23. §. Magánbosszu és vérbosszú.
A súlyosabbaknak tekintett jogsértések megtorlása a kezdet
leges emberi társadalmakban nem törvénykezés alakjában történt, hanem csak a bosszú által előidézett visszahatás volt az egyéni jo
gok csorbításával szemben.
I. Az, aki jogsértést szenvedett vagy vélt szenvedni, megtá
madta a sértőt s nem annyira elégtételt vett, mint inkább bosszút állt jogainak csorbítása miatt.
Ennek kezdetben kényszerűségből is így kellett történnie.
Az életközösség maga nem védte egyes tagjait, és így az egye
sek maguk voltak kénytelenek elvállalni e feladat végzését. S azon esetre, ha a sértett maga volt a büntetendő cselekmény áldozata, rokonait, legközelebbi hozzátartozóit illette meg a magánbosszú joga.
II. Csak akkor, miden a közszellem m ár egy bizonyos fejlő
dési ífokot ért el, midőn a nemzetségi és törzsi kötelékek szorosab
ban fűzték egybe az illető életközösség tagjait: akkor állt be egy
nagy fordulat az által, hogy a jogsértés megtorlását az összeség vállalta magára.
így lett a puszta magánbosszúból a vérbosszú, vagyis a vér
ségi kötelék által egybefűzöttek bosszúja. Ezáltal az előbbi magán- bosszú bizonyos közjelleget öltött fel.
A dolog lényege azonban ezzel nem változott. A megtorlás ekkor is a bosszú jellegével bírt és a sértőre csak veszélyesebbé vált a dolog azáltal, hogy egy sértett helyett egy egész nemzetség vagy törzs iparkodott rajta a jogsértést megtorolni.
Nyilvánvaló, hogy a véres magán- vagy törzsharczok, me
lyek ekként keletkeztek, nem elégítették ki az igazságszolgáltatáshoz fűzhető legkezdetlegesebb igényeket sem.
24. §. A büntető ítélkezésnek kezdetleges alakjai.
Kiegyezkedési rendszer.
I. A büntető ítélkezés kezdetleges alakban attól az idő
ponttól kezdve jelentkezik, midőn a sértett kezdetben csak gyenge
ségének érzetében, később talán bizalomból és tiszteletből valamely igazságos, erélyes és hatalmas törzsfő vagy nemzetségifő iránt, a magánbosszú megkísérlése helyett panaszával a közös főnökhöz fordul s ezt a rra indítja, hogy megvizsgálja az ügy állását és igaz
ságot szolgáltasson.
Azon bűncselekményekre nézve, melyek vagy theokratikus felfogásból vagy állami érdekből közbüntetteknek nem tekintettek, a panasz emelése megelőzte a bíróságok szervezését, sőt épen ez a panasz szolgáltatott alkalmat arra, hogy az illető társadalmi ala
kulat feje m agára vállalja a bírói teendők végzését vagy pedig a szabad polgárok gyűlésére, esetleg a tekintélyesebb vagy tapasztal
tabb polgárokból alakított tanácsra bízza a panasz elbírálását.
II. Ezen kezdetleges Ítélkezéssel párhuzamosan jelentkezik s a magán-, illetőleg vérbosszút mint jogintézményt mindinkább hát
térbe szorítja a jogsértés elkövetője és a sértett között folyó egyez
kedés.
1. A jogsértés elkövetője kezdetben valószínűleg önmaga egyezkedik a sértettel vagy hozzátartozóival, hogy vagyoni kárpót
lásért váltsa meg tőlük a bosszúállás jogát.
Később az a közhatalom, mely az akkori emberi életközös
ség kebelében kifejlődik (törzsfő, nemzetségfő, papság, az uralkodó, illetőleg a bíró) előmozdítókig, biztatólag hat közre arra, hogy a sértett vagy övéi a bosszú helyett megelégedjenek a megváltási ösz- szeggel.
Végre a közhatalom mind több esetben kötelezővé teszi a kár
talanítás elfogadását a bosszú állás helyett.
2. A megváltási rendszer a büntetőjogot nem változtatta egy
szerre közjogi jellegűvé. A kártalanítás, a megváltási összeg egye
dül a sértettnek, illetőleg hozzátartozóinak járt, azoknak magán
vagy onát növelte.
3. Később a büntető hatalom birtokosa: a törzs vagy a nem
zetség feje, a király, a hübérúr stb. nem elégedett meg avval, hogy a sértettet a magánbosszú jogának gyakorlása helyett a váltságd'j elfogadására kötelezze, hanem a sértő által fizetett váltságdíjból önmagának is részt követelt, részben azért, mert a büntetendő cse
lekményt m ár nem csupán magánjellegű sértés gyanánt, hanem a jogrend, a közbéke megsértése gyanánt is kezdték tekinteni; rész
ben a kiegyeztetés fejében, mintegy ellenszolgáltatásul.
így vált szét a váltságdíj két részre, melyeknek egyike t a faidus, a germán jogban Gewedde), a sértettnek járó kártalanítás, a másik (a fredum, a Busse) a büntetéis alól való megváltás, a bün
tető hatalom birtokosának járó váltságösszeg volt.
Természetes, hogy mihelyt a büntető hatalom birtokosa bizo
nyos részt kapott a váltságösszegbcl, a büntetendő cselekmények megtorlatlanul m aradását nem nézhette többé közönyösen; őt is közvetlenül érdekelte az, hogy a bűntettes felelősségre vonva és a váltságdíj lerovására szorítva legyen.
4. A most említett fejlődés jelentékeny fordulat azért is, mert a büntető hatalom birtokosa ekkor m ár oly közegeket állított fel, kik a büntetendő cselekmények üldözésére gondot fordítsanak és büntető eljárást indítsanak olyan esetekben is, midőn a sértett nem kívánja a büntetendő cselekmény megtorlását.
Ez bizonyára előmozdította az átmenetet a büntetőjognak közjogi jellegűvé való alakulására. (V. ö. alább 32. §.).
25. §. A büntető igazságszolgáltatás első formái.
1. Korszakos jelentőségű a fejlődésnek az a szaka, melyben a súlyosabb természetű jogsértések egy részét az akkori emberi életközösségben kifejlődött közhatalom (népgyülés, törzsic, király, stb.) közérdekből, különösen magánegyének akaratára való tekin
tet nélkül, büntetéssel torolja meg; a többi jogsértőcselekményekre nézve pedig a magánbosszú, illetőleg a vérbosszú intézménye he
lyett a sértettnek, illetve vérrokonainak adott váltságösszeg mér
tékét m ár nem a megegyezés, hanem valamely hatóság szabja meg.
A fejlődés e fokán m ár: a) kifejlődik a bűncselekmény és a büntetés fogalma; b) ha állandó bíróságok még nem szerveztetnek is, legalább intézkedés történik az iránt, hogy a sértett, illetőleg vérrokonai által emelt panaszt vagy maga az illető társadalmi ala
kulatnak feje, vagy az állampolgári jogokat élvezők összesége, eset
leg egy tekintélyesebb vagy tapasztaltabb polgárokból alakított ta
nács bírálja el.
2. A fejlődés első fokozatán azonban a legtöbb jogsértés pusz
tán egyéni természetűnek, vagy a sértett illetőleg később, mivel a vérségi összeköttetésnek ebben a korban igen nagy jelentősége van, a sértett törzse, illetőleg vérrokonai ellen irányúiénak tekintetik.
Mind a két csoportba utalt több bűncselekmény megtorlásánál a
bűn-vádi igazságszolgáltatásban is a magánjogi felfogás döntő;1) az Ítélkezés a polgári törvénykezés elvei szerint történik és teljesen a sértettnek vagy vérrokonainak tetszésétől függ: vájjon a bűn
cselekmény miatt indittassék-e eljárás és ha igen, meddig folytas
sák azt?
3. A későbbi germán népjogokban mutatkozott az a saját- szerű alakzat, amely a súlyosabb büntetendő cselekményeket kettős minőségüeknék tüntette fel, egyrészt a sértett elleni jogsértésnek, másrészt a közbéke megsértésének, ami az eljárás lefolytatása szempontjából lényeges jelentőséggel birt.
4. Lassanként fokozatosan és különböző népeknél más-más okok hatása alatt a bűncselekményeknek egy kisebb csoportját úgy fogják fel, mint amely az összesség, az állam vagy a jogrend ellen irányul.
Ily büntettek megtorlásáról m ár az ó-kor kulturnépeinek jog
rendszere gondoskodott és azokra nézve már felismerésre jutván a büntetőjognak közjogi természete: azon intézmények és eljárási elvek jelentkeztek, amelyek a büntető törvénykezés közjogi jellegé
nek természetszerű folyományai. Nevezetesen ezen jogokban m ár határozottan megállapítható addig, mig a vádper volt érvényben, a vád emeléséről hivatalból való gondoskodás, majd a súlyosabb büntetendő cselekmények hivatalból való nyomozása, illetőleg az, hogy az eljárás egyes cselekmények miatt magánegyének akarata nélkül is megindittatik.
Ilyenek voltak theokratikus államokban azok a büntettek, me
lyeket az isteni világrend megsértésének tekintettek; másokban, a melyek az állam léte vagy alapintézményei ellen irányultak.
5. A fejlődés elején azonban a jogforrások gyakran még a köz- bűntettek eseteiben sem határozzák meg, hogy azok elbírálása minő eljárás folyamán történik. Ennélfogva a törvénykezés is jogilag rendezett eljárás nélkül folyik le, bizonyos arbitrarius, önkényszerü döntéssel, ami az egyéni jogok szempontjából természetesen rend
kívüli veszélyekkel jár.
Büntető perjog nevét csak azon jogrendszer érdemli meg, melyben m ár meg van határozva,, hogy ki gyakorolja a büntető
hatalmat és az eljárásnak legalább főelvei vagy szokásjog, vagy irottjog alapján rendezve vannak.
6. A tiszta vádper a kezdetleges per jogokban:
A büntető igazságszolgáltatásnak ez az első megjelenési for
mája, legalább a büntetendő cselekmények egyes fajaira nézve, kü
lönösen az ó-kor kultiirnépeinél, valamint a középkori népjogoknak kezdetleges fokozatán, a következő képet tünteti fel. *)
*) A becsületsértés hazai jogunkban a Btk. hatályba léptéig (1880.
szept. 1.), számos külföldi jogban is nagyon hosszú ideig (a német államokban.
1877-ig) ivagánjogi jellegű bűncselekménynek te k in te tett és a polgári bíró-, sftgok elé tartozott.
A bíró csak akkor vállalkozik ítélkezésre, ha a sertett, illető
leg későbbi szakban (legalább bizonyos büntettek eseteiben) a köz
hatalom által kijelölt valamely vádló vádat emel.
A sértett kizárólagos u ra a vádnak, melylyel épen oly kor
látlanul rendelkezik, mint valamely magánjogi igénynyel, szaba
don egyezkedhetik a sértővel a compositic iránt és bármikor eláll
hat vádjától. A kirendelt vádló köteles a vádat fentartani.
A terhelt még a legsúlyosabb bűntettek eseteiben is szabadon védekezik és teljesén egyenjogú a panasz emelőjével.
A vádló legalább rendszerint sem közhatalmat nem gyako
rol, sem a terheltnél szélesebb perjogi hatáskörrel nem bir s igy —•
különösen a bizonyítás anyagának egybegyűjtése körül — az ügy
fél-egyenlőség teljesen megvalósítható.
Minden bizonyitásfelvétel a bíróság tagjainak jelenlétében, széleskörű nyilvánosság mellett történik és a feleknek teljesen mód
jukban áll megfigyelni a másik fél bizonyítékait és előterjesztéseit, nyomban gondoskodni saját bizonyítékaik kiegészítéséről, a bíró
ság felvilágosításáról és mind a bizonyítás során, mind az ezt követő contradictoiius tárgyalásnál élő szóval kifejteni a javukra szolgáló összes körülményeket.
A fejlődés első fokán a bizonyítás rendszere teljesen kidolgo
zatlan; mind a complicált bizonyítási elmélet, mind a későbbi mysticus bizonyítási eszközök egészen hiányoznak és a bírónak módjában áll szabad belátása szerint megállapítani a bizonyítás eredményét.
7. Ez a kezdetleges eljárási rendszer, melyet az utolsó szá
zadban a büntető perjog tudománya a tiszta vádrendszer elne
vezéssel jelölt meg, — egybehasonlítva a XIY—XVIII. századok úgy nevezett nyomozó eljárásával, — több szempontból előnyöket tüntet fel, de korunk viszonyai mellett m ár alkalmatlan volna a büntető törvénykezés feladatainak megoldására. (L. bővebben
alább VI. könyv II. fej. 115., 116. §§.)
26. §. A magán- és vérbosszú megszüntetése.
Az államhatalom kifejlődése és a büntető bíróságok szerve
zése után is a magán- vagy vérbosszút még évszázadokig gyako
rolták, sőt azt egyes törvényhozások kifejezetten is megengedték.
Hazánkban megengedik ezt még Szent-László törvényei is (III. könyv 28. ez.), sőt a nemesség a személyén és vagyonán elkö
vetett jogsértésekért (hacsak közbűntett nem követtetett el), még a X III. században és a XIV. század elején is igen sok esetben ön
maga vett visszaíorlás útján elégtételt A és e hatalmaskodásoknak (a, későbbi crimen minoris vei maioris potentiae bűncselekménye) 1
1) L. H ajnik M. bírósági szervezet és per jog 3. és 21. 1., különösen a 2!.
1. a 2—4. jegyzetben hivatkozott adatok is.
elnyomását csak az Anjou-házból származott királyok erélvének köszönhetjük.
Hasonlóképen Németországban a X III. és XIV. századiban a „faida“ még jog gyanánt gyakoroltatott.
A magán- és a vérbosszút csak aránylag nagyon későn nyomja el az egyház beavatkozása; az államhatalom, mely nem tűrhette az örökös belharczokat és legalább időleges békét terem
tett („treuga dei, Landfrieden“ ), végre a büntetőjog közjogi jellegé
nek érvényre jutása.
27. §. A büntetőjog közjogi jellegének felismerése.
Az ujabbkori jogfejlődésnek legnagyobb vívmánya: annak fel
ismerése, bogy a b ű n c s e l e k m é n y e k m e g t o r l á s á r a a j o g r e n d f e n t a r t á s a é r d e k é b e n v a n s z ü k s é g s e n
n é l f o g v a a k ö z h a t a l o m n a k , k ü l ö n ö s e n az e v é g b ő l s z e r v e z e t t b ü n t e t ő h a t ó s á g o k n a k feladata a bűncselekmény miatt hivatalból eljárni (V. ö. az 1. és 3. §-okban kifejtettekkel).
Ezt a felfogást korunkban minden kulturállam törvényho
zása valamennyi büntetendő cselekményre nézve érvényre emelte.
MÁSODIK FEJEZET.