TELEKI JÓZSEF ITTHON - felvilágosult gróf

Közvetlenül a külföldi utazást követő időszakáról, magáról Telekitől kapunk tájékoztatást, a Hazai naplóból. Itthoni feljegyzéseinek élén elmondja nem érdektelen idézni szavaiból _, hogy miben látja a naplóírás célját:

„. . . hasznosnak tartván sok tekéntetekbül az embernek maga dolgainak felírása körül való szorgalmatosságát, kivált ha azt állhatato-san feltészi magában, hogy semmit ne írjon oda, ami nem igaz. Mert használ ez arra 1“ö', hogy a több motívumok között a jóra, vagyon is egy, mely a szégyentől vettetett, szégyenli tudniillik az ember az utána élő világtól, ha az ilyetén könyvekben olyat fog látni, amely az ő életét valamely mocsokkal békeveri, és a jó lelkiesméretit gyanússá tészi:

feltészem pedig azt, mint már feljebb is, hogy az efféle könyvek minden maguknak való kedvezés nélkül írattassanak, hacsak lehet és amennyire lehet, mely külömben igen nagy győzedelmet kíván az embertől a maga indulatin, amidőn a legkevesebb indulaton kívánja, hogy erőt végyen, 2“"°' Használ az ökonómiára nézve is, mert gyakran sok tudni igen szükséges dolgokat magának nagy hátramaradásával elfelejt, melyet itt feltalál, 3“°" Annak a nagy mesterségnek, az embernek magamegesmeré-sínek egy útja ez is, mert az ember magát az elmúlt dolgaiban (feltévén mindenkor, hogy igazán ír), mint valami tükörben, megláthatja, azokban vagy ha jót, vagy a rosszat megvizsgálhatja, bolondságait megtanulja kacagni, és egyszóval az elmúlt hibáiból okosodik.

Ugyanis tapasztalt dolog az, hogy az ember a jelenvaló cselekedeteit mindenkor nagyobb kedvezéssel vizsgálja, mint az elmúltakat, azoknak örökké fogja pártját, ezekre néha felettébb is irigykedik. 4“'*°' Gyönyörűsége is vagyon az efféle jegyzéseknek, mert a régi, de már eltölt dolgokban a szerencsétlenségeket éppen olyan édes olvasni, valamint a szélvészek között hánykódó hajót a partrul veszedelmen kívül nézni; a szerencsés történeteinek pedig olvasása egy kis enyhíségére lehet a jelenvaló kedvetlenségeknek, s látván az ember a szerencsének magán való változását, megtanulja ezt a világ bálványát feljebb nem tisztelni, mint amint érdemli, és másokhoz, gyakran a maga ítélete szerint, néha valósággal is magánál érdemetlenebb emberekhez való mosolygását kevesebb irigységgel nézi, mert csak úgy kell az embert venni, amint van, és néha mérget is adni bé a méreg ellen.”

Az idézett szavak után Teleki vőlegénysége és nősülése históriájával kezdené mondanivalóját, de mivel vőlegénysége a külföldi útját megelőző életeseményeihez kapcsolódik, előbb az utazás ,,előtt való dolgokrul” szól. Ezek között szerepel ,,Anclamban, Pomerániában, szegény maga veszedelmére siető” bátyjának, Pálnak`a halála, valamint az utazási nehézségek, amelyek „a hadakozás kezdetitől fogva, mely 41

1756-ban volt” bekövetkeztek. Elmondja ezután Roth Johannával való megismerkedését, -majd ahogy írja „szerelmem kezdete és gyarapodásának históriájá”-t, s utána csupán céloz külföldi útjára, és a hazatérése nyomán történtekkel folytatja a naplójegyzeteket. Ha-zatérése után a házassággal kapcsolatos intéznivalóiról ír, majd Erdélybe utazásáról, szüleihez. Az esküvő terminusa halasztódik, csak 1762. júniusában kerül rá a sor. Szüleinél tett látogatása után Erdélyből menyasszonyához megy Szirákra, innen pedig szülei kérésére Bécsbe, hogy apjának „a tabulae praeses hivatalt solicitál”-ja. Bécs felé utazva, több helyen időzik, látogatásokat tesz, vendégül látják, s 1762. január

12-én érkezik meg Bécsbe.

Apja ügyében felkeresi Bethlen Gábor kaneellárt, jár Batthyány feldmarschallnál, aki elmondja _ Teleki szavai , hogy ,,őfelségének az atyámot úgy írták volna le, hogy az udvar szándékát nemigen igyekezik elémozdítani . . . ”. Ezek a szavak megvilágítják a Teleki apja és ﬁa, a két erdélyi nagybirtokos nemzedék közötti magatartást és helyzetkülönbsé-get a bécsi udvarban. Az erdélyi önállóság megszűnésének első nemzedéke, az uralomváltozás kortársainak többsége szemben áll az udvarral. A második nemzedék kezd beletörődni a körülményekbe, belátja, hogy nincsen más mód _ ha el akar érni valamit _, mint Bécs híveként, alárendeltjeként élni. És a harmadik nemzedék a Bécs-hűséget már magától értetődőnek tartja. Teleki László a második nemzedék példája, ﬁa József pedig a harmadiké. Az apa alárendeli magát Bécsnek, magas rangokat ér el, de mégis gyanakodva tekintenek feléje. Viszont a ﬁút _ aki bár következetesen védelmezi az erdélyi protestantizmus ügyeit _ bizalommal nézik Bécsben. Helyzetét jellemzi, hogy a királynő

„becsületes Teleki”-nek (der Biedere Teleki) nevezte. Az apa és a ﬁú helyzetének udvarbeli eltérését Teleki László és ﬁa is egyaránt látják.

Illusztrálja ezt, hogy a tabulae praesességre pályázó atya ügyében nem maga, hanem a ﬁatal Teleki megy közbenjárni Bécsben.

Bécsben forgolódása egyedül apja kérelmének jó mederbe terelése érdekében történik. Egymást követő udvariassági látogatásainak többsége apja ügyével kapcsolatos. Jelentkezik gróf Khevenhüller főkancellárnál is, hogy eszközöljön ki számára kihallgatást a királynőnél. Szabad idejében megfordul színházban, bálba kíséri egy Bécsben élő magyar előkelő úr leányát, megfordul az udvari bálban, hangversenyen és más kulturális s egyéb rendezvényeken. Az audienciá-ra Mária Teıéziánál február 7-én kerül sor. A királynőnél tanúsított magatartásából, szavaiból is kiderül _ ami már külföldi útján is megmutatkozott _, hogy Teleki József elsőrangú diplomata, szellemes érvelő s okos, mint egy született politikus:

„Voltam felséges asszonyunknál audiencián, és valamit feltettem magamban, hogy megmondjak, igen kevés maradott el belőle. Az

instanciámban négy okokat tettem fel, miért kívánhatja méltóbban az atyám 'akármely concandidátus társánál (kiket azonáltal mind érdemes embereknek esmérek lenni az instanciámban is) ezen hivatalt. l““°' Mindenkinél elsőbb rangban van és olyanban, hogy akármelyik is szerencséjének fogja tartani, ha neki helyébe mehet. 2““°' Hogy az atyám konkurrálható társainál rnind tovább, de kivált nagyobb érdemű és terhesebb dolgokban szolgált. 3'*'*°' Hogy idősebb is azoknál. 43'” Hogy már azelőtt ll esztendőkkel, mikor még hivatalban nem is volna, erre a hivatalra kandidáltatott. Ezen okokat mind elmondottam szóval is őfelségének, azt mondván melléje, hogy az atyám dolgát nem kívánom az eleinek őfelsége házához való hűsége és érdemivel segíteni, tudván, hogy azoknak csak példáknak kell előttünk lenni, amelyekről hímet varrjunk, nem a mi magunk érdeme lévén; se nem kívánom őfelségét azzal terhelni, hogy az atyámnak személybéli tehetségét dicsérjem, mely alkalmas légyen tudniillik azon hivatalnak véghezvitelére, amelyet keres, mert tudom azt, hogy valamint én, mint ﬁú, ilyen dologban az atyámról mondhatnék, méltán gyanús lehetne. Hanem csak azon kérem őfelségét, hogy ha annak akar végire járni, alkalmatos-é az atyám ezen hivatalnak megfelelni, és vajon eddig való magaviselésével érdemesnek tette-é rá magát, disinteresatus embereket méltóztassék megkérdezni és ne olyanokat, akik gyakran megmutatták más alkalmatosságokban, mely nemigen jóakarói légyenek.” Ha a királynőnél atyja ügyében jelentkezett is, nem tudja megállni, hogy ne hozza szóba a maga cameráriusságának ügyét. A királynő válasza is illusztrálja azt, amit az apa és fiú udvarbeli helyzetével kapcsolatban mondottunk:

„Mondja osztán őfelsége, mikor ki akarnék menni: No énrám _ úgymond _ lesz gondja, de az atyámról nem mondhatja pozitíve.”

Teleki a nem sok reménnyel kecsegtető audiencia után is tovább tárgyal, felkeresi atyja ügyében a legfőbb udvari embereket. De minden buzgalma eredménytelen, apja dolgát képtelen jó mederbe terelni;

Teleki László személyét továbbra is gyanú övezi.

A Hazai napló utolsó bejegyzését (1762. március 23.) követő évtizedeit Teleki életének már nem tudjuk ilyen részletesen nyomon követni.

Naplószerű feljegyzéseket eddigi tudomásunk szerint _ ezután nem is írt. Pályájának, életútjának, tevékenységének legfőbb állomásai :zonban különböző kortárs feljegyzésekből, utalásokból nyomon

követ-etők.

Hazatérése után fokról fokra mind magasabbra jut, néhány évtized alatt közéleti téren szinte mindent elért, amit egy XVIII. századi protestáns erdélyi nagybirtokos elérhet. 1762ben kamerárius lesz. 1781 -ben az erdélyi királyi tábla bírája. 1782--ben Békés megye főispáni helytartója, s ugyanaz év októberében Ugocsa megye főispánja. II.

József alatt a pécsi iskolai kerület igazgatójává nevezik ki, 1792-ben 43

valóságos belső titkos tanácsossá, 1795-ben pedig a szent korona őrévé.

Élete során különböző közéleti tevékenységgel is felhívja magára a ﬁgyelmet. Az l790_9 1 -es országgyűlésen a legtekintélyesebb főrangúak között vállal szerepet. Részt vesz az 1791: XXVI. törvénycikk megalkotásában. A legnagyobb szolgálatokat azonban a hazai protes-tantizmusnak tette; hozzá hasonló eredményességgel senki sem képvi-selte akkor Bécsben a protestánsok érdekeit. O volt az elnöke az 1792.

szeptember 12-én megnyílt protestáns zsinatnak is. Kazinczy, aki nagyrabecsülte, de mint írót erre még visszatérünk _ kritizálta,

„felekezetem legfőbb férfia”-ként emlegette.

Nagy szolgálatokat tett a protestantizmusnak, de ez irányú tevé-kenységében is megmutatkozott konzervatív, felvilágosodásellenes gondolkodása. Leginkább kifejeződik ez Bessenyei György tevé-kenységével szembeni álláspontjában. Bessenyei 1773. végén beteges-kedésére hivatkozva, kilépett a nemesi testőrségből, és a protestánsok ügyvivője lett a bécsi udvamál. A kiváló író beosztása reményekkel kecsegtette a hazai protestánsokat, mivel Bessenyei bejáratos volt a királynőhöz. Megbízásával kapcsolatban Teleki egy alkalommal ezt írja:

„Keressünk módot benne, hogy a trónushoz térhessünk. . . Hibázunk, ha a régi mód szerint törjük ma utunkat, új politikákkal kell élnünk. . . Ha összeállunk csendesen, ígérem azt, hogy esztendő alatt csuda lesz hazánkban a változás, ami vallásunkat illeti.” Az író Beleznai Miklós oldalán dolgozott. Beleznai Pest megye egyik legtekintélyesebb birtoko-sa volt, akit a református egyházkerületek főgondnokává is megválasz-tottak. O is élvezte a királynő bizalmát. Otthon azonban a reformátusok _ nem úgy, mint Beleznai _ nem bíztak abban, hogy Bessenyei tetszésük szerint fogja vinni az ügyeket. Bizalmatlanságuk pár év múlva igazolódott; Bessenyei szembekerül felekezetének konzervatív, feudális felfogású, felvilágosodásellenes vezetőivel. 1776-ban ugyanis a hely-tartótanács tíz tankerületre osztotta az országot, s a tíz tankerületbe besorolt minden iskolát, legyen az közép- vagy főiskola, tekintet nélkül a valláskülönbségekre. Az intézkedés súlyosan sértette a protestáns iskolák autonómiáját. Ez az intézkedés voltaképpen az egységes állami oktatás programjának meghirdetése volt; a protestánsok számára a programban a legsúlyosabb sérélmet az jelentette, hogy katolikus főigazgatók alá helyeztettek az ő iskoláik is. Beleznai, s még fokozottabb mértékben Bessenyei az állami oktatás egysége oldalán állottak; „ez következett haladóbb, felvilágosodott világnézetükből, míg Teleki József, Ráday Gedeon s különösen a debreceniek (köztük szuperinten-densek és főbírók, akik később Csokonainak gyalázói) a királyi intézkedés ellen voltak. Különösen élessé vált a harc Bessenyei és a felvilágosodásellenes Teleki között, akinek támadására Bessenyei egy

maró hangú és nyilvánosan terjesztett versével felelt” (Szauder József:

Bessenyei).

A kétéves külföldi tanulmányutat követő, a Hazai napló-ban leírt 1762-es bécsi tartózkodása után többször megfordul még Teleki külföldön. Az 1768-69-es évet ismét Bécsben tölti. Ez idő tájt _ a pontos dátumot egyelőre nem tudjuk _ járt Olaszországban is. Az itáliai úton vele volt rokona, Teleki Lajos és a történettudós, Cornides Dániel. Cornides halála után megvásárolta Teleki a történész gazdag könyvtárát. Szép kiegészítése lett ez a gyűjtemény egyébként is értékes könyvtárának. A természettudományos érdeklődésű férﬁnak könyvtárán kívül más gyűjteményei is voltak: így kitömött állatok, valamint matematikai és ﬁzikai műszerek. Kis János szuperintendens Emlékezéseiből tudjuk, hogy 1791-ben Göttingában járt Teleki. Ennek az útnak az eredeti célja Frankfurt volt, ahol _ nyilván bécsi megbízásból részt vett Ferenc császár koronázásán. A koronázás után

„egy fordulást tett Németországban, leginkább némely tudósoknak, azok között a göttingaiaknak is meglátogatása végett” (Kis János).

TELEKI, AZ ÍRÓ

Teleki Józsefet kortársai tudós, nagy műveltségű férﬁúként becsülték.

Amikor Ugocsa megye főispánjává neveztetett ki, az üdvözlő versek egyikének néhány sora így hangzott:

Hangzik a vivátnak, hármosan ezere, Mivel ma a minden Tudomány mestere Köztük fóispányi rangot s nevet nyere.

A hódoló barokk verselmény a köztudatban élő véleményt fogalmazta meg Telekiről. Hogyne élt volna róla ez a köztudatban. Hiszen ismeretes volt, hogy otthonos a felvilágosodás új tudományában, a matematiká-ban, a fizikámatematiká-ban, a botanikámatematiká-ban, és korának minden új vívmányát ismerte. A külföldi tanulmányútján megismert tudósokkal egész életében kapcsolatot tartott, s későbbi utazásai során _ ahogy Kis János szavai is tanúsitják _ legszemélyesebb ügye volt újabb tudósok-kal felvenni a kapcsolatot. A ﬁatal göttingai diák, a később soproni szuperintendens, maga is „mély és széles tudományú s esmeretei bővítésében fáradhatatlan mágnás”-ként szól róla. Tudós, művelt embernek tartotta, de becsülte benne a költőt is, ezért nyújtott át neki ott Göttingában „néhány sor verseket” a maga költeményeiből.

Teleki kapcsolatai nem merültek ki a külföldi tudósokkal való személyes érintkezésben és levelezésben. Voltak a hazai tudományos és 45

irodalmi élettel is érintkezései. Ezek a kapcsolatok több esetben mecénási, a nagybirtokos műveltséget támogató tevékenységét sejtetik.

XVIII. századi történetírásunknak kiemelkedő reprezentánsa, később a pesti egyetem tanára és könyvtárnoka, Cornides Dániel, aki elkísérte olaszországi útjára Telekit _ Kazinczy ír erről _, „nála lakott bibliothecarius nevezet alatt. . .” (Pályám emlékezete). Egy ideig (1789-1794) titkára volt Telekinek a népies, barokk költő, akit Arany János is megbecsült: Mátyási József. Kis Jánostól tudjuk, hogy Mátyási elkísérte Telekit 1791-ben Németországba. Itthon irodalmi kapcsolatai elsősorban a nemesi, konzervatív, barokk ízlés képviselőihez fűződtek.

Benső viszonyban volt nagybátyjával, Ráday Gedeonnal. A ﬁatalabb írók, Bessenyeivel az élen, szemben álltak vele. Nem osztotta nézeteit Kazinczy Ferenc sem, aki személyesen ismerte, megbecsülte nagy múveltségét, a protestánsok érdekében kifejtett buzgalmát, de szemben állt eszmevilágával és írói törekvéseivel.

Telekinek a maga korában leggyakrabban emlegetett verse, az Atyaﬁni bardtságnak oszlopa. . . volt, melyet elhunyt húga, Thoroczkay Zsigmondné emlékére írt. ,,Mélységes ﬁlozóﬁával és politikával teljes írás” _ így emlékezett meg róla a Magyar Hírmondó szemleírója.

Valóban át van hatva ez a költemény ﬁlozóﬁával és politikával; azonban Teleki arcképének ismeretében nem meglepetés, hogy világnézete felvilágosodásellenes filozófia, s politikája pedig annak a nagybirtokos-nak a politikája, aki a hazaﬁasságot közös nevezőre hozza a Habsburg-hűséggel. Egyetlen versszak pontos metszetet nyújt az egészről, s jelzi, hogy a költeményben ugyanazzal a szemlélettel találkozunk, mint amit naplójában megismertünk:

Jó Udvari ember azért soha nem volt, Akiben Hazája szeretete meg-hólt, Ellenben, Hazájdt soha se szerette, Királya hűségét a Ki félre tette.

Az Atyaﬁni barátságnak oszlopa. . . nemcsak az eszmeiség dolgában tükre Teleki József konzervatív ideológiájának, kifejezőeszközei ugyan-csak a múltat idézik, versformája is a régies alexandrinus. Az újító, felvilágosult írónemzedék egyként szemben állt eszmeiségével, stílus-ideáljával, versformájával. Kazinczy pontosan érzékelteti azt a sza-kadékot, ami Teleki és a XVIII. század utolsó évtizedeiben megújuló magyar irodalom ﬁatal reprezentánsai között tántongott. A Pólydm emlékezetéből való mondatok a gróf emlegetett elégiájára vonatkoznak, de gondolkozásának, arcképének egészére is:

,,Kijöve Erdél ből s két napot álmosdi jószágában, Biharban pihene meg [ti. Teleki]. En éppen anyai nagyatyámnál mulaték, s látni akarám

a széles tudományai s lelke ritka nagysága miatt közönségesen tisztelt férﬁt. Megajándékoza elégiájának (Kolozsvárt, 1779. 4°) két példányával, s az alkalmat nyújta, hogy velem a magyar nyelv, a magyar verselés nemei s a magyar verselők felől szójon és hosszasan.

Nem vala barátja Bessenyeinek, és amit Bessenyei és társai űztek; nem kedvelé a tordai Gyöngyösi ömlő, de ízetlen leoninusait; nem a Baróti nyelvét, mesterségét. A gróf sanyarú ízlése s sajátságai tudva vagynak;

de eléggé igazságos vala megvallani, hogy az utolsóbb nyomdokain több szerencsével indulván el, mint eddig, idővel oly munkákat adhatunk, melyek a nemzetnek díszére válhatnak.

Elégiája fényesen kitűnt minden egyéb e nemű dolgozásaink sorából, csudálva olvasá mind a tanult, mind a tanulatlan olvasó, de még inkább ez, mint az. Örök dísze nyelvünk akkori epochájának, s a nyelv barátja tisztelettel fog rá visszatekinteni. Ebből vet hozzá legbizonyosabban, ha ezt követném, és nem Báróczyt és Barótit, felemelkedheténk-e valaha oda, hogy Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Bajza a magok dalaikat énekelhessék. Akik nem kívánnak egyebet, mint azt, hogy a munka erőlködések nélkül engedje magát olvastatni, azaz: hogy a beszéd szabadon a válogatások nélkül ömöljön; hogy a két sor tiszta rímeken végződjék, s gyönyörködtesse a füleket, azok úgy kedvelék ezt az elégiát, mint akik a Róma klasszikusaiból általvett helyek mellett ráismertek a gróf célzásaira; s ﬁlozóﬁai s politikai leckézése mellett nem kérdék, hogy az oda illett-e. A munkának ﬁlológiai és stilisztikai tekintetben meg kell adni azt a dicséretet, hogy beszéde nemcsak az új utat törők merészségétől távozott el, hanem a régiség szennyétől is egyszersmind.”

A szakadékot, ami a fiatalok és Teleki József között tátongott, megvilágíthatjuk a gróf szavaival is. Ismeretes Telekitől egy verses levél Aranka Györgyhöz. A verses levél ugyancsak alexandrinokban íródott, miként az Atyaﬁui bardtsógnak oszlopa. . . A verses levélnek szavai is kifejezésre juttatják a konzervatív férﬁnak az újítókról vallott nézeteit:

Te kértél, s kedvedet tölteni jó gondom, Azért verseidról mit tartok, megmondom:

Ldtok elmét, tüzet, ékes magyarságot, De szeretnék látni több -ártatlanságot.

Megbocsáss, barátom, az a természetem, Hogy a rosszat azért hogy szép, nem szeretem.

A legszebb gyiimölcsben csömört szerző féreg, S a méz közt is gyakran lappang gyilkos méreg.

Az igaz kényesség, s tiszta erkölcs nagy kincs, Annak gyökerére lassú mérget ne hints.

Én nagy tisztelóje vagyok a szép Nemnek, S szépségét nevelni, tartom nagy érdemnek.

S amitõl az arcát szépító szemérem Romolhat, egészen dicsérni nem mérem;

Sót amit ártatlan fiam vagy leányom Nem olvashat bátran, magam is elhányom, Bezzeg amely szépen, ha olyan jól szólnál, Akkor nem Aranka, hanem Arany volnál.

Az újítók Bessenyeitől, Aranka Györgyön át, Kazinczyig _ ellent-mondásosan ugyan _ szemben állottak Telekivel. Becsülték múveltségét, azonban lenézték konzervatív ideológiáját, valamint eszmeiségének velejáróját, kifejezőeszközeit, versformáját, ízlését.

Versformája, az alexandrinus, az újítók többségének szemében maga volt az elavult múlt. Stílusának egészéről azonban _ ahogy Kazinczy tárgyilagosan, szinte irodalomtörténetírói elemzéssel írja a Thorocz-kayné halálára készült elégiája kapcsán, s mi vonatkoztathatjuk ugyanezt még nagyobb mértékben prózájára _ „meg kell adni azt a dicséretet, hogy beszéde nemcsak az új utat törők merészségétől távozott el, hanem a régiség szennyétől` is egyszersmind”. Igen, Teleki elégiája, egyéb versei, fokozottabban prózája, naplói, ha nem is közelítették meg az újítók stíluseszményeit, sőt szemben állottak velük;

nagymértékben, előnyösen különböztek a vele kortárs, hasonló gondol-kodású írók fogalmazási módjától, stílusmegvalósításaitól.

Teleki József férﬁvá érésének esztendei, az ötvenes évek vége, hatvanas évek eleje, már Magyarországon is a barokk túlérésének, teljes hanyatlásának időszaka. Az egykorú próza, a közízlést leginkább kifejező szövegek, a protestáns és a katolikus predikációk ugyanúgy, mint az irodalmias igényű munkák: Taxonyi János, Vargyasi Dániel István, Kónyi János, de még Hermányi Dienes József írásai is, egymástól eltérő művészi szinten, de az alapvonásokban hasonlóan, a túlérett barokk túldíszített, gondolatilag gyakran alig követhető stíluseszközeit alkalmazzák. A felsorolt írók közül Hermányi Dienes _ szó volt már erTől _ mondanivalója tekintetében a legfejlettebb, a leginkább előremutató prózaíró. És ugyanakkor, amikor szemlélet dolgában előtte jár minden kortársának, kifejezésmódja, stílusa, nyelvi eszközei nem tudnak elszakadni a lehanyatló protestáns erdélyi barokk sajátosságaitól. Viszont Teleki József: a legkonzervatívabb, a feudális eszményekhez ragaszkodó, minden újítás ellen szenvedélyesen tiltakozó író a stílus tekintetében _ Kazinczynak igaza van _ el tudott szakadni a túlérett, elavult hazai sablonoktól. Ó, aki magabiztosan vitázott a francia felvilágosodás óriásaival _ jól ismervén műveiket _, részben tőlük tanult fogalmazni, stíluseszménye akarva, nem akarva nem a vele kortárs magyar próza volt, hanem a Voltaire-ék, a Rousseau-ék, a

In document felvilágosult gróf (Pldal 47-59)