A tengerszint feletti magasság és az erd ı természetesség kapcsolata

A tengerszint feletti magasság növekedése és az erdıállományok természetességének válto-zása (28. és 29. ábra) között szoros korrelációt (r=0,797) találtunk. Ez az eredmény összevág a történeti ökológiában hangoztatott – eddig bizonyítás nélküli – sejtéssel, miszerint az erdık kiélése és használata a sík vidékektıl a dombvidékeken át egészen a hegyvidékekig csökkenı idıtartamú és csökkenı intenzitású volt. Megjegyzendı, hogy hasonló eredményre jutott az osztrák hemeróbia projekt (GRABHERR et al., 1998a) is, ott a korreláció még szorosabbnak mutatkozott, ami a történeti tényeken túl azzal is magyarázható, hogy ott hazánkhoz képest magasabb tengerszint feletti magasságú területek is adódnak, s kisebb a sík vidéki területek aránya.

A sík vidéki állományok esetében különbség mutatkozik az ártéri és a nem ártéri állományok természetessége esetében, az ártériek – köszönhetıen többek között a bokorfüzesek, a puhafás ligeterdık jó regenerációs potenciáljának, az ökológiai folyosó hatékony mőködésének és a gyors szukcessziónak – magasabb természetességet mutatnak, mint a nem ártériek.

Valamennyi kritérium természetességi értéke nagyobb az ártéren, mint a nem ártéri síkon, kivételt csupán a vadhatás képez, ami az ártér nagyobb vadsőrőségére, vadterhelésére utal.

Érdekesség az is, hogy a 650 m tszf. magasságnál magasabban fekvı állományok termé-szetessége némi depressziót mutat, ami elsısorban az ezekben a régiókban tapasztalható fenyvesítéseknek, fenyıelegyítéseknek tudható be. A kritériumok természetességét és a tengerszint feletti magasság összefüggését elemezve szoros korreláció (r=0,843) adódik az összetételi jellemzık esetében. Ennek valamennyi komponense (faállomány-összetétel, cserjeszint-összetétel, gyepszint-összetétel, újulat-összetétel) hasonló kapcsolatot (r=0,840;

r=0,843; r=0,855; r=0,837) igazol, így megállapíthatjuk, hogy az ember a kompozícionális jellemzıket befolyásolta a legdifferenciáltabban a tengerszint feletti magasság függvényében.

Ezzel szemben a strukturális és funkcionális jellemzıkre nem hatott differenciáltan (r=-0,059 ill. r=0,115). Kiemelendı, hogy a holtfa-ellátottság és a tengerszint feletti magasság kapcsolata esetében mutatható ki a legszorosabb (r=0,945) összefüggés, ez a tény a közelítési, kiszállítási lehetıségekkel magyarázható. Nincs kapcsolat viszont a vadhatás és a tengerszint feletti magasság között, a vadterhelés ugyanúgy érinti a különbözı régiók erdıállományait.

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

Ártér < 150m 151-200 m

251-350 m

351-450 m

451-550 m

551-650 m

651-750 m

> 750 m

28. ábra – Az erdıállományok természetessége a tengerszint feletti magasság függvényében (átlag ± maximum/minimum)

0%

20%

40%

60%

80%

100%

FÖ T

FSZT CSÖT

CSSZT GYÖT

GYSZT ÚÖT

ÚSZT HOLTFA

VAD

THELY FT CST

GYT UT

ÖJT SZJT

FJT

Ártér < 150 m 151-250 m 251-350 m 351-450 m 451-550 m 551-650 m 651-750 m > 750 m

29. ábra – A kritériumok és kritérium-csoportok természetességének megoszlása a tengerszint feletti magasság függvényében

(Jelmagyarázat: FÖT = faállomány-összetétel természetessége; FSZT = faállomány-szerkezet természetessége;

CSÖT = cserjeszint-összetétel természetessége; CSSZT = cserjeszint-szerkezet természetessége; GYÖT = gyepszint-összetétel természetessége; GYSZT = gyepszint-szerkezet természetessége; ÚÖT = újulat-összetétel

természetessége; ÚSZT = újulat-szerkezet természetessége; HOLTFA = holtfa-ellátottság; VAD = vadhatás;

THELY = termıhely természetessége; FT = faállomány természetessége; CST = cserjeszint természetessége;

GYT = gyepszint természetessége; ÚT = újulat természetessége; ÖJT = összetételi jellemzık természetessége;

SZJT = szerkezeti jellemzık természetessége; FJT = funkcionális jellemzık természetessége)

Láttuk, hogy a természetességi értékszámok az ártéren viszonylag magasak, majd az alacso-nyabb tengerszint feletti magasságú területektıl a magasabb térszintek felé növekszik a természetesség, de úgy, hogy a maximális érték nem a legmagasabb tszfm. területeken van, hanem a természetes fafajú állományoknál a 350-650 m tszfm. közötti tartományban, az idegenhonos fafajú állományok esetében a 350-550 m tszfm. közötti tartományban. A két típus (természetes fafajú és idegenhonos fafajú állományok) természetességi eloszlása a tengerszint feletti magasság függvényében nagyon hasonló lefutású, csupán a középhegységi kulmináció ill. depresszió esetében van egy fokozatnyi eltérés. (Az idegenhonos fafajú állományok természetességének kulminációja 451-550 m tszfm., depressziója 551-650 m tszfm. között, a természetes fafajú állományok természetességének kulminációja 551-650 m tszfm., depressziója 651-750 m tszfm. között figyelhetı meg. A két hasonló lefutású trendvonal azt is jelenti, hogy a múltbeli és jelenlegi antropogén terhelések 450 m tszfm.

magasságig hasonló intenzitással érintették mind a természetes fafajú, mind az idegenhonos fafajú állományainkat, a terhelés intenzitásában viszont az 551-650 m tszfm. régióban mutatkozik a legnagyobb különbség. (Ezt bizonyítja az is, hogy ebben a régióban a leg-magasabb az erdıállományok együttes természetessége, lásd 30. ábrát.) E régió fölött a terhelések intenzitása azonban ismét közeledik egymáshoz.

30 35 40 45 50 55 60 65

Ártér

< 150

151-250

251-350

351-450

451-550

551-650

651-750

> 751 Tengerszint feletti magasság (m)

Természetesség (%)

természetes fafajú idegenhonos fafajú

30. ábra – A természetes fafajú és az idegenhonos fafajú állományok természetessége a tengerszint feletti magasság függvényében 6.3.2. A domborzati formák és az erdıtermészetesség kapcsolata

A domborzati formák és az erdıtermészetesség elemzésekor (31. és 32. ábra) a konvex domborzati típusok (TEH = hegy-, domb-, buckatetı, hát, gerinc, fennsík) erdıállományainak természetessége a legnagyobb, s ez szignifikánsan (p<0,05) különbözik az erdıállományok átlagos természetességétıl. Ugyanakkor legalacsonyabb a természetesség foka a konkáv domborzati típusoknál (ÁVM = árok, vízmosás, szurdok, vápa), ahol az összetételi jellemzık természetessége és valamennyi komponensének (faállomány-összetétel, cserjeszint-összetétel, gyepszint-összetétel, újulat-összetétel) természetessége is szignifikánsan (p<0,05) eltér az átlagos értékektıl. Ez annak tudható be, hogy az adventív, nitrofil és gyomosító növényfajok nagyobb mértékben özönlik el a konkáv domborzati formákat, mint a konvex formákat.

Megjegyzendı még, hogy a különbözı domborzati formák állományai a holtfa-ellátottság, a termıhely természetessége, a szerkezeti és a funkcionális jellemzık természetessége tekintetében nem különböznek. Az osztrák hemeróbia-projekt (GRABHERR et al., 1998a) a domborzati formák esetében – más és részletesebb kategória-beosztást használva – egyértelmő kapcsolatot igazolt a jól feltárható domborzati formák és a nem jól feltárható domborzati formák állományainak természetessége között.

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

ÁVM MÉT VHL TEH VÁLT

31. ábra – Az erdıállományok természetessége a domborzati formák függvényében (átlag ± maximum/minimum)

(Jelmagyarázat: ÁVM = árok, vízmosás, szurdok, vápa; MÉT = mélyedés, teknı, töbör; VHL = völgy, hegyláb, buckaköz; TEH = hegy-, domb-, buckatetı, hát, gerinc, fennsík; VÁLT = változó)

0%

32. ábra – A kritériumok és kritérium-csoportok természetességének megoszlása a domborzati formák függvényében

(Jelmagyarázat: lásd a 29. és a 31. ábránál)

In document A magyarországi erdık természetességének vizsgálata (Pldal 102-105)