Watanabe, Tsunehiko: Az input-output koefficiensek országok közötti állandóságának vizsgálata

ssmamzrmm IRODAIM EGYET—Ö

119

r !:

Gizzcüt Z "üt

tal _ 6,le

%

t 2 End—770]

iská—l

és ugyanez áll a V] és az M] értékekre is

0

A rendszerben a ál tényező a C ter—

]

BU

mék (termelési eszközök), a 17 tényező a V termék, vagyis a termelési Jszférában

c .

dolgozók fogyasztási eszközeinek, a E" té-

._ ]

nyező pedig az M termék, vagyis a nem termelő szférában dolgozók fogyasztási eszközeinek költségtényezője.

A rendszer keretében külön mérleg ké—

szül a munkaerő-felhasználásról, amely alapján megállapítható a

o

bUThü

Hi

tényező, amely azt mutatja, hogy az i ága- zat termékében mennyi élő munka van a

;; ágazat termékeiben szereplő élő mun- kából.

Hasonló elvek szerint elkészíthető az átvitt értékek termelésének és felhaszná- lásának táblázata, valamint a munka—

mennyiségben kifejezett költségek táblá—

zata is.

Fentiek szerint lehetőség van arra, hogy a marxi közgazdaságtan elméleti alapelveinek szigorú szem előtt tartásá—

Val alkalmazzuk a költség-eredmény (input-output) táblázatok által nyújtott matematikai lehetőségeket a gazdasági elemzésben. Ez a rendszer a gyakorlati gazdaságpolitika, pontosabban a tervezés és a beszámolás követelményeihez alkal- mazva, kétségkívül nagy segítséget nyújt- hat a szocialista népgazdaság irányításá—

ban.

(Ism.: Hajpál Gyula) Watanabe, Tsunehiko:

Az input-output koefficiensek országok közötti állandóságának

vizsgálata

(A test of the constancy of input—output coef- ficients among countries.) -— International (Economic Review, Sept. 1961. 340350. 1).

Watanabe dolgozata bevezetőjében utal arra, hogy az 1950-es években közzétett ágazati kapcsolati mérlegek alapján Chenery és Watanabe Japán, az Egyesült

Államok, Olaszország és Norvégia közötti szerkezeti összehasonlításokat, Cao—Pianu—

Olaszország és Spanyolország, Balboa Ar—

gentína és Peru közötti összehasonlító vizsgálatokat végzett. Mindezek a tanul—

mányok arra engednek következtetni, hogy a termelés ágazatközi szerkezete — a termelés különböző tényezőinek felhasz—

nálási arányaiban, a jövedelem színvona—

lában stb. fennálló kétségtelen különbsé- gek ellenére —- a különböző országok kö—

zött meglehetősen nagyfokú egyezőségét mutat.

—Watanabe új dolgozatában arra törek—

szik, hogy az ilyen irányban korábban végzett munkát egy lépéssel tovább Vigye, feltételezve, hogy országonként egymás—

hoz meglehetősen közelálló koefficiensek kimutatása fejlesztési programok és ter- vek készítéséhez hasznos segítséget adhat.

Számításaihoz 15 ország ágazati kapcso—

lati mérlegeit használta fel. Ezek közül közlése szerint öt országban —— India, Peru, Spanyolország, Jugoszlávia, Japán

—- az egy lakosra számított nemzeti jöve- delem évi 200 dollár alatt van, másik öt országban —— Kolumbia, Olaszország, Ar—

gentína, Porto Rico, Hollandia —— 200 és 600 dollár között és a fennmaradó öt or- szágban — Norvégia, Anglia, Kanada,

Ausztrália, Amerikai Egyesült Államok

——- 600 dollár fölött van.

A számításokhoz felhasznált ágazati kapcsolati mérlegek három vonatkozás- ban —- a termelés értékelése, az import kezelése és a termelés körének értelme—

zése tekintetében —-— lényeges eltéréseket tartalmaztak, amelyeknek kiküszöbölésére a szerzőnek általában nem volt lehető- sége. Az egyes input—output táblákat azonban szerző egységesen 18 szektorra tagolva átdolgozta. Az általa alkalmazott ágazati osztályozás a következő: 1. mező—

gazdaság, erdészet, halászat, 2. bányászat, 3. élelmiszeripar, 4. ruházati ipar, 5. tex- tilipar, 6. faipar, 7. papír— és nyomdaipar, 8. bőripar, 9. gumiipar, 10_ vegyipar, 11.

kőolaj- és szénfeldolgozás, 12. nemfémes ásványok feldolgozása, 13. fémfeldolgozás, 14. gépek és közlekedési eszközök gyár—

tása, 15. építőipar, 16. Villamosenergia—, gáz- és vízszolgáltatás, 17. tertiár ágaza- tok, 18. egyéb. Szerző közli ezen szekto- rokra vonatkozóan, hogy az ENSZ részle—

tes ágazati besorolásának (International Standard Industrial Classification of the Economic Activities), mely tételei tartoz—

Eak az egyes, általa kialakított ágazatok—

oz.

Watanabe a kérdés elméleti vonatkozá:

sait érintve kifejti, hogy az ágazati kap- csolati mérlegek koefficiensének az állan—

';120

dóságára vonatkozóan két javasolt hipoté—

rzis van. Leontief ezeket fizikai volume—

nekben kifejezett technológiai paraméte—

rekként értelmezi, Klein viszont értékben kifejezett állandókként kezeli.

A Leontief—féle termelési függvényt mint egy fix ráfordítási arányokat tartal- mazó lineáris termelési függvényt hatá—

rozzák meg. A j—ik szektor ráfordításait XI]! :; : 1,2,_.., n jelöli. Az

X—

Ai] : .!

X] .

arányokat stabil technikai koefficiensek—

nek tekintik, ahol elvben X, a j—ik ágazat termelését és Xij a j ágazat termelésében az i ágazat termeléséből felhasznált ter—

melést jelenti. Gyakorlati szempontból azonban az Ai] koefficienseket értékek (nem fizikai mennyiségek) törtjeként tud—

ják meghatározni, mert alig fordul elő olyan ágazat, amely csak egyetlen termé—

ket termel. Ezért Klein a Leontief-féle rendszert értékekben elemzi, amelyben az alábbi értékarányok szerepelnek:

Ai] ——

P] Xi

ahol P a termékek árát jelöli (az egyéb tényezők értelmezése ugyanaz, mint Leon—

tiefnél). Watanabe kifejtése szerint a Klein-féle hipotézis — tiszta versenyt fel- tételezve —- a Cobb-Douglas termelési függvényhez vezet, amelyet ő is elfogad számításaihoz, mert véleménye szerint a Cobb—Douglas függvény nemcsak az egyetlen megengedhető termelési függ—

vény a Klein—féle modell esetében, hanem az egyetlen, amely az általa a számítások- nál elfogadott feltevéseknek ,,pontosan megfelel".

Watanabe számításai alapján -— ame- lyeket dolgozata csak részben tartalmaz

-- a következő konkluziókat fejti ki: 1. az alapvető ágazati kapcsolati koefficiensek ' állandóságának foka és a hozzáadott ér- ték (value added) arányának egyezősége a különböző országok között meglehetősen nagy, 2. a feldolgozóiparban ennek az egyezőségnek a mértéke nagyobb, mint más ágazatokban, 3. ,,Egy tipikus input—- output matrix —- Watanabe megítélése- szerint —- hasznosan alkalmazható azok—

ban a gazdaságokban, amelyeknek nin- csenek saját input—output adataik, különö—

sen a kevésbé fejlett országok esetében."

Watanabe egyébként nem indokolja, hogy miért éppen a kevésbé fejlett országok eSetében alkalmazhatók egy tipikus ága—

zati szerkezet koefficiensei.

A különben elegáns dolgozat egyik hiá—

nyossága, hogy a vizsgálat statisztikai?

alapjairól nem ad tájékoztatást. Többek között nem közli, hogy az egyes országok esetében mely évre vonatkozó ágazati kapcsolati mérleget használt fel a számí-*

tásokhoz. Szigorúbb statisztikai követel—

mény támasztása esetén valószinűleg a nemzeti ágazati kapcsolati mérlegek közös szektorbontásra való átalakításának a pontossága is kifogásolható lenne, noha természetesen nincs kizárva, hogy a sta—

tisztikai módszerek finomítása után ka- pott eredmények hasonló következtetések levonását teszik lehetővé, mint amelyekre a szerző a viszonylag durvább becslések alapján jutott. A tanulmány olvasásánál"

a tiszta verseny (szabad verseny) szerzői általi feltételezése is zavarólag hat, hiszen köztudott, hogy jelenleg e feltételezés gyakorlatilag egy kapitalista országra sem fogadható el.

Említett hiányosságai ellenére Wata- nabe dolgozata tanulságos olvasmány, és gondolatébresztő hozzájárulás egy nö—

vekvő időszerűségű téma, a nemzetközi ágazati összehasonlítások kérdéséhez.

(Ism.: Kenessey Zoltán)—

BERUHÁZÁSI STATISZTIKA

Bunics, P.:

Az amortizációs alap és a termelés társadalmi költségei

(Amortizacionnüi fond l obcsesztvenníie lzderzski proizvodsztva.) — Voproszü Eleono- mtki. 1960. 10. sz. 44—58. p.

Az állóeszközök újraértékelése és az új amortizációs kulcsok bevezetése nagy—

mértékben megnövelte a Szovjetunióban az amortizációs hányadot. 1960. évben a terv szerint az egész szovjet népgazda—

ságban 90 milliárd rubelt kellett kitennie, amelyből az ipar és építőipar állóesz- közeinek amortizációját mintegy 58 mil-—

liárd rubelben állapították meg. Ez a kö—

rülmény felvetiazt a kérdést, hogy a jö- vőben milyen szerepe lesz az amortizációs hányadnak a tárgyiasult ráfordításokban, valamint az amortizáció jelentőségét az állóalapok újratermeléséhez szükséges pénzügyi forrásokban.

Szerző véleménye szerint a kérdést a szovjet közgazdasági irodalomban eddig,;