik mUIHIKOüléS előadásai voltak:

dr. Walleshausen Gyula: Mezőgazdasági szakem- ber—ellátothságunk a XIX. században.

dr. Borsi Zoltán - dr. Halász Kálmán: A cigány- bűnözés néhány kérdése.

dr. Csepinszky Andor: Néhány gondolat az in- put-output modellezésrői: elméleti alapok és fejlő- dés az elmúlt félévszázadbon.

Halkovlcs László: A vill—omosenergia-statiszti'ku lei- lődése a felszabadulás után.

A hatodik mun—kaülés programjában az alábbi előadások szerepeltek:

dr. Mádai Laias: Az iparosodás hatása vidéki vá- rosaink település-egészségügyi viszonyainak változá- sána (lm—HW),

ármán Tamásné: A nemzetközi összehasonlító népesedésstatisztlka a megvalósítás útján,

Kelemen József: Megemlékezés Fényes Elekről halálának 103. évfordulója alkalmából.

Az előadásokat követő vita után a szak—

csoport tagjai kiegészítették a háromtagú el- nökséget. A szakcsoport elnöke a következő Vándorülésig dr. Vukovich György. az elnök—

ség tagjai dr. Fügedi Erik és dr. Hoóz Ist- van.

A XlV. Statisztikatörténeti Vándorüvlés dr.

Gyulay Ferencnek, a Statisztikai Szemle fő- szerkesztőjének. az MKT Statisztika-i Szakosz- tálya titkárának zárszavávail ért véget. (A

vátndorülés ismertetésére visszatérünk.)

Megjelent a Demográfia 1975. évi 4. szá—

ma, melyben Pongrácz Tiborné és S. Mol- nár Edit cikke egy népesedési kérdésekkel kapcsolatos közvéleménykutatás néhány elő- zetes erediményét ismerteti.

A folyóirat közli a Nemzetközi Statisztikai intézet 40., Varsóban tartott ülésszakának társadalomstatiszti—kai szekciójában — mely—

nek elnöke dr. Szabody Egon, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese volt — elhangzott elnöki megnyitót, R. Stone, K.

Zagórski és A. Vanoli előadásait, valamint az azokat követő vitát.

A Közlemények rovatban az 1974. évi magyar házasságok longitudinális vizsgála- tán alapuló preterenciaelemzés a menyasz- szonyok és a vőlegények véleményét vizs—

gólja a gyermekek számára és nemére vo- natkozóa'n.

Dr, Surányi Sándor cikke a iogamzásgát- lás jelenlegi helyzetét és lehetőségeit mu- tatja be.

Rátoy Csaba tanulmánya az értelmi fo- gyatékosságot befolyásoló tényezők hatás- meoh'anizmusát elemzi 1060 kisegítő iskolá- ba járó gyermek adatainak komplex fel—

dolgozása alapján.

A Figyelő rovat több külföldi demográfiai vonatkozású ülésről és tanácskozásról ad hírt. A folyóirat e számát is könyv- és fa- lyóiratcikk-ismertetések egészítik ki.

Kiadványok. Az 1976. január 1-i hatállyal életbe lépett új egységes ágazati osztályo- zási rendszerről és az ágazatok tartalmi meghatározásáról tájékoztat a Központi Sta—

tisztikai Hiyatal Statisztikai Námeniklatúrák sorozatában megjelent kiadványa. A kötet

* tartalmazza a hatálybalépést elrendelő ál- lamtitkári rendelkezést, az egységes ágazati osztályozási rendszert és az ágazati szám—

jeleket, valamint az egységes ágazati osz- tályozási rendszer célját. alkalmazási terüle- teit és az ágazatok meghatározását.

(Az egységes ágazati osztályozási rendszer és az ágazatok tar—talmi meghatározása. Szerkesztette: a KSH Közgazdasó i főosztálya. Statisztikai Nómenkla- túrák. Központi tatisztikai Hivata-l. Budapest. 1976.

67 old.)

A .,Statisztlka és számvitel a Német De—

mokratikus Köztársaságban" című kiadvány azon jogszabályokat ismerteti, amelyeket a számvitel és a statisztika új, együttes. ót—

iogá jogi szabályozása érdekében hozott a Német Demokratikus Köztársaság Minisz—

tertanácsa. A jogszabályok egyike a Német Demokratikus Köztársaság Állami Központi Statisztikai Hivatalának alapokmánya.

(A statisztika és a számvitel a Német Demokra- tikus Köztánsaságban. Összeállította a KSH Igaz- gatási és Költségvetési főosztálya dr. Horváth Gyula vezetésével. A Statisztikai Munka Szervezeti és Tech—

niiikai Kérdései. Nemzetközi tapasztalatok és ered- mények 5. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.

1976. 36 old.)

(5)

75'2 STATlSZTlKM HlRADÓ

A Központi Statisztikai Hivatali a statisz—

tiika'i törvény előírásainak m—egtelelően foko- zatosan felülvizsgálta a statisztikában hasz- nált fogalmakat, osztályozásokat a statisz- tika tartalmi egységének az állami statisztika egész rendszerében történő biztosítása érde- kében. E munka keretében elkészült —- a Statisztikai Koordinációs Bizottság állásfog- lalásait is figyelembe véve — a statisztikában használt fogalma—k tartalmát rögzítő defini—

ciókatalógus—sorozat első kötete ..Nemzeti va- gyon, állóeszközök és készletek statisztikája"

címmel. A kiadványban közzétett fogalmak tartalmi leírása nagyobbrészt a kialakult gya—

korlatot. azaz az állami statisztika rendsze- rében eddig is alkalmazott adatok tartalmát tükrözi. Esetenként azonban a tudomány fej—

lődése, a fogalmak közötti összhang vagy az egységes használ—at biztosítása a gyakorlat megváltoztatását tette szükségessé. '

A katalógusban foglalt meghatározások módszertani szabályozó szerepük mellett :!

publikál—t statisztikai adatok tartalmára vonat—

kozó tájékoztatásul is szolgálnak.

A fogalmak fokozatos telülrvizsgálatának eredményeit további kötetekben teszik közzé.

GNemzetti vagyon, állóeszközök és készletek sta—

tisztikája. Statisztikai fogalmaik. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1976. 84 old.)

Statisztikai adatok az ifjúságról cimmel ki- advány jelentmeg a Központi Statisztikai Hi- vatal és az Allami Ifjúsági Bizottság Titkár- sága összeállításában. A kötetben bemuta—

tott adatok érzékeltetik azt a gyökeres válto- zást. amelynek eredményeképpen a mai ifjú generáció az előző intemzeidék'ektől alapvető—

en eltérő körülmények között él, tanul és dol—

gozik. A kiadvány fő fejezetei: 1. Népesség-—

népmozgalom. 2. Gazdasági aktivitás. 3. Ke—

reset és életkörülmények. 4. Társadalmi mo- bilitás. 5. Oktatás, szakképzés. 6. Egészség- ügy. 7. Művelődés, turisztika. sport. 8. Tár—

sadalmi aktivitás.

A kiadványban taglalt adatok képet adnak a fiatalok előtt álló távlatakról, de ugyan- akkor a gondokról és a fejlődés során je—

lentkező ellentmonclásokról is tanúskodnak.

A kötet -— mint azt Nádor György. az Állami ltjúsági Bizottság titkára előszavában meg- jegyzi -- hozzájárulás kíván lenni ifjúságpo—

litikánk eredményeinek ismertetésénél, és köszöntése a KlSZ lX. kongresszusának.

(Statisztikai adatok az ifjúságról. Készült a KSH Népessdéssrtatisttikai főosztályán, a KSH Társadalmi Szailgálrtartózsak Statisztikai főosztályán és az Állami

Ifjúsági Bizottság Titkárisá án. Smnkeszxtetbék: Barta

Barnabás, Illés János, Kinger András, és Lugosi Gábor. Munkatársak: Benda Gyula, Csizmazía Ká- rolyné, Dallos Ódönné, dr. Dániel György, Dávid lános, Harcsa István, dr. Matoricz Anna, Muzamel László, Nagy Istvánné, Orlicsek József, Schandl Lász- Ió, Themleitner Lászlóné, Varga Laiasné, Vita László.

Központi Statisztikai Hivatai - Állami ifjúsági Bi- zottság. Budapest. 19976. 152 old.)

Magyar statisztikai zsebkönyv. 1976.—A ki- adlvány az előző évek gyakorlatának megite—

lelően tartalmazza Magyarország társadalmi—- gazdasági—kulturális életének legtantosabb adatait. A zsebkönyvet gazdag ábra- és gra—

fikonany'ag és színes tér—képmellékl—et egészíti ki. A kiadvány angol. német, orosz és spa- nyol nyelven is megjelenik.

(Magyar statisztikai zsebkönyv 1976. Központi Sta- tisztikai Hivatal. Budapest. 1976. 235 old.) '

A Statisztikai Időszaki Közlemények soro—

zat a következő új kötetekkel bővült:

Tudományos kutatás 1974. (Készült a KSH Társadalmi Szolgáltatások Statisztikai tőosz—

tályán. (Főosztályvezető: Barta Barnabás. Osz—

tályvezető: Erdész Tibomé. Összeállította:

Pártos Judit irányításával Szemes Istvánné és Tóth Ödönné. Statisztikai időszaki Közlemé- nyek 370. (1976/33.) Központi Statisztikai Hi- vatal. Budapest. 1976. 238 old.)

Mezőgazdasági adatok 1975. (Készült a KSH Mezőgazdasági Statisztikai főosztályán.

Statisztikai időszaki Közlemények 371. (1976/

34.) Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.

1976. 146 old.)

Bel—kereskedelmi és idegenforgalmi adatok 1975. IV. negyedév. (Összeállította (! K.SsH Kereskedelmi és Közlekedési Statisztikai lfő- osztálya dr. Pálos István irányításával. Szer- kesztette: Pintér Tibor. Főmunkatárs: Bézí Erzsébet. Statisztikai ldőszaki Közlemények 372. (1976/35.) Központi Statisztikai Hivatal.

Budapest. 1976. 73 old.)

ipari adatok 1975. N. negyedév. (Össze—

állította a KSH l—parstat—isztik—ai főosztálya Nyitrai Ferencné dr. irányításával.. Szerkesz- tette: [ely Endre. Főmunkatárs: Táborosi lá- nosné. Statisztikai Időszaki Közlemények 373.

(1976/1.) Központi Statisztikai Hivatal. Buda- pest. 1976. 103 old.) , "

Területi idősorok. (Készült a KSH Területi Statisztikai főosztályán Barabás Miklós irá- nyításával. Főmunakatárs: Kovács Tibor. Sta—

tisztikai Időszaki Közlemény-ek 374. (*1976/2.) Központi Statisztikai Him/atal. Budapest. 1976.

303 old.)

Beruházási—építőipari adatok 1975. N. ne- gyedév. (Készült a KSH Beruházási és Épi-

tőipari Statisztikai főosztályán Dudás lános irányításával. Főmunkatársaki dr. Kovácsházi Iván és dr. Puklí Péter. Statisztikai Időszaki Közlemények 375. (1976/3.) Központ—i Statisz—

tikai Hivatal. Budapest. 1976. 144 old.) l-parunk színvonala és fejlődése nemzetközi összehasonlításban (.1960—1974). (Összeállí- totta a KSH léparstatisztika—i főosztálya. Fő- osztályvezető: Nyitrai Ferencné dr. Főosztály—, vez-ető: Nyers József. Főmunka'tá—rs: Féh' ló- zsefné Nagy Márta; Statisztikai időszaki Köz- lemények 376. (1976/4.) Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1976. 190 old.)

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

vatal főosztályvezetője, Dvorák Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője és Hollönder György, a Központi Statisztikai Hivatal csoportvezetője vett részt.

Változások a Statisztikai Koordinációs Bizottság összetételében. A Központi Statisz- tikai Hivatal elnökének 2/1974. 10.) KSH számú rendelkezése szerint a Statiszti-

AZ OSZTRÁK KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

AZ OSZTRÁK KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

AZ OSZTRÁK KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

A SVÉD KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

A témakör megnövekedett fontosságát jelzi, hogy a Központi Statisztikai Hivatal- tól (KSH) is mind gyakrabban kérnek a nemzetközi vándorlással kapcsolatos statisz- tikai

május 29-én, a Farkasréti temetőben a Központi Statisztikai Hivatal vezető munkatársai, az MTA Statisztikai Bizottsága, az MTA Demográ- fiai Bizottsága, valamint a