MESE A DECAMERONBÓL

1.

Alig ismerek történetet, amelyből a vágyakozás csodája, és mindaz, ami talán legizzóbb az asszonyi lélekben, olyan cso-dálatosan előcsillogna, mint a Lisetta de ca Quirino pikáns történetéből. Elmondom, noha elmondta volt a ledér messer Giovanni Boccaccio ezelőtt ötszáz esztendővel vidáman és ötletesen; újra elmondom, mert úgy tetszik nekem, hogy ezt a mesét nem vidáman és ötletesen kellene elmondani. Hanem kellene benne valaminek lenni, ami úgy villogjon az ostoba asszonyka históriájában, mint nevető arcon egy pár szomjas és szomorú szem.

2.

Volt tehát, nyájas hölgyeim, Imolában egy romlott életű és rossz erkölcsű ember, Berto della Massa a neve, akinek viselt dolgait annyira ismerték már Imolában, hogy nem a hazug-ságot, hanem az igazat is alig akadt, aki higgye neki. Azért is mintegy kétségbeesve, Velencébe, minden romlottság székhe-lyére kö[l]tözött és mintegy marva a lelkiismeret furdalásaitól azokért, amiket annakelőtte tett volt, a legfőbb alázatosságba öltözködve és mindeneknél inkább katolikusnak mutatva ma-gát, fogta, beállt barátnak és nevezteté magát frate Alberto da Imola néven. és ilyen köntösben látszatra szigorú életet kez-dett élni és ajánlani nagyon a bőjtöt és penitenciatartást és ő sem evett húst és nem ivott bort, amikor nem volt kedvére való. Igy bizony az történt, hogy a hétvárosra szóló huncut gazemberből nagy szent prédikátor lett, anélkül persze, hogy a bűneit elhagyta volna, amikor ugyan titokban művelhette azokat. és hogy már pap lett, mise közben az oltár előtt, ha

sokan látták, olyanokat könnyezett az Üdvözítő kínszenvedé-sén, mint akinek a könnyek kevésbe kerülnek, ha akarja. és szónoklataival és könnyeivel rövid idő alatt úgy megtetszett a velenceieknek, hogy kezdtek az emberek hozzá járni és mintegy ő lett a legtöbb testamentumoknak kommisszáriusa és depozitáriusa és sokak dénárainak őrizője és tanácsadója és gyóntatója az embereknek és kivált a hölgyeknek, akik min-dig szeretik, ha csinos fiatal papnak mondhatják el legtitko-sabb bűneiket.

3.

és így történt, hogy egy fiatal asszonyka, bambácska szegény és libácska, akinek Lisetta de ca Quirino volt a neve, egy nagy kereskedőnek a felesége, aki Flandriában járt a gályáival, el-ment más hölgyekkel gyónni ehhez a szent testvérhez. és amint a barát előtt térdepelt, hát velencei asszony lévén és azok persze mind hívságosak, azt kérdezte tőle a gyóntató, hogy nincsen-e valami szeretője. és tagadó feleletet kapván, megint kérdezte, hogy hát nem vágyakozna-e rá; mert bűn még a vágyakozás is.

Amire az asszonyka megsértve így felelt:

– Ej, messere lo frate, nincsenek szemeid? Talán úgy tetszik neked, hogy az én szépségem is olyan, mint más asszonyé?

Volna bizony minden ujjamra kettő, ha vágyakozom rá, de az én szépségem nem arra való, hogy egy ilyen-olyan szeresse.

Frate Alberto azonnal látta, hogy asszonykának a hiúság megzavarta az eszét és elhatározta, hogy hasznára fordítja dő-reségét; mert csakugyan szép volt és kívánatos. De megtartóz-tatván egy időre vágyait, a barát, csakhogy szentnek mutassa magát, elkezdé gáncsolni őt, mondván, hogy ez vakmerő hiú-ság és több efféléket; amire az asszonyka azt mondta, hogy os-toba és nem tudja mi a szép. Erre frate Alberto nem akarván őt nagyon megzavarni, feloldozta és elbocsátotta a többiekkel.

4.

Tudni kell pedig, hogy madonna Lisetta minden hiúsága mel-lett is erényes asszony volt és míg a férje kincsekért járt túl a tengeren, ő a napjait ájtatos imában töltötte. Egyszer is, egy reggel, éppen az imazsámolynál térdelt, mikor megjelent a szo-bában frate Alberto, térdre esett az asszony előtt és így szólt:

– Madonna, bocsáss meg azért, amit vasárnap a szépsé-gedről beszélve mondtam, mert ugyancsak megkorbácsoltak érte aznap éjjel, hogy fel se tudtam kelni a fekvőhelyemből, csak ma.

– és ki korbácsolt meg így? – kérdezte az asszony.

– Megmondom – felelte frate Alberto. – Amint az éjet szo-kásom szerint imádságban töltöm, hirtelen nagy fényességet látok a cellámban és amint felnézek, hogy mi az, egy cso-daszép ifjút látok odafönn egy nagy bottal, aki megcibálva a csuklámat és leteperve a földre, úgy megrakott hogy minden csontom ropogott. Aztán, mikor megkérdeztem, hogy miért bánt, így felelt: »Mert gáncsolni merészelted madonna Lisetta mennyei szépségeit, akit én Istenen kívül mindennél jobban szeretek.« Erre kérdeztem: »Ki vagy te?« amire azt felelte, hogy Gábor arkangyal. »óh uram – mondtam ekkor – kérlek, bocsáss meg nekem.« és ő akkor így szólt: »Megbocsátok ne-ked, egy feltétel alatt. Menj hozzá és kérj tőle bocsánatot; és ha nem bocsát meg, visszajövök és úgy ellátlak, hogy arról koldulsz, míg élsz.« és amit azután mondott, nem merem el-mondani, míg meg nem bocsátasz.

Hallván az asszonyka a szent ember szavait, csodálatos öröm és nevezhetetlen képzeletek keletkeztek benne és úgy érzé, hogy szíve dobog. és így szólt a baráthoz:

– Szívesen megbocsátok, ha elmondod, amit még mondott az angyal.

– Madonna, – felelte frate Alberto – miután megbocsátottál,

szívesen elmondom; de figyelmeztetlek, hogy azt, amit mon-dok, őrizkedj elmondani akárkinek a világon, ha nem akarod elrontani minden üdvösségedet, mert áldott vagy te az asszo-nyok között. Gábor angyal azt mondta: annyira tetszel neki erényeiddel és szépségeddel, hogy többször leszállt volna már hozzád, de nem akart halálra rémíteni. Azért most velem üzeni, hogy eljön hozzád egy éjjel s veled lesz egy darabig; és mi-vel ő angyal és angyali formájában meg sem érinthetnéd, azt üzeni, hogy, a te gyönyörűségedre, emberi alakban akar jönni és hogy üzend meg neki, mikor jöjjön és kinek alakjában s jönni fog; azért mondtam neked, hogy áldott vagy te az as-szonyok között.

5.

Messer Giovanni Boccacci elbeszéli még, hogyan kérte meg a szent szerzetes az asszonyt, engedné meg, hogy az angyal az ő testében jöjjön; mert akkor az angyal kibocsátaná az ő lelkét a testéből és a paradicsomba bocsátaná, s amíg az angyal volna a testében, addig a lelke a paradicsomban mulatna.

– Jól tudom, – mondá – hogy te, madonna, mint erényes nő, az angyalt férjed testében látnád legszívesebben; de férjed messze van, sok tengeren túl s idősebb is már, hogysem az an-gyal nagy lelkének súlya (mert a lelkeknek is súlyuk vagyon) meg ne viselné testét. Azért merlek kérni, tedd meg nekem ezt a szívességet. és hagyd nyitva az ajtót a csatorna felől, hogy az angyal, emberi testtel, be tudjon rajta jönni.

*

Madonna Lisetta dobogó boldogságban és szent félelemben töltötte az egész napját. Ez a fiatal és erényes asszonyka, akinek kopasz és folyton utazó férjében vajmi csekély gyönyörűsége

tellett és aki ostoba ájtatosságában más lovagokra ránézni sem mert: voltaképpen mélyen szerelmes lehetett, önmagába és ön-nön nevezhetetlen és öntudatlan vágyaiba. Szerelmes lehetett a mennyországba, Krisztusba és az angyalokba, szent Sebes-tyén vérrózsás testébe és mindenbe, ami nem sejtett, földöntúli kínszenvedések és gyönyörök képzeletét keltette fel tudatlan és szomjazó lelkében. Ez az, amiről messer Boccacci nem be-szél. Ez a tudatlan, társnőitől is kigúnyolt és elvonult asszony úgy érezhette már serdülő korától, hogy őt a menny magas érzésekre és túlvilági gyönyörökre szemelte ki. Senkinek sem mondta, talán magának sem: de benne éghetett valami, mint titkos lidérc a rejtett barlangokban; s tudatlansága csak táp-lálta lelkének tüzét. Mikor kielégíthetetlen és megfoghatatlan vágyak kínozták a testét, azt képzelte, hogy senkinek másnak nincsenek ilyen vágyai és hogy ez a mennyország vágya és nem is földi eredetű. Mikor tükörben látta rejtve lobogó testét, úgy tekintette magát, mint a bibliai nőket, akikről a papok be-szélnek, emberek lányait, akikhez angyalok jártak szeretkezni.

és szent Márk padjain, vastag pillérek tövén, nagy gömbölyű arany és barna bolthajtások alatt gyötrelmes és félelmes an-nunciációkat képzelt ki a lelke.

és nekem úgy tűnik fel, hogy e kinevetett asszonyka tör-ténetében a legmagasabb és legmerészebb, a legnevezhetetle-nebb és legszentebb asszonyi vágyaknak véghetetlen tragédiá-ját kell érezni. Képzeljük el őt úgy, ahogyan messer Giovanni nem képzelte el, azon az estén, ott ülve a kis palazzo erkélyén, ahonnan belátni a messze csatornát, és várva az angyalt, Gábor angyalt. Arany holdvilágban fürdik a zöld laguna, s arany hold fürdik a zöld lagunában. Messze sejtett dalok kóvályognak a re-begő levegőben és csodálatosan fekete gondolák pihegnek a vi-zen. Messze pihegnek a gondolák, míg szemközt tarka palaz-zók idegesen libegő tarka, nagy árnyfüggönyöket bocsátanak a vízbe, keleti függő szőnyegek gyanánt. A lóhereíves ablakok

szeszélyes márványcsipkéit hófehérre mossa a holdvilág és ki-kékíti titkos kékítővel. Ezüst sugarak, kék árnyékok; s vizek zöld selyme szellőtlen suhog. S harang, harang, esteli harang;

levegősfejű karcsú tornyokból langy esti imádság. Imádságok és vágyak és messze vizen pihegő fekete gondolák.

és a tudatlan asszony ott ül a lóhereíves ablakok mögött mennyei vágyakkal és várja a mennyei angyalt, aki őt szereti.

Rettenetes sejtelmek és félelmek futkosnak testében és az arca kék, mint a csipkés abalakívek falakon elfekvő holdvilágos kék-séges árnyai; mert nincs igazi vágy félelemtelen. Hófehér ru-hát öltött madonna Lisetta és a hófehér ruru-hát megkékíti titok-zatos kékítőjével a hold. és amint minden cifra ívnek megvan a falon árnya, minden messze fénynek megvan az árnya az asszony lelkében és olyan e lélek is, mint a ca´Quirino, mint egy titokzatos kis palazzo, amelybe cifra íveken át hull be a ha-zug hold ezüstzáporával. és félelemben remegve gyötrődő gyö-nyörrel dobog az asszony vágya messze fények és túlvilági gyönyörök felé. Mennyei angyalok felé, akik leszállnak a föld kiválasztott szépségű leányaihoz, hogy mintegy megszentelt edényekbe beléjük rejtsék szerelmüknek mennyei italát. Le-szállnak a menny lovagjai, mennyei méhek, mennyei mézzel és üdvözlik a föld megvetett, tudatlan leányát.

– Üdvözlégy! – mondják. – Áldott vagy te az asszonyok között.

6.

Madonna Lisetta halavány volt és egy képre gondolt, egy képre, melyet egy templomban látott, s amelyen le volt pingálva a fe-hérruhás halavány Mária, aranycsillagos kék függöny előtt és szemben az angyal, lovagi ruhában, aranyos sarukban és egy fehér liliomszálat tartva a kezében. Madonna Lisettának úgy tetszett, hogy érzi a fehér liliomnak szédületes, kábító illatát és

úgy tetszett, hogy látja az angyalt, lovagi ruhában, és az arca frate Alberto arca volt.

Az esti harangok elhallgattak és ünnepélyes nagy csönd bo-rult a lagunára, – csupa várakozás – mikor a fekete gondola megállott a kis kapu előtt és kiszállott belőle frate Alberto lo-vagi ruhában. Vala pedig frate Alberto szép testű ember és erős és derekasan állott a lábán, – így írja messer Giovanni Boccacci.

és mikor megjelent a kékfüggönyös ajtóban és arcára csipkézte a holdvilág az ablakív apró mintáit, madonna Lisetta remegve és gyönyörben térdre hullt előtte. és az angyalok lovagja be-szélni kezdett neki a mennyország elképzelhetetlen gyönyö-reiről. Gyönyörökről, melyeket szem nem látott, fül nem hal-lott; melyek úgy öntik el a testet, mint a tűz az olajos forrást s úgy gyújtják fel a lelket, mintha villám csap az Isten házába.

Földöntúli örök gyönyörökről, melyekért édes a halál, melyek megállítják az időt, mint Jósué a napot és megsemmisítik a vi-lágokat. Rettenetes, nevezhetetlen gyönyörökről, milyeneket a régi istenek éreztek és éreznek fönn a szentek és angyalok.

és bizony, madonna Lisetta lelke és teste a mennynek min-den kéjét átérezte egy holdas éjszakán és röpült szárnya nélkül és az örömöktől túlvilági kiáltásokra fakadt és áldott volt az asszonyok között.

*

Történt pedig, hogy idők múltával a szép asszony férje kin-csekkel megrakva hajóit, megérkezett utazásából és meglátva a feleségét (ez a dolog nincs benn a messer Boccacci históriá-jában), így szólt hozzá:

– ó kedves feleségem, mennyire megváltoztál. Az arcod mint az estétől reggelig kinyílott virág és a szemedben titokza-tos tűz ég. Az utánam való epekedés tisztított-e meg, mint tűz az aranyat és kicsiszolt, mint gyémánt a gyémántot? ó

men-nyire szeretlek! Menmen-nyire örülök, hogy végre behajthattam a pénzemet Flandriában és ismét melletted vagyok. Nagyobb gyönyörűséggel foglak ölelni, mint mikor első ízben jöttél a pa-lotámba.

De a szép asszony áhítattal azt felelte:

– ó uram, bocsáss meg, de többé nem vagyok a tied és földi csókoké. A mennyország jegyese vagyok és Gábor angyal talált méltónak a szerelmére. Gábor angyal szállt le hozzám egy szent ember képében és földi szerelem többé nem lehet az enyém.

– Ki az a szent ember? – kérdezte a kalmár.

– Frate Alberto – felelte madonna Lisetta.

Erre a kalmár a legnagyobb haraggal kiáltá:

– Pusztulj előlem, gyalázatos teremtés, aki házamat és ne-vemet beszennyezed undok bűneiddel. Látni sem akarom többé a te pokoli szépségedet. Pusztulj azonnal, ha nem akarod, hogy a kutyák korbácsával verjelek ki.

De madonna Lisetta mosolygott:

– én elmegyek uram; és ha fázom és éhezem és ha ütlege-ket szenvedek, az mind gyönyörűség lesz immár nekem, miu-tán az angyal leszállt hozzám egy szent ember alakjában és áldott vagyok az asszonyok között.

7.

– Hazugság, és hazudik a holdvilág, – mondjátok – mert nem az angyal jelent meg a szent ember alakjában, hanem a szent ember jelent meg az angyal alakjában és elcsábította a me-nyecskét.

De a hit üdvözít és ami madonna Lisettát illeti, ő valóban nem láthatott mást, mint Gábor angyalt és valóban nem érez-hetett mást, mint földöntúli, szent gyönyöröket. Ez a tudatlan asszony, akit megvetettek a szentek és kinevettek a

kicsapon-gók, talán szentebb volt és kicsapongóbb, mint akármelyik as-szony, szentebb vágyakkal és égőbb kéjekkel. Ő valóban nem frate Alberto szeretője volt, hanem angyalok szeretője, angyali szerető. A két legnagyobb dolog, ami a lélekben lehet, vallás és szerelem, ölelkezett tudatlan lelkében, mint két angyal a fel-hők között. Megcsalt, kinevetett voltában boldogabb és be-csesebb életet élt, mint akik megcsalták és kinevették. és gú-nyolhatták, büntethették, bánthatták; de nem vehették el tőle azokat a perceket, amikor áldott volt az asszonyok között.