A 19. századi fővárosi malomcégek vállalkozótörténete csak egy személyszintű vizsgálat eredményeként írható meg. mindenekelőtt ismerni kell név szerint azo-kat, akik alapították, tulajdonosai voltak és/vagy bármilyen poszton vezették eze-ket a vállalkozásokat. Az adatgyűjtés során a nehézséget leginkább a források hiánya szokta jelenteni, nincs ez másként a malomipar esetében sem: tulajdon-képpen soha nem lesz egy teljes névsorunk az ágazatban érdekeltekről. Különö-sen az 1860-as évekbeli vállalkozások részvénytulajdonosai maradtak ki forrás-hiány miatt szükségszerűen a kutatás adatbázisából, ami a malomalapítói kör pontos meghatározását is megnehezítette. Az adatbázisok összeállítása ugyan-akkor – minden hiány ellenére is – jelentős mennyiségű elemzésre váró nevet eredményezett. A 602 pozícióval rendelkező és az 1431 tulajdonos malomipari vállalkozó csak akkor „mesél el bármilyen történetet”, ha megfelelő kérdésekre keressük közöttük a választ.
Jelen munkám legfontosabb célja az, hogy vállalkozói típusokat, az ágazatbeli szerepvállalások tipikus útjait felmutassam. Egy malomipari vállalkozói tipo-lógia, ágazati prozopográfia alapjait kívánom letenni, ahol kizárólag a malom-iparban mutatott tevékenység jelenti a típusalkotás kiindulópontját, nem pedig más életútbeli elemek, mint az iskolai végzettség vagy a foglalkozás.1 malom-ipari típusok kialakításának alapját az adatbázisok részmintáinak elemzései adják.
E rész mintákat önmagukban is bemutattam a korábbi fejezetekben, s már akkor kiderült, hogy nem minden kiemelt csoport volt egyformán informatív. A részvé-nyesek vizsgálata jóval heterogénebb és kisebb mértékben tipizálható csoportokat adott, mint a pozícióval rendelkezőké. E korábban kimutatott és elemzett csopor-tok – mint az akár 30 évet is egy malomban pozícióban maradók, a malomipari karriert építők, a családi kapcsolatok vagy más vállalatbeli szerepek alapján malomipari pozícióba jutók, a malomalapításban résztvevők, a malomrészvényes családok és személyek csoportjainak – sajátosságai mindazonáltal rávilágítottak
1 A vállalkozói prozopográfiára példa Kocka 1975; Bácskai 1989.
191
olyan jellegzetességekre, melyek összegezésével a következőkben saját profilú típusokat igyekszem alkotni a fővárosi malomvállalkozók között.
A sikeres osztályozás (klasszifikálás) feltétele, hogy a csoportokat homogén kritériumrendszer szerint kell felállítani, és a típusoknak magyarázóerővel kell bírniuk.2 A homogén kategóriák kialakításához azt kell mérlegelni, hogy ha a csoportalkotás egyetlen szempontjának a malomiparban játszott szerepeket tekintem, akkor milyen „változók” kerülhetnek vizsgálat alá. Ez alapján a követ-kező vizsgálati dimenziók adódnak:
1. pozíció és/vagy részvény megléte (az illető pozícióval bírt, vagy részvényes/
tulajdonos volt, vagy pozícióval és részvénnyel/tulajdonnal is rendelkezett);
2. pozíció esetén annak típusa (tulajdonos, stratégiai vezető, operatív vezető, tisztviselő);
3. pozíció esetén annak ideje (tartós, min. 10 éves jelenlét vagy nem tartós ága-zatbeli jelenlét);
4. egy malomban vagy több malomban volt-e bármilyen szerepe;
5. csak személyében vagy családtagjá(ai)val közösen volt-e szerepe a fővárosi malomiparban.
Az ötféle dimenzió összesen 96-féle (3 × 4 × 2 × 2 × 2) csoportot eredményez, ami jó kiindulópont, de korántsem egyszerűsíti le a típusalkotást, hiszen a túl sok cso-port mellett a magyarázóerő is elveszhet. A csocso-portképzést bonyolítja továbbá egyfelől az, hogy nem áll rendelkezésünkre teljes körű információ az 1914/15 előtt a fővárosi malomiparban bármekkora részvénytulajdonnal is bírók köréről. Nem maradtak fenn részvénykönyvek, és láthattuk, milyen esetleges a részvényletételi ívek fellelhetősége is. Egyes malmokban több évtizedre nézve van adat, máshol csak néhány évre. A pozíciók tekintetében valamivel jobb a helyzet, bár itt is hiá-nyos az 1864 előtti pozíciók dokumentáltsága, ezek többnyire rejtve maradnak a kutató előtt. Ha bizonyos csoportok üresen maradnak tehát, az az informá-ció hiányából is fakadhat, nem pedig abból, hogy nem releváns kategóriát fed le.
A másik problémát maguk a szereplők „okozzák” a csoportképzés során, ami-kor nem „engedelmeskednek” a kategóriahatároknak, pontosabban a „családi jelenlét” értelmezése jóval szerteágazóbb eredményekre vezet, mint pusztán hogy egy vagy több malomban volt-e tartós vagy nem tartós pozíciójuk, részvényük, esetleg pozíciójuk és részvényük egyszerre. A „család” mint kategória önmagá-ban számos variációs lehetőséget rejt, ami a személyek besorolása, elhelyezése mellett további vizsgálatot igényel. márpedig a vizsgálat eddigi eredményei is rámutattak, hogy a családi kapcsolatok a dualizmus kori fővárosi malomipar-ban (is) mérhetetlenül nagy szerepet játszottak az üzleti életben mind az üzleti
2 Vö. Halmos 1987: 433–434.
192
pozíciók megszerzése, öröklése tekintetében, mind az üzleti tulajdonrészek vagy részvények vonatkozásában. A családok különböző mértékű és jellegű részvé-telének értelmezéséhez kiindulópontként használhatóak a fenti dimenziók, de minden képpen rugalmasan kezelendőek.
Végül a harmadik problémaforrást az jelenti, hogy az adatbázisok – bár nem teljes körű információk alapján álltak össze, mégis – igen nagyszámú vizsgálandó malomipari szereplőt tartalmaznak. Egy teljes prozopográfiához tulajdonképpen valamennyi vizsgálatba került személy életútját fel kellene tárni, ami több mint másfélezer személyes esettörténetet jelentene. Jelen munka során közülük azokat vizsgáltam meg részletesebben, akik a részmintákba, az adatbázissal szemben fel-tett kérdések kapcsán kiemelkedő csoportokba bekerültek. épp ezért lehet itt szó pusztán egy ágazati prozopográfia alapjainak lerakásáról.
A fenti „változók” használatával és a korábban bemutatott csoportok vizsgálata alapján alkottam meg az itt következő típusokat, minden esetben konkrét szemé-lyekkel illusztrálva jellegüket. Ezek a kategóriák tipikus malomiparbeli „jelen-léteket” írnak le, s ezekre nézve már releváns rákérdezni arra is, hogy ki lehetett közöttük valódi malomipari vállalkozó schumpeteri értelemben.
Főtisztviselők a malomiparban
Ebbe a típusba soroltam azokat a malomipari szereplőket, akik a Compass és a cégjegyzék alapján már a vállalat fontosabb tisztviselői közé tartoztak – ezért is kerültek az adatbázisba –, ugyanakkor nem játszottak meghatározó szerepet a cég történetében. Alkalmazottak voltak részvénytulajdon nélkül, s összefoglaló kategóriaként leginkább a magántisztviselő jelzővel illethetőek. A vizsgált idő-szakban semmiképpen nem alkalmazható rájuk a malomipari vállalkozó fogalma, hiába kötődtek akár tartósan is az ágazathoz.
Példaként említhető Alpár Henrik, a gizella Rt. főpénztárosa 1906 és 1912 között; Balogh Nándor, aki 1907-től dolgozott Haggenmacher Henrik cégvezető-jeként; Biermann gusztáv, a Pannónia gőzmalom Rt. főpénztárnoka 1877–1880 között vagy Kleinmann Samu, aki 1895/97-ben került cégvezetői minőségbe a Concordia gőzmalomban, s volt főkönyvelő, irodafőnök, igazgatóhelyet-tes, majd 1911-től igazgató. 1914-ig nem lett a vállalat részvényese Kleinmann, és a cégjegyzékben később sincs arról bejegyzés, hogy az igazgatók közül kiemel-kedett volna, mondjuk vezérigazgatóvá. Egyértelműen ők voltak a malomipar vezető magántisztviselői.
193
malomipari jogtanácsosok
A főtisztviselőktől jelentősen eltérő, külön csoport az övék még akkor is, ha őket sem lehet egyértelműen vállalkozóknak, és biztosan nem malomipari vállalko-zóknak nevezni, hiszen elsődlegesen ügyvédek voltak, s több cég képviseletét is elláthatták párhuzamosan. olyan ügyvédekről van szó, akik vállalati jogászként működtek a fővárosi malomvállalatokban. Egy-egy jogtanácsos vállalati jelenléte gyakran mutatkozott tartósnak, rendszeresen szerepelt a nevük a cégbírósággal való levelezésben a cég képviselőjeként, de feltűntek közgyűlések jegyzőkönyv-vezetőjeként, esetleg részvényesek képviseletében, és persze maguk is lehettek részvényesek.
Simon Izidor 1878/79-től működött a Concordia jogtanácsosaként 1915-ig biz-tosan, ez idő alatt végig részvényesként is megjelent néhány részvénnyel a köz-gyűléseken, s 1895 áprilisában még a Pannónia közgyűlésén is részvényletevő volt. Az 1893 és 1901 között országgyűlési képviselő mezey mór is volt malom-vállalati jogász korábban: a Pannónia gőzmalomban az 1860-as évek végén, az 1870-es évek elején és az 1890-es évtized első felében is feltűnt a vállalati iratok-ban jogászként és a közgyűlési jegyzőkönyvek jegyzőjeként, bár neve sem a cég-jegyzékben, sem a Compassban nem szerepelt.3 Az 1880-as évtizedben pedig már dr. mezei Sándor neve olvasható többször ügyvédként a Pannónia iratai-ban. (A cégek mellesleg gyakran foglalkoztattak több ügyvédet is egyszerre, vagy még inkább egy ügyvédi iroda több ügyvédjét.) A Pannónia részvényesei között mezey mór 1879-től a malom fennállásáig folyamatosan szerepelt, mezey Sándor pedig 1888–1890 és 1894–1895-ben jelent meg részvényesként. A mezey nevet a Pesti molnárok és Sütők gőzmalmában is felfedezhetjük részvényesként: mezey mór és dr. mezey Pál 1904-ben 3, illetve 1 részvényt tett le.4
malomipari menedzserek
A malomipari alkalmazottak sajátos csoportját alkották a malomipari menedzse-rek. olyan vállalati vezetők voltak, akik a hivatali ranglétrán felfelé lépkedve érték el az operatív vezetés szintjét. Karrierjük nem feltétlenül egy malomvállalatra kon-centrálódott, de abban a malomban mindenképpen tartósan jelen maradtak, ahol a vezérigazgatói posztot betölthették, és életük egyértelműen szorosan kötődött
3 BFL VII. 2.e. Cg 845/1876, 5394.
4 mezey mórról lásd Zsidó lexikon, Országgyűlési Almanach 1897–1901; Kempelen (é.n.) vonatkozó részek.
A BFL Társadalomtörténeti Adattára szerint mezey mór és mezey Sándor ügyvéd 1883, 1888, 1890-ben azo-nos címen szerepelt az V. ker. Nagykorona u. 13. szám alatt. mezey mór az 1900-as lakcímjegyzékben is ezen a címen szerepel, s ugyanez olvasható dr. mezey Pál ügyvédjelölt neve mellett. A három mezey rokoni kap-csolata tehát az azonos lakcím alapján is valószínűsíthető.
194
is ehhez a malomhoz. Az ágazatban elért karrierjük alapja lehetett a malomipari, műszaki szaktudás vagy a kereskedelmi szaktudás is. gyakran a vezérigazgatói székből mentek nyugdíjba, amelyet pályájuk csúcsán kiegészített már az igazga-tósági tagság is, de előfordult, hogy az operatív vezetéstől vissza vonulva az igaz-gatósági tagság volt utolsó vállalati posztjuk. A hosszú hivatali működésből és a vállalati pozíciókból adódóan jellemzően részvénytulajdonnal is bírtak. gyak-ran megjelentek mellettük a malomban a családtagjaik is, akik többnyire részvé-nyesek lettek, de akár a hivatali ranglétrán felfelé lépegetve is követhették az elődöt.
Klasszikus példa Haggenmacher Károly, aki bátyjával ellentétben haláláig nem kezdett egyéni vállalkozásba. műszaki szaktudása alapján helyezkedett el az Első Budai gőzmalom Rt.-nél, ahol igazgatóként az első választmánynak is tagja lett. Az Első Budaiból alakult Első Budapesti gőzmalom Rt.-ben majdnem ötven évet töltött el, igazgatóból lett vezérigazgató, igazgatósági tag, majd 1902-től a társaság elnöke. Saját malomipari szabadalma volt a síkszita, de más fejleszté-sekkel is segítette a malom eredményességét.5 A fennmaradt részvényes-listákon (1865–1892, 1876-tól részvényszámmal) mindig részvényletevő volt, részvénye-ivel átlagban 4,23%-ot képviselt, az általa letett legnagyobb részvénymennyiség 6%-ot tett ki. Az Első Budapesti malomipari terjeszkedésének eredményeként jelent meg más vállalatokban (Lujza, Erzsébet, Pesti molnárok és Sütők) igaz-gatósági tagként és részvényesként 1900 után. Haggenmacher Károlynak az Első Budapestiben be töltött szerepe egyértelműen túlnőtt az alkalmazotti státuszon, a letételében megmutatkozó részvénymennyiség önmagában is erre utal. Báty-ját és annak családBáty-ját is megtalálhatjuk az Első Budapesti részvényesei között, 1885-ben a listán szerepelt Haggenmacher Henrik, valamint öt fia (ifj. Henrik, géza, Róbert, árpád, oszkár) és négy lánya (Irma, a későbbi oettler árminné;
melanie, a későbbi oettler Wolframné; Frida, a későbbi Saxlehner árpádné;
Lujza, a későbbi Dreher Jenőné), mindegyikük jelképesen csupán 1 részvénnyel.
Bacher Emil cégvezetőből (1887) lett kereskedelmi igazgató, vezérigazgató, majd 1904-től igazgatósági tag, a háború után pedig már elnök-vezérigazgató a Viktória gőzmalom Rt.-ben. A Viktóriából fennmaradt kevés közgyűlés előtti részvényes-névsoron 1884-ben még nem, csak 1912-től szerepelt részvényesként. A legtöbb általa letett részvény 3,3%-ot képviselt, de a Bacher család több tagja is részvényes volt 1913-ban és 1915-ben, s együtt már összesen a részvények 10–11%-át képvi-selték. (A családi részvénytulajdon tehát nem szorítkozott pusztán jelképes rész-vényszámra, igaz, Bacher Emil – feltehetően – eleve nem is rendelkezett ekkor még annyi részvénnyel a Viktóriában, mint Haggenmacher Károly az Első Buda-pestiben.) A háború után Bacher Emil elnök-vezérigazgatónak már a részvények
5 Haggenmacher Károly műszaki munkásságára lásd: Pénzes 1967.
195
70%-a volt a kezében.6 Pályája jól mutatja a vállalatban játszott szerepének és befolyásának erősödését.
A malomipari menedzserek sora tovább folytatható akár Bacher Emil elődjé-vel, a Viktória első vezérigazgatójának, Rieger györgynek az említéséelődjé-vel, a Lujza gőzmalom Rt.-ben irodafőnökből vezérigazgatóvá lett Déry Izidorral, a Pannó-nia gőzmalom Rt.-t jó egy évtizedig vezető Bakonyi miksával, vagy a Concordiá-ban hasonló időt vezérigazgatóként eltöltő Schrecker Izidorral. S hogy a családi jelenlétet újra hangsúlyozzuk: Rieger györgynek, a Viktória vezérigazgatójának az egyik fia, géza cégvezető volt a malomban 1904 és 1908 között, egy másik fiát, gyulát pedig a részvényesek között találhatjuk meg 1912, 1913, 1915-ben.
Egyes malomipari menedzserek esetében – mint Haggenmacher Károly vagy Bacher Emil – az életút egyértelműen azt mutatja, hogy malomipari vállalko-zóként működtek, nem csupán vezették a vállalatot, de lényegileg befolyásolták annak történetét döntéseikkel, „újításaikkal”. mégis önmagában a malomipari menedzser csoporthoz tartozásból nem következik a vállalkozói karakter, ennek eldöntéséhez minden egyes életutat önmagában kellene megvizsgálni. Az viszont tény, hogy menedzserként nekik lehetőségük volt a malomipari vállalkozóvá válásra.
malomipari gründerek
A malomipari tulajdonnal rendelkezőket vizsgálva kézenfekvő kérdés, vajon vol-tak-e a fővárosi malomiparban csak az alapítási üzletben résztvevő szereplők.
Schumpeter külön vállalkozótípusként említi a gründereket. Ilyen gründereket csak a részvénytársasági malomcégek alapítói között érdemes keresni, hiszen az egyéni vagy társas vállalkozásban alapított kereskedelmi malmok tulajdonosai kivétel nélkül tulajdonosként működtek az alapítás után még évekig. A részvény-társasági malmok alapítóiról összeállított névsort összevetve a pozicio nális és a tulajdonosi adatbázissal, kijelenthetjük, hogy az alapítóknak hozzávető-leg egyharmada az 1870-es években már nem volt jelen a fővárosi malomipar-ban, s közeli hozzátartozójukat sem találni az adatbázisban. A fővárosi malmok többségét az 1860-as évtizedben alapították, az ezen évtized után eltűnő neveket kerestem tehát. (A névsort lásd: mellékletek 13. táblázat.) (Ebből az egyharmad-nyi alapítóból még levonandóak a Hengermalom 1870-es évekre eltűnő alapítói.
Azért lenne félrevezető őket egyértelműen gründereknek, alapítói vállalkozók-nak tekinteni, mivel egyrészt a Hengermalom alapítása sokkal inkább volt haza-fiúi felbuzdulás eredménye, mint vállalkozói aktivitásé, másrészt a malom 1839-es
6 Bacher és a Viktória I. világháború utáni történetére lásd: Pogány 2003. Az ambiciózus vezető egyébként belebukott az 1925 végén kezdődött válságba, és 1926-ban öngyilkos lett.
196
alapítása messze megelőzte a többi vállalkozásét. ám a malomvállalat-alapítók-nak így is kb. 30%-a eltűnt az 1870-es évekre.)
Az eredményként kapott összesen 66 névből 5 olyan malomalapító volt, aki nem csak egy malomban játszott alapítói szerepet, és az alapítás után nem sokkal eltűnt a malomiparból: Ebner Nep. János, Fleischl S. Dávid, gyömrői ( Herzfelder) Vilmos, Lévay Henrik, medecz József. Ebner a cégjegyzék tanú-sága szerint 1870-ben már nem élt, Vörös Károly vizsgálatai alapján medecz és gyömrői az 1870-es években visszavonult az üzlettől és háztulajdonosok lettek, Fleischl S. Dávidról annyi derült ki, hogy a cége 1864-ben felszámolás alatt állt, Lévay Henrik az egyetlen, aki bizonyíthatóan továbbra is aktív szereplője maradt az üzleti életnek az Első általános Biztosító Társaság alapítójaként, majd elnöke-ként.7 Azt tehát nem lehet kijelenteni, hogy a több malomban is alapítók, majd az alapítás után nem sokkal eltűnők lettek volna a malomipari gründerek. Közülük csupán Lévay Henrik esetében jelenthető ez ki.
A teljes névsort szemlélve kitűnik, hogy a nevek majdnem fele olyan malom-ban volt alapító, amely társaság maga is feloszlott, kimutatható tehát egy olyan tendencia, hogy a sikertelen malomalapításban résztvevők többnyire eltűntek a malomiparból. Az ő malomipari alapítói aktivitásuk egyszeri alkalom maradt, s mivel az általuk alapított vállalkozás nem lett hosszú életű, nem ítélhető meg, hogy sikeres vállalkozás esetén maradtak volna-e az ágazatban, vagy valóban csak az alapítás érdekelte őket.
Az alapítási üzlet igazi szereplői a tartósan fennmaradt vállalkozásokban mutatkoznak meg. Ha a tartósan fennmaradó vállalatok (a Hengermalmon kívül) alapítói közül kigyűjtött neveket vizsgáljuk meg részletesebben, ami kb. e minta másik fele, igen sok terménykereskedőre bukkanunk. Az alapítói mintában eleve nagy számban voltak jelen a terménykereskedők, de még az ottani arányukat is meghaladja e részmintabeli szerepük: gyakorlatilag az 1873-as válságot túlélő cégekben (a Hengermalomtól most eltekintve) a csak alapításkor feltűnő szemé-lyek közül minden második terménykereskedő volt. Ez alapján már határozottan kijelenthetjük, hogy a malomipari gründerek jellemzően a terménykereskedők közül kerültek ki. (A terménykereskedői túlsúlyt feltehetően nem szüntetné meg az sem, ha az üzleti életből az 1870-es években kilépőket nem számítanánk a cso-porthoz.) ők csak az alapításban vettek részt, de tartósan nem lettek malomipari befektetők vagy bármilyen malomipari pozíció betöltői. Erre volt példa többek között a Viktória gőzmalom Rt.-ben alapító Deutsch Dávid vagy Kánitz gábor,
7 medecz Józsefre és Herzfelder (gyömrői) Vilmosra lásd Vörös Károly 1979 vonatkozó részek. Fleischl S.
Dávid cégének bejegyzése: BFL VII. 3. c. Cégjegyzék, egyéni cégek, I. kötet, 66. lap. Ebner N. János özvegyé-nek cégét 1870-ben jegyezték be: BFL VII. 3. c. Cégjegyzék, egyéni cégek, V. kötet, 221. lap. Lévay Henrikre lásd Zsidó lexikon vonatkozó szócikk.
197
az Erzsébetben Reusz Károly, a Lujzában Roeszner F. m., az Első Budapestiben Brachfeld gyula vagy a Concordiában Fischl gusztáv.
Az életutak részletes ismeretével lehetne megvizsgálni, hogy a malomipari gründerek az alapítói üzletet más ágazatokban is gyakorolták-e, vagyis ún. „hiva-talos gründerek” lettek volna. A malomipari gründerekről mindazonáltal annyit ezek alapján is állíthatunk, hogy minden jel szerint egy létező csoport volt az 1860-as években, és nagy arányban fordultak elő közöttük terménykereskedők.
A vállalkozó jelző nem vitatható el tőlük az alapítási tevékenységből adódóan, de nem tekinthetők kizárólag malomipari vállalkozóknak, mivel nem ismerjük más ágazatokbeli tevékenységüket. Az ugyanakkor kivételes jelenség volt, hogy több malomban is gründerként működött volna valaki.
malomipari kisrészvényesek
A tulajdonosi adatbázis elemzésekor is említésre került már ennek a típusnak néhány képviselője (a több malomban részvényesek között). Különálló csoport-ként azokat tekintem „malomipari részvényesnek”, akiknél nem volt kimutatható semmilyen malomipari pozíció, viszont 1914 előtt bizonyíthatóan részvénye-sek voltak a fővárosi gőzmalom-vállalatokban. A részvénytulajdon malomipari pozíció nélkül elsősorban befektetést jelezhet, főleg, ha több malomban is rész-vényesként szerepelt valaki, hiszen mi másért lehetne részvénytulajdona egy magán személynek. De a személyi és családi befektetéseken túl például egy bank képviselője is megjelenhetett részvényesként, pozíció nélkül is, mintegy a köz-gyűlés megfigyelésére. így például feltehetően nem magánszemélyként, hanem a PmKB igazgatójaként volt részvényletevő 1904-ben a Pesti molnárok és Sütők gőzmalma Rt. közgyűlésén Sztehlo Róbert vagy Wertheimer Adolf is.
Az e típushoz tartozó esetek többségében azonban a személyi és családi be fektetés valószínűsíthető elsősorban. már korábban bemutatásra került Kálnoky Izidor, Kreische Antal és Kollerich Pál részvénytulajdona: mindhárman háromnál több malomban voltak részvényesek, miközben pozíciójuk nem volt a malmok egyikében sem. De említhetnénk Eisen Ede (Eduard) részvényeit is, aki az 1870-es évek második felétől az 1880-as évek közepéig négy malomban mutatkozott meg közgyűlések alkalmával részvényesként, mindig néhány darab részvénnyel: a Concordiában (1877, 1879, 1880, 1883), a Lujzában (1879, 1880), a Pannóniában (1879, 1880, 1885) és a Viktóriában (1880, 1884).
„Színes egyénisége” miatt mindenképpen kiemelésre méltó még Eöry-Far-kas Kálmán alakja a malomipari részvényesek között. Eöry-FarEöry-Far-kas a Pannóniá-ban és a Concordiáa Pannóniá-ban volt részvényes, előbbiben 1882 és 1895 között jellemzően 5 db részvénnyel, utóbbiban 1882 és 1891 között 2 db részvénnyel. Korántsem tar-tozott tehát a jelentősebb részvényesek közé egyik vállalatban sem, de ezekben 198
az években a közgyűlések alkalmával – amikor részvényt tett le – mindig élt a részvényletételével együtt járó szavazati és közgyűlési megszólalási jogával: nem képviseltette magát a közgyűlésen mással, mindig személyesen jelent meg, és többnyire véleményt is mondott az aktuális kérdésekről. A fővárosi malomválla-latok közgyűlései alapvetően formálisan zajlottak, a jegyzőkönyvek legalábbis így őrizték meg őket az utókornak. A közgyűlés előtt meghirdetett napirendi ponto-kon különösebb ellenvélemény vagy bármilyen részvényesi vélemény elhangzása nélkül haladtak végig a részvényesek a közgyűlés elnökének – aki többnyire a tár-saság elnöke volt – vezénylete mellett. Eöry-Farkas ezt a homogén csöndet szakí-totta meg időről időre. A Pannóniában 1882-ben az iránt érdeklődött
az években a közgyűlések alkalmával – amikor részvényt tett le – mindig élt a részvényletételével együtt járó szavazati és közgyűlési megszólalási jogával: nem képviseltette magát a közgyűlésen mással, mindig személyesen jelent meg, és többnyire véleményt is mondott az aktuális kérdésekről. A fővárosi malomválla-latok közgyűlései alapvetően formálisan zajlottak, a jegyzőkönyvek legalábbis így őrizték meg őket az utókornak. A közgyűlés előtt meghirdetett napirendi ponto-kon különösebb ellenvélemény vagy bármilyen részvényesi vélemény elhangzása nélkül haladtak végig a részvényesek a közgyűlés elnökének – aki többnyire a tár-saság elnöke volt – vezénylete mellett. Eöry-Farkas ezt a homogén csöndet szakí-totta meg időről időre. A Pannóniában 1882-ben az iránt érdeklődött