HUSZADIK, HUSZADIK SZÁZAD

(Novella semmi más 1908.) 1.

Úgy képzelem el a tudóst, amint megtagadja magát és a tudo-mányát és így szól magában:

– Nem fogok többet foglalkozni evvel, amit tudománynak neveznek, és ami semmi fontos dologról sem tud engem biz-tosítani; mert masinákat csinálni, az nem fontos az én lelkem-nek és játszani képzelt fogalmakkal nem lehet fontos az én lelkemnek. és nem csak masinákat csinálni való-e az én mate-matikám és azontúl játék képzelt fogalmakkal? S talán a nagy természet bilincse e matematika s nem csak ruha-e, melyet szűk világom mértékére szabtam? Más világban más volna az egyenes, más a görbe, más a párhuzamos; mért volna igazabb az én egyenesem, jobban párhuzamos az én párhuzamosom?

Mert így nekem könnyebb okoskodni! nekem könnyebb ma-sinát csinálni! ó szűkös konvenció! és mi büszkék vagyunk, hogy milyen szépen összevág minden, amit előre úgy kompo-náltunk, hogy szépen összevágjon.

Kétszer kettő négy-e? Persze, hogy négy, ha elnevezzük négynek.

és ha a matematika nem igaz, melyik tudomány igaz; és ha a kétszerkettő játék, melyik fontos? Tudnak-e valamit a dol-gokról? Nem. Csak érzeteket ismernek; de éppen az érzet a legnagyobb rejtély előttünk. Mi lehet abban a rengeteg s ered-ményeire büszke tudós könyvben? Sokat áttanultam s alig kép-zelhetem, mit tanultam bennük. Mi igaz belőlük? ingatag fel-tevés mind, egyik eszi a másikat; s ha milliomszor megtörtént valami, mi biztosít, hogy milliomegyedszer is megtörténik?

Nincs bizonyos törvény és minden tudomány kapujánál ott ül

egy kulcsos kis kapus, aranykulcsos, akinek Hit a neve. Min-den tudomány rászorul, bár szégyenli őt és szívesen elfelejti, mint meggazdagodott gyerek a szegény szülőjét.

otthagyok eztán minden tudományt és csak teológiával fogok foglalkozni; a teológia az egyetlen tudomány, amely a XX. században komolyan számbavehető. Ő nem tagadta meg szülőjét, a Hitet, hanem méltó trónra ültette; és míg minden más tudomány hitének alapja oktalan emberi konvenció, a teo-lógia Hitének alapja az, ami egyedül lehet biztos hitnek alapja:

felsőbb kinyilatkoztatás. A teológia az egyetlen mai tudomány, amely végső alapjairól is számot tud adni és nem épül ingatag talajon. Agnosztikus korunk kételye minden tudományt fenye-get, egyedül a teológia van vértezve ellene a priori.

Való talán, hogy amit a teológia mond, az mind nem igaz; és az is való, hogy voltak idők, amikor az igazságot állították fel a tudományos kutatás ideáljául. De a mai ismeretelméleti ku-tatások teljesen meggyőztek ennek az ideálnak értéktelen, sőt értelmetlen voltáról. Az a szó igazság, csak relatív értelmű s ha kissé mélyebbre nézünk, voltakép teljesen értelmetlen s az, hogy a teológia tartalma nem igaz, egyáltalán nem ellenvetés arra az állításra, hogy ma a teológia az egyetlen tudomány.

2.

A politikus akkor valószínűleg így fog beszélni:

– Azt mondják, felvilágosodott században élünk és lejárt a vallási viták kora: és én ellenkezőleg azt látom, hogy minden kérdés vallási sarok körül forog meg és érdektelen és színte-len minden politika, amely mögött vallási érdekek nem állnak.

Minden, politika, irodalom, még a tudomány is akaratlan, ön-tudatlan, vallási szempontok szerint tagolódik, kivált nálunk, Magyarországban; és a vallási szempontok voltakép az egye-dül alkalmasak arra, hogy a tömeg lelkesedését, érdeklődését

felizgassák. Hiába, mint az egész világtörténeten keresztül, úgy most is ez az egyetlen dolog, amely minden embert egy-formán, igazán és életbevágóan érdekel, amely minden igazán nagy emberi műre rányomja a bélyegét, minden nagy emberi mű titkos indítéka.

A vallás mindenütt a legizgatóbb téma, majdnem olyan iz-gató, mint a szerelem. Nem hiába állapították meg a vallás és a nemi élet közötti csodálatos összefüggéseket: valóban a val-lás époly mély és titkos értelmű pezsdüléseket hoz a lélekre, mint a szerelem a testre; sőt sok vallási gondolat lehet, amely egyenesen a testre hat gyötrő kéjjel. Minden igazi, nagy mű-vészetnek és költészetnek ez a két múzsája van, a vallás és a szerelem; minden ezen kívül unalmas theória. Ez a két dolog az életbe vág; ez a két dolog csinál drámát az életből. Meg kell figyelni, amint egy társaságban a vallásra vagy a szerelemre fordul a beszéd; egyszerre komoly lesz minden; mindenki érzi;

hogy valami lényegesről van szó. Halk megdöbbenések és tit-kos meggondolások, megbánások és előérzetek rezegnek, mint apró koromszemek a lámpafényben. Titkon mindenki a saját életére és halálára alkalmaz minden szót.

Nem tartozom azon politikusok közé, akik csak a politika külsőségeit látják és nem néznek a politika kulisszái mögé, a tömeglélekbe, ahol minden politikának fő-fő mozgatója, az emberek vallása, vagy vallástalansága, szunnyadva is mozog, mint az alvajáró. Ha az igazi politikusnak, aki a nemzetet va-lóban kormányozni akarja, az iskolában kell kezdeni a dolgát s a tömeg lelkét kell kora gyermekkortól egységes irányban a maga kedve szerint hajlítani, ha az igazi politikus eszközei-ben mindig pedagógus, (legnagyobb zsarnokság, abszolutizmus a védtelen lelkeken, igazi Macchiavellizmus, igazi politika minden pedagógia): akkor ma az igazi politikusnak a hitokta-tás reformján kell kezdenie: a XX. században ez az egyetlen, erre az egyetlen, erre az erős izgató eszközre, a vallásra van

szükség még az ifjú lelkeknél is, ha őket biztosan megformálni akarjuk. S ezt sok mai politikusunk látja is. Micsoda értékes és életre fontos lelki műveltséget is adhatunk ifjainknak, ha nem a vallási műveltséget? A klasszikus műveltség nem ér-dekli őket; a modern műveltség keveseket érdekel s nem is iskolás gyerekeknek való; a természettudományi műveltség nem műveltség, nem lelki műveltség; és minden műveltség a nagy többségnek haszontalan. Az egyetlen igazán életérdekű modern műveltség: a vallási műveltség.

Más korok ezt tudták.

3.

Aztán lenni kell egy tehnikusnak, aki így beszéljen:

– Az emberi kultúra szerencsétlensége voltakép ott kezdő-dik, amikor a könyvnyomtatást használatba hozták; az embe-riség szellemi életének igazi gyásznapja az, amelyen az első vasút elindult.

Ezt a tények igazolják.

A könyvnyomtatás elterjedése előtt volt kultúra; a világ két legigazabb kultúrája, a görög és a középkori, nem ismert könyv-nyomtatást és olcsó könyveket. Az olcsó könyvek a szellemi kultúrának igazi átka. Mióta sok könyv van, azóta nincs könyv, amely az emberi életben eseményt jelentene; nincs könyv nyo-mos lelki tényező. Az apácaklastrom, melynek egyetlen könyve van, melyet minden apáca már tízszer olvasott, kiolvasva be-lőle mindent és beleolvasva mindent: íme a szellemi kultúra ideálja. Mit ér az egyszer olvasott könyv? Mit ér a világban olvasott? Klastrom, ez kell a kultúrához; és boldog a szegény gyermek, aki nem kap minden ünnepre új könyvet.

Mint a könyvnyomtatás az irodalmat, úgy semmisítette meg a vasút a művészetet. Mióta gyorsan utazhatunk, hamar látunk sok mindent, elfelejtettünk látni; semmit sem látunk igazán.

Mióta ezer tájon járunk, ezer városban, egy tájról, egy városról sincsen hangulatunk. E szép világot behúnyt szemmel járjuk és a dolgok jelentőségébe behatolni nem érünk rá. Minden dolognak mély jelentősége van. ó, hogy tudtak látni a közép-koriak, Dante, a festők, a gót templomok szoborfaragói! A mi képzeletünk nem ér rá feldolgozni látásainkat; így minden lá-tásunk félbemarad; amíg nem tanulunk meg behúnyt szemmel látni, nem tanulunk meg képzeletünkkel látni, addig semmit sem fogunk látni, amit érdemes látni. Látni talán csak a klast-romban lehet.

Nemde mi tehnikusok az emberiséget legszebb szellemi ja-vaitól fosztjuk meg napról-napra s haszontalan állati kényel-met kínálunk cserébe?

4.

Erről a kényelemről is lehetne egyet-mást mondani. Vajjon a kényelem ad időt, alkalmat a kultúrára? Művelt ember-e, lel-kileg művelt, a kényelmes ember, a küzdéstelen? Ez a Nietzsche-féle utolsó ember, akinek jellemrajzát megírta már Nietzsche. De én képzelek egy orvost, aki így gondolkozik:

– Egész életemet a testi szenvedések enyhítésének szen-teltem és most kérdem, tettem-e valami hasznosat? A haláltól senkit sem menthettem meg; legfeljebb néhány keserves órá-val nyujtottam életét. A minden szenvedésnél nagyobb szen-vedést, a lelki szenvedést nem enyhítettem soha. Jó keresztény létemre nem tettem az evangélium szerint, mert csak a test baját néztem és a lélekét megvetettem. Pedig a században, amelyben éltem, azok voltak a legnagyobb betegségek, ame-lyekre azt mondtam: „Semmi! csak idegesség.”

Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyerné, lelké-nek pedig kárát vallaná?

»Csak rögtön orvoshoz menni!« – azt mondtam mindig –

»Őszintének lenni az orvoshoz, mint a gyóntatóhoz!« De ad-hatta-e az orvos azt a megnyugvást, amit a gyóntató ad annak, aki hisz? Nem nyugtalanságot adott-e gyakran, kétségbeesést, vagy gyanút és új képzelődéseket? és aki vétkezett a test ellen, bűnének tudatát az orvos még terhesíté önnön bünte-tő szemeiben, az orvos, aki naponként vétkezett a lélek ellen, mondván:

»A fő a testi egészség és ettől függ a lélek. Mens sana in corpore sano.«

Holott, ami a testnek egészség, a léleknek szegénység.

5.

Igy szól Paul Verlaine a költő:

Je ne veux plus aimer que ma mère Marie.

Minden egészséges szerelem állati, minden beteg szerelem emberi alacsonyság. Az egyetlen igaz, beteg és mégis tiszta, magas szerelem Máriáé, aki nincs e földön, nincs e földön!

6.

Egy hölgy, nagy dáma, akinek teste minden kéjben fürdött, lelke ismerős minden finomsággal, így szólna:

– Vinnék neki alabástrom edényben nárdus-kenetet s szent, fehér lábára tékozlanám. ó e szent fehér lábak, melyek nap-fényt párolognak! Kitárt szent kezeinek fehér ujjaiból arany sugarak nyúlnak, nyúlnak a végtelenbe. Sebeinek vérébe már-tanám ajkamat, lennék az ő jegyese, hadd vonna be, szorítana fehér palástja alá. Mindent szeretek, ami nincs; hadd áztassam ki elégületlen testem az ő lelkének vízében. Ágyamba fekte-tem, holtan és fehéren, piros párnák közé és melléje fekszem örökre. Sohasem akarok felkelni többé, a palástját magamra húzom és örök kéjben mozdulatlanul fogok alatta feküdni örökké.

és a gyönyöröm nem marad meg a palást alatt, hanem lassan-lassan kiárad és elborítja az egész világot, mint forró aranyfolyó, és semmi más nem lesz a világon, mint ez az én egyetlen, örö-kös, egyforma gyönyöröm.

7.

Ezeket a jegyzeteket találtam egy hitetlen embernek az írásai közt, aki nevezetes volt képzelődéseiről és paradoxonjairól.

Protestáns volt, de azt tartotta, hogy a katolikus ma az egyet-len valóságos vallás, és hogy az olyan vallás, amely részben lemond a tekintély legmagasabb elveiről, és a változhatatlan dogmák legszigorúbb fegyelméről, nem méltó a vallás ma-gasztos nevezetére. Ő pedig azt tartotta, hogy a vallás a legma-gasztosabb, sőt egyetlen mozgatója az emberi szellem egész életének, bár maga, amint mondtam, teljesen hitetlen volt.

A XX. századról és a történet jövőjéről igen különös fogal-mai voltak, melyekre az előző lapok némi világot vethetnek.

Azon reményben, hogy a magasabb olvasókat érdekelni fog-ják ennek az excentrikus, de kétségkívül nem ostoba ember-nek gondolatai, vagyok bátor azokat a nagyérdemű közönség elé bocsátani.

(oSzK Fond 253/918/2)