A szerző jogainak visszanyerése

Az örök áras szerződések ellentéte a teljes vagy részleges tulajdonjoggal-rendelkező jo-gátruházó, illetve a kiadói szerződések. A szerzői jogi szerződések egyrészt engedélyezési jogot átruházó szerződések, másrészt felhasználási, azaz a felhasználást engedélyező szer-ződések lehetnek. A szerzői jogi jogátruházás maga is tovább differenciálható, mint ahogy már Knorr Alajos is 1873-ban megírta: „ezen átruházás lehet teljes vagy részletes, feltétlen vagy feltételes, állandó vagy bizonyos időhöz kötött, minek meghatározása a szerződő felek akaratától függ.”³⁸⁹ Vagyis átruházható meghatározott kiadásszámra, külön-külön egy-egy felhasználási módra. A meghatározott időre történő átruházás minden bizonnyal a XIX. század végén még jelen lévő tulajdonjogi felfogást tükrözi, hiszen az nem más, mint korlátozott engedélyadás.

Érdekes fordulata a szerződéseknek a tulajdoni joggal történő átadás. A Dobrowszky és Franke Cég négy tanítóval kötött szerződést egy elemi népiskolák számára készült olvasókönyv 3. kiadására. A szerződés szerint a szerzők a kiadói jogot „tulajdoni joggal adják át” a mű egy kiadására.³⁹⁰ Egy évvel később a felek ugyanerre a műre kötöttek szer-ződést, amelyben új feltételként jelent meg a kiadó megszűnésének esete is. Így abban az „esetben, ha Dobrovszky és Franke czég megszűnik, csődbe jut, vagy feloszlik, akkor a kiadói jog minden kárpótlás nélkül szerzőkre visszaszáll és a már készletben lévő pél-dányok elárusításának módját szerzők határozzák meg. Dobrovszky és Franke czégnek

386 Kt. 266. § A szerződés szavai közönséges értelmükben veendők, kivéve ha az érdekelt felek azt igazolják, hogy a használt kifejezésnek a kereskedelmi forgalomban elfogadott más értelmet tulajdonítottak. Kétség esetében a szerződés szavainak oly értelmezés adandó, mely mellett az ügylet joghatállyal bírhat.

387 Kt. 267. § A cselekvények és mulasztások jelentőségének és joghatályának megítélésénél tekintettel kell lenni a kereskedelmi forgalomban elfogadott szokásokra és gyakorlatokra.

388 Mtj. 995. § Szerződés értelmezésében nem annyira a használt kifejezések betűszerinti értelme, mint inkább a szerződő felek akarata irányadó. Kétség esetében azt kell a felek akaratának tartani, ami tekintettel az eset körülményeire és az élet felfogására a méltányosságnak leginkább megfelel.

389 Knorr, 1873. 70.

390 BFL VII.185 1882. 0430 Hajnal Adolf, Sretvizer Lajos, Steiner István és Braun Jónás tanítók.

nem áll jogában ezen olvasókönyveket másnak eladni, illetve a szerződést más személyre átruházni, a szerzők beleegyezése nélkül. Szerzőkre száll vissza a tulajdonjog akkor is, ha a Dobrovszky és Franke czég a második pontban kitett fizetési határidőt be nem tartaná.”³⁹¹ A szerződés több jogvesztő feltételt tartalmaz. Az egyik a cég jogutód nélküli megszűnése esetén áll be, azzal, hogy a könyvek feletti rendelkezés visszaszáll a szerzőkre, a másik pedig a fizetési határidő be nem tartása esetén.

Nem minden szerződés volt azonban ennyire szabatosan megfogalmazva, ezért jogvi-ták esetén a kétértelműséget a bíróságnak kellett eldöntenie. A Királyi Kúria olykor elég pragmatikusan ítélte meg a jogvitákat. Az első perbeli tényállás szerint felek több kiadói szerződést is kötöttek egymással, de vita támadt, hogy vajon a szerződés a teljes védelmi időre kiterjed-e. A Kt. 522. §-a szerint a kiadói jog terjedelmére nézve a felek megállapodása szolgál irányadóul, de kétség esetében a szerződés a munkának csak egyszeri kiadására ad jogosítványt. A Királyi Kúria álláspontja szerint ha „a felek között létrejött szerződésben ez szabatosan kifejezve nem lett, akkor is, ha a szerződéses rendelkezéseiből vagy pedig a szerződő felek concludens cselekményeiből kétségtelenül megállapítható, hogy a szer-ződő felek egyező akarata a szerzői jognak az egész védelmi időre való átruházására s illetve ennek megszerzésére irányult” akkor kiadói szerződés kiterjedhet az egész védelmi időre.³⁹² Egy másik jogvitában a bíróság már a ráutaló magatartást is elfogadta az örök időre szóló jogátruházás alapjának. A tényállás szerint az alperes a szerző „Sötét bűnök”

című művét³⁹³ korlátlan példányban való kiadásra szerezte meg 300 korona ellenében. A tanúvallomások szerint a szerző a kérdéses kéziratot az első kiadás közzététele után az alperesnél hagyta, amit a Királyi Kúria úgy értékelt, hogy mivel a szerző a kéziratot nem vette vissza, ezért megállapítható, hogy azt egyszer s mindenkorra az alperes korlátlan tulajdonába bocsátotta.³⁹⁴

A Révai Testvérek az 1920-as években kötött szerződéseiben jellemzően kikötötte, hogy ha a műpéldányok elfogyásától számított két éven belül nem készül új kiadás, és a szerző ajánlott levélben küldött felhívását követő három hónapon belül nem kezdik meg az új kiadás nyomtatását, akkor a szerzői és kiadói jog visszaszáll a szerzőre. Kertész Manó 1922-ben hiába ruházta át „Magyar szóban magyar múlt” című mű összes kiadásaira vonatkozó szerzői és kiadói jogát a kiadóra, az előbbi feltétel teljesülése esetén a kiadó elvesztené azt. A felek előrelátó szerződési feltételként olykor felvették azt is, hogy „netaláni háború tartama alatt” ³⁹⁵ a szerződés szünetel. Egy majd tíz évvel későbbi szerződésükben a kiadó hosszabb időtartamot biztosított magának. A könyvet bármikor újra kiadhatta és a jogvesztés csak akkor állt be, ha az elfogyást követő felhívásra egy éven belül nem adták ki újra.³⁹⁶

A Török Sophie-val a Babits életmű kiadására kötött megállapodás már azt az automa-tikusan megújuló szerződési feltételt tartalmazta, hogy felmondás hiányában a jogviszony folytatólagosan öt évenként mindig újabb öt–öt évre meghosszabbodik, hacsak valamelyik

391 BFL VII.185 1883. 0570.

392 C. 1907. november 26. 1122/1906. Kereskedelmi Jog. 1908. (3) 66.

393 Sötét bűnök címmel két mű jelent meg, 1901-ben Ady Endrének egy tárcája, 1908-ban Nagy Irmának egy regénye „Egy úri leány szerelmi vallomásai” alcímmel. A perben feltehetően az utóbbi regény második ki-adásáról van szó.

394 C. 1910. november 22. 2909. sz. [362.]. In: Grecsák Károly – Sándor Aladár (szerk.): Magyar Döntvénytár.

XVII. Budapest, Grill, 1911. 225.

395 MNL OL Z 720 106. Kertész 1922.

396 MNL OL Z 720 10.6 Kertész 1932.

fél a következő ötéves periódus utolsó évének január 15-éig a jogviszonyt ajánlott levélben fel nem mondja.³⁹⁷

A felhasználó jogvesztésével a Királyi Kúria is foglalkozott közzétett elvi határozatá-ban. A perbeli tényállás szerint a felperes szerző 1902 és 1910 között rendszeresen kötött szerződést a V. színházzal. A színház az előadások utáni tantiem (tantième, százalékos jogdíj) fejében Budapest területére kizárólagosan megszerezte a darabok nyilvános előadási jogát. A színházon kívül „senki, soha, sehol és semmiféle célra sem egészben, sem egyes részeiben” ³⁹⁸ elő nem adhatta. A szerződésben viszont nem volt rendelkezés arra nézve, mi történik akkor, ha a színház a darabot hosszabb ideig nem mutatja be.³⁹⁹

A Törvényszék a kereset elutasítása mellett döntött, mert nem volt olyan törvényi rendelkezés, amely egy mű hosszabb időn át tartó pihentetése esetén a rendelkezés jogát a szerzőre visszaszármaztatta volna. Az Ítélőtábla azonban nem értett egyet az elsőfokú bírósággal, hangsúlyozva, hogy a színházi életben az a tényleges szokás fejlődött ki, hogy ha a darabot a színház hosszabb ideig pihenteti, akkor az előadási joga megszűnik és az a szerzőre visszaszáll.

A Királyi Kúria is a jog visszaszállása mellett foglalt állást. A bíróság – Alföldy Dezső előadó bíró – indokolását a következő logikai láncra fűzte fel. A szerződés kizárólagos jogátruházási (tehát nem engedélyezési) szerződésnek tekinthető, anélkül, hogy rendezné a felmondás lehetőségét. A jogvita csak a felek ügyleti akaratának felderítésével, és a feleket illető jogok természetének vizsgálatával dönthető el. A felek kölcsönös akarata a színdarabok előadására irányult. Míg a színház előadható darabokat igényel kizárólagos jogokkal, biztosítva a pihentetés lehetőségét, addig a szerző abban érdekelt, hogy a darabjait folyamatosan játsszák. Mivel a szerző az egyes előadások bevételéből részesedik, ezért számára az erkölcsi elismerés mellett a színpadon tartás biztosítja a jövedelmet is. Alföldy a színház gyakorlatát az 1884. évi (és az 1921. évi) Szjt. szellemével ellentétesnek tartja.

Álláspontja szerint a törvény egy színdarab közkinccsé válásáig azért biztosít kizárólagos jogokat, hogy azzal a jogosultak éljenek. Ha a jogszerző például gazdasági okokból már nem kívánja a darabot színre vinni, akkor ennek lehetőségét a szerző számára kell biztosítani.

A bíróság a vita elbírálása során a szokásjogot is figyelembe vette. Az 1920-as évekre a budapesti színházakat⁴⁰⁰ és a színpadi szerzőket⁴⁰¹ képviselő egyesületek olyan

sab-397 BFL XI.906 Franklin Társulat iratai. Megállapodás Török Sophieval. 1944. március 30. [nincs aláírva].

398 Kúria 1930. június 12. P. I. 2483/1930. [945. EH]. In: Polgárijogi Határozatok Tára VII. Budapest, M. kir.

Igazságügyminiszter, 1937. 146–152.

399 A közzétett mintaszerződés első négy pontja: „1. Szerző átengedi és eladja a Vígszínháznak: az ő szellemi tulajdonát képező színműnek kizárólagos előadási jogát a főváros területére olyképpen, hogy azt e területen senki más, soha és sehol, akár egészben, akár egyes részeiben elő nem adathatja.

2. A Vígszínháznak teljes rendelkezési joga van a műnek színpadra való alkalmazására, átdolgozására, szereposz-tására, kiállítására és műsorra tételére nézve.

3. Szerzői díj fejében köteles a Vígszínház: minden előadás bruttó napi jövedelmének kölcsönösen megállapított százalékát, az előadást követő hó első felében kifizettetni.

4. Szerző köteles a mű kéziratát, – a Vígszínháznak díjtalanul, örök tulajdonába átengedni.” Révai Lajos: A magyar színházi jog mai érvényben. Budapest, Benkő Gyula, 1907. 65.

400 Budapesti Színigazgatók Szövetsége. (1918–1948): Faludi Gábor (1846-1932; a Vígszínház alapító igazgatója) kezdeményezésére alakult érdekvédelmi szervezet. Tagjai színházak, varieték, orfeumok, kabarék igazgatói lehettek. 1920-tól a Budapesti Színigazgatók Szövetsége együttműködött a Budapesti Színészek Szövetségével.

A vitás szerződési kérdéseket a két testület által közösen választottbíróság döntötte el. 1945-ben Budapesti Színigazgatók Szabadszervezete néven éledt újjá. 1946-tól Budapesti Színigazgatók Testülete néven működött.

401 Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete (1904–1909, 1920–1949): a színpadi szerzők erkölcsi és anyagi védel-mére 1904-ben alakult szervezet. Elnökei Berczik Árpád, Rákosi Jenő, Jókai Mór, Heltai Jenő és Harsányi

lonszerződést fogadtak el, amely a nem játszás következményeként a jogvesztést már tartalmazta. A Királyi Kúria – az Alföldyre jellemző kellő rugalmassággal – az 1902–1910 közötti szerződések elbírálására az 1920-as évek jogszokását azzal alkalmazta, hogy „ezt a gyakorlatot, mint a jogfejlődés új irányát mérlegelése körébe vonta.”⁴⁰² A Kúria döntése következtében a színház nemcsak a kizárólagosság jogát vesztette el, hanem gyakorlatilag a bíróság megszüntette a szerzővel fennálló szerződést. Ettől kezdve a színház a darabot csak a szerző újabb engedélyével mutathatta be ismét. A bíróság ezt a nézetet azzal támasztotta alá, hogy a színdarabokat egy városban rendszerint csak egy helyen szokás előadni, és a szerző érdekeivel ellentétes lenne, ha a darabja kelendősége emiatt csökkenne. A bíróság – a korábban vizsgált irodalmi művekre vonatkozó szerződéses gyakorlattól eltérően – nem tartotta életszerűnek azt, hogy megfelelő határidő tűzésével a szerző a színházat a darab színrevitelére hívja fel.

A bíróság számára még fennmaradt annak eldöntése, hogy milyen időtartam tekint-hető jogvesztőnek. A kérdés megválaszolására felkért Szerzői Jogi Szakértő Bizottság szerint⁴⁰³ ez a darab utolsó előadásától számított öt évben határozandó meg. A bíróság az ítélet meghozatalakor tekintettel volt a külföldi törvényekre is, amelyek jellemzően 1–5 évben határozzák meg ezt az időt. A Királyi Kúria végül határozottan és egységesen öt évben jelölte meg a jogvesztés idejét, mert amennyiben ezt a bíróságoknak esetről-esetre kellene bírói mérlegeléssel meghatározni, akkor „ez a színházi életben jogbizonytalanságot okozna, amit a kir. Kúria mindenképpen kerülni kívánt.”⁴⁰⁴

Ugyan a bíróság a pert a szerzői jogi törvény rendelkezései szerint bírálta el, ez összhang-ban volt a Kt. kötelmi általános részében található rendelkezésekkel. A bírói „törvénypótlás”

azon a ponton újított, hogy a szakmai szokást (kereskedelmi gyakorlatot) egy majd’ 30 évvel korábbi jogviszonyra alkalmazta. A bíróságnak lett volna lehetősége a szerződéskötés idejéből származó, publikált mintaszerződéseket is figyelembe vennie. Példának okáért Révai Lajos 1907-ben közzétette – többek között – a Nemzeti Színház mintaszerződését is. E szerződés második pontja szerint a színháznak három éves pihentetési joga volt és a szerzői felszólítást követően még fél éve volt dönteni arról, hogy ismét műsorra kívánja-e tűzni a darabot. Ha a színház a mű levétele mellett döntött, akkor a szerződésük lényegében nem kizárólagos szerződéssé alakult át, azaz a szerző is feljogosíthatott mást, de a színház sem vesztette el az előadás jogát.⁴⁰⁵ A Nemzeti Színház publikált sablonszerződése tükrében a Királyi Kúria döntése meglehetősen szigorú volt.

Homoki-Nagy szerint a szokásjog mint jogforrás évszázadok alatt alakult ki „az emberek mindennapi életében rögzült és a bírói gyakorlat által érvényesített szokásokból.”⁴⁰⁶ Amint az előző jogesetből látható, egy viszonylag új jogterületen a szokásjog kialakulásához nem szükségesek évszázadok, hanem elegendő, hogy a szakmán belül kiforrott szokást, akár pár évtizeddel később a bírói gyakorlat magáévá tegye.

Zsolt voltak. Az egyesület jogtanácsosa dr. Szalai Emil volt.

402 Kúria P. I. 2483/1930. 149.

403 Amelynek előadó tagja jelen esetben Hevesi Sándor volt. Balás P. Elemér: Szerzői jog. In: Szladits Károly (szerk.): A magyar magánjog I. Budapest, Grill, 1941. 692.

404 Kúria P. I. 2483/1930. 151.

405 Révai 1907, 63–64.

406 Homoki-Nagy 2016, 167.