»
írta : Arany János.
I. Mendacem oportet esse memorem : 1 Költőnek ezt ajánlani merem.
Nem éppen tisztes, de derék szabály, Versembe jól fér s amellett — talál.
Azaz — magyarra téve a szavak:
«Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak ;»
Mert van egy példa, hogy a sánta eb . . . 2 A sánta költő még keservesebb. II.
II. Hazudni rút. Ez ellen a morál, A társas illem egyként perorál .3 De költőnek, bár lénye isteni,
Nemcsak szabad, — szükség füllenteni.
Avagy felettünk nem hazud az ég, Bolttá simulva, melynek színe kék?
A támadó nap burka nem hazud?
S fejünk felett, min jár, nem ál az út?
A csillagok hullása nem csaló?
Távol hegy, erdő kék színe való?
Szivárvány hídja nem csak tettetés?
A lát kör széle nem csúf rászedés?
A délibáb, midőn vizet csinál, Melyben torony, fa kettészelve áll, Lebegve orma, tótágast az a lja :
Hát nem szemed, szomjad ingerli, csalja? . Minden hazugság, földön ami szép ;
Csontváz, ijesztő a valódi kép ; Azt vérrel, hússal ékesíteni, Jer, -jer költő! . . . hazudva isteni.
III. Győzz meg, hogy ami látszik az való:
Akkor neved költő lesz, nem csaló, Amint nem az volt rég az athéni, Malac-sivítást tudva szinleni ; Ellenben a pór, aki szűr alatt Ríkatta disznát és kuhin 4 maradt, Bár a sivítót gúnyosan emelte, A hallgatók füttyét megérdemelte;
Mert a közönség érzé, hogy amaz Úgy rí, miként legtöbbször a malac, Míg a valódi — csont és vér noha — Tán úgy sikoltott, mint másszor soha.5 IV. IV. Itt a különbség: hogy e látszatot
Igaz nélkül meg nem csinálhatod : Csakhogy nem ami rész szerint igaz, Olyan kell, mi egészben s mindig az.
Tán nem való, hogy ez s ez úgy esett, Tán ráfogás a felhozott eset:
Mátyás király nem mondta s tette a z t;
Szegény Tiborc 6 nem volt élő paraszt;
Bánk a nejével megvénült falun . . . Evett, ivott, míg végre elalún ; De mit nekem valód, ha ez esetben Bánk törpe lesz, Mátyás következetlen?
Ha semmi évszám, krónikás adat
Engem le nem győz, hogy nem tett vadat?
Nekem egész ember kell és király, Vagy férj, nejéért aki bosszút áll
Csip-csup igazzal nem törődöm én.
V. De bár egész s örök, — úgy puszta-nyersen Feladva nem segít valód a versen.
Itt kell már a szabály: «Költő hazudj!»
Nem olyan ám mind, hogy belőle tudj, Mert van sok eszme, igaz fogalom, Mitől előre borsózik dalom.
Az egyszeregy, bár meg nem dönthető, Képzelmi szósszal le nem önthető;
Sem oly igáftság, min függ a peres, Sem a rideg tan, elvont, rendszeres ; Vond bár kívül reá költői mázad : A pőre tartalom fejedre lázad.
VI. Állok Dunánk szélén, a pesti parton, Előttem a kép, színdüs üde karton: 7 Felleg s hegy által a menny kékje csorba,
A nap most száll le a város-majorba;
Büszkén a Gellért hordja bársonyát S fején, mint gondot, az új koronát ; 8 Lenn a Tabánban egy toronytető, Gombjának fénye majdnem égető,9 Míg fönt a Mátyás ódon temploma Szürkén sötétlik, múlt idők roma És hosszú rendje apró sűrű háznak Fehérük sorba, mint gyepen a vásznak;
Alant a zölden tiszta, nagy folyam, Mint egy smaragd tó bércek közt, olyan Meg nem legyinti szellő s fecske szárnya, Csak mélyén lüktet forradalmas árja;
Felszíne tükör és abban, mikép Tündéri álom, az előbbi kép Tisztára mosdva, felfordítva ring, Mint lenge kárpit, a merő fal ing . . . Ábrándos lelkem a hullámba mélyed, Vágyban elúszva, búvárlom a m élyet:
Itt, itt a nimfák! Itt a cháriszok! . . .10 Az utcán por, bűz, német szó, piszok.
123 VII. Nem a való h á t: annak égi mása
Lesz, amitől függ az ének varázsa:
E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít — Sulykot bizony nem egyszer elhajít;
Ez alkonysugár, mely az árnyakat, E köd, mely nőteti a tárgyakat, E fénytörődés átlátszó habon, E zöld, esős lég egy május-napon,
Egy önmagánál szebb, dicsőbb természet:
Egy szóval . . . a költészet.
Jegyzetek. — Arany János ebben a költeményében azt a kérdést tár
gyalja : hogyan kell a költőnek eszményíteni? A költő t. i. költeményében a külvilágot nem tünteti föl egészen úgy, amint azt a valóságban találhatni.
Mennyiben térhet el a valóságtól és mennyiben kell hozzá ragaszkodnia?
Erre felel a költő. — Vojtina szegény tót diák volt, kinek nevét itt Arany János tréfásan veszi fel. — Ars Poeticá-mik nevezik Horatius latin költőnek egyik költői levelét (Ad Pisones), melyben a költői műfajok történetét és elméletét adja elő.
A költemény gondolatmenete :
I— IV. A költő «hazudik», azaz eltér a valóságtól a szépség kedvéért, úgy mint hazudik a délibáb vagy a szivárvány. Mindamellett kell, hogy a költő alkotásában a valóság színe meglegyen.
V. Nem minden igaz való a költészetbe. Például matematikai vagy jogi tételeket nem dolgozhat föl a költészet.
VI. Nem minden valóság illik a költészetbe. Példa a Dunapart a való
ságban és visszatükröződése a Dunán. Ilyenfajta visszatükröződés a köl
tészet is.
VII. A költészet hűtelen hűség: nem a valót, csak annak szép mását adja.
Arany János felfogását tehát következőkép összegezhetjük : a költé
szet a valónak válogatott vonásokból alkotott és többé-kevésbbé eszmé
nyített mása.
1 A hazugnak jó emlékezete legyen.
2 «Hamarább utói érik a hazug embert, mint a sánta ebet.» (Köz
mondás. ) 3 Kikel.
4 Kuhinban marad: cserben hagy
ják, szégyenben marad.
6 Egy athéni polgár kitünően tudta a malac-visítást utánozni. Egy pa
raszt meg akarván tréfálni az athénit, ruhája alatt malacot vitt a piacra,
Tanács.
írta: Gyulai Pál.
Kiket szeretsz s akik szeretnek, Ha bántanak, ha megsebeznek : Ne haragudj’ rajok sokáig!
De öntsd ki szíved’, s ha letörléd A fájdalom kicsordult könnyét :
Bocsáss m eg! Hidd, enyhedre válik.
Ó egymást hányszor félreértjük, Szeretteinket hányszor sértjük, Bár szívünk épen nem akarja.
Mi is talán vérzünk a sebben, Nekünk is fáj, még élesebben, De büszkeségünk be nem vallja, Ne légy te büszke, légy őszinte,
Híved legott azzá lesz szinte, Oszlik gyanú, megenyhül bánat ; Oly váratlan jöhet halálunk S ha egymástól haraggal válunk : A sírnál késő a bocsánat!
Jegyzetek. — A költeményt dalnak is nevezhetnék, ha tartalma nem mondana ellent a dal-műfajba való beosztásnak. Dalformája ellenére is bajos volna énekelni bölcselő és tanító hangulata miatt.