tömegtermelés II. világháború Napjainkban
8. Értéktervezés technológiai innováció esetén
8.3 Az értékelemzés/tervezés alkalmazási lehetőségei a technológiai innovációkbantechnológiai innovációkban
8.3.2 A technológiai innovációk értéktervezése
Akövetkezőkben áttekintést adunk a mintában szereplő projektek főbb jellemzőiről.
Kitérünk az alkalmazási lehetőségekre, példákkal szemléltetjük a szóba jöhető célkitűzéseket. Bemutatjuk az értéktervezéssel elérhető eredményeket. Összefoglaljuk a főbb jellemzőket és tapasztalatokat.
Összefoglaló táblázatunkban az egyik 2014 évi, valamint a 2018 évi második félévében megvalósított projektjeinek néhány ismérvét tűntettük fel. A táblázatban a téma, a célkitűzések, valamint az értéktervezési munka többleteredményei szerepelnek.
Az elért eredmények nem kerültek feltűntetésre, mivel egy szakszerű értéktervezést végző team-től elvárható a célkitűzéseknek megfelelő eredmények realizálása.
Már első látásra is megkapó az alkalmazási területek színessége. A széleskörű alkalmazhatóság megmutatkozik az eltérő iparágak, szakmai területek példáiban. Jól érzékelhető, hogy a klasszikus termék-és folyamat-értéktervezései mellett egyre jobban tért nyernek az alaptevékenységen és -folyamatokon túlmutató fejlesztések.
8.7.táblázat:Témák,célkitűzésekéstöbbleteredményeka2014ésa2018őszifélévekmintáin
Téma címeCélkitűzésTöbbleteredmény
2014.II.
Élelmiszer-kereskedelmi cég online alapú házhozszállításaJavaslati változatok kidolgozása Kockázatminimalizálás, Adottságok, Értékesítési csatornákösszhangjaÉrtékesítési akciók tervezése a háztartási gépek piacánAkciók tervezése és illesztése az éves tervhez illeszkedőenStratégiai-éves terv illesztés, Benchmark, Fogalmi értelmezésÉrtékesítési akciók utóhatékonysági értékeléseÉrtékelési rendszerre való javaslattételFogalmi értelmezés, Motiváció, BenchmarkÚj termékcsalád piaci bevezetésének marketingkampányaKampányváltozatok kidolgozása döntésreTermékjellemzők és ismérvek, trendek, célcsoport Múzeum és kávézójának fejlesztésePozitív null szaldó elérése az adottságok kihasználásávalKockázatokésminimalizálásuk,Szinergiák,EgyüttműködésekStratégia alakításához szükséges háttérinformációkHáttérinformációk biztosítása a döntéselőkészítéshezStratégia ismeretei, Kockázatok, Preferenciák Lakossági egészségügyi portál koncepció kidolgozásaLakossági igényekre épülő portál koncepciók kidolgozása Kockázatok, IT megoldások és biztonság, Megvalósításfeltételei Vásárlói befolyásolás megoldásai egy konkrét termék piacánBefolyásolás megoldásainak kidolgozása, összehasonlításukBenchmark, Pszichológiai ismeretek, Szubjektivitás a vevőidöntésbenGépgyártó cég kereskedői közötti kapcsolatok javításaAz együttműködés fejlesztés lehetséges módjaiPszichológiai ismeretek, Személyes motivációkGépipari tervező vállalkozás marketing tevékenységénekfejlesztéseHumán erőforrás takarékos változatok kidolgozása döntésre Beszállítói marketing és megoldási lehetőségei, KorlátokéskészségekÉrtékesítést támogató tervezési modell továbbfejlesztéseEltérő lehetőségek számbavétele a döntéshezFejlesztési lépcsők, Időhorizontok, Ráfordítások
2018. II.Designtermékek B2B piacra viteleTervezés és gyártás felfuttatásának feladatai B2B piacraElső lépések, Időtényező, B2C-ről B2Bre átállás jellemzőiMűvészetterápiás foglalkozás koncepció egyetemistáknakAdott szegmens számára indítható projektek és jellemzőiGenerációs sajátosságok, Helyszínek, KövetelményekPénzügyi app fejlesztésének támogatása 14-16 éves korosztályszámára14-16 évesek szokásai, jellemzői pénzügyi app fejlesztéséhezÚj tervezői tárgyalási szempontok, Benchmark
Designterméket előállító vállalkozás piaci pozicionálásaEgyedi, kézzel készített termékek piacainak feltárásaFókusz a designeren, Eltérő piacok hasonlóságai és eltérései
Eat art szolgáltatás bevezetése hazai piacra –koncepciókEat art szolgáltatás bevezetése hazai piacra-gyorsfelfuttatással Fogalmi áttekintés, Időbeli ütemezés, Együttműködő partnerihálózatPénzügyi portfólió optimalizálást támogató IT megoldásokpiacaiLehetséges piacok és jellemzőik meghatározásaFókusz kiterjesztés és váltás, Értelmezések Személyes brend kialakítása és eszközeiSzemélyes brend kialakításának megoldásai Jog,Szervezetfejlesztés-munkamegosztás,TevékenységoptimalizálásCégimázs fejlesztése munkaerő megtartás céllalImázsépítés eszközeivel a munkaerőgazdálkodás javításáértFogalmak -belső és külső imázs összefüggései, BenchmarkokForrás: saját szerkesztés
A bemutatott példák igazolják azt, hogy az értéktervezés eljárása x eltérő iparágakban, ágazatokban,
x termelő és nem termelő szféraszervezeteiben, x különféle szakterületeken,
x más-más fejlettségű és korú vállalkozásokban,
x hazai és nemzetközi vállalkozásokban ésszervezetekben,
x már létező, vagy most kialakítandó termék/szolgáltatás, illetve folyamat fejlesztésére,
x stratégiai és operatív mélységben éshorizonton,
x átfogó jellegű koncepciók, valamint részletesen kimunkált javaslatok megkutatására,
x reál és humán, fizikai és szellemi folyamatokban egyaránt eredményesen alkalmazható.
Ennek oka az értéktervezés filozófiájában és eljárásrendszerében fogható meg.
Jellegzetes alkalmazási területként tekinthetünk a Terméktechnológiákra, melyek között szép számmal fordult elő a koncepcióváltozatok keresése. Ez azért is örvendetes, mivel az értéktervezés sokszempontú megközelítésmódjával már a fejlesztési projektek legelején érdemes áttekinteni és megkutatni a szóba jöhető lehetőségeket és feltárni a mozgásteret és a kötöttségeket. Lehetőség nyílik az optimális elképzelés meghatározására, valamint a megoldási lehetőségek minél szélesebb körű meghatározására. Így például az „Eat art szolgáltatás bevezetése hazai piacra – koncepciók” értéktervezéses vizsgálata során többször is átgondolásra kerültek az együttműködő partner stratégiai és operatív céljai, valamint az ezekből levezethető értékelemzési projekt célok. Ennek során már a kezdeteknél valamennyi szempont, cél, fókusz, adottság, keret iteratív egyeztetésére sor kerül.
Általános tapasztalat továbbá, hogy az értékelemzési projekt területétől függetlenül, újra és újra egyértelműsítésre kerül a Termék/Szolgáltatás, vagy Folyamat, valamint annak jellemzői. Így például, amikor a „Vásárlói befolyásolás megoldásai egy konkrét termék piacán” projekt kidolgozását végeztük, több oldalról is meg kellett határoznunk a „konkrét termék”-et és jellemzőit. Hisz csak a pontos termék/szolgáltatás, vagy folyamat ismeretében tudjuk meghatározni annak piacát, marketing jellemzőit, brendjének bevezetési akcióit, gyártási feltételeinek kidolgozását,stb..
Ki kell hangsúlyoznunk, hogy valamennyi értéktervezési munka során olyan többleteredmények születtek, melyek jelentős mértékben hozzájárultak a mindenkori helyzet megértéséhez, pontosításához, valamint a perspektivikus lehetőségek megalapozottabb vázolásához. Ezeket az összefoglaló táblázatunk harmadik oszlopában tűntettük fel. Itt olyan jelentős tényezők is szerepelnek, mint például az együttműködő számára kedves téma és projekt megvalósításától való elállás, mert a team objektív elemzéseket, vizsgálatok követően olyan kockázatokra, speciális jellemzőkre mutatott rá, mely a projekttől való elállásra késztette a döntéshozót. Többleteredmény lehet továbbá a fókuszváltás, az új szempontok beemelése, vagy akár a kockázatok felmérése. Jelentős hozzáadott értéket képvisel a projektekben használatos fogalmak értelmezése, újra definiálása, a közös nyelv és az egyértelműsítés megteremtése érdekében.
Valamennyi értékelemzési projekt erőssége a vizsgált témakör összefüggésrendszerének feltárása, bemutatása, amely a funkcióban való gondolkodás és a funkcióstruktúra kialakításának, használatának eredménye.
8.4 MintapéldaI.:Egészségterv értékesítési lehetőségei eltérőszervezetek