6
egy harmadik, függőleges cölöp maradványait találták, amely összeácsolva az elülső cölöpsorral a földtöltést tartotta, annak szilárdságát fokozta. A déli oldalon egy tornyot is sikerült fel-tárni, amely négyzetes alaprajzú volt és fele hosszúságával a ge-rendafal elé ugrott. Egyelőre nem tudni, hogy az aktuális árok előtt, a torony vonalához igazodóan feltárt további két cölöp-lyuk hogyan függ össze az oldaltoronnyal. A III. palánktábor szimpla kerítőárka meredek és csúcsba végződik. A hátsó ka-puhoz vezető út (via decumana) sóderes felületét több helyen is átmetszették, ez 88 méterre húzódott a déli faltól és megkö-zelítőleg egybe esett a IV. palánktábor megfelelő útjával. (A tá-bor rövidebb oldalának szélessége így 176 méter lehetett.) Bel-sejében már kő vagy kő alapozású épületek álltak és ismert egy kőből épített csatornája is.13
Az előkerült leletanyag és a rétegtani megfigyelések alapján ez a palánktábor a Traianus-korra, a 2. század első évtizedeire keltezhető. Helyőrsége Kr. u. 101 és 118/119 között a cohors I Alpinorum equitata volt.14
A IV. palánktábort (6d. ábra) úgy létesítették, hogy a cas-tellum fa-föld szerkezetű falát részben a III. palánktábor betöl-tött kerítőárka fölé, részben azon kívül építették. Iránya és tá-jolása az I. palánktáboréval párhuzamos. A tábor déli oldalá-ból 86, nyugati oldaláoldalá-ból 173 méter hosszú szakasz maradt meg. Magát a falat 35-40 cm átmérőjű cölöpökből építették.
A kettős cölöplyukak távolsága 1,4 méter, egymástól pedig 1,2 méter választotta el. A kettős cölöplyukak mögött 1,1 méterre egy-egy ferde állású támasztógerenda maradványát („ferde cölöplyukakat”) találták, amelyeket eredetileg a körüljáró föld-töltésének rézsűje rejtett. A fal két párhuzamos cölöpsorát ge-rendaácsolat kötötte össze, amely a földkitöltésen belül kazet-tás szerkezetet alkotott. A belső cölöpsor csak a körüljáró szint-jének magasságáig érhetett. A belső körüljárót 25 méterenként belülről egy nagyobb átmérőjű, második cölöpsorhoz kapcsolt – az ásatók által „oszlopcsomónak” nevezett – gerenda még tovább erősítette. A III. palánktábor tornyától keletre előkerült egy 0,7 méter széles kőalapozású kerek oldaltorony, amely a kes-keny alapozás miatt vagy fa felmenő fallal rendelkezett, vagy a belső terét földdel töltötték ki. A torony erősen kiugrott a pa-lánkfal elé, egészen a kerítőárok pereméig. A közvetlenül a tor-nyok előtt vezetett kettős árkát az első kőtábor periódusában is használták. A hátsó kapuhoz vezető út (via decumana) nyom-vonala egybeesett a III. palánktábor hasonló útjáéval.15
A IV. palánktábor a kora Hadrianus korban épülhetett, már a Kr. u. 118–119 körül Raetiából Pannonia inferiorba vezényelt új helyőrsége a cohors III Batavorum milliaria equitata számá-ra,16 amely a 3. század közepéig adta Vetus Salina helyőrségét.
A IV. castellum palánkfala rövid ideig, legfeljebb néhány évtize-dig állott fenn.
Az I. kőtábor (6e. ábra) mindössze annyiban különbözik a IV. palánktábortól, hogy – egy kisebb méretnövekedést leszámítva – a falát már kőbe építették. Az új, 7580 cm vastag kő -falat a korábbi periódus kerek tornyai elé a kerítőárok tövébe húzták.17 Ez alapterületének csekély növekedését eredményezte.
A déli oldalából így 90 m, a nyugatiból 177 méter hosszú fal-szakasz maradhatott meg. A castellum belsejébe került, a IV.
lánktábor periódusában épült oldaltornyokat valószínűleg to-vább használták. Az árok is változatlan maradt és a cas tellum belsejében is ugyanazok az épületek álltak, amelyeket a IV. pa-lánktábor peridusában emeltek.18 A falak kőbe történő átépí-tése valószínűleg Antoninus Pius alatt (Kr. u. 138 –161) történ-hetett.
Az újkori földkitermelés a castellum utolsó, II. kőtábor perió
dusát (6.[6]. ábra) szinte teljesen elpusztította, mindössze né-hány jelenséget tudunk ehhez az időszakhoz kötni. Ezek alapján a tájolása alkalmazkodott az I. kőtábor falához és a munká la-tok valószínűleg csak a védőművek átépítésére korlátozódtak.
Közvetlenül a mai felszín alatt, az első kőtábor betöltött árká-nak tetején, párhuzamosan az I. kőtábor falával és a II. kőtábor kerítőárkával egy 2 méter széles út húzódott, amely az újabb kőperiódusban a castellum falát belülről kísérő úttal (via sa gu
laris) azonosítható. A castellum kőfalait már a római korban ki-szedték, így csak a helyét lehetett feltárni. Déli oldalából 101 m, a nyugatiból 200 méter hosszú falszakasz maradt meg. Árka kettős tagolású, közülük a belsőt különösen mélyre ásták.19
A castellum nagyobbítással történt átépítése Marcus Aure-lius északi háborúit követően, a 180-as évek elején történt, bár ezt vonatkozó leletanyag híján egyelőre csak valószínűsíteni lehet. A II. kőtábort még a 3. században is használták. Falait is-meretlen időben, de még a római korban kiszedték, a kerítőár-kát pedig betömték. Nem tudjuk, hogy a későbbi periódusok hiánya vajon a késő római erőd máshol történt felépítésével,20 vagy inkább a földkitermelés miatti teljes elpusztulásával ma-gyarázható.21 Mivel a késő római erődnek semmi nyoma sincs, nem kizárt, hogy olyan területre építették, amelyet a Duna az-óta teljesen elpusztított. Felmerült, hogy az árok betöltése a le-gyező alakú saroktornyok építése miatt történt,22 de távolabb ásott késői ároknak nem került elő nyoma. Mindenesetre ha lekerekített sarkaihoz a 4. században legyező alakú tornyokat építettek, akkor a délnyugati saroknál egy ilyen torony alapo-zását vagy annak helyét mindenféleképpen meg kellett volna találni. Hogy Vetus Salina még a 4. század végén is helyőrséggel rendelkezett, bizonyítja a Notitia Dignitatum, amely szerint itt a dalmát lovasok egysége (equites Dalmatae) állomásozott (Not.
Dign. occ. XXXIII, 33, 37).
1 CIL III 3723 = 10631.
2 It. Ant. 245,4.
3 Barkóczi, L. – Bónis, É., 1954. 129–197.
4 Buza A., 2001. 133.
5 Barkóczi, L. – Bónis, É., 1954. 129–197. – Rövid összefoglalások a cas tellum pe riódusairól: Saria, B., 1961. 1905–1906.; Fitz J., 1970. 164–168.; Barkóczi, L., 1976. 98–99.; Visy Zs., 1989. 93–94.; Visy Zs., 2000a. 68.; Szabó Á., 2002. 44–49.;
Visy Zs., 2003b. 111–113; Visy Zs., 2009. 144–145. – Lásd még Buza Andrea 2001-es leletmentését, amelynek kutatóárka nemcsak a vicust érintette, hanem a castellum 6-os úttól nyugatra levő védőműveit is átvágta: Buza A., 2001.
133. – A táborfaluhoz (vicus) összefoglalóan: Kovács P., 1999. 32–35.
6 Barkóczi, L. – Bónis, É., 1954. 141–143.
7 Barkóczi, L. – Bónis, É., 1954. 141–143.
8 Visy Zs., 2000a. 68.
9 Gabler, D., 1997. 88.; Gabler, D., 1999. 81. – Ennek nem mond ellent az Adony-ból előkerült korai amforák időrendje sem: Bezeczky T., 1990. 98 –101.
10 Ebből a pusztulási rétegből egy LMV bélyeges Pó-vidéki terra sigillata töredék is előkerült.
11 Barkóczi, L. – Bónis, É., 1954. 146–147.
12 Lőrincz, B., 2001. 32.
13 Barkóczi, L. – Bónis, É., 1954. 147–153.
14 Lőrincz, B., 2001. 27.
15 Barkóczi, L. – Bónis, É.,1954. 153–156.
16 A csapat történetéhez lásd: Lőrincz, B., 2001. 30–31. – Vö.: Lőrincz, B., 2005. 59.
17 Az I. kőtábor védőműveinek rekonstrukciójához ld. Hajnóczi GY., 1987. 141.
195. ábra.
18 Barkóczi, L. – Bónis, É., 1954. 156–161.
19 Barkóczi, L. – Bónis, É., 1954. 161–167.
20 Barkóczi, L. – Bónis, É., 1954. 184.
21 Visy Zs., 2000a. 68.
22 Visy Zs., 1989. 94.
lcsútdoboz közigazgatási területén belül, a falutól keletre 5,5 km-re helyezkedik el a hozzá tartozó Göböljárás ne vű te lepülésrész, melytől délkeletre 1 km-re találjuk a Pogányvárat.
Két mély, ter mészetes eredetű, vízmosás alkotta völgy között nyúlik ki mere dek oldalakkal északnyugat felé a földvár lapos fennsíkja. Északi oldala alatt vékony, többnyire kiszáradt ér med-re húzódik kelet felé a Szent László-víz nevű patakig. A Pogány-várat behatároló két mély völgy a délkeleti oldalon egymásba kapcsolódva választ ja el a vár területét a fennsík folytatásától.
A délkeleti völgy külső oldalán mély bevágódás tart a fennsík felé, ez kizárja ennek az ároknak mesterséges eredetét, bár az erősség használata idején valószínűleg mélyítették a védelem fokozása érdekében.
A Pogányvár kétrészes. Az északnyugatra kinyúló, nagyobbik rész hossza 210 m, legnagyobb szélessége 125 m. Mesterséges erődítés nem veszi körbe, szélét éles dombperem jelzi. Az északi és északkeleti szélén végig, részben már betemetődött egykori lövészárok húzódik. Belső területe sík, egyenletesen emelkedik a délkeleti vége felé. E várrész alatt a délnyugati oldalon, 9-10 méterrel alacsonyabb szinten egy 20-30 m széles, hosszú teraszt,
annak délnyugati szélén egy sáncot találunk, melynek belső ma-gassága néhol eléri a 2-3 métert. Lehetséges, hogy itt egy termé-szetes alakulatot használtak fel a védelem kialakításkor. Ennek vonala azonban délkelet felé már csak perem formájában foly-tatódik, és egybeolvad a nyugat felől felvezető árokkal. A lejtős terasz elkeskenyedő északnyugati vége 7-8 méterrel alacsonyabb szinten félkör alakban zárja le a védett területet (4. kép).
A másik várrész az előzőtől délkeletre, a fennsík felé eső olda-lon található. Hossza 165 m, legnagyobb szélessége 48 m. Alak ja ennek is hosszúkás. A fennsík felé eső, déli-délkeleti teljes olda-lán sánc vonul, belső magassága középen eléri az egy métert.
Területe több helyen bolygatott.
A két várrész közötti 35-40 m széles részbe nyugat felől árok vezet fel, melynek északkeleti vége majdnem eléri a két várrész magasságát, mintegy összekötve azokat. Ahogyan most is, az őskorban is ez lehetett a feljárat a várba. Az 1949. évi terepbe-járás idején legelő volt az egész terület, azóta sűrűn bebokro-sodott, de most is jól bejárható.
A Pogányvár első említését Pesty Frigyes helységnévtárából ismerjük: „Pogányvártető, Göböljárás pusztától keletre a Vértesi szőlőknél van. A megboldogult nádor többször is ásatott itt sok régi nyomokra akadt. A vár területén régi romok látszanak. Kör-nyékén tó volt két malommal, ma már csak az egyik van meg.
A tó vizét pedig 30-35 évvel ezelőtt csapolták le s most rét és szántó van ott.”1 József nádor kutatásairól egykorú feljegyzés nem maradt fenn, de főherceg fia, a szintén József, 1871-ben meg-emlékezett erről. Mint írta, ő is résztvett édesapja kutatásaiban.
Említi azt is, hogy Rómer Flóristól megkapta a nádor által az 1840-es években készíttetett és a Nemzeti Múzeumba került felmérés rajzát, melyet lemásolt és rövidesen kimegy a hely-színre ellenőrizni.2 A felmérésről többet nem tudunk.
1906-ban Gerecze Péter is megemlékezik róla: „Bicskétől dél re egy magaslaton sáncalakú földhányás,”3 ami minden bizonnyal azonos az itt tárgyalt göböljárási Pogányvárral. 1911. szeptem-ber 28-án Marosi Arnold tekintette meg a Pogányvárat, melyet akkor már őskori telepként említenek.4 Nováki Gyula 1949-ben járta be a földvárat és vázlatosan felmérte. Az északnyugati, az északi és északkeleti dombperemen a második világháborúból visszamaradt lövészárkok akkor még frissen látszottak. Az
észak-ALcsúTdoBoz-GöBöLjárás Pogányvár
7
nyugati részen az árokból kihányt földben sok nagyobb, fara-gatlan kő volt. Bent a lövészárok oldalában az erődített terület egykori szélén egy falat figyelt meg 2,5 m hosszan, amelyet kb.
20×50 cm nagyságú kövekből raktak, kötőanyag nélkül. A föld-várat a felszínen található cserepek alapján a bronzkor második felébe datálta.5 Később, 2003-ban szintén Nováki Gyula készí-tette el a földvár részletes, szintvonalas felmérését is, amely 2005- ben került közzétételre (7. ábra).6
József nádor 1840-es években végeztetett ásatásairól nem ismerünk közelebbi adatokat, nem kizárt, hogy az akkor feltárt falak összefüggenek az 1949-ben látott fallal. Azóta újabb ku-tatás nem történt a Pogányvárban. A felszínen található cserép-leletek alapján az egykori erődítést a bronzkor második felébe helyezhetjük.7
1 Pesty F., 1864–1965. 174.
2 József fhg., 1871. 43. – Leírása alapján nem tudjuk tisztázni, hogy hol történt a kutatás és mit találtak. Római korról szól, ami az akkori téves meghatáro-zásnak tudható be, azonban említ épületeket, amelyeket annak idején a fel-mérés után visszatemettek, de most (1871!) is látszanak helyenként a budai út mellett. Említ egy római követ, melyen legio és cohors olvasható, de köze-lebbi lelőhelyét nem jelölte meg. Valószínű, hogy egy római kori lelőhely is volt a közelben és a kő talán onnan származott. Mráv Zsolt szóbeli közlése szerint a Magyar Nemzeti Múzeumban Alcsútról több római kori tárgyat őriz-nek, Göböljárásról csak egy kő van közöttük: CIL III, 3370 = RIU 6, 1365.
3 Gerecze P., 1906. 298., 301.
4 Marosi A., 1912–1918. 1. füz. (1910–1911.) 28.
5 Nováki Gy., 1952. 5., 6.
6 Nováki Gy., 2005. 167.
7 2003-ban felmérés közben a déli földsánc megbolygatott részében egy kis fü-les bögrét találtunk a vatyai kultúra koszideri periódusából. Meghatározását Keszi Tamásnak köszönjük.