Voissin elküldte Rousseau-nak Teleki apologetikus munkáját, hogy azután 1761. március 6-án személyesen, kettesben is felkeressék őt Montmorency-ban. A montmorencyi találkozón Rousseau hozza szóba Teleki művét. A fiatalember szerényen, csupán ennyit ír erről: ,,. . . leg-először is a könyvemet hozta elé, melyet du Voissin uram még minap néki me küldött, s nagyobban megdicsérte, mint a könyv érdemlette volna.” ãlgy tetszhetik az idézett mondatból, mintha a római birodalmi grófnak kijáró udvariasság lett volna csupán Rousseau dicsérete. Jóval többről volt azonban szó ezen a találkozón. Rousseau ugyanis Teleki rendkívüli örömére felajánlja, hogy szívesen hajtana végre néhány javítást egy újabb kiadásra az Espríts-Forts-on, és az új kiadást sajtó alá rendezné ő maga. A naplóban erről a rendkívüli jelentőségű ajánlatról nem esik szó, azonban tudomásunk van róla a Voissin és Teleki között folytatott későbbi levelezésből.
A nem mindennapi terv nem valósulhatott meg. Hazájába visszatér-ve, Teleki minden idejét igénybe veszik hivatalos teendői, hosszú ideig irodalommal nem is foglalkozhatott. 1762-ben az Essai sur la Foiblesse des Espfits-Forts-ból Augsburgban harmadik kiadás is megjelenik, az a lenyomat azonban más kezdeményezés megvalósulása; az augsburgi protestánsok segítségével látott napvilágot. A Rousseau-féle terv hosszú időre mintha elhalványult volna. Több mint tizenhét évvel a montmo-rencyi találkozó után, Voissin egy 1773. július 8-i keltezésű levélben megkérdezi Telekitől, ne járjon-e el Rousseau-nál a kiadás ügyében. A
magyar grófot azonban még ekkor is nagymértékben igénybe vették közéleti feladatai. 1777-ben viszont Teleki ír a régi tervről Voissinnek.
De Rousseau és Voissin között erre az időre a kapcsolatok megszakadtak Rousseau-nak a protestáns lelkészek ellen indított támadása miatt.
Ezért Voissin nem tudott más tanácsot adni Telekinek, mint azt, hogy forduljon közvetlenül Rousseau-hoz. 1778 februárjában Teleki valóban ír Rousseau-nak, emlékeztetve egykori javaslatára, megkérve, hogy adja ki az Espríts-Forts-ot, vagy tegye meg észrevételeit, s az észrevételek alapján ő maga dolgozná át munkáját. 1778-ban, amikor a levél elment, Rousseau már halálos beteg volt, és néhány hónappal később meghalt. Teleki levele megválaszolatlan maradt.
A Rousseau-féle kiadás így nem valósult meg, azonban a terv születésének napja, a Montmorency-ban tett látogatás leírása Teleki József útinaplójának legszebb lapjai közé tartozik. Párizsból való elutazása előtt egy héttel keresi fel a nagy gondolkodót és írót; mintha párizsi tartózkodásának betetőzéséül, finálénak szánta volna a láto-gatást:
„Voltam Rousseau uramnál du Voissin urammal, Montmorency-ban, mely mintegy három lieu Párizshoz. Ide húzta meg magát Rousseau uram már 7 esztendőtől fogva, s amint mondja, azoltától fogva Párizsban nem is volt, egyszer a Boulevardig elment, sőt, azt mondja, egy házban is volt, amely Párizsba ér, de a Boulevardtól ment bé, s a párizsi utcában nem volt.
Se du Voissin uram, se én nem ösmértük őkegyelmét, de du Voissin uram két rendben írt odamenetelünk iránt. Először Rousseau uram mentette magát, hogy felette foglalatos, másodszor most, amikor odamentünk, hírt adván előre du Voissin uram, igen jó szívvel várt, s minthogy du Voissin uram azt írta, hogy csütörtökön, mely tegnap volt, megyünk oda; akkor délelőtt előnkbe jött gyalog, szinte Sainte Denisig, amely ide Montmorencyhoz másfél lieu vagy óra, de mi tegnap nem jöhetvén du Voissin uram hivataljabeli éppen elkerülhetetlen dolgára nézve, a jó embernek csak üresen kellett visszajönni, melyet mi felettébb is sajnálottunk.
Szállottunk megérkezvén au Cheval Blanc, Fejér Lóban. Onnan mentünk Rousseau uramhoz. Először a fogadott lakájom indulván el, megcsaltuk magunkat, mert ezelőtt Rousseau uram a falun kívül lévő, egy Hermitage nevezetű (az volt-é valósággal valaha vagy nem, nem tudom) helyben lakott, s azt gondolta, hogy most is ott lakik, s kimentünk volt a helységből arrafelé, míg osztán egy asszonyt az úton találván, az a hibából kivett, s visszaigazított a városkába, hol Rousseau uramhoz mentünk egyenesen. Minthogy ez a Rousseau uram jeles elméjére és részszerint különlegességekre is oly nagy nevet szerzett magának, nem tartom éppen szükségtelennek nála lévő létünknek egy
3* 35
kisség bő leírását adni; az ilyetén embereknek házi dolgaikbul sokat ítél az ember természetekrül.
Bémenvén hozzá, egy rút, fótos schlafrockban találtuk, s ha nem tudtuk volna, hogy Rousseau, valami piszkos vargának gondoltuk volna, kivált oly minden csinosság nélkül való szobában, ahol eszik és főznek is. Ez igen kicsiny szoba, s egyszersmind konyhája is, itt szokott ebédelni; feljebb vagyon egy szobája, hova grádics szolgál; e csinosabb, sőt majd csinos is. Megérkezvén igen jó szívvel látott, s elvezetett a donjonba, mely a szobájától egy kis kerttel választatik el. Donjonnak neveznek a franciák minden efféle kies épületet, amely valami kitetsző helyen van. Ebben a donjonban meglehetős csinosan van holmi, de csak igen parasztosan. Láttam nevezetesen itt a prussziai királynak egy nyomtatott képit, melynek az alján a rámájára volt ragasztva egy kis papiros, azon volt két francia vers, mely igen mérges volt a prussziai király ellen, de eszemben meg nem tartottam. Ottan beszélgetni kezdvén, legelőször is a könyvemet hozta elé, melyet du Voissin uram még minap néki megküldött, s nagyobban megdicsérte, mint a könyv érdemlette volna. Ebédhez ülvén a feljebb említett szobában, nem sokat, de jól ettem; volt egy leves, tehénhús és egy lére csinált lapin (ez majd olyan, mint a földi nyúl). Ezenkívül volt egy már régen megkezdett pástétom s jó sajt, vaj, jól állott szőlő, s egyszóval igen jó, de csak közönséges és minden ceremónia nélkül való ebéd, mely kétségkívül annál jobbízűen esett, mentül parasztosabb volt. Egy leány vagy asszony is ett velünk, aki Rousseau uramnak, amint látom, mindenese, gazdasszonya, szakácsnéja etc. Nem szép és arcra nézve akárki előtt is gyanuságon kívül való.
Ebéd után a szekerünket elküldöttük Bare nevű faluba, melyen keresztül kell menni Párisba menvén, hogy ott várjon meg, mi pedig Rousseau urammal, hogy a vidéket megláthassuk jobban, gyalog sétálni mentünk. Ez a Montmorency egy hegyen esvén, mind az a ház, ahol Rousseau uram lakik, mind pedig a vidéknek nagyobb része igen szép tekintetű hely. A sétálásból visszamenvén Montmorencyba, ott a templomot megjártuk, hol a Montmorency-farníliának egy igen szép monumentuma van, ritka szépségű márvány oszlopokon. E mellett a templom mellett a Peres de l '0ratoire-ok klastroma vagyon. Azután megmutatta őkegyelme a Maréchal de Luxembourg palotáját és kertit; a palotája is szép, de kivált a kert igen dicsőséges gusztussal van csinálva;
nincsen benne se statua, se egyéb igen fényes cifraság, de a kertnek elrendezését és a belőle való kinézést nehéz feltalálni másutt, s valóban ritka dolog, és töméntelen költségbe is került, hogy mind a terasz a kertben, mind annak a hegynek nagy része, amelyen a palota van építve, emberek kezivel rakattatott, amelyen elhül az ember, amidőn látja. A kertben vagyon egy mulatóház; annak egy résziben Rousseau lakik
néha, mikor Maréchal du Luxembourg ottan van, kit igen nagyon szeret és becsül Rousseau uram, jóllehet közönségesen a nagy uraknak nem jó barátja. Ezt a kertet ezelőtt egy Croisaz nevű ember csináltatta s bírta, kit hogy megkülönböztessenek a nála még gazdagabb Croisaz nevű atyafiátul, Croisaz de panvre vagy szegény Croisaznak neveztenek, jóllehet mely gazdag légyen, csak ez a kert is eléggé mutatja. A Rousseau uram szobájában, a kertbeli házban, mely Maréchal de Luxembourghoz tartozik, egynehány indiai nyilak vagynak; néha azokkal való lövöldözéssel mulatja magát.
Ezt a palotát megnézvén kívül, kimentünk a kertbül, s elkísért Rousseau uram egészen Bare-ig, hol a szekér készen várt. Többet jártunk ekkor Rousseau urammal három óránál vagy legalább könnyen annyit, ott elválván egymástól, megcsókoltuk egymást, s úgy tetszik, hogy engemet szeretett.
Rousseau uram ránézve mintegy 45 esztendős ember, kicsiny inkább, mint nagy, testére nézve vékony is, egy kisség meggörbedt. Friss és eleven beszédű, éles elméjű, amit a francia esprit-nek nevez, az igen sok van nála, ítélete is jó, gondolatja éles, s jól is ki tudja adni, mert ma nem hiszem, hogy senki hathatósabban írjon nála; társalkodása nem lankadt, mert sokat beszél vagy legalább ezúttal elég beszédes volt, mindaz által mégsem lehet jókedvű embernek mondani. Némely magaviselésében s szentenciájában különös, de még különösebbnek akar tetszeni, amint észrevehettem, mint amilyen. Ez volt talán egy az okok közül, hogy az emberek társaságából félrehúzta magát. Azt mondja, hogy sohasem alszik egy fertály órát egy végtiben, többtől fogva 15 esztendőnél, s nem aludt ugyanannyi időtől fogva soha egy órát mindösszve egy éjszaka, s azt nappal sem pótolja ki, mert akkor sem alszik. Ha ez igaz, aminthogy nem is igen mond olyat, ami úgy nincs, én csudálom, hogy él, nemcsak él pedig, hanem a szemei is tiszták s fejérek. Az öltözetében is, valamint egyéb dolgaiban, gyanakszom, hogy egy kevéssé keresi a különösséget;
kétségkívül a lábaujjainak bogossága vagy valami olyan okra nézve, mindenik papucsa fejének a közepin egy lyuk van vágva csillagformán.
A papucsa talpa fából van nagy részint, hogy _ amint mondja _ szárazabban járjon, s tovább is tartson a papucs. Szegény állapotja és élésének módját csak maga gusztusának lehet tulajdonítani, mert ámbátor most valósággal szegény és pénztelen, csak rajta állana, hogy több pénzre tenne szert, de nem akar, amint mondják, senkinek jóakaratjából élni. Most leginkább a muzsikájábul él, mert amellett, hogy tudós ember, nagy muzsikus és kompozítor is, s mások kívánságára komponál, s a rendes jutalmát elveszi, de azon feljül nem. A minap, azt mondják, hogy Prince Conti, valami kompozíciójáért Rousseau uram-nak talán 50 Louis d'ort küldött, melyből Rousseau csak 2 Louis d”ort vett el, s a többit visszaadta.”
37