Stöwe, Heinz: Ökonometriai és makroökonómiai elmélet

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELO

101

csolatokat egy formális modellben rendez- '

nek. Stevens Bertrand Russelre hivatko—

zik, aki szerint2 ,,a mérés a számok és a kérdéses nagyságok közötti egy az egyhez való viszonyt követel meg, amely a körül—

ményeknek megfelelően lehet közvetlen

vagy közvetett, fontos vagy triviális".

Szerző foglalkozik tanulmányában a kü—

lönböző lehetséges mérési skálák tulaj-

donságaival, valamint a pszichofizikai

mérések kérdéseivel. Utóbbi téma kere—

tében az érzületek (általában a szubjek—

tív nagyságok) mérésével foglalkozik és bírálja Fechner azon tételét, hogy az ér—

zület nagysága arányos az inger logarit—

musával. Stevens azonban az érzületek mérését általában nem tagadja, sőt maga is kísérletet tesz a mérés matematikai módszereinek a kidolgozására.

Kirchner cikke a mérések és az üzlet—

emberek döntései közötti összefüggést

elemzi. A jelenkor kapitalistái előtt álló

komplex problémákat Kirchner a követ—

kező fajta modellek segitségével véli ma—

tematikailag kezelhetőnek és megoldható—

nak: 1. leíró modellek, 2. előrejelző mo-

dellek, 3. döntési modellek. Az első típusú

modellek az üzleti kapcsolatok és prob—

lémák leírását kellene, hogy adják ren—

dezett formában. Az előrejelző modellek

Kirchner értelmezésében több leiró mo—

dell segítségével és bizonyos adatok (fel—

tévések) alapján, a leíró modellek által

tükrözött összefüggéseknek megfelelően (amely összefüggéseket állandónak téte—

leznek fel) adnak előrejelzéseket. A dön—

tési modellek az előrejelzési modellek olyan rendszerét jelentik, amelyben vala-

milyen optimalizálási feladat van kije—

lölve.

Churchman tanulmánya, amelynek !a cime: ,,Miért szükséges a mérés" a prob—

léma néhány általános vonatkozását ki'- séreli megvilágítani. A felvetett kérdés négy aspektusát érinti: 1. a mérést vég—

rehajtó milyen nyelven (módon) kívánja

mérési eredményeit közölni, 2. a mérés eredményei specifikusan milyen tárgyak—

ra és környezetre vonatkoznak, 3. a mérés eredményei hogyan használhatók fel ál—

talánosan, mennyiben tekinthetők stan—

dard eredményeknek, 4. a mérés eredmé-

nyei pontosság és ellenőrzöttség tekinte-

tében hogyan értékelhetők.

A könyv II., III. és IV. részében levő tanulmányok a mérések egyes specifikus problémáit tárgyalják, főleg a fizika te-

rületén, illetve fizikai problémákkal ösz—

szefüggésben.

! Russel, Bertrand: The principles of mathe- matics 2nd ea., Morton, New York, 1937.

Igy Menger cikkében a mérések egyes matematikai-elméleti vonatkozásaival fog- lalkozik, Suppes a mérések, az empirikus értelmezhetőség és a logika kapcsolatát tárgyalja, Luce pedig a hasznosság való-

színűségi elméletét vázolja fel és hozza

összefüggésbe a Fechner—féle skálával.

Morgenau, Pap és McKm'ght tanulmányai

a fizikai mérések filozófiai vonatkozásai— *

val foglalkoznak, Gumbet a ritka jelen- ségek mérésének problémáit fejtegeti,

Coombs a preferenciák inkonzisztenciáit

elemzi, Davidson és Marschalc pedig szto- hasztikus döntési elméletekkel kapcsola-a tcs kísérletekről számolnak be.

A könyv érdeméül tudható be az, hogy a polgári tudomány jelenlegi állásának megfelelően átfoeóan tárgyalni törekszik

a mérés kétségkívül fontos, aktuális és elemzést érdemlő problematikáját. Ugyan—

akkor a könyv számos negatívuma között még egy rendkívül rövid ismertetés kere—

tei között is meg kell említeni 1. a polgári filozófiai alapok által meghatározott kor—

látokat, amelyek végigvonulnak csaknem

az egész köteten, 2. a kötet -—-— s az egész symposium —— azon hiányosságát, hogy a

gazdasági és társadalmi statisztika méré-

si problémáit egyáltalán nem tárgyalja.

Amennyiben a szerzők érintik gazdasági

és társadalmi jelenségek mérését, akkor ennek problémáit csak a gazdálkodó vagy.

a fogyasztó alany szubjektuma felől kö—

zelítik meg. Ez részben valószínűleg a

symposionon résztvevők helytelen filoző-j

fiai kiindulópontjából és ebből fakado attitűdjéből következik, részben azonban nyilvánvalóan annak a folyománya, hogy a symposion résztvevői közé a (társa-

dalmi és gazdasági) statisztikai tudomány

képviselőit nem vonták be. Ilyen körül—

mények között a symposion —— és a tár- gyalt kötet is -- a közgazdaságtudomány

és a statisztika számára még a polgári

alapok által körülhatárolt kereteken be—

lül sem ad kielégítő áttekintést.

(Ism.: KeneSsey Zoltán) Stöwe, Heinz:

Ökonometriai és makroökonomiai

elmélet sg,

(Ökonometrie und makroökőnomlsche Theo-

rie.) Stuttgart, 1959. 190 p.

Szerző R. Frisch nyomán hangsúlyozza, hogy az ökonometria leglényegesebb sa—

játossága a gazdaságelmélet, matematika

és statisztika szerves egysége. A könyv feladata a makroökonomiai elmélet és az ökonometria kapcsolatainak vizsgálata elméleti és konkrét problémák során, A makroelmélet elsődleges jellegét a mik—

102

roelmélettel szemben indokolja az, hogy '

a közgazdaság egészének törvényszerű—

ségeit csak a' makroelmélet képes meg—

adni, továbbá a gazdaságpolitika irányi—

tása szempontjából is ez az elmélet a mértékadó, mivel a gazdaságpolitika

intézkedésekben általában nem lehet a gazdasági egységek sajátosságait külön—

külön figyelembe venni. Ugyanakkor :!

makroelmélet keretében —— a szerző JÉ-

leménye szerint — fontos az a körül—

mény, hogy a legtöbb törvényszerűség mikrofolyamatok átlagolásából keletke—

zik. A makroelmélet lényegéből követke—

zik, hogy törvényszerűségei nem ha'á- rozzák meg a jelenségek lefolyását mara—

dék nélkül, hanem mindig marad tér a különböző zavaró és véletlen tényezők hatása számára.

Ezért a makroelmélet törvényszerűségei

Stöwe szerint szükségszerűen sztochasz- tikus jellegűek. Különösen áll ez az ún.

endogén változókra nézve, amelyek a gaz—

dasági egységek magatartását fejezik ki a technológiai és intézményi mozzanatok- nak, mint exogén változóknak befolyása

alatt. Ily módon az ökonometriai model-

lek szerkesztésében a gazdaságelméleti

összefüggések mellett fontos szerepük van

a sztochasztikus, különösen valószínűség-

eloszlási törvényszerűségeknek. A mak-

roökonomiai, ún. strukturális modellből

az ökonometriai vizsgálatra alkalmas egyenleteket úgy kapjuk meg, hogy az

endogén változókat az egyidejű exogén változóknak és a változók korábbi érté—

keinek függvényeiként fejezzük ki. így

kapjuk az ún. redukált egyenletrendszert,

amelynek regressziós együtthatóiból kell

a strukturális paramétereket meghatá—

rozni. Amennyiben a strukturális egyen—

letek interdependens jellegűek, vagyis két endogén változó egyidejű értékei között fejeznek ki kapcsolatot, úgy itt fölmerül az identifikáció problémája. Ilyenkor a

legkisebb négyzetek módszerének hagyo- mányos eljárása nem alkalmazható, ha—

nem a Haauelmo—féle szimultán egyen-

tleteken alapuló módszer szerint kell a számításokat elvégezni. A szerző vizsgá- lataiban így jár el, mivel a makroelmé—

leti modelleknél az interdependencia ál—

talában elkerülhetetlen, és így az ún. re—

kurzív egyenletek egyszerübb módszerei

nem alkalmazhatók.

Az ökonometria egyik fő feladata, hogy a makroökonomiai modellek empirikus igazolását valósítsa meg. Amennyiben a számítások során a modellekben a való- sággal szemben eltérések mutatkoznak, úgy ez a modell, illetőleg az elméleti megállapítások korrekcióját teszi szük-

ségessé. Ily módon az ökonometria a

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

makroelmélet továbbfejlesztését, illetőleg annak realisztikus kiépítését döntő mér—

tékben előmozdítja. Ezt a szerző konkiét

példákon szemlélteti, amennyiben a kon—

junktúra—elmélet alapkérdését a szorzó-

szám és a gyorsulási elv érvényesülését

vizsgálja a Hicks—féle, továbbá a Tin—

bergen-féle konjunktúra—modellek segít-

ségével. Hicks szerint az összfogyasztás

valamely évben az előző évi összjövede—

lem függvénye. Ha tehát a fogyasztás nagyságát t évben C, és a jövedelmet ugyanezen időben Y, jelzi, akkor a kö- vetkező egyenlet írható fel:

Ctzao'taYt—ll'sit— ll, ahol a(, valamely állandó, a az ún. fo-

gyasztási határhajlam, amely a K szorzó—

számmal a következö kapcsolatban áll:

K :: l/ (l ——-a), végül 51; a véletlen hatá—

sokat képviselő sztochasztikus változó. Ez az egyenlet tehát a szorzószám szerepét fejezi ki. Egy következő egyenlet a gyor- sulási elv érvényesülésén alapszik, ameny—

nyiben a t évben megvalósult beruházá—

sok volumenét (ielzése: 11), mint a fo-

gyasztás, illetőleg a jövedelemváltozás függvényét fejezi ki az alábbiak szerint:

Itz'Po'l"?(Yt—i—Yt—z)'l'39t /2

Itt (p,. valamilyen állandó, (p a gyorsulási

együttható, e," a véletlen zavarásokat ki—

fejező sztochasztikus változó. Egy további

egyenlet az összjövedelem nagyságát a fogyasztási és beruházási kiadások össze—

ge gyanánt adja meg:

Y, a 0, 4— I; 4— Im. ;3/

Itt Ira az ún. autonóm beruházás, amely

az itt bemutatott egyszerü modellben ex-

plicite nem szereplő változók függvénye.

A szerző az /l/——-/3/ egyenletrendszer által képviselt modellt, amely az Ameri—

kai Egyesült Államok 1929—1937. idősza—

ki fejlődésével megegyezést mutat, Né—

metország 1925—1932. évi konjunktúra—

ciklusára alkalmazta. A számítások azt

mutatják, hogy a modell a konjunktúra alakulás lényeges sajátosságait jól kife—

jezi, amennyiben O,9—nél magasabb kor-

reláció mellett a strukturális paraméterek

— értékei szignifikánsak. Fontos eredmény,

hogy a gyorsulási együttható értéke Ne—

metországban (O,,89) alig különbözik az

Amerikai Egyesült Államokra vonatkozó

értéktől (O,91). Ez következik a két ország konjunktúra-alakulásában mutatkozó ha-

sonlóságból is. Végül figyelemre méltó,

hogy a gyorsulási együttható értéke az 1-hez közel esik, ami mutatja a gyorsu—

lási elv fontos szerepét a konjunktúra

ciklus folyamán.

STATISZTIKAI mODALMI FIGYELÓ

A szerző ezzel kapcsolatban foglalkozik

Tinbergen egy korábbi dolgozatával, amelyben a németországi 1880—1913. idő- szaki fejlődést elemezve a gyorsulási együtthatóra nézve nem kapott a O—tól szignifikáns mértékben eltérő értéket. Eb—

ben 6 és mások a gyorsulási elv cáfolatát

látták. A szerző ugyanezt az időszakot

részekre bontva vizsgálta a Hicks-féle mo—

dell segítségével. A számítások azt mu- tatják, hogy az 1880—1890. és 1890—1900.

időszakokat külön vizsgálva, ezekre nézve

a gyorsulási együttható értékei szignifi—

kánsak, minthogy az említett időszakok

egy-egy konjunktúra-ciklusnak felelnek

meg. Ez azt mutatja, hogy Tinbergen megállapítása a gyorsulási elvvel kapcso—

latban nem helytálló. A gyorsulási elv ui.

általában nem alkalmazható valamilyen több konjunktúra-ciklust magában fog—

laló időszakra, tekintettel az ilyen hosz—

szabb idő alatt fellépő strukturális vál—

tozásokra. Egy konjunktúra-ciklus folya—

mán azonban a gyorsulási elv a Hicks—

féle modellnek megfelelően érvényesül.

A szerző és mások által a Hicks-féle

modell alkalmazásán alapuló vizsgálatok azt mutatják, hogy a fogyasztás és a jö—

vedelem közti kapcsolatot az /1/ egyenlet túlságosan leegyszerűsíti. Ezért a szerző

Klein és Ferber nyomán német adatok

alapján a következő összefüggés érvénye-

sülését vizsgálja:

0! :: ao 'i' al Yt "" ": Yl——l 'l" 3;- /4/

A regressziós elemzés szerint magas korreláció mellett mind az a,, mind a,

együtthatók értékei számottevők és szig-

nifikánsak. Ez azt mutatja, hogy a folyó

évi fogyasztást nemcsak az előző évi, ha-

nem a folyó évi jövedelem is döntő mér—

tékben befolyásolja. A szerző továbbá

Brown nyomán vizsgálja az alábbi egyen-

letnek megfelelő fogyasztási függvényt is:

Ctzaolaiyt'l'asctU—i'l'et lő]

Ez az egyenlet a /4/—né1 még jobban ki—

fejezi a fogyasztás alakulását. Egyúttal mutatja, hogy egy adott év fogyasztásá- nak nagyságát az előző évi fogyasztás is

nagymértékben befolyásolja, ami a fo-

gyasztási szokások fontosságát jelenti.

A szerző szerint a fogyasztás törvénysze—

rüségét még jobban meg lehet közelíteni, ha évi adatok helyett negyedévi vagy havi

adatokat használunk, amikor _ nemcsak

egy, hanem több előző időszak fogyasztá-

sának a befolyása is figyelembe vehető.

A könyv a továbbiakban azt vizsgálja, hogy a beruházások volumenét a vállal—

kozói nyereségek mennyire befolyásolják.

Tinbergen és mások ui. a gyorsulási elv

103

helyett elsősorban a nyereségeknek tu- lajdonítanak döntő szerepet a beruházá—

sok alakulásában. Ezzel kapcsolatban

Tinbergen egy viszonylag egyszerű mo—

dellt dolgozott ki, amely az angliai (1870——

1914) és az Amerikai Egyesült Államok—

beli (1919—1932) gazdasági fejlődés lénye-—

ges vonásait jól kifejezi. A szerző e mo—

deli egyenleteit alkalmazza az 1872—1913 időszakra eső németországi gazdasági

fejlődésre. Az emlitett időtartamot négy

szakaszra bontva, ezek keretében az

egyenletek paramétereire nézve magas korreláció mellett szignifikáns értékeket

kapott. A Tinbergen—féle modell tehát Németországnak az első világháború előtti

fejlődésére lényegében majdnem ugyan-

olyan eredménnyel alkalmazható, mint a

Hicks—féle modell. A szerző vizsgálatai tehát nem döntik el, hogy a beruházási

tevékenységet a gyorsulási elv érvénye- sülése, vagy pedig a nyereségek alakulása

befolyásolja—e inkább. E tekintetben még további vizsgálatokra van szükség.

Az ökonometria további feladata, hogy bizonyos, az elmélet és a gazdaságpolitika

szempontjából alapvető paraméterek számszerű értékét meghatározza. Ilyen paraméter a fogyasztási határhajlam. En—

nek értéke a szerző számítása szerint az

1926—1932. időszak ciklus változására vo-

natkozóan 0,45—0,50 (az Amerikai Egye—

sült Allamokban: O,55——0,65). A fogyasz—

tási határhajlamnak a normális foglal- koztatás alapján számított ún. hosszú időtávlati értéke viszont a szerző szerint:

0,70——0,75 (az Amerikai Egyesült Alla—

mokban: 0,70—0,80). Említést érdemel, hogy az 1950—1955. évi legújabb német—

országi fejlődés esetére a hosszú táv—- lati fogyasztási határhajlam nagysága:

O,72, vagyis nem különbözik lényegesen a

háború előtti értéktől. Az ennek meg—

felelő szorzószám: K : 3,6.

Befejezésül a szerző az input—output elemzés és a lineáris programozás mak—

roökonómiai jelentőségével foglalkozik. E tekintetben az input-output elemzés egyik nagy hátránya, hogy az egyes gazdasági ágazatokban eredetileg egy homogén ter- mék kibocsátását tételezi fel. A valóság—

ban azonban mindig a termékek egész

sokaságával állunk szemben ágazaton—- ként. ami termék-kombinációk beve7eté—

sét teszi szükségessé. Ez esetben azonban a kibocsátás és ráfordítás együtthatói többé-kevésbé elveszítik reális gazdasági

jelentésüket. Az input-output elemzés, valamint a lineáris programmozás további nagy fogyatékossága, hogy sztochasztikus

vonatkozásban még egyáltalában nincse—

nek kellően kidolgozva. Ezért egyelőre a

szerző szerint mindkét módszer volta—

104

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

képpen csak üzemgazdasági vagy ágazati

problémák megoldásánál alkalmazható elsősorban, makroökonómiai elméleti és gazdaságpolitikai szempontból csak ki—

segítő szerepük lehet. A lineáris progra—

mozás voltaképp a játékelmélet egy spe-

ciális esete. A makroökonómiai alkal—

mazások szempontjából valószínűleg fon—

tcs haladást jelentene, ha az általános,

n személy közreműködését feltételező stratégiai játékok problémája konkrét

megoldást nyerne. E téren épp úgy, mint

több más irányban is, az ökonometriának

még nagy fejlődési perspektívái vannak.

Az eddigi, sztochasztikus modellek alap—

ján elért eredmények, mint e könyvben foglalt németországi alkalmazások is mu—

tatják, azonban máris alapvető jelentő-

ségűek az elmélet realisztikus kiépítése és a gazdaságpolitikai kérdések konkrét számszerű megoldása szempontjából.

(Ism.: Theiss Ede)

.

Dalenius, Tore:

Javaslat a. svéd statisztikai rendszer megszervezésére

(Förslag till organisation av ett svensk sta- tistlskt system.) — Ekonomisk Tidskrtft. 1959.

4. sz. 240—257. p.

Svédországban hosszabb ideje vita fo—

lyik a statisztikai rendszer reformjáról.

Szerző tervezetet dolgozott ki egy olyan

statisztikai szervezet létesítésére, mely

a statisztikai munka (szerző kifejezésé—

vel ,,termelés") maximális hatékonyságát biztositja.

Javaslata szerint a statisztikai munkát két szinten kell megszervezni:

1. társadalmi szinten, amely a statiszti—

kai munka koordinálásának szintje;

2. a rendszeres statisztikai adatgyűjtés és feldolgozás szintjén.

A társadalmi szinten három szerv mű—

ködnék: a) a koordinálási központ, b) a

szakértői csoport, c) a statisztikai munka

iránt igényekkel foglalkozó csoport (szer—

ző kifejezésével ,,fogyasztási csoport").

A második szint: d) a statisztikai hiva—

tal igazgatóságából és e) a szak— és segéd—

irodákból áll.

Az egész statisztikai szervezet élén az

állami statisztikai szolgálat vezetősége áll, amelynek feladata az általános kér- dések intézése. A vezetőség tagjai: a sta—

tisztikai munka iránti igényekkel foglal—

kozó csoport képviselői, a statisztikai hi—

vatal és más statisztikai szervek kikül—

döttei, valamint a statisztikai tudomány-

nak a szakértői csoport által választott

képviselői.

1. Koordinálási szint

a) A koordinálási munka központja a

Statisztikai Hivatal vezetője alatt álló, központi statisztikai iroda. A központi irodának nem kell nagynak lennie, fel-

adatát úgy kell végeznie, hogy az elvi kérdések tisztázása után az elvégzendő:

munkákat más szervekhez továbbítja. Eb—

ből adódik, hogy az iroda személyzetének

képzettségével szemben magas követel—

ményeket kell támasztani.

b) A szakértői csoport az összekötő a statisztikai szervezet és a külső statisz—

tikai szakemberek (egyetemek, főiskolák)

között. A szakképzés, utánpótlás, vezető állások betöltése, elméleti és módszertani

alapproblémák stb. kérdéseivel foglalko—

zik.

c) A statisztika iránti igényekkel fog—

lalkozó, ún. ,,fogyasztói" csoport tulaj—

donképpen a statisztikai munkát felhasz—

nálók érdekképviselete, a statisztika ,,fo—

gyasztói" és ,,termelői" között biztosítja

az összeköttetést. Nagyfokú rugalmas—

ságra van szükség ennek a csoportnak a munkájában. Helyes, ha kirendeltségeket, tart fenn a fontosabb érdekelt szervek- nél.

A koordinálási szint feladatai: a) a sta—

tisztikai adatok iránti szükséglet és a statisztikai adatok felhasználásának fel—

mérése, felvilágosítás és tanácsadás ezek——

ben a kérdésekben; b) a statisztikai mun—

ka mérlegelése tartalom, pontosság stb.

szempontjából, a munka megszervezése, a munkamódszerek ésszerűsítése.

A koordinálási szinten e feladatok a következőképpen végezhetők el: állandó kapcsolat fenntartásával egyrészt a sta—

tisztika ,,fogyasztóival", az e célra létre—

hozott csoporton keresztül, állandó fel—

világosító tevékenységgel; másrészt a statisztikai kutatással és oktatással —— az állandó szakértői csoporton keresztül ——-, a statisztikai össz—költségvetés kidolgozá—

sával, statisztikai normák megállapitásá- val, űrlapok elbírálásával, ankétok szer——

vezésével, a statisztikai elmélet és mód-

szertan kérdéseiben felvilágosítással és

tanácsadással, a statisztikai továbbképzés

rendszeresítésével.

2. A rendszeres statisztikai adatgyűjtés

és feldolgozás szintje

A statisztikai munkának ez a szintje a statisztikai hivatali igazgatóságból és az ennek alárendelt szak- és szerviz irodák—-

ból áll.

Az igazgatóság három szekcióra oszlik:

a) a koordinálási osztály, b) a módszer- tani és c) igazgatási osztály.

A koordinálási osztály fő feladata a statisztikai munka szakszerű, operatív