1 0 7 . § . A vezérelvek jelentősége és az egybefoglalásukból
alakított rendszerek.1)
I. Évezredes körforgás folyamán ismételve fel-fel váltja k egy
mást a büntető perjognak különböző vezérelvei és az igazságügyi szervezetnek hasonló vagy rokonintézményei. A görög és a korábbi rámái büntető eljárásnak szabad intézményeit: az általános vád
jogot, a nép részvételét a bíráskodásban, a szóbeli és nyilvános el
járást, a védelem szabadságát és a bizonyítékok szabad mérlege
lését, — részletes módosításokkal, illetőleg uj formákban, ■— ismét feltalálhatjuk a régi germán, a feudális frank és a modern angol jogban; ellenben a császárok korabeli római, továbbá a kánoni bűnper, valamint a X V—XVIII. századbeli franczia, német vagy olasz büntető eljárás a hivatalból való nyomozást, a titkos vizsgála
tokat, a védelemnek kizárását vagy korlátozását, az írásbeliséget és a kötött bizonyítást valósították meg, természetesen a részletek
ben nagyon eltérő változatokkal.
II. Bármily jelentékenyek legyenek is azok az eltérések, me
lyek különböző államok büntető perjogának egyes, részletes szabá
lyai közt szembetűnően mutatkoznak: a mióta csak a szónak igazi értelmében vett büntető igazságszolgáltatásról lehet szólni, minden időben és minden nemzet büntető perjogában felismerhetők és meg
állapíthatók olyan vezérelveik, melyek az illető tóteles jognak valódi jellegét, főleg az alkotmányjog, különösen az egyéni szabadság és a polgári jogok megóvása szempontjából kidomborítják. Ezek a
J) Újabb irodalom: Fayer 1—23; Lukács: A bűnvádi per előkészítő része 30. és köv. : Ugyanő: A főtárgyalás 25—44. Finkey 173. és küv. 1.
vezérelvek egyáltalán nem tekinthetők sem tartalom nélküli üres jelszavaknak, sem egyedül elméleti jelentőségű, hangzatos frázisok
nak. Jelentőségük abban mutatkozik, hogy ezek azon nagy fontos
ságú eljárási garancziák, melyek biztosítják lehető megközelítését a bünper fő czéljának: annak, hogy a büntető törvényekbe ütköző minden jogsértés az anyagi igazságnak megfelelő megtorlást nyer
jen a nélkül, hogy az állampolgároknak egyéni szabadsága na
gyobb mértékben legyen csorbítva, semmint az a most említett czél elérése végett elkerülhetetlenül szükséges.
III. A büntető eljárási rendszerek.
Amióta a b. perjogot tudományosan kezdték művelni, a most említett vezérelveket rendszerbe foglalták össze és ez alapon két el
járási rendszert: a nyomozó és a vádeljárást különböztették meg.1) H abár e rendszerek keresztülvitele a tételes per jogokban már nemi található meg: mégis a XVIII. század vége óta szokásossá vált ezen két perjogi rendszer szembe állítása és előnyeiknek, vala
mint fogyatkozásaiknak összehasonlítása.
Minthogy a XVIII. században és a múlt század elején ha
tályban volt nyomozó rendszernek tarthatatlanságát könnyű volt felismerni, csakhamar annak ellentétében: a vádeljárásban keres
ték a helyes büntető igazságszolgáltatás követelményeinek megvaló
sítását. Ezért a múlt században hazánkban (1. fennebb 71. §. 107. 1.) és a külföldön is divatossá vált a nyomozó eljárással szemben a vádper behozását kívánni, habár ezt a. jelszót sokszor kellőleg át nem értették és az egészében megvalósithatlan is volt.
IV. A b. per jog világtörténeti fejlődését tekintve, a kezdetleges törvénykezésben oly perjogi rendszert találunk, amely megfelel az utólag, az elmélet által kidolgozott vádéi járás ismérveinek. (1. fen- nebb 25. §. 6. alatt; 31—32. 1.).
Mint a jogtörténeti vázlat kimutatta, (1. fennebb 38—41. §§.
46. és köv. 1.) a nyomozó rendszer sokkal később fejlődött ki. A b.
törvénykezés fogyatkozásainak szélesebb alapokon való vizsgálata, valamint a b. perjog tudományos mü vetése e rendszer hatályának idejében kezdődött meg.
A íranczia büntető perjognak, a XVIII. század végén bekö
vetkezett reformja óta a legtöbb continentális állam perjogában az a vegyes rendszer ismerhető fel, mely a vád é s . a nyomozó
rend-b Ezt a megkülönrend-böztetést liazai irodalmunkrend-ban m ár Vuchetich-nél (i. m. 343. 1.) megtaláljuk.
szernek a törvényhozás vagy a bírói meggyőződés különbözősége' szerint felette változó összevegyítése s mely a nyomozó elvet és a vádelvet, valamint a két elv folyományait a tételes jogok külön
bözőségéhez képest szerfelett eltérően értelmezi és viszi keresztüli
1 0 8 . §. A vád-, a nyomozó és a vegyes rendszer jellemzése.
A jogtörténeti fejlődésben az eljárás vezérelvei a vád- és a nyomozó rendszar keretében következőképen voltak megvalósítva.
I. A vádrendszer a bírói eljárásnak m egindítását és folytatását vád emelésétől és fentartásától teszi függővé (vádelv); a vádelv folyománya gyanánt elkülöníti a bünper folyamán eljáró hatósá
goknak és a feleknek hatáskörét, a terheltet az ügyfél fogaival ru házza fel, különösen biztosítja részére a védelem szabadságát, sőt a vádlót és a terheltet elvileg egyenjogúaknak tekinti (iigyfélegyenlö- ség), s módot nyújt a feleknek arra, hogy a bíróság előtt szóbeli, contradictorius tárgyalással tisztázzák a tényállásnak minden rész
letét. Az ügy eldöntésére lényeges bizonyítás az itélethozásra hiva
tott bíróság előtt vétetik fel és az ügydöntő határozatot csak olyan bizonyítási anyagra lehet alapítani, melyről a bíróság közvetlen érzéki észlelet alapján szerzett tudomást (szóbeliség és közvetlen
ség); a bizonyítás felvételénél, valamint a perbeszéldeknél a nyilvá
nosság is érvényesül. Ez a rendszer módot nyújt a bíróságnak arra, hogy a bizonyítás eredménye felett való döntésnél a logika általános érvényű tételeinek figyelembe vételével szabadon kövei- 'hessfe saját meggyőződését (a bizonyítékok szabad mérlegelésé
nek elve).
II. Ellenben a nyomozó rendszer mellett kötelessége a bíró
nak, hogy — bármily távoli gyanuok, talán csak szállongó, bizony
talan hír alapján is, — hivatalból kutasson a bűncselekmény, an
nak tettese és a bizonyítékok után (hivatalból való eljárás elve.) E rendszer fejlődésének legszélső szakában a büntetendő cse
lekmények üldözésének, a bizonyító anyag egybegyűjtésének és az itélethozásnak tennivalói egyesítve vannak a nyomozó hatóság ke
zeiben; (nyomozó elv), mert maga a vizsgálóbíró bírálja el az általa hivatalból összegyűjtött bizonyító anyagot. E rendszer keretében a terheltnek nincsenek ügyfél jogai, nevezetesen ki van zárva, vagy legalább is igen nagy mérvben van korlátozva a védelem.
Az egész eljárás a nyilvánosság teljes kizárásával folyik le;
a bizonyításfelvétel nem az ítélő bíróság előtt történik és a feleknek nincs módjukban az ítélő bíró előtt szóbeli előterjesztéseket tenni,
az ítélet tehát csupán a vizsgálati iratok alapján hozható meg.
(Írásbeliség, elintézés az odú k alapján; titkos eljárás.)
A bíróság a bizonyítékok mérlegelésében nagy részletességgel megállapított szabályokhoz van kötve (törvényes bizonyítási rendszer).
III. Korunk b. per joga ezeket az eljárási vezérelveket, az egyes tételes jogok eltéréseihez képest, különbözően valósítja meg.
Az a vegyes rendszer, melyet először 1808-ban a franczia törvényhozás alkotott meg, s melyet napjainkban minden tételes jog másként és másként visz keresztül, különböző alkatelemeiben csak a kifejlődésére alapul szolgált két nagy ellentétes rendszer szembeállítása után ismerhető fel teljes tisztaságában.
Ebből a szembeállításból három1 nagy tanulság lesz levonható.
Mindenekelőtt az, hogy a büntető perjog terén nem absolut, hanem csak viszonylagos igazságokat állapíthatunk meg; másodsorban az, hogy a helyeseknek elismert élvek a maguk végső következményei
ben kér észt ülvive, szembeszökő igazságtalanságokat idéznének elő;
végre, hogy a törvényhozás, melynek nem a divatos áramlatok kö
vetését, hanem a keresztülvihetőséget és a gyakorlati basznavehe- töséget kell első sorban szeme előtt tartania, — csak akkor já r el helyesen, ha nem elvont elméleteknek túlhajtását kísérli meg, ha
nem az anyagi igazságnak az emberi intézmények mellett úgy sem kivétel nélkül biztosított eléréséhez teremt szervezeti és eljárási biz
tosítékokat.
ELSŐ FEJEZET.