Az Uzonyi Kiss Judit és Csicsay Károly által írt

Ennek a tankönyvcsaládnak a vizsgálata azért nagyon fontos, mert a közeljö-vőben fel kellene váltania Kovács László tankönyvét. A tankönyvcsalád máso-dik része (Uzonyi Kiss–Csicsay 2012a) a nyelvjárásokkal, a szófajtannal és a szóalaktannal, a harmadik (Uzonyi Kiss–Csicsay 2012b) pedig a szójelentéstan-nal foglalkozik.

A Magyar nyelv – Tankönyv a gimnáziumok és szakközépiskolák II. osztálya számára (Uzonyi Kiss–Csicsay 2012a) című oktatási dokumentum nyelvjárások-kal foglalkozó része A szókészlet tagolódása és rétegződése című fejezetnek A nyelvváltozatok című alfejezetében található. Ez az alfejezet további négy egy-ségre oszlik:

A nyelvváltozatok (általános bevezetés) A rétegnyelvek

A nyelvjárások és a nemzeti nyelv (A mai magyar nyelvjá-rások)

A magyar szókészlet változása

Az első részben a szerzők kifejtik, hogy mit jelent a nemzeti nyelv fogalma, és hogy milyen nyelvváltozatok alkotják. A tanulók megismerkednek a nyelvi norma fogalmával is, valamint a normatív nyelvváltozat beszélt (köznyelv) és írott (irodalmi nyelv) formájával. Ebben a fejezetben esik szó a regionális köz-nyelvekről is, amelyek bizonyos területi egységekhez kötődnek, és átmenetet képeznek a köznyelv, valamint a nyelvjárások között. A második részben a könyv a rétegnyelvek sajátosságaival és néhány típusával (szleng, ifjúsági nyelv, diáknyelv, szaknyelvek, argó) ismerteti meg a tanulókat. A harmadik egységben a nemzeti nyelvnek a nyelvjárásokból való kialakulásáról esik szó, a negyedik részben pedig a szerzők felvázolják a nyelvjárások jellemzőit, a köznyelvtől való hangtani, alaktani, szókészlettani és mondattani eltérésekre hívva fel a figyelmet.

Ennek a résznek a végén a tanulók megismerkedhetnek a magyar nyelvterület különböző nyelvjárási régióival, valamint a tájszók néhány típusával. Az utolsó rész az idegen eredetű szavakkal, valamint a jövevényszavak különböző fajtáival (török, latin, német, szláv) foglalkozik, amelyek között a kölcsönszók is szere-pelnek.

A jelentéstannal a tankönyvcsalád harmadik Magyar nyelv – Tankönyv a gimnáziumok és szakközépiskolák III. osztálya számára (Uzonyi Kiss–Csicsay 2012b) című részének Szójelentéstan elnevezésű fejezete foglalkozik. Ez a feje-zet öt (a tartalomjegyzék szerint csak négy) alfejefeje-zetre oszlik:

Szójelentéstan (általános bevezetés) A jelentés

A hangalak és a jelentés viszonya

Az egyjelentésű, a többjelentésű és az azonos alakú szavak A hasonló hangzású, a rokon értelmű és az ellentétes jelen-tésű szavak

Az első részben a tanulók megismerkednek a jelrendszer fogalmával, a nyelvnek mint jelrendszernek az általános jellemzőivel, a morfémával mint a legkisebb nyelvi jellel, valamint a jelentéstan legalapvetőbb ismereteivel. A má-sodik rész a szavak jelentésével foglalkozik, különös tekintettel a denotatív és a konnotatív jelentés fogalmára. A harmadik egység a hangalak és a jelentés kap-csolatát taglalja, megemlítve a hangutánzó szavak hangalakilag motivált jelenté-sét, a hangulatfestő szavak jellemzőit, valamint a magas és mély hangrendű szó-párok hangulatbeli (tipeg – topog) és jelentésbeli (itt – ott) különbségeit is. A negyedik részben az egyjelentésű szavak jellemzői után a többjelentésű és azo-nos alakú szavak, majd a hasonló hangzású, rokon értelmű és végül az ellentétes jelentésű szavak ismertetése következik. A tankönyvszerzők felhívják rá a fi-gyelmet, hogy a többjelentésű szavak esetében az egy hangalakhoz tartozó jelen-tések között mindig van összefüggés, mivel az elsődleges fogalmi jelentésből származtatott jelentések valamilyen hasonlóságon vagy érintkezésen alapuló társítás következtében alakulnak ki az alapjelentésből. A szerzők arra is figyel-meztetnek, hogy az azonos alakú szavaknál a jelentések között nincs összefüg-gés, a homonimák általában eltérő szófajúak, és szóba kerül a toldalékok homo-nímiája is. A könyv azt is megemlíti, hogy a poliszémák a szótárakban egy szó-cikkben, a homonimák pedig önálló szócikkekben jelennek meg. A homonímia és a poliszémia tárgyalásának ilyen szempontú összekapcsolását azért tartom célravezetőnek, mert így a diákok megtanulhatják azokat a szempontokat, ame-lyek alapján a két lexikológiai jelentésviszony egyszerűen elhatárolható egymás-tól. A fejezet utolsó részében a tanulók megismerkedhetnek a hasonló hangzású, a rokon értelmű és az ellentétes jelentésű szavakkal.

Minden fejezethez tartozik néhány feladat is, amelyek közül a nyelvjárások kapcsán három foglalkozik érintőlegesen a nyelvi variativitás kérdéskörével.

Közülük az elsőben (65/2) a tanulóknak a környezetükben használt regionális

köznyelv nyelvjárási jellemzőit kell ismertetniük, a másodikban (70/1) néhány tájnyelvi kifejezésről kell eldönteniük, miben különböznek köznyelvi megfelelő-iktől, a harmadikban (70/2) pedig minél több tájszót kell gyűjteniük köznyelvi megfelelőikkel párba állítva. A három feladatban az a közös, hogy megoldásként mindegyikükben szerepelhetnek alaki tájszók, amelyek a köznyelvi megfelelőik variánsai. A kontaktusváltozók és a variativitás kérdésköréhez is kapcsolódik egy közvetett feladat (72/1), amelyben a tanulóknak idegen eredetű szavakat kell keresniük magyar köznyelvi megfelelőikkel együtt. Mivel a tankönyv a kontak-tusváltozókat is az idegen eredetű szavak közé sorolja, így a jó megoldások kö-zött szerepelhetnek alaki kölcsönszók is. A szófajtannal, szóalaktannal és jelen-téstannal kapcsolatos feladatok közül egyik sem kapcsolódik a nyelvi variativitáshoz.

3.1.2.1.2.1 Az Uzonyi Kiss Judit és Csicsay Károly által írt tankönyvek variativitással kapcsolatos tananyagrészeinek hiányosságai

A Magyar nyelv – Tankönyv a gimnáziumok és szakközépiskolák II. osztálya számára (Uzonyi Kiss–Csicsay 2012a) alapjában véve egy jól felépített oktatási dokumentum, de ebben is találunk hiányosságokat a nyelvi variativitással össze-függő tananyagrészekben. A dialektológiai tananyag kapcsán az Uzonyi Kiss–

Csicsay-féle tankönyv nem említi meg, hogy Szlovákia területén milyen magyar nyelvjárások élnek. A hangtani nyelvjárási jelenségek közül is csak hármat is-mertet. Igaz, hogy közülük kettő (az á ajakkerekítéses és az a ajakréses ejtése) a palóc, a harmadik (a zárt ë használata) pedig a csallóközi nyelvjáráshoz (is) köt-hető, de ha azt szeretnénk, hogy a diákok tudják, hogy a szóban forgó nyelvi jelenségek saját nyelvjárásuk jellemzői, akkor ezeket a nyelvi jelenségeket konk-rét nyelvjárásokhoz, a nyelvjárásokat pedig területegységekhez kell kötnünk.

Ebben a tankönyvben sem jelenik meg a zárt ë jelentésmegkülönböztető szerepe.

A nyelvjárások szókincsbeli sajátosságainál szóba kerülnek a tájszók különböző típusai, de az alaki tájszókról (amelyek köznyelvi megfelelőik variánsai) nem esik említés. Ezt azért hiányolom, mivel a tájszóknak három típusa van, melyek közül a tankönyv kettővel részletesen foglalkozik.

A szófajtani ismeretek nagyon szűkre szabottak, szinte lexikon jellegűek. A Kovács László által írt tankönyvtől eltérően ez a tankönyv nem szól sem az ikes/iktelen igékről, sem pedig a többalakú névszó- és igetövekről, azaz a nyelvi variativitás szófajokkal összefüggő ismérvei közül egyik sem jelenik meg benne.

A tankönyvben a jelentéstannal kapcsolatos hiányosságok is találhatók. A je-lentésfajták meghatározásakor a tankönyv megkülönbözteti a denotatív és

konnotatív jelentést, illetve beszél a szavak hangulatáról is, amit befolyásol, hogy kivel és milyen beszédszituációban kommunikál a nyelvhasználó. Vélemé-nyem szerint ez a meghatározás inkább a pragmatikai jelentésekre vonatkozik, amelyek megkülönböztetése a nyelvi variativitás szempontjából elengedhetetle-nül fontos. Az elméleti részben találkozunk variánspárokkal (tipeg – topog, itt – ott, sete – suta), amelyeket a szerzők magas és mély hangrendű szópároknak neveznek, és a jelentésükkel kapcsolatban szakszerűtlen magyarázatot adnak (eltérő hanghatásuk megerősíti a szavak jelentését, apró jelentésbeli eltérésre utal, játékossá, dallamossá teszi a kifejezést). A lexikológiai jelentésviszonyok közül a többalakú szavak (amelyeket a Kovács László által írt tankönyv legalább megemlített, és feladat is kapcsolódott hozzájuk a gyakorlókönyvben) hiányoz-nak, amelyeket (a nem túl szerencsés elnevezés ellenére) a hasonló hangzású szavak között sem találunk meg.

A tankönyv a szlovákiai magyar nyelvhasználatra jellemző kontakus-változatok sajátosságaival részletesen nem foglalkozik annak ellenére, hogy a kerettanterv egyik fontos követelménye a szlovák–magyar kétnyelvűség lexikai jellemzőinek ismerete. A kontaktusjelenségekről csupán egyetlen helyen esik szó, de a kölcsönszók rendszeréből (az alaki tájszókhoz hasonlóan) az alaki köl-csönszók (amelyek sztenderd megfelelőik variánsai) hiányoznak. A szlovákiai magyar nyelvhasználattal kapcsolatban szeretném megemlítenem azt is, hogy a tankönyvcsalád nyelvművelő szemléletű, azaz nem jelennek meg benne azoknak a nyelvtudományi ágazatoknak az eredményei (szociolingvisztika, kontak-tológia), amelyek keretében a szlovákiai magyar nyelvváltozatok jellemzőinek a leírása történt/történik (vö. Misad 2009b: 151).

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a szóban forgó tankönyvcsalád nyelvi variativitással összefüggő tananyagrészei hiányosak, az új nyelvtankönyvek elődjükhez képest kevesebb ismeretanyagot közvetítenek. Mivel gyakorlóköny-vek nem tartoznak hozzájuk (az egyes tananyagrészekhez kapcsolódó feladatok pedig nagyon egyszerűek), bennük a címszavakban feltüntetett elméleti ismeret-anyag van túlsúlyban, aminek következtében a tanulók nyelvtani tanismeret-anyaggal kapcsolatos készségei nem fejlődnek megfelelően.

3.1.2.1.3 A Misad Katalin, Simon Szabolcs és Szabómihály Gizella által írt