1
Soós Edit
Közpolitika az Európai Unióban
2020
Az Európai Unió politikái
1. lecke
Jelen tananyag a Szegedi Tudományegyetemen készült az Európai Unió támogatásával.
Projekt azonosító:
EFOP-3.4.3-16-2016-00014
olvasási idő: 30 perc
Szegedi Tudományegyetem Cím: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
www.u-szeged.hu www.szechenyi2020.hu
EFOP-3.4.3-16-2016-00014
Az Európai Unió a szakpolitikai területek széles körének alakításában aktív szerepet tölt be. Az egészségügytől a közlekedésen át a kereskedelemig a legkülönbözőbb területeken születnek uniós döntések. Az Uniónak a szakpolitikákon keresztül nyílik lehetősége megjeleníteni a közösségi szemléletet, akaratot és cselekvést a tagállamok irányába.
A szakpolitikák uniós szabályozása, az uniós politikák folyamatos bővülése jól tükrözi, hogy az Unió számos területen él a tagországok által rá ruházott hatalommal a jogalkotás terén.
Az olvasóleckék áttekintést adnak a szakpolitikák fejlődéséről, megismertetik a közpolitikai döntéshozatal jellemzőit, szereplőit, valamint a döntéshozatal intézményi kereteit.
Az Európai Unió politikái
Az Európai Unió (EU) 27 európai ország egyedülálló gazdasági és politikai uniója. Az európai politikai rendszerben számos, egymástól markánsan elhatárolható szakpolitika működik. Ezek egy részének keletkezése az európai integráció kezdetéhez kapcsolható. A vas és a szén mint kereskedelmi termék kezelésével kapcsolatban számos közös tevékenység bontakozott ki a közlekedés vagy a kereskedelem terén. Az együttműködés továbbfejlődésével folyamatosan nőtt az integrációs tevékenységi körbe vont szakpolitikai területek száma. Így jött létre a mezőgazdasági politika, a kereskedelempolitika stb. Ezek a politikák azonban, nemcsak az általuk lefedett tevékenységek, hanem a területükön érvényesülő integrációs összefogás mélysége tekintetében is eltérnek egymástól.
Az Európai Unió közösségi tevékenységét a konszenzuson alapuló politikák alapján fejti ki. A szakpolitikákon keresztül nyílik lehetőség megjeleníteni a közösségi szemléletet, akaratot és cselekvést a tagállamok irányába. A Római Szerződés (1957), az Európai Egységes Okmány (1986), az Európai Unióról szóló Szerződés (19929 és az Amszterdami Szerződés (1997), a Nizzai Szerződés (2001) és a Lisszaboni Szerződés (2009) módosításai nyomán a Közösség tevékenységeinek köre folyamatosan kiszélesedett. A közösségi szinten szabályozott szakpolitikai területek állandó bővülése jelzi, hogy az Unió számos szakpolitikai területen él a tagállamok által rá ruházott hatalommal. Az uniós tagság egyrészt együtt jár bizonyos nemzeti szakpolitikai érdekek érvényesíthetőségének feladásával vagy korlátozásával, másfelől a szupranacionális
3
szabályozási és döntéshozatali lehetőségekben való részvétellel. Az európai szakpolitikák köre és területe fokozatosan növekszik, a nemzeti hatáskörök átruházása következtében. A fejlődés egy alkumechanizmus eredménye, amely kibontakozásához a többszintű, különböző típusú – szupranacionális, nemzeti és szubnacionális – kormányzati formák és szupranacionális döntéshozatali rendszerek adják a keretet. Az 1990-es évektől az uniós intézmények, a nemzeti és szubnacionális kormányok mellett a legkülönfélébb lobbi- szervezetek és érdekcsoportok jelentősége megnő a szakpolitikai döntéshozatalban.
Az Európai Unió politikáinak osztályozása
Az Európai Unió szakpolitikái sokfélék. Az Unión belül kevés a hasonlóság az egyes szakpolitikai területek között. Az Európai Unió politikáinak többféle osztályozása létezik. A szakirodalomban megkülönböztetnek közös és közösségi politikákat, összefoglalóan pedig az uniós politikák elnevezést is használják, de ezen elnevezések sok esetben akár egymást helyettesítő használata is gyakori.
A szakpolitikák osztályozása különféle szempontok alapján történhet. A legegyszerűbb kategorizálás az adott politikák konkrét tartalmi oldalról történő megközelítése. Ennek alapján megkülönböztetünk iparpolitikát, a regionális politikát, kereskedelempolitikát stb. Minden szakpolitikáról az elnevezés alapján eldönthető, hogy milyen tágabb területtel is foglalkozik.
Az ESZAK-tól (1952) kezdődően egészen a Lisszaboni Szerződésig (2009) a Közösség/Unió alapdokumentumai pontosan meghatározzák, hogy egy politika milyen tartalommal rendelkezik.
A Egységes Európai Okmány (1986) meghatározta a regionális politika tartalmát.
„Átfogó harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében a Közösség úgy alakítja és folytatja tevékenységét, hogy az a gazdasági és társadalmi kohézió erősítését eredményezze.”
Egységes Európai Okmány, 130 a cikk
4
Az alapján, hogy a tagállamok milyen mértékben mondanak le nemzeti szuverenitásuk önálló gyakorlásáról, és milyen mértékben engedik át döntéshozatali jogosítványaikat az európai integrációnak – megkülönböztethetők az erősen integrált közös politikák, amelyeknél a döntés a szupranacionális intézmények feladata (pl. közös agrárpolitika), és kis mértékben integrált közös politikák, amelyek esetében a tagországok nem ruházták át minden jogosultságukat (pl. egészségügyi politika).
A közösségi politikák célja, hogy a szubszidiaritás elve alapján, alacsonyabb közösségi szintre helyezzék az ott hatékonyabban megvalósítható feladatokat.
Közös politikák és Közösségi politikák
A szakpolitikák jobb megértéséhez azonban másfajta osztályozás is szükséges. A kategorizálási törekvések kiindulási pontként az eszközöket veszik figyelembe: a közösségi alapszerződéseket, az azokhoz kapcsolódóan kiépült közösségi jogrendszert. Van osztályozási rendszer, amely az integrációs alapszerződések meghatározásai oldaláról közelít a szakpolitikákhoz.
Eszerint a közös politikák és a közösségi politikák közötti megkülönböztetés kizárólag az Európai Közösségeket alapító szerződések rendszerbeli különbségtételein alapul.
Azon politikákat, amelyek nélkül nem hozható létre az integráció központi célja, a közös piac, a közös politikának elnevezett kategóriába sorolhatjuk, míg az egyéb gazdasági és gazdaságfejlesztési, illetve humán jellegű politikák kiegészítő jellegűek. Ezek a közösségi politikák.
Az európai integráció alapjait a közös politikák képezik, pl. a közös agrárpolitika, közös kereskedelempolitika, vámpolitika stb., amelyeket további közös politikák egészítenek ki a szerződések módosításai következtében. Pl. közlekedéspolitika, regionális politika, energiapolitika, környezetvédelem stb.
A nemzeti hatáskör átruházásának mértéke a Közösség/Unió hatáskörébe az integráció fokmérője, ami szakpolitikai területenként változó.
5
A közösségi politikák azokat a Szerződésben lefektetett közösségi tevékenységeket jelölik, amelyek – a közös politikáktól eltérően – a tagállamok fellépésével párhuzamosan működnek, illetve kiegészítik a tagállamok ugyanazon területeken folytatott nemzeti szabályozási tevékenységét az adott szakpolitikák esetében.
Az egyes szakpolitikai területeken a nemzeti hatáskör közösségi szintre történő átruházásának mértéke területenként változik. A nemzeti politikákat támogató és kiegészítő politikák a közösségi politikák. Minden ország megőrizte autonómiáját a kultúra;
az idegenforgalom; az oktatás; a szakképzés; az ifjúság és a sport vagy a polgári védelem terén. Bizonyos területeken az EU feladata a tagállami intézkedések támogatására, koordinálására vagy kiegészítésére korlátozódik. Nincs jogosultsága arra, hogy jogszabályokat alkosson, és nem korlátozhatja a tagállamok szabályozási mozgásterét.
A döntéshozatali jogosítványok kiterjedt körű átadása elmarad, illetve a tagállami önállóság a kormányközi együttműködés keretében érvényesül. A kormányközi politika az Európai Unió második és harmadik pillére, a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a bel- és igazságügyi együttműködés esetében jellemző, amelyeknél a tagországok megőrzik a szuverenitásukat.
Az EU tagállamai felelnek a saját oktatási és képzési rendszereikért. Az EU a bevált gyakorlatok cseréjével, valamint finanszírozási források és szaktudás biztosításával nyújt segítséget a színvonalas oktatás megvalósításához. Az EU oktatási és képzési stratégiája az alábbi célok megvalósítására hivatott:
az egész életen át tartó tanulás és a mobilitás megvalósítása;
az oktatás és a képzés minőségének és hatékonyságának javítása;
az innováció és a kreativitás – többek között a vállalkozói készségek – fejlesztése az oktatás és a képzés minden szintjén.
Az Erasmus+ elnevezésű uniós oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram a fiatalok személyes fejlődésének, készségeinek és foglalkoztathatóságának javításával segíti az ifjúsági munkanélküliség kezelését. 14,7 milliárd eurót meghaladó teljes költségvetéssel, több mint 4 millió embernek nyújt segítséget ahhoz, hogy másik országban folytassanak tanulmányokat, részesüljenek képzésben, szerezzenek munkatapasztalatot vagy önkéntes munkát végezzenek.
Az Erasmus+ oly módon javítja a fiatalok foglalkoztatási kilátásait és személyes fejlődését, hogy biztosítja számukra a munkaerőpiacon és a társadalomban jelenleg és a jövőben szükséges készségeket. Az Európai Bizottság az Erasmus finanszírozásának megkétszerezését, 30 milliárd euróra emelését javasolta a következő hosszú távú uniós költségvetésben (2021–2027 között).
6
A horizontális politikák és az ágazati politikák
Az Európai Unió politikáinak gyakori osztályozása a horizontális és ágazati politikák megkülönböztetése. Az ágazati (vertikális) politika az igazgatási munkamegosztásban elkülönülten működő politikai folyamat. A horizontális politika olyan szakpolitika, melynek szempontrendszerét és elveit az összes ágazati politika integrálja és érvényesíti.
Horizontális politikák
A Római Szerződés (1957) központi célja a közös piac létrehozása volt. A létrehozásához és működéséhez kapcsolódó legfontosabb horizontális politikák a következők:
A közös kereskedelempolitika a Római Szerződés (19579 egyik kulcseleme volt. Az EU kereskedelmi megállapodásainak célja, hogy jobb kereskedelmi lehetőségeket teremtsenek, illetve megszüntessék a kereskedelem különböző akadályait. Az EU azt kívánja elérni, hogy az importált termékeket – származási helyüktől függetlenül – tisztességes és méltányos áron értékesítsék az EU-ban. Az uniós vámpolitika következtében a vámunióban az áruk korlátozás és ellenőrzés nélkül áramlanak a tagállamok között, elősegítve a piaci versenyt, emellett a belső piac termelőit külső vámok védik az ún. harmadik felektől. A piacvédelmi eszközök formájában hozott kereskedelmi szabályozás segíti az uniós termelők védelmét, valamint a külföldi vállalatok által folytatott tisztességtelen versennyel – például a dömpinggel és a szubvenciókkal – szembeni fellépést.
A vámpolitika (1968) célja a vámunió létrehozása és működtetése. A Római Szerződés 3. cikke szabályozza a tagállamok között az áruk behozatalára és kivitelére vonatkozó vámok és mennyiségi korlátozások eltörlését, a közös vámtarifa létrehozását és a harmadik országokkal szemben közös kereskedelempolitika kialakítását. A vámunió a közös kereskedelempolitika végrehajtásának és a belső piac védelmének eszköze. Mára a vámellenőrzések legfontosabb célja a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, a harmadik országból származó nem biztonságos, hamisított termékek, és egészségre ártalmas élelmiszerek kiszűrése lett.
7
Monetáris politika: Az Európai Unióról szóló Szerződés (1992) készítette elő az egységes európai pénznemhez, az euróhoz vezető utat. A szerződésben az Európai Központi Bank (EKB) és a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) megalapításáról és ezek céljairól is rendelkeztek. Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, az euro értékének megőrzése. Az euró sikeres bevezetése után (1999) jelenlegi fő feladata, hogy segítse az euro övezethez csatlakozott 19 államot, hogy továbbra is tartani tudják a konvergencia kritériumokat. A pénzügyi politika keretében kerül sor a bank- és biztosítási szektor, az értékpapírpiac, illetve a tőkemozgások szabályozására.
Ágazati politikák
A Római Szerződés (1957) lefektette a közös agrárpolitika (KAP) céljait. A KAP az összes
uniós tagország közös
szakpolitikája. Irányítása és finanszírozása uniós szinten, uniós
költségvetési források
felhasználásával történik. A KAP arra irányul, hogy támogassa az agrártermelőket és javítsa a mezőgazdaság termelékenységét, ezáltal biztosítsa, hogy a fogyasztók folyamatosan és megfizethető áron hozzájussanak a szükséges élelmiszerekhez.
Emellett elősegíti a vidéki térségek gazdaságát azáltal, hogy ösztönzi a munkahelyteremtést a mezőgazdaságban, az agrár-élelmiszeriparban és a kapcsolódó ágazatokban.
A Római Szerződés (1957) a közlekedéspolitikát közös politikaként említi. Az eltérő nemzeti érdekek azonban akadályozták a közlekedéspolitika előrehaladását. Az egységes piac kiteljesedése, az áruk és a személyek szállítási szolgáltatásai iránti kereslet erőteljes növekedést eredményezett.
Az Európai Unió közlekedéspolitikájának célja, hogy az összes
8
(szárazföldi, vasúti, vízi és légi) közlekedési módot alkalmazó, integrált hálózatok révén az Unió egész területén biztosítsa a személyek és áruk zökkenőmentes, hatékony, biztonságos és szabad mozgását. Az uniós szakpolitika olyan szerteágazó témákat is magában foglal, mint az éghajlatváltozás, az utasok jogai, a tiszta üzemanyag, valamint a kikötői vámkezeléshez kapcsolódó adminisztrációs terhek csökkentése.
A környezetvédelmi politika a Római Szerződés idején még nem volt aktuális. Az Egységes Európai Okmányban (1986) jelenik meg a közös környezetpolitika jogalapja, Európai Unióról szóló Szerződéssel (1992) közös európai politika lett. A környezetvédelmi politika egymást követő akcióprogramokon alapul. Ezek foglalják keretbe az intézkedéseket a jogalkotástól a közös projektek végrehajtásáig. Ezeket a programokat a szerződésben foglalt elővigyázatosság és megelőzés elve, a környezeti károk elsődleges forrásnál történő elhárítás elve, valamint a „szennyező fizet” elve támasztják alá. Fontos a közvélemény tájékoztatása (pl. az 1992-től az „öko- címke”-rendszer bevezetése).
A kutatási politika közösségi szintű szabályozásának oka, hogy az elaprózott kutatásfejlesztési tevékenység nem veheti fel a versenyt, ezért nagyobb együttműködés szükséges. Az Egységes Európai Okmány (1986) rendelkezése alapján a kutatási és technológiafejlesztési politika 1986-ban az az EK hivatalos politikái közé tartozott. Az EUMSz 179. cikke értelmében az Unió célja az, hogy egy európai kutatási térség létrehozásával, amelyen belül a kutatók, a tudományos ismeretek és a technológiák szabadon áramlanak, erősítse tudományos és technológiai alapjait, továbbá ösztönözze versenyképességének fejlődését – ideértve az Unió iparát is –, ugyanakkor támogassa a Szerződések egyéb fejezetei alapján szükségesnek ítélt kutatási tevékenységeket.
A kulturális politika először az Európai Unióról szóló Szerződésben (1992) jelent meg. Az EU egyik célja, hogy tiszteletben tartsa a nemzeti és kulturális sokféleséget.
Előtérbe helyezi a közös kulturális örökséget, de kizárja a
9
tagállamok jogszabályi összehangolását. Közösségi programokon, együttműködéseken keresztül valósul meg. Támogatta a Kaléidoscope programot a művészi alkotó tevékenység segítésére, az Ariane programot az irodalmi művek terjesztéséhez, a Raphael programot a kulturális örökség védelmére. A Kultúra 2007-2013 program a három program egyesítésével jött létre.
Az energiapolitika célja az energiaellátás biztonsága, a tagállamok energiapiacainak fokozottabb integrációja, a fenntartható fejlődéssel összhangban álló energiapolitika kialakítása és a kutatás-fejlesztés elősegítése. A célok megvalósítására két lépésben liberalizálták az európai villamos energia- és gázpiacokat. 2007 novemberében az Európai Bizottság közleményt adott ki, amelyben a fenntarthatóság, ellátásbiztonság és versenyképesség hármas céljának rögzítése mellett az energiapolitika kihívásaiként az éghajlatváltozás leküzdését, a Közösség kiszolgáltatottságának csökkentését a behozott szénhidrogének tekintetében, valamint a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedés ösztönzését jelölte meg célként, elérhető áron megvalósuló, biztonságos energiaellátás mellett.
Kérdések
1. Mi a különbség a közös politikák és a közösségi politikák között?
2. A nemzeti oktatási programok tartalmának meghatározása a tagállamok feladata.
Milyen szerepet tölt be az EU az oktatáspolitika alakításában?
3. Milyen szempontok szerint csoportosíthatók a szakpolitikák?
4. Mely szakpolitikákról rendelkezik a Római Szerződés?
5. Melyek a közlekedéspolitika fejlődésének jellemzői?
10 Irodalom
Szabó Marcel – Láncos Petra Lea – Gyeney Laura: Uniós szakpolitikák. Szent István Társulat, Budapest, 2013.
További szakpolitikák
Az Európai Unió 35 különböző szakpolitikai területen folytatott tevékenysége.
Az adott szakpolitikára kattintva további információkat talál az adott szakpolitikáról.
https://op.europa.eu/webpub/com/eu-what-it-is/hu/#chapter2_5
