8. [A SZÉP MAGYARORSZÁG EGY VIDÉKI VÁROSÁBAN
11. ESTE AZ UTCASARKON
1.
Dupla Jeromos kishivatalnok, nagyon kis hivatalnok, egy ködös elsején kifizetett minden kifizetendőket és – megint – pénztelen maradt. A feleségének ezt nem merte megmondani, mert fáradt-nak és gyáváfáradt-nak érezte magát, hanem mikor délután a felesége elment egy barátnője zsurjára, hova először vette fel uj hamuszin bluzát: otthon Dupla Jeromos, késő délután elővette egyetlen büszkeségét, az egyetlen dolgot, amit keresetéből valaha magára és feleségére költhetett, az egyetlen fényüzési cikket amit muto-gatott esténként barátainak, amiről szeretett beszélni és babrálni, amit titkon gőggel simogatott zsebében, éjjel ha mégis valahova mentek: elővette revolverét. Nézte, törölgette, nézte és a zsebébe tette. Gondolta, hogy jobb volna meglőnie magát, de ugyis tudta, hogy nem lövi meg magát; hanem – hiszen most már ugyis mind-egy, egészen mindegy – legalább valamit! – elment mulatni.
2.
Hiszen vasárnap volt és neki mégcsak három forint ötven kraj-cárja volt és azt elmulatja mert mindegy: három forint vagy semmi, elsején! Tehát ment, másfelé mint a felesége és vasár-nap volt és az utcák csendesek voltak, már mély az alkony, a boltredőnyök lehuzva, vasárnap volt. és ő ment és valahol muzsikát hallott és egy kiskocsmát talált valahol egy szegle-ten; és ezt a szegletet most leirom, mert ez im a szintér.
Külvárosi szeglet ez: a Szentkereszt-utca és a Hagyma-utca szeglete: szimbolikus utcanevek! és a szeglet különben csön-des és sötét, mert ködös az idő. Csak a kiskocsma ajtaja piros-lik a ködön át és onnan halpiros-lik az ének és muzsika, mert egy cimbalmos van ott benn és muzsikál.
Átellenben, a Hagyma-utcában, egy emeletes bérház van, emeletes sárga bérház. A bérház kapuja alatt egy katona be-szélget egy cseléddel, mert vasárnap van és a kaszárnya közel van. A bérházzal megint átellenben van egy üres telek, fakerí-téssel. Itt azt mondják, hogy bőregerek is tanyáznak. Az üres telekkel átellenben és megint a kiskocsmával átellenben, a ne-gyedik sarkon van egy régi földszintes ház, ahol csupa olcsó hónapos szobák vannak, amik a tornácról nyilnak, az udvarban pedig béristálló és a kapu nagy és tárt. Emellett a ház mellett a Hagyma-utcában van egy olyan ház, amelynek csupa alacso-nyak az ablakai és csipkefüggönnyel vannak függönyözve.
és világosság nagyon kevés van, mert csak a kocsma ajtaja világit és néhány ablak a bérházban az emeleten és egy ablak a hónapos szobás házban. De a bérház előtt van egy utcalám-pás, petróleumos.
és köd. és sár és rossz kövezet.
3.
Mármost figyeljünk kérem, a helyzet ez: Dupla Jeromos jön a sárban, a Szentkereszt-utcán, a revolver a kezében és fogdossa.
Benyit a kocsmába: itt nem látja senki, a kocsma ajtaja cseng, kellemetlenül, ott benn gőzös és füstös, köd előtte, köd mö-götte. és ott benn lárma is, flaskócsörgés, rekedt hangok; s rosz szivarfüst és szeszszag. és az asztalok besincsenek teritve ha-nem zöldek, simák, foltosak a rájuk dölt nedvektől és a közepü-kön egy hasadás van. és a székek, bizony a nádszékek és az ab-lakok kicsik, és az abab-lakokat és az ajtó üvegét befutotta a gőz.
No leül Dupla Jeromos, bort kér, szétnéz. A korcsmáros pu-fók, bajszos ember, barna ruhában, maga hozza a bort, mert nincs is mása, csak egy asszony még ott. De az asszony öreg és csunya. A kocsmáros aztán visszaül a kompániájába, akik kár-tyáznak: a szomszéd bérház házmestere, egy őrmester és egy
postás. Kártyáznak és összevesznek. Ezalatt a másik asztalnál egy elegáns borbélylegény meséli szerelmi kalandjait egy bol-tossegédnek és egy pirosszegfüs foglalkozástalan suhancnak. Ezt mind tudom én és körülbelül látta Dupla Jeromos. A harmadik asztalnál meg katonák ültek, ittak: disznóságokat mondtak.
4.
A negyedik asztalnál két öreg politizált. Arról beszéltek ugyanis, mi lesz, ha Magyarországon még egyszer kiüt a forradalom.
Az orosz jön-e megint Magyarország ellen? A kártyás asztal-tól aki éppen nem játszott, az osztó, mert hármasban kalábe-reztek, közben át-át disputált ezekhez. zaj volt és gőz. és az asszony járkált a borokkal.
Dupla Jeromos ökölbe szoritotta a kezét, hogy arra gon-dolt, hogy ezek az emberek mind gondtalanok és nincsenek kutyaszorítóba mint ő, akinek nincs menekülés, egyáltalán.
Mert most mintha messze volna és maga ura, de nemsoká, de fogva van, de láthatatlan láncok nem eresztik. Legszivesebben Amerikában lenne, vagy valahol messze, nem Európában, de odáig pénz kell, hogy eljusson, odáig nem juthat, nem juthat ki, mivel itt van. Mivel nem juthat ki (pedig sem kerités nem keriti, börtönben sem ül), azért vége van vége, pedig erős, és él még, és revolver van a zsebében.
Vége van, mert már semmi remény és nem tudja, hogy lesz ezután; és a világnak is vége van, mert nem lehet elképzelni ez-után és furcsa, hogy valahogy mégis kell lenni ezez-után is. Egy-általán furcsa ez a világ, hogy nem álom és nem ébredünk fel belőle és nem börtön és nem szökhetünk belőle. Valahogy át-törni ezeket a láncokat, az szép lenne, ha mindjárt sikkasztani is és meghalni is azután: legalább megmuszájna halni: mert gyáva és nem tud meghalni. De neki nincs miből sikkasztani.
Vajjon itt meleg van és bűz van és a borbélylegény
szemte-lenül nézi őt, pedig ő nem borbélylegény; mért jött ide? Nos a feje már nehéz, mint nagy ólomgolyó lóg a nyakán, meleg van és a borbélylegény valamit szól hozzá? mit? mi köze? ki kell menni – egy kis friss levegő – levegő.
5.
Mármost a helyzet ez: Dupla Jeromos tántorogva kiindul, a kö-dös ajtó cseng és a barnaruhás kocsmáros megfogja a karját és figyelmezteté, hogy nem fizetett. Pedig ő nem borbélylegény.
Dupla Jeromos dühös, önérzete sértve: ő uriember, mégis becsületes ember; jaj: zsebébe nyul. Egy pillanatra megvillan, hogy utolsó pénzét adja, a pinkások, zálogház, a felesége pó-rusos, szigoru arca: de mindegy, már mindegy: zsebébe nyul.
Azonban a pénzét nem találja, mert nincs a zsebében, otthon felejtette: csak a revolver akad a kezébe.
és nincs a pénze, és keresi, nincs. Nem vághatja szemébe ennek a... Dühös lett, egyszerre, még dühösebb lett. Más nem ijedt volna meg, otthon feledte, legfeljebb zálogot ad. De őneki, mint ezer gombostü szurtak az agyába apró emlékezetek, az elfelejthetetlen kellemetlen percek. Följajdult szinte. Hányszor feledte ő otthon a tárcáját, mikor nem volt pénze. Ah, a sok kényszerü hazugság! Most. – és ugy érezte: mindenki gyana-kodva néz rá. Pénz nélkül kutya az ember.
Csak a revolver akadt a kezébe.
A borbélylegény pedig szemtelenül mosolygott. Dupla Je-romos ekkor elorditotta magát: „Nem vagyok én részeg!” és elsütötte a revolvert.
6.
Részeg volt, csakugyan, és bolond. A kocsmáros hidegvérü em-ber, le akarta tartani, de Dupla Jeromos egyenesen hasbalőtte.
Ugy bukott kettéhajtva, feje a lábára. A katonák már rég nem voltak ott. A katonák mindig megérzik az ilyent előre és már nincsenek ott. Hátul, a konyha felé kiosontak. A többiek is, mind, arra szaladtak ki és az udvarban zajt ütve gyülekeztek.
Az asszony sirt és beszélt.
Dupla Jeromos részeg volt, de eszénél és számító és bol-dog és győztes és szabad. ott állt a nyitott ajtóban s élvezte hajadonfőn a friss levegőt, daccal kinézett a ködös utcába, háta mögött a két meglőtt ember, kezében a revolver. érezte, hogy ő most kiszabadult a világ kötelékéből és hadat üzent ennek a világnak, bátor volt egyszerre és egészen más! Haragudott az egész világra, de hadat üzent az egész világnak, és győztesen állott vele szemben, és nézett a ködbe, a szélbe, a szélben és ködben pislogó udvaros, sárga utcalángba. Homályos emléke-zések és düh és boldogság és boldog friss érzés és szesziz ker-gették egymást lelkében, szájában, homlokán. és elhatározta, hogy akit most meglát, azt mind lefogja lőni.
7
Most a helyzet ez: Dupla Jeromos a kocsmaajtóban áll, revol-ver a kezében és mindenkit le akar lőni. és jönnek.
Ki nem érezte már szomorú de harmonikus hangulatát téli estéken egy ködös, petróleumtól világos, külvárosi utcasarok-nak? Kicsiség, távolság, homály, magányosság és eldugott élet.
Ebben a hangulatban jönnek.
A bérház alól jönnek, a lámpához a katona és a cseléd. A lám-pához, világosra. Puff. Sikoltás. odabent is, a borbély jajgat a sebében. A hátulsó ajtón, az udvarból, kilopózik valaki rend-őrért.
A lövések a ködben különösek. Tompák[,] elmosódottak, nemcsak a fénynek, a hangnak is udvara van.
A hónapos-szobás, földszintes, sárga házból a lövések
za-jára, a világos ablakból a kövér kapu mellett kidugja a fejét a szobaur. Az ablak zörög amint nyitja, és kidugja a fejét. Dupla Jeromos odafordul, rálő, a golyó tán bement a szobába, a szobaur elugrik, eltünik.
Mit éreznek, akik mellett, hirtelen, váratlan elsurran egy golyó, nem csatatéren, nem éjjel, erdőben, hanem az életben, a városban, a Hagyma-utca és Szentkereszt-utca petróleummal világított sarkán. Ködös keresztuton.
és most egy vig pár jön, vasárnapi pár, a Szentkereszt-ut-cán, ahonnan jött Dupla Jeromos is, előbb, mikor még... mikor még... Egy boás hölgy, bársonygalléros ur, beszélgetnek, né-zik, mi van itt?
Szegény vasárnapi pár! Hogy, hogy, lehet ilyesmi, este, az utcasarkon.
Hanem ez most már az utolsó golyó. Üres a revolver és jön-nek a rendőrök.
12. [A GYEREK, AKI BÚGÓCSIGÁJÁT ELERESZTI...]
[Kézirattöredék]
A gyerek, aki búgócsigáját elereszti, kinéz előbb neki egy al-kalmas helyet; nem kezdi mindíg a szoba közepén: akkor az első rugódás kivethetné a falak mellé, hol akadályozva lenne szabadabb táncában; hanem beállítja valamely sarokba: hadd vigye onnan az egyenes lódulás a tágosra, és akkor táncolhat!
Búgócsigát akarok ereszteni; honnan indíthatom? Pompás sarok lesz nekem Harkány fürdőhely amely Baranya megyé-ben fekszik; kevesen ismerik, annál kevesebmegyé-ben veszik észre képem hűtlenségét. Aki ismeri ugyan, többnyire nagyon is jól ismeri: majdnem csupa olyan vendégei vannak, akik évről-évre, regóta [!] járnak oda: fiatal arcot alig láthatni a fürdőven-dégek között: vén rheumások gyógyhelye ez. Hanem csupa urak keresik fel: öreg ügyvédek, környékbeli megyebízottsági tagok, özvegy szolgabírónék, jómódu de takarékos és csend-szerető emberek.
Hogyne költött volna hát feltűnést a korzón két női vendég megjelenése, akik közzül az egyik szép volt és fiatal. Az as-szony aki kisérte, javakorbeli erőteljes hölgy volt, izmos arc-vonásokkal, kiáltóan diszkrét eleganciával öltözve. Ami első pillanatra feltűnt rajta s személyiségének egész benyomásán uralkodott: |:erős duzzadt:| szemöldei voltak, melyek alól éles,
<meg>figyelő szemek sólymásztak ki.
(oSzK Fond III/1800)
13. TÉL.
(1908.) 1.
Utazásaim közben hegyes vidékre jutottam. Nem tudom már biztosan, melyik évben történt és csodálatos módon azt is el-feledtem, hogy körülbelül merre. De a tájkép úgy áll előttem, mintha tegnap láttam volna. Egyfelen alacsonyabb domblánc zárta el a határt. A bájos dombok téli öltözetben voltak: sö-tétbarna érdesbolyhos kosztűm és fehér prémes boák fedték kerek vállaikat. De a nap a hóprém színét gyenge sárgával bár-sonyozta. Késő délután volt. A nap a dombok felett lebegett, sötétnarancs színben, sugarak nélkül, símán és kopaszon, mint egy fényes football-labda. A nagy hegyek és a dombok közt, a völgyben, hevert a falu. A tetők, mint a cukros lepények, vasta-gon befedve; alattuk haragossárga tengeri-csöveket lóbált a szél.
A tetőkről egy-egy csomó hideg hó néha nyakába zuhant a já-rókelőnek. Káromkodott és nevetve rázta le a gyöngyzuhanyt.
Szánom csilingelve suhant végig az uccán. A Szenthárom-ság előtt pirosarcú gyerekek hóval dobálóztak. A libausztatón csuszka volt. A kis hidakat fűrészpor és hamu tarkázta. A lejtőn apró szánkók csúsztak alá és billentek hanyatt. A boltos ajtaja csilingelt, a lámpa már égett benn, az emberek diskuráltak. Az udvarokon több helyt hóember állt. A kicsi és ködös ablakok meleg otthonokat sejttettek. S a sok hűvös fehérség mintha a kedélyeket is megcukrozta és felfrissítette volna.
2.
A paróchián, ahova betértem, meleg szoba fogadott. Együtt vol-tak valamennyien: a plébános, a káplán, a gazdaasszony meg
a plébános húga. A plébánosra már alig emlékszem. Azt tudom, hogy pipázott és a dohányt dícsérte. A gazdaasszony ókulárét viselt és egy képes folyóiratot lapozott. Mellette feküdt egy kötés harisnya. A plébános húga a válla fölé hajolt és nézte a képet. A kép egy banánfát ábrázolt. Az ágai föl és le nőttek összevissza és az önmagában szaporodó buja fa majdnem egy erdőt alkotott. Előtte egy kis félmeztelen néger fiú szürcsölte a hosszúkás gyümölcs levét. A háttérben pálmafák látszottak s hajló koronájukat magasra emelték a banánfa fölött. oldalt egy keleti város, lapos és karcsú tornyokkal.
– Az ilyen képek – mondta a káplán – értéktelenek. olya-nok, mint az iskoláskönyvekben is vannak. Nincsen bennük semmi művészet. Nincsen bennük semmi művészet. Nincsen bennük gondolat és eszmei tartalom. Képzelt ábrázolások. De manap még a képeslapok képeivel sem elégedünk meg, ha tár-gyukban vagy beállításukban nincs cél és értelem. Való dolgo-kat mutasson a kép, életünkbevágókra eszméltessen és új gon-dolatokat ébresszen lelkünkben. A század nagy küzdelmekkel teli. Kit érdekel a pálmafa és a banán? Az újkeresztény művé-szet egyre halad és erősödik. Átveszi a hitetlen művéművé-szet fegy-vereit, míg az lélek hijján, sárba fúl. A küzdelemből diadalma-san támad fel, krisztusi eszméivel, a katolicizmus.
3.
A kerek, nagy, egyszemű óra ütött a falon, és a gazdaasszony kiment vacsorát csinálni. Ekkor én vettem át a szót.
– Szeretem a telet – mondtam. – Ez a legszebb évszak. Friss és hangulatos, a tavasz sara és a nyár izzadsága nélkül. Pom-pás ilyenkor a szabadban is. Az ember csizmában tapossa a ro-pogó havat, feltűri a gallérját és vígan lesi az apróvadat a száraz fák mögül. Korcsolyázni is szeretek. Szeretem a jeget, ahol megszűnik minden surlódás, minden akadály. Az emberi láb
szabad lesz és szárnyakat kap, mint Mercuriusé. De még jobb talán szánkázni. A kedves szél pirosra legyezi arcunkat, s a tal-pak halk suhama az ember gondolatát a felhők után küldi. Mily édes aztán pihenni, lámpa mellett, a meleg szobában, kedves és művelt emberek közt. Végre otthon vagyunk, önmagunk-ban. A függönyös ablak, a hővédő falak, lelkünknek bástyái.
A világ kívül reked. Mit érdekelnek a század küzdelmei? A szo-bában béke van s az óra ketyegése csak a perceket jelzi, a szá-zadokat nem. Csak képzeletünk jár, és az messze járhat, baná-nokig, pálmákig. De mi otthon vagyunk és védve; lelkünkbe nem lopózhat gondolat, melyet szívesen ne látnánk. Egy ver-set olvastam egyszer a télről, melyet megtanultam kívülről. Az a címe: Téli képzetek és különböző jeleneteket ad elő a télről, mint egy kaleidoszkóp. Egy kicsit gyorsan változnak benne a képek, a versformája is szeszélyes, de azért meg lehet érteni és nekem nagyon tetszik. éppen azt fejezi ki a végén, amit én most is szeretnék mondani, de nincs igaz szavam.
– Mondja el a verset – szólt a plébános húga.
– No, ha ti verseltek megint, én addig kimegyek, körülné-zem az udvart, rendben van-e minden? – mondta a plébános, vette a sapkáját, pipáját és ment.
4.
Téli képzetek.
A táj fehérbe öltözött befútta a havas tél;
felhő alatt és hó között magában áll a kastély.
Dínom-dánom, dáridom hosszú téli este
senki sem jön az uton mert a hó beeste.
De drótfonálon száll a hír és búg a nyurga pózna valaki nyög, valaki sír, s sok messze cső golyóz ma.
Nellem-nollom, únalom lanyha téli tábor, csikasz ordít a havon torkaszakadtából.
De Afrikában semmi hó, dobol a sűrü zápor s a sarkvidéki eszkimó nem fogy az éjszakából.
Diri-dingi-dingaló, ez a könyvek éve:
tárva szép a kandaló, könyv pedig betéve.
Most kerget népet a hideg a sima városutcán;
most fájva zsong a vén ideg s repül a szél a pusztán.
Dinom-dánom, dáridom, mostan áll a farsang zeng a szél a várhidon, zeng a várban karhang.
A hó esik, fehér a sík befútta a havas tél, s ha szél keféli hómezét, minden ház messze kastély.
Tam, tam, tam, tam, tam, tam dá, únalomnak ágya:
kályha mellett ábránddá fagy az ember vágya.
5.
– Ha szél keféli hómezét, minden ház messze kastély: ez szép – ismételtem.
– és szép a célzás a téli háborúra és az exotikus országokra – mondta a plébános húga.
– Az ilyen versek – felelte a káplán – szépek, de használ-hatatlanok és gondolat nélkül szűkölködnek. olyanok, mint a régi költők versei, amiket az iskolában tanultunk: Tél, Ta-vasz, de csupa haszontalan leírás és semmi új gondolat. Leg-feljebb, hogy a háborúra céloz, az ad egy kis tartalmat ennek a versnek.
– Tudja, hogy a káplán úr is szokott verseket írni? – kérdezte a plébános húga. – Nagyon csinos versek, csakhogy a bátyám azt mondja, hogy szocialista versek. Hogy valóságos
szocia-lista versek. Hogy csodálja, hogy a Katholikus élet közölte.
Nem szokta olvasni a Katholikus életet?
Kértem a káplánt, mutasson meg néhányat költeményei-ből.A káplán kiment szobájába, hogy behozza.
6.
Akkor a plébános húga mellettem állt. Nyúlánk és karcsú le-ány volt és a szemei tűzben égtek. Hanyagul egy kendő volt a vállára vetve; a haja sötét volt. Nem szóltunk és hallatszott az óra ketyegése.
– Igen – szóltam végre – végre megtaláltalak. Tudod, hogy érted utaztam ilyen sokat? Kocsin és vasúton, gépkocsin és szá-non, csak téged kerestelek. Átrobogtam a városokon és a fal-vakon. Erdőkön és szántóföldeken. Kompokon keltem át, he-gyekre másztam. Hajók fedélzetéről kémleltem érted a partok bokrait. Kerekeimen megláthatod az aszfalt sarát és a puszta homokját. Ruhámra tapadt por, bogács, jégmara. Lelkemben a világ ezer képét hordom. Mindcsak teérted. Ki hitte volna, hogy e meleg szobában megtaláljalak? Most velem fogsz jönni.
János lenn vár a szánnal. János is nagyot fog nézni, ha ketten jövünk. Szépen bepólázlak. Mily gyönyörű út lesz! Úgy sik-lunk a havon, mint hajó a vizen, táncos a parketten. S szánunk a boldogság korcsolyája lesz.
Ebben a pillanatban a plébános húga kivonta kezét a ke-zemből és elhagyott és kiment.
7.
és ekkor én félni kezdtem és nem mertem sem utána menni, sem pedig ott maradni. Feltártam az ajtót, kibotorkáltam a sö-tét tornácra, megleltem a félszert, János ott hunyorgott,
felül-tem a szánra, csúsztam a havon át, gyorsan a falun át, sűrű hópelyhek között csilingeltem dombon át, mentem tág hóme-zőkön át, elértem a városba, reggelre, és egy kávéházban reg-geliztem.
14. A KARPEREC
Izléstelen történet függelékül egy elmélkedéssel, mely az esztetika alapproblémáját érinti
[Kézirattöredék]
Egy karperec, melynek meglazult egy kissé a zára – nincs eb-ben ugy-e semmi? Tehetek én róla hogy olyan fura história kerekedett belőle? Maga Irénke az oka mindennek: miért adta mindjárt javitásba a karperecét? De ő inkább titkolta, hogy hi-bája van: mert gyönyörü szép karperec volt és ő épen ezekben a napokban nehezen nélkülözte volna az ékszereit. Hogy mi-ért? én gondolom, hogy miért.
Inkább vigyáz rá – gondolta. észreveszi, ha leesik. De egy-re-másra nem gondolt Irénke.
Este beszédesen, pirossan, izgatott jókedvben jött meg a ten-niszről. Arca ragyogott mint a tükör ha nap süt bele. Az ilyen kis lányok arca – nem is más mint tükör: olyan tabula rasa, melyről letűnik az írás, ha <eltűnik> távozik az író. De szép, tiszta tükör!
(oSzK Fond III/1682)
15. UTINAPLÓ.
(1909.)
Az útinapló elavult műfaj; és mégis voltaképpen minden élet utazás és minden őszinte könyv útinapló! Nevetem azokat, akik nehezen szánják el magukat kisebb-nagyobb útra: félnek az idegen tájaktól, új arcoktól, nem sejtett kényelmetlenségek-től, veszélyektől. De hát nem utazunk-e valamennyien isme-retlen állomások felé, ellenállhatatlan, maradhatatlan, az ide-gen, veszélyes jövőbe? Ki tudja, hova érünk, mi vár ránk?
A szabad lélek érzi, hogy jó ez így s az élet, ha nem volna uta-zás, unalom volna. Az enyém csak hadd legyen utazás!
Jövő, te szép jövő! Vasúton, az időn, hadd robogok feléd, jövő, te szép jövendő!
Feléd, eléd: beléd! Sohasem elegendő paripám sint sodor, meg nem fékezhetőn.
Láthatatlan sinén, egyformán, ügetőn,
örök-mozgón, örök vágyammal száll versenyt ő s vágyam szilaj kocsis! tajtékzik perc, esztendő s el nem hajló sinén beléd ízzik, jövőm!
Jövőm, te szép jövőm! Vággyá vált sín és törvény...
csábító alagút! Szirénnel teljes örvény!
öledbe mind belébb örök kéjjel veszem:
mint szerelmes, mohón, lázult párjába olvad,
mint szerelmes, mohón, lázult párjába olvad,