1761. március 13-án Teleki József elindul a francia fővárosból hazafelé. Párizst elhagyva, néhány napot még Reimsben, Nancyben és Lunéville-ben tölt.
Ahogy távolodik a francia fővárostól, Párizs szépsége mind jobban nő emlékezetében. Lotharingia fővárosában, Nancyban jelentkezik először az emlékezés és az összehasonlítás: „Nem nagy, de csinos városocska. A piaca kivált a legcsinosabb piac azok között, amelyeket én eddig láttam;
de ámbár sokan minden tekintetre nézve első piacnak tartják, nemcsak Franciaországban, hanem egész Európában is, nékem mindazáltal úgy tetszik, hogy a csinosságon kívül nyomába se hág a Place de Vendômenak Párizsban.” Az emlékezésnek azonban még nem jött el az ideje; hiszen hazautaztában még sok új élményben, s nem mindennapi új ismeretsé-gek kötésében lesz része.
Lunéville-ben a száműzött lengyel király, Stanislas Leszczynski vendége. Az útinaplóban kimerítő leírást olvasunk a lunéville-i ud-varról, a lengyel királyról _ aki XV. Lajos apósa volt _ és környezetéről. Itteni tartózkodása újabb emlékekkel tetőzi francia-országi tartózkodását. Különös örömet szerez számára, hogy a lengyel király udvarában megismerkedik a már öreg Bercsényi Lászlóval, II.
Rákóczi Ferenc tábornokának, Bercsényi Miklósnak a fiával. Bercsényi László még fiatalon, húszegynéhány éves korában édesatyjával együtt emigrált Franciaországba. Amikor Bercsényi Miklós 1720-ban meghalt, atyjától ő örökölte a Bercsényi-ezred parancsnokságát. Bercsényi László volt a francia huszártestület megalapítója. 1758-ban a legmaga-sabb katonai fokozatot, a ,,Maréchal de France” rangot kapta.
A lunéville-i tartózkodás, a száműzött lengyel király és környzetének bemutatása, valamint Bercsényi Lászlónak és családjának arcképe ugyancsak legszebb lapjai közé tartozik az útinaplónak. Bercsényiről többek között ezeket írja Teleki:
„Ez a Bercsényi úr a Rákóczi háborújában az apjával jött, és nemcsak minden jószágát elvesztette, hanem mind mostanig proskriptus is volt.
Most már az ausztriai és burboniai házaknak öszveszövetkezésekkel a gráciáját megnyerte, azaz a proskripció alól megszabadult, de a jószágából semmit sem kapott vissza. Ezen pedig sokat munkálódott, amint mondá nékem, most Bécsben létiben, hová a francia királytól küldetett, hogy felséges asszonyunknak a József herceg lakodalmára gratuláljon, de minden munkálkodása csak haszontalan volt, melyet, úgy látszik, nem kicsinnyé is fájlal. . . mindjárt magyarul kezdettünk beszéleni. Igen jól is beszél, mintha soha ki nem ment volna Magyar-országból, pedig _ amint mondá már 48 esztendeje, hogy onnan kijött. Vacsorájára mindjárt hívott, és igen jó szívvel volt hozzám. Már
öreg em ber, és igazán ama jóféle magyarok közül való, egyenes, hazáját szerető, amint a magyar mondja: igaz kamarán költ ember. Sokat tudakozódott Magyarországról. Itt való szolgálatban a legfeljebb való grádicsra lépett, amelyre akár idegen, akár francia vágyhatik, és amelyre soha magyar nem ment, tudniillik Maréchal de France lett. Egy huszárregimentje vagyon, melyet már az öregbik fiának adott. Két fia van, az első az, ki már amint mondám _, az apja regimentjiben kolonellus, és azt igazgatja, mert itt Franciaországban a kolonellusok igazgatják a regimentet, a második a bátyja regimentjében hadnagy.
Leánya három van, mind hajadonok. A nagyobbik fia házas.”
Négynapi lunéville-i tartózkodás után, március 20-án folytatja útját.
Az elutazást megelőző este elköszön a királytól, majd Bercsényiékhez megy búcsúzni: „Estve Bercsényi úrhoz akkor mentem, mikor a vacsorától felkölt volt már, nekem csakugyan az asszony mindjárt asztalt teríttetett, s egyedül ültem az asztalhoz. Amíg ettem, egyfelől maga az öreg Bercsényi úr, másfelől a fia ült mellettem, s sokat diskuráltunk. Kért mind a kettő, hogy néha írjak nékik melyet fogadtam is. Azután elbúcsúztam az egész háztul. Bercsényi úrral öszvecsókolódtunk.”
Éjjel-nappal utazva, másfél nap alatt megérkezik Bázelbe. Meg-érkezése délutánján sorra felkeresi régi barátait, a két Bernoullit, Iselint, Wolleb-Rhyner-t. Az estét a még mindig itt tanuló unokaöccsével, Teleki Sámuellel tölti. Néhány napos bázeli tartózkodása alatt sorra járja régi ismerőseit, találkozik újabban kijött, itt tanuló magyarokkal, s azután folytatja útját Schafihausenen át Ulm felé. Ulmból Augsburg-ba érkezik, ahol a a tanácsházára figyel fel, s a hazafelé tartó utas ismét összehasonlít: „A palota nagy és magas, sokba is került kétségkívül, mert sok aranyozás van rajta, de mégsem igen szép. Az oldalszobák is mind pompások, s kivált a festések felesen vagynak benne. A külső része ennek az épületnek igen pompás, belől is, hanem gusztussal van is minden része építve, dicsőséges. Mindazonáltal csakugyan nem az amszterdami, olyan több nincs a világon.”
Augsburgból München felé tart, ahol négy napot tölt. Látogatást tesz Mária Terézia itteni követénél, meglátogatja a bajor választófejedelmet, leírja rezidenciáját, jellegzetes XVIII. századi barokk kertjét, s a nem mindennapi érdekességnek kijáró ıészletezéssel számol be a ,,feredőzésre rendelt alkotvány-”ról: ,,Igen szép feredője is vagyon benne az elektornak egynehány, egy oly nagy, hogy amikor megtelik, könnyen elnyeli az embert, a többek pedig csak annak egy személyre való kis márványkádak, ezekben leginkább az elektorné és más asszonyi rendek feredeznek.” Az előkelőségek rezidenciái mellett felkeresi a tudományos intézményeket, München tudósait, s a művészetek iránt most már komoly érdeklődést tanúsító ifjú megcsodálja a Münchentől másfél 39
órányira levő schwetzheimi kastélyt, mely ,,híres, kivált a benne levő sok ezreket érő képekre nézve”
Aprilis 6-án délután utazik tovább, és 8-án, ugyancsak délután érkezik meg Bécsbe. Az osztrák fővárosban találja szüleit, akik családi ügyeik intézése végett mentek fel, s ott várták két esztendő óta távol levő fiukat. A Teleki család közel két hónapot tölt Bécsben. Látogatáso-kat tesznek együtt, és Teleki József gyakran külön az udvari előkelősé-geknél, magyaroknál és osztrákoknál egyaránt. Az ifjú Teleki felkeresi a magyar nemesi testőrséget, részletesen ír a gárda szervezetéről, összetételéről, megnézi Bécs nevezetességeitg s ,,camerariussága”
ügyében kihallgatásra jelentkezik a királynőnél. Aprilis 26-án kerül sor a kihallgatásra Mária Teréziánál. Reggel Teleki apját, majd az ifjú Telekit fogadja a királynő, délután pedig az édesanyját:
„Reggel kimentünk kedves atyámuram őnagyságával Schönbrunn-ba, kedves atyámuramnak őfelsége maga adván órát kilencedfél órakorra reggel. En minthogy nem kaptam vala gróf Khevenhüller urat, és közönséges audiencia nem is volt, éppen nem reménylettem vala, hogy őfelségénél audienciám lehessen. De mégis reménységem felett az édesatyámot legelőször és őnagyságával együtt engemet szólíttatott őfelsége, s hozzánk mindkettőnkhöz igen kegyelmes volt, vélem is beszéllett sokacskát; kedves atyámuram őnagyságával is, s előhozván őfelségének a kameráriusság iránt való instaneiát, azt felelte őfelsége, hogy most ugyan nincsen közönséges promóció, de már azt őfelsége kicsinálja. Ezen őfelsége feleletjin mit értsek, nem egészen tudom; mert arra nem vihetem éppen minden kétség nélkül, hogy őfelsége promóción kívül most rezolvált, amint én instáltam vala. . .
Ebéd után kedves asszonyanyám őnagyságával ismét Schönbrunnba mentem, kinek őfelsége előtt igen kegyes audienciája volt, őfelsége a többi között a húgomat, Klárit meg is csókolta. Azután elmentünk a ritka vadak- és állatokat nézni. Sok számúak és igen ritkák, mind a szárnyas, mind a négylábú állatok. A versailliainál sokkal különb, minden kétségen kívül, minden tekintetre nézve, s azt tartom, hogy talán Európában ilyen gyűjtemény több nincsen.”
Ezekkel a mondatokkal fejeződik be Teleki József utazásának naplója, az Idegen orszdgolcon való utazásomnak napról napra való feljegyzése. Az idézett szavak után még egy „Azután” szócska követke-zik, és a kétesztendős feljegyzések megszakadnak. Magyarországra való hazatérése után „sok holnapokkal” ismét naplóíráshoz kezd. Ezekből az 1762. március 23-ig terjedő feljegyzésekből tudjuk, hogy a Teleki család 1761. május 2-ig volt Bécsben, és ezután tért haza Magyarországra.