A település első okleveles említése 1293-ból származik. 14. századi adatok szerint a Sajó mocsarai által övezett kis dombon állott a mezőváros temploma, melyet a század végén Czudar Péter bán várrá építtetett át. A munkálatok az 1380-as években kezdődtek, s Péter bán halálakor, 1396-ban a vár már lakható volt. Mivel az építkezés királyi engedély nélkül történt, s az örökösök sem tudtak megegyezni, közel két évtizedig tartó pereskedés kezdő
dött, melyet Zsigmond király 1411-ben kiállított itéletlevele zárt le. Ebben az uralkodó meg
osztotta az örökösök között a várat, s engedélyezte az építkezés befejezését, mely 1413-ra meg is történt.
A Czudar-család kihalta után 1470-ben Mátyás király Rozgonyi Jánosnak adta az erős
séget, majd több más birtokos után 1516-ban Perényi Imre, Abaúj vármegye főispánja kezé
be került. Új tulajdonosa még az évben a korábbi gótikus helyén reneszánsz várkastélyt emeltetett. Utódai - fia, Péter és unokája, Gábor - a 16. sz. első felében tovább folytatták az építkezéseket, s a várkastélyt szabályos négyzat alaprajzú, sarkain egy-egy ó-olasz bástyával megerősített védőövvel vették körül.
Hadi jelentősége 1596, Eger eleste után nőtt meg, amikor az első végvári védővonalba került. 1602-ben az országgyűlés véghellyé nyilvánította, s elrendelte megerősítését. A 17.
század elején a Rákóczi család birtokába került, újabb megerősítése I. Rákóczi György és felesége nevéhez fűződik.
1639 októberében a törökök megrohanták, de csak a palánkkal körülvett mezővárost tudták elfoglalni, a kővárat nem. Az 1670-es években a kezdődő kuruc mozgalmak nyomán többször gazdát cserélt, majd 1682-ben a törökök elfoglalták és átadták szövetségesüknek, Thököly Imrének. Thököly kijavíttatta a romos falakat, de az erősség 1685-ben ismét a császáriak kezébe került. Tőlük 1688-ban török portyázók foglalták el, akik felgyújtották, s ezzel hadi jelentősége megszűnt. Az ónódi országgyűlést 1707-ben nem is falai közt tartották, hanem a közeli körömi mezőn. A megmaradt épületeket a 18-19. században részben magtár
ként használták, nagyobb részüket azonban elbontották, köveiket a községbeli építkezések
nél használták fel. A pusztulást 1845-ben és 1855-ben egy-egy nagy árvíz tetőzte be, amely a vár északi falát és ÉK-i sarokbástyáját romba döntötte. A régészeti feltárás és a műemléki helyreállítás megindítására 1985-ben, egy parlamenti határozat nyomán került sor.
A régészeti feltárás megindításakor csupán a 4-8 méteres magasságban fennmaradt körítőfalak (az északi kivételével) és a bástyák állottak. Utóbbiak közül legjobb állapotban - az első emelet magasságáig - az ÉNy-i és a DK-i bástyák voltak, a DNy-i csak a földszinti részig állt, az ÉK-inek pedig egyik oldala az árvíz alkalmával leomlott. A vár belső területén csak különböző méretű földhalmok és horpadások sejtették az alattuk rejtőző romokat.
A kutatás első évében a déli és keleti oldalon átvágtuk a vizesárkot, a feltöltődés mér
téknek megállítása céljából. Ennek során kiderült, hogy a várfalak alapozását a következő módon végezték: Az egykori domb peremén kiásták az alapozó árkokat, melyek a Sajó vízszintje alá nyúltak. Ebbe a víz tetejéig nagy, megmunkálatlan, kötés nélküli kőtömböket
tettek, majd a vízszint elérése után kezdtek a szabályos falazáshoz. A falakat átlag 70 cm-en- ként kiegyenlítő sarokkal tették szabályossá. Valamennyi bástya a körítőfalakkal együtt épült, azokkal kötésben van. A falak mentén húzott kutatóárkokkal mindenütt megkerestük a falsíkot, hogy a helyreállítás során a kibontott falköpenyt vissza lehessen falazni.
Ezt követően a vár belső területét négy kutatóárokkal átvágtuk, hogy ilymódon tájéko
zódjunk a feltöltődés mértékéről, a falmaradványok magasságáról és az alaprajzi elrendezés
ről. Ennek során megállapíthattuk, hogy a belső építmények (palotaszárny, gazdasági épüle
tek stb.) az 1660-ból ismert alaprajznak megfelelően helyezkednek el. Kiderült az is, hogy a várbelső nyugati oldalán lévő domb 17. századi ágyúdomb, mely alatt nem várhatók épület
maradványok, illetve a feltöltésbe vágott, a várfallal párhuzamosan haladó pillérsor, mely boltívekkel támaszkodik a falhoz, növelte egykor a fal rugalmasságát, az ágyútűznek való nagyobb ellenállását. Erre a déli és nyugati oldalon azért volt szükség, mert szárazföld felől innen ágyúzhatták a támadók a falakat.
Az öt ásatási idény alatt kitisztítottunk három sarokbástyát is. Az ÉNy-iról és a DK-iről megálapíthattuk, hogy az eredetileg gerendafödémes építményeket a 17. században osztófa
lakkal látták el és beboltozták, három szintet és öt helyiséget alakítván így ki. Az új falak néhány helyen fedték a korábbi lőréseket, így azokat elfalazták, a többit leszűkítették. A lőrések leszűkítéséhez részben gótikus faragványokat használtak (hasonlóképpen az ÉK-i bástya magasításához is). Ezek pontos származási helye ma még nem ismert: Feltehetőleg vagy a vár területén állt korai, gótikus építményekből (templom? Czudar-féle várkastély?) származnak, vagy a sajóládi pálos kolostorból. Egy adat szerint ugyanis Thököly annak köveit is felhasználta az ónodi vár falainak kijavításához.
Az ÉK-i és a DNy-i sarokbástyák mindvégig megmaradtak gerendafödémesnek, osztó
falaik nem voltak. Előbbinél a gerendafészkek ma is jól láthatók. Mindkettő magasítása téglával történt, szemben a másik kettőével. Azok esetében a magasításhoz is, az osztófalak készítéséhez is vörös, lapos köveket használtak, amely jól elüt a falak, bástyák eredeti építő
anyagától (szürke harsányi kő). Elképzelhető, hogy a DNy-i bástya földszintjét a 17. század
ban, az ágyúdomb készítésekor feltöltötték.
A várbelsőben húzott kutatóárkokkal négy negyedre osztottuk azt. Az elmúlt években ezek közül csaknem teljesen feltártuk a DK-i negyedet. A következőket állapíthattuk meg: A vár délről nyíló kapuját belülről hosszú védőfolyósó védte. Ehhez csatlakozott kelet felől az egykori palotaszárny, melynek pincerésze megmaradt, felmenő falai (az egykori reneszánsz
kori járószinttől számítva) 30-100 cm magasságban állnak. Bejárata a várudvar déli oldaláról nyílt, mint a két eredeti helyén feltárt küszöb is mutatja. A déli szárny kelet-nyugati irányú homlokzati falai a 16. százaban a korábbi gótikus alapok, ill. felmenő falak felhasználásával épültek. Ahol az épületet alápincézték, ezeket a falakat visszabontották egészen a pince járószintjéig (az észak-déli irányú osztófalakról van szó). A három alápincézett helyiség (3-5.
helyiségek) lejárata szintén az udvarról nyílt egy kiugróval, melynek küszöbéhez falépcső támaszkodhatott, s melynek oldalfalaiban mécsestartó fülkéket alakítottak ki. A három helyi
ség egymásba nyílt. Feltárásuk során nagyszámú átégett reneszánsz faragványra bukkantunk.
Két helyiségben megtaláltuk az északra nyíló pinceablakot is.
Az eddigiek alapján azt feltételezhetjük, hogy a Czudar-féle 14. század végi várkastély is négyzetes alaprajzú volt, méretei megegyezhettek a reneszánsz várkastély méreteivel, az utóbbi - mint már említettük - részben annak az alapjainak, falainak felhasználásával készül
hetett. Lehet azonban, hogy a déli szárny épületeinél még korábbi maradványokat is feltéte
lezhetünk. Az alá nem pincézett helyiségekben és a várudvaron húzott kutatóárokban ugyan
is számos csontváz is előkerült: Minden bizonnyal a vár előtt itt állott templom temetőjének 194
sírjaira. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a palota déli szárnyának északi (várudvar felőli) homlokzati fala a templom alapjaira, vagy falainak felhasználásával épült. Ennek eldöntésé
hez még további kutatások szükségesek. A palotaszárny déli homlokzati fala és a várfal közti falszorost a 16. vagy a 17. században feltöltötték, építmények ott nem voltak.
Erről a feltöltött részről vezett feljáró rézsű a DK-i bástya második szintjére. Erre a megtalált küszöbön kívül a bástya nyugati falát alkotó teherhárító ív és az alatta talált elna
gyolt, eredetileg is földnek támaszkodó falazás utal.
Az elkövetkező időszakban a régészeti feltárásnak főként az északkeleti várnegyed feltárására kell koncentrálnia. Ennek nyomán kibonthatjuk a palotszárny teljes keleti olda
lát, és az északi rész nagy részét. Utóbbi területén nagyméretű pincére is számíthatunk, a föld horpadásán kívül jelzi ezt az egyik kutatóárkunkban előkerült két fal is (az északi szárny északi és déli homlokzati falai), amelyeken jól megfigylehetők a pince boltindításai. A fenn
maradó északnyugati és délnyugati negyedben az eddigieknél jóval kisebb munkára van csak szükség, mintegy 10 méter széles sáv feltárására, ezek nagy részét ugyanis az ágyúdomb foglalja el, melyet érintetlenül tervezünk hagyni. Az északnyugati negyed feltárása tisztázhat
ja az északnyugati sarokbástya előterének kiépítését, melyről mindeddig semmit sem tudunk.
A délnyugati negyedben kibontásra vár a kapu védőfolyosója, s a hozzá nyugati irányban csatlakozó esetleges más építmények.
Utolsóként végeznénk a várudvar feltárását. Itt kutatóárokkal kell megállapítanunk, hogy a reneszánsz kori járószint alatt számolhatunk-e esetlegesen korábbi építményekkel.
Főként a vár építése előtt itt állott templom elhelyezkedése és alaprajzának tisztázása a fő feladat. Végezetül sort kell keríteni a várkapu közvetlen környezetének a feltárására, a felvonóhíd pilléreinek kibontására. Ehhez azonban észak felől (a leomlott falszakaszon ke
resztül) ideiglenes feljárót kell kialakítani, hogy a helyreállítás zavartalanul folyhasson to
vább.
Révész László
Hermán Ottó Múzeum 3500 Miskolc
Felszabadítók útja 28.