2. A szerzői jog a hazai szabályozástörténetben (a reformkortól 1922-ig)
2.2. Fellépés a szerzői jogok érdekében
Az utánnyomás jelensége mellett a szerzőket a plágium és a névfeltüntetés joga is foglal-koztatta. Jellemző, hogy az írók számára a művekkel való személyes kapcsolat, a műre vonatkozó személyhez fűződő jogok mindig is, már az ókortól legalább olyan fontosak voltak, mint a vagyoni érdekek. Ilyen személyhez fűződő jogok iránti igények a szerzői jogtudat kifejlődésének magyarországi korai szakaszában is megjelentek, még mielőtt a vagyoni jogokat a törvény elismerte volna.
A XVIII. század végén jelentkező nemzetközi hullám – például a francia és a porosz törvények – hatására műveiket illetően a magyar írók is egyre tudatosabbak lettek. Több olyan irodalmi vita (pör) kerekedett, amely vagy egy-egy mű utánnyomása miatt alakult ki, vagy amely a szerző jogainak határát értelmezte.39
Ebben a korban még szokás volt idegen szerzőktől – nevük említése nélkül – kisebb nagyobb részeket kölcsönözni, vagy magyarítani. Gondolhatunk itt például Katona Jó-zsefre, aki a Bánk bán közel 10 %-át Veit Weber műveiből vette át40 vagy Verseghy Fe-rencre, akinek A természetes ember című műve August Heinrich Lafontaine hasonló című művének a szerzőre történő hivatkozás nélküli átdolgozása.41 Egy-egy ilyen jogosulatlan átvétel sokszor írói csoportokat haragított egymásra, aminek személyes hangú levelekben, vagy a folyóiratok hasábjain adtak hangot, ahogyan ezt a következő két példa is mutatja.
2.2.1. Az Iliász-pör
Az 1823–1826 között zajló úgynevezett Iliász-pör tekinthető az első magyar plágium-vitá-nak. Valójában per nem volt, csak jogvita. Ez abból eredt, hogy Kölcsey Ferenc Homérosz Iliászának első énekét lefordította és néhány részletét elküldte Kazinczy Ferencnek. Kazin-czy, mintegy megsértve a mű nyilvánosságra hozatalának jogát, a fordítást továbbküldte Vályi Nagy Ferencnek. 10 évvel később a Vályi Nagy által fordított Iliászt Kazinczy úgy adta ki, hogy az átvett soroknál nem hivatkoztak Kölcseyre. Kölcsey Szemere Pálnak írott
37 Harum, Peter: Die gegenwärtige österreichische Pressgesetzgebung. Wien, Friedrich Manz, 1857. 27.
38 Kawohl, Friedemann: Commentary on the Austrian Statutes on Censorship and Printing (1781). In: Bently, Lionel – Kretschmer, Martin (szerk.): Primary Sources on Copyright (1450-1900). www.copyrighthistory.org, 2008. Valamennyi internetes hivatkozás utolsó megtekintésének dátuma: 2017. október 25.
39 Uo.
40 Schöpflin Aladár: A Bánk bán – plágium? Nyugat. 1934. (23) 1060–1062.
41 György Lajos: Verseghy Ferenc „Természetes Emberé”-nek forrása. Irodalomtörténet. 1912. (1–2) 53–60.
leveléből megismerhetjük, miként élte meg ő, az eredeti fordító, az irodalmi gyermekének elrablását.
Surányban valék az én kedves Bay Gyurimnál.42 Az idő homályos volt, az utczák sárba sűlyedtek el; ’s én jobb időt ohajtozva forgattam a’ kalendáriumot, ha nem mond e napfényt a’ másik fertályba? Fogd e’ könyvet, mondá Gyuri; ’s Nagy Fe-rencznek Homérját nyújtá felém. […] Képzeld már most a’ bámúlást, melly engem elfoga, midőn nálad maradt Homéromat egyszerre a’ Kazinczy által kiadatott Nagy Ferenczi Homérban megpillantottam! Ki varázsolt téged ide? felsikolték; ’s aka-ratom ellen a’ plagiariusok jutottak eszembe. De mit tegyünk? Nagy Ferencz már nincs többé; ’s képzeld, minő bajban lehet egy megsértett betűmázoló, midőn nem tudja kin öntse ki boszúját. Kiszakasztani az enyímeknek ismert sorokat, ’s papiro-sostól együtt zsebembe dugni ’s haza vinni: ezt gondolám hirtelen; mivel úgy is az erőszakkal elvett jószágot esztendő alatt vissza lehet foglalni. De ötszáz exemplár!
mondá Gyuri. – Jaj nekem! Hijában; a’ bűn büntetetlen nem marad.43
Kazinczy Szemere Pálnak írott levelében próbálta a vitát tompítani azzal, hogy Nagy Ferenc lényegében csak átvett Kölcsey fordításából. Megoldásként javasolta, hogy az Iliász
„meglopdosott” első könyvét, a fordítás igaz történetével együtt hozzák nyilvánosságra a Hébe című irodalmi zsebkönyvben. Kazinczy válasza, s ajánlata azonban inkább újabb sértést okozott, sem mint megoldást a békülésre. Kölcsey a plágiumot illetően azt az állás-pontot képviselte, hogy a hivatkozás nélküli átvétel, kölcsönzés minden esetben plágiumnak minősül, függetlenül a kölcsönző személyére és indíttatására. Kölcsey viszontválasza:
De fel lehet e azt tenni, hogy Kazinczy nem tudná: mi a’ plagium? Követni lehet, szabad, ennek a’ plagiummal semmi köze. Másnak egész munkáját vagy csak né-melly helyeit a’ magam írásába szabad általtennem, csak hogy az auctort híven megnevezzem: ezt kölcsönözésnek hívják, nem plagiumnak; de ha másnak egész munkáját, vagy némelly helyeit, vagy csak felfödözéseit és gondolatjait is úgy vi-szem által a’ magam irásába, mint sajátomat – ez, édes barátom, és egyedül ez a’
plágium. A’ poetának a’ csupa reminiscentiákat is keserűen felhányja a’ recensens;
’s a’ plagium lenne megengedhető dolog? Megvallom én azt, hogy szép lélek’ jele a’
másét jobbnak ismerni a’ magáénál: de a’ más’ jobbnak ismert munkáját elsajátlani, eltulajdonítani – ez soha nem volt szép érzés’ jele.44
Ezt követően mindenki próbálta a maga igazát alátámasztani. Kazinczy azt állította, hogy csak egy sort vettek át Kölcseytől, s különben is egy mű kapcsán Kölcsey tőle lopott. Erre Szemere Pál egy összehasonlítást tett közzé, igazolva Kölcsey állítását. Az egész polémiát végül Kölcsey azzal zárta le, hogy úgy érzi kölcsönösen elégtételt adtak egymásnak, és Kazinczynak baráti jobbját nyújtotta békülésre.45
42 Bay György (1792-1849) politikus, költő, a hétszemélyes tábla elnöke, alnádor. Kenyeres Ágnes (szerk.):
Magyar életrajzi lexikon I. Budapest, Akadémia Kiadó, 1967. 151.
43 Kölcsey Ferenc levele Szemere Pálhoz 1825. február. In: Élet és Literatúra IV. Pest, Petrózai Trattner Mátyás, 1826. 266–267.
44 Kölcsey Ferenc levele Szemere Pálhoz 1825. május. In: Élet és Literatúra IV. Pest, Petrózai Trattner Mátyás, 1826. 271.
45 Kölcsey Ferenc: Végszó. In: Szauder József (szerk.): Kölcsey Ferenc összes művei I. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960. 474–476.
2.2.2. „Írói jogtapodás”
Míg Kölcsey és Kazinczy közötti vita az író-fordító nevének elhagyása miatt alakult ki, addig Petőfi Sándor épp nevének feltüntetése miatt emelt szót. Az ifjú költő 1843-ban négy versét kívánta a Regélő Pesti Divatlapban megjelentetni Andor diák álnéven. A folyóirat akkori szerkesztője Garay János volt, aki meg is ígérte Petőfinek, hogy neve titokban marad. Petőfi célja ezzel az lett volna, hogy a Verőczey álnéven verskritikákat író Bajza József őszinte véleményét megismerhesse. Garay azonban ígéretét megszegve a verseket Petőfi neve alatt hozta nyilvánosságra. Petőfi a helyzetet végül beismerte Bajza előtt, s kérte őt, mint az Athenaeum főszerkesztőjét, hogy a lapjában közleményt jelentethessen meg Garay ellen.46
Köszönöm szépen jó ’karatját, drága tiszt, szerkesztő úr, köszönöm! Mert hinnem kell, hogy csupa merő jó szándokból történt az egész. Ön t. i. kedves gyermekei-met az incognitóval gyakran járó lenézés- s félreismeréstől megóvandó, nyomá re-ájok fényes születésök bélyegét. Szép, szép és helyes! De mindamellett is e nemes szándok szószegéssel volt egybekötve, ami pedig aligha legragyogóbb oldala az embernek, és ezen fölül írói jogtapodással, mi megint nem nagyon dícséretes oldala hírlapszerkesztőnek. Én tehát a világ minden kincseért sem akarván ön kezelési tisztaságának napfogyatkozására még több alkalmat is szolgáltatni, ezennel kérem, még el nem indult egypár szülöttem előtt a Regélő kapuit elzárni s bizonyossá te-szem a nagylelkű és írói jogokat oly szépen tisztelő szerkesztő urat afelől, hogy többé nem fogjuk cicára bízni a tejfölt.47
Minden bizonnyal ekkor az írói jogoknál Petőfit más önös érdekek jobban vezérelték.
Egyrészt sorra jelentek meg versei az Athenaeumban, ezért nem illett verseit más saj-tóorgánumnak átadni, másrészt meglehetősen jó kapcsolatot ápolt az Athenaeum vezető szerkesztőivel, Bajzával, Vörösmarty Mihállyal és Toldy Ferenccel, így szükséges volt a divatlaptól való elhatárolódása.48 Petőfi az elbukott cselből végül nyertesen került ki, hiszen a polémia kezdődő hírnevét tovább erősítette.49
Ezzel a kiadók után a szerzők is saját „jussukat” illetően egyre tudatosabbá váltak és a nemzetközi hullámhoz csatlakozva kezdték egyre határozottabban követelni jogaik és a kiadókkal fennálló jogviszony törvényi szintű szabályozását.
2.2.3. Toldy Ferenc fellépése az írói (szerzői) tulajdon törvényben történő elismertetéséért
Toldy (Schedel) Ferenc az „írói tulajdon” törvényi elismerését elsőként az Athenaeum című
46 Petőfi Sándor levele Bajza Józsefhez, Pozsony. Jún. 3-án 1843. In: Martinkó András: Petőfi Sándor összes prózai művei és levelezése. Budapest, Magyar Helikon, 1967. 258–259.
47 Petőfi Sándor: Írói jogtapodás a Regélőben. Athenaeum, 1843. június 15. In: Uo. 259.
48 Fekete Sándor: Petőfi Sándor életrajza I. Budapest, Akadémia Kiadó, 1973. 261–262.
49 Az álnéven történő publikálás már a Szemere-féle javaslatban is megjelenik: 6. § Névtelenül vagy álnévvel megjelent munkákra nézve az írói jogot annak kiadója gyakorolja mind addig, míg jogát hozzá az író vagy annak jogutóda ki nem világosította. Felséges Első Ferdinánd […] által szabad királyi Pozsony városába 1843-ik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi Közgyűlésnek írásai IV. Pest, Landerer és Heckenast, 1844. 236.
folyóiratban megjelent munkájában kezdeményezte.50 Az 1838-as cikkének megírására az késztette, hogy tudomására jutott Kölcsey Ferenc korábban már megjelent és tíz arany-forinttal honorált művének készülő jogosulatlan utánnyomása.51 Toldy, ismertetve az írói tulajdon alapvető ismérveit, írásában azzal a kéréssel fordult az Athenaeum és a Figyelmező írásait utánnyomó folyóirat-kiadókhoz, hogy tartsák tiszteletben egymás jogait, hiszen a kiadók az íróktól készpénzen megvásárolt művekkel nem kiadási elsőbbséget szeretnének váltani, hanem bizonyos időre kizárólagos kiadási jogot kívánnak nyerni.52 Amellett, hogy írásában több írótársa művének utánnyomását hozza fel példaként,53 Toldynak korábban személyesen is meggyűlt a baja az utánnyomókkal. Toldynak ugyanis az Akadémia meg-bízásából 1838-ban készített Magyar-német zsebszótár54 című műve még nyomdában volt, amikor ismeretlenek megszerezték a szótárhoz készített mutatványíveket (korrektúraíveket),
„hogy az rövidítve, más címmel, szinte egykorúlag a társaság kiadásával megjelenhessék.
De őr szemek elejét vették e becstelen kereskedésnek.”55
Toldy az 1840-ben megjelent közel nyolcvan oldalas tanulmányában korábbi írását bővíti ki, részletesen kifejtve az írói tulajdon természetét, szabályozásának nemzetközi történetét és lényegében lefekteti a szerzői jogi irodalom hazai alapját. Álláspontja szerint
„a status [állam] önmagának, a köz érdeknek tartozik az írói tulajdon elismerésével, vagy ha jobban tetszik, az író biztosításával, hogy munkájának jutalmát lássa.”56 Álláspontja szerint a jogok el nem ismerése nemcsak a szerző, hanem a társadalom szemszögéből is káros lehet, hiszen a kiadóknak gyakran azért kell magasan árazniuk a jogszerűen kiadott könyveiket, hogy a jogosulatlan utánnyomás előtt eladott példányokon legalább a költsé-geik megtérüljenek.57
Toldy tanulmányában, az akkor frissen elfogadott és több állam szerzői jogi kodifi-kációját meghatározó 1837. június 11-i porosz törvény írói tulajdonra vonatkozó részét közölte, elhagyva a művészetekre (zenei és vizuális művekre) vonatkozó fejezeteket. E törvény – „mint a melly határozottság, világosság, teljesség és méltányosság tekintetében fenálló írótulajdonjogi törvények közt közönségesen első helyre tétetik”58 – lényegében határozza meg a hazai törvényjavaslatok szerkezetét, tartalmát ugyanúgy, mint a későb-biekben az e törvényt felváltó német szerzői jogi törvények.
A magyarul közölt német nyelvű porosz törvény értelmében a szerző számára még életében és pma 30 év terjedelemben biztosít utánnyomás elleni védelmet. A törvény 9. §-a valamely mű többszörözési és terjesztési jogát, a jogosultak által egészben vagy részben szerződés által átruházhatónak tekinti. Toldy álláspontja ezzel azonos, mivel az írói tulajdonjogból kifolyólag úgy tartja, hogy annak feltételekkel vagy anélkül elajándé-kozhatónak, alapítvány tételével vagy végintézkedéssel, örökre vagy csak ideiglenesen bárkire átruházhatónak, azaz átengedhetőnek kell lennie. „E’ jogot, egész terjedelmében
50 Toldy (Schedel) Ferenc: Néhány szó az írói tulajdonról. Athenaeum. 1838. (45) 705–717.
51 Uo. 717.
52 Uo. 716.
53 Így különösen Kunoss Endre, Szenvey József, Berzsenyi Dániel ld. Uo. 713–715.
54 A Magyar-német zsebszótár tárgyában született szerződést a Nyomdai szerződések c. alfejeztben ismertetem.
55 Toldy (Schedel) Ferenc: Az írói tulajdon philosophiai, jogi és literaturai szempontból, az azt tárgyazó külföldi törvények, és vélemény egy magyar irójogi törvényről. Budapesti Szemle. 1840. (1) 178–179.
56 Uo. 167.
57 Uo. 178–179.
58 Uo. 201.
’s minden következéseivel el kell a’ statusnak ismernie, védelmeznie.”59 Toldy szerint en-nek a jogvédelemen-nek a szerzőség mellett ki kell terjednie annak átruházhatóságára, mert ellenkező esetben az írói tulajdon tökéletlen lesz.