Az Anyám tyúkja és az Apám kakasa

Az Apám kakasa és az Anyám tyúkja című versszövegek a tankönyv Humor és komikum az irodalomban című fejezetében találhatók. E két szöveg variáns mivoltát az Apám kakasa című kötet tankönyvben megtalálható borítója is alá-támasztja. A cím alatt alcímként a következőt olvashatjuk: Változatok klasszikus magyar gyerekversekre. Annak ellenére, hogy az Apám kakasa és az Anyám tyúkja egymás variánsai, mégis egészen más szemszögből kell megvizsgálni őket, mint a népköltészeti szövegvariánsokat. Ennek a két költeménynek a szer-zőit pontosan ismerjük, tudjuk, melyik szöveg keletkezett korábban, így a kiin-duló szöveg (invariáns) megjelölése is egyszerű. Az invariánst maga a tankönyv

is megjelöli: „Vannak olyan klasszikus versek, melyeken generációk nőttek fel.

Régi verssorok: ott csörögnek, ott zörögnek a gyerekkobakokban réges régóta.

[…] Ezeket a jól ismert verssorokat írta át a két költő úgy, hogy a mai kor gyer-meke számára is aktuális legyen” (Bolgár–Bukor 2010b: 159).

Vegyük szemügyre a két vers különbségeit! Az alapvető különbséget már a címadás is jól szemlélteti: a Kádár Katával ellentétben itt két eltérő címről kell beszélnünk. A címek vizsgálata során az is feltűnik, hogy a Lackfi-szöveg min-tegy a Petőfi-vers ellentéteként jelenik meg. Ezt a következő ellentétpárok is bizonyítják: anya – apa, kakas – tyúk, kutya – macska. Ilyen értelemben a két költemény a „nemek harcaként” is felfogható. További különbség az is, hogy Petőfi versében a tyúk kiemelt lakója a háznak, hiszen az a költő anyjának egyet-len jószága, míg a másik szövegből az derül ki, hogy a kakas egy fölösleges lakó, mert ha rosszul viselkedik, a levesben végzi. Kálmán C. György megjegyzi (vö. 2009: 446), hogy a versben a tyúkanyó azért kiemelt szereplő, mert a hatal-mas szegénységben ő az egyetlen vagyontárgy. Ez a mai olvasó számára humo-rosnak tűnhet, de az akkori szociális hátteret ismerve inkább ironikusnak hat. A hatodikosok számára előírt anyanyelvi kerettanterv egyik követelménye a kü-lönböző műfajú és stílusú szövegekkel való munka, ezért az ellentétek után a két költemény más stílusjegyeit is érdemes megvizsgálni.

A stílus fogalmának meghatározása nagyon sokrétű és összetett, így jelen dolgozatban csupán arra vállalkozom, hogy annak a témához kapcsolódó aspek-tusait megvizsgáljam. Bárczi (1966: 1278) szerint a stílus „az a sajátos mód, ahogyan gondolatainkat, közölnivalónkat a nyelvi eszközök megválogatásával kifejezzük.” Egy másik meghatározás szerint „a stílus a tág értelemben vett kon-textusnak, azaz a kommunikációs helyzetnek megfelelő nyelvi változat” (Péter 1978: 223). Azért éppen ezt a két meghatározást választottam, mert véleményem szerint a költeményekhez kapcsolódó, stílusvizsgálatra koncentráló feladat rajtuk keresztül való megközelítése a legideálisabb: „Habár Petőfi költeményét is hu-morosnak érezzük, Lackfi János verse más miatt nevettet meg bennünket. Miben rejlik a humora? Vizsgáljátok meg a stílusát!” (Bolgár–Bukor 2010b: 160).

Elmondhatjuk, hogy a két költemény stílusa teljesen eltérő. Az Anyám tyúkja tiszteletteljesen szólítja meg a tyúkanyót, aminek a legfőbb kifejezőeszköze a magázás, ennek azonban a szövegben humoros a stílusértéke, mert a kicsinyes témához nem illik (vö. pl. Petőfi: A helység kalapácsa c. vígeposzával). A Lackfi-szöveg elején is érvényesül a magázó forma, de az később tegezésbe fordul. Petőfi versének hangvétele barátságos, míg az Apám kakasa inkább szemrehányó hangvételű. Az előbbiben nem találunk beszélt nyelvi elemeket, a

másik viszont bővelkedik élőnyelvi fordulatokban. Az utóbbi megállapítás azért fontos, mert átvezet minket egy másik kérdéshez is: a kerettantervben megfo-galmazott egyik fontos követelmény, hogy a tanulók tudatosítsák a beszélt és írott nyelvi szövegek különbségeit. Ezt egy, a szöveggel kapcsolatos feladat is segíti: „Keressetek ki a versből olyan kifejezéseket, melyeket a barátaitok köré-ben használtok!” (Bolgár–Bukor 2010: 160).

A vizsgálat szempontjából a stílus meghatározásán kívül nem kerülhető meg az intertextualitás, a paródia és az újraírás fogalma sem. Az intertextualitás „…

azokra a tényezőkre vonatkozik, amelyek valamely szöveg felhasználását egy vagy több olyan szöveg ismeretétől teszik függővé, amellyel a befogadó koráb-ban találkozott. […] Egy bizonyos stíluson belül az intertextualitásra való ha-gyatkozás nagyobb vagy kisebb jelentőséggel bírhat. Az olyan típusokban, mint a paródia, a kritikai áttekintés, a cáfolat vagy a jelentés, a szöveg létrehozójának folyamatosan szemmel kell tartania az előző szöveget, amelyet rendszerint a szöveg befogadójának is valamennyire ismernie kell” (Beaugrande–Dressler 2000: 34–35). A paródia Fónagy Iván szerint „… valamely műfaj, stílus, egyedi mű vagy alkotói sajátosság komikus hatás kiváltását célzó utánzása” (1986:

214). „A paródia minden lehetséges műnemben jelen levő komikus és szatirikus műfaj. Legjellemzőbb vonása az utánzás és a vele járó torzítás, elrajzolás, túlzás, a tartalmi és a formai elemek fonákra fordítása” (Alföldy 2003: 5). Az újraírás a posztmodern irodalom kitüntetett kérdésköreihez tartozik. Minden átírás egyfajta variációs ismétlésnek fogható fel, így az újraírt mű nemcsak ismétlés, de variá-ció is. A létrejött alkotásra bár átírásként tekintünk, az mégis önálló szövegként működik (vö. Dobás 2009: 49).

Mivel a fentiekben leírtak ellenére sem a stílus, sem a paródia fogalmának meghatározása nem került be a tankönyvbe, így az órán olyan fogalmakkal kell operálni, amelyek jelentésével a diákok nincsenek tisztában. Bár a stílus megha-tározása az ötödikes kerettanterv egyik követelménye, azt az ilyen jellegű szöve-gek és feladatok kapcsán célszerű lenne a könyv segítségével átismételni. A könyvben az átírás (újraírás) fogalma ugyan megjelenik, de annak meghatározá-sa, a művelet jellegzetességei szintén hiányoznak. Ezen ismeretek azért lennének fontosak, mert a vershez kapcsolódó utolsó feladatban a szerzők versírásra ösz-tönzik a tanulókat, amit az átírás alapszabályainak ismerete nélkül elég nehéz elvégezni. Igaz, hogy a kapcsolódó feladatok mindegyike ezeket az alapszabá-lyokat „ismerteti”, de sem megállapításként, sem feladatként nem jelenik meg azok összefoglalása. A két költemény összehasonlítása után (alapgondolat, rit-mus, rímképlet vizsgálata) célszerű lenne megfogalmazni az újraírás alapelveit,

amelyeket a saját szövegvariáns megírásánál mindenki követhetne. A paródia meghatározását azért hiányolom, mert a humor és a komikum kapcsán azt meg-kerülhetetlen fogalomnak tartom, főként akkor, ha a tananyag a paródiára hoz példát. Hiányzik továbbá a két-két variánspár közti párhuzam megvonása is, pedig a kerettanterv egyik követelménye a nép- és műköltészet összehasonlítása, amely a nép- és műballadák esetében meg is történik. Ha a könyv mindkét eset-ben bevezeti a változat (variáns) fogalmát, akkor a későbbi (Humor az iroda-lomban) tananyagrésznél ismétlés gyanánt fel kellene idézni a már tanultakat, és az összehasonlításba bevonni a népköltészet variánsait is. Ebben a kontextusban el lehetne mondani a tanulóknak, hogy a variativitás nemcsak a népköltészetet jellemzi, hanem a műköltészet sajátja is. Azt is hangsúlyozni kellene természete-sen, hogy a két-két szöveg között alapvető különbségek vannak, azok más céllal, más módon keletkeztek: a Kádár Kata esetében az információk továbbadása volt a lényeg, míg a Lackfi-vers esetében a téma újragondolása. A Kádár Katánál a hasonlóság szinte azonosságot jelent, ami a másik két variáns esetében az alap-gondolatra (háziállat), a ritmusra és a rímelésre redukálódik.

Ez a kérdés általános iskolai gyakorló tanárként is foglalkoztatott, ezért a fen-tiekben leírt koncepciót a gyakorlatban is kipróbáltam. Mivel a két-két szöveg nemcsak időben, hanem a tananyagban is távol esik egymástól (a Kádár Kata az első félév első óráiban, az Anyám tyúkja és az Apám kakasa pedig a második félév első óráiban kerül sorra a tanításkor), ellenőrizhető volt, hogy a diákok mennyire emlékeznek a variativitás fogalmára. Elmondhatjuk, hogy a műkölté-szeti variánsok kapcsán a tanulók gond nélkül képesek voltak párhuzamot vonni a már tanult szövegvariánsokkal. Itt tárgyaltuk meg azt is, hogy a Kádár Kata szövegvariánsaiban is találhatók élőnyelvi elemek, de azok nyelvjárási jellegűek, míg az Apám kakasa esetében ezek inkább a szlenghez, az ifjúsági nyelvhez köthetők. Készítettünk átiratokat is, melyek esetében hűek maradtunk az eredeti ritmushoz, szótagszámhoz, rímeléshez. Ezzel visszacsatolást nyertem arra nézve is, hogy a diákok elsajátították a szövegvariánsok működési elvét. A paródia fogalmának bevezetését az Anyám tyúkja és az Apám kakasa kapcsán maguk a tanulók szorgalmazták, ami bizonyítja, hogy ennek a fogalomnak helye lenne a vizsgált tananyagrészben. Érdemes megjegyezni azt is, hogy az Anyám tyúkja annyira a köztudatban élő, mindenki által ismert költemény, hogy nem is nagyon foglalkozunk vele, mert úgy gondoljuk, mindenki mindent tud róla, amikor azonban szóba kerül, nem tudunk hozzá közelíteni (vö. Kálmán C. 2009: 446).

Ezt támasztják alá a személyes tapasztalataim is, mert a tanulók az először olva-sott Apám kakasa kapcsán sokkal több információt meg tudtak fogalmazni, mint

az általuk már évek óta ismert Anyám tyúkja kapcsán. Ennek oka a fentiekben elmondottakon kívül valószínűleg az, hogy bár Lackfi János és Vörös István átírják a verseket, ezt azzal a szándékkal teszik, hogy közelebb hozzák azokat a mai gyerekek világához. Az ilyen típusú újraírásokra azért van szükség, mert mindenkiben benne él a klasszikus gyermekversek egy-egy sajátos változata, csak nem mindenki veti azokat papírra (vö. Szávai 2009: 11).

2.2.4 Összegzés

A 6. osztályos irodalomkönyv vizsgálata alapján elmondható, hogy az elmé-leti rész és a feladatok segítségével a tanulók a kerettantervnek megfelelően kellő elméleti tudáshoz jutnak a népballadákkal, népköltészettel és a népkölté-szeti szövegvariánsokkal kapcsolatban. Ezzel szemben a műköltészet szövegva-riánsaival kapcsolatos, a tankönyv segítségével megszerezhető tudás inkább gyakorlati jellegűnek nevezhető. Bár a kerettanterv nem foglalkozik konkrétan a variánsok kérdésével, a tankönyv által biztosított keretek között mindenképpen hasznos lenne behatóbban megvizsgálni őket a népköltészet és műköltészet elté-réseinek és hasonlóságainak, valamint a stílus és az előbeszéd nyelvi elemeinek összevetése kapcsán.

3. A nyelvi variativitás és a szlovákiai magyar középiskolai