Vízkeresztnek éje jár csillag ég az égen - 8. [A SZÉP MAGYARORSZÁG EGY VIDÉKI VÁROSÁBAN

8. [A SZÉP MAGYARORSZÁG EGY VIDÉKI VÁROSÁBAN

2. Vízkeresztnek éje jár csillag ég az égen

Gáspár Menyhért Boldizsár jönnek a tevéken

Ej haj szép az év minden napja szép minden éj egy álom minden nap egy kép.

3. Gyümölcsoltó: boldogan angyal kél a szélben a Megváltó megfogan tiszta szűz méhében

Ej haj mély az év, minden napja mély születés a nappal foganás az éj.

4. Szép vasárnap Palmárum a fa zöldje zsenge:

Krisztus urunk szamáron megy Jeruzsálembe.

Ej haj nyíl az ér bársonyos a barka olyan síma, bársonyos, mint a macska talpa.

5. Nagypénteken délután szél nyög a kereszten fenn a bús Kálvárián meghal a bús Isten.

Ej jaj bús az év minden napja bús nappala borús és éje háborús.

6. Husvét reggel felragyog alleluja szólal

<Si.>Sírból Krisztus kilobog piros lobogóval.

Haj, az idő balzsam balzsamír az év, mert a nap feltámadás és az éj csak rév.

17. Piros Pünköst mosolyával piros rózsa éled:

tüzes nyelvek záporával harmatoz a lélek.

Ej haj él az év

<mind> él a nap, az éj:

nappal él a lélek éjjel a test él.

18. Péter és Pál; Damascus;

Fény kel az utporbul:

Paulussá Saulus lováról lefordul.

Ej haj fordulás az év Ezer csoda ér.

Minden éjből nap lesz, minden napból éj.

19. Szent István a vánkoson nyujtja koronáját Magyarország köszönti régi pátrónáját.

Ej haj örök év örök <..> reménység

|:a hol a föld:| <földi lény hol> nem segít

|:meg:|segít <égi lény.> |:az ég:|

10. Névnap: Mária neve zengi át a tengert, kit az Isten eleve anyja gyanánt szentelt

Ej haj, gyöngy a nap gyöngyfüzér az év:

minden nap egy névnap, minden gyöngy egy név 11. Mindenszentek: hideg ősz

bolyg a szellem fázva, fázó népség temetőz sírokon gyertyázva.

Jaj az év temető

|:minden nap egy:| <gyül belé a> holt, minden napra minden éj

ráírja, hogy: Volt.

12. Fenyőillat: Karácsony Betlehem és jászol:

fügén élsz és kalácson, de a szived gyászol

szép az év, szép a nap de a szíved oly bús:

volt egy<szer egy> |:gazdag:| kis gyerek aki most vén koldus.

13. Tizenkettő: tik, tak, tik...

évet év most veszt el:

Versbe’ tizenharmadik az öreg Szilveszter

Klepetusán – ő az év – minden gomb egy nap:

gimbeli-gombolja s megin’ belekap.

Háromszázhatvanöt gomb egy kicsit sok egy köpönyegre és egy esztendőbe tart, míg végiggombolja az öreg. De hol kép-zelek olyan köpönyeget, amelyiken háromszázhatvanöt gomb legyen? Ez kétségkívül rossz hasonlat lenne, ha én találtam volna ki; de mentségemül szolgáljon az, hogy én az öreg Szil-vesztert igy láttam; és most, szilveszteri novella gyanánt el-mesélem találkozásomat az öreg Szilveszterrel.

Azo<..>n az emlékezetes Szilveszter-éjen volt, amikor éjféli mise is volt, ami Szilveszter-éjen csak egyszer történt eddig és száz évig megint nem fog történni – egy szóval <a század első Szilveszter-éjjelén> azon az éjjelen, amikor ez a század szüle-tett. én akkor gimnázista voltam és <nagy ember akartam lenni>

|:biztos benne hogy nagy ember leszek:|, és arról ábrándoztam, hogy megírom az uj Carmen Saeculárét, Horatius módjára de modernül, egész mély |:forró:| és friss filozófiámat beleöntve egy hatalmas énekbe, mely egyszerre ismertté tegye csúf neve-met egész Magyarországban, hozzáértve Erdélyt, a regényes Er-délyt, kedves regényeim színterét, álmaim paradicsomát, amely valóságom poklává lőn később. Egyébiránt magányos gyermek voltam és mindig titokban szerelmes, <lusta> tétlen és töprengő, nagyon okos és nagyon naív, <bátor> harcvágyó, halálokról és dicsőségekről álmodó, bátor a halálra, félénk az életre. Kis lá-nyok voltak akkor nálunk, a hugom leánypajtásai, és én, lálá-nyok között nevelődött fiu, elfogultan ültem közöttük és szokásból és unottan egy olyan játékot játszottunk, amit mindig Szilveszter-estéjén szoktunk játszani és amit dióval kellett játszani.

Valakinek nem volt szabad odanézni, és akkor választottunk <az ..> egy diót. Aztán az illető mindaddig szedte a diókat míg a

vég-zetes dióhoz nem ért. Akkor mindannyian egyszerre felkiáltottunk és több dióhoz nem volt szabad nyulni. Néha valaki mindjárt elő-ször a tiloshoz ért és <szokott> akkor |:szokott:| lenni nagy gaudi-um. Máskor olyik boszorkányosan mind kiszedte a diókat a tabu körül és azt az egyet hagyta utoljára. Igy egyik egész vagyont hal- mozott föl maga előtt dióból, másik <nem tudott> befizetni sem tudott akkor mikor a kasszát meg kellett tölteni. A játék általá-ban csöndes volt, csak olykor zavarták meg a nagy beleneveté-sek és belekiáltások. Lassan, gondolkozva szedtük ki a diókat, mintha bonyolult számítások vezérelnék választásunkat, holott csak a véletlen vezetett. és ebben a játékban, amit csak Szil-veszter napján szoktunk játszani, volt valami szimbólikus.

Azonban olyan korban voltunk, amikor már és még – les Dé-jas sont les Encor|:e:|s – untuk a játékot s csak az időt töltöttük vele, hogy majd elmegyünk a híres éjféli misére, melyet Szil-veszter éjén életünkben csak egyszer hallgathatunk. Sajátságos varázsa van a lélekre minden olyan dolognak, amely nem is-métlődhetik. Az egyetlenben érezzük a végtelen visszáját. Az a gondolat, hogy többet soha sem mehetek Szilveszterkor éjféli misére – bár az éjféli mise Szilveszterkor is csak olyan mint ka-rácsonykor – valami különös szomorusággal töltött meg. Nevet-tek a nyugtalanságomon amivel az órát néztem és azt mondták hogy hiszen minden nap egyforma és a századfordulás nem is biztos hogy az idén van és egyébiránt ez csak emberi megálla-podás és az idő mindíg egyforma és níncsenek szakaszai. De én

|:ellenmondtam; s e hazug világban egyetlen módja az igazmon-dásnak: ellenmondani. én:| ugy éreztem hogy az időben épen azok a gondolatok és érzések a lényegesek amik hozzáfüződnek és amik olyan tarkává és változóvá teszik; és nem a változó ha-nem a mindíg egyenlő idő az emberi elvonás és csinálmány.

Végre csakugyan elmentünk; Rozi a konyhában bebugyálta fejét a szürke meleg keszkenőbe és jött velünk. Hideg volt;

a falusi utcán a lombtalan fák fázó csontvázaknak

látszot-tak, a kutyaugatásban kísértetek üvöltését hallottam. Regényekre gondoltam, Erdélyre, pusztákon fagyó vándorokra; <de> a ked-ves arcu kislányok jó melegen öltözködve mentek előttem.

A templomban nagy, téli parasztszag volt, nagy nép, térdelő asszonyok, akiknek domboru melle és feje mint a harang feje alig látszott ki a felpuposodott, keményített rokolyák öbléből.

én hátramaradtam a kórus alatt ahol nem égett gyertya és a kó-rus nagy árnyat vetett és ott az árnyékban volt egy gyóntató-szék, egy kis barna őrház, az Isten őrháza.

Sok gyertya égett a templomban és az oltár mellett nagy ba-rokk angyalok lehetetlenűl csavargatták arany lábaikat

Gyertyaszag és zsírszag; és parfümszag és tömjénszag és sürü levegő.

|:éreztem, hogy ebben az egész gyülekezetben én vagyok a legfontosabb személy és az egész éjféli mise voltakép az én kedvemért van, hogy valamire megtanítson engem.:|

A sekrestyés sanda volt és amikor jött a csengős persellyel, ugy tetszett nekem, hogy rejtelmesen odaíntett az elhagyott gyóntatószék felé. és akkor odanéztem és ott láttam ülni az öreg Szilvesztert. <Fölébe hajolt a> ott ült a gyóntatószékben, gyóntató gyanánt; fölébe hajolt a |:fa:|rácsos kerítés kis asz-talkájának és hosszu vén szakálla már átnőtt az asztalkán. De én a szakálla mögé lestem és láttam hogy hosszu fehér ruha van rajta mint némely szerzetesrendeké és a ruhán elől <sűrű>

hosszu sor gomb |:sűrűn:|, épen mint a papoknak; csakhogy ez a gomb mind fekete volt, és közbe-közbe, szabálytalan közök-ben, egy-egy vörös. Mellette még a gyóntató padon egy kövér fekete macska ült, fényes szemekkel. Rám nézett. én meg néz-tem az öreg Szilvesztert, amint egyik kezével gépiesen, épen az utolsó gombját gombolgatta

Kleptusán – ő az év – minden nap egy gomb.

Dorombol a macska Dimdirimdoromb

Babits Mihály*

Epilóg

Jár a szél, jár az év örökké tünik mint óriási rostán A multak neve: soha többé A jövő neve: mindig eztán.

Most farsang. Berta, Margit, Ágnes leng könnyü gázban, lenge tüllben – S a föld, ez óriási mágnes

tétlen kering a langyos ürben.

Tétlen kering és hordja hátán vidám Bertát, Margitot, Ágnest, s lassan hálózza át a Sátán ezt a rabtartó szörnyü mágnest.

Sátán hálója semmi volna, az ördög bácsi jó barátunk:

de fáj örök körünk unalma, jaj, hogy e körből ki se látunk.

Jaj hogy e kör szabván öröktől valami rossz, valami gúnyos ördögnél ördögebb ördögtől ki ránk magát mulatni bút hoz Mulatni, bár kacaghatatlan kínunkon mely perc néki s álom

mulatni e haladhatatlan szünetlen úton, szörnyü záron.

ó boldogok kik régen éltek és boldogok, kik rég meghaltak akik nem tudtak és reméltek, akik híttek s csalódva csaltak akik hittek de nem a mennynek hittek a földnek, földi utnak:

kik hítték hogy nem körbe mennek, s mert egyre mennek, tova jutnak.

Boldogok ők, miként a rab ki nem tudja még, hogy háza börtön, nem tudva hogy itt kell maradni utaztak az égbe a földön

Volt, volt a föld az ég vasutja, szállván az ürbe tova vélük most csak forgó malom az utja s tapossuk mint lovak a szérűt.

Ezen az únott régi pályán e csügesztő, hitetlen hittel bamba tűréssel mint a bárány hányszor robotlunk még mi itt el?

Haladva és haladhatatlan

Meddig száll földünk mint az orsó maradva és maradhatatlan

mint óriás forgó koporsó?

Babits Mihály

(oSzK Fond 253/918/2)

21/B. LÍRA, KALENDÁRIUM, MESE, VERS, KABALA.

[Nyomdai kefelevonat]

Lira, kalendárium, mese, vers, kabala

Kedvem volna énekelni – ritka kedv Egy idő óta...

Arany János.

eszembe jutott valaki, akit nagyon szerettem és aki talán min-denki közt legjobban szeretett, mint ahogy a vadászok szeretik legjobban az állatokat, – és akihez minden kétségbeesett és szenvedélyes közelség sem tudott közelhozni; el<ọ>|:ő:|ttem az óra, el<ọ>|:ő:|ttem a naptár, az óra estét mond, a naptár de-cembert; egy év! egy évvel megint szomorúbbak lettünk!

Mintha nagyon vén volnék és örök id<ọ>|:ő:|t<ọ>|:ő:|l ül-nék itt az íróasztal fölött és a szakállam talán már át is n<ọ>

|:ő:|tt az asztalon és ha fel akarnék kelni, ezer vén és fehér szá-lát fájva kellene eltépnem.

<2.>

Az egész eddigi életem eltörött. Mindent elhagytam és most megint mindent elülr<ọ>|:ő:|l kell kezdenem, mint már annyiszor.

Elfosz-lott a lelkem, mindenfelé, darabokba, nagy messzeségbe, alföldekre, havasok közé; hoztam-e még valamit belọ[!]le? vagy csak egy öz-vegy test az ami itt ül és megtartotta régi szokásait: mozog, olvas, beszél, ír, mint egy masina; és nem veszik észre, hogy nincs lelke.

Mint akinek messzement a hitestársa, Amerikába és sohasem fog visszatérni: nem tartják özvegynek, pedig az már, örökr<a>|:e:|.

Lassan jár az órám és vagdalja az idọ[!]t, egyformán, mint a boltos a szalámit; ó mennyire jobban szeretem a naptárt mint az órát. Mért nincsenek piros számok az órán, <hellyel-körrel, nem egyforma távolságban egymástól?> |:itt-ott, köze-lebb-messzebb?:| Mért nincsenek ünnepórák és ünneppercek amikor naponta egy-egy percre...

A naptár az év himnusza|:.:|

Az ünnepeknek ritmusa dobog a rest id<ọ>|:ő:|ben.

A naptár az év himnusza:

vörös napoknak ritmusa fekete esztend<ọ>|:ő:|ben.

<3> |:2:|.

Szeretem az ünnepeket és az év nekem nem egyéb mint uta-zás ünnept<ọ>|:ő:|l ünnepig. Irígylem a szemlél<ọ>|:ő:|d<ọ>

|:ő:| szerzetest, akinek minden nap ünnep, mert minden napnak megvan a maga szentje, a maga emléke; minden nap újra hoz vissza valami régen elmultat és soha el nem mulhatót, mint ahogy a Nietzsche óriási világesztendeje mindig újra gurítja vissza az egész világot. Az ünnep az emberiség nagy lirája, melybe nagy vallásos élményeit sürítette. és látod, olvasó, arra a nagy bajra, hogy élünk, csak az lehet orvosság, |:hogy:| ki-tágítjuk életünket és még jobban élünk és elkábulunk a nagy életben – az életet, amely oly csodaszép nagyban és olyan

rettenetes gyötr<ọ>|:ő:| néha kicsiben, hogy a legnagyobb ne-meslelkűség az Úristennek megbocsátani, csak úgy tudom el-viselhet<ọ>|:ő:|vé tenni, hogy a magamé fölött még az emberi-ség forgó életét is megélem, az örök esztend<ọ>|:ő:|t, lírájával.

Azért, olvasó, jere, utazzunk át az éven, ünneptől-ünnepig, a versnek robogó szekerén; ütemre forduljon a kerék és minden fordulás végén mindig csörrenjen egyet és ez a csörrenés olyan legyen néha, mint egy hejehujja, néha mint egy sikít<.>|:ás:|.

<4> |:3:|.

1. Új esztendő beköszön régi könyvben új lap

új <vendég> |:<cip> topán:| a készöbön [!]

<és az égen> |:ég küszöbén:| új nap.

Ej haj dús az év minden jót ígér, minden napja cél és minden éje kéj.

2. Vízkereszt<nek éje jár>: a világ vár csillag ég az égen,

Gáspár, Menyhért, Boldizsár jönnek a tevéken.

Ej haj szép az év, minden napja szép, minden éj egy álom, minden nap egy kép.

3. Gyümölcsoltó|:::| boldogan angyal kél a szélben,

a Megváltó<.> megfog<..>|:an:|

tiszta szűz méhében.

Ej haj mély az év, minden napja mély, születés a nappal, foganás az éj.

4. <Szép> |:Kelj:| vasárnap Palmárum

<a fa zöldje> |:bujj elő, zöld:| zsenge:

Krisztus urunk szamáron megy Jeruzsálembe.

Ej haj <nyíl> |:nyől:| az év, Bársony<os a> barka<;>|:ként::|

<olyan> |:barka:| síma, bársony<os>

<mint a> macska talpa|:ként.:|

5. Nagypénteken délután szél nyög a kereszten, fenn a bús Kálvárián meghal a bús Isten.

Ej jaj bús az év minden napja bús nappala borús és éje háborús.

6. Husvét reggel felragyog alleluja szólal,

Sírból Krisztus kilobog piros lobogóval.

<Haj, az idọ balzsam> Ej haj, halál ellen balzsamir az év,

mert a nap feltámadás és az éj csak rév.

17. Piros Pünköst mosolyával piros rózsa éled:

tüzes nyelvek záporával harmatoz a lélek.

Ej ha<. él az év>|:lélekév!:|

<él a nap, az éj:> |:meghal mégis él::|

<nappal él a lélek> |:Az eleven napszak:|

<éjjel a test él.> |:szelleme az éj.:|

18. Péter és Pál; Damas<cus>; |:kus:|

Fény kel az útporbul:

Paulussá Saulus lováról lefordúl.

Ej haj <fordulás az év> |:csodaév:|

<Ezer csoda ér.> |:fordul és cserél::|

Minden éjb<ọ>|:ő:|l nap lesz, minden napból éj.

19. Szent István a vánkoson nyújtja koronáját, Magyarország köszönti régi patrónáját.

Ej haj örök év, örök reménység, ahol a föld nem segít, megsegít az ég.

10. Névnap: Mária neve zengi át a tengert, kit az Isten eleve anyja gyanánt szentelt.

Ej haj gyöngy a nap.

Gyöngyfüzér az év:

minden nap egy névnap, minden gyöngy egy név.

11. Mindenszentek: hideg <ọ>|:ő:|ősz bolyg a szellem fázva,

fázó népség temet<ọ>|:ő:|z sírokon gyertyázva.

Jaj az év temet<ọ>|:ő:|, mindennap egy holt, minden napra minden éj ráírja, hogy: Volt.

12. Fenyőillat: Karácsony Betlehem és jászol:

fügén élsz és kalácson, de a szíved gyászol.

Szép az év, szép a nap, de a szíved oly bús:

volt egy gazdag kis gyerek, aki most vén koldús.

13. Tizenkett<ọ>|:ő:|: tik, t<o>|:a:|k, tik...

évet év most veszt el:

Versbe tizenharmadik az öreg Szilveszter.

Klepetusán – <ọ>|:ő:| az év – minden gomb egy nap:

gimbeli-gombolja s megin belekap.

<5>. |:4:|

Háromszázhatvanöt gomb <egy>: kicsit sok egy köpönyegre <és egy>|:::| esztendọbe tart, míg végiggombolja <az öreg.>|:.:| De hol képzelek olyan köpönyeget, amelyiken háromszázhatvanöt gomb legyen? Ez kétségkívül rossz hasonlat lenne, ha én talál-tam volna ki; de <mentségemül szolgáljon az, hogy> én az öreg Szilvesztert így láttam; és most, szilveszteri <novella gyanánt>

|:mesének:| elmesélem találkozásomat az öreg Szilveszterrel.

Azon az emlékezetes Szilveszter-éjen volt, amikor éjféli mise is volt, ami Szilveszter-éjen csak egyszer történt eddig és száz évig megint nem fog történni – egyszóval azon az éjjelen, amikor ez a század született. én akkor gimnázista voltam és biztos benne, hogy nagy ember leszek és arról ábrándoztam, hogy megírom az új Carmen Saeculárét, Horatius módjára, de modernül, egész mély, forró és friss filozófiámat beleöntve egy hatalmas énekbe, mely egyszerre ismertté tegye csúf neve-met egész Magyarországban, hozzáértve Erdélyt, a regényes Er-délyt, kedves regényeim szinterét, álmaim paradicsomát, amely valóságom poklává l<ọ>|:ő:|n késọbb. Egyébiránt magányos gyermek voltam és mindig titokban szerelmes, tétlen és töp-reng<ọ>|:ő:|, nagyon okos és nagyon naiv, harcvágyó, halá-lokról és dics<ọ>|:ő:|ségekr<ọ>|:ő:|l álmodó, bátor a halálra, félénk az életre. Kislányok voltak akkor nálunk, a hugom le-ánypajtásai, és én, lányok között nevel<ọ>|:ő:|dött fiú, elfogul-tan ültem közöttük és szokásból és unotelfogul-tan egy olyan játékot játszottunk, amit mindig Szilveszter-estéjén szoktunk játszani és amit dióval kellett játszani.

<6>.|:5:|

Valakinek nem volt szabad odanézni és akkor választottunk egy diót. Aztán az illet<ọ>|:ő:| mindaddig szedte a diókat,

míg a végzetes dióhoz nem ért. Akkor mindannyian egyszerre felkiáltottunk és több dióhoz nem volt szabad nyúlni. Néha valaki mindjárt el<ọ>|:ő:|szörre a tiloshoz ért és szokott ak-kor lenni nagy ga<n>|:u:|dium. Másak-kor olyik boszorkányosan mind kiszedte a diókat a t a b u körül és azt az egyet hagyta utoljára. Így egyik egész vagyont halmozott föl maga el<ọ>|:

ő:|tt dióból, másik befizetni sem tudott, akkor, mikor a kasszát meg kellett tölteni. A játék általában csöndes volt, csak olykor zavarták meg a nagy belenevetések és belekiáltások. Lassan, gondolkozva szedtük <kia> ki a diókat, mintha bonyolult szá-mítások vezérelnék választásunkat, holott csak a véletlen veze-tett. és <ebben> |:ez:| a játék<ban>, amit csak Szilveszter napján szoktunk játszani, <volt valami szimbólikus> |:jelentett valamit:|.

Azonban oly korban voltunk, amikor már és még – les Dé-jas sont les Encor<e>s – untuk a játékot s csak az id<ọ>|:ő:|t töltöttük vele, hogy majd elmegyünk a híres éjféli misére, me-lyet Szilveszter éjén életünkben csak egyszer hallgathatunk.

<Sajátságos> |:Milyen:| varázsa van a lélekre minden <olyan dolognak, amely> nem ismétl<ọ>|:ő:|dhetik. Az egyetlenben érezzük a végtelen visszáját. Az a gondolat, hogy többet soha sem mehetek Szilveszterkor éjféli misére – bár az éjféli mise Szilveszterkor is csak olyan, mint karácsonykor – valami különös szomorusággal töltött meg. Nevettek a nyugtalansá-gomon, amivel az órát néztem és azt mondták, hogy hiszen minden nap egyforma és a századfordulás nem is biztos, hogy az idén van és egyébiránt ez csak emberi megállapodás és az id<ọ>|:ő:| mindíg egyforma és nincsenek szakaszai. De én el-lentmondtam; s e hazug világban egyetlen módja az igazmon-dásnak: ellentmondani. én úgy éreztem, hogy az id<ọ>|:ő:|ben

In document BABITS MIHÁLY KISPRÓZAI ALKOTÁSOK (Pldal 147-168)