SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA
A Doktori Iskola vezetője: Dr. Szigeti Péter DSc., egyetemi tanár
dr. Knapp László
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGI SZEMÉLYISÉGE
DOKTORI ÉRTEKEZÉS
A kézirat lezárva: 2019. november 6.
Témavezetők:
Dr. Lamm Vanda Dr. Milassin László
MTA rendes tagja, professor emerita habilitált egyetemi docens
Győr | 2019
TARTALOMJEGYZÉK
I. BEVEZETÉS ... 9
1. A kutatás célja és fókuszpontjai ... 9
2. A kutatás módszerei és megközelítései ... 14
II. A NEMZETKÖZI SZERVEZETEK JOGI SZEMÉLYISÉGE ... 17
1. Terminológiai alapvetés: a nemzetközi szervezetek nemzetközi jogi jogalanyisága, jogi személyisége, jogképessége és hatáskörei ... 17
2. A nemzetközi szervezetek jogi személyisége a második világháborút megelőzően ... 24
2.1. A jogi személyiség fogalmának kialakulása: szuverenitás és az állam jogalanyisága ... 24
2.2. A nemzetközi szervezetek korai formái: a nemzetközi igazgatási szervek és jogalanyiságuk megítélése az első világháborút megelőzően ... 29
2.3. A nemzetközi szervezetek jogi személyiségének megítélése a két világháború között ... 33
3. A nemzetközi szervezetek jogi személyisége a második világháborút követően ... 41
3.1. Az Egyesült Nemzetek Szervezete és a Nemzetközi Bíróságnak az ENSZ és szakosított intézményeinek nemzetközi jogi személyiségével kapcsolatos gyakorlata .... 42
i. Az Egyesült Nemzetek szolgálatában elszenvedett károk miatti kártérítés ügye (ún. Bernadotte-ügy) ... 43
ii. Az ENSZ Adminisztratív Bírósága által hozott ítéletek jogi hatálya ... 46
iii. Az ENSZ egyes költségei ... 47
iv. Az Egészségügyi Világszervezet és Egyiptom között 1951. március 25-én létrejött egyezmény értelmezése ... 48
v. A nukleáris fegyverek fegyveres konfliktusokban való használatának jogszerűsége49 3.2. Egyéb nemzetközi szervezetek és jogi személyiségük megítélése ... 50
3.2.1. Az Európa Tanács ... 50
3.2.2. Az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet ... 52
3.2.3. A Nyugat-európai Unió ... 53
3.2.4. A Nemzetközi Óntanács megszűnésével kapcsolatos eljárások... 55
3.2.5. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jogi személyisége ... 59
3.2.6. A Nemzetközi Büntetőbíróság jogi személyisége ... 61
4. A nemzetközi szervezetek jogi személyisége a nemzetközi jogban ... 62
4.1. A nemzetközi szervezetek jogi személyiségének természete ... 62
4.1.1. A nemzetközi szervezetek jogi személyiségének természete a főbb jogirodalmi álláspontok tükrében ... 62
4.1.2. A nemzetközi szervezetek jogi személyiségének természete a Nemzetközi Jogi
Bizottság kodifikáló és jogfejlesztő tevékenysége alapján ... 67
4.2. A nemzetközi szervezetek jogi személyiségének tartalma ... 69
4.2.1. A nemzetközi szervezetek jogi személyiségének tartalma a főbb jogirodalmi álláspontok tükrében ... 69
4.2.2. A nemzetközi szervezetek jogi személyiségének tartalma Nemzetközi Jogi Bizottság kodifikáló és jogfejlesztő tevékenysége alapján ... 71
α A nemzetközi szervezetek által kötött nemzetközi szerződések ... 72
β A nemzetközi szervezetekhez delegált állami képviselők státusza ... 75
γ A nemzetközi szervezetek státusza, kiváltságai és mentességei ... 75
δ A nemzetközi szervezetek felelőssége ... 76
5. A nemzetközi szervezetek jogi személyisége a szervezetek belső jogában ... 79
6. A nemzetközi szervezetek jogi személyisége a nemzeti jogrendszerekben ... 81
7. Összegzés ... 84
III. AZ EURÓPAI UNIÓ JOGI SZEMÉLYISÉGE A NEMZETKÖZI JOGBAN ... 87
1. Az Európai Közösségek és az Európai Unió jogi személyiségének attribútumai ... 87
1.1. Az Európai Közösségek és az Európai Unió a Lisszaboni Szerződést megelőzően .. 87
1.1.1. Az integrációs szervezetek létrehozása és jogi személyiségük megjelenése az alapszerződésekben ... 87
1.1.2. Az államok nemzetközi szerződéssel létrehozott állandósult társulása illetve szervezete ... 92
1.1.3. A nemzetközi joggal összhangban álló célok ... 93
1.1.4. A szervezetnek betudható, önállóan döntést hozó szerv illetve szervek ... 94
1.1.5. Nemzetközi jogi jogosultságok alapjául szolgáló hatáskörök ... 97
1.2. Az Európai Unió a Lisszaboni Szerződés alapján ... 100
1.2.1. Az EU mai formájában való létrehozása és jogi személyiségük megjelenése az alapszerződésekben ... 100
1.2.2. Az államok nemzetközi szerződéssel létrehozott állandósult társulása illetve szervezete ... 101
1.2.3. A nemzetközi joggal összhangban álló célok ... 102
1.2.4. A szervezetnek betudható, önállóan döntést hozó szerv illetve szervek ... 104
1.2.5. Nemzetközi jogi jogosultságok alapjául szolgáló hatáskörök ... 106
2. Nemzetközi szerződések megkötése ... 109
2.1. Kifejezett hatáskörök nemzetközi szerződések megkötésére ... 109
2.1.1. Kifejezett hatáskörök nemzetközi szerződések megkötésére a Lisszaboni Szerződést megelőzően ... 109
2.1.2. Kifejezett hatáskörök nemzetközi szerződések megkötésére a Lisszaboni
Szerződés hatálybalépését követően ... 112
2.1.3. Az Európai Bíróság kapcsolódó gyakorlata ... 114
i. Az International Fruit Company ítélet – jogutódlás nemzetközi szerződések esetén ... 114
ii. Az 1/75. sz. vélemény – a kereskedelempolitikai hatáskörök kizárólagos jellege ... 116
iii. Az 1/78. sz. vélemény – kifejezett hatáskörök, de vegyes megállapodás ... 118
iv. 2/13. sz. vélemény – kifejezett külső hatáskörök gyakorlásának belső akadályai ... 120
2.2. Beleértett külső hatáskörök nemzetközi szerződések megkötésére ... 122
2.2.1. Beleértett külső hatáskörök nemzetközi szerződések megkötésére a Lisszaboni Szerződést megelőzően ... 123
i. Az ERTA-ítélet – a tétel kimondása ... 123
ii. A Kramer-ítélet – a még nem gyakorolt belső hatáskörök ... 126
iii. Az 1/76. sz. vélemény – a belső hatáskörök gyakorlásához szükséges nemzetközi szerződések ... 129
iv. Az 1/78. számú tanácskozás – az Euratom részvétele vegyes szerződésekben . 131 v. 2/91. sz. vélemény – fokozatos harmonizáció és külső hatáskörök ... 132
vi. 1/94. sz. vélemény – belső szabályok elfogadása, mint a kizárólagos külső hatáskörök előfeltétele ... 134
vii. A 2/92. sz. vélemény – részben kizárólagos hatáskör, megosztott szerződéskötés ... 136
viii. 2/94. sz. vélemény – az ún. rugalmassági klauzula alkalmazásának korlátai .. 138
ix. Az ún. „nyitott égbolt” ítéletek – a részleges ERTA-hatás ... 139
x. 1/03. sz. vélemény – az átfogó és konkrét elemzés követelménye és a beleértett külső hatáskörök doktrínájának nyitottá tétele ... 142
2.2.2. Beleértett külső hatáskörök nemzetközi szerződések megkötésére a Lisszaboni Szerződés általi kodifikálást követően ... 145
i. A Pringle-ítélet – milyen közös szabályok? ... 149
ii. A Műsorsugárzók-ítélet – jogszabályhely alkalmazása a kapcsolódó joggyakorlattal ... 150
iii. Az 1/13. sz. vélemény – a kizárólagos uniós külső hatáskörök pontosítása ... 152
iv. A Green Network ítélet – az uniós jogi rezsim kiterjesztésének akadálya ... 154
v. A 2/15. sz. vélemény – a közös szabályok természete ... 155
2.3. Vegyes szerződések ... 159
2.3.1. Vertikális vegyes szerződések ... 160
α Az Európai Unió kétoldalú és regionális vegyes szerződései ... 161
β Hatásköri okból vegyes egyéb vertikális szerződések ... 166
γ A vertikális vegyes szerződések tipologizálása ... 168
δ A vertikális vegyes szerződések helye az uniós jogban ... 170
i. A Haegeman és Kupferberg ügyek ... 170
ii. A Demirel-ítélet ... 172
2.3.2. Horizontális vegyes szerződések ... 173
α A szektorközi vegyes szerződések ... 174
β Az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség részvételével köthető vegyes szerződések ... 178
2.4. Részösszegzés ... 180
3. Részvétel a diplomáciai kapcsolatokban, kiváltságok és mentességek ... 182
3.1. Az Európai Unió küldöttségei a harmadik államokban és a nemzetközi szervezetek mellett ... 184
3.2. Harmadik államok és nemzetközi szervezetek képviselete az Európai Uniónál ... 186
3.3. Az Európai Unió a tagállamokban, a tagállami képviseletek Brüsszelben ... 188
3.4. Részösszegzés ... 192
4. Tagság és részvétel más nemzetközi szervezetekben ... 194
4.1. Tagság más nemzetközi szervezetekben ... 195
4.1.1. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete ... 198
4.1.2. A Kereskedelmi Világszervezet ... 199
4.2. Részvétel más nemzetközi szervezetekben illetve intézményesült jogi rezsimekben ... 202
4.2.1. Az Egyesült Nemzetek Szervezete ... 203
4.2.2. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ... 204
4.2.3. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ... 206
4.2.4. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet ... 207
4.3. Részösszegzés ... 208
5. Nemzetközi jogi felelősség ... 209
5.1. Az EU nemzetközi jogi felelősségének keretei – a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezete ... 211
5.2. Az Európai Unió felelősségének főbb típusai és megjelenési formái ... 214
5.2.1. Az ENSZ Nemzetközi Bírósága ... 215
5.2.2. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ... 216
5.2.3. A Nemzetközi Tengerjogi Bíróság ... 220
5.2.4. A Kereskedelmi Világszervezet vitarendezési eljárása ... 222
5.2.5. Az Európai Unió Bírósága ... 224
5.3. Részösszegzés ... 226
6. Összegzés ... 228
IV. AZ EURÓPAI UNIÓ JOGI SZEMÉLYISÉGE AZ UNIÓS JOGBAN ... 230
1. Jogi személyiség az Európai Unió jogában ... 230
2. Az Európai Unió uniós jogi személyiségének lehatárolása és tartalma ... 239
2.1. Szerződéskötés ... 239
2.2. Felelősség ... 242
2.2.1. Szerződéses felelősség és igényérvényesítés alkalmazottakkal szemben ... 243
2.2.2. Szerződésen kívüli felelősség ... 243
2.2.2.1. A kárfelelősség természete ... 244
2.2.2.2. A peres felek ... 248
3. Összegzés ... 251
V. AZ EURÓPAI UNIÓ JOGI SZEMÉLYISÉGE A NEMZETI JOGRENDSZEREKBEN 253 1. Az Európai Unió jogi személyisége a tagállami jogrendszerekben ... 253
2. Az Európai Unió jogi személyisége a harmadik országok jogrendszereiben ... 257
3. Összegzés ... 260
VI. KÖVETKEZTETÉSEK ... 262
IRODALOMJEGYZÉK ... 269
1. Felhasznált irodalom ... 269
2. Felhasznált munkadokumentumok, tervezetek, nyilatkozatok, elemző jellegű tájékoztatók ... 282
JOGFORRÁSOK JEGYZÉKE ... 286
1. Az Európai Közösségek illetve az Európai Unió elsődleges jogforrásai ... 286
2. Az Európai Közösségek illetve az Európai Unió másodlagos jogforrásai és a Hivatalos Lapban megjelent egyéb dokumentumai ... 287
3. Nemzetközi szerződések, amelyeknek az Európai Közösségek illetve az Európai Unió részes felei ... 290
4. Egyéb nemzetközi szerződések ... 294
5. Az ENSZ Közgyűlés határozatai ... 297
BÍRÓSÁGI DÖNTÉSEK JEGYZÉKE ... 299
1. Az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata ... 299
2. Az Állandó Nemzetközi Bíróság és a Nemzetközi Bíróság joggyakorlata ... 301
3. Egyéb bíróságok, testületek döntései ... 302
I. BEVEZETÉS
1. A kutatás célja és fókuszpontjai
2009. december 1-jén új fejezet kezdődött az európai integráció történetében a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével,1 mivel az alapszerződési kereteket újraformáló jogszabály jogi személyiséggel ruházta fel az Európai Uniót. E szimbolikus lépéssel a tagállamok letették a voksukat egy mélyebb, közjogi-politikai elemeket is magában foglaló együttműködési forma megerősítése és mélyítése mellett. Mindez együtt járt az integráció jogrendszerének reformjával is, amellyel lényegében megszűnt az uniós jog és a közösségi jog között a Maastrichti Szerződés óta fennállt éles dichotómia az ezt jelképező ún. pillérrendszerrel együtt. A módosított alapszerződési keretek nem pusztán az integráció belső jogrendszerét alakították át, hanem új fundamentumot adtak az Unió nemzetközi közösségben betöltött szerepének is.
Alappal merülhet fel a kérdés, hogy az Európai Unió szerepének a jogi személyiség megadásában központosuló újradefiniálása miért minősült olyan jelentős lépésnek, illetve milyen következményekkel járt. Ennek megválaszolásához szükséges e fogalom fő funkcióját megvizsgálni, ami legegyszerűbben akként ragadható meg, hogy e státusz fennállása egyfajta elkülönülést jelent. Ez jogi köntösbe ültetve azt foglalja magában, hogy a fiktív jogalanynak minősülő jogi személy egy adott jogrendszer jogalanyaitól és jogi személyeitől elkülönül, saját jogokkal illetve kötelezettségekkel rendelkezik, és képes ezek gyakorlására az említett aktorokkal szemben. A jogi személyiség jelentőségét éppen az adja, hogy ez azon jogalanyokkal szemben is igaz, amelyek az érintett jogi személyt létrehozták. Tekintettel az Európai Unió jellegére ez a bizonyos elkülönülés a tagállamok vonatkozásában különösen érzékeny és összetett kérdéseket vet fel, hiszen az utóbbiak voltak azok az entitások, amelyek a szuverenitásukhoz tartozó egyes hatásköröket az Európai Közösségekre, illetve az Unióra ruházták.
A fentiek tükrében az értekezés elsődleges célja annak feltárása, hogy milyen változásokat eredményezett az Európai Unió jogi személyiséggel történt felruházása és a tagállamokkal fennállt hatásköri rendszer ezzel összefüggésben történt átalakítása az integrációs szervezetnek a tagállamaihoz illetve a külső jogalanyokhoz fűződő viszonya vonatkozásában. A jogi személyiség fogalmának a jogrendszerekbe való ágyazottsága és az említett külső jogalanyok feltérképezése miatt a kutatás megkezdéséhez szükséges számba
1 Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról, amelyet Lisszabonban, 2007. december 13-án írtak alá. HL C 306., 2007.12.17., 1–271.
venni, hogy az Európai Unió státusza egyáltalán milyen jogterültek, jogág- illetve jogrendszertípusok kontextusában értelmezhető.
Tekintettel arra, hogy az Európai Unió a jellegét tekintve nemzetközi szervezetnek – habár sui generis nemzetközi szervezetnek – minősül, elsődlegesen a nemzetközi jog az, amely vonatkozásában e státusz, illetve az ennek tartalmában bekövetkezett változás értelmezhető.
Ugyanis elsődlegesen a nemzetközi jog személyei, azaz az államok és a nemzetközi szervezetek által gyakorolható hatáskörök vetik fel azt a kérdést, hogy az Unió képes-e ezen jogosultságoknak a tagállamaitól független, önálló gyakorlására. Uniós jogi szempontból ennek a belső aspektusai lényegesek, jelesül az, hogy a jogi személyiséggel történt felruházás milyenné formálta az EU és a tagállamok közötti hatásköri rendszert. Azonban nemzetközi jogi megközelítésből az is relevanciával bír, hogy mindez milyen következményekkel jár e jogrendszer egyéb jogi személyei vonatkozásában, illetve általában hogyan hat a nemzetközi közösség életére.
Habár a nemzetközi szervezetek jogi személyisége alapvetően nemzetközi jogi kategória, egy másik jogrendszer is szerepet kaphat e státusz hatásainak vizsgálatakor, mégpedig magának az Európai Uniónak a joga. Ahogy a híressé vált Van Gend & Loos ítéletében2 maga az Európai Bíróság is megállapította, e normacsoport „a nemzetközi jog új jogrendjét” képezi. Ez nem pusztán elvi síkon feltételezi jogi személyek létét, hanem az uniós jogi környezetben eddig is számos ilyen született, például az ügynökségek vagy az uniós társasági formák alakjában. A fent bemutatott kiindulópontra tekintettel szükséges tehát megvizsgálni, hogy maga az Európai Unió rendelkezik-e uniós jogi személyiséggel, illetve ennek mely jogosultságok illetve hatáskörök képezik a tartalmát.
Az utolsó jogrendszertípust az egyes államok jogai, azaz a nemzeti jogrendszerek jelentik. E körben elhatárolandók egymástól a tagállamok és a harmadik országok jogrendszerei. A „klasszikus” nemzetközi szervezetek vonatkozásában elsősorban a tagállami jogok azok, amelyekkel összefüggésben viszonylag jól lehatárolható tartalomról;
jogosultságokról és kötelezettségekről beszélhetünk. Az Unió jogi személyiségének feltárásához szükséges megvizsgálni, hogy ez milyen módon valósul meg a tagállamok gyakorlatában, illetve hogyan érvényesül a harmadik államok jogrendszereiben.
Jóllehet e munka az Európai Unió jogi személyiségének átfogó, a különböző jogágakban illetve jogrendszerekben fennálló tartalmának a vizsgálatát tűzte ki célul, mindez nem jelenti azt, hogy a nemzetközi, az uniós és a nemzeti jogi részek egyenlő súllyal jelennének meg a
2 1963. február 5-i Van Gend & Loos ítélet, 26/62, EU:C:1963:1, (EN), 12.
dolgozatban. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy az Unió jogi személyisége elsődlegesen nemzetközi jogi kategóriája, és ez az a jogrendszer, amelynek az EU és a tagállamai is egyaránt pusztán személyeinek, és nem kereteket biztosító alapjainak minősülnek, ahogy az utóbbi az uniós és a tagállami jogrendszerek esetében igaz. Ennélfogva a nemzetközi jogi státuszuk vonatkozásában tapasztalható kvázi-mellérendeltségükből adódóan a fent vázolt hatásköri ütközések is elsődlegesen az említett jogág által ismert kompetenciák vonatkozásában értelmezhetők, ami miatt jelen munka is e kérdések vizsgálatára fektet kiemelt hangsúlyt. Az előbbiekkel áll összefüggésben az Európai Bíróság azon megállapítása is, amely az Unió jogi személyiségét közjogi természetű státuszként jellemezte.3 A kapcsolódó jogosultságok és kötelezettségek természete miatt ez elsődlegesen a személyiség nemzetközi és uniós jogi vizsgálatát vetíti előre, ugyanis az Unió később bemutatandó nemzeti jogi státusza mindenekelőtt magánjogi természetű jogviszonyokban értelmezhető.
A disszertáció újdonságát éppen az adja, hogy az Európai Unió státuszának tartalmát mindhárom lehetséges jogág- illetve jogrendszertípus vonatkozásában fel kívánja tárni.
Jellegéből adódóan a jogi személyiség kérdésköre az uniós külkapcsolatokkal, illetve ezek jogi vetületeivel foglalkozó munkákban jelenik meg, ahol e terület nemzetközi jogi szegmenseként tekintenek a státuszra gyakran anélkül, hogy mélyebb kontextusba helyeznék ezzel a kapcsolódó hatásköröket. Kifejezetten az Európai Közösségek illetve az Európai Unió jogi személyiségét vizsgáló munkák jellemzően rövidebb írások (könyvfejezetek illetve tanulmányok) formájában láttak napvilágot az idegen nyelvű és a magyar szakirodalomban egyaránt.
Éppen a témával összefüggő szakirodalom szóhasználatának kontextusában igényel magyarázatot, hogy az értekezés miért a „jogi személyiség” fogalmát használja a
„jogalanyiság” kifejezéssel szemben. A magyar nyelvű szakirodalomban az államok, majd a nemzetközi szervezetek nemzetközi jogi státusza kapcsán a jogalanyiság szó alkalmazása vált elterjedtebbé, minden bizonnyal azért, mert e kategória önmagában is önállóságot illetve elkülönülést jelent e jogág többi alanya viszonylatában. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a nemzetközi jog esetén a jogalany és a jogi személy fogalmak éles megkülönböztetésnek még nem volt létjogosultsága, amelyen elsődlegesen a különböző emberi jogi védelmi mechanizmusok változtattak. A nemzetközi jogi környezet fogalomhasználatának átalakulása mellett a címben szereplő definíció alkalmazását támasztja alá az Európai Unióról
3 Lásd a Von Lachmüller ítélet bemutatását a IV. rész 2. fejezetében.
szóló szerződésnek4 a jelen munka gerincét képező 47. cikkében szereplő megfogalmazás is, amely kimondja, hogy „Az Európai Unió jogi személy.”
Az értekezés a fent rögzített céljával összhangban annak vizsgálatával kívánja feltárni az Európai Unió jogi személyiségének tartalmát, hogy az EU-t az egyes jogrendszerekben megillető jogosultságok illetve hatáskörök kontextusában e státusz hogyan tölti be fő funkcióját, azaz Unió milyen mértékben jelenik meg a többitől elkülönült, önálló entitásként.
A munka természetéből adódóan e vizsgálat nem kimerítő jellegű, hanem a nemzetközi, az uniós és a nemzeti jog főbb tipikus területeire; jogosultság- és hatáskörtípusai illetve felelősségi kérdései terjed ki. A disszertáció – a bevezetésen és a következtetéseken túl – az alább bemutatandó négy fő tartalmi részre tagolódik, az egyes részeken (I.) belül fejezetek (1.) és alfejezetek (1.1.), valamint pontok (1.1.1.) és néhány esetben alpontok (α, β, γ, δ) találhatók. A külön bemutatásra kerülő esetek jelölésére kis római számokat (i., ii., iii., iv.) használ a munka.
A bevezetőt követő második rész a nemzetközi szervezetek jogi személyiségét mutatja be. Beillesztését az teszi indokolttá, hogy az Európai Unió az említett jogág- illetve jogrendszertípusok – elsődlegesen a nemzetközi jog, illetve a nemzeti jogrendszerek – kategorizálása alapján nemzetközi szervezetnek minősül, habár valamennyi esetben elismerik annak speciális jellegét. E rész a többi szerkezeti egység egyfajta elméleti megalapozásának tekintendő, amelynek keretében a szervezetek nemzetközi jogi státusza kap kiemelt figyelmet.
A jogi személyiség fogalmának és fejlődésének bemutatását követően a rész arra fókuszál, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete státuszával összefüggő gyakorlat nyomán hogyan vált ez általánosan elfogadottá, milyen kérdéseket vetett fel e státusz a többi szervezet esetén, illetve miként próbálta orvosolni az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága a terület szabályozatlanságát.
Különösen az utóbbi elem támasztja alá a jogi személyiség tartalmának a kapcsolódó hatáskörökön keresztül történő vizsgálatát, ugyanis e jogállás mindig valamely jogosultság kontextusában jelent meg a Bizottság munkájában. Továbbá a rész górcső alá veszi annak jelentőségét, hogy az Unió esetén nem pusztán a szervezet belső szabályairól, hanem önálló jogrendszerről beszélhetünk, illetve bemutatja a szervezetek nemzeti státuszának tipikus tartalmi elemeit.
Az értekezés leghangsúlyosabb részét a harmadik képezi, amely az Európai Uniónak a nemzetközi jogi státuszát vizsgálja. Az Európai Közösségek és az Unió jogi személyiségének attribútumai vezetnek el a jelenleg hatályos szabályozáshoz. E feltételek vizsgálata indokolt annak feltérképezéséhez, hogy a jogi személyiség explicit megadása ténylegesen a nemzetközi
4 Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata. HL C 202., 2016.6.7., 1–388.
jog által elismert státusz keletkezését eredményezte-e. A nemzetközi jogi jogosultságok közül a nemzetközi szerződések megkötése kap megkülönböztetett figyelmet, mivel egyrészt az erre vonatkozó hatáskörök lényegében a többi jogosultság előfeltételének minősülnek, másrészt az Európai Bíróság is kiterjedt gyakorlattal rendelkezik ezzel kapcsolatban. A jogi személyiség funkciójának vizsgálatát szem előtt tartva a fejezet a kifejezett és a beleértett hatásköröket, valamint a vegyes szerződéseket veszi górcső alá. Ezt követően az EU diplomáciai kapcsolatokban való részvétele, és az ennek során a szervezetet megillető kiváltságok és mentességek sajátosságai is elemzésre kerülnek. Külön fejezet mutatja be a más nemzetközi szervezetben való tagság és részvétel lehetőségét, és az összetett kérdéseket felvető nemzetközi jogi felelősség témakörét.
Tekintettel arra, hogy az Európai Unió saját jogrendszerrel rendelkezik, a negyedik rész tárgyát az képezi, hogy az EUSz. 47. cikk által rögzített jogi személyiség értelmezhető-e az uniós jogban, és ha igen, milyen tartalommal. Ennek vizsgálatát az is indokolttá teszi, hogy e jogrendszer is kialakította a saját jogi személyiség-fogalmát. Mivel itt nem beszélhetünk az e státusszal rendelkező entitásokat megillető jogosultságok és kötelezettségek, illetve az ezekhez kapcsolódó életviszonyok viszonylag jól lehatárolható köréről, e rész nemzetközi illetve nemzeti jogi analógiákat vesz alapul, és elemzi, hogy a fennálló jogi keretek között magának az Uniónak a jogi személyisége milyen kontextusban és életviszonyok vonatkozásában értelmezhető. Itt e státuszhoz köthető olyan alapvető kategóriák kapnak szerepet, mint a szerződéskötés és a felelősség.
Az utolsó érdemi rész az Uniót a nemzeti jogrendszerekben megillető jogi személyiséggel foglalkozik. E körben szükséges különbséget tenni a tagállamok és a harmadik országok jogrendszerei között. Míg ugyanis az előbbi kapcsán viszonylag részletes, a tagállamokra kötelező uniós jogi szabályozás létezik, addig a harmadik államok esetén a jogi személyiséget illetve az ehhez kapcsolódó jogosultságokat az Unió és az érintett államok közötti kétoldalú nemzetközi szerződések határozzák meg, amelyek jellegükből adódóan jóval szűkebb mozgásteret biztosítanak az Unió számára.
2. A kutatás módszerei és megközelítései
Jelen munka állam- és jogtudományi doktori értékezés, így elsődlegesen e tudományág módszereit alkalmazza a kitűzött kutatási cél eléréséhez. A téma jellegéből adódóan a disszertáció nemzetközi és uniós jogi beágyazottsága meghatározó, így az egyes részek az említett jogágak esetén kialakult vizsgálati módszereket követik. Ennélfogva a jogtudományi művekkel szemben felállított olyan általános követelményeken felül, mint az irányadó normák feltárása, kialakulásuk vizsgálata, és kontextusba helyezésük, szerepet kap ezek jellege, azaz hogy kötelezőek vagy sem, illetve elsődleges vagy másodlagos jogforrásról van-e szó stb. Az említett sajátosságokkal összhangban a kapcsolódó joggyakorlat vizsgálata elsődlegesen a nemzetközi bírói fórumok jogértelmező tevékenységének elemzését jelenti, amely körből kiemelendő a Nemzetközi Bíróság és az Európai Unió Bíróságának az esetjoga.
A vázolt állam- és jogtudományi fővonal mellett a disszertáció egyéb társadalomtudományi tudományágak módszereit is alkalmazza, különösen igaz ez a nemzetközi kapcsolatok történetére és elméletére. Ez különös hangsúllyal jelenik meg a jogi személyiség fogalmának fejlődését illetve a nemzetközi szervezetek státuszát vizsgáló fejezetekben, mivel a kategória elsőként a szuverén állam attribútumaként jelent meg, és a nemzetközi közösség igényeinek megfelelően vált az ettől eltérő entitásoknak is sajátjává. Az európai integrációs szervezetek is szerves fejlődés eredményeként nyerték el mai formájukat, illetve váltak a nemzetközi jog személyeivé. Az Európai Uniót eredeti formájában nem is ruházták fel jogi személyiséggel, amely mögött a státuszhoz kapcsolódó jogosultságok megadásával összefüggésben tapasztalható vonakodó tagállami álláspontok álltak. Ennélfogva a jogi személyiség tényleges tartalmának a feltárása is indokolttá teszi az integrációtörténet vonatkozó részeinek áttekintését.
A jogszabályi háttér, az ítélkezési gyakorlat és a kapcsolódó egyéb munkadokumentumok, mint primer források vizsgálatán felül az értekezés igyekszik feldolgozni a főbb kapcsolódó szakirodalmat, mint szekunder forrásokat. Az Európai Unióra vonatkozó részek kapcsán elsődlegesen a jelenlegi jogi kereteket megteremtő Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően született, javarészt annak külkapcsolati jogával foglalkozó monográfiák és tanulmányok megismerése volt a cél. Az értekezés nagyobb részben idegen nyelvű – főként angol – forrásokra támaszkodik, amelyek közül kiemelendő Piet Eeckhoutnak az EU External Relations Law,5 illetve Bart Van Voorennek és Ramses A. Wesselnek az EU
5 EECKHOUT, Piet: EU External Relations Law. Second Ed. Oxford University Press, Oxford, 2011.
External Relations Law: Texts, Cases and Materials című kötetei,6 valamint Dominic McGoldricknak a The International Legal Personality of the European Community and the European Union című tanulmánya, amely szintén a főbb jogosultságokkal összefüggésben vizsgálja meg a státuszt.7 A hazai szerzők művei közül elsődlegesen az uniós jog nemzetközi jogi aspektusait vizsgáló írások foglalkoznak általában érintőlegesen a témakörrel, de a jogi személyiség kérdésköre közvetlenül megjelent Bartha Ildikó, közvetve többek között Szabó Marcel munkásságában.
Az állam- és jogtudományi illetve általános társadalomtudományi módszertani szempontok alapulvétele mellett az értekezés egyrészt evolutív megközelítést alkalmaz. Ez megnyilvánul az irányadó szabályozás és a jogintézmények fejlődésének vizsgálatában, a kapcsolódó esetjog elemzése során, valamint a fejlődési irányok – adott esetben a de lege ferenda javaslatok – felvázolásakor. E megközelítés különösen a Nemzetközi Bíróság és az Európai Bíróság joggyakorlatát feldolgozó részeknek a sajátja, amelyek esetén a hangsúly arra helyeződik, hogy milyen háttér alapján és hogyan bővült új elemekkel az adott testület érvrendszere.
Másrészt a munka gerincét képező Európai Unióval foglalkozó részeknél meghatározó a komparatív szemlélet, amely alapján a jogi személyiségnek és az ehhez kapcsolódó hatásköröknek a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtti és utáni állapotát veti össze a munka. Ezt az a sajátos helyzet teszi indokolttá, hogy az Európai Unó a mai formájában csupán 2009 óta rendelkezik a tárgyalt státusszal, de mindez úgy valósult meg, hogy az Unió a jogi személyiséggel felruházott Európai Közösség jogutódjává vált, és a hatásköreit is megkapta, amelyek egyúttal lényeges bővülésen mentek keresztül. Tekintettel arra, hogy e munka a jogi személyiség jelenlegi tartalmának a feltárását tűzte ki célul, a felvázolt előzmények tükrében szükségesnek mutatkozik az ennek létrejöttét közvetlenül megelőző állapotnak az összehasonlító vizsgálata, ahol ez indokolt.
Harmadrészt a téma kidolgozását a komplex megközelítésmód jellemzi, amely alapján az Európai Unió jogi személyiségének a nemzetközi, uniós és nemzeti jogi tartalmát kívánja feltárni e munka. Jellegéből adódóan mindez az érintett jogág illetve jogrendszerek jellegadó sajátosságainak figyelembevételével történik. De ahogy az említett jogterületek sem egymástól szeparáltan működnek, úgy a jogi személyiség szabályozása és gyakorlata vonatkozásában is
6 VAN VOOREN, Bart – WESSEL, Ramses A.: EU External Relations Law: Text, Cases, Materials. Cambridge
University Press, Cambridge, 2014.
7 McGOLDRICK, Dominic: The International Legal Personality of the European Community and the European Union. In: DOUGAN, Michael – CURRIE, Samantha (eds.): 50 Years of the Euroepan Treaties: Looking Back and Thinking Forward. Hart, Oxford and Portland, Oregon, 2009. 181.
jelentős interakció figyelhető meg közöttük. Különösen igaz ez az Európai Unióra, amely nemzetközi jogi alapokon nyugszik, saját jogrendszerrel rendelkezik, és mindez nemcsak a tagállamok jogrendszereire, hanem a harmadik államok jogára is hatást gyakorol. Az értekezés komplex szemlélete tehát abban is tetten érhető, hogy a téma kapcsán górcső alá veszi az egyes jogterületek közötti kölcsönhatásokat.
II. A NEMZETKÖZI SZERVEZETEK JOGI SZEMÉLYISÉGE
Ahogy a bevezetőben látható volt, a nemzetközi szervezetek jogi személyisége három jogterület kapcsán értelmezhető. Az első a nemzetközi szervezeteknek a nemzetközi jogban meglévő (vagy hiányzó) jogi személyisége. Mivel a nemzetközi szervezetek államok közötti szerződések útján – és így a nemzetközi jog keretei között – jönnek létre, így a jogi személyiség alapvető jelentőségű a szervezet működése szempontjából. A második a nemzetközi szervezet jogi személyisége a szervezet belső jogában. E kategória beillesztésnek a legfőbb oka, hogy több nemzetközi szervezeten belül léteznek olyan szervek, illetve intézmények, amelyek önálló jogi személyiséggel vannak felruházva. Sajátos tartalmat kapott ez az Európai Közösségek illetve az Európai Unió esetén, amelynek joga külön jogrendszert képez. A harmadik a nemzetközi szervezeteknek a nemzeti jogokban betöltött jogi személyisége. Ez egyrészt jelenti a szervezeteknek a tagállamaikban meglévő státuszát, de a más államokbeli pozíciójára is utal.
1. Terminológiai alapvetés: a nemzetközi szervezetek nemzetközi jogi jogalanyisága, jogi személyisége, jogképessége és hatáskörei
E munka témája szempontjából lényeges a fejezet címében szereplő fogalmak jelentésének tisztázása. A jogalanyiság legáltalánosabb értelemben azt jelenti, hogy valamely egyén vagy entitás egy adott jogrendszerben jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezhet. Ugyanezt a kérdéskört közelíti meg más oldalról a jogképesség kategóriája, amely arra ad választ, hogy a jogalanyok mely jogokkal és kötelezettségekkel bírhatnak, melyeknek lehetnek a hordozói.
A jogi személyiség fogalma ugyanakkor eltérő tartalommal rendelkezik az egyes jogrendszerek esetén. A nemzeti jogokban a nem természetes személy jogalanyoknak egyfajta gyűjtőfogalma, amely magában foglalja a polgári jogi és a közjogi jogi személyeket is. E jogrendszerekben a jogi személyeket megillető jogok köre szűkebb a természetes személyekhez képest. 8 A nemzetközi jogban a jogi személy kategóriája más összefüggésben bír relevanciával.
Lényeges, hogy e státusz nem elhatárolja a nemzetközi jog eredeti alanyainak minősülő államoktól az egyéb entitásokat, hanem éppen ellenkezőleg, a gyakorolható jogok és kötelezettségek vonatkozásában azokhoz hasonlatossá teszi a többi a jogalanyt. A nemzeti jogokkal megegyező módon az egyes jogi személyeket megillető jogosultságok terjedelme eltér egymástól.
8 LAMM Vanda (főszerk.): Jogi lexikon. Complex, Budapest, 2009. 336., 350–351., 353.
A fenti, elméletinek ható probléma a nemzetközi szervezetek fejlődésével összefüggésben merült fel, majd kapott jelentőséget. Ezen entitásokra csak az első, de még inkább a második világháború utáni jogfejlődés eredményeként lehet a nemzetközi jog alanyaiként tekinteni – az államok mellett. Napjainkra általánosan elismert tétellé vált, hogy a nemzetközi jognak az államok eredeti és korlátlan, a nemzetközi szervezetek pedig származékos és korlátozott alanyainak minősülnek.
A második világháborút követő, ún. újszellemű nemzetközi jogban a nemzetközi szervezetek státuszáról alkotott képet alapjaiban határozta meg a Nemzetközi Bíróságnak Az Egyesült Nemzetek szolgálatában elszenvedett károk miatti kártérítés ügyében 1949-ben megfogalmazott – és a későbbiekben részletesen bemutatandó – tanácsadó vélemény.9 A főbb megállapítások, illetve az ennek nyomán született jogirodalmi álláspontok segítséget nyújthatnak a nemzetközi szervezetek jogalanyisága, jogképessége és jogi személyisége közötti különbség feltárásához. A tanácsadó véleményben a Bíróság az alábbiak szerint határozta meg az említett fogalmak tartalmát:
„Bármely jogrendszerben a jogalanyok nem szükségszerűen egyenlők a jogaik természetét és terjedelmét illetően, és a természetük a közösség igényeitől függ.”10
„A Bíróság véleménye szerint [az alapítók] szándéka az volt, hogy a[z ENSZ] funkciókat és jogokat gyakoroljon, illetve azokkal rendelkezzen – és ezeket ténylegesen gyakorolja és rendelkezik is velük –; ez csak nagymértékű jogi személyiség és a nemzetközi viszonyokban cselekvési képesség birtoklásával magyarázható.”11
„A fentiek alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Szervezet nemzetközi személy. […] Amit ez jelent az az, hogy a nemzetközi jog alanya és rendelkezhet nemzetközi jogokkal és kötelezettségekkel, valamint képes jogainak fenntartására nemzetközi igények érvényesítése révén.”12
A nyelvtani értelmezés alapján az első idézetben szereplő jogalanyok „egyenlőtlen volta” pusztán arra utal, hogy azok különbözőek lehetnek, eltérő jogokkal (és kötelezettségekkel) rendelkezhetnek. A második szövegrészben megjelenő jogi személyiség más jelentést hordoz, többlettartalommal rendelkezik a jogalanyisághoz képest. Itt ugyanis már a funkciók és jogok gyakorlásáról van szó, azaz – ahogy a jogi személyiséghez társítva ez szerepel is – egyfajta cselekvési képességet feltételez a szöveg. A „nagy mértéke” arra enged
9 Reparation for injuries suffered in the service of the United Nations, Advisory Opinion: I.C.J. Reports 1949, 174.
10 Uo. 178.
11 Uo. 179.
12 Uo.
következtetni, hogy a jogi személyiséggel rendelkező entitások funkciói, jogai és ezek gyakorolhatósága nem egyenlők. A harmadik idézetben található megfogalmazás kapcsolatot teremt a két fogalom között azzal, hogy minden jogi személyt jogalanynak minősít, valamint társítja a jog- és igényérvényesítési képességet mindkét kategóriához.
A Nemzetközi Bíróság idézett tanácsadó véleményét követően született, a nemzetközi szervezetekkel foglalkozó jogirodalmi művek alapvetően követik a fenti érvelést a két – illetve három – fogalom egymáshoz való viszonya kapcsán, azonban eltérő elemekre fektetik a hangsúlyt. Sir Gerald Fiztmaurice szerint „a nemzetközi személyiség szükséges sajátossága a többi nemzetközi személlyel közvetlenül vagy közvetetten (szerződéskötéssel vagy más módon) jogviszony létesítésének képessége.”13 Hans Kelsen a The Law of the United Nations című művében úgy fogalmazott, hogy a „jogi személyiség azt a képességet jelenti, hogy [az adott entitás] kötelezettségek és jogok alanya legyen, jogügyleteket hajtson végre, pert indíthasson és perelhető legyen.”14 Finn Seyersted később tárgyalandó nagy ívű írásában elutasította annak jelentőségét, hogy a jogalanyiság és a jogi személyiség fogalma meghatározásra kerüljön, nézete szerint inkább annak van jelentősége, hogy melyik közösség rendelkezik nemzetközi aktusok megtételének képességével, és lehet nemzetközi jogok és kötelezettségek alanya.15
A néhány évtizeddel később született elemzések szerzői azonban másra helyezték a hangsúlyt. Manuel Rama-Montaldo igyekezett elhatárolni egymástól a két kategóriát. Nézete szerint a nemzetközi jog alanyai legalább egy nemzetközi joggal vagy kötelezettséggel bírnak;
ez alapján a nem kormányközi szervezetek és az egyének is ide sorolhatók. A nemzetközi személyek pedig azon jogalanyok, akik korlátozás nélkül rendelkeznek a jogviszony-létesítés képességével és a nemzetközi kapcsolatokban önálló entitásokként vesznek részt. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az államok nemzetközi jogban betöltött szerepének a viszonylagosságára.
Többek között emlékeztetett arra, hogy az egyének – a nemzetközi jogvédelmi mechanizmusokban való részvételük révén – olyan jogokkal is rendelkeznek, amelyek nem illetik meg a nemzetközi jog „eredeti alanyait”.16
13 FITZMAURICE, Sir Gerald: The Law and Procedure of the International Court of Justice, 1951–54: General Principles and Sources of Law. British Year Book of International Law, Vol. 30 (1953), 2.
14 KELSEN, Hans: The Law of the United Nations: A Critical Analysis of Its Fundamental Problems. Frederick A. Praeger, New York, 1950. 329.
15 SEYERSTED, Finn: Objective International Personality of Intergovernmental Organizations: Do Their Capacities Really Depend Upon the Convention Establishing Them? Nordisk Tidsskrift for International Ret, Vol.
34 (1964), 59.
16 RAMA-MONTALDO, Manuel: International Legal Personality and Implied Powers of International Organizations. British Year Book of International Law, Vol. 44 (1970), 137–139.
A két fogalom elhatárolása mellett érvelt P. R. Menon is. A vonatkozó jogirodalmat idézve ő a nemzetközi jog alanyai alatt azokat érti, akik nemzetközi jogokkal, kötelezettségekkel és nemzetközi igényérvényesítési képességgel rendelkeznek. Nézete szerint a jogi személyiség ezen képesség elismerését jelenti, azaz azt, hogy az adott entitás az alapítóitól függetlenül, saját nevében és javára jogügyletekben vehet részt.17
Ezzel egyidejűleg megjelentek azon művek, amelyek szerzői szakítottak a jogalanyisághoz illetve jogi személyiséghez jogok birtoklását, valamint az ezekkel összefüggő képességeket társító felfogással. Rosalyn Higgins azt a nézetet képviselte, hogy a nemzetközi jog „alanyai” és „tárgyai” kategóriáknak nincs gyakorlati funkciója. Higgins a nemzetközi jogot sajátos, dinamikus döntéshozatali folyamatnak tartotta, ahol nem az említett kategóriák, hanem az abban résztvevők, aktorok – függetlenül státuszuktól – bírnak jelentőséggel.18
Az 1990-es években a jogalanyiság és a jogi személyiség fogalmainak formális megközelítése jelent meg holland nemzetközi jogászok műveiben. Ramses A. Wessel az Európai Unió nemzetközi státusza kapcsán idézte az ezzel kapcsolatos szakirodalmat.19 Henry G. Schermers és Niels Blokker művét felhívva a nemzetközi személyiséget nem tartotta „sokkal többnek” annál, hogy az adott szervezet a nemzetközi jognak az alanya.20 Ellenben a jogképesség – Peter Bekker művének alapulvételével – nála azon képességekre vonatkozott, amelyeket az adott entitás megtehet.21 Az említettek fényében érthető, hogy Wessel élesen elhatárolta egymástól a jogi személyiség és a jogképesség kategóriáit. Értelmezése szerint a jogi személyiség egyfajta minőséget jelent, a jogképességre pedig tartalomként tekint.22 Három évvel később publikált írásában tovább árnyalta a második kategóriát. Kiemeli, hogy a jogképesség tartalmát adó jogosultságok („képességek”) adják meg a jogi személy más entitástól független jellegét. A nemzetközi képességek pedig egyrészt a nemzetközi entitások általános hatásköreit jelentik (mint például nemzetközi igények érvényesítése, nemzetközi szerződések kötése, diplomáciai kapcsolatok létesítése). Az államoktól különböző alanyok
17 MENON, P. R.: The Legal Personality of International Organizations. Sri Lanka Journal of International Law, Vol. 4 (1992), 79–80.
18 HIGGINS, Rosalyn: Problems and Process: International Law and How we Use It. Clarendon Press, Oxford, 1994. 49–50.
19 WESSEL, Ramses A.: International Legal Status of the European Union. European Foreign Affairs Review, Vol. 2, Issue 1 (1997), 111.
20 SCHERMERS, Henry G. – BLOKKER, Niels M.: Internatinal Institutional Law. Martinus Nijhoff, Dordrecht, 1995. 60.
21 BEKKER, Peter H. F.: The Legal Position of International Organizations: A Functional Necessity Analysis of
Their Legal Status and Immunities. Martinus Nijhoff, Dordrecht, 1994. 63.
22 WESSEL (1997): i. m. 111.
esetén ez a jogképesség azonban nem teljes, hanem csak az alapító államok által ruházott speciális hatáskörök keretei között léteznek.23
Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága a nemzetközi szervezetek szabályozásának több kérdéskörével foglalkozott. A nemzetközi szervezetek felelősségéről szóló első jelentésben Giorgio Gaja raportőr arra a megállapításra jutott, hogy a nemzetközi jogban felelősségről csak a nemzetközi jog alanyai esetén beszélhetünk. A nemzetközi jogi normák pedig csak azon entitásokat kötelezhetik, amelyek nemzetközi jogi személyiséggel bírnak.24 Gaja tehát gyakorlatilag azonosította egymással a két fogalmat, előfeltételként, „küszöbként” tekintett rájuk bármiféle nemzetközi jogi aktus megtételéhez.25
A 2000-es évek közepétől több szerző visszatér a korábbi megközelítéshez. Jan Klabbers egyrészt elutasította Gaja küszöb-elméletét, és – többek között az Európai Unió státusza körüli bonyodalmakra utalva – a jogi személyiséget konstitutív természetűnek tartotta.26 Ugyanakkor e státuszra elsősorban nem jogi, hanem olyan politikai kategóriaként tekintett, amely legitimálja bizonyos csoportok létét, és megóvja azokat a külső tényezők beavatkozásától.27 A két fogalmat összevetve arra a megállapításra jut, hogy a jogalanyiság a jogtudomány által alkotott fogalom, amely „pontatlan és vázlatos”. E terminus életre hívásának okaként azt jelöli meg, hogy a nemzetközi jogban nem létezik olyan szerv, amely jogi személyiséggel ruházhatná fel a különböző entitásokat, és így a tudomány képviselőinek könnyebb megragadni azokat.28
Aaron Fichtelberg a nemzetközi jogban releváns fogalmak elemzése során a jogtárgy – jogi személy – jogalanyiság fogalmakat határolta el egymástól. A jogtárgyak is rendelkeznek bizonyos jogokkal, de ehhez nem társul igényérvényesítési képesség. A jogi személyek azon entitások, amelyek jogait és kötelezettségeit, hatásköreinek terjedelmét és korlátait a nemzetközi jog határozza meg. Fichtelberg ide sorolta az államokat, a kvázi-államokat, a nemzetközi szervezeteket és az egyéneket is. A jogi személyiség fogalmát alapvetően felcserélhetőnek tartotta a jogalanyisággal, és az utóbbit úgy határozta meg, hogy ezek valamiféle – szűkebb terjedelmű – jogi személyiséggel rendelkeznek.29 Hasonló okok miatt
23 WESSEL, Ramses A.: Revisiting the International Legal Status of the EU. European Foreign Affairs Review, Volume 5, Issue 4 (2000), 511.
24 First report on responsibility of international organizations, by Mr. Giorgio Gaja, Special Rapporteur. U.N.
Doc. A/CN.4/532. 110.
25 KLABBERS, Jan: The Concept of Legal Personality. Ius Gentium, Vol. 11, (2005), 36–38.
26 Uo. 55–56.
27 Uo. 64–65.
28 KLABBERS, Jan: An Introduction to International Institutional Law. Second Ed. Cambridge University Press, Cambridge, 2009. 39.
29 FICHTELBERG, Aaron: Law at the Vanishing Point: A Philosophical Analysis of International Law. Ashgate, Aldershot, England – Burlington, VT, 2008. 73–74.
Martin Breuer megegyező tartalmúnak tekintette a két fogalmat, amelyek azt jelentik, hogy az e státusszal rendelkezők nemzetközi jogok és kötelezettségek alanyai lehetnek.30
A jogalanyiság, jogképesség és jogi személyiség fogalmai között fennálló szoros összefüggésre, kölcsönös egymásból következésre hívta fel a figyelmet Ian Brownlie nyomán James Crawford. Meghatározása szerint a nemzetközi jog alanyai azon entitások, amelyek nemzetközi jogokkal és kötelezettségekkel bírnak, valamint rendelkeznek képességgel igényeik érvényesítésére, és arra, hogy velük szemben igényeket érvényesíthessenek. Rámutatott, hogy e meghatározás azért „körkörös”, mivel a fenti tulajdonságok a jogi személyiség meglététől függnek, viszont ha az adott jogosultság illetve képesség fennállása vitatott, ezt általában ennek gyakorlása dönti el. Megállapította, hogy ha valamely entitás a szokásjog alapján rendelkezhet a fenti jogokkal, kötelezettségekkel, igényérvényesítési és felelősségre vonhatósági képességgel, akkor jogi személyről beszélhetünk.31
Ahogy a témával kapcsolatos szakirodalom gazdagsága is mutatja, eltérő álláspontok láttak napvilágot ezen alapvető jelentőségű három terminussal összefüggésben. E munka a jogalanyiság fogalma alatt azt érti, hogy az adott entitás a nemzetközi jognak mástól – az alapítóitól és egyéb alanyoktól – független, önálló alanya. E kategória magában hordozza annak lehetőségét, hogy a nemzetközi szervezet bizonyos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzen. Jellegéből adódóan a jogi személyiség az előbbivel rokon értelmű fogalom, és szintén ellátja az említett funkciót, ugyanakkor – az elmúlt évtizedekben bekövetkezett jogfejlődés eredményeire tekintettel – olyan konstitutív kategóriának minősül, amellyel államok és nemzetközi szervezetek rendelkeznek.
A fentiekből kifolyólag jelen írás szerzője azt az álláspontot képviseli, hogy a jogalanyiság és a jogi személyiség korlátozottan felcserélhető fogalmaknak minősülnek, ugyanis – egy lényeges természettudományi tételnek e tárgyra való alkalmazásával – kijelenthető, hogy minden jogi személy jogalany, de nem minden jogalany jogi személy a nemzetközi jogban. Ennek talán legfontosabb példája, hogy az elmúlt évtizedekben kialakított alapjogvédelmi mechanizmusok eredményeként mára általánosan elismerté vált a magánszemélyek szűk körű nemzetközi jogalanyisága, ám néhány szerzőtől eltekintve a jogirodalom nem tartja őket nemzetközi személyeknek.32 Ebből adódóan a jogalanyok köre
30 BREUER, Martin: Die Völkerrechtspersönlichkeit Internationaler Organisationen. Archiv des Völkerrechts, 49 (2011), 6.
31 CRAWFORD, James: Brownlie’s Principles of Public International Law. Eighth Ed. Oxford University Press, Oxford, 2012. 115.
32 Vö. FICHTELBERG (2008): i. m. 74.
tágabb, mivel a magánszemélyek is ide tartoznak, ugyanakkor ők nem minősülnek jogi személyeknek.
E munka a jogképességre a nemzetközi szervezeteket megillető jogok és kötelezettségek olyan csoportjaként tekint, amelyek a szervezetet megillethetik, illetve terhelhetik. Hogy ez konkrétan milyen jogokat és kötelezettségeket jelenthet, arra a tagállamok által a szervezetekre ruházott hatáskörök adják meg a választ. Ezen jogosultságok „működtetése”, azaz a nemzetközi szervezetek eljárási képessége vonatkozásában az egyes hazai szerzőknél megjelent
„nemzetközi cselekvőképesség” fogalmát jelen írás nem használja,33 ugyanis a cselekvőképességet a magyar jogi terminológia egyértelműen a természetes személyekhez köti.34 Ezen esetkörre az irányadó joggyakorlat és a külföldi szakirodalom által gyakran alkalmazott képesség („capacity”) kifejezés helyett a hazai jogirodalomban használatos jogosultság (jog), valamint szűkebb körben a hatáskör kategóriája tartandó megfelelőnek, azzal együtt, hogy az utóbbi fogalom e kontextusban természetesen nem a szervezet és a tagállamai közötti kompetenciarendszere utal. Habár a terminológiai tisztázást célzó jelen fejezet keretei között ez kissé elnagyoltnak tűnhet, de a kapcsolódó gyakorlat és a jogirodalmi alkalmazás alapján e fogalmak az esetek egy részében felcserélhetők, illetve eljárási képességet is magukban foglalnak.35 Annak hátterében, hogy a jog- és cselekvőképesség fogalmait a nemzeti jogrendszerekkel ellentétben a nemzetközi jog nem határolja el olyan élesen, az utóbbinak azon sajátossága húzódik meg, hogy pusztán az általa elismert jogi személyek (illetve jogalanyok) jogait és kötelezettségeit szabályozza, és nem fókuszál a „mögöttük álló” természetes személyekre.
33 Lásd NAGY Károly: Az állam elismerése a mai nemzetközi jogban. A Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Szeged, 1967. 44., 62., VINCZE Attila: Az EUSz. 47. cikkének magyarázata. In:
OSZTOVITS András (szerk.:): Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata 1. Complex, Budapest, 2011. 438.
34 Lásd 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről, 2:8. §.
35 Különösen igaz ez a nemzetközi szerződések megkötésére, vagy a (más) nemzetközi szervezetekhez történő csatlakozásra. De nem alkalmazható például a kiváltságok és mentességek vonatkozásában, legfeljebb az ebből levezethető egyes jog vagy hatáskör esetében.
2. A nemzetközi szervezetek jogi személyisége a második világháborút megelőzően
2.1. A jogi személyiség fogalmának kialakulása: szuverenitás és az állam jogalanyisága
A jogi személy fogalmának kialakulása római jogi gyökerekre tekint vissza. Habár a római állam önálló vagyonnal és szerződéskötési képességgel rendelkezett,36 a jogi személy – illetőleg elődfogalmainak – kategóriáját nem alkalmazták az államokra a közöttük lévő viszonyokban.
A jogi személyiségnek ez az alapvetően magánjogias szemlélete uralkodott egészen a középkor végéig. A XVI. századi Európában végbement jelentős vallási és kulturális, illetve társadalmi és gazdasági változások azonban az állam szerepének újraértelmezését tették szükségessé, amely egyúttal új fogalmak térhódítását is eredményezte.
A szuverenitás kategóriájának a korszakban megindult fokozatos kidolgozása – és az ezzel kapcsolatban született elméletek – nemcsak az államok működésének belső aspektusaival összefüggésben jelentettek újdonságot, hanem megváltoztatták a nemzetközi kapcsolatokat formáló entitásokról addig kialakult elképzeléseket is. Így a szuverenitás tartalmáról, alanyairól, birtokosáról stb. napvilágot látott koncepciók nagymértékben hozzájárultak a nemzetközi jog fejlődéséhez. Elsősorban a reformáció és a nagy földrajzi felfedezések okozta új fejlődési irányok gyökeresen átalakították a kontinens politikai térképét. A pápa és a német- római császár vezetésével addig működő respublica christiana összeomlása magával vonta az európai uralkodók szerepének átértékelődését.37 A különböző szuverenitáskoncepciók kidolgozását valamilyen anarchikus időszak előzte meg, amiből az egyes szerzők kiutat próbáltak keresni az állam általuk vélt ideális szerepének megfogalmazásával.38
A XVI. század második fele Franciaországban a vallásháborúk korszaka volt. Az évtizedekig tartó konfliktus egyik legvéresebb eseménye a protestáns hugenottáknak 1572.
augusztus 23-án, Szent Bertalan éjjelén történt lemészárlása volt. A francia szerzők egy része a zsarnok uralkodó szembeni ellenállási jogot hirdette meg,39 míg a „szuverenitás atyjának”
tekintett Jean Bodin éppen az uralkodói hatalomban látta az anarchiából kivezető utat. 1576- ban jelent meg a Les Six Livres de la République című műve (amely magyarul Az államról
36 FÖLDI András – HAMZA Gábor: A római jog története és institúciói. Nyolcadik, átdolgozott és bővített kiadás.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003. 230–232.
37 PORTMANN, Roland: Legal Personality in International Law. Cambridge University Press, Cambridge, 2010.
33.
38 JAKAB András: A szuverenitás fogalmához kapcsolódó kompromisszumos stratégiák, különös tekintettel az európai integrációra. Európai Jog, 2006/2, 3.
39 BODIN, Jean: Az államról: Válogatás. [ford. MÁTÉ Györgyi et al.] Budapest, Gondolat, 1987. 26.
címen került kiadásra).40 Ebben a szuverenitásfogalom elemzése külön fejezetet kapott, amelynek definícióját akként adta meg, hogy a „szuverenitás egy állam állandó és abszolút hatalma”.41 Bodin a szuverenitás „birtokosaként” az uralkodókat nevezte meg, akik „tehát semmiképpen sem lehetnek alárendelve senki más parancsolatának; elengedhetetlen, hogy törvényt írhassanak elő az alattvalóknak, hogy eltörölhessék és megsemmisíthessék a szükségtelen törvényeket, és hogy újakat alkothassanak.”42 A szuverenitás külső aspektusával összefüggésben a főhatalom egyik legfontosabb ismertetőjegyének a háborúindítás és a békekötés jogát jelölte meg,43 valamint részletesen írt az uralkodó nemzetközi szerződéskötési hatásköreiről is.44
Fél évszázaddal később, de hasonlóan vészterhes korszakban (a németalföldi szabadságharc és a harmincéves háború idején) jelent meg a Hugo Grotiusnak A háború és béke jogáról című műve.45 E kötetek nemcsak a nemzetközi jog tudományának fejlődése szempontjából jelentettek fontos állomást, hanem – s az előbbivel összhangban – a szuverenitás jogi szemléletének kialakulásához is nagyban hozzájárultak.46 Grotius megfogalmazása szerint
„Azt a hatalmat nevezik legfőbbnek, amelynek cselekedetei nincsenek más jogának úgy alárendelve, hogy más emberi akarat döntése azokat hatálytalanítsa. Amikor a „más” szót használom, ezzel kizárom magát a legfőbb hatalom birtokosát, akinek jogában áll akaratát megváltoztatnia.”47 Az e műben szereplő koncepció újdonságát az adta, hogy a szuverenitás kapcsán megjelenik az absztrakt állam kategóriája: „A legfőbb hatalom általános alanyának tehát a már említett értelemben vett államot kell tekinteni. Sajátos alanya egy vagy több személy, az egyes nemzetek törvényeitől és szokásaitól függően.”48 Az állam, mint általános alany és az uralkodó, mint különös alany (illetve mint birtokos) dichotómiája miatt tekinthető e mű az uralkodói szuverenitás és az államszuverenitás közötti átmenetnek.49 Kiemelendő
40 BODIN, Jean: Six Livres de la Republique. Párizs, 1576. Elérhető:
https://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b86268103/f13.image (2019. 07. 12.).
41 BODIN (1987): i. m. 73.
42 Uo. 78.
43 Uo. 119.
44 Uo. 298.: Ötödik könyv, VI. fejezet: „Az uralkodók által kötött szerződések és egyezmények biztosítékairól”.
45 GROTIUS, Hugo: De Jure Belli ac Pacis. Libri Tres. Párizs, 1625. Elérhető:
https://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b86069579/f11.image.r=.langEN (2019. 07. 12.).
46 RIGÓ Anett – JAKAB András: Függetlenség, főhatalom, állam. A szuverenitás elméletei. In: TAKÁCS Péter (szerk.): Államelmélet I. Szent István Társulat, Budapest, 2009. 148.
47 GROTIUS, Hugo: A háború és a béke jogáról. I. kötet. [ford. HARASZTI György et al.] Pallas Stúdió – Attraktor Kft., Budapest, 1999. 94.
48 Uo. 95.
49 RIGÓ – JAKAB (2009): i. m. 148.
azonban, hogy habár Grotius a „nemzetek jogának” nevezte az államközi viszonyok szabályait, a nemzetközi jog formálói nála továbbra is elsődlegesen az uralkodók maradtak.50
Az előzőekhez hasonlóan szintén egy konfliktus, az angol polgárháború befejezése motiválta Thomas Hobbest a Leviatán című művének megírásakor, amely 1651-ben került kiadásra.51 Itt a közhatalom mindenkinek mindenkivel kötött megállapodásán alapult, amelyben
„minden hatalmat és erőt egyetlen személyre vagy egyetlen gyülekezetre” ruháztak át. A mára klasszikussá vált megfogalmazás szerint „Az ennek megtörténtével egyetlen személlyé egyesült sokaságot Államnak, latinul Civitasnak nevezzük. És így születik meg az a nagy Leviatán.” „És e személy megtestesítőjét uralkodónak hívjuk, akiről azt mondjuk, hogy felségjogai vannak, és a többiek mind alattvalói.”52 A Leviatán legnagyobb újdonságának azt tartják, hogy bevezette a „fiktív személyiség” kategóriáját a politikai filozófiába. Azonban az uralkodóra Leviatán
„megtestesítőjeként” tekintett, így személyét nem függetlenítette az absztrakt állam lététől.53 Hobbes műve nagy hatást gyakorolt a XVII. század második felének német gondolkodóira. A harmincéves háborút 1648-ban lezáró vesztfáliai béke gyakorlatilag rögzítette a Német-római Birodalom széttagoltságát. A korszak szerzői ezen megújult államjogi viszonyokra próbálták alkalmazni a szuverenitás kategóriáját. Ide tartozott Samuel Pufendorf, akinek az elméletében az állam „erkölcsi személy” volt, amely elhatárolandó a szuverén kormányzattól és az alattvalóktól.54
Jelen tanulmány témája szempontjából azonban Gottfried Wilhelm Leibniz munkássága érdemel kiemelt figyelmet. 1693-ban megjelent Codex Iuris Gentium Diplomaticus című művében55 elsőként használta a „nemzetközi jogi személyiség” fogalmát, összekötve azt a szuverenitással: „Nemzetközi jogi személyiséggel rendelkezik az, aki a szabadsága folytán nem áll más gyámsága és hatalma alatt, de van joga a háborúindításhoz és a szövetségkötéshez;
habár talán [e személy] egy felsőbb kötelék felé korlátozott, akinek hűbérese, és hűséggel, valamint engedelmességgel tartozik neki. Ha ez az autoritás eléggé kiterjedt, főhatalomnak neveztetik, és szuverénnek és főhatalomnak fogják hívni; […] Azok számítanak főhatalomnak,
50 PORTMANN (2010): i. m. 32.
51 HOBBES, Thomas: Leviathan, or The Matter, Forme and Power of a Common-Wealth Ecclesiasticall and Civill. London, 1651. Elérhető: https://archive.org/details/hobbessleviathan00hobbuoft/page/n35 (2019. 07. 12.).
52 HOBBES, Thomas: Leviatán. Vagy az egyházi és világi állam formája és hatalma. Első kötet. [ford. VÁMOSI Pál] Kossuth, Budapest, 1999. 208–209.
53 PORTMANN (2010): i. m. 36–37.
54 PUFENDORF, Samuel: De Jure Naturæ et Gentium. Libri Octo. London, 1672. Elérhető:
https://archive.org/details/samuelispufendor1672pufe/page/n6 (2019. 07. 12.), idézi: NIJMAN, Janne Elisabeth:
The Concept of International Legal Personality: An Inquiry to the History and Theory of International Law. Asser, The Hague, 2004. 56.
55 LEIBNIZ, Gottfried Wilhelm: Codex Iuris Gentium Diplomaticus. Hannover, 1693. Elérhető:
https://reader.digitale-sammlungen.de/de/fs1/object/goToPage/bsb10869230.html?pageNo=3 (2019. 07. 12.)
