minEk nEvEzzElEk?
III.2. gAzDASágI ELIT
A jelen vizsgálat tárgyát képező csoport megnevezésének másik lehetőségét a szo-ciológia irodalma adja. Az elitelméleteket ez a tudományterület tárgyalja, jól-lehet az elit fogalmának használata nem korlátozódik a szociológiai szakmun-kákra és a mindennapi nyelvhasználatnak is része.71 A 17. században a szó még a válogatottan jó minőségű áruk jelzőjeként fordult elő a francia nyelvben. A tár-sadalom felső rétegének, rétegeinek megnevezésére körülbelül a 18. század vége óta létező kategória a latin eligo (kiszed, kiválaszt, válogat) igéből eredő kifejezés, de valódi elterjedése – a francia nyelven kívül is – az iparosodás kiváltotta társa-dalmi átalakulás, például a tömeg megjelenésének az eredménye.72 Ezt mutatja a magyar nyelvhasználat is, lásd például Weis István fent idézett 1942-es munká-jában a „nemzeti elit” kategóriáját. A demokrácia mint politikai berendezkedés – az általános választójoggal – további kihívást jelentett az elit értelmezésének (új elitelméletek).
Az elitelméletek történeti előképeit egészen Platónig vagy legalábbis machia-velliig vezetik vissza, a klasszikus elitelmélet tárgyalását pedig Paretoval és a 19–20. század fordulójának elméleteivel kezdik az áttekintések. Az első elit-elméletek az osztályelit-elméletekkel szemben fogalmazódtak meg.73 Az elitelit-elméletek
70 A kevés összefoglaló vállalkozás egyike a Kövér györgy szerkesztette Zsombékok kötet 2006-ból, amely talán nem véletlenül kerülte címében és alcímében a polgár fogalmát (Kövér [szerk.] 2006a).
71 A szociológiára egyébként is jellemző, hogy a köznyelv fogalmait alkalmazza, s emiatt kevéssé precízek a terminusai, illetve külön el kell végezni a pontosításukat. „Wie jede andere Wissenschaft muß die Sozi-ologie mit möglichst scharf definierten Begriffen arbeiten. Aber die besondere Schwierigkeit liegt darin, daß sie zur Bezeichnung von sozialen Erscheinungen häufig Begriffe aus dem alltäglichen Sprachgebrauch benutzt, die in der Regel eher geeignet sind, eine Vielzahl von Assoziationen hervorzurufen, als eine präzise Be stimmung des gemeinten Sachverhalts zu geben. Die Soziologie ist darauf angewiesen, Bezeichnungen für gesellschaftliche Phänomene, die als solche schon vorwissenschaftlich erkannt sind, zu übernehmen und zugleich zu präzisieren, weil die Erscheinung der sozialen Welt sich offenbar mit Hilfe einer Kunstsprache allein vielleicht fassen, aber nicht »verständlich« machen lassen.” (Dreizel 1962: 57)
72 Pohl 2001: 49.
73 Lengyel 2007: 14; Krais 2003: 41.
94
osztályozására jó néhány kategóriát kialakítottak már. Jelen fejezet céljától el térítene, ha részletesen ismertetésre kerülnének a különböző elméletek mos-cától michelsen át Weberig vagy millsig. Az elit cirkulációjának, összetételének, rekrutációjának, szelekciójának eddigi vizsgálatai helyett fókuszáljunk az elitel-méletek elit-definíciójára.74 Urs Jaeggi az elitelelitel-méletek áttekintése eredményeként három típusba sorolja azokat: hatalomalapú, értékalapú és funkcióalapú elméleti típusokat állít fel.75 A hatalomalapú elitelméletekben az elit a hatalom gyakorlója, ők a kevesek a tömeg felett. Ezeket az elméleteket az „uralkodó osztály/elit” vizs-gálata érdekli, a hatalom és az erőszak kialakította viszonyok. Az értékalapú elit-teóriák azt tekintik az elithez tartozónak, aki képes új vezérelveket, új társadalmi technikákat megalkotni, s eközben eszményképpé válni, vagyis az elit kisebbsé-gét sajátos szociális, szellemi vagy politikai minősége emeli a tömeg fölé. Az elit-funkcióból kiinduló elméletekben az elitbe tartozást a megfelelő funkció, szerep-kör betöltése implikálja.
A címszavas bemutatás alapján talán önkényesnek tűnhet a három csoport, hiszen elitről szólva egyszerre lehet jelen a hatalom, a teljesítmény és a pozíció dimenziója, evidensnek tűnhet, hogy az elit azon keveseknek a megnevezése, akik a legmagasabb pozíciókban vannak, a legrátermettebbek és/vagy a legbefo-lyásosabbak. E három alapelv azonban valóban vezetni látszik az elitkutatók gon-dolkodását, hiszen az egyes elitdefiníciók között „a felül levők” vizsgálata kapcsán nem kis hangsúlybeli eltérések lehetnek. Lenski például a maga vizsgálatában így azonosítja az elitet: „A kifejezés jelentése végül pusztán bármely társadalmi egy-ség legmagasabb rangsorbeli szegmense, legyen az egy osztály vagy a társada-lom egésze, tetszés szerinti kritérium alapján csoportosítva. Kötetünkben […]
a hatalmat használtuk kritériumként.”76 Dreizel a modern társadalomban létező elit fogalmában a teljesítményre és a sikerre, eredményességre helyezi a hangsúlyt, itt az érdem szempontja köszön vissza: „Az elitet azok alkotják, akik egy csoport, szervezet vagy intézmény legfelső pozícióit birtokolják, akik ezekbe a pozíciókba alapvetően (személyes) teljesítmény alapú kiválasztódás során kerültek, és akik-nek a pozíciójuknál fogva hatalmuk vagy befolyásuk van a szociális struktúrák és a csoport által képviselt normák közvetlen megváltoztatására vagy fenntartására, vagy a presztízsük alapján a példakép szerepét tölthetik be, amely a csoporton
74 Feltéve, hogy definiálásra kerül az elit: „»Elite« ist ein solcher Begriff der Soziologie, dessen Bedeutung nach wie vor unbestimmt ist und dennoch – oder gerade deshalb – ständig verwendet wird.” (Dreizel 1962: 57) 75 machtelitentheorien, Wertelitentheorien, Elitenfunktionstheorien: Jaeggi [é.n.]: 97–119. A szerző is el ismeri, hogy a három csoport megnevezése alapján nem nyilvánvalóak a különbségek, illetve vannak átfe-dések, hiszen a hatalom funkcióval jár, de ő nem csak az elit különböző definíciójából indul ki, hanem az elméletek legfontosabb kérdései, szempontjai alapján is alakítja ki a csoportjait.
76 Lenski 1984: 78–79. magyarul idézi Szalai 2001: 21.
95
keresztül mások viselkedését normatívan meghatározza.”77 Lengyel györgy vizs-gálatai viszont következetesen döntéseikben keresi a (gazdasági) elitet, vagyis a betöltött funkció felől közelít: „Nem feltételezem, hogy a gazdasági elit a legki-válóbb aktorokat tömörítené, s nem az elit teljesítményének megítélése, hanem társadalmi összetételének, rekrutációjának, karriermintáinak és attitűdjei nek vizsgálata áll érdeklődésem középpontjában. […] Az alábbiakban tehát gazda-sági elit tagjának tekintem azokat a gazdagazda-sági szereplőket, akiknek módjukban áll, hogy döntéseikkel, véleményeikkel érdemben befolyásolják a gazdasági élet alakulását.”78 A legtöbb rendszerváltás óta készült hazai gazdaságielit-vizsgálat is a funkció (betöltött pozíció és/vagy tulajdonosi szerepkör) alapján állítja össze az elemzendő társadalmi csoportot.79
Az elit fogalmának a szociológiai elméletekben tapasztalt sokféle definiáltsága jelenik meg akkor is, ha más társadalomtudományi munkákban, például a tör-téneti szakmunkákban alkalmazzák. Korszaktól függetlenül, tehát a 19. század előtti társadalmak leírásában is találhatunk példákat az elitek történeti ábrázolá-sára, legyen az helyi elit, udvari elit, kulturális elit, katonai elit vagy gazdasági elit stb. Alkalmazásában leggyakrabban úgy tűnik, az elit köznyelvi definíciója vezeti a szerzőket,80 de előfordul a legnagyobb adófizető, politikai befolyás vagy kultu-rális hatás szerinti kiindulópont is.
Az elit fogalmát használja a két világháború közötti korszak társadalmának összefoglalásakor gyáni gábor is a társadalom felső rétegeinek bemutatásában.
A Magyarország társadalomtörténete a Horthy-korban című művében gyáni az elit fogalmával az elitelméleteknek az osztályelmélettel szembeni megfogalmazá-sát emeli ki. „[N]em az uralkodó osztály szemantikai tartományát jelöljük ezzel az új terminológiával. Az uralkodó osztály analitikus fogalomként […] valójá-ban alkalmatlan a társadalomtörténeti elemzésre, az elit fogalma viszont jobvalójá-ban megfelel erre a célra.” Az elit fogalmát pedig így definiálja: „…a társadalmi hie-rarchia csúcsán helyet foglaló kollektívumot vagy azok együttesét értjük [eliten], akikre a társadalom más, tehát »lentebbi« csoportjaival szembeni erőfölény jel-lemző. […A]z elit kifejezést társadalomszerkezeti fogalomként a funkcionális rétegek (a tulajdonosi és/vagy professzionális csoportok) magas státusú tagjaira, meghatározott köreire alkalmazzuk. […K]ülönféle uralmi pozíciók halmozód-nak fel az elit tagjaihalmozód-nak a kezén.”81 A „különféle uralmi pozíciók” alapján külön-bözteti meg gyáni a „hagyományos elit”-et (arisztokrácia); az „egyházi, kato-nai és tudáselit”-et; a „politikai elit”-et (kormányzó réteg) és a „gazdasági elit”-et
77 Dreizel 1962: 71. (Fordítás – K. J.)
78 Lengyel 2007: 15, 35. A definíció a korábbi munkáiban is ez volt: Lengyel 1989b: 10; Lengyel 1993: 16.
79 A legfrissebb vizsgálatot mutatja be, és saját vizsgálata mellett a korábbiakra is kitér: Kovách 2011.
80 „Vmely réteg, csoport színe java.” (Magyar Értelmező Kéziszótár) 81 gyáni 1998: 192.
96
(nagypolgárság).82 Nála tehát a két alternatíva (gazdasági elit és nagypolgárság) egymás szinonimájává válnak. „A vagyon, a jövedelem és a szervezeti pozíciók szerinti elitek külön-külön is hozzájárulnak a nagypolgári státushoz. Önmagá-ban azonÖnmagá-ban egyikük sem nyújt kellő alapot az elitbe kerüléshez, s csak egymás-sal összegződve jelölik ki azt a személyi kört, amely a Horthy-kor gazdasági elit-jét alkotja.”83 Pozíció, méghozzá gazdasági pozíció mellett vagyon, jövedelem is szükséges gyáni leírásában a nagypolgárságba/gazdasági elitbe kerüléshez.84
A definíció ugyanakkor csak az egyik fontos eleme egy elitvizsgálatnak.
Amennyiben empirikus elitvizsgálatról beszélünk – vagyis nem teoretikusan, hanem egy személyeiben is körülhatárolt csoportot akarunk vizsgálni –, leg-alább ilyen jelentőségű a vizsgált csoport operacionalizálása. gazdasági elit vizs-gálata esetében három mintavételi eljárás ismert: a reputációs, az intézményi és a vagyoni minta. A reputációs minták esetében az életrajzi lexikonokban, köz-életi almanachokban, ki-kicsodákban, névtárakban, vagyis publikált forrásokban szereplő személyek közül kerül kiválasztásra az elit tagja. Intézményi minta ese-tében a vizsgálat során körülhatárolt intézmények meghatározott beosztású sze-replői kerülnek a mintába. Vagyoni minta esetében pedig az adózott vagyon vagy jövedelem, illetve az ingatlantulajdon alapján kerül összeállításra a vizsgált elit.85 (A korábban említett hatalom–érdem–funkció alapú elitelméleti meghatározott-ságban gondolkodva a reputációs minta kiindulópontja az érdem, hiszen a lexi-konba kerülést egy élet munkájával kell megszolgálni, az intézményi mintavétel egyértelműen a betöltött funkción alapul, míg a vagyoni minta logikája a vagyon-nal együttjáró hatalmi pozíció megléte.)
A gazdasági elitvizsgálatok közül86 országos kiterjedtsége, jól körülhatárolt definícióhasználata és világosan operacionalizált jellege miatt kiemelkednek Len-gyel györgy 19–20. századi magyar gazdasági elitvizsgálatai.87 LenLen-gyel írásaiban következesen ragaszkodott a „gazdasági elit” megnevezéshez. A gazdasági éle-tet döntéseikkel érdemben befolyásolni képes elit vizsgálatában kétféle módszert alkalmazott: intézményi és reputációs mintát. A reputációs mintával a Magyar
82 Vö. Weis 1942: a felső réteg felosztása. Egyébként Weist, Szekfűt és Erdeit gyáni saját előzmé nyeinek tekinti (gyáni 1998: 169).
83 gyáni 1998: 215.
84 A mű összegző szándékából adódóan struktúraleírás (elitek – középosztály – kispolgárság, parasztság – alsó osztályok), amit kiegészítenek a demográfiáról, szociálpolitikáról, politikai rendszerről és életmódról szóló fejezetek, ezért jellemzően statikus, s így kimarad az egyes társadalmi csoportok közötti kapcsolatok vagy egymásra hatásuk bemutatása is (Romsics 2000).
85 A különböző módszerek alapján készült legutóbbi vizsgálatokat veszi sorra: Lengyel 2007: 35.
86 A sok példa közül néhány a korszakunkra nézve fontosabb helyi vizsgálat (nemcsak gazdasági elitre):
Baranyi 1970, 1972; gyáni 1974; Bérdi 1977; Tóvári 1997; Bognár 2004; 2005; Takács 2008.
87 Lengyel györgy gazdaságielit-vizsgálata része volt a Szociológia Intézet történeti szociológiai elitvizsgá-latainak, amelyben a katolikus egyházi elitet gergely Jenő dolgozta fel, a tudáselitet pedig Kovács I. gábor még ma is tanulmányozza.
97
Életrajzi Lexikonban szereplő gazdasági vezetőket emelte be a vizsgálatba, és a 19–20. századi gazdasági elitet vizsgálta. Intézményi mintavételből indult ki a két háború közötti korszak (mintavételi évek: 1926/27, 1936/37, 1942/43) multi-pozicionális (vagyis minimum három elitpozíció a mintaévekben) elitjét elemző 1993-as munkájában és a legutóbb megjelent, a 20. század végi gazdasági elitet elemző művében (mintavételi évek: 1990, 1993, 1998). Fel lehet hozni – miként fel is hoztak – mindkét mintavételi eljárással szemben érveket,88 de a Lengyel-féle vizsgálatok tagadhatatlan előnye, hogy egy adott definíció szerinti csoporton tesztelhetővé váltak korábban általánosan elfogadott elképzelések: például a zsidó gazdasági hatalom koncepciója89 vagy Erdeinek a kettős társadalomról alkotott elképzelése.90
III.3. VáLLALKozó
A harmadik alternatíva a vállalkozó fogalma. A vállalkozó alakjának sajátossága, hogy egy gazdasági szereppel rendelkező társadalmi csoportról van szó, s épp e gazdasági funkcióból91 kiindulva határozzák meg – jellemzően közgazdá-szok –, kik tekinthetők vállalkozóknak. „[H]a eltekintünk a legfejletlenebb táp-lálékszerzés esetétől, akkor a vállalkozás az ismert történelmi viszonyok között mindig föllelhető, és alapvetően csak a szocialista módon szerveződő társada-lomból hiányzik.”92 A vállalkozó alakja ennek ellenére nem áll(t) feltétlenül a köz-gazdasági elméletek középpontjában. A klasszikus és neoklasszikus közgazda-ságtan elmélete nem foglalkozik a vállalkozó alakjával. A modell szerint a piacot láthatatlan kéz irányítja, az információt az árak hordozzák (az információ min-denki számára egyformán elérhető), a piac szereplői a haszon és a költségek mér-legelésével, racionális belátás szerint mozognak, vagyis automatikusan (piacra reagálva) és mechanikusan (folyamatosan optimalizálva). A vállalkozónak nincs
88 Például az Életrajzi Lexikon esetében: hogy vajon mennyire jellemezhet egy korábbi társadalmat egy későbbi társadalomban elvégzett szelekció (reputáció), vagy a multipozicionális elitnél: mit jelent valójában, ha valakinek több vállalatban is vezető pozíciói vannak? (Vö. Halmos 2002; 2003)
89 Lengyel 1993: 39–49.
90 Lengyel 1989a. „megerősíthetjük, hogy a két szféra [gazdaságirányítók és magángazdasági elit – K. J.]
között az etnikai és szociális összetétel, társadalmi jellemzők s a képzettség tekintetében jelentős különb-ségek vannak. Ugyanakkor a két szféra közötti személyi átfedések, a pozíciók vertikális halmozódása, vala-mint a szegmenseket keresztező pályaképek – amelyekre a korábban említettek mellett Teleszky János, Fabi-nyi Tihamér vagy Imrédy Béla szolgálhat például – egyszersmind relativizálják is a kettős struktúra tézis relevanciáját.” (Lengyel 1989a: 102)
91 Halmos Károlyt idézve: „vállalkozónak lenni nem helyzet, hanem funkció” (Halmos 1987: 434).
92 Schumpeter 1982: 32.
98
funkciója, gyakorlatilag csak követi a piacot. Az institucionalista és neoinstituci-onalista közgazdaságtan homlokterében sem a vállalkozó áll, itt a vállalat mint intézmény a vizsgálat tárgya, annak működése, felépítése az érdekes. Ezekkel szemben az „osztrák iskolában” és Joseph Schumpeter elméletében épp a vállal-kozóé a főszerep.
mikorra Schumpeter kialakította saját vállalkozó-fogalmát és -tipológiáját a 20. század elején, számtalan vállalkozó-definíció született már. Richard Can-tillon és John Stuart mill a kockázat átvállalójaként beszélt a vállalkozóról, Jean Baptist Say a vállalkozó döntéshozó és szervező karakterét emelte ki.93 max Weber a kapitalista vállalkozót a piaci esélyek és számvitel alapján tájékozódó szereplőként írta le, ahol a háztartástól elkülönülnek a vállalkozás pénzügyei.
Weber munkássága leginkább a vállalkozó és a társadalmi környezet kapcsola-tának vizsgálata terén meghatározó, hiszen a kapitalizmus eredetét, „szellemét”
kereste. Közismert véleménye szerint a protestantizmus volt az a társadalmi elő-feltétel, amely lehetővé tette egy új gazdasági etika, s ezáltal a kapitalista vállal-kozó létrejöttét.94
Werner Sombart a modern kapitalizmust vagyonszerző gazdaságként írta le, ahol nyereségelv és gazdasági racionalitás érvényesül, szemben a korábbi tradi-cionalizmussal és a szükségletfedezés elvével.95 Sombart szerint a tökéletes vál-lalkozó feltaláló, felfedező, hódító, szervező és kereskedő egyben, egy sajátos embertípus.96 A vállalkozó célja a nyereség, eszköze a vállalkozásalapítás, mód-szere a spekulálás, kalkulálás, sajátossága pedig, hogy polgári erényekkel rendel-kezik, s mindez érvényes a kora kapitalista és modern kapitalista vállalkozóra egyaránt.97 A „kapitalizmus tetőfokán” (19–20. század) tevékenykedő vállalko-zókat Sombart három típusba sorolta, s megkülönböztette azokat a „régi bur-zsoától”. A három típus: a „Captain of Industry” (a szakember, érdeklődésének középpontjában az üzem szervezése áll – egy dimenzióban mozog, a teljesítmény fontos számára), a businessman (a kereskedő, akinek tevékenysége az árupiacra összpontosul, az értékesítés megszervezésére – ez a tevékenység már kétdimen-ziós), valamint a „Corporation Financier” (a pénzember, aki a tőkeszükségletből
93 Casson 2001: 526; Berghoff 2004: 33–34.
94 Weber [1904–1905] 1995. Weberhez hasonlóan macfarlane is a kapitalizmus kialakulásának hátterét kereste, és szintén a társadalmi változásokban ragadta azt meg: az értékek, mentalitás és az emberi kapcsolatok szintjén (macfarlane 1987).
95 Sombart [1924] 1998.
96 Sombart [1929]: 1260–1264; Berghof 2004: 35.
97 Sombart 1982: 15. Sombart – Weberrel szemben – nem egy egységes kapitalista szellem létezését tételezte fel, hanem ún. „korszakra jellemző szellemet”, ez alapján különítette el a régi burzsoá sajátosságait a modern kapitalizmus burzsoáiétól. A régi és modern közötti legnagyobb különbséget abban látta, hogy az előbbi
„gondolkodását és elképzeléseit, valamennyi cselekedetét az élő ember öröme és bánata hatotta át”, az üzlet csupán eszköz volt, amely az élet célját szolgálta.
99
indul ki, tőkeszerzésre, tőkék összefogására, alapítási üzletre, fúziókra koncentrál – háromdimenziós a tevékenysége). A három elméleti típus leginkább egymás-sal keveredve jelenik meg a valóságban, sorrendjüket pedig időbeli sorrendnek is tekintette Sombart.98 Sombart típusai, a régi burzsoá és a modern vállalkozótípu-sok valamennyien más-más gondolkodásmódot, tevékenységformát képviselnek, s ezekre szerinte legnagyobb befolyással a gazdasági környezet változása van.99
Schumpeter nem céljában (nyereség) vagy módszerében (racionális kalkulá-ció) ragadta meg a vállalkozó alakját, hanem gazdasági szerepében: „A vállalko-zói szerep nem más, mint a vezetői szerep a gazdasági életben.” S mivel definí-ciója szerint „[a] vezetés ott jelenthet feladatot, ahol nem a korábbi tapasztalatok szerint, nem rutinszerűen kell cselekedni, tehát ahol valami újat kell megvalósí-tani”, a vállalkozó lényege ebből adódóan az új lehetőségek fölismerése és kiakná-zása. Funkciója megnyilvánulhat az áru szintjén (új vagy más minőségű termékek előállítása és elismertetése), a termelésben (új termelési módszerek bevezetése), szervezeti szinten (az ipar új szervezeteinek kialakítása), az eladásban (új felvevő-piac feltárása) vagy a beszerzés oldalán (új beszerzési források feltárása).100 moti-vációi között szerepelhet az uralom, a hatalom, a dinasztialapítási vágy, a siker, az alkotás öröme, a társadalmi fölemelkedés, a függetlenedési vágy stb. A vál-lalkozás megteremtőjeként értelmezett vállalkozó fogalmából következik egy-részt, hogy elválik a fogalom a tőkés fogalmától, aki a vállalkozásban a pénzügyi kockázatot viseli,101 és tevékenysége elkülönül a vállalkozás rutinszerű üzemel-tetésétől is. másrészt mivel az új lehetőségek felismerését és kihasználását, ame-lyek nem rutinszerű cselekvések, vagyis nem tanulhatóak, Schumpeter vállalko-zójának a saját környezetével és akár önmagával szemben102 is érvényesítenie kell, a vállalkozó személyisége eltér a társadalom többi tagjáétól: tulajdonképpen deviáns. Harmadrészt mivel személyes adottságok teszik alkalmassá a vállalkozót
98 „A tiszta szakember ugyanis inkább a korai kapitalizmus időszakába tartozik, mint a kapitalizmus tető-fokáéba, amelyben egyre gyakrabban találkozunk a két utóbbi típussal, a pénzember szerepe pedig annál nagyobb jelentőségűvé válik, minél erősebben terjed a gazdasági életben a koncentrációs mozgalom.” (Som-bart [1929]: 1266)
99 gerschenkron vállalkozó-képe is a gazdasági környezet hatását hangsúlyozza, pontosabban a gazda-sági környezet hatását jelentősebbnek értékeli a társadalmi környezet hatásánál. „Világos, hogy a vállalkozói magatartások variációinak semmi közük nincs a domináns értékrendhez és a társadalmi jóváhagyás foká-hoz. E változások a különböző jövedelmi szintek, életkörülmények, természeti adottságok eredményei lehet-nek, s kétségkívül azok is. […] A gazdasági átalakulás időszakai egy adott közösségen belül az értékek rend-kívüli változatosságával járnak együtt, így a legvégső esetben szabad azt a benyomást kelteni, hogy adva van valamilyen egységes és általános normarendszer.” (gerschenkron 1984: 140, 142)
100 Schumpeter 1982: 42, 41, 43.
101 „A vállalkozó csak jogilag vállal kockázatot – gazdasági kockázatot csak akkor visel, ha egyben tőketulajdonos is.” (Schumpeter 1982: 40)
102 Ezen a ponton válhat akár irracionálissá is a cselekvése, például amikor saját szabadidejéről lemondva dolgozik.
100
a vállalkozói feladatra, a vállalkozók nem alkotnak külön csoportot, és „az örö-költ tulajdon önmagában nem jelent egyben vállalkozói szerepet is”, öröklése csak látszat.103 S végül a kezdeményező vállalkozó alakja magában hordozza a gazda-ság fejlődésének lehetőségét, amit környezetétől függetlenül, sőt gyakran annak ellenében visz véghez.104
Schumpeter négy vállalkozótípust különített el.105 A „gyáros és kereskedő”
típusa főleg a szabadverseny korában létezett, birtoklás és vállalkozás össze-fonódott alakjában, elsősorban tőkés volt, ennek megfelelő társadalmi helyzet-tel. Családcentrikusság jellemezte, csak a saját üzeméhez kötődött, sokféle sze-repet vállalhatott fel (technikus, kereskedelmi igazgató, jogtanácsos, műszaki feltaláló). A „modern ipar kapitányát” a részvénytöbbség birtoklásával vagy afö-lötti rendelkezéssel írta le Schumpeter. Részvénytársasági tisztségein keresztül ez a típus több vállalathoz is kötődhet, gondolkodásában az „üzletet” háttérbe szo-rítja a „probléma” megoldása, feladata a vállalat(ok) általános gazdaságpolitiká-jának meghatározása. Nem tipikus polgár, mert nem elsősorban családjáról gon-doskodik. Az „igazgató” alkalmazott, célja a kielégítő jövedelem elérése, ideálja a jó szakmai teljesítmény, személyes tekintély megszerzése. A „gründoló” pedig az új lehetőségek felkutatója és kivitelezője, nem kötődik ágazathoz, mindig alá-rendelt szerepet játszik, presztízse alacsony. A vállalkozói szerep tehát önállóként és alkalmazottként egyaránt betölthető, a szerep lényege az újítás, kezdeményezés.
A vállalkozás jellemzői ugyanakkor az idő múlásával változnak, mégpedig „foly-tonosan” és „nem lényegi” (nem hirtelen, forradalmi) módon, ennek
A vállalkozás jellemzői ugyanakkor az idő múlásával változnak, mégpedig „foly-tonosan” és „nem lényegi” (nem hirtelen, forradalmi) módon, ennek