A potenciális természetes erdıtársulás-csoportok természetessége

A hazai erdıállományok természetességi elemzése során vizsgáltuk az értékszámok potenciális természetes erdıtársulás-csoportok szerinti differenciálódását is. (Bizonyos elem-zésekhez a 24 hazai potenciális természetes erdıtársulás-csoport összevonásával 9 fıcsoportot alakítottunk ki.) A legmagasabb természetességi értékszámot (59. ábra és M20. táblázat) a mészkedvelı erdık (62,0 %) és a szikladomborzatú-erdık (59,3 %) kapták. E két fıcsoportot követik a hazai zonális erdıtársulások, a bükkösök (59,7 %), gyertyános-tölgyesek (58,3 %) és cseres-tölgyesek (57,7 %). A mészkerülı erdık (56,4 %), láperdık (54,7 %) és ligeterdık (54,5 %) a középmezıny alsó felében foglalnak helyet, s a legalacsonyabb értéket az erdıs-sztyepp-erdıknél (50,6 %) találjuk.

Pote nciális te rmészetes erdıtársulás-cs oportok te rmészetess ége

Mean Mean±SE Mean±SD

B GY-T CS-T ACE BAZE SZIKLADE ESZTY LIGETE LÁPE

Potenciális természetes erdıtársulás-csoport 35

40 45 50 55 60 65 70 75

Természetesség (%)

59. ábra – A potenciális természetes erdıtársulás-fıcsoportok természetessége (középérték, középérték hibája és szórás)

(Jelmagyarázat: B – bükkösök, GY-T – gyertyános-tölgyesek, CS-T – cseres tölgyesek, ACE – mészkerülı erdık, BAZE – mészkedvelı erdık, SZIKLADE – szikladomborzatú erdık,

ESZTY – erdıssztyepp-erdık, LIGETE – ligeterdık, LÁPE – láperdık)

Az értékszámok jól mutatják azt a korábbi fejezetekben (6.2-3. fejezet) már bizonyított tényt, hogy domb- és hegyvidéki erdeinknél magasabb, alföldi / síkvidéki termıhelyeinken alacso-nyabb az állományok természetessége. Az erdıgazdálkodási tevékenységgel ma már gyakor-latilag nem érintett, nehezen megközelíthetı, gyenge fatermési adottságokkal rendelkezı, ugyanakkor rendkívül mozaikos és változatos felépítéső erdıtársulás-fıcsoportok (szikla-domborzatú-erdık illetve mészkedvelı erdık) adják a legmagasabb értékeket, amit a természetes erdıkre jellemzı szerkezeti és összetételi elemek kielégítı megtartásával, a korábbi csekély intenzitású erdıhasználattal indokolhatunk. A sorban ezután következı zonális erdıtársulások termıhelyei az erdıgazdálkodás szempontjából kiemelt fontosságúak, itt a humiditás csökkenésének, illetve a múltbeli erdei haszonvételek intenzitása növekedésé-nek megfelelı sorrendben, a bükkösöktıl a gyertyános-tölgyeseken át a cseres-tölgyesekig szignifikánsan csökkennek az átlagos értékszámok. [Ugyanezt a tendenciát rögzítették az ausztriai erdık hasonló célú elemzésekor (GRABHERR et. al, 1998a) is.] A többletvízhatástól függı ligeterdık és láperdık természetessége egymástól nem különbözik, átlagos értékük viszont elmarad az elızı zonális erdıkhöz képest. A múltban és a jelenben is nagyon intenzív beavatkozásokkal érintett síkvidéki erdıssztyepp-erdık igen alacsony természetességi értékei mutatják, hogy a kedvezıtlen klimatikus adottságok melletti intenzív (termıhelyet és növény-takarót egyaránt érintı) beavatkozások milyen mértékben képesek visszavetni az erdık természetességi állapotát.

Az átlagos értékszámok potenciális természetes erdıtársulás-csoportok (24 típus) szerinti vizsgálata a fenti interpretáció szerinti képet erısíti, finomabb felbontásban (60. ábra és M21. táblázat). A kiugró értékként jelentkezı bokorfüzesek (72,5 %), illetve főz- és nyírlápok (68,7 %) különleges, erdıgazdálkodási szempontból irreleváns élıhelyek adottságait jelenítik meg, de csekély térbeli kiterjedésük miatt csak mérsékelt hatással vannak az érintett potenciális erdıtársulás-fıcsoportok átlagértékeire. Az erdıtársulás-csoportoknál bemutatott különbségek érzékeltetésére és indokolására a 2. vizsgálati szintünket (kritériumok természe-tessége) hívjuk segítségül.

Potenciális termé sze tes erdıtársulások termé sze tessé ge

Mean Mean±SE Mean±SD

B GY-KTT GY-KST CS-KTT CS-KST Sziklae. Szurdoke. Törmelékle. AC-B AC-GYT AC-T Bokore. BAZ-T Homoki T Borókás-NY LöszT Sziki T Bokorfüzes FÜ-NY T-K-SZ É-LIG É-LÁP Főz-nyírláp

Potenciális természetes erdıtársulás 30

40 50 60 70 80 90

Természetesség (%)

60. ábra – A potenciális természetes erdıtársulás-csoportok természetessége (középérték, középérték hibája és szórás)

(Jelmagyarázat: B – bükkösök, GY-KTT – kocsánytalan tölgyesek, GY-KST – gyertyános-kocsányos tölgyesek, CS-KTT – cseres-kocsánytalan tölgyesek, CS-KST – cseres-gyertyános-kocsányos tölgyesek, Sziklae – sziklaerdık, Szurdoke – szurdokerdık, Törmelékle – törmeléklejtı-erdık, AC-B – mészkerülı bükkösök, AC-GYT – mészkerülı gyertyános-tölgyesek, AC-T – mészkerülı tölgyesek, Bokore – bokorerdık,

BAZ-T – mész- és melegkedvelı tölgyesek, Homoki T – homoki tölgyesek, Borókás-NY – borókás-nyárasok, LöszT – lösztölgyesek, Sziki T – sziki tölgyesek, FÜ-NY – főz-nyár ligeterdık, T-K-SZ – tölgy-kıris-szil

ligeterdık, É-LIG – égerligetek, Főz-nyírláp – főz- és nyírlápok)

A zonális erdıtársulások esetében szignifikánsan (p<0,001) csökkenı természetesség mutat-kozik a bükkösök – gyertyános-kocsánytalan tölgyesek – gyertyános-kocsányos tölgyesek – cseres-kocsánytalan tölgyesek – cseres-kocsányos tölgyesek képzeletbeli gradiens mentén a faállomány-összetétel (71,3 – 65,2 – 61,6 – 60,0 – 57,8 %) és a holtfa-ellátottság (21,4 – 15,4 – 15,1 – 13,8 – 9,8 %) tekintetében. Kiemelendı, hogy a bükkösök valamennyi összetételi jellemzı (faállomány-, cserjeszint-, gyepszint-, újulat-összetétel) viszonylatában magasabb természetességi értéket mutatnak a többi négy zonális erdıtársuláshoz képest. Ezzel szemben a szerkezeti jellemzık vizsgálatakor szembetőnı, hogy csak az újulat-szerkezet esetében mutatnak nagyobb természetességet a bükkösök (36,7 %), a cserjeszint- és a gyepszint-szerkezet esetében pedig a legalacsonyabbat (69,8 ill. 63,8 %), a faállomány-szerkezetnél pedig nincs szignifikáns különbség az öt zonális erdıtársulás-csoport között.

A hegy- és dombvidékekre jellemzı gyertyános-kocsánytalan tölgyest ill. cseres-kocsánytalan tölgyest szembe állítva a síkvidékekre (és alacsony dombvidékekre) jellemzı gyertyános-kocsányos tölgyessel ill. cseres-gyertyános-kocsányos tölgyessel szembetőnı, hogy a kocsánytalan tölgy által uralt társulások valamennyi összetételi és szerkezeti jellemzı esetében magasabb (vagy szignifikánsan nem különbözı) természetességi értékeket vesznek fel. Különösen feltőnı a gyepszint-összetétel (67,9 – 55,0 % ill. 67,6 – 53,5 %), az újulat-összetétel (96,8 – 91,6 % ill.

96,5 – 86,4 %) és az újulat-szerkezet (32,2 – 26,0 % ill. 33,9 – 25,9 %) közötti különbség a kocsányos tölgy uralta társulások rovására. Egyedül a vadhatás az, ahol fordított sorrend mutatkozik a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek és a cseres-kocsánytalan tölgyesek rovására (64,3 – 65,2 % ill. 62,1 – 65,9 %). A termıhely természetessége esetében egyik zonális erdıtársulásnál sem mutatkozott szignifikáns különbség.

Érdekes tendencia figyelhetı meg, ha a zonális hegy- és dombvidéki erdıtársulás-csoportok (bükkösök, gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, cseres-kocsánytalan tölgyesek) természetes-ségét összevetjük a mészkerülı (acidofil) megfelelıikkel (mészkerülı bükkösök, mészkerülı gyertyános-tölgyesek, mészkerülı tölgyesek). Amíg a zonális társulások esetében a fenti sorrendben (s tkp. a tengerszint feletti magasság, a makroklíma humiditásának csökkenésével) kismértékben csökkenı természetességi értékeket (59,7 – 58,8 – 58,0 %) találunk, addig a mészkerülı erdık esetében fordított a tendencia, s a természetességi érték növekedése sokkal erıteljesebb (53,4 – 56,6 – 64,2 %) (61. ábra). Ha a kritérium-csoportok természetességét nézzük a zonális-acidofil párok esetében, akkor a bükkös – mészkerülı bükkös pár esetében a cserjeszint természetessége kivételével valamennyi csoportnál a (zonális) bükkösök mutatnak nagyobb természetességi értéket. A gyertyános-kocsánytalan tölgyes – mészkerülı gyertyános tölgyes pár viszonylatában a faállomány-természetessége, a cserjeszint-természetessége, az újulat-természetessége és a termıhely természetessége között nincs szignifikáns különbség, csupán a gyepszint-természetességének és a holtfa-ellátottságának különbsége dönt a (zonális) gyertyános-kocsánytalan tölgyesek javára. A cseres-kocsánytalan tölgyesek és a mészkerülı tölgyesek párnál a cserjeszint-természetessége és az újulat-természetessége esetében nincs szignifikáns különbség, ugyanakkor a faállomány-természetessége, a gyepszint-természetes-sége és a holtfa-ellátottság értéke magasabb az (edafikus) mészkerülı tölgyeseknél.

45,00 50,00 55,00 60,00 65,00 70,00 75,00

1 2 3 4 5 6

Természetesség (%)

61. ábra – Három zonális erdıtársulás-csoport és a nekik megfelelı acidofil edafikus variánsok természetességének összehasonlítása

(Jelmagyarázat: 1 – bükkösök, 2 – mészkerülı bükkösök, 3 – gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, 4 – mészkerülı gyertyános-tölgyesek, 5 – cseres-kocsánytalan tölgyesek, 6 – mészkerülı tölgyesek)

A mészkedvelı erdık két típusa (bokorerdık ill. mész- és melegkedvelı (bazifil) tölgyesek) egyaránt magas természetességi értéket (59,6 ill. 62,7 %) mutatnak. Az elızetes elvárások alapján a bokorerdıket természetesebbnek vélhetnénk a bazifil tölgyeseknél, de mindössze a faállomány-szerkezet és a gyepszint-összetétel ill. -szerkezet tekintetében találunk magasabb természetességi értékeket náluk. A faállomány-összetétel, az újulat-szerkezet és a termıhely természetességének különbsége a bazifil tölgyesek javára több mint 10 %-ot jelent.

Érdemes összevetni az edafikusan meghatározott mészkerülı (acidofil) tölgyeseket és a mész- és melegkedvelı (bazifil) tölgyeseket is. Az állományszintő természetesség között nincs szignifikáns különbség (64,2 ill. 62,7 %), ugyanakkor a kritériumok természetessége esetében

csak a faállomány-összetétel, az újulat-összetétel és a termıhely esetében mondhatjuk el ugyanezt. Míg a cserjeszint kritériumai természetessége a bazifil tölgyeseknél a nagyobb, addig a gyepszint kritériumainak természetessége az acidofil tölgyesek esetében kiugró.

Lényeges különbség mutatkozik az újulat-szerkezetben is a bazifil tölgyesek javára, míg a holtfa-ellátottság sokkal jobb az acidofil tölgyesekben.

A szikladomborzatú erdık típusait (sziklaerdık, szurdokerdık, törmeléklejtı-erdık) vizsgálva kijelenthetjük, hogy nem mutatható ki szignifikáns különbség az állományszintő természetes-ségük (60,0, 57,0 ill. 60,4 %) között. A gyepszint-összetétel kivételével ugyancsak nem mutatható ki különbség a többi összetételi kritérium (faállomány-összetétel, cserjeszint-összetétel, újulat-összetétel) természetessége között. A gyepszint-összetétel természetessége a sziklaerdıknél azért magasabb a másik két típusáénál, mert itt jóval alacsonyabb a nitrofil fajok borítása. Ugyancsak nem különbözik a termıhely természetessége sem a három típus esetében. A szerkezeti kritériumok természetességének típusonkénti eltérése viszont semmi-lyen törvényszerőséget nem mutat, ezzel is bizonyítván azt, hogy a szikladomborzatú-erdık szerkezeti jellemzıi rendkívül változatosak, a korábbi erdıhasználatok kevésbé homogeni-zálták azokat.

Az erdıssztyepp-erdık esetében a borókás-nyárasok és a lösztölgyesek állományszintő termé-szetessége a legmagasabb (56,3 ill. 55,3 %), s egymástól szignifikánsan nem különbözik.

Hozzájuk képest elmarad a homoki tölgyesek természetessége (49,8 %), s valamennyi erdıtársulás-csoport közül a legalacsonyabb értéket veszik fel a sziki tölgyesek (43,1 %). Az egyes típusok között a szerkezeti jellemzık tekintetében lényeges különbség nem mutatható ki, a különbségek elsısorban az összetételi jellemzık, s különösen az erdészeti beavatkozások által kevésbé érintett cserjeszint-, gyepszint- és újulat-összetételében jutnak érvényre. A sziki tölgyesek sajátosan kettıs arculatot mutatnak, az idegenhonos fa- és cserjefajok betörése miatt a cserjeszint- és az újulati szint összetételének természetessége rendkívül alacsony (20,5 ill.

20,0 %), ugyanakkor a gyepszint-összetétel a négy típus közül a legmagasabb természetes-ségő (70,2 %). Ez utóbbi tény arra vezethetı vissza, hogy a szikes talajokra kevésbé tudnak betörni a nitrofil ill. zavarást jelzı fajok, az invazív fajok térhódítása is itt jóval kisebb mértékő, mint a homok vagy lösz alapkızető talajoknál. A sziki tölgyesek esetében kiemelendı még a termıhely alacsony természetessége (46,9 %) is, amely az erdıfelújítást megelızı szántásnak vagy altalajlazításnak a következménye. A homok alapkızeten lévı típusok (homoki tölgyes, borókás-nyáras) gyepszint összetételének természetessége (47,7 ill.

36,9 %) viszont messze elmarad a másik két erdıssztyepp-erdı típusáétól. Ez a tény az 1.

szint (indikátorok) vizsgálatával egyértelmően magyarázható, ugyanis itt a legnagyobb a gyomjellegő, zavarást jelzı és sokszor invazív fajok borítása és fajszáma.

A ligeterdı csoporton belül ki kell emelnünk a bokorfüzeseket, mivel természetességi értékük (72,5 %) magasan fölülmúlja a többi típusét. Csak az összetételi jellemzık esetében adódnak itt alacsonyabb természetességi értékek, ami az adventív fajok térhódításának köszönhetı.

Egyéb tekintetben (szerkezeti jellemzık, vadhatás, termıhely) magas természetességet mutat-nak, ami a spontán dinamikai jelenségeknek, a gyors és könnyő regenerálódásnak tudható be.

A másik három ligeterdı-típusnál (főz-nyár ligeterdık, tölgy-kıris-szil ligeterdık, éger-ligetek) viszont az állományszintő természetességben (53,9 – 53,5 – 54,5 %) nincs szignifikáns különbség. A 2. értékelési szint kritériumainak vizsgálata azt mutatja, hogy a főz-nyár ligeterdık valamennyi összetételi jellemzı esetében – az 1. értékelési szintben (indiká-torok) bizonyított nagyobb fokú adventív invázió (nagyobb fajszám és nagyobb borítási értékek) miatt – a legalacsonyabb természetességet adják, amit ennek a típusnak a valamivel jobb szerkezeti jellemzıi kompenzálnak. Az égerligetek a tölgy-kıris-szil ligetekhez képest elsısorban az újulat-összetétel és az újulat-szerkezet természetességében különböznek, az égerligetek esetében az újulatban gyakorlatilag idegenhonos fafajok nem figyelhetık meg (98,5 %), ugyanakkor a szerkezete rendkívül alacsony természetességő (5,0 %).

A láperdık csoportjából az állományszintő természetesség alapján kiemelkednek a főz- és nyírlápok (68,7 %), melyek természetességét csak az idegenhonos fajok rontják, szerkezeti jellemzıik magas értékeket vesznek fel. Ezzel szemben az erdészeti kezelés alatt álló égerlápok (53,2 %) esetében valamennyi kritérium természetessége elmarad a főz- és nyírlápokéhoz képest, különösen a faállomány-szerkezet, gyepszint-összetétel és -szerkezet, holtfa-ellátottság, vadhatás, termıhely természetessége esetében feltőnı a különbség.

Összességében megállapítható, hogy a természetességi értékszámok potenciális erdıtársulás-csoportok szerinti alakulása hően tükrözi az erdıállományok termıhelyi-klimatikus adott-ságoktól, valamint a múltbeli (és a jelenkori) erdıgazdálkodás intenzitásától függıen változó önfenntartó és önreprodukáló (regenerálódó) képességét.

A potenciális természetes erdıtársulások állomány szintő (3. értékelési szint) természetesség vizsgálata után egy hierarchikus klasszifikáció során elemezhetjük az egyes erdıtársulások egymáshoz való hasonlóságát ill. különbözıségét is. Az összehasonlítás alapját a kritériumok természetessége (2. értékelési szint) adja, a dendrogramot a 62. ábra szemlélteti.

62. ábra – A kritériumok természetességi értéke alapján végzett hierarchikus osztályozás (nem standardizált, euklidészi távolság) dendrogramja

(Jelmagyarázat: 1 – bükkösök, 2 – gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, 3 – gyertyános-kocsányos tölgyesek, 4 – cseres-kocsánytalan tölgyesek, 5 – cseres-kocsányos tölgyesek, 6 – sziklaerdık, 7 – szurdokerdık, 8 – törmeléklejtı-erdık, 9 – mészkerülı bükkösök, 10 – mészkerülı gyertyános-tölgyesek, 11 – mészkerülı

tölgyesek, 12 – mész- és melegkedvelı tölgyesek, 13 – bokorerdık, 14 – homoki tölgyesek, 15 – borókás-nyárasok, 16 – lösztölgyesek, 17 – sziki tölgyesek, 18 – bokorfüzesek, 19 – főz-nyár ligeterdık,

20 – tölgy-kıris-szil ligeterdık, 21 – égerligetek, 22 – égerlápok, 23 – főz- és nyírlápok)

A dendrogram alapján jól kirajzolódik, hogy a főz-nyár ligeterdık és a sziki tölgyesek élesen elkülönülnek a többi potenciális erdıtársulástól. Hasonlóképpen – bár már nem ilyen markánsan – elválik a legmagasabb állományszintő természetességi értéket fölmutató bokor-füzesek, továbbá a főz- és nyírlápok csoportja is. A további potenciális természetes erdı-társulások öt csoportba tömörülnek. Ezek közül legjobban elválik a középhegységi edafikus,

kis gazdasági jelentıséggel bíró erdıtársulások (mészkerülı tölgyesek, szikla-domborzatú erdık, bokorerdık) csoportja, majd külön klasztert képeznek a síkvidéki homoki erdıtársulások (homoki tölgyesek, borókás-nyárasok). A fönnmaradó erdıtársulások két nagyobb csoportot alkotnak, a gazdaságilag kevésbé jelentıs (mészkerülı bükkösök, mészkerülı gyertyános-tölgyesek, égerlápok, égerligetek) csoport megkülönböztethetı a gazdaságilag jelentıs csoporttól. Utóbbi ismét két klaszterre bomlik, a hegy- és dombvidéki erdıtársulások (bükkösök, gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, cseres-kocsánytalan tölgyesek, mész- és melegkedvelı tölgyesek) ill. a sík vidéki erdıtársulások (gyertyános-kocsányos tölgyesek, cseres-kocsányos tölgyesek, tölgy-kıris-szil ligeterdık, lösztölgyesek) csoportjára.

Kirajzolódik az is, hogy a hegy- és dombvidéken ill. a sík vidéken a gyertyános-tölgyesek hasonlítanak legjobban a tölgyesekre (gyertyános-kocsánytalan tölgyesek és cseres-kocsánytalan tölgyesek ill. gyertyános-kocsányos tölgyesek és cseres-kocsányos tölgyesek).

A fenti hierarchikus osztályozást elvégezhetjük a kritériumcsoportok (összetételi jellemzık, szerkezeti jellemzık, funkcionális jellemzık) természetessége alapján is (M22. ábra). Az összetételi jellemzık dendrogramja jól kirajzolja, hogy a kritériumok természetessége alapján végzett osztályozás két elkülönülı erdıtársulás-csoportja (főz-nyár ligeterdık, sziki tölgye-sek) itt még jobban elválik a többi klasztertıl, tehát természetességük alakulását legmarkán-sabban az idegenhonos (fa- és cserje-)fajok nagyszámú és nagymértékő arányával magyarázhatjuk. Úgyszintén a természetes fajok alacsonyabb száma és részaránya különíti el a homoki tölgyesek, tölgy-kıris-szil ligeterdık és lösztölgyesek csoportját, míg a többi erdıtársulás-csoport esetében ebben a tekintetben markáns elválást nem találunk. A szerkezeti jellemzık természetessége tekintetében – a sokszor spontán dinamikájú – bokorfüzesek, főz- és nyírlápok, törmeléklejtı-erdık, szurdokerdık, mészkerülı tölgyesek, illetve bokorerdık, sziklaerdık, főz-nyár ligeterdık, továbbá a borókás-nyárasok, homoki tölgyesek elváló csoportokat alkotnak, ami a kevésbé intenzív gazdálkodásnak, vagy annak hiányának tudható be elsısorban. A maradék erdıtársulás-csoportok két klaszterbe tagozódnak, az üde mészkerülı erdık és higrofil erdık alkotják az egyiket, ahol a gazdálkodás ismételten alacsonyabb intenzitású, illetve a száraz-félszáraz-üde termıhelyő – fıleg a tölgyes jellegő – erdıtársulás-csoportok a másikat. Utóbbi klaszterbe tartozó állományokat érinti legintenzíveb-ben a gazdálkodás. Megjegyzendı az is, hogy az összetételi jellemzık esetélegintenzíveb-ben a csoportok közötti különbözıség nagyobb, markánsabban elválnak, mint a szerkezeti jellemzık esetében.

Ez a különbözıség a funkcionális jellemzık természetességének vizsgálatakor tőnik a legkevésbé szembetőnınek, bár jól elváló csoportjaink képzıdnek. A másodlagos eróziónak kitett termıhelyő és jelentısen vadkárosított szikladomborzatú erdık mindhárom típusa egy klaszterbe került, úgyszintén külön csoportot képeznek a többletvízhatásnak kitett, termı-helyében sokszor átalakított (víztelenített, szántott) égerlápok, égerligetek, főz-nyár ligeterdık, tölgy-kıris-szil ligeterdık, homoki tölgyesek is. Elkülönülnek a szintén speciális, de kevésbé átalakított termıhelyő bokorfüzesek, főz- és nyírlápok, borókás-nyárasok is egy külön csoportba, valamint a rendkívül meredek termıhelyő, másodlagos eróziónak kitett mészkerülı bükkösök, mészkerülı tölgyesek és bokorerdık is. A további, egy csoportba osztott erdıtársulások termıhelyi természetessége magas, ezek azok, amelyek az erdı-gazdálkodásunk elsıdleges színterei.