Tisztességtelen-e az örökárra szóló szerződés?

Az örök időre szóló, vagy örök áron kötött szerződésekkel kapcsolatban felmerült az a kérdés is, hogy vajon ezek a szerződések tisztességesek-e.

A Kúria 1933. május 17-én, egy hosszú per végén hozott ítéletében elutasította Szabó Dezső³⁴⁷ felperes keresetét. Szabó keresete arra irányult, hogy a bíróság mondja ki, hogy tíz műve kiadási jogának egyszer s mindenkorra történő átruházása tárgyában kötött szer-ződése feltűnően értékaránytalan, és ezért semmis.

345 Kúria 1937. március 3. P. I. 5890/1936. [687.]. In: Térfy Béla (szerk.): Grill-féle új döntvénytár XXX. Budapest, Grill, 1938. 279–281.

346 Uo. 279. Balás P. Elemér 1933-as javaslatában ezzel ellentétes megállapításra jut. Továbbá a hatályos törvény is ezzel ellentétes álláspontot képvisel 1999. évi Szjt. 46. § (1) A felhasználó az engedélyt harmadik személyre csak akkor ruházhatja át, illetve csak akkor adhat harmadik személynek további engedélyt a mű felhasználására, ha azt a szerző kifejezetten megengedte. (3) Ha a felhasználó a szerző beleegyezése nélkül ruházza át a jogait, illetve ad további felhasználási engedélyt, vagy ha a felhasználási engedély a szerző beleegyezése nélkül száll át, a felhasználó és a jogszerző egyetemlegesen felelnek a felhasználási szerződés teljesítéséért.

347 Szabó Dezső (1879-1945) író, kritikus, publicista. Több művével nagy sikert ért el, azonban erőteljes zsidó-, német-, szocializmus, kommunizmus és katolicizmus ellenessége és a Horthy rendszer elutasítása miatt egyre kevesebb lehetősége maradt művei megjelentetésére. Kenyeres 1982, 674.

6. Szabó Dezső hirdetése életművének eladása tárgyában³⁴⁸

A történet egészen 1923-ig nyúlik vissza, amikor Szabó Dezsőt egy büntetőperben elítélték és úgy határozott, hogy külföldre távozik. Ehhez azonban pénzre volt szüksége és ennek érdekében eladta addig született műveinek szerzői és kiadói jogát. Az életmű-vet a saját szerkesztésű Élet és Irodalom című újságban hirdette meg, és végül kiadói és szerzői jogait 1924 januárjában a Stádium Kiadó 400 dollárért³⁴⁹ vette meg. A Segítség!

című művével nagy sikert aratott, amit a Genius adott ki, és annak érdekében, hogy a többi Szabó művet is kiadhassa, 1925-ben a Genius Kiadó Szabó Dezső beleegyezésével az addigi életművet megvette a Stádiumtól. Mindezek alapján Szabó az első szerződésből 400 dollárt, az életmű továbbadásáért a kiadó jóvoltából újabb 1200 pengőt, s végül a Segítség! jogaiért 4800 pengőt kapott.³⁵⁰ Mivel Horthy-ellenes kirohanásai miatt 1925 után művei már nem jelenhettek meg, Szabó többnyire előadóként tartotta fenn magát.

Sokkoló volt tehát számára az összkiadás 1929-es újabb megjelenése, amelyből ő további díjazásban már nem részesülhetett.

Szabó a Budapesti Királyi Törvényszékhez benyújtott keresetét arra alapította, hogy az eredeti átruházási, majd a továbbruházásba beleegyező szerződések megkötésekor szorult anyagi helyzetben volt és az alperes ezt a helyzetet kihasználva szerezte meg, „szembeötlő

348 Hirdetés. Élet és Irodalom. 1923. (8) 79.

349 Ez az összeg jelenértéken legalább 1,5-3,4 millió forintnak feletethető meg.

350 Budai Balogh Sándor: Szabó Dezső kontra Genius Lapkiadó Rt. 1929-1933. Eddig ismeretlen periratok, levelek. Irodalomtörténeti Közlemények. 1980. (4) 510–521.

módon aránytalan csekély” ellenszolgáltatásért. Az Mtj. 997. § (2) bekezdés szerint ugyanis semmis az a szerződés, amellyel valaki másnak tapasztalatlanságát, könnyelműségét, függő vagy megszorult helyzetét vagy a nála elfoglalt bizalmi állását kihasználva, a maga vagy harmadik személy részére, a másik fél tetemes kárával, ingyenes előnyt vagy aránytalan nyereséget köt ki vagy szerez. A Budapesti Királyi Törvényszék az állítólagosan kizsákmá-nyoló szerződések fennálltát több szempontból vizsgálta. A vizsgálat során megállapította, hogy a felperes nem igazolta megfelelő módon, hogy szorult anyagi helyzetben volt – önmagában az életmű 400 dollárért történő hirdetése nem alapozza meg a rászorultságot.

A felperes azt sem tudta bizonyítani, hogy a kiadó a szorult helyzetét kihasználva a jó erkölcsökbe ütköző módon bírta rá uzsorás előnyök elfogadására. Sőt, ellenkezőleg, a felperes maga határozta meg az életmű jogainak ellenértékét és azt hónapokon keresztül hirdette saját újságjában. A szakértői bizonyításból csupán azt az egyező és a Törvényszék által is elfogadott megállapítást emelem ki, amely arra utal, hogy „a szerzői és kiadói jog utólagos értékesítésével elért vagyoni előnyök nem vonatkoztathatók vissza az ügylet ke-letkezésének időpontjára, mert az értékesítés kedvezőbb lehetőségei sosem csupán az egyik fél szolgáltatásának következményei, hanem a szerző és a kiadó közös tevékenységének eredményei.”³⁵¹ S mivel a kiadó magára vállalta az ügylettel járó esetleges kockázatot is, részesülnie kellett a szerencsés értékesítés előnyeiből is, a szerző pedig, ha nem arányos tiszteletdíjat kötött ki magának, az elért keresletnövekedésre való tekintettel utólag nem követelhetett részesedést. A Törvényszék ugyancsak a felperes terhére értékelte, hogy az életművét közel fél éven keresztül hirdette, míg vevőt talált rá, és az új kiadó is – tekin-tettel a kereslet alacsony voltára – csupán egy művet adott ki az első két évben. Ha tehát a szerződés megkötésekor tényleg többet értek volna Szabó Dezső szerzői jogai, akkor nem kellett volna éveket várni a művek iránti érdeklődés felfutására. Mindezek alapján a felperes keresetét a Törvényszék elutasította, amely ítéletet az Ítélőtábla is helybenhagyott.

A felülvizsgálati eljárás során a Kúria nem fogadta el felperes azon további érvelé-sét, miszerint „egy egész sorozat műnek egyszersmindenkorra szóló egy összegben való megvétele már önmagában véve erkölcstelen.”³⁵² A Kúria álláspontja szerint az íróknak gyakran kedvezőbb egy összegű jogdíjat felvenniük, sem mint, hogy egy bizonytalan, az értékesített példányok után számított százalékos díjra várjanak. Az Alföldy Dezső előadó által készített ítélet hatályában fenntartotta a másodfokú ítéletet, megállapítva a kizsák-mányoló ügylet hiányát. Az 1933 májusában meghozott ítélettel Szabó Dezsőnek szinte annyi fizetési kötelezettsége keletkezett, mint amennyi jogdíjat a megtámadott szerződések révén korábban nyert.

Az eset végleg azonban csak 1940-ben ért véget, amikor az addigra a Révai Testvé-rekhez került szerzői jogokat a kiadó Szabó Dezsőnek egy levél keretében visszaadta. A visszakerült szántóföld című írásában Szabó már a megnyugvás, de nem a megbocsátás hangján tette közzé ismét saját igazát. Hatásvadász fordulat volt például, hogy Szabó vala-mennyi szerzői jogát a kolozsvári Református Kollégiumra hagyta. Ennek a rendelkezésnek az volt a szépséghibája, hogy a magyar nyelvű kiadási jog még a Révai kiadónál volt.³⁵³ Másutt pedig azt írta, hogy „a Révai cégnek is az lesz a legnagyobb eredménye, ha a teljes

351 Budapesti Királyi Törvényszék 9.P. 43.240/1929/27. BFL VII.1.d. Budapesti Királyi Ítélőtábla P. IV. 11420/1930.

perszám alatt.

352 Kúria 1933. május 17. P. I. 1689/1931. BFL VII.1.d. Budapesti Királyi Ítélőtábla P. IV. 11420/1930. perszám alatt.

353 Szabó Dezső: A visszakerült szántóföld. In: Szabó Dezső újabb művei 60. Ludas Mátyás Kiadás, 1940. 72.

igazságtétel erkölcsi tényét valósítja meg.”³⁵⁴ A kiadó végül lemondott valamennyi jogról Szabó Dezső javára, minden még készleten lévő műpéldányt elszállíttatott az írónak, s végül a kiadó eltekintett a jogerős ítélet óta fennálló 1800 pengő perköltség követeléstől is.³⁵⁵ Szabó Dezső később is vissza-visszatért írásaiban az írók védelmére.³⁵⁶

Szabó Dezső példájával szemben Ady Endre valamint a Singer és Wolfner Könyv-kiadócég között „Az Illés szekerén” című kötet tárgyában létrejött szerződésben a felek kiadásonként fizetendő honoráriumban egyeztek meg és figyelemmel voltak a mű esetle-ges sikerességére is. Ady Lédának (Diósy Ödönné) írt leveléből tudható azonban, hogy a Singer és Wolfner eredeti ajánlata örök árra szólt: „Singer és Wolfnerékkel megakadtam.

Beküldték a szerződésmintát, és én inkább ki se adom a könyvem. Eszerint nekik joguk van örök időkre minden egyes kiadáshoz 400 koronáért. Írtam nekik szigorúan, de a választ hasztalanul várom.”³⁵⁷ Pár héttel később a szerződés a felek között létrejött; a kiadó engedett a költő szigorú levelének. Így „abban az esetben azonban ha az első kiadás a megjelenés napjától számított három év alatt elfogyna, úgy a további kiadásokért nem 400, hanem 600 koronát fizetnek nekem kiadásonkint.”³⁵⁸ Ady a szerződésben külön kikötötte, hogy

„szóbanlévő verseskötetem első három kiadásának joga az önök és törvényes jogutódaik tulajdona révén, azt önöktől sem én sem törvényes jogutódaim meg nem vonhatják.”³⁵⁹

Szabó Dezső és Ady Endre példája kiválóan megmutatja a felek szerződési szabadságát.

Ady elfogadhatta volna a kiadó első ajánlatát, vagy felsrófolhatta volna az árat, akár 800 koronára. Ellenben a költő a kiadóval közösen vállalta a bizonytalanságot, hiszen bízott a kötet második kiadásának sikerében, amelyet (rosszabb esetben) eleve csak három évvel későbbre tervezett. Szabó Dezső „próbaperének” jelentősége abban állt, hogy a legfőbb bírói fórum megvizsgálta az örökárú szerződések tisztességességének kérdését és megálla-pította, hogy – a perhez hasonló esetekben – nem ütközik jó erkölcsbe az, ha az író egyes műveinek szerzői jogát örök áron eladja, és ha az érte kapott díj, mindent figyelembe véve, a szerződéskötéskor nem feltűnően aránytalan. Elsősorban a jogdíjakból élő szerzőknek lenne lehetősége igazolni, hogy szorult helyzetben vannak a szerződés megkötésekor, hiszen tartalék híján nincs lehetőségük a kiadó ajánlatával szembe helyezkedni. Ellenkező bírói döntés esetén számtalan addig kötött kiadói szerződés válhatott volna semmissé.

A bevezető fejezetben már utaltam Ambrus Zoltán íróra, akivel a Révai Testvérek több örökárú szerződést kötött. Illés Endre a kiadóvállalat 1930-as évekbeli igazgatója már idézett szavaival a kiadói gyakorlat szerint Ambrust „[m]egkötözték a csuklójánál, a bokájánál, s még a lélegzetvételhez is engedélyt kellett kérnie, majdnem szó szerint. És mindezt Ambrus Zoltánnal tették. Az írók írójával. A finom, hallgatag, művelt, szerény, korrekt emberrel.”³⁶⁰

Kérdésként merülhet fel, hogy ha a kiadó tényleg ennyire kihasználta Ambrus függő vagy szorult helyzetét, illetve ebből Ambrusnak kára keletkezett, vagy a kiadó ingyenes előnyt, valamint aránytalan nyereséget kötött ki, miért nem támadta meg a szerződést Szabó Dezsőhöz hasonlóan. A levéltári források megmutatják ennek a szerződéses gyakorlatnak a kiadói oldalát is.

354 Uo. 73.

355 Uo. 77–78.

356 Szabó Dezső: Az író és a haszon. In: Az egész látóhatár II. Budapest, Püski, 1991. 1050–1061.

357 Vezér Erzsébet: Perújítás a duk-duk ügyben. Irodalomtörténet. 1971. (4) 775.

358 MTA KIK Kézirattár K 18/114. Ady Endre 1908. november 9-én kelt szerződése.

359 Uo.

360 Illés 1979, 455.

Ambrus 1902-es szerződésével majd egy tucat művének kiadói jogait 30 évre átruház-ta a Révai Intézetre. A szerződés egyrészt egy tisztességes honoráriumot állapított meg (szerzői ívenként mintegy 200 koronát), másrészt a szerződés 4. pontja szerint a kiadó vállalta, hogy még a tiszteletdíjak esedékessége előtt – utólagos elszámolás mellett – havi 200 korona előleget folyósít az írónak. A kiadó ezen felül vállalta, hogy az író mintegy kétoldalnyi adóssága kifizetése érdekében váltóhitelt nyit egy pénzintézetnél és magára vállalja a törlesztő részletek és kamatok kifizetését. Ambrus Zoltánnak ugyanis több in-tézménnyel szemben volt váltótartozása, hátralékban volt korábbi törlesztéseivel, tartozott az adóhatóságnak, a szabójának, a fényképészének (18 koronával), elmaradt különböző tagdíjak befizetésével és 16 magánszemélynek is tartozott mintegy 1220 koronával.³⁶¹ A teljes tartozás 3672 korona volt, amelyet a Révai Testvérek a kiadói szerződést követően kifizetett, továbbá fizette a havi 200 korona járandóságot is.³⁶² Ezek az adatok arra enged-nek következtetni, hogy a Révai Intézet nem a szerző kizsákmányolásában volt érdekelt, hanem abban, hogy a szerző rendezett körülmények és biztos anyagi háttér mellett újabb műveket hozhasson létre.