Személyes vallomással kell kezdenem mondandómat. Kumorovitz Lajos Bemát pro
fesszor urat, mesteremet, nemcsak az egyetemi éveim alatt, hanem az azóta eltelt húsz esztendő alatt is példaképemnek tekintettem, s úgy nézek ma is rá, mint szakmánk általam soha el nem érhető csúcsára. Ezt a néhány szót azért kívántam előrebocsátani, mert lépten- nyomon meg kell állapítanom, hogy noha a nyomdokain haladok, mégsem érhetem el azt a mesteri tudást, amellyel ő bennünket egykor az egyetemen tanított, s azóta is cikkeivel, tanulmányaival tanít.
Kumorovitz Lajos Bemát volt az, aki a budavári királyi kápolna építését I. (Nagy) Lajos király korára, mégpedig a 14. század hatvanas éveire helyezte.1 Nem hiszem, hogy lehetséges jobban bizonyítani ezt az állítást annál, ahogy ő azt megtette. Módszerességére jellemző, hogy nem elégedett meg az építészettörténet idevonható adatainak felsorakoztatásával, pe
dig talán ez is elégségesnek tűnhetett volna bárkinek egy olyan hipotézis felállításához, mint amilyet Kumorovitz professzor úr hozott létre a vonatkozó források alapján. Tovább kuta
tott, s kutatásai során bukkant egy olyan oklevélre, amely lényegében punctum saliensnek mutatkozott hipotézisének megkoronázásához.
Ez az oklevél az a kérvény, amelyet az idősebb Erzsébet királyné nyújtott be a pápához, V. Orbánhoz. Ebben azt kérte az anyakirályné, hogy a Szentatya engedélyezzen búcsút a Lajos király és a királyné által a palotájukban lévő Szűz Mária kápolna látogatói számára.
Mivel a kérvény 1366 junius 23-i keltezést kapott, így valószínűsíthető volt, hogy ezt megelő
zően épült az említett kápolna. A nevezetes kérvény szövegéhez azonban csak Bossányinak századunk második évtizedében megjelent publikációja révén lehetett hozzáférni.2 Bossányi ebben az egyébként példamutató szövegkiadásában a formulás részek elhagyásával csak a lényegét közölte a 14. század második felének pápáihoz benyújtott magyar kérvényeknek. Az a szakmai alaposság, amellyel Kumorovitz professzor úr e nevezetes forrás felhasználásához hozzáfogott, talán sokak számára feleslegesnek tűnik. Tudatában volt azonban annak, hogy nincs az a jól felépített hipotézis, amely olyan szilárd talajon állna, mint a valóság. Nem elégedett tehát meg Bossányi kivonatos szövegével, hanem megkérte a kérvények szövegét őrző Vatikáni Titkos Levéltárból a teljes szöveget, s csak annak ismeretében építette be ezt a forrást abba az épületbe, amely esetleg más forrásokra alapozva is megállhatott volna.3 S noha ebben a teljes szövegben sem volt fellelhető az, hogy melyik királyi palota adott helyet a kápolnának, mégis úgy érezte, „hogy sorai a budavári kápolnára vonatkoznak”.4
Mielőtt azonban e nevezetes forrással kapcsolatban elmondanám, milyen következte
tésre jutottam, ki kell térnem néhány szóban arra, miként folyt a pápai udvarban az ügyinté
zés.
Minden valószínűség szerint még ókori hagyomány alapján mindig is megvolt annak a lehetősége, hogy bárki írásban forduljon Róma püspökéhez, a pápához. Ezeknek az írásbeli kérvényeknek a formája a 12/13. század fordulóján alakult ki. Külön, a pápai kancelláriához 94
nem tartozó írnokok foglalták megfelelő formák között írásba a felek kérését. Ezek a rövid, csak a lényeget tartalmazó beadványok harmadik személyben íródtak, s nem tartalmaztak keltezést. Dátumot akkor kaptak, mikor a pápa elé került az ügy és az audientián döntés született róla. A keltezés rendkívül fontos volt, hiszen a pápától kért, s kapott jog csak ettől a keltezéstől illette meg a kérvényezőt. Míg a korábbi időkben az egyes cédulákra írt supplica- tiokat őrizték meg, a 14. század derekától kezdve fennmaradtak azok a regisztrumkötetek, amelyekbe bemásolták ezeknek a kérvényeknek a szövegét, keltét, s valamint azt, hogy mi
lyen döntés született az ügyben. Természetesen a kérvényének átadásával, de még a kedvező döntéssel sem jutott a kért jognak élvezetéhez a kérvényező. Ahhoz, hogy jogait gyakorolhas
sa a kérelmező, vagy - amennyiben egyszerűbb ügyről volt szó - visszakapta jogai védelmére a supplicatiot, amelyre rávezették a kedvező döntést, vagy pedig, s ez volt a gyakoribb, oklevelet állítottak ki a számára. Itt a kulcsa annak, miért ragaszkodott a pápai udvar ahhoz, hogy csak szakszerűen, hozzáértő által készített supplicatiot fogad el. Ugyanis az oklevél fogalmazásakor a supplicatioból egy az egyben átemelték a lényeges elemeket, s így azután a supplicatio lényeges adatai a kérvényre kiállított oklevélben is megtalálhatjuk. A felek jogai
nak védelmére azonban nem elégedtek meg csak ennyivel a pápai udvarban. Mielőtt kiadták az elkészült oklevelet, annak szövegét bevezették egy regisztrumba, amely korábban hártyá
ból készült, hogy állja az idők viszontagságait. Az Avignonba került pápai udvarban ezen túlmenően is gondoskodtak a felek jogainak védelméről. Itt ugyanis bevezették azt az újítást, hogy először egy papírból készült regisztrumba vezették be a szöveget, majd a jelentőségtel
jes döntésekről készült oklevelek szövegét egy nagyobb, s tartós anyagból készült hártya kódexre is rábízták. így azután a szerencsés kutató ugyanannak az ügynek a szövegét meglel
heti akár három helyen is, vagyis a Registra supplicationumban éppúgy, mint a Registra Avenionensia nevezetű sorozatban, sőt a legkorábban indult, s legtovább tartó Registra Vaticana köteteiben is.5
E rövid kis kitérő után úgy hiszem senki számára sem lehet meglepetés, hogy az Erzsé
bet királyné által beadott, 1366 junius 23-ára keltezett kérvénynek6 a szövegén kívül megta
lálható a szabályszerűen ugyanarra a napra datált pápai oklevélnek is a szövege, amelyben V.
Orbán pápa hozzájárult a királyné kéréséhez, s nagy számban - vagy ahogy a kérvénybe fogalmaztak - a megszokott számon felül engedélyezett búcsúkat.7 Hogy a meglepetés teljes legyen, ráadásul mindkét sorozatba bemásolták a búcsút engedélyező pápai oklevél szöve
gét. Hogy az 1366 junius 23-i kelettel ellátott kérvényre készült pápai oklevélről van szó, azt elsősorban a keltezése mutatja, vagyis az, hogy mind a kérvény mind az oklevél kelte ugyan
azon a napról van szó. Ettől persze még lehetne az oklevél egy másik, ugyanaznapra datált kérvényre adott választ is, hiszen gyakorta előfordult az, hogy egyszerre több kérvényt is beadnak ugyanannak a személynek a nevében, ahogy ez alkalommal is így történt, hiszen kilenc magyarországi kérvény szövege maradt fent a Registra supplicationum köteteiben ezzel a keltezéssel. Hogy mégis a kérvény és az oklevél egymáshoz tartozását kell valószínű
nek tartanunk, azt a kérvény és az oklevél szövegének egyezése mutatja, s továbbá az, hogy a kérvényre rávezetett kancelláriai jegyzet szerint egy év és negyven nap búcsút kapnak a meghatározott napokon a kápolnát felkeresni szándékozó, bűneiket megbánó hívek éppúgy, ahogy ez a mérték szerepel a pápai oklevél szövegében is.
Hogy ennyi szót vesztegettem a két szöveg összetartozó voltára, nem volt véletlen, ugyanis a pápai oklevél szövegében a király saját palotájának helyét is megtaláljuk, s az nem más, mint a veszprémi egyházmegyében tartozó Visegrád.
Itt talán be is fejezhetném az előadásomat, hiszen ez az adat ismét tág teret biztosít mind a budavári, mind a visegrádi Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolnával kapcsolatos
további kérdéseknek. Szeretnék azonban még néhány percig visszaélni a türelmükkel. E n
gem ugyanis rendkívüli módon izgatott, miként jöhetett létre ez az eltérés a kérvény és az oklevél szövege között. Erre csak azt a magyarázatot találtam, hogy a kérvény szövegének bemásolásakor az ’in proprio palatio’ szöveg után egy sort ugrott a másoló szeme, folytatva azt a ’construendam’ szóval, s így nem került megörökítésre a Registra suppücationumban az, ami a Registra Avenionensia és a Registra Vaticana köteteiben őrzött oklevélszövegben viszont fentmaradt, mivel azt az eredeti kérvény alapján, s nem a regisztrumban lévő másolat segítségével fogalmazták, vagyis az ’in ipsius regis palatio’ szöveg ’Wissegradi Wesprimiensis diocesis constructa’ résszel egészül ki.
Nem ez volt az egyetlen hivatali baleset, amely szövegünkkel a pápai udvarban meg
esett. Mindez ugyanis csak a Registra Avenionensia kötetében található teljes szövegében.
Bemásolták ugyan szövegünket a Registra Vaticana sorozat megfelelő kötetébe is, azonban ott, ki tudja, milyen sorsfordulókon át csak csonkán, s mégcsak nem is V. Orbán pápa regjsztrumában, hanem az utódjáéban, XI. Gergelyében találhatjuk meg. Szerencsére azon
ban a keltezése, s a Visegrádra utaló szövegrésze világosan mutatja a két különböző helyen található szöveg együvé tartozását.
Befejezésképpen, aligha tudom ezek után megállni, hogy ne mondjam el, nem a vélet
len, s nem is a tárgyra vonatkozó kitartó kutatás üli diadalát az elmondottakban, hanem az az immár több mint egy évtizede folyó tevékenység, amely minden nehézség ellenére, rövid hónapokra kiporciózva próbálja a Vatikáni Titkos Levéltár anyagának módszeres átnézésé
vel a hazai kutatás rendelkezésére bocsátani az ott fellelhető forrásokat.
Csak keserű szavakkal tudom felemlegetni, hogy a folyamatos és módszeres vatikáni kutatásoknak 1949-ben kezdődött máig tartó kényszerű megszakadása, milyen kárt okozott a hazai történettudománynak. Szomorú, hogy ez a kártétel éppen egy olyan tudós munkájában is megnyilvánult, akinek, ha megadatik, hogy tudományos kutatással szerzett forrásokkal helyezze biztos alapokra a munkáját, nem lett volna kénytelen azokat - igaz, mesteri munká
val, de mégis csak - hipotézissel pótolni.8
96
I
Függelék
Az alábbiakban közölt forrásokban kétféle zárójelet használtam. A siglák feloldását ( ) zárójelek közé és a szövegből valami miatt kimaradt, ám odatartozó szövegeket pedig < >
zárójelek közé tettem.
1. Avignon, 1366június 23.
Erzsébet anyakirályné kérelmezi, hogy a pápa engedélyezzen a Lajos király és a királyné palotájában lévő Szűz Mária-kápolna látogatói számára a megszokott számon felül búcsút.
Archivio Segreto Vaticano, Registra supplicationum, vol. 43, föl. 216. r.
Ed.: Kumorovitz L. Bemát: A budai várkápolna és a Szent Zzigmond-prépostság törté
netéhez, Tanulmányok Budapest Múltjából 15 (1963), p. 136.
Reg.: Bossányi Árpád: Regesta supplicationum, Budapest, 1918, II,p. 446, n°412.
Supplicat S(anctitati) V(estre) humilis et devota filia V(est)ra Elizabeth senior regina Vngarie, quatinus omnibus et singulis ex causa devotionis capellam, quam devotissimus filius V(ester) Ludovicus Vngarie rex eiusdem regine natus et regina ad honorem et sub vocabulo Beate Virginis duxerint in proprio palatio Wissegradi Wesprimiensis diocesis construendam, et ipsorum regis et regine vei alterius eorundem presentia ac eorum absentia visitantibus seu divina audientibus in eadem illas indulgentias ultra consuetum numerum concedere dignemini, que Virginis honon et dictorum constructorum statui vobis congrue videbuntur.
Fiat in forma de anno et XL B
(Következik további három kérvény ugyanerről a napról, s a harmadik végén a keltezés):
Datum Avinione nono Kalendas lulii anno quarto.
2. > Avignon, 1366június 23.
V. Orbán pápa a Nagy Lajos király és Erzsébet anyakirályné által a visegrádi palotában Szúz Mária tiszteletére épített kápolna látogatói számára a felsorolt ünnepeken tíz évre egy év és negyven napi búcsút engedélyez.
Archivio Segreto Vaticano, Registra Avenionensia, vol. 162, föl. 578v (A), Hiányos má
solata: Registra Vaticana, vol. 283, föl. 80r (V).
Reg.: Michel et Anne-Marie Hayez: Urbain V (1362-1370), Lettres communes. VJlome 1979, p. 228, n° 17222.
Universis Christi fidelibus presentes litteras inspecturis salutem et apostolicam bene- dictionem.
Dum precelsa meritorum insignia, quibus regina celorum virgo Dei genitrix gloriosa sedibus prelata sydereis quasi Stella matutina prerutilat, devote considerationis indagjnc perscrutamur, dum etiam infra pectoris archana revolvimus, quod ipsa utpote mater misericordie, mater gratie < et > pietatis amica humani generis consolatrix pro salute fídelium, qui delictonun onere pregravantur, sedula exoratrix et pervigil ad regem, quem genuit, intercedit dignum quin < immo > potius debitum arbitramur, ut ecclesias et loca in honorem sui nominis dedicata gratiosis remissionum prosequamur impendiis et gratiarum muneribus honoremus. Cupientes igitur ut capella beate Marie virginis per carissimos in Christo filios nostros Ludovicum regem et Elizabeth eius matrem reginam Vngarie illustres in ipsius regis palatio Wissesgradi Wesprimiensis dioceró constructa congruis honoribus frequentetur et ut Christi fideles eo übentius causa devo
tionis confluant ad eandem, quo ibidem uberius dono celestis gratie conspexerint se refectos, e omnipotentis Dei misericordia et beatorum Petri et Pauli apostolorum eius auctoritate confisi omnibus vere penitentibus et confessis, qui in nativitatis,
circumdsio-nis, epiphanie, resurrectiocircumdsio-nis, ascensiocircumdsio-nis, corporis Domini nostri lesu Christi, penthe- costes nec < non > nativitatis, annuntiationis, purificationis et assumptionis ipsius beate Marie virginis, nativitatis beati lohannis Baptiste, dictorum apostolorum Petri et Pauli ac dedicationis ipsius capella festivitatibus ac omnium sanctorum celebritate et per ipsarum nativitatis, epiphanie, resurrectionis, ascensionis et corporis Domini nostri lesu Christi ac nativitatis et assumptionis beate Marie necnon beati lohannis et apostolorum predictorum festivitatis octavas et per sex dies dictam festivitatem pentecostes immedia- te sequentes prefatam capellam devote visitaverint, annuatim singulis videlicet festivita- tiun ac celebritatis et octavarum ipsarum ac sex dierum predictorum diebus, quibus capellam ipsam visitaverint - ut prefertur - unum annum et XL dies de iniunctis eis penitentiis misericorditer relaxamus presentibus post decennium minime valituris.
Datiun Avinione VIIII Kai. lulii anno quarto.
I
Jegyzetek
1. Kumorovitz 1963.190-151.
2. Reg.: Bossányi 1918. II. 446, n° 412.
3. Kumorovitz 1963.136.
4. Uo. 114.
5. Érszegi 1989.4649.
6. Függelék n° 1.
7. Függelék n° 2.
8. A vatikáni kutatások rendszeres m egindításának érdem e Fraknói Vilmosé, aki saját jövedelm éből házat vett Róm ában. Itt ugyancsk saját költségén ösztöndíjasokat fogadott, akik részben képzőművészek, részben tö rté nészek voltak. E z utóbbiak kutatásának bőséges tárháza a M onum enta V aticana 1884-től m egjelent kötetei.
Franknói a vagyonát a magyar állam ra hagyta, amely azt részben a F alcom én palota, a mai Accademia d ’U ngheria m egvételére fo rdította (1928), részben azonban Fraknói római házát, a nevezetes „Fraknói villá”-t bérbe adta, s annak jövedelm ét is a történ eti kutatások tám ogatására használta fel. Az intézmény a háború után „még átfogta az egész m agyar kulturális életet,,, de 1949 után lényegében b eszüntetett céljának megfele
lő m űködését. „Az 1960-as évek elején egykori római magyar történeti műhely kulturális külpolitikánk új igényei szerint alakította ki tevékenységei körét és belső szervezeti rendszerét”. R o ttle r Ferenc: A Római Magyar Intézet alapítása és m űködése. Jogtörténeti értekezések 13. (Szerk.: Kovács K álm án) Budapest. 1983.
179-190.